Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-28 / 283. szám

1988. NOVEMBER 28., HÉTFŐ 5 Színházi levél Kit gyűlöl Alceste? Lehetne erre a kérdésre nagyon könnyen és egy­szerűen is vála­szolni : Alceste, Moliére As em- bergyúlölö című darabjának főhőse, az embereket gyű­löli. A francia cím is ezt erősíti meg: Le Misanthrope kissé nyakatekerten úgy is fordítható: emberellenes, nem emberbarát — azaz a philanth­rope, magyarosan írva a fi­lantróp, az emberbarát ellen­téte. Ám ez a válasz éppoly leszűkítő és a mű lényegét nem értő volna, mintha valaki a Hamletról csak annyit monda­na, hogy az egy dán királyfi tragédiája, aki nem tudta el­dönteni, mit tegyen. Alceste ugyanis nem akár­hogyan gyűlöli az embereket és nem egyformán gyűlöli őket. Moliére, aki életművé­ben minden bizonnyal ezzel a drámával foglalkozott a leg­gondosabban, ezt írta a leg­több műgonddal, ebbe sűrítet­te a legtöbb lélektani megfi­gyelést és hitelességet, ebben vette a legkomolyabban a ko­médiát, nagyon jól tudta, hogy aki csak egyszerűen gyű­löli az emberi nemet, az sem nem nevetséges, sem nem el­gondolkoztató figura, az egy­szerűen csak bogaras vagy nagyon megbántott. Tehát nem is annyira gyűlöli a vilá­got, az embereket, hanem csupán haragszik rájuk, és a kettő nem ugyanaz. A harag elmúlhat, a gyűlölet ritkán múlik el. Olyan életre szóló szenvedély, mint a szerelem. (Egy római költő, bizonyos Ovidius, úgy is látta: odi et amo, gyűlölök és szeretek — egyszerre, egyazon pillanat­ban, ugyanazt a személyt.) A mizantróp, azaz Alceste, pontosan tudja, mi az ember- gyűlöletének az oka. Tömören megfogalmazva: az emberi nem erkölcsi silánysága. És erre alapos oka — joga van. A világ, amelyben Alceste él, tele van korrupcióval, hízelke- déssel, érzelmi és gondolati gátlástalanságokkal. Erény, hűség, becsület, szavahihető­ség éppúgy fölöslegesek, mint a barátság, a tiszta szerelem, a gondolkodás emelkedettsége. Alceste tragikus tulajdonsága, hogy mindezeket látja, átéli, megszenvedi — de képtelen tudomásul venni és belenyu­godni, hogy a világ ilyen, az emberek ilyenek. Olyan erköl­csi kérlelhetetlenséggel verte meg a természete, hogy nem tűr eltérést a maga már-már mániákus elveitől. És képtelen alkalmazkodni, képtelen úgy tenni, mintha érték lenne az értéktelen, tiszta, ami mocs­kos. Egy ilyen jellemmel két do­log történhet. Vagy érvényesí­teni tudja elképzeléseit, azaz eszméihez, elveihez felemeli a környezetét, a világot, meg­jobbítja, átformálja, megtisz­títja, idealizálja. Ez a ritkább eset; a világ általában nagyon nem szereti, ha a hibáit ráol­vassák, s ha meg akarják job­bítani, különösen, ha nagyon jól érzi magát abban a szi­tuációban, amelyben van. S le­hetséges a második variáció is. Ez a fentiekből folyik. Tudni­illik a világ változtatja meg az erkölcsnemesítőt, húzza le magához, öli meg benne ne­mesebb eszményeit, korrum­pálja, ellehetetleníti, nevetsé­gessé teszi. Kiváló módszer ez; alig kell valamit tenni a meg­szállott jobbító ellen, csak épp hagyni kell, hogy szándékai egy picit megbicsakoljanak valahol, egy kicsikét elcsúsz- szanak, túlzásba csapjanak — és máris rásüthető a bélyeg: bolond, habókos, légvárakat építő, meg a többi. Moliére Alceste-jével tulaj­donképpen egyik variáció sem történik, ö a saját elvei csap­dájába esik, és a saját tévedé­se áldozata lesz. Miközben ugyanis szembeszáll az egész világgal, összevész mindenki­vel, magára haragít