Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-23 / 305. szám
Naptár, napié azonnal Az emlékkönyv reneszánsza Karácsonydéfután Magányosoknak M Karácscmydólutánt rendeznek december 24-én, szombaton 15 órakor Monoron, a művelődési központban egyedülállóknak és nyugdíjasoknak, ahová mindenkit szeretettel várnak. A rohammunka, azaz a Mahart előjegyzési naptár fűzésén dolgozik Aschenbrenner Andrásné és Mikola Lajosné (Vimoia Károly felvétele) A Könyvkötő Ipari Szövetkezet monori 4. számú telepén a hagyományos termék mellett a negyedik negyedévben 19 ezer 500 különböző fajtájú emlékkönyvet is gyártanak. Nagyanyáink féltve őrzött, titkokat rejtő kapcsoskönyvei ismét divatosakká váltak. A mai tizenévesek, ízlésüknek, kívánságaiknak megfelelően vásárolhatnak plüssbe kötött, gobelinnel díszített, vagy arab kacskaringókkal ékített emlékkönyveket. Úgy tetszik, van rá kereslet, a PIÉRT megrendelése mindenesetre ezt bizonyítja. A telep gyors munkája közismert a megyében. Talán ezért is kereste föl a kötészetet a Mahart azzal a kívánsággal, hogy ezer határidőnapló fűzését, az „adj uram isten, de azonnal’’ jelszó alatt, két nap alatt végezzék el. Jó a kollektíva, a vezető, Major István vállalkozhatott a rendelés teljesítésére, sőt, még meg is fejelte azt: az Állami Biztosító hasonlóan sürgős jelzésű igényét, 150 ezer zsebnaptár elkészítését is vállalta karácsony előtti kiszállításra. B. A. Menetrend-módosítás A holnapi utolsó járatok | Lapunk tegnapi számá- j ban már közöltük, hogy a 4 Volánbusz monori üzem- ^ igazgatóságától kapott tá- ^ jékoztatás szerint decem- ^ bér 24-én — szombaton — ^ az ünnepi szokásoknak ^ megfelelően módosul a 4 menetrend, és ismertettük g a Budapestre, illetve Bu- í dapestről induló utolsó já- f‘ rátok időpontját. A Monor — Gomba — Pánd útvonalon közlekedő utolsó járat a monori vasútállomásról Felsőfarkasdra 17.15, Gombára, Kávára, Bényére, Pándra 18.30-kor indul. Ellenirányba az utolsó busz Felsőfarkasdról 17.50-kor a gombai tanácsházig, Gombáról 16.50-kor, Bényéről 15.23- kor, Káváról 15.16-kor, Pánd- ról 15.08-kor megy el. A monori vasútállomásról Tápióbicskére és Nagykátára is 16 órakor lesz legkésőbb autóbusz. Tápióbicskéről Mo- norra 15, Nagykátáról Monorra 14.45-kor indul az utolsó járat. Monorról Vasadra, Csévha- rasztra 16.30 után, illetve Csévharasztról Monorra 15.55 után már nem lesz több autóbusz. Monori-erdőről Felső Nyáregyházára 16.32-kor, az ottani általános iskolától ellenkező irányba 15.45-kor indul a legkésőbbi járat. Űriből Sülysápra az utolsö'aüfó- busz 15.25-kor, a sülysápi vasútállomásról ellenkező irányba 16.05-kor. A helyi közlekedésben Monoron az utolsó járat a vasútállomástól 15.40-kor indul. Péteriben a tanácsházától 16 órakor, a vasútállomásról 16.23-kor jön el a napi utolsó autóbusz. Sülysápon az utolsó járat az autóbusz-fordulótól 15.40-kor, a vasútállomástól 16.05-kor indul el. Mivel ismeretünk nem teljes, az utazóknak érdemes előre tájékozódniuk. Gyömrőn Szombati piacok A Gyömrői Nagyközségi Tanács illetékes osztálya értesíti az őstermelőket, eladókat és vásárlókat, hogy az év hátralévő részében változnak a piaci napok Gyömrőn az ünnepek miatt. December 25. helyett december 24-én, szombaton, 1989. január 1-je helyett 1988. december 31-én szombaton tartják meg a piacot a szokásos helyen és időpontban. Gázvezetékre Tanulmányterv A legutóbbi gyömrői tanácsülésen bejelentették, hogy elkészült a nagyközségre vonatkozóan a gázvezeték-építés tanulmányterve. A dokumentum szerint a vezeték a vecsési fogadóállomásról indulna Gyöm- rő irányába. Az utcákban a gázvezetéképítés a családi házak csatlakozójáig 242 millió forintba kerülne — a mai árak szerint. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1988. DECEMBER 23., PÉNTEK Ünnep előtti láz Nem kevesebbet, Az ecseri Politoys Ipari Szövetkezetben másféle karácsony előtti láz uralkodik, mint általában a megye városaiban és településein mostanában. Pedig itt is játékokról van szó, s nem is akármilyenekről. A szövetkezet a Rubik-féle bűvös kocka révén került fel az ismertebb cégek listájára, s bár még mindig gyártják a világhíres játékot, mostanra már a saját fejlesztésű, tetszetős, jó minőségű anyagból készült játékaikkal is hírt-nevet szereztek. Pálinkás László telepvezető elmondta, hogy szinte az utolsó pillanatig szállítanak a kereskedelemnek. Az ünnepre rukkoltak ki a darus kocsi játékkal, ötezer kerül az áruházakba, ezer darabot pedig Svédországba exportáltak. A játék gyártásához maguk alakították ki a célszerszámokat, maga a kocsi pedig a szövetkezet saját ötlete alapján készült. Üjra kapós a zenélő baba, ÜGYELET HM Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn, Maglódon és Ecsercn: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő 70.), Monoron, Mono- ri-erdőn, Vasadon, Csévha- raszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon: Sülysáp 50.), Üllőn: dr. Végh Sándor, Vecsésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 8-tól 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelő- intézetben. A vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. (Cím: Ve- csés, Bajcsy-Zs. u. 68.) Egyéb időpontban, tehát szombaton 13 órától kedden reggel 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben van fogászati ellátás. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8-tól 12 óráig a monori szakorvosi rendelőintézetben. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a Fő téri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. Ügyeletes állatorvos: dr. Popovics László, Sülysáp, Patak sétány 5. Beteg állatok bejelentése: Monoron a Fő téri gyógyszer- tárban szombaton reggel 8- tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Pillanatkép A juhász és a kutya A juhásszal már a nyáron megismerkedtem. Ott delelte- tett a kis erdőcske árnyékos oldalán, amelynek a sarkánál állt a lakókocsija. Éppen ebédet melegített valami kész- ételkonzervből a téglára tett platnin. Először arra gondoltam, hogy megírom hány jószágot terelget, de aztán letettem erről a szándékomról, mert nem szeretem a számokat. Inkább a vándorló élet elviselhetőségéről beszélgettünk. Megmutatta a lakókocsi komfortosságát és miután megebédelt, megkínáltam egy üveg üdítővel. Az enyhe idő újra kedvezett a nyáj járatásának. Most a Maglód-nyara- lóig húzódó Szilhát dombon szedegettek A juhász betért egy sörre a Berta-féle kocsmába és az ajtóból figyelte a nyáj mozgását. Az állomásra igyekeztem, amikor rám köszönt és meginvitált egy üveg sörre, mondván: — „A hegyek nem, de az emberek találkozhatnak.” A sörrel együtt egy tábla csokoládét is kihozott. Kíváncsian megkérdeztem: — Ez lesz a vacsora? — Dehogyis. Ezt a kutyámnak vettem, mert utánam jött. Valóban ott ült a fekete ku- tyus az udvar közepén. Nyakában kis fakolonc lógott a nyakörvön és a bogárszemeit szolgálatkészen függesztette a gazdájára. A juhász kibontotta a csokoládét és vetett neki egy darabot, de az nem nyúlt hozzá. — Ügy látszik, nem szereti — mondtam. — Szereti az, de addig nem nyúl hozzá, amíg én nem eszem belőle. — És tényleg. Amikor ő is letört magának egy darabot, és enni kezdte, a kutyája is megette az odavetett szeletet, majd várakozva leste a további feladatokat. — Drága étek ez a kutyának. — jegyeztem meg. — Nem drágá, mert ha húst vagy csontot kapna, vérengzővé válna, és megmarná a birkákat — mondta. Miután közelgett a vonatom Indulása, megkérdezterp, hogy mennyi lehet az idő? Kis tokot vett elő a zsebéből, kinyitotta és a nyakban hordható kis aranyóráról leolvasta a pontos időt... Tarró József A darus kocsi már most a gyermekek kedvenca lehet. Zsitnyánszki Vilmosné a készárut ellenőrzi (Vimola Károly felvételei) mackó, virág, meg még ki tudja hányféle formájú csecsemőjáték, s hogy mennyire, azt jelzi a kereskedelem rendelése : hatvanezer darabra tartanak igényt. A raktárkészletet már eladták, így az elmúlt hetekben újra ráálltak a gyártásra. A telepvezető szerint ma már nem lehet hosszú ideig rágódni azon, gyártsanak vágy ne gyártsanak valamit, amit a piac kér, azt kell szállítani, különben veszítenek. A telep éves terve 260 millió forint, s még sok tennivalóra van szükség ahhoz, hogy teljesíteni tudják. Bíznak az export sikerében, Svédországba, az NDK-ba és a Szovjetunióba indulnak még ebben az évben szállítmányok. S bíznak abban is, hogy újdonságaikkal meg tudják nyerni a vásárlókat, s kelendő lesz jövőre a Politoys vitorlás hajó, a Módi divattervező játék, vagy borsos ára ellenére a Játékmagazin, amely 12-féle társasjátékot rejt magában. — Kedvezőtlen számunkra a játékok áremelése, ám sehogyan sem tudjuk kivédeni — mondja Pálinkás László. — Az igényesebb alapanyag- árak az idén 30-40 százalékkal emelkedtek, az új adótörvény is savanyú volt nekünk, csakúgy, mint másoknak. Míg tavaly a termelésünk 50-60 százalékát a játékgyártás tette ki, idén ez A vitorlás hajó igazán majd csak jövőre hódít. Tóthné Víg Anna katamarán kabinját szereli csak 20-25 százalék. Volumenében nem kevesebb, de igényesebb, tetszetősebb. Nem szeretnénk visszaszorítani a játékforgalmazásunkat, de ahhoz, hogy talpon maradhassunk, szerkezetváltásra van szükség. Ráállunk mi is a keresettebb műszaki termékek előállítására. Így például a pusztavacsi telepünkön már gyártjuk a televíziós hangolóegységeket. B. A. Árnyék a falon Megállók, megvárom, amíg kikerüli a víztócsákat, aztán megelőzöm. Az idős asszony valahonnan ismerősnek tűnik ... Beugrik a kép: tavaly ilyenkor egy szocialista brigád tagjai keresték meg Botlik Mihály- nét — mert így hívják —, s tíz mázsa szenet segítettek behordani a fáskamrá- jába. Akkor — az ő kérésére — pár sorban köszönetét mondtam a Vetőmag Vállalat November 12. szocialista brigádja tagjainak. A néni megismer, amint megkerülöm, csupa panasz, kevés a nyugdíja, egyetlen fia már öt éve nem látogatja. Tavaly egy képeslapot küldött azzal, hogy a gyerekek betegek voltak, gyógyszerre kellett a pénz ... — Ugye, nem terhelem? — kérdezi, arcán árnyék, ráncos kezében kopott, elhasznált görbebot. (Ha volna egy jobb, kevésbé használt, odaadnám szívesen neki!) Tudja, ilyenkor elér- zékenyülöik — folytatja — mindenütt készülődés, az emberek többsége vásárol, ajándékot vesz, örömet akar szerezni szeretteinek. Ezt olyan jó látni, hiszen a karácsony a szeretet ünnepe, s ilyenkor mások az emberek, jobbak, megértőbbek ... Nézem elhasznált posztócipőjét, a zöldes színű műanyag táskát, lapos, a szélén kenyér, és zsírpapírba csomagolt főzőkolbász körvonala ... Tudom, jól emlékszem most már. Tavaly a szocialista brigádokhoz fordultam, segítsenek az idős, egyedül élő, magatehetetlen embereken, akiknek nincs senkijük, vagy mostoha körülményeik indokolják a törődést, egy-egy jó, biztató szót... Ilyen előzmények után nyitottak az elmúlt év karácsony előtt ajtót Botlik nénire is, akinek a tüzelője napok óta kint hever az utcán. Köszönte akkor is — mint most — hálálkodva könnyes szemmel, ahogy ő mondja — a szívjóságot. Azóta ahogyan kiolvastam szeméből, nem sok változott. Szegénységére nem panaszkodott, fiát nem illette szemrehányással, sajnálkozva emlegette az unokáit, akiket már nagyon rég nem látott. Ám észrevettem rajta, arca felhőjén, szeme megtört fényéből valami olyasféle életuntságot, ami szívszorító, elszomorító... Ettől kell félteni a tisztességben, munkában megöregedett idős embereket, s ez nem elsősorban a szocialista brigádok, a Vöröskereszt feladata, hanem a család, a társadalom biztonságot teremtő kötelezettsége! Hörömpő Jenő Kulturális ajánlatok Ecseren pénteken 14 órától nyitott ház — kötetlen program, vasárnap és hétfőn 16- tól a nyugdíjasklub összejövetele. Gyömrőn ma 15-től a színjátszók és a bábszakkör foglalkozása, filmvetítés vasárnap 16.30-tól és 18.30-tól: Aladdin (színes, szinkronizált olasz film), hétfőn 17.30-tói: Tamás bátya kunyhója I—II. (színes, szinkronizált NSZK- film). Mendén pénteken 17-től az asztalitenisz szakkör, 18-tól az ifjúsági klub foglalkozása, vasárnap 18-tól az ifjúsági klub összejövetele. Monoron 10-től 18-ig Vasarely-kiállítás, szombaton 15- től, karácsony délután egyedülállóknak és nyugdíjasoknak. A filmszínházban ma 18-tól és 20-tól: Az ördög jobb és bal keze (színes, szinkronizált olasz—NSZK film víg játék), vasárnap és hétfőn 16-tól: Hugó, a víziló (színes magyar—amerikai rajzfilm), 18-tól és 20-tól: Kalózok (színes francia—tunéziai—amerikai kalandfilm). Péteriben ma 16-tól a gyermekklub, 16.30-tól néptánc, 17-től sportköri foglalkozás, vasárnap 18-tól társalgó. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Eladó 1+J félszobás öröklakás Monoron, a Pozsonyi úti lakótelepen. Érdeklődni: Pannika ételbár. Minden kedves vendégünknek kellemes karácsonyt, boldog új évet kívánunk! Pannika ételbár. Eladó Monoron társasházban 3 szoba összkomfortos Lakás. Érdeklődni: Monor. Mártírok u. 17. L 3. 16 ór? után.