Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-01 / 261. szám
1988. NOVEMBER 1., KEDD 5 A bécsi szelet mellé ő volt a köret Csörgedezett, most buzog a Forrás Megyénk múzeumai Tisztaszoba hímzett párnákkal Alig néhány napja, hogy a múzeum büszke címet viseli Erden az eddig Magyar Földrajzi Gyűjtemény néven szerepelt intézmény. Az átkereszteléssel egy időben két új, állandó kiállítás is megnyílt a látogatók előtt: a Magyar- ország tudományos felfedezői, és az érdi bukovinai székely szoba. A múzeum első állandó kiállítása azokról a magyar földrajzi felfedezőkről, híres utazókról szólt, akik jelentős szerepet játszottak földünk megismerésében. A most megnyitott kiállítás azoknak a magyar tudósoknak állít emléket, akik élenjáró munkásságukkal hazánk természettudományos feltárásához járultak hozzá. Az első bemutatóhoz hasonlóan ez sem kizárólag geográfusokat sorakoztat fel, hanem megismertet más tudományágak jeles képviselőivel; geológusokkal, a növény- és állattan kutatóival, az őslénytan tudósaival, valamint kiváló térképészekkel és barlangkutatókkal. Az anyag nem korlátozódik hazánk jelenlegi területére, mivel ezeréves történeti múltunk a Kárpát-medence egészéhez kötődik, és kutatóink felfedező munkássága is e tágabb térségre terjedt ki. Az első kisebb helyiségben országunk úttörő földrajzi leírói' kaptak helyet, köztük az élen Anonymus. Ö hazánk első földrajzi adatközlőjének tekinthető, mivel a Gesta Hun- garorumban 166 folyó-, tó- és hegynév szerepel. Ezután a Cholnoky-szoba következik, benne a magyar földrajzkutatás korszakalkotó egyéniségeivel, mint a névadó Cholnoky Jenő tanítómestere, Lóczy Lajos, és annak két másik tanítványa, Teleki Pál és Prinz Gyula. Majd a geológusokon, az őslénytani kutatókon, a növény- és éghajlattan képviselőin a sor. Itt láthatjuk például Nopcsa Ferenc képét, az őshüllőtan világszerte elismert szakértőjét, aki Hunyad megyei birtokán először talált rá az ősgyíkok csontjaira. A legnagyobb terem az öt évszázados múltra visszatekintő magyar térképészet kiemelkedő egyéniségeit mutatja be; az ország első részletes térképét elkészítő, XVI. század elején élt Lázár deáktól Radó Sándorig és a sóskúti születésű, majd Érden megtelepedett Takács Józsefig. Ide kerültek az ÉLTÉ természet- földrajzi és térképtudományi tanszékeitől kapott régi földlgy készül a földgömb, mutatják az ábrák a falon (Hancsovszki János felvételei) mérő műszerek, a földgömb- készítés fázisait szemléltető eszközök, és egy, a gyors fejlődés következtében már muzeális értékűvé vált légifény- kép-kiértékelő berendezés. A térképészek terme „utáni kisebb helyiségben á múzeumnak otthont adó város fontosabb kutatási eredményeivel ismerkedhet meg a látogató. A tárlók közül a leglátványosabb az a nagyméretű makett, amely Érdet és környékét ábrázolja domborműves kivitelezésben. Az építmény szét- nyitásával láthatóvá válik a térség földtani szerkezete. A folyosón elrendezett anyag a föld alatti Magyarország felfedezését, a hazánkban található barlangok és karsztvidékek megismerésének történetiét foglalja össze dióhéjban. A legutolsó terem pedig egyrészt az Erdély, Moldva és Bukovina etnográfiáját kutató magyar tudósok munkásságát, másrészt azt a gazdag néprajzi gyűjteményt tárja a látogatók elé, amelyet az Érden letelepült bukovinai székelyek adtak össze. Ez a népcsoport eredetileg öt kis faluban élt a Kárpátok keleti lábánál: And- rásfalván, Hadikfalván, Istensegítsen, Fogad jistenben és Jó- zseffalván. Moldvából költöztek oda 1776 és 1785 között, és magyarságukat két évszázadon át megőrizték. A magyar és a román kormány