minden­kit, beleszeret egy olyan nő­be — a szép, fiatal özvegybe, Céliméne-be —, aki gyakorla­tilag mindenben ellentéte mindannak, amit Alceste er­kölcsről, hűségről és szerelem­ről vall. Alceste azt reméli, meg tudja változtatni Céli- méne gondolkodás- és viselke­désmódját, hiszen nem lehet, hogy egv értelmes, szép fiatul nő ne lássa be, mi a helyes, a jó, az egyedül követendő út. Ám Céliméne nem nevelhető, nem hajlítható, nem formál­ható — s nem azért, mert nő, s mint ilyen, kevesebb benne az erkölcsi érzék, az állhata­tosság vagy a változásra való hajlam. Nem. Céliméne az Alceste-ellenes külvilág kép­viselője. Benne halmozódik fel sok minden, amit Alceste egyébként csak külön-külön tapasztalna az emberek között. A tragikus éppen az. hogy eb­be a nőbe kellett beleszeret­nie. És ez okozza a bukását, vagy inkább kudarcát is: a Céliméne-nel szemben elszen­vedett vereség teszi visszavon­hatatlanul embergyűlölővé, s készteti kivonulásra a társa­dalomból. Más szóval: Alceste feladni kényszerül emberne­mesítő szándékait — ha elveit nem is adja fel. Belátja azon­ban eredménytelenségüket. A világ, ez a korrupt, hamis, ér­tékeket nem becsülő, hazug és erkölcstelen világ, sikerrel vetette ki magából a kellemet­len piszkálódót. Aligha kétséges: Az ember­gyűlölő súlyos üzeneteket tar­talmaz a ma embere számára is. Az az értékválság, a mo­rális emberi magatartásnak az a leértékelődése, amelynek napjainkban tanúi vagyunk, aktuálissá teszi Alceste konf­liktusát. Egy kérlelhetetlen erkölcsvédelmezőre manapság sincs szükség. Az ilyen ma is kellemetlen, kínos, megzavar­ja a jól kiépült etikátlan kap­csolatokat, elveket, magatar­tásformákat. És a végén az er- kölcsnemesítőre ma is több­nyire az a sors vár, mint Al- ceste-re: harca kudarccal vég­ződik, s megtörtén, csalódot­tan, kiábrándultán vonul ki a társadalomból. A Katona József Színházban most hosszú idő óta is­mét elővett Az embergyűlölő (budapesti szín­ház — a Madách — utol­jára 1971-ben játszotta Gá­bor Miklóssal Alceste, Dóm­ján Edittel Céliméne szere­pében), Székely Gábor ren­dezésében kettős célt valósít meg. Egyfelől kifejezi Moliére általánosabb morális monda­nivalóit, másfelől pontosan ér­zékelteti a dráma mai kicsen­géseit, jelen idejű érvényessé­gét is. Ez az előadás nem víg­játék, de nem is dráma. Tra­gikomédia, de annak is na­gyon keserű. És érdekesen erő­síti fel Alceste barátjának, a mindig kompromisszumra kész Philinte-nek a szerepét — hi­szen manapság csaknem ő a követendő példa. Alceste maximalizmusa bu­káshoz vezet, Philinte alkal­mazkodóképessége mindent át­vészel. Kell-e hangsúlyozni, milyen ismerős képlet ez? Takács István Jókai a nőképző egylet táncvigalmán Könyvek ötventol ötvenezerig Valahányszor aukcióra me­gyek — bar ez túl gyakran nem fordul elő — mindig tár­sasjátékot is játszom. Azt pró­bálom meg kitalálni, hogy a lassan gyülekező és változa­tos külsejű közönség tagjai közül kik azok, akik negyven, ötven, vagy még több ezer forinttal vannak kipárnázva, hiszen az árverésen készpénz­zel és azonnal kell fizetni. Adóellenőrnek és zsebtolvaj­nak egyaránt rossz lennék, mert még soha nem sikerült a megfelelő személyeket elta­lálnom. Nem jártam szerencsével a Téka Könyvértékesítő, Könyv­ellátó és Könyvkiadó Válla­lat idei őszi könyvárverésén sem. Pedig a kétnapos aukció 480 tétele között bőven akadt olyan kötet, amelynek meg­szerzéséhez vastag pénzköte- gek szükségeltettek. A