Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
198*. DECEMBER 24., SZOMBAT 13 Á tragédia híreit kopogta a telexgép. Olvastam a szörnyűség első híreit, s furcsa nevű örmény barátom, Minoszján Gamlet Szurenovics arca villant eszembe, akivel néhány hónapja még együtt falatoztunk Moszkvában, két éven át naponta megvitattuk a világ eseményeit, aki, bár hiánycikk volt az itóka, mégis bármikor elővarázsolt,, egy üveg konyakot, hogy azután egészségedre, szeretteidre, nemzetedre mondott félórás tósztokikal, köszöntőkkel fogadtassa meg veled, hogy ezután mindörökre antialkoholista leszel. Tudtam, hogy neki nem eshetett semmi baja. Nélküle egyszerűen nincs újjáépítés. Gamlet ugyanis olyan ember, akinek a Szovjetunió, sőt Kelet-Európa szinte minden városában vannak barátai. S mert rendíthetetlenül hiszi, hogy mindenki olyan tisztaszívű, igaz ember, mint ő maga, ha kér, soha senki sem fog neki ellentmondani. Először otthon hívtam. Gamlet a földrengés óta nem volt otthon, s felesége szerint idén már aligha látják. Munkahelyén (az örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának szervezési osztályán) is csak azt tudták, valahol a mentésben segédkezik. Ha kell, gerendát cipel, helikoptert szerez, gyerekeket menekít. Végre megszületett a kapcsolat. Gamlet hangja rekedt, fáradtan mondja: hallom, ki beszél? S azután, hogy bemutatkozom, eláraszt kérdéseivel: hogy van az asszony, a gyerekek, az ismerősök. — Gamlet, az isten áldjon meg, nálatok volt földrengés. — Hosszú csend. Lassan kerekednek a szavak. Ma sem tudjuk, hány ember van még a romok alatt, mennyien haltak meg, s kik kerülhetnek még élő. Félmillióan sátrakban fagyoskodnak, vagy csak egyszerűen a puszta földön alszanak. Kevés a víz, az élelmiszer, az orvosság, a teherautó. A katasztrófa sújtotta vidéken összedőltek a kórházak, az orvosok háborús körülmények között operálnak. A rádióban, a televízióban nincsenek műsorok, csak a földrengéssel, a romok eltakarításával foglalkoznak. Ugyanerről írnak a lapok. A szülök gyermekeiket, a gyermekek szüleiket keresik. A Komszomol százezres példányban külön lapot is kiadott orosz és örmény nyelven, amely csak az egymást kereső családtagok adatait és fényképeit közli. Az embereknek elfogyott a köny- nyük. Temetünk éjjel-nappal. Százak ássák a sírokat. Néha már úgy tűnik, sohasem fogynak el az áldozatok. Gamlet ezután arról beszél, hogy milyen sokat számít nekik, hogy velük van a világ. Nincs a Szovjetuniónak olyan csücske, ahonnan ne érkezne segítség. S bár akadnak, akik ezekben a nehéz napokban is tovább éleznék az örmény—azerbajdzsán ellentéteket, most szomszédaik többsége is azt kutatja, hogyan könnyíthet a szenvedők sorsán. — Nincs olyan örmény, aki ne tudná, hogy velünk érez a világ. Kamcsatkától New Yorkig, Tokiótól Budapestig mindenki segíteni akar. Ez ad erőt újrakezdeni. A tudat, hogy valamennyien egy család vagyunk. Talán még ez a katasztrófa se lenne nagy ár, ha ezt soha többé nem felejtenék el az emberek. Minoszján Gamlet Szurenovics megbízott, nevében is köszönjem meg minden magyarnak, aki ezekben a nehéz napokban rájuk gondolt és segített. Az üzenetet most önöknek átadom. . Csulák András N^\\\\\\\\\\\\VS A CÍM FÖLÖTT: Leninakán a földrengés után. BAL OLDALON: Vazgen, az örmény egyház feje és Garegin Kilikia katolikosza közösen pontifikái misét az elhunytakért. Romok, mindenütt romok. Sokan még nem vesztették el a reményt. AZ OLDAL ALJÁN: Szovjet és amerikai katonák együttesen raknak ki egy segélyszállítmányt. Koporsóhegyek egy örményországi stadionban. Levelek Noéminek A várakozás szépsége Kedves Noémi, gyorsolvasó szemeddel észrevet- ted-e, neved előtt áll valami?! Egy sosem tetszett, megszokhatatlan szó. Tudod, kobakomban minden hang, hangsor színekkel együtt ölt alakot, akár kimondom, akár nem. A kedves olyan, mint krétával bevont bohócarc, amelyről piszkosfehér porszemek peregnek. A tartalma persze más, akár a szerelemnek, szeretetnek, noha emezek éppoly tréfásak, mint a kedves. Jól gondolod, bizonyos ellágyulás, az adventi hetek varázsa íratta neved elé a jelzőt. Képességeim csekélyek ahhoz, hogy elmondjam, miért száll meg ezekben a hetekben a nyugalom és áhítat, a várakozás és készülődés jó érzése. Vallásos régóta nem vagyok, de a gyermekkoromban átélt karácsonyi templomi hangulatok máig kísérnek, ölelkezve mindama nyers fizikai és szellemi emlékfoszlányokkal, amelyek az ember fejében, szívében, lelkében, tudatában, tudatalattijában — pontosan vajon hol, ki tudja — kavarogva, szüntelen erjedésben, fölerősödve, elszuny- nyadva, átalakulva — korántsem függetlenül a naponta a külvilágból érkező hatásoktól — előhívják ritka jókedvedet, gyakori borongásaidat, szorongásaidat, félelmeidet. Készülődés és várakozás. A keresztények négy hétig készülődnek, várakoznak a nagy napra. Karácsonyra. Krisztus születésére. Azt sem tudom neked pontosan megmagyarázni, közelítve a legszebb ünnephez, egyszer csak ahhoz kapcsolódó zenét kívánok hallgatni, egymás után teszem föl a lemezeket, s ilyenkor feledkezem bele legjobban a muzsikába. A várakozás és készülődés a legfontosabb az ember életében. A nem-létet a nem-léttel összekötő hídon bóklászva sosem a kitüntetett napok, hanem a rájuk való készülődés, várakozás szerzi a legtöbb, legmélyebb örömet. Noha várakozni, készülődni mindig feszültségekkel terhes állapot. A karácsony azért a legszebb ünnep, mert a legnagyobb a várakozásunk, a legfeszültebb a készülődésünk. Az ünnepen — ami a várakozásunk szerint készülődésünk csúcsa — hirtelen üressé válunk, pillanatok alatt elszállnak belőlünk mindama nemes eszmék, érzelmek, gondolatok, melyek a várakozás idején földú- sultak bennünk. A várakozás és készülődés szépségeiért fizetnünk kell. Egyszerű kis példát mondok néked, hiszen a készülődésnek is megvannak a fokozatai, súlyosabb és lengébb elemei, mozzanatai. Emlékezz, mily belefeledkezéssel készültünk boltost játszani. Mennyi odaadással keresgéltünk össze dobozt, skatulyát, bögre- és tányércserepet, melyekbe nagy gonddal raktunk cukrot, lisztet, sót, kávét, kakaót, mákot — minden pergő homok! —, s amikor roskadoztak képzeletbeli polcaink a sok finomságtól, ott maradtál boltosnak, én mentem vásárolni akáclevél pénzemmel, kimérted, amit kértem, de utána már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. Újabb játékot kellett kitalálni, hogy ismét készülődhessünk. Hivatalos emberek nálunk mostanában gyakran sóhajtoznak, miért, hogy az állami ünnepek fénytelenebbek, mint az egyháziak. Fejfájásig erőlködve eszelnek ki csábítónak vélt programokat, hogy minél többeket vonzzanak az ünnepségekre. Azt hiszem, azért sápad- tabbak az állami ünnepek, mert nem kell rájuk készülődni. Az évezredek alatt kialakult vallásos ünnepekre elő- és fölkészülni kell. Testileg és lelkileg. Karácsonyra éppúgy, mint húsvétra meg a többi ünnepre. Aligha bogozható ki, várakozási és készülödési készségünkben menynyi a neveltetésünk, mennyi és mi az, ami eleve bennünk van. Gondolj arra, egészen kicsi korunkban már azt suttogták fülünkbe, ennyit és ennyit kell még aludnunk, s jön a Mikulás, a Jézuska, ezt meg ezt kell tennünk, hogy kiérdemeljük ajándékaikat. Az ajándékban gyakran csalódtunk, várakozni és készülődni jó volt, izgalmas volt. Noémi, remélem, elégedett vagy, jó kis filozofálgatós levelet írtam, amilyent mindig kérsz tőlem. Mire megkapod, itt a karácsony. Ma este, mint oly sok év óta mindig, tedd föl a kilencedik szimfóniát, hallgassuk együtt Beethoven legszebb muzsikáját. Kör Pál v •••■•-■>»• • • • '.y y '.vw.y.M 11 >j.m >y.. y y .-y i ■ .«■1 .;..v." v*w>Vv* ' w.'jwa. m . wwywi »1 y iiy.f ji l\W*Viw,K'lA1.1 'WAUA' *! Örményország! üzenet Ö -xV-'x-í