megállapodása értelmében 1941-ben az akkor mintegy 13 400 főt számláló közösséget áttelepítették Magyarországra. Közülük mintegy 1300-an Érden leltek végleges otthonra. A körükben összegyűjtött eredeti néprajzi tárgyakból Káka Rozália rendezte a most megnyitott kiállítást, amely a későbbiekben esetleg nagyobb gyűjteménnyé fejlődhet. A székely szoba egy szabályos székely ház több helyiségét egyesíti magában. Jobbra a tisztaszoba hagyományos berendezési tárgyai sorakoznak; a számtalan párnával díszített ágy, és a fő bútordarabnak számító láda. A középső rész az úgynevezett kicsiháznak felel meg, itt áll a bölcső és a mindennap használt szövőszék, amelyhez a kislányok már hatéves korukban odaültek. Mellette az 1844-ből származó gatva- madaagszövő Hadikfalváról került a múzeumba. A helyiség bal szélső sarka kamraként szolgál, benne a szövés-fonás eszközei és a rúdon tárolt ruhák, rokolyák, csizmák láthatók. Tessék elképzelni egy diszkóklubot: pattogó ritmusok, ál- jókedv és míimosoly. Lemegy három szám, s az ifjak azt zúgják: ebből elég volt! Menjetek ki a hangszerekért! A magnetofont kikapcsolják, megszólal a bőgő és a két hegedű. A mosolyok, a lépések is igaziak, nem kevésbé vendéglátóink elképedése. És ez a diszkóklub Budapesttől ötezer kilométerre, Szibéria kellős közepén, Omszk megye egyik járási székhelyén található ... Zúg a taps, akár a néhány perccel azelőtt befejeződött előadáson. Ezeknek a gyerekeiknek, a százhalombattai Forrás együttes táncosainak mindent el lehet hinni. Szépek, üdék, fiatalok. Ha vidáman, csujogat- va ropják a színpadon, a nézőtéren majd kiugrik az ember szíve, s ha fájdalmasan összeborulnak, ez a szív majd megszakad. 'S ahogyan készülnek ... A fiúk igazgatják a lányok szoknyáját, hajukba tűzött piros masniját, amazok meg pihéket, porszemeket. simítanák le a fiúk ruhájáról. Valaki kirohan a próbáról: nem bírom, elegem van, visz- sza sem jövök! Ä másik a lépcsőfordulónál sirdogál, mehet vissza sminkelni. Késve érkezünk az első fellépés színhelyére, a közönség már tapsol a leeresztett függöny mögött, s a többórás repülőút, buszozás fáradalmai sem múltak el nyomtalanul. Az előadáson ebből alig érződik valami, ‘ de Szigetvári József koreográfus elégedetlen. Ez abból tudható, hogy csak any- nyit mond: gyorsan vetkőzzetek, pakoljatok, a bőröndöket vigyétek a buszba! Lelketlen ez az ember? Nem az. Viszont vibráló egyéniség, aki olykor úgy is szól, ahogy nem kellene. Ám mindezek mellett csodát művelt. Tánc és dollárcsörgés A csodának csupán végpontja az omszki szereplés. A mese fonalát ott kell felvennünk, amikor Szigetvári József megismerkedett a tánccal. Ez még a budapesti gimnáziumi években volt, amikor a középiskolások farsangi mulatságra készültek. A fiatalembernek borzasztóan tetszett, ahogy a táncosok járták, csapkodták magukat — ez adta meg a lökést az induláshoz. Szigetvári József nem sokkal később becsapkodta magát az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttesébe, majd az építők Vadrózsák tánc- együttesébe. Profi lett. Az Lombardiai cserekapcsolat Kamarazenekar Itáliából A kézzel hímzett párnák a tisztaszoba díszei voltak. Ma is működik a régi szövőszék (cím fölötti kép) Olaszországból várnak vendégeket Szentendrére novemberben: a Concerto dell’ orchestra Pro Ariét, azaz a Pro Arte kamarazenekart. Az együttes a Velencétől mintegy hatvan kilométerre, a Monte Grappa hegy lábánál fekvő Bassano városából érkezik a Duna-parti településre, illetve a fővárosba és a Dunakanyarba; november 23. és 27. között három koncertet adnak hazánkban. Fellépnek Szentendrén a városi tanács dísztermében, Esztergomban a kerek templomban, Budapesten pedig a régi Zeneakadémia épületében. Az olasz együttes mostani fellépésével a. szentendrei kamarazenekar szeptemberi bas- sanói látogatását viszonozza. A kapcsolat az idén alakult ki, Kovács György trombita- művész jóvoltából. Tőle kér- teríi, mondjon néhány szót a vendégekről. — A Pro Arte karmestere, Roberto Zarpellon, a római Santa Cecilia Akadémián szerzett diplomát mint orgonista, és utána a bécsi Alfred Mittelhoff erhez került, aki , szerintem a legnagyobb ma élő orgonaművész Mivel Budapest után én is a bécsi akadémián tanultam tovább, ott ismerkedtünk meg. Orgona- trombita versenyeket játszottunk együtt. Aztán meghívott a zenekarához, és én mint szentendrei, arra gondoltam, itt a mi együttesünk is, miért ne alakulhatna ki egy cserekapcsolat. — Milyen zenét játszik a Pro Arte? — Mivel koncertjeik egy részét templomokban tartják, nagyrészt egyházi zenét, barokk szerzőket. De gyakran fellépnek a bécsi zenei heteken, így a bécsi klasszikusokat is. Az idén nyáron fergeteges sikert arattak a délolaszországi Martinafrancá- ban egy Monteverdi-operabemutatóval. Egy fél évig csak róluk cikkeztek az újságok. Ez sejkat jelentett a zenekar szakmai előmenetele szempontjából is. A bassanói művészek fellépésével nem ér véget Szentendre őszi-téli zenei programja. December 2—3-án népzenei együttesek és együttesvezetők szakmai konferenciáiét rendezik meg a városban. A téma a népzenei feldolgozások lehetősége, és a népzene iskolai oktatása lesz. Ez alkalomból kerül sor a Vujicsics együttes új lemezének bemutatójára is, december 2-án. Egy jó héttel később pedig karácsonyi hangverseny következik a település amatőr művészeinek részvételével: közreműködik a szentendrei szövetkezeti kórus és a szentendrei kamarazenekar. M. L. egykori budapesti Belvárosi kávéházban, a későbbi Lidó éjszakai mulatóban két évig ropta a népzene és a dollárcsörgés hangjaira. Azután megelégelte, hogy a bécsi szelet mellé ő legyen a köret. Az iskola rémei Egy magánéletbeli váltás is hozzájárult ahhoz, hogy Szigetvári József először Érden, majd Százhalombattán találta magát. Munkáját az egyik érdi általános iskola pedagógusaként, kedvtelését a battai művelődési központban formálódó Forrás együttes koreográfusaként folytatta. Mindannyian úgy vagyunk vele, hogy az összes barátunkkal elolvastatjuk azt a könyvet, amit nagyon kedvelünk. Szigetvári József a tánc, a népművészet szerétét osztja meg a gyerekekkel. S nem csak velük. Az első battai fellépés alkalmával a lépcsőn is alig lehetett helyet találni, annyi volt az érdeklődő. Azóta is három előadást kell rendezni egy-egy műsorból. Egy olyan városban, ahol az utóbbi évtizedekben a kőolajfi- nomító csőkígyójának terjeszkedésén, az ország minden részéből odascreglett munkásoknak, műszaki értelmiségnek épített lakások számán mérték a fejlődést. Egy olyan városban, amelynek éppen ezért nincsenek hagyományai, vagy ha vannak, feledésbe merültek. A Forrás együtteshez tartozó különböző korcsoportú 300 gyermek is hozzájárul ahhoz hogy a gyökerek erősödjenek. Ezek a fiatalok már otthonosan mozognak Európa több repülőterén, s a külföldi vendégszereplések, így az omszki fellépések előtt sem izgulnak különösebben. A lábukban van heti két próba, jó néhány hétvégi edzőtábor, nyári felkészülés. A sikerben, a tapsban megfürödni, a függöny előtt meghajolni — tartást ad. Pedig a fiúk az iskola rémei volnak, a lányok pedig olyan kajlák, akiknek jobbára csak a miniszoknya rövidségével arányosan növekedett az önbizalmuk. Akad olyan szülő, aki azt mondta; el sem tudta képzelni, hogy a gyermekét egyszer még megdicsérik az iskolában. Próba, utazás, fellépés; mind-mind konfliktusokat szül. Ezeket nehéz megélni azoknak a gyerekeknek, akik mindent készen kapnak. Voltak mélypontok, válságos helyzetek is. Például tavaly, amikor néhány hónappal a minősítő verseny előtt csupán hat pár maradt az „öregek” közül. Ott volt ugyan az utánpótlás, kivált nyolcadikos gyerekek, akik már két esztendeje táncoltak, de nem lehetett tudni, mire képesek. Ekkor Szigetvári József is kétségbeesett. Szaladt a régi mesteréhez: most mit csináljon? A válasz: nem sírni, dolgozni kell! A hat pár, amolyan csak azért is hangulatban, átsegítette a többieket a buktatókon. Otthon maradottak Igen ám, de ráadásul a minősítő verseny időpontja egybeesett az osztálykirándulásokkal. Négy gyerek úgy döntött, inkább a kirándulást választja. A többiek azt mondták: látni sem akarják őket. Azután hárman megjelentek a következő próbán, a minősítés jól sikerült, csupán egyvalaki maradt távol, de később ő is visszatért. De az együttes úgy határozott: egy évig kimarad a külföldi szereplésekből. Az utazás előtt azzal jött be az édesanyja: remélem, nem viszitek el... Ennek a szellemnek is köszönhető, hogy a kísérő zenekar, a jó hírű Jánosi-együt- tes kitartott a táncosok mellett. Pedig annak idején csupán egyetlen turnéra szerződtek ... Három omszki fellépés, három feledhetetlen este. Az egy hét úgy repült el, mint a TU—154-es, amivel hazajöttünk. Kondenzcsíkja legyen ez az írás. S még valami: Ferihegyen ott szorongtak az otthon maradottak. Hát nem aranyosak? — érzékeny ült el Szigetvári József. De! így is lehet mondani... Kövess László Az üveges tánc mindig meghozta a vastapsot Száj tát va Jóslatok Szakmai tanácskozás. Tekintélyes tudású emberekkel. Olyanokkal, akik — ahogyan azt mondani szokták — a maguk területén valakik. Pénzügyekről van szó, költségvetési terhekröl, a társadalombiztosítás egyre nehezebben teljesíthető kötelezettségeiről. S arról Is természetesen, hol ml lehet a kivezető út. Jogos bírálatok serege hangzik el, nem kisebb a csapata az okos javaslatoknak sem. Őszi vonulásra gyülekező fecskékként repkednek az elképzelések, az óhajok, az álmok is, ml kellene, mi lenne a Jó, a helyes, a szép az emberi, a vonzó .., Álmodozni nem tilos, sőt. .. ! Csak éppen tudni kell, míg álmodozik az ember, hogy a lába a földön áll, onnét el nem szakadhat, mert akkor talaját vesztett teste nehezen érzékelheti, merre van a lent és a fent, az előre és a hátra. Realitások szürke verebei és álmok ezerszínű kolibrijai felett egyszer csak ott köröz a keselyű! Egy újabb jóslat képében. Mellbe vágja az embert. Azt mondja ugyanis az előadó — a legfőbb szakhatóság munkatársa —, az önálló, önfinanszírozó társadalombiztosítási rendszernek a megteremtéséhez mintegy nyolcvan esztendőre van szükség. Honnét tudja?! Bizonyosak lehetünk benne, megalapozott számítások, becslések, elmélyült szakmai viták állnak a jóslat mögött. A laikusnak azonban olyan ez a nyolcvan év mintha azt mondták volna neki, h,agyj fel minden reménnyel, s még unokáid se nagyon bizakodjanak ... Lehet ilyet mondani? Lehet. S kell? Erre már nehéz felelni. Nélkülözhetetlen a tiszta kép. Minden ügyben, mindenféle kérdésben. Csak éppen ... Csak éppen az a nyolcvan év távoli nagyon. S nem azért, mert mily’ jó lenne már ma, holnap élvezni a többet, hanem mert arra gondolunk, mit lehetett megjósolni 1908- ban, nyolcvan esztendeje? S ha összevetjük azt, amit megjósoltak és ami lett. akkor nevetnünk kell. Holott máskülönben, a jóslat hallatán, sem okunk, sem kedvünk nincsen a nevetésre. MOTTÓ J