leg­magasabb kikiáltási árra tar­tott könyvért, Christophor Weigel Nümbergben kiadott, latin nyelvű, színes rézmet­szetekkel díszített antik világ leírásáért 50 ezer forintot kértek. Akadtak azért persze olcsóbban elérhető művek is, a szerencsés licitáló 60 fo­rintért hozzájuthatott például a Nyugat kiadásában. Kosz­tolányi Dezső előszavával megjelentetett Karinthy-íéle Még mindig így írtok íi-hez, vagy Móricz Zsigmond Pipa­csok a tengeren című regé­nyéhez. A katalógus legala­csonyabb ára, 50 forint, Szép Ernő ceruzával írt levelező­lapja mellett szerepelt. Az aukciót két lépésben, péntek délután és szombat délelőtt bonyolították le. Első nap az 1—240. számig kerültek kalapács alá a kötetek. Ekkor kelt el az az 1803-ból szárma­zó könyv is, amely az utóbbi árveréseken még nem fordult Kopog a kalapács az őszi könyvaukción (Vimola Károly felvétele) elő, s amely bizonyára hasz­nos tanácsokat tartalmaz: Elisa testamentoma a maga kedves leányához, vagy olly anyai oktatások, mellyekben a szép nemek háztartási, gazdasz- szonyi, anyai és nevelői főbb kötelességei rövideden elöl- adattatnak. Másnap a 241. sorszámot vi­selő tétellel folytatódott az árverés a Téka-vállalat köz­pontjában. A lassan megtelő teremben az aukciók rendsze­res látogatóinak minden faj­tája megjelent: a lelkes gyűj­tő, az Országos Széchényi Könyvtárat képviselő szak­értő. és a szorgalmasan jegy­zetelő, ám egyetlenegyszer sem licitáló érdeklődő. A bal oldal második sorának ötö­dik székén ülő szürke pulóve- res úr Krúdy-rajongónak bi­zonyult: az író legalább hét kötetét szerezte meg. Érdeke­sen változnak az árak: az egykori Mozgó Könyvtár so­rozatának 36. köteteként 1909- ben megjelentetett Krúdy-re- gény, A lumpok iskolája ak­Felsőoktatási diák parkment Hallgatói választmány A szombat délelőtt elkezdő­dött országos felsőoktatási al- ágazati ifjúsági parlament Kecskeméten vasárnapra vir­radóra, jóval éjfél után feje­ződött be. A hazai felsőokta­tási intézmények csaknem 300 küldötte hosszas vita után mó­dosításokkal elfogadta az idén áprilisban megtartott veszpré­mi hasonló fórum határoza­tát, hogy a felsőoktatás érde­keinek képviseletére országos felsőoktatási tanácsot hozza­nak létre. A kecskeméti par­lament megválasztotta az or­szágos felsőoktatási tanács egy- harmadát képviselő hallgatói tagozat 11 tagját és a 65 fős országos hallgatói választ­mányt. Az országos felsőoktatási ta­nács az elképzelések szerint egyetértési jogot gyakorol a felsőoktatási intézményrend­szer fejlesztésének elveivel és irányaival, az egyetemi és fő­iskolai szintű képzés általános elveivel és módszereivel, a hallgatói jogviszonnyal össze­függő általános jellegű kérdé­sekkel kapcsolatban. Vélemé­nyezési jogot gyakorol azokban a felsőoktatást érintő kérdé­Cserhalmi György (Alceste) és a Katona József Színház Udvaros Dorottya (Céliméne), előadásának főszereplői sekben, amelyekben a döntés a Minisztertanács, illetőleg magasabb fórumok elé tarto­zik. Általános célja az, hogy olyan fórum legyen, amely közvetlen és élő kapcsolatot biztosít a felsőoktatás-politika állami feladatainak a megva­lósítása terén a felsőoktatási intézmények és a központi ágazati irányítást ellátó álla­mi szervek között. koriban — mint ez címlap­ján olvasható — 24 fillérbe került. Tegnap új gazdája 1400 forintot fizetett érte. Senki nem tartott viszont igényt Pauler Gyula históriai munkájára: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Rossz állapotok, kommentálta a tényt a mellettem ülő barna ruhás úriember. De azért ő sem emelte magasba a lici­tálótáblát. Sűrűn kopogott a kalapács, s az árverés vezetője olyan sebesen hadarta a növekvő számsort, hogy engem a ben­zinkút pergő számlálójára em­lékeztetett. Elkelt a 28 ezer forintos Die Kunst — A Mű­vészet — című folyóirat 26 kö­tete, el a Jókai Mórt az Or­szágos Nőképző Egylet tánc­vigalmára invitáló meghívó. Hárman is vetélkedtek felső és alsó ruttkai Ruttkay Gábor művéért: Egy részeges ember­nek álma a víznek a borral való vetélkedésekről. Egykori tulajdonosa inkább víz-, mint borissza ember lehetett, mert a mű lapjain vízfoltok ékte­lenkedtek. Jó üzleteket vi­szont senki nem akart kötni, legalábbis németül nem, így megmaradt a kereskedelmi le­velezési tanácsadó. Bár voltak kiugróan magas árra tartott könyvek, mégsem ez volt a jellemző, hanem a néhány száz vagy néhány ezer forintos vétel. És ha az ember körülnéz egy kicsit a könyvesboltokban, tájékozó­dik, látja az árakat — például A Nekcsei-biblia 4500 forint­ját —, lassan már nem is so­kallja az antikvár példányo­kért kért összeget. Mörk Leonóra Cél a tehetségkutatás Kis mesemondók Kedvenc mesém. Ez a címe annak a két csoportban indí­tandó versenynek, amelyet nagyóvodások részére hirdet Váco.. a Madách Imre Műve­lődési Központ, illetve az álta­lános iskolák alsó tagozatos ta­nulói részére a Katona Lajos Városi Könyvtár. Az óvodások csoportjának fő célja a tehetségkutatás, s a zsűri elsősorban az átélt, kife­jező előadásmódot díjazza. A kiemelkedő szereplőket video­felvételen örökítik meg, s a legügyesebbek meghívást kap­nak a művelődési központban működő szakkörökbe, klubok­ba. A nagyóvodások mesemon­dó versenyére jelentkezni sze­mélyesen vagy levélben lehet december 1-jéig a művelődési központban. Az elődöntők után a döntőre december 12-én 15 órakor kerül sor. Az alsósok a vetélkedőre december 9-ig jelentkezhetnék az iskolai könyvtárosok útján. Itt a városi döntőt — az is­kolai elődöntőket követően — december 13-án rendezik meg 15 órai kezdettel a művelődé­si központ Madách Galériájá­ban. Pedagógusoknak Új szakszervezet Szombaton a budapesti I. István szakközépiskolában megalakult a Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezete. Az alakuló ülésen csaknem 300 budapesti és vidéki peda­gógus — óvónő, tanító, általá­nos- és középiskolai tanár — és más oktatásügyi dolgozó vett részt, vitatta meg és fogadta el az új, független szakszervezet ideiglenes alap­szabályát. Céljaik között a ha­tékony érdekvédelmi tevé­kenység, s a munkakörülmé­nyek és -feltételek javítása mellett elsődleges helyen sze­repel az oktatásügy átfogó re­formjának, az iskolai élet autonómiájának megvalósí­tása. Bár a szakszervezet a SZOT-tól. s a Pedagógusok Szakszervezetétől függetle­nül kíván működni, módot ad a kettős tagságra, s érdekvé­delmi-képviseleti munkája során keresi a kapcsolatot va­lamennyi hazai szakszervezet­tel, az állami és társadalmi szervekkel. A szakszervezet első kül­döttgyűlését a tervek szerint a tavaszi szünet idején tart­ják meg: ekkorra készítik el a beérkező véleményeket hasz­nosítva, a szakszervezet prog­ramtervezetét. V-FIGYELŐ EotVOS. A fejünk sem fájt volna, ha amikor A miniszter című, úgynevezett életrajzi já­ték került a képernyőre, a ve­títés előtt odaírják, hogy Nyi­tott könyv vagy hogy Új nyi­tott könyv. Vagyis hogy előre jelzik: itt most