Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-12 / 295. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 895. SZÁM 1988. DECEMBER 18.. HÉTFfi Falugyűlés három községben Mi valósult meg az ígéretekből? 5 Az elmúlt napokban tartották a körzet északi részc- | nek három községében, a közös tanácsi igazgatás alá eső 8 Vámosmikolán, Tésán és Peröcsényben az idei falugyűg léseket. A falugyűléseken dr. Pásztor Imréné tanácselnök elmondta, hogy az egyre nehezedő gazdasági körülményét? miatt az emberek érzékenyebbé váltak környezetükkel, így a tanáccsal szemben is. A tanács testületi ülésein aktívabbak lettek az emberek, a döntéseket viták előzték meg. A községek ellátásával kapcsolatban sokkal több jelzés érkezett hozzájuk, mint az előző években. A különböző fórumok lehetőséget adnak a nyílt véleménynyilvánításra, mindenki javaslatot tehet a községpolitikai célokra. Az együttgondolkodás erősíti a tanács önkormányzati jelleget is. Tud a községek lakossága feladatot adni, a végrehajtásban részt vállalni, de egyre inkább tud számon kérni is. Munka és lakás Szólt az elnöknő a községekben és a környéken lévő munkalehetőségekről, a lakás- helyzetről, a hírközlés, a víz- és energiaellátás alakulásáról. Elhangzott, hogy munkahely, munkalehetőség volna úgy a tsz-ben, mint a kötöttárugyár vagy az Elektherm üzemében, de munkás nincs; sokan inkább máshová járnak el dolgozni. Pedig lehetőség volna arra is, hogy lakást építsenek a fiatalok, amihez igen sok segítséget is kapnának. Például Peröcsényben a közművesített 7 telekre egy igénylő sincs már évek óta. (Igaz, üdülő, hétvégi ház építésére már rég megvették volna, de ezek a házhelyek csak lakás céljaira hasznosíthatóak.) Vámosmikolán jelenleg több lakást építenek, és további 15 házhelyet jelöltek ki a Vörös Csillag Tsz-szel közösen. Ellátási gondok A közlekedésben semmi nem változott, az autóbuszok Dré- gelypalánkra való érkezése nincs minden esetben összehangolva a vonatok indulásával. Tésán egyetlen lakásban sincs telefon, és a község lakosait különleges esetekben nem tudják értesíteni. Az ár-mkimaradás az elmúlt időkben igen sok bosszúságot okozott, és sok munkakiesést eredményezett, emiatt szinte elhasználódott a tv-átjátszó kapcsolója. Vámosmikolán megtörtént az utak felújítása, de nem így Peröcsényben, mivel ott a patakon átívelő híd építésével együtt végeznek útfelújítást a jövő évben. (Ennek a hídnak a megépítése közel 5 millió forintba kerül.) Felépült a szennyvízülepítő telep, és tavasszal kész lesz a szeméttároló is, amit a tsz fog üzeméltetni. (Itt merült fel, hogy Tésán és Peröcsényben több helyre nem megy el a szerne- teskocsi.) Mit, hol, mikor? Zamenhof-emlékest December 18., hétfő: Vox Humana jubileumi kiállítás a művelődési központ aulájában — 17 órától a Madách Galériában mesemondó óvodás korú gyermekek találkozója. — 18 órakor az ifjúsági klub divatbemutatója a színházteremben. December 13., kedd: 15 órakor a Madách Galériában kisiskolás korú mesemondó gyermekek vetélkedője. — 15.30kor az aulában műsor Karácsonyi ünnepkör címmel, a színházteremben a Térszínház vendégjátéka (Tízen Túliak Színháza). — 17 órakor a MTESZ-székházban fogyókúrás tanfolyam, vezeti: dr. Tu- zsan Ildikó. — 18 órától szabad klubest a HNF-klubban. December 14.. szerda: Szabad klubnap a cukorbetegek klubjában. — 14.30-kor Nap- sugánklub címmel játékos vetélkedő. — 15.30-kor Tiszta szívvel címmel József Attila- műsor a 34-es teremben. — 16 órakor a pedagógusklubban dr. Jáki Ferenc tart előadást a vikingek utódairól. — 17 órától a 42-es teremben műsoros Mikulás-est, erdélyi magyarokkal. December 15., csütörtök: Révész Antal grafikusművész kiállítása az emeleti galérián. — 16 órakor éremgyűjtők találkozója a Katona Lajos Városi Könyvtárban — 17 órakor Zamenhof-emlékest az eszperantó klubban. — 17 órakor a művelődési központ 8-as termében: A mi iskolánk (Magyar József sorozata). December 16., péntek: A Hajós Alfréd Diáksport Egyesület gyalogtúrát vezet a Naszályba. — 19 órakor a színházteremben Beairice-koncert. December 17., - szombat: Megfelelő havazás esetén az úttörőház sítúrát vezet Dono. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) valyba. — 17 órakor karácsonyi ünnepség a Harmónia klubban (4-es terem). — 18 órakor játékkaszinó az ifjúsági klub rendezésében a 47/48- as teremben. J ünnepi tanácsülést tar- ^ tott Vác Város Tanácsa a í város felszabadulásának 44. 4 évfordulója alkalmából a f Bartók Béla Zeneiskolában. ^ A testület tagjait és a ^ megjelent vendégeket dr. ^ Bóth János tanácselnök kö- ^ szöntötte, majd Farkas ^ Vince, a városi tanács vég- < rehajtó bizottságának tag- í ja mondott ünnepi beszédet. Ezt követően dr. Bóth János és Pelczéder Tibor adott át kitüntetéseket. A novemberi tanácsülés döntött arról, hogy Vác társadalmi életében, a várospolitikai és városfejlesztési munkában kifejtett tevékenységükért kik részesüljenek idén a „Vác Városáért” kitüntetésben. Egyéni I. fokozat kitüntetést kapott Dombay Sándor nyugdíjas kultúrmérnök. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, városunkban 1948-tól 1968-ig a tanács műszaki osztályának a vezetője, majd ezt követően — nyugdíjazásáig — a vízművek főmérnöke volt. Tevékenyen részt vett az újjáépítési és fejlesztési munkákban. Sokat tett a város műemlékvédelméért. azért, hogy Vác megőrizze barokk arculatát. A műemlékvédelem és a háborús károk helyreállításán túl a lakás-, a kommunális és egyéb beruházások megvalósításáért sokat fáradozott. Egyéni II. fokozat kitüntetésben részesült Csizmánk Ferenc, a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat beruházó energetikusa, az Szinte mindenhol felvetették: nem javult a kereskedelmi ellátás. Perőcsényben inkább zárva volt az ÁFÉSZ boltja, mint nyitva, csupán az segített, hogy a községben van egy magán-kiskereskedő. Október közepén az ÁFÉSZ elnökével beszélgetést folytattak az ellátás gondjairól, de az akkor kapott ígéretekből eddig semmi nem valósult meg. Az egészségügyben jelentkezett az idén a legtöbb gond, mivel a vámosmikolai körzeti orvosi ellátást helyettesítéssel tudták csak megoldani. (1988. december 16-tól megoldódik az új körzeti orvos belépésével.) Ugyancsak helyettesítéssel oldják meg a fogorvosi ellátást is. A községekben a szociális gondoskodás megfelelő, mindhárom községben van idősek klubja. A közös tanácsnak a szociális segélyezésre 421 ezer forint, a nevelési segélyre pedig 100 ezer forint áll rendelkezésre. Tornaterem épü' A mikolai iskolában újra képesítés nélküli nevelőket kellett alkalmazni, de itt más problémák is felmerültek. A közművelődés területén igen sok jó dolog történt. Perőcsényben népdalkor alakult a régi hagyományok ápolására, és ezen a területen az ottani KISZ-szervezet jó munkát végez. Tovább folytatódott a tornaterem építése, Vámosmi- kola megnyerte a tisztasági versenyt, ami 800 ezer forinttal járt együtt. A falugyűlésen jelen levő megyei tanácstag, dr. Pásztor Imre, választói kérésére beszámolt arról, hogyan képviselte őket a testület ülésein. A tanácselnök asszony mindhárom falugyűlésen azzal búcsúzott a jelenlevőktől, hogy a következő időkben sem lesz könnyebb a helyzet, de ha a községek lakosai összefognak, egymást segítik, sok mindent meg tudnak oldani. K. G. Bűtoráruház nyílt a városban Olcsóbbtól az exkluzívig A nyitás utáni percek (Hancsovszki János felvétele) Még az aszfaltozok dolgoztak a bejárat előtt, amikor a múlt csütörtökön, kora délután, dr. Csapiár Gábor, a Bútorkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója és dr. Bóth János, a városi tanács elnöke megnyitotta a Royal Bútoráruházát. A Széchenyi utca 7. szám alatt a Bútorker hu- szonharmadik üzleteként — és első megyei áruházaként — kezdte meg működését az 1600 négyzetméteren berendezett bolt, mintegy négymillió forint értékű bútorral (és további hatmillió forintos raktárkészlettel). A kínálat felöleli a szinte teljes hazai termékválasztékot — megtalálhatók a szövetkezetek termékei is, köztük például egy igen reprezentatív réz hálószoba-garnitúra —, árusítanak szocialista importból származó lakószobákat, szekrénysorokat. Mint a Bútorker illetékese elmondta, az áruház berendezésekor a lakásszerű bemutatásra törekedtek, s hogy ez sikerült, abban szerepet játszott, hogy a gyártók egyre inkább ügyelnek a színek harmóniájára. Ez elsősorban az itt látható drága importbútorokra vonatkozik, ám e törekvés látszik az olcsónak számító — 25 ezer forint alatti —, fiataloknak szánt bútoroknál is. apjuk a DCM mészüzemének a vezetője. Ök nevelték gyermekeiket a sport szeretetére. Közösségi II. fokú kitüntetés tulajdonosa lett a Vác Városi Tűzoltó-parancsnokság. 1988-ban 40 éves a magyar állami tűzoltóság. Városunk tűzoltó-parancsnokságnak teljes állománya nemcsak hivatását, szolgálatát teljesíti fegyelmezetten és kiválóan, hanem példát mutat a társadalmi munkában is. önzetlen munkával segítik a Szilasy utcai tűzoltólaktanya és szertár építését, patronálták az úttörőtábort, az MHSZ-lőteret, a MTESZ-székházat, a sződli- geti szociális otthont és a siketnémák intézetét. Pelczéder Tibor, a Pedagógusok Szakszervezete váci és körzeti bizottságának titkára az 1988. évi Matheika János- díjat adta át dr. Jancskár Sán- dornénak, a nagymarosi általános iskola igazgatóhelyettesének és Bánfi Zoltánnénak, a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola gazdasági ügyintézőjének, a munkaterületükön végzett kiváló munkájukért és több mint egy évtizedes szakszervezeti tevékenységükért. A kitüntetések átadása után a váci ütőhangszeres együttes adott műsort Fazekas László vezetésével, majd a Vác városi KISZ-kórus lépett fel, Brusznyai Margit vezényletével. A Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat által tervezett és a Nógrád Megyei ÁÉV által kivitelezett, 45 millió forintos költséggel felépült bútoráruház megnyitását nagy érdeklődés előzte meg. Jellemző erre, hogy már az ünnepélyes megnyitás idején — akkor, amikor Ritecz György tanácselnök-helyettes a működési engedélyt átadta az üzemeltetőnek — sokan várakoztak a bejárat előtt. S amikor a közönség előtt megnyílt a bejárati ajtó, a váciak tömege tódult be, hogy lássa: „mit tud” ez az új áruház ... B. J. Élményt nyújtó előadás Az L’Művek Szobon Akár a január másodikától Szobra is beköltöző ELMÜ előőrsének is tekinthető a Budapesti Elektromos Művek L’MŰVEK együttese, amely az elmúlt hét végén a nagyközségbe látogatott. Az együttes, Csizmarik Tibor vezetésével, műsort adott a szobi Vörösmarty Mihály Nevelő- otthon lakóinak, s ez az előadás — Koppány Józsefné igazgató szavaival — a gyerekeknek és a nevelőknek is élményt nyújtott (amelyért ezúton is köszönetüket kívánják nyilvánítani). Shakespeare-monológok Gálffi László estje A Madách Imre Művelődési Központban december 12-én, hétfőn Gálffi László önálló délutánja lesz a Tízen Túliak Színháza előadásában, 15 óra 30-kor. A műsorban monológrészletek szerepelnek: Rómeó és Júlia, Ahogy tetszik, Hamlet, II. Richárd, A velencei kalmár című művekből, valamint részletek a Gálffi Lászlóval készült Hamlet című filmből. Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): december 12-én, hétfőn fél 6 és fél 8 órakor a Leszámolás Hongkongban, magyarul beszélő, amerikai krimit vetítik. Videóprogram: (a kamarateremben): 17 és 19 órakor a Kalandorok című francia film látható. Főszereplő: Alain Delon. Gyakorta nem népszerű Meglátni az újat A világhírű tudós, Szent- Györgyi Albert professzor néhány évvel ezelőtti emlékezetes tévéinterjújában megejtően tömör egyszerűséggel mondta az olyan emberről. aki észreveszi a problémákat ott, ahol látszólag minden rendben van: „Ahhoz, hogy az ember valami újat meglásson, egészen másképp kell gondolkodnia. És ha az ember másképp gondolkodik, azt mondják, hogy bolond ... de ezek viszik előre a világot és persze nagy ellenállásra találnak.” Ha valamikor, hát mostanság igazán szükség van gondolkodva dolgozó emberekre a népgazdaság minden területén: ilyen jobbító szándékú, tehetséges emberek az újítók. Számuk az elmúlt másfél évtizedben megkétszereződött — ma már kétszázezres az újítók tábora —. de kétszeresére nőtt az évente hasznosításira elfogadott ötletek, újítások száma is. Ezt hallván elégedettek is lehetnénk, ám az évekig tartó lendületes fejlődés után a közelmúltban megtorpanás jellemezte az újítómozgalmat, magyarán megcsappant az újítókedv. Mi lehet ennek az oka? Űjít.ónak lenni gyakorta nem népszerű dolog. A munkatársak szerint az ötletgazda otthoni kis műhelyében s a munkahelyen megszállottként és fáradhatatlanul mindig a hibákat keresi. Irigyei pedig azért vannak, mert amit keres, azt meg is találja, megismeri az alkotás örömét s igyekszik ötleteit a gyakorlatban is megvalósítani. Az ötlet elismertetése, a megvalósítás azonban számtalan akadályba ütközik manapság. Szemléleti okok vagy ösztönzők hiánya lehet olyan „betonfal” az újat akaró szakember előtt, hogy végül is feladja, nem akar évekig hadakozni, nem akar felőrlődni. Feladja, ha egyedül marad, ha senki nem áll ki mellette, s ha valamelyik nagyfőnök — pedig a kis- ujját sem mozdította — részt kér a majdani jövedelemből, nevét adva az újításnak. Manapság nagyon magányosak az újító, jobbító szándékú emberek: a bomladozó brigádmozgalom miatt nincs támasza, védelme munkatársai körében sem; pedig nem is olyan régen a szocialista versenymozgalom tekintélyét is latba vetve igyekezett meggyorsítani az újítás elbírálását, anyagi elismertetését. Az anyagi elismerés jelenleg érvényben lévő lehetőségeit azonban kiforratlan szabályozók korlátozzák Sok helyütt még ma is tévhit, hogy az újítási díj aránytalanul megterheli a nyereséget s rossz hatással van a bér- színvonalra is. Kevesebb jut a dolgozóknak — mondogatják olykor az újítás- ellenes tábor tagjai. Ám mind több vállalatnál, szövetkezetnél nemcsak a kiadásra. de a bevételekre, megtakarításokra is odafigyelnek hiszen a bevezetett, megvalósított újítás hasznot hajt, növeli a nyereséget. Most, a vállalkozások időszakában egyre több lehetőség van arra. hogy a vállalatok, szövetkezetek, kisvállalkozók fejlesztési terve az eddigieknél nagyobb mértékben épüljön az újítómozgalomra, a gondolkodva dolgozó szakemberek kezdeményezésére, ötleteire. Engedjük őket élni ezzel a lehetőséggel. B. I. MHSZ modellezőklubjának a titkára. Szülővárosában, Vácott aktív közéleti tevékenységet fejt ki. Középiskolás kora óta modellez, tíz évig tagja volt a magyar válogatott keretnek. 1968-ban a repülőmodellező Európa-bajnoksá- gon kontinensünk legjobbjának bizonyult. Nemcsak versenyző, hanem tervező és pedagógus is. A Hajós Alfréd Úttörőházban irányításával a pajtások megyei válogatón elsők lettek, számos versenyben győztek. A felnőttek modellezőklubját ő vezeti az MHSZ-ben. Közösségi I. fokozat kitüntetést nyújtottak át a Gyulay családnak. A Gyulay testvérek, Zsolt és Katalin, Vácott születtek. A nagyszülők és a szülők aktív sportolók voltak. A két gyermek fiatal kora óta síel és kajakozik. Vácott tanulták meg és megszerették a vizi sportot A bajnokságon elért eredményeik alapján az élklubokhoz igazolták át őket (Honvéd, FTC). Számos világversenyen (Moszkva, Meche- lan, Montreal, Duisburg) értek el kimagasló egyéni és csapateredményt. Gyulay Katalin a szöuli olimpiára tartalékként utazott, Zsolt a Budapesti Honvéd színeiben megszerezte a tizedik és a tizenegyedik magyar aranyérmet. Sikereikben nagy részük van a szülőknek: édesanyjuk a Forte technológusa, édesÜnnepi tanácsülés Kitüntetések az évfordulón