Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-08 / 266. szám
1988. NOVEMBER 8., KEDD kiírtán ■Tv-figyelö‘ Ráckeve. Nem másnak, mint horgát dobáló pecásnak hiheti magát az, aki úgy szeretne értesülni a televízió Pest megyei illetőségű műsorairól, hogy azt hihesse: semmi fontosról le nem marad. Bele kell tehát pillantania szinte mindegyik olyan adásba, amely netán e főváros környéki tájról ad tudósítást. Ami az Ablakot, ezt a manapság mór igen jó árfolyamon jegyzett és közéleti szolgáltatásaiért nagyra becsült riportműsort illeti, nos, ez a hétvégi magazin az egyik legjobb felségvíz: szinte nem telik el péntek, hogy valamit ki ne^ foghasson magának az az előfizető, aki a szóban forgó országrészre kíváncsi. Legutóbb például Ráckeve jelent meg ebben az összeállításban. Mégpedig azért, mert ott mostanság igencsak tarajosak a közélet hullámai, hiszen oda akarnak építeni egy orvosi rendelőt, ahol egyelőre egy magánház áll. Mégpedig egy olyan ingatlan, amelynek gázfűtéssel való komfortosításához nemrég járult hozzá az elöljáróság. Ráadásul ez a családi otthon, úgymond, egy lyukban van, ahol a helybéliek nehezen tudnák elképzelni azt a meg- ígért-megérdemelt egészség- ügyi intézményt. Azt a gyógyító helyet, amelynek tető alá hozásához egyébként tég- lajegyeket is szándékoznak íratni — mármint azokkal, akik erre hajlandónak mutatkoznak. Mit lehet ilyenkor tenni? Ezt kérdezte a riporter, és szintén emiatt törheti a fejét minden többé vagy kevésbé érdekelt állampolgár. A kibontakozás a túlnyomó többség véleménye szerint csakis egv falugyűlés összehívásával képzelhető el. Akárcsak az országban másutt, itt a Soroksári-Duna-ág mellett is egybe kellene hívni a település lakóit, hogy mondják meg: ki voksol az eredeti elképzelésre, tehát arra, hogy ott, az említett lyukban, a néhány éve gázfűtéssel ellátott magánház helyén emelkedjenek majd a rendelő falai, vagy valahol másutt. Talán egy nem ennyire központi fekvésű, de a lakosság számára rokonszenvesebb helyen. Amint az ebből a most emlegetett tudósításból kiderült, Ráckeve vezetői sincsenek egy nézeten: egyikük az eredeti elképzelést támogatja, másikuk meg azt a falugyűlést, amelyről az imént esett szó. Fel van tehát adva a lecke, s hogy elindulnak-e a bulldózerek, arról szintén jó lenne egy ugyanilyen nyílt szavú, minden köntörfalazástól mentes híradóst látni-hal- lani. Szentendre. Néhány bekezdéssel előbb a horgászszerencse hasonlatát alkalmaztuk. Mit hoz a sors — vagyis a műsorkínálat — a Premier című vadonatúj vállalkozásban ismét csak Pest megyei tájakra bukkanhattunk. Egész pontosan Szentendre jelent meg a második műsornak ebben a kulturális-művészeti panorámájában. Az ok: immár harmadik éve eredményesen és minden nagyobb perpatvar nélkül működik ott az Artéria Galéria. A képzőművészetek barátainak nyilván, nem kell megmagyarázni, hogy mi is ez a közösség. Akik ellenben nem tudják, miért szövetkezett Össze annak idején több mint húsz festő, grafikus és szobrász, annak ismételten elmondjuk, hogy az értékesítés sok gondja-baja terelte őket egy nyájba, A hivatalos és nehézkes eladás gondjait akarták könnyíteni, egyúttal pedig a külföld felé is kacsintgattak. Immár elmondhatjuk, hogy igazuk lett, mert többek között rájuk bukkant és nagyon megszerette őket egy holland fiatalember, aki afféle menedzserként támogatja őket. Kedvükért — egyáltalán e Duna-parti tájnak és lakóinak kedvéért — még magyarul is megtanult, s most már szinte családtagként van e közösségben jelen. S hogy mennyire jogos a közösség minősítés, azt mi sem bizb- nyítja jobban, minthogy a művészcsapat megalakulása óta nem változott, csak a patronálok jöttek-mentek. örvendetesen furcsa dolog ez manapság... Akácz László Ez bizony felelőtlen huszárvágás volt! Meddig él a pedagógusok hivatástudata? Mostanában mintha kicsit fSlborult volna körülöttünk a világ. Egyre több szakma ad hangot elégedetlenségének, lép föl jogos vagy kevésbé jogos bérkövetelésekkel, s fenyegetőzik komoly retorziókkal, ha feltételeiket nem teljesíti a kormány, Hasonlóan növekszik — tulajdonképpen immár évek óta — az elégedetlenség a pedagógusok körében is. Mind több a felhívás, a tiltakozás. A legnagyobb feltűnést — mint ismeretes — a dombóvári Molnár György Általános Iskola felhívása keltette. Ebben fölkérte az ország valamennyi pedagógusát, hogy csalatkozzanak a Pedagógusok Szakszervezete elnökségének szeptember 8-i nyilatkozatához. Hogyan is történtek az események? — erről kérdeztük Nádasné Pribék Rozáliát, a Pedagógusok Szakszervezete Pest Megyei Bizottságának titkárát. — Szakszervezetünk elnöksége szeptember 8-án fogalmazott meg egy állásfoglalást a pedagógusok bérhelyzetével kapcsolatban. Ezt minden alapszervezethez eljuttattuk, valamint megkapták mindazok, akik ebben a kérdésben döntési joggal rendelkeznek. Közel két héten belül érkezett meg a kormánytól a válasz: kérésünk jogos, ám a megoldás módját ebben a nehéz gazdasági helyzetben egyelőre még nem látják. Közben született meg az a bizonyos dombóvári felhívás, amelyben csatlakozásra szólították föl az ország iskoláit az említett bérpolitikai állás- foglaláshoz. A dombóváriak több mint hatvannégyezer aláírást gyűjtöttek, és kezdeményezésük nyomán országos megmozdulás alakult ki. 9 Miután ennyi aláírás összejött, mi volt a következő lépés? — Mint azt a lapok is megírták, pedagógusküldöttség kereste föl október 28-án Pozs- gay Imre államminisztert, Czi- bere Tibor művelődési minisztert és Voksán Józsefet, a Pedagógusok Szakszervezeté főtitkárát az Országházban. A dombóváriak átadták a kormány képviselőinek az általuk kezdeményezett aláírásgyűjtő mozgalom dokumentumait. Ezekben azt fogalmazták meg, hogy 3 év alatt folyamatosan, a pénzügyi lehetőségek függvényében többszörösére — legalább kétszeresére — növekedjék a nemzeti jövedelemből az oktatásügynek juttatott összeg. Felkérték a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy minden év utolsó hónapjában — a következő esztendő költségvetéséről tárgyaló parlamenti ülésszak után — minősítse az Országgyűlés döntését, és a pedagógusok Tanulságos évek A paraszti érdekek védelme Változó, pluralizálódó világunkban vajon milyen helyet foglal el a magyar parasztság? Lehet-e manapság úgy általában parasztságról beszélni? Vagy az is rétegződött? A szövetkezeti parasztságnak ma is vannak érdekvédelmi szervezetei, jelen van a gazdasági és társadalmi életben. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén Berecz János, a KB titkára úgy fogalmazott, hogy „a mezőgazdasági dolgozók továbbra is kötődnek a párt politikájához, az agrárpolitika közösségi és emberi vonása miatt. Belpolitikai helyzetünk egyik jellemzője, hogy a mezőgazdasági dolgozók és az agrárszektor ma társadalmi aktivitásunk egyik fontos tényezője.” A mai helyzetet nagy és súlyos dolgok előzték meg. A parasztság helyzete az elmúlt négy évtizedben alapjában változott meg, úgy is fogalmazhatnánk, hogy gyökerestől tépték ki a régi formákat és közösségi, nagyüzemi formákra tértek át, amelyek lényegesen módosították a korábbi viszonyokat. Az előzményekről szól Szakács Kálmán most megjelent könyve, amelyet a Kossuth Kiadó Paraszti rétegszervezetek Magyarországon — 1941— 1951 — címmel a napokban jelentetett meg a Négy évtized sorozatban. A szerző bevezetőjében áttekinti a paraszti rétegszervezetek létrehozására irányuló törekvéseket. Megállapítja, hogy hazánkban már a századfordulón alakultak ilyen szervezetek. A jelentkezésüket kiváltó okokat a társadalom fejlődésében és annak ellentmondásos folyamatában találhatjuk meg. A kapitalista fejlődés szükségszerűen vonta maga után a gazdasági érdek- védelem gondolatát és az érdekvédelmi szervezetek megalakítására irányuló törekvéseket. Több ilyen szervezet működéséről tudunk. Mindegyik valamilyen formában a paraszti rétegek érdekeit akarta képviselni. Erőteljessé azonban csak a fel- szabadulás után váltak, amikor újjászervezték a Magyar-, országi Földmunkások Országos Szövetségét és a Magyar Parasztszövetséget. A körülmények alakulása úgy hozta, hogy az újgazdák is megalakították a maguk érdekvédelmi szervezetét az UFOSZ-t, amely a földhöz juttatottak képviseletében lépett fel. Szakács Kálmán a továbbiakban kifejti, hogy a földreformot követően alapvetően változott meg a magyar agrárstruktúra,-a régi mezőgazdasági érdekképviselet elvesztette történelmi-politikai-gaz- dasá,gi létjogosultságát. Szervezetei azonban tovább éltek, s nem adták fel egykönnyen pozíciójukat, sőt igyekeztek az egész parasztság egyedüli érdekvédelmi szerveivé válni. Ugyanakkor az új, megváltozott mezőgazdasági struktúrának megfelelően új szervezetek is alakultak, amelyek mind szélesebb befolyásra tettek szert, s igyekeztek széles tömegbázist teremteni maguk körül. Ezeknek a történeteit írja le Szakács Kálmán. Azt, hogy a FÉKOSZ miként tevékenykedett 1946 tavaszáig, milyen viták és koalíciós csatározások zajlottak le a mezőgazdasági érdekképviselet körül. Miként került válságba a Parasztszövetség? És végül, hogyan alakult meg a mezőgazdasági dolgozók egységes érdekvédelmi szervezete, a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége, közismert nevéh a DÉFOSZ, hogy aztán azt is megszüntesse a rövidlátó politikai vezetés, hiszen a párt Politikai Bizottsága egyszerűen úgy határozott, hogy 1952. június 30-ig meg kell szüntetni minden DÉFOSZ- szervezetet. Tehát egy tollvonással tüntették el a több mint fél évszázados múltra visszatekinthető mozgalmat. Az említett határozat feladatkörét a MEDOSZ-ra. a SZÖVOSZ-ra és a tanácsokra ruházta. Velük próbálta betölteni azt az űrt, amely a falusi tömegszer- vézeti munka megoldatlansága miatt már régóta politikaitársadalmi gondként jelentkezett. A szerző jól érzékelteti, hogy a DÉFOSZ megszüntetésével lezárult a parasztság felszabadulás utáni szervezkedésének egyiik legnehezebb és legellentmondásosabb szakasza. Ezzel csak azt érték el, hogy a még miúdig legnagyobb társadalmi csoportot képező parasztságnak nem maradt semmiféle társadalmi-gazdasági érdekvédelmi szervezete. Hogy később a parasztság szövetkezetekbe tömörült, az tény, és csak nagy sokára, a hatvanas évek végére jöttek létre, szerveződtek meg a termelőszövetkezetek szövetségei, amelyek igyekeztek a támadt űrt betölteni, lényegében több-kevesebb sikerrel. Gáli Sándor véleményét figyelembe véve szervezzen akciókat. ® Történt-e közben valami a Pedagógusok Szak- szervezete központi vezetőségénél? — A hónap közepén, pontosan október 14-én ismét megtárgyalta a vezetőség, hogy mi történt az állásfoglalás továbbítása óta és megállapította, hogy érdemi döntés nem született. Az új állásfoglalásban már keményebben fogalmaztunk. Leszögeztük, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy még mindig nem történt meg a túlóradíjak bruttósítása. Ebből az ősz- szegből ugyanis 90 millió hiányzik. 1988 első negyedévében a Pénzügyminisztérium felmérést készített valameny- nyi megyében, hogy kiderüljön, mekkora a valós igény. Szakszerveztünk éppen ezért most már követelte, hogy a fedezetet a bruttósításhoz minél előbb visszamenőleg fizessék ki. 9 A pedagógusok túlóradíja köztudottan alacsony volt. Január elsejével viszont föloldották az erre fizethető összeg felső határát, s minden iskola maga dönthet arról, menynyiben állapítja meg egy- egy pedagógus túlóradiját. Ez okozza most a problémát? — A kifizethető túlóradíjak alsó határát 45 forintban állapították meg, ám ehhez is pénz kellene. Ugyanakkor hiányzik a szükséges béralap. A jövedelemadó ráadásul azt eredményezi, hogy nincs meg a túlórázásra az anyagi érdekeltség. Tovább cifrázza a helyzetet, hogy a pedagógus változatlanul kötelező óraszáma 50 százalékáig kötelezhető a túlórázásra, annak ellenére, hogy sem a rendes munkabér, sem a megfelelő pótlék nem áld rendelkezésre. Így fordulhat elő, hogy egy-egy tanár óránként 20 forintért dolgozik. 9 5 hogyan lehet ezt föloldani? — A túlóraként tervezett óraszámot — ami egyébként 200 millió az országban ösz- szesen — a bérben álláshelyként kell megtervezni. Ehhez kell alakítani a bért, amire jelenleg nincs fedezet. Állás- foglalásunkban leszögeztük, hogy ezt a kormánynak 1989- től biztosítani kell. összegszerűleg 290 milliót. Sajnos, jelenleg úgy látszik, hogy nálunk egyszerűen nincsenek meg a jogi keretek arra, hogy az oktatási ágazatot is úgy vegyék figyelembe, mint a többit. A mi érdekképviseletünk egyszerűen elvész az ágazatok között, sőt, szinte összemosódik velük. Egyetlen más ágazatnál sem fordult az ugyanis elő, hogy a dolgozók nem kapták meg a bért és a túlórapótlékot. A tanácsok képtelenek az összeget biztosítani, tehát ez is központi keretből kell hogy történjék. Annál is inkább, mert a Munka Törvénykönyve leszögezi, hogy a túlóradíjat mindenképpen ki kell fizetni. Ügy gondolom, ágazati jogszabályra lenne szükség, amely leszögezi, mi minősül rendkívüli esetnek, amikor a dolgozó túlórára kötelezhető. Emellett a személyi jövedelemadó progresszivitását is módosítani kell, hogy érdekeltté váljon a pedagógus a túlmunkában. Állásfoglalásunkban arra is kitértünk, hogy leértékelődött a szellemi munka, és ezen belül igen erősen a pedagógusoké. Hogy konkrét példákat mondjaik: A népgazdaság termelési ágazatában a szellemi dolgozók átlagbére jelenleg 8 ezer 259 forint. A termelésben 30 százalékos a felsőfokú végzettséggel rendelkező szellemi munkások aránya. Ugyanakkor a pedagógusok átlagfizetése 6 ezer 472 forint, míg felsőfokú végzettséggel 90 százalékuk rendelkezik. Azt szeretnénk, ha a szakszervezet végre megfelelne valódi céljának: ha elérné a pedagógusok bére a szellemi dolgozók fizetésének átlagszintjét. Ehhez 30 százalékos emelésre van szükség. Ám ha 1989-et nézzük, és a várható drágulásokat, akkor ahhoz, hogy az átlagbérfejlesztés is meglegyen, 40 százalékos emelést kell kérni. Egyáltalán: a mindenkori béremelés feleljen meg a nép- gazdasági átlagszintnek. 1984- ben volt egy 10 százalékos központi béremelés, amelyre azt mondták, ez az első lépcső — azóta is tart. Ha hozzátesszük, hogy az oktatásügyben dolgozó technikai személyzetnek utoljára 1977-ben emelték a fizetését — 3 ezer néhányszáz forint az átlagbérük —, még rosszabb a helyzet, és az sem csoda, ha komoly létszámgondok vannak. A felsőoktatásban dolgozók ugyan tavaly kaptak átlagban 7—10 százalékot, de ez sem sokat lendített a sanyarú helyzeten. Sürgős döntés kell tehát, mert elutasítás esetén a pedagógusszakszervezet akciót fog szervezni. 9 S hogyan alakulnak a dolgok szűkebb pátriánkban? — Nálunk is nagy az elégedetlenség. A helyzet végképp az adótörvény bevezetésével vált tarthatatlanná. Hogy csak egy példát mondjak: éves munkáért jutalomként 500 forintot kapott egy-egy pedagógus, mert a többit elvitte az adó. Hát nem szégyen ez? Számos olyan jelzés érkezett hozzánk, ha nem történik hamarosan valami lényeges, akkor iskoláink a sztrájktól sem riadnak vissza. Ügy gondolják, ha egy napig elhagyják a munkát, az még nem borítja föl a világot, ám érzékelteti a végső elkeseredést. 9 Véleményem szerint pontosan a pedagógusi hivatás olyan, hogy egy igazi tanár nem engedheti meg magának a sztrájkot. Ha megteszi, hogyan követelhet következetes munkát a gyerekektől, még akkor is, ha azok valamilyen egyéb ok- miatt erre nem érzik magukat képesnek? A tanár tanítson, az orvos gyógyítson, nekik ez a legfőbb kötelességük. — Egyáltalán nem biztos, hogy a pedagógus úgy sztrájkol, hogy nem megy órára, hiszen a többségben minden baj ellenére is megvan még a hivatástudat. Számukra változatlanul a gyerek az első. De vajon meddig? Olyan akciót képzelnek el, hogy bizonyos ideig semmiféle plusz feladatot nem vállalnak. Tehát nem fognak adminisztrálni, nem vesznek részt a közélet semmilyen fórumán, formájában. Ez is elég ahhoz, hogy megbénuljon körülöttük az élet. Ráadásul azt is bármikor megteheti, hogy nem megy túlórázni, mert amiért behívják, az nem minősül rendkívüli eseménynek. 9 Mostanában nagyon sok tanár elégedetlen azzal, amit a szakszervezet tesz értük. Ennek is köszönhető, hogy a gödöllőiek felhívása nyomán a hét végén önálló gyógypedagógus szakszervezet alakult. Erről mi a véleménye? — Minket nem hívtak meg az országos alakuló értekezletre. Ügy gondolom, hogy az ilyen aprózódás egyáltalán nem tesz jót a mozgalomnak. Ami történt, azt pótcselekvésnek érzem, hiszen kevesen vannak. Így az „oszd meg és uralkodj" elv alapján kisebb a tekintélye egy-egy szervezetnek, kevesebb a súlya annak, amit mond. Szövetségi rendszerben kell dolgoznunk, mert csak az együttműködés hozhat igazán komoly eredményeket. Persze érthető mindaz, ami körülöttünk történik. A napokban mondta nekem Nagykátán egy nyugdíj előtt álló pedagógus, akinek alig több mint 6 ezer forint a fizetése, hogy kénytelen fóliázni, különben nem tudja eltartani a családját. Ami ma van, az tulajdonképpen az eddigi rendszer kritikája. Az emberek irtóznak azoktól, akik a különféle apparátusokban dolgoznak, mert