valamiféle las­sú és terjengős próza elevene­dik meg, tehát egy regényíró meséjét próbálja meg népsze­rűsíteni a televízió. Mindezt persze a maga hagyományos módján: itt is belekapva a his­tóriába, amonnan is kimerítve olyasmit, ami netán színpadia- sabb előadásba kívánkozik. Az említett felcímezés azon­ban elmaradt, s így hát kény­telen-kelletlen tudomásul illett venni, hogy a közelmúltban elhunyt kiváló irodalomtörté­nész és prózaíró, a tudós Sőtér István bizony egyenesen a Szabadság téri dramaturgia számára vetette papírra mind­azt, amit Eötvös Józsefről, az idén százhetvenöt éve született íróról, publicistáról és politi­kusról elmondani akart. (Meg­eshet, éppen ez a nem kerek, de némi jószándékkal annak nevezhető évforduló adta az apropót. Ám ha ez adta, akkor még valamikor ősszel kellett volna helyet találni a jelenet­sornak, hiszen Eötvös József szeptember 3-án született, és nem késő novemberben.) Sőtér István nyilván jót akart: a legszemélyesebb nyil­vánosság előtt szándékozott bemutatni egy igazi reformert, aki már az 1848-as forradalom előtt is lelkes újítónak számí­tott, aztán az irodalmi életben is rangos helyet vívott ki ma­gának, amikor pedig megala­kult a független kormány, ab­ban is elfoglalta a vallás- és közoktatásügyi miniszter bár­sonyszékét. Mindezek után pe­dig — ötévi emigrációját kö­vetően — ismét enged Deák Ferenc hívásának, hogy újból a politikai élet porondjára lépjen, s megpróbálja kitelje­síteni nagy álmát, az általáno­san kötelező népoktatást. Ma már tudjuk, hogy törté­nelmi program volt ez, és szá­mos eredményére máig büsz­kék lehetünk. (Bár most vin­nék ilyen szellemi erők a köz- művelődés szekerét — sóhajt­hatjuk nosztalgikusan.) Ám az a konfliktussorozat, amely ezt a nagy ívű életpá­lyát kitöltötte, a Sőtér István- féle lejegyzésben a szerző minden jószándéka ellenére sem sűrűsödött drámává. Azon egyszerű oknál fogva nem, mert az életmű kitűnő isme­rője csupán csak egymás után szalasztotta a kronologikus sorrendű epizódokat, és sehol sem emelt ki, hangsúlyozott erőteljesebben magán- vagy közéleti vonatkozású csomó­pontokat. A szó legteljesebb értelmében véve egy hangos­színes képeskönyvet nyújtott át, amely az alkotótársak még­oly áldozatos együttműködése ellenére sem hordozott mé­lyebb mondandót, nem váltott ki nagyobb katarzist Mindenekelőtt a színészi já­ték éreztette azt, hogy itt vala­mi nem stimmel. A máskor jobbnál jobb színészek ugyanis ezúttal láthatóan csak az ügye­letes leckéjüket mondták fel, és azokat a maszkokat visel­ték, amelyek kijártak nekik. Bács Ferenc tehát Eötvös Jó­zsefként bölcs és rezignált volt, Szabó Gyula Deák Ferenc pocakra feszülő mentéjében anekdotikusan megfontolt, Darvas Iván Liszt Ferenc papi civiljében, ki tudja, hányad­szor újrázta meg — ezúttal is kulturáltan, persze — önma­gát stb., stb. A kérdés mindezek után csak az, hogy ugyan kiknek készült ez a párbeszédes tisz­telgés. Azoknak-e, akik éppen csak valamicskét tudnak erről a kiváló politikusról, s akik — így a remény — majd bele­ássák magukat az ő munkássá­gába, vagy azoknak, akik az iskolában sokat hallottak róla, és most egy nagy összefogla­lásban szembesíthették tudo­mányukat a biográfiai adatok­kal. Sem az előbbiek, sem az utóbbiak nem jártak jól, mert ezeket is, azokat is nyilván el­kedvetlenítette a tisztes una­lom, a mindjobban kitetsző érdektelenség. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom