Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

IN/IOJSIORI V/ti'ri(it) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM 1988. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Nyugdíjasok találkozója Maglódon A barátság szálait erősítve Vecsési arcképcsarnok A nagyvilág befogadta őket A napokban Maglódon a Pe­tőfi Sándor Művelődési Ház mellett járva vidám kacagás, csengő ének- és muzsikaszó ütötte meg a fülemet. Ez szo­katlan volt számomra, mert mostanában mintha csendes sorvadásnak lennénk tanúi — legalábbis a kulturális élet te­rén. Nagy ritkán van egy-egy rendezvény némelyik művelő­dési házban, az is szinte alibi­ként. Máshol pedig az érdek­telenség veszi el a kedvét a rendezőknek a további műsor­szervezéstől vagy éppen az anyagiak hiánya. Kíváncsian léptem be a nagyterem ajtaján, ahol mind­járt meglepetésben volt ré­szem. Szíves szóval, vendégsze­retettel fogadtak kedves is­merőseim, a maglódi nyugdí­jasklub tagjai, mondván: ép­pen jókor érkeztem, hogy ta­núja legyek egy nagyszerű barátság és kapcsolat kialakí­tásának. Szinte végszóra a ze­nekar tust húzott, majd a gyömröi nyugdíjasklub elnöke köszöntötte a résztvevőket nagy-nagy szeretettel és tisz­telettel. Rövid beszédének a lényege az volt, hogy a két község között kialakult hagyo­mányosan jó kapcsolatot azzal szeretnék mélyíteni, hogy a nyugdíjasklubok kölcsönös ta­Szombat délutánra hirdették meg Monoron a cigányfóru­mot. Három órakor már min­denki ott volt a művelődési központ előcsarnokában — a tanácselnök, a megyei cigány­koordinációs bizottság vezető­je, tanácsi osztályvezetők, kör­zeti orvosok, a rendőrség, a bíróság képviselői — s kivont tollal, a párbeszéd hűséges visszaadására készen az új­ságíró... Csak a cigányok nem. Negyed négy körül nyolcán, tízen ha összejöttek közülük, s szóltak a kínos tréfák, hogy rossz volt a szervezés, mert ha például azt írták volna a meg­hívókra, hogy cigánybál lesz... Vagy ha a Fészek ven­déglőt választották volna szín­helyül ... Fél négykor Kovács Benő tanácselnök az órájára nézett, és azt mondta: sajnál­ja, de hát eszerint a fórum sajnos elmarad. És elmaradt. Lehet tűnődni az okán. A hét elején, ami­kor a tanács cigányügyi elő­adójával a fórumon részt ve­vőket toborozni magam is kint jártam a telepen, még mindenkinek volt mondani­valója. Hogy például az óvo­dában az óvónők külön szülői értekezletet hívtak össze a ci­gányoknak, micsoda dolog ez a megkülönböztetés, miért nem együtt a többiekkel? Meg hogy igaz-e a hír, hogy be akarják írni a személyi iga­zolványokba, ha valaki ci­gány származású, és kötele­ző lesz-e, és ki találta ki? Volt, aki azt kérdezte: mit gondolunk, ha egy 18—20 év körüli fiatal arról akar be­szélni, milyen kilátástalan a helyzete a telepen, vajon meg- hallgatják-e? — Maga biztosan nem tud majd jönni a gyerekek miatt — mondta Tóth Lajosné egy fiatalasszonynak —, de az urát feltétlenül küldje el. — Még hogy én?! De meny­nyire hogy ott leszek, még hozzá is akarok szólni! — volt a válasz. De nem volt ott. Sem ő, sem a többiek. A közös, nyilvános párbeszéd lehetősége elszállt, lálkozásokkal, ismerkedési es­tekkel, műsoros vetélkedőkkel a jövőben még szorosabbá fűzzék a barátság szálait. Je­len találkozót is ennek a je­gyében rendezik, eleget