meggyőződésük, hogy egy-egy szervezetben nem érezhetik át igazán az ő problémáikat. ★ Az interjú nyomdába adásának napján újabb, meglehetősen elkeserítő hír érkezett szerkesztőségünkbe. Nádasné Pribék Rozália a következőkről tájékoztatott bennünket: — Még januárban, egy Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettesnél tartott tanácsi művelődési osztályvezetői értekezleten, a jelenlévők felvetették, hogy a túlórák bruttósításához nincs meg a keret. Gazsó Ferenc akkor ígéretet tett arra, hogy segít megoldani a problémát. Utánajárása eredményeként a Pénzügyminisztérium fölszólította a megyei tanácsokat, hogy végezzenek felmérést és jelezzék, hogy túlórabruttósításhoz illetve a létszámarányos bruttósításhoz mennyi pénz kell. A felmérés február 15-ével befejeződött; ezt egyébként a tanácsi művelődési és pénzügyi osztályok közösen végezték. A végeredmény: 290 millió forint. Ebből 200 millió kell a létszámarányos, és 90 millió a túlórabruttósításhoz. Az országos számokat természetesen revizori vizsgálat ellenőrizte, amely 274 millió 598 ezret tartott jogosnak. Ebből a túlórára szánt összeg 70 millió 703 ezer, a létszámra pedig 203 millió 895 ezer. Ezt az összeget tartja jogosnak a minisztérium. Döntés ugyan még nincs, de miután elismerték, bizonyos, hogy ki is fizetik. A Pedagógusok Szakszervezete központi vezetősége minden megyei pedagógús-szakszerve- zetet értesített arról, hogy milyen összeget kapnak majd. S ekkor ért a megdöbbenés: a revizori vizsgálatot követően a túlóra bruttósítására Pest megye nulla forintot kap, mert ennyit kért. Létszámra 10 millió 5 ezer forintot hagytak jóvá. A megyei tanács pénzügyi osztálya úgy nyilatkozott, hogy ők biztosították a bruttósításhoz szükséges összeget, de ez nem igaz. A helyi tanácsoktól beérkeztek az igények, amelyeket a pénzügyesek felülvizsgáltak és úgy döntöttek, hogy az sok. Egyszerűen leredukálták, oly mértékben, hogy az igény nulla lett. Konkrét adat: Százhalombatta 1 millió 500 ezer forintot kért a túlóra- és létszámbruttósításra, a megye pedig 240 ezer forintot adott. A battaiak változatlanul jogosnak tartják az igényüket, amit az is Igazol, hogy miután a túlórapénzeket ki kellett fizetniük — még akkor is, ha erre nem volt meg a keret —, jelenleg ott tartanak, hogy hozzávetőleg 500 ezer forint hiányzik a decemberi bérből. Mindenki igényéből jócskán lefaragtak, mondván, nincs reális alap. Erre csak annyit mondhatok, hogy a megye illetékeseinek döntése enyhén szólva felelőtlen huszárvágás volt. Vajon melyik felsőbb szervnél akart ilyen negatív következményekkel járó ■módon érdemeket szerezni a megyei tanács pénzügyi osztálya? Ha csak arra gondolok, hogy Komárom megye, amelyik akkora, mint nálunk a volt budai járás, bruttósításra 7,7 millió forintot kapott, a létszámra pedig 41 milliót, akkor komolyan mondom, nem találok szavakat... Ilyen alapon aki tenni akar, egyszerűen belegebedhet, akkor sem jut előre, mert akikre tartozik, azok — úgy tűnik —, nem a pedagógusok érdekét nézve döntenek. A jelen körülmények között még mód van arra, hogy ahol úgy érzékelik: nem megfelelő a minisztérium döntése, meg lehet próbálni módosítást kérni. Nálunk önkritikusan : :eg kell vizsgálni azt is, melyik szervezet, és konkrétan ki követte el a hibát, s nemcsak a pedagógusok, hanem a tanuló- ifjúság érdekében is ki kell mondani: tévedtünk. Körmendi Zsuzsa
