Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-19 / 301. szám
1988. DECEMBER 19.; HÉTFŐ 'W Egyesület Kisebbségek védelmében Á kisebbségek védelmét tekinti egyik legfontosabb céljának a szombaton az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának aulájában megalakult Raoul Wallenberg Egyesület tagsága. Az egyesületet alapítók az alakuló közgyűlésen elmondották. hogy a kisebbségi csoportokkal szembeni erőszak már nem nagyon fordul elő hazánkban, de a diszkrimináció mégsem tűnt el a magyar társadalomból, s elsősorban ez ellen kívánnak fellépni a politikai, közéleti szférában. Elő akarják segíteni, hogy az azonosságtudat problémájával küszködő magyarországi zsidóság kultúrája, művészete és szellemisége méltó helyére kerüljön a magyar kulturális életben. A cigányság érdekében fontosnak tartják a saját nyelvű alsó- és középfokú oktatást, a sajtó- és könyvkiadás fejlesztését, a szociálpolitika megújítását. E kérdésekben a politikai döntéshozatalt mind helyi, mind parlamenti szinten befolyásolni kívánják — például kutatási eredmények közzétételével, dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, a klubok, az önsegítő és a hagyományőrző csoportok munkájának támogatásával. Felújítás pályázattal Úttalan utakon Egy nemrég készült összegzés szerint Pest megyében a tanácsi úthálózat sürgős korszerűsítésre szorul. Az 5345 kilométer hosszúságú tanácsi úthálózatból mindössze 1365 kilométert tesz a szilárd burkolatú. A járdák hossza a megye községeiben, városaiban 3275 kilométer. Ebben az évben mintegy 31 kilométer szakaszon korszerűsítették a megye útjait, míg fenntartásra, gondozásra több mint hatvanmillió forintot költöttek a helyi tanácsok. A közutak állapota rossz: a szűkös anyagi eszközök miatt minden lehetséges forrást fel kell kutatni a meglévő úthálózat épségének megóvására, . korszerűsítésére. Ennek egyik eszköze a pályázat útján a központi keretből elnyerhető támogatás, amely tavaly 61, az idén 64 millió forintot tett ki a megyében. A fagykárok kiküszöbölésére tavaly 16,9, az idén 25 millió forint áll rendelkezésre. Aranyvasárnap a pult két oldaláról (Folytatás az 1. oldalról.') gényi lakos, tízezer forint ára vásárlási utalvány üti a markát. Az áruházban bárki tíz forintért megmérheti a vérnyomását más napokon. Most talán tapintatból, talán más okból nem üzemel a fülke. „Van itt minden, mint a búcsúban” — idézhetem a mondást nyugodt lélekkel, hiszen valóban búcsú van Vác vásárterén. Több száz sátorban az áruk kaotikus színes forgataga. — Nagy ez a csizma, bátyó — mondja a sokszoknyás vidéki néni. — Tegyen bele betétet — javasolja az idős mester, Katona Sándor, akiről kiderül, jövőre lesz hatvan éve, hogy megkapta mesterlevelét. Egerből jött, öt óra óta fagyoskodik itt, három pár csizmán sikerült túladnia. — Pedig még a tv-től is voltak kint nálam, és az USA-ba meg Brazíliába is eljutnak a cipőim, csizmáim ... Kevesen csinálnak ma már jó csizmát, még a tánckar is tőlem rendeli — teszi hozzá, majd politikára vált: — Az a kopasz riporter a múltkor jól megmondta a bankároknak... — Ne csúfoljon már meg — kéri az irhakabátokkal kereskedő asszony a vidéki bácsit, aki erősítésül hozta a feleségét is. — Nekem ötezerben van ez a kabát, de csak magának négyezer-hétszázért megszámítom ... A vásárló továbbmegy, az asszony utánarohan és ráadja a kabátot. — Csak négyezer-hatszáz, négyezer-ötszáz ... Négyezerháromszázat kap érte. Így néz ki az antiinfláció a gyakorlatban. A gépkocsinak támasztott festmények ára nincs feltüntetve, de már az is kellően elrettentő hatású, hogy kiírták, harminchavi részletre is megvásárolhatók. A játékárusok csinálják a legnagyobb boltot, Kriska Gábor sem panaszkodik, pedig hajnali négy óta itt fagyoskodik. Azzal vigasztalja magát, volt, aki már előző nap érkezett és a kocsiban aludt. Egy újabb helyszín Érd: a Budakörnyéke Áfész Skálu- áruháza. Nagy volt a forgalom, Országúé Kapronczai Judit igazgatóhelyettes gyors összegzése szerint egymillió forint értékű áru talált gazdára. Megérte, de hogyan vélekednek erről az itt dolgozók? Szabó Józsefné, a Méta osztály eladója már legalább egy tucat melegítőt rámolt le az igényes vásárlónak. Hol a szín, hol a fazon nem felelt meg, végül mégis elnyeri az egyik a tetszését. A fiatal eladó arcáról semmit nem lehet leolvasni, pedig munka közben a négyéves gyermekére gondol, akit most is otthon kellett hagyni, mert dolgozik, mint a hónap többi vasárnapján. A férje teherfuvarozó, előfordulhat, hogy neki is dolga akad, s nincs, aki vigyázzon a gyerekre. — így még mindig jobb — mondja —, ezüstvasárnap itt volt velem ő is. — Az adó miatt sem éri meg a vasárnapi túlmunka, háromszáz forint se marad az egész nap után. Igaz, még egy szabadnap is jár, de egy hetet még így sem tudtam kivenni. Aranyvasárnap ... Volt, aki az áruját aranyat érő pénzre váltotta, lesz, aki az aranynál is többet érő mosolyt csal gyermeke arcára a megvásárolt ajándékkal... és arany- lóan sütött a nap is. Ilancsovszki János — • Mátrai Tibor TDDSZ-küldottgyűlés Levélben vitatkoznak a párt főtitkárával A négyezernél több tudományos munkatársat, kutatót és közintézményi dolgozót tömörítő Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének I. küldöttgyűlése kezdődött meg szombaton, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. A küldöttgyűlés szombati munkaprogramját az országos választmány beszámolója, valamint a TDDSZ programtervezete feletti vita alkotta. A május 14-i alakuló gyűlésen választott ideiglenes vezetőség beszámolt többek között arról, hogy vállalt feladatai terén — mint amilyen a szak- szervezet elismertetése itthon és külföldön, kapcsolatok kiépítése más szervezetekkel, s nem utolsósorban a részvétel a társadalmi öntevékenység kibontakoztatásában — jelentős eredményeket is elért. A TDDSZ programtervezete kiemeli többek között, hogy a jogot a létbiztonsághoz alapvető állampolgári jognak tekinti a szakszervezet, s ezért küzd a megélhetés feltételeinek biztonságáért. Konkrét feladatként válalják a tagok, hogy az árindexszámításokhoz kidolgoznak egy metodikát, elvégzik a számításokat, és rendszeresen nyilvánosságra hozzák azokat. Vasárnap, a tanácskozás zárónapján — változtatásokkal és kiegészítésekkel — elfogadták a szakszervezet program- tervezetét. Ebben a többi között rögzítik, hogy a TDDSZ továbbra is ösztönözni kívánja a magyar szakszervezeti mozgalom megújulását. Hangsúlyozza a program azt is, hogy a tudományos kutatáshoz, illetve a felsőoktatáshoz szükséges infrastruktúra színvonalát közelíteni kell a fejlett országokéhoz, s egyúttal csökkenteni a tudományos és a felsőoktatási intézmények közötti, valamint a regionális eltérések okozta különbségeket. Ezt követően a küldöttgyűlés tagjai az alapszabályról és szervezeti kérdésekről folytattak vitát. ^ A TDDSZ küldöttgyűlésének tagjai megválasztották szak- szervezetük vezető testületének, a választmánynak egynegyedét — tizenhárom tagot —, míg a többit a tagság majd közvetlenül választja meg. A gyűlésen döntöttek arról, hogy a TDDSZ kezdeményezőként és alapító tagként is részt kíván venni egy, a hazai független szakszervezetek tevékenységét összehangoló szervezet megalakításában. A küldöttek szükségesnek látták egy sztrájkalap létrehozását, majd elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a katasztrófa sújtotta örmény nép megsegítésére, de — a gyors segítséget biztosítva — a szakszervezet összes pénzalapjának egyhairsmadát, 100 ezer forintot máris felajánlották gyógyszerek vásárlására. Választ fogalmaztak Lech Walesa üdvözlő táviratára, s ebben rögzítették, hogy a TDDSZ hitet tesz a szakszervezeti szabadságjogok egyetemessége mellett. Levelet intéztek a küldöttek a TDDSZ tagsága nevében Grósz Károlyhoz, az MSZMP főtitkárához, s ebben kinyilvánították, hogy nem értenek egyet a főtitkár pénteki miskolci beszédében megfogalmazott, az egyetemisták demonstrációjával kapcsolatos megállapításokkal. Egyházi alapon Ifjúsági szövetség Megalakult a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) szombaton Budapesten a Deák téri templomban. A 35 év alatti résztvevők elfogadták az ideiglenes alapszabályt, valamint lelkészekből és világiakból álló héttagú elnökséget választottak. Kutyahideg, azaz kutya is, meg hideg is volt a váci búcsúban. „Ezt tessék megvenni” — kínálta a portékát, az árus —, ilyen jó nincs még egy ... (cím fölött) kos társadalmi tulajdont kell félteni a magántőkétől, a vegyes gazdaságtól? Vajon azért kell-e aggódnunk, mert kevesebbet hallani a szocialista jelzőt — vagy inkább azért, mert a2 elégedetlenséget, háborgást még nem váltotta fel a tudatos tettrekészség? Értékeinket, eredményeinket kell-e hangsúlyoznunk — vagy a változást? Az elmúlt évtizedek értékeit, eredményeit túlhangsúlyozok nosztalgiája, csalódottsága (akik tudták, hogy mit akarnak, mit és kinek építenek), illetve a múltot egyértelműen elvetők radikalizmusa, esetenként ellenséges fellépése azonos tőből fakad: a ma gondjait, kívánalmait kérik számon múltunktól, történelmietlenül nem számolva a konkrét helyzetek realitásával. Vesztesként, nagyhatalmi megállapodás alapján kerültünk a Szovjetunió érdekszférájába. Elhibázott ipartelepítésünk, a demokratikus csírák felszámolása a hidegháborús katonai szempontok következménye. Mozgásterünket a legutóbbi időkig is a világpolitikai helyzet határozza meg. Mindennek beismerése kuruc- kodó önérzetünket nem erősíti, de ha a realitásérzékünkre hallgatunk, látnunk kell, hogy az adott kereteket feszítő külpolitikánk eredményei ma is döntőek nemzetközi megítélésünk szempontjából. Nincs szégyenkeznivalónk az emberi jogokat tekintve, s közvetlen környezetünkhöz képest az is „eredmény”, hogy az életszínvonalunknak volt miről csökkennie. A mai, kritikus helyzet kialakulásához persze az utóbbi évek jócskán hozzátettek. A vezetés túlzottan félt a konfliktusok nyílt kezelésétől, egyidejűleg akarta megvédeni az életszínvonalat, illetve a nagyvállalatokat a pici megmérettetéstől; az eredmény a szerkezetváltás további elodázása, az adósságállomány ugrásszerű növekedése lett. A kilábalást ma már sokkal nehezebb feltételekkel kell megvalósítani. Korábban nem is láttuk igazán a reális helyzetünket, a felismerés egyelőre bénítja tetteinket. Pedig van reális programunk, s ez már egy más párt, mint amilyen a pártértekczlet előtt volt. Alapvető változásokon megy át politikai intézmény- rendszerünk, vezető tastüle- teink elkötelezték magukat a radikális gazdaságpolitikai váltás mellett. De a megvalósítás nem történhet másként, mint cselekvő társadalmi háttérrel, erre azonban csak a felnőtt, un. „civil társadalom” lehet képes. Mivel nem tisztáztuk, hogy a változások kit, hogyan érintenek, bizonytalanok vagyunk, hogy milyen is lesz ez a felnőttség. Pedig rövid idő alatt, vizsgaidőszak nélkül kell megszereznünk az érettségi bizonyítványt. Igaz, a nemzeti összefogáshoz az kell, hogy ne csak az APEH és az árhivatal jusson el az egyes emberekig, hanem a kibontakozást biztosító reformok is. De ehhez kevés, ha szidjuk az életszínvonal- csökkenést, a növekvő terheket — felelősen politizáló embertől elvárható, hogy még erősebben szidja azt, hogy az adórendszert miért nem követte (követi) időben az árak, bérek, a pénzügyek, a tulajdonlás, a piacépítés reformja. Miért nem érezzük, hogy cselekvésre szólítanak a meghirdetett programok? Mert a megújulást gyorsabbnak, érzékelhetőbbnek szeretnénk látni. Nincs okunk kételkedni az egyének, szervezetek megújulási képességében, de ahhoz sincs alapunk, hogy ne feltételezzük: az eddigieknél több személyi: szervezeti változásra, az új követelményekkel szembeni megmérettetésre van szükség a politikai és gazdasági életben egyaránt. És itt nemcsak a megyei párt- bizottságra, de azokra a alapszervezetekre is gondolok, melyek még nem tartották meg a saját „pártértekezletüket”. Ma kevésbé szabad félni a változásoktól, mint a változatlanságtól. Erről olvastam Gáterolt oszlop a fülkében Közeleg a gyászos nap, kedves olvasók, amikor valakik hiányozni fognak meghitt hétfői társaságunkból, mert lemondják a drágállott újságot. Az' addig papírra vethető egy-két jegyzetben kötelességem csakis a legfontosabb dolgokról szólani. Búcsúképpen szép, tiszta, nemes eszméket kínálok az elmaradóknak, s legalább olyan szeretettel a továbbra is velünk tartóknak, így is megerősítve őket döntésük helyességében. Megjegyzem, mielőtt okton- diságom miatt korholás érne, az aszús eszmék nem tőlem, hanem nálam okosabb főktől származnak, miként eddig is. Nékem csak az a dolgom, hogy fölmutassam őket, rájuk vetítsem a fényt. Példám ezúttal Erdélyországból való, hol a kies tájak falvaiban közismerten sok a fürge észjárású, éles szemű, hallású emberfia. Arról szól az erdélyországi történet, hogy a saras, poros, rögös anyaföldet sarujával vagy meztelen lábával taposó ember mily találékony, mily határtalan leleménnyel használja föl a keze ügyébe eső anyagot, ésszel és mértékkel hasznosat és szépet alkot belőle. No meg arról is szól eme gyöngyszem, hogy némelyek azok közül, kik a nép művelőinek tudják magukat, milyen ködös, körmönfont üzeneteket olvasnak ki az eléjük kerülő népművészeti alkotásokból. Rosszul szólottám. Nem kiolvasók ők, hanem belemagyarázók. Az egyik erdélyországi faluban észrevették a tudós tanár urak — néprajzosok —, hogy sok szép új székely kapu díszeleg az utcában. Éles szemmel nyomban azt is, eme újdonatúj kapuk valamivel kisebbok a régieknél. Fölizott közöttük a vita azonnal. S ha már perpatvaraim kezdtek, legott fölbukkant ajakukon egy szakszó: funkcionalitás. Egyikük a funkcionalitás felől közelítve úgy okoskodott, hogy semmi különös-oka nincs a kapuk tör- pülésének, mint a leghétköznapibb praktikum: nincs már négy-öt fejőstehén, ló, bivaly a székely portán, rakott szénaszekér nem jár ki s be, fölösleges is volna a régi hatalmas kapu. Bizony ám. A tudós urak egyetlen pillantással fölmérték, az új kapukon se ló, se b.ivaly be nem férne. Pláne nem megrakott szénásszekér. Eszükbe sem jutott, hogy a mai korszerű étrend szerint táplált lovak, bivalyok esetleg soványabbak, kisebb nyíláson is beférnek. Hanem a másik cáfolta azon nyomban: a népművészet soha nem nézett a tárgyakra ilyen haszonleső szemmel. Esztétikai okok rejlenek itt, s nem is akármilyenek. Ha távolabbról nézzük a régi és új kapukat, könnyen belátható, hogy amazok — a házhoz viszonyított arányaikat tekintve — ormótlanul nagyok. Bántóan aránytalanok. Míg ezek valósággal az aranymetszés szabályai szerint közelítenek az ideális mértékhez. S egyébként is: miután ma már inkább szimbólumok ezek, sokkal inkább művészi alkotásnak kell tekintenünk őket, s nem kicifrázott használati tárgynak. Ez esetben pedig már a művészi alkotás törvényei szerint kell elemezzük... Tudós urak, tudós tanár urak! Hát minő zengzeteket hallottam én tőletek a székely kapuról. Még hogy ormótlanok. Hát nem azt mondtatok, hogy: díszes megjelenéséhez hozzájárult a főelemek arányos méretezése?! Na de hát azért van az adatközlő, hogy eligazítsa a t.udós tanár urakat a székely kapuk méretezésének rejtelmeiben. Elmondta ő úgy, ahogy van, azért kisebbek a mai székely kapuk, mart a fatelepről csak a sofőr fülkéjében lehet kilopni az ilyen gáterolt oszlopot. Abba a fülkébe pedig ennél hosszabb nyúzott fa el nem fér, akárhogy ügyeskedjenek ... Sovány vagy kövér bivalyokról, lovakról, fejőstehenekről, szénásszekerekről, funkcionalitásról nem szólt az adatközlő, csak jóízűt kacagott, a történeten és a tudós tanár urakon. Kör Pál