téve a maglódiak szíves meghívásá­nak. A maglódiak elnöke vála­szában hangsúlyozta: ezt az es­tét a barátkozás, a jó értelem­ben vett vetélkedés és szóra­kozás kapcsán rendezik. Bol­dogan szórakozzanak, kapcso­lódjanak ki, mulassanak, így mindenki nyertes lesz. Kezde­tét is vette a játékos Ki mit tud? Volt ott minden, vers­mondás, próza, tánc, ének, néptánc, magyarnóta, népvi­seletbe öltözött maglódi klub­színjátszó kör, gyömröi szín­játszókor előadása, még népi tánckar is föllépett. A hangu­latot csak fokozta a játékos vetélkedők sora és az egyesí­tett zenekar műsora. Végül tényleg mindenki nyertes lett, mert helyezése­ket nem hirdettek, hanem ked­ves kis ajándékokkal és okle­velekkel jutalmazták a műsor­ban szereplőket. Egyöntetű ké­rés volt mindenki részéről, igenis újra és újra ismételni kell az ilyen összejöveteleket, mert ezek az emberek öntevé­kenyen. a napi pihenésük és munkájuk mellett a szórako­zásban is egymásra találtak. mint a köd, amit a hideg lég­hullám kisöpör. Sok minden­re lehetne következtetni a tá­volmaradásból, s fel lehet tenni a kérdést is: az érdek­telenséget jelezte-e — vagy a kiúttalanságot? A mondás szerint rózsát. Hogy kábeltévét terem-e? Nos, ez már nehezebb kér­dés. Ugyanis • engem személy szerint, enyhén fogalmazva, nyugtalanít a Monoron zajló (már amikor zajlik) munkála­tok tempója, kivitelezése, sőt a kábelek elosztása is. Sze­retném előrebocsátani, jóma­gam a hatezresek táborához tartozom, aki idestova hat hó­napja befizette a már előbb említett hatezer forintot, amikből azután a szervezők megtehették az első lépéseket a rendszer megvásárlását ille­tően. A nyilvánosságra kerülő és a sajtóban megjelenő in­formációk, interjúk már az elején felkeltették gyanakvá­somat, de türelmes ember lé­vén vártam a soromra. És vá­rok ma is, november végén, azt hiszem, nem egyedül azok között, akik még hatezer forin­tot áldoztak az egyébként jó ötlet megvalósításáért. Hogy most éppen mi nincs — ká­bel, vagy erősítő, vagy mind­kettő egyszerre — az valahol rendjén való, hiszen mutas­son vagy mondjon valaki Ma­gyarországon olyan beruházást az utóbbi időben, ahol soha nem hiányzott volna valami. Az azonban már nehezen el­fogadható, hogy vannak olyan — igaz, nem hat, hanem ti­zenkétezer forintot befizetők — akik már ha nem is oly ré­gen, de nézik a műholdas adá­sokat, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert úgyis a már kiépített rendszer közelében De kaptak külső segítséget is. A tánckart Sass Erzsébet tanárnő tanította be, a szelle­mi vetélkedőt a nagyközségi könyvtár dolgozói szerkesztet­ték, a büfében a községi tanács által adományozott gáztűz­helyen sütöttek, főztek és ezen alkalommal jelentették be a Sülysápi Áfész nagyszerű aján­dékát: az igen kedvezménye­sen átadott színes tévét. A színvonalas műsort hajna­lig tartó vidám szórakozás kö­vette, közben eldöntötték: a frissen kialakult baráti kap­csolatokat tovább ápolják, ha­marosan találkoznak — Gyom­ron. M. F. laknak, és a szervezők nem akarnak ide-oda ugrálni a te­rületen. Még ez a magyará­zat is elmenne, de... ott a de. Én és a hozzám hasonlók, mikor az év elején meghal­lották a rendszerről szóló első híreket, minden fenntartás nélkül támogattuk azt. Az el­ső lépcsőben megadott határ­időig vagy négyszáz család lépett be pénzével az előfize­tők táborába. Ez a május 30-i zárás, úgy gondolom, egyben valamiféle sorrendiség megál­lapítását feltételezett, ha má­sért nem, akkor az engedé­lyeztetési eljárás miatt szük­séges tervek elkészüléséért. Tovább merengve a dolgokon, úgy gondoltam, akik tulajdon­képpen alapítótagjai voltak ennek a közösségnek, pont emiatt megkapják kábelen azt, amiért fizettek, és a ké­sőbb jelentkezők majd szé­pen folyamatosan kötnek rá a rendszerre. Erre tessék. Elő­állt egy olyan helyzet, hogy aki még mondjuk márciusban kinevette az előfizetőt, mond­ván — úgy sem lesz belőle semmi —, újra nevethet, mert lám, ő már, hála szerencsés „fekvésének”, meg a sublód- fiókban éppen elfekvő tizen­kétezer forintnak, vidáman nézheti a műsort. Itt, ennél a pontnál le szeretném nyoma­tékosan szögezni. Én nem te­hetek arról, hogy Monoron la­kom! Nem fogok az MHSZ- székház közelében házat ven­ni azért, hogy jó helyen le­gyek, ha jön a kábel. (Apro­A következőkben két vecsési művészt szeretnék bemutatni olvasóinknak. Nem tartoztak egymáshoz, mégis sorsuk, éle­tük párhuzamosan haladt és alakult. Mindketten a Kölcsey utcában laktak, mindketten képzőművészek voltak és mindketten a kilátástalan gaz­dasági, művészeti helyzet elől Amerikában keresték és ké­sőbb meg is találták művészi és anyagi kibontakozásukat. Sikeres életpálya Branczeiz János 1897-ben Budapesten született. Itt és Bécsben végezte szobrászmű­vészi tanulmányait. Az I. vi­lágháborúban katona, majd orosz hadifogoly volt. Vlagyi­vosztokból 1920-ban tért visz- sza szülei Kölcsey u. 4. szám alatti családi házába. Itt la­kott, de Pesten a Tavaszmező utca 6. szám alatt bérelt kis műtermet. Ott dolgozott és al­kotott. Vecsésről több meg­bízást kapott. Így főművét is Vecsésen láthatjuk a felsőtele­pi templom oltárát, szobrait és keresztelőkútját. öt bízta meg az elöljáróság az 1914-es hősi emlékmű elkészítésével is. Az emlékművet a Város utca sar­kán lévő parkban állították pó: Ügy két hete — kiszámol­tam! — tizenhét oszlopnyira van lakásomtól egy vezeték­nek a vége, bár abba műsor helyett egyelőre csak hálni jár a lélek, mert valami me­gint nincs.) Ügy érzem tehát, hogy ami a szervezést meg a hozzáértést illeti, a lelkesedé­sen túl nem sok felmutatható egyéb dolog van a szervezők oldalán. Ha most valaki azt kérdezi, miért elégedetlenke­dők, én visszakérdezek rög­vest. Már miért ne elégedet­lenkedjek, amikor ebben az egész dologban elejétől fogva hiszek, benne vagyok egy kis pénzzel, és majd az utolsók között, az egyik előző újság­cikk címével élve, megkapom „ajándékba!” karácsonyra. Ha megkapom. Ez kérem nem ajándék, hanem két fél által szerződésben foglalt megálla­podás, amelyet én mint meg­rendelő kötöttem a helyi rá­dióklubbal, mint vállalkozó­val. Dátum szerint 1988. feb­ruár 29-én. Végezetül. Én nem akarok előnyöket, vagy pozitív jelle­gű megkülönböztetést. Én csak azt szeretném, ha a Monoron kiépítés alatt levő műhold­adások vételére alkalmas ká­beltelevíziós hálózat szerelési munkálatainál tapasztalható szervezési és kivitelezési ano­máliák megszűnjenek, és ne a Jézuska hozza a kábelt kará­cs,. -"ra, hanem a helyi rádió­klub szakemberei, ha lehet, picinyt elébb. Kucsera József Monor Bem u. 57. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) föl 1922-ben. Az emlékművön 163 vecsési hősi halott neve szerepel. Ugyanitt találhatjuk a „Ró- der Imre-emlékkút” oszlopát is, mely szintén az ő alkotása. A régi kultúrház folyosóján egy nagy méretű relief, egy márványszobor és a második emeleti kápolna oltára volt másik jelentős alkotása. Ezek a II. világháború során meg­semmisültek. „Táncosnő” című szobra egy vecsési mecénás műgyűjtő tulajdona. A háború után Bécsben majd Linzben tartott fenn műtermet. Az ’50-es években az USA-ba vándorolt ki. So­káig senki sem tudott róla. 1978-ban adott életjelt magá­ról unokaöccsének, s az 1981- ben odakint meg is látogatta az akkor már 85 éves mű­vészt, aki jómódban élt. ka­landos, de sikeres életpályát mondhatott magáénak. Egyike volt azoknak, akiket a magyar föld nem tudott megtartani, a gazdasági és művészeti élet nem tudott be­fogadni és megélhetését bizto­sítani. Kiröppent a sok ezerrel együtt, de a nagyvilágban is hirdette a magyarság tehetsé­gét élniakarását. Festett és írt Ijjas-Incze Béla festőművész 1920—1933-ig élt Vecsésen, szintén a Kölcsey utcában kis családjával: feleségével, aki kermikusművész volt és Márta leányával. Sokoldalú, tehetséges festő volt. Csendéletet, tájképet, portrét egyaránt nagyszerűen festett. Élénk, meleg színek­kel dolgozott. „Muskátli” című festményével alapozta meg hírnevét, melyet a Nemzeti Szalon kiállításán mutatott be. Szorgalmasan festette a vecsé­si tájakat, embereket. Kedvelt állandó modellje volt egy Gu- rizatti nevű 86 éves olasz kő­faragó, nagy garibaldista. Több változatban is lefestette. Vecsési korszakának jelentő­sebb alkotásai a nagyméretű portrék, melyeket feleségéről, valamint dr. Kemenesi Má­tyásáéról és Radványi Béla esperes plébánosról festett. Egyházi megrendelésre egy nagyméretű térdeplő Szent Imre-képet készített. Vecsési gyűjtőknél találhatók orgona- és rózsacsendéletei, kutyás portréja is. Sokoldalú tehetségét igazolja az is, hogy sikeresen forgatta a tollat, három felvonásos vígjátékát, egyfelvonásos drá­máját és bohózatát előadták. A fenti szerény megbízatások nem tudták a család megélhe­tését biztosítani, ezért öröm­mel fogadta el Brazíliában élő sógorának meghívását tanul­mányutazásra. 1933-ban ké­szült fel a nagy útra. Barátai szeptember 9-én nagyszabású képkiállítással egybekötött mű­soros rendezvénnyel búcsúz­tatták, a bevétel összegével se­gítették az utazás anyagi ter­heit. Még abban az évben út­rakelt Először Firenzébe, majd Párizsba utazott A kép­tárak tanulmányozása mellett sok portrét festett megrende­lésre, hogy megélhetését és az útiköltséghez hiányzó összeget előteremtse. 1934 tavaszán szállt hajóra. Ott is feltalálta magát, mert elsőként a főszakácsát festette le. Az hálából egy külön kis elkerített helyet biztosított ré­szére, ahol tovább festegethe- tett és minden jóval ellátta az út hátralévő részében. Levelek Sao Paulóból Ijjas-Inczé többször írt csa­ládjának Sao Paulóból helyze­téről, munkájáról, minden esetben kilátásba helyezve, hogy akácvirágzásra hazajön. Ez azonban soha nem valósult meg. Keresett festő lett, kiál­lításokat rendezett, sok meg­rendelést kapott, aminek ele­get kellett tennie. A világhábo­rú is közbejött, ami minden kapcsolatot szétszakított csa­ládjával, amely 1944-ben Bu­dapestre költözött. 1960-ban írt sógorának, Ka- locsy Kálmánnak, aki a hábo­rú előtt Vecsésen a Vörös­marty utcában lakott, ő épít­tette a strandot, akkor fa­házakkal, öltözőkkel és mel­lette a teniszpályával. Leve­léhez fényképet is küldött, melyről egy idős, megtört em­ber néz le ránk. Somogyi Lajos Tél elején Vigasságok Batyubált rendeznek a tanácsi dolgozók és kisiparo­sok Ecseren, a Rábai Miklós Művelődési Házban december 3-án, szombaton este nyolc órai kezdettel. Az úri'iskola szülői munka- közössége ugyanezen a napon vacsorával, tombolával és jó zenével egybekötött Mikulás­bált rendez, ahol várható a Télapó megjelenése is. Kulturális ajánlat Ecseren csütörtökön 14 órá­tól nyitott ház, 15.30-tól logo­pédia, 16-tól a nyugdíjasklub foglalkozása, 17-től autóveze­tői tanfolyam. Maglódon 10-től a kismama­klub összejövetele, az ifjú bé­lyeggyűjtők köre foglalkozása, a fúvós zenebarátkor próbája. Mendén 18-tól a fotószak­kör és az ifjúsági klub össze­jövetele. Sülysápon 17-től KRESZ­tanfolyam. Úriban 14-től a nyugdíjas­klub összejövetele. Köszönetünket fejezzük ki mind- azoknak a rokonoknak, ismerősök­nek. szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapám Kovács Sándor temetésén Monoron részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhí­tették. A gyászoló család. Jó hír örömmel tudatjuk célrészjegy-tulajdonosainkkal, hogy szövetkezetünk a 17,5°/0-os kamaton felül a már korábban jegyzett és az 1989. március 10-éig befizetett célrészjegyek minden 10 000 Ft-ja után egy sorsjegyet ad. A nyeremények: egy videomagnó, egy színes tévé, öt hűtőszekrény, három motorkerékpár, öt automata mosógép, tíz 5000 Ft-os vásárlás! utalvány, húsz 2000 Ft-os vásárlási utalvány. Sorsolás: 1989. március 11-én. Jegyezzen, mert nyerhet. Alsó-Jápió Menti Áfész vezetőség Sülysáp, Malom u. 2ő. Kiúttalanság, közömbösség Elmaradt a cigányfórum Jegyzet Megnyesett vásárlók Gyomron a nagy ABC- ben nézelődtem, hogy mi­lyen a kínálat. A hentes­pult furcsa meglepetéssel szolgált. Mindig úgy tud­tam, hogy a sertést szabá­lyos részekre lehet bontani és az árak is aszerint van­nak megszabva. Számomra az tűnt fel, hogy a kirakott áru jól meg volt nyesve. A legjobb falatok voltak le­vágva a combról, a karaj­ról, a tarjáról és úgy kínál­ták a vásárlóknak. Észrevé­telemet közöltem a közel­ben tartózkodó főnökkel, mert a pult mögött támasz­kodó két fiatal fiú csak vállat vont. Az üzletvezető is csak ennyit mondott: — Látom — és bement a polcok közé. Otthon unokám, aki kez­dő fiatal háziasszony, ho­zott meglepetést. Nejem­nek örömmel újságolta: — Vettem egy kiló com­bot az ABC-ben — és ki­tette az asztalra. Feleségem megnézte és a fejét csóvál­ta: — Kislányom ez nem comb. Ez tarja. — Én pedig combot kér­tem és azt is fizettem — erősködött és csak a fize­tett összeg dolgában volt igaza. A hús kétségtelen tarja volt, az is a nyesett fajtából. Egy kicsit őt is megnyeste valamelyik hen­tesfiú. Gondolom, hogy a főnök révén vált a hírem „sza­kállassá”. Ugyanis azóta szépen bontott hentesárut kínál nem a két tanulófiú, hanem egy komolyabb sza­kállas fiatalember. Tarró József Levelesládánkból Mit terem a türelem?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom