Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-02 / 262. szám
Közüs tárlat nyílik Vasadon Új talajba új gyökér fogódzik Péntek délután, cirógató napsütés. A vasadi diákotthon és általános iskola diákjai hétvégi pihenésre hazautaznak. A falak közül kiköltözik velük a tanulás fegyelme, a felelés izgalma, a vidámság. Nyugtató csend ül a tájon. Ebbe a csendbe hív házigazdám, Magdó Attila nevelőtanár: nézzek körül a szolgálati lakásban. A bútorokon a gondos gazda keze nyoma, a falakon festmények, Attila képei. Ő ugyanis tanár és festőművész egy személyben. Az asztalon fakeretek, összetekert vásznak, ecsetek, tustollak, művészi rendetlenségben. Kiállításra készül. A vasadi klubkönyvtárban november 3-án, csütörtökön 15 órakor nyílik az a közös tárlat, amelyen Rácz Zoltánnal, a könyvtár vezetőjével együtt szerepel. A kiállítás ürügyén kérem Magdó Attilát, szóljon önmagáról, művészi munkájáról. — 1937-ben születtem Csíkszeredán. Tavaly jöttem át feleségemmel és kisfiámmal együtt Magyarországra. Nagyváradon érettségiztem. A katonaság után dolgoztam, majd jelentkeztem — barátaim erélyes unszolására — a Kolozsvári Képzőművészeti és Pedagógiai Főiskolára, ahol 1964- ben művész tanári diplomát szereztem. Forró János és Vra- mil Mircea voltak a legkedvesebb tanáraim. — Hogyan fedezték fel tehetségét? — Gyerekkoromtól rajzolok. Egyszer csak észrevettem, hogy nagyanyám, pajtásaim arca, a házunk papíron egyre jobban hasonlít az igazihoz. Innen már tudatosan kísérleteztem a szénnel, a temperával. Már meg mertem mutatni képeimet az embereknek, keresni kezdtem, mi van a puszta másolat mögött. A főiskolán ráleltem erre, és remélem, képeimen is észreveszik a figyelmes nézők. A vasadi tárlat vízpartjai, Rácz Zoltán: Gyász. (A kiállításon szereplő képek egyike) erdői — amennyire a tollforgató meg tudja állapítani — hagyományos, természetközeli felfogásban készültek. Az alkotó stílusát az impresszionizmus, a nagybányai festőiskola hatásai alakítják. Rajzaiban már megtalálhatjuk a csak általa elképzelt formákat, hangulatokat is. — Útkereső vagyok — zökkent vissza beszélgetésünkhöz. — A tanári munka háttérbe szorította a művészetet. Ezért csak két kiállításról számolhatok be. Rajztanárok műveit mutatták be Nagyváradon, a szakszervezetek művelődési házában, s a színház előcsarnokában. Két-két képemmel vettem részt, önálló bemutatkozásom a Bihar megyei Almaszeg művelődési központjában volt 1972-ben. — Hogyan látja újrakezdését, tanári céljait, művészi elképzeléseit? Elgondolkodik. Lesimítja az utolsó vásznat, hogy jobban feszüljön a fakeretre. — Hogyan is... ? A vasadi emberek, tanártársaim befogadtak, a gyerekekkel sincs Körzeti labdarúgó-bajnokság Törölték a Villám SC-t Ami hetek óta beszédtéma, mára valóság. A Villám SC, nevéhez hűen jött, lecsapott, majd köddé vált. Hivatalosan is törölte a szövetség a bajnokságból a felnőtt- és a serdülőcsapatot, s mivel ezzel automatikusan eredményei is megszűnnek, egy kissé „átkozme- tikázódott” a táblázat. Az első hat csapatot mindössze egy pont választja el egymástól, ebből ötöt egy sem. TABELLA 1. Űri 10 7 2 1 30-16 23 2. Monori-erdő 10 7 1 2 34-14 22 3. Vecsés 11 7 1 3 36-23 22 4. Nyáregyháza 10 7 1 2 24-12 22 5. Péteri 10 7 1 2 21-10 22 6. Dánszentm. 11 7 1 3 21-14 22 7. Gyömrő 10 6 — 4 21-13 18 8. Albertirsa 10 5 1 4 26-20 16 9. Ecser 10 5 1 4 18-18 16 10. Tápiószőlős 10 3 2 5 19-19 11 11. Csévharaszt 11 3 1 7 16-29 10 12. Mende 10 2 2 6 12-27 8 13. Pilis II. 10 2 1 7 14-23 7 14. Ceglédbercel 10 1 — 9 9-37 3 15. Törtei 11 — 1 10 12-38 1 Megjegyzés: A Villám SC törölve. A győzelem három pontot ér! Nyáregyháza—Mende 2-0 (1-0), Nyáregyháza, 100 néző, vezette: Szalai. A sok gólhelyzetet kidolgozó és ezeket kihagyó hazai csapat saját számára tette nehézzé a mérkőzést. Gól: Serfőző (2). A hazai csapatból Gyarmati, Föld- várszki. Jakubik és Ferenczi játszott az átlagosnál jobban. Tá- piószőlős—Albertirsa 1-3 (0-1), Tá- piószőlős, 100 néző, vezette: Antal L. sportszerű mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten nyert. A vendéggólokat Lovrencsik (2) és Hrobál lőtték. Az Albertirsából Erős, Vrabecz, Hrobál és Lovrencsik játszott jól. Dánszentmiklós —Törtei 1-0 (1-0), Dánszentmiklós, 150 néző, vezette: Sárosi. Már a harmadik percben megszerezte a találkozót eldöntő gólt a hazai csapat. Ami ezután a pályán történt, szinte szóra sem érdemes. Gól: Gergely. Csévharaszt—Mono- ri-erdö 0-1 (0-0), Csévharaszt, 300 néző, vezette: Szuda. Helyenként durva mérkőzésen a látottak alapján a döntetlen lett volna reális. A mindent eldöntő gól kapushiba után a 81. percben fejesből esett. Dobó (Monori-erdő) és Szabó K. (Csévharaszt) kiállítva. Gól: Gáspár Gy- Jó: az egész hazai csapat, illetve: Perjési. Szabó L., Maczkó. Pilis II.—Űri 2-4 (1-3), Pilis, 100 néző, vezette: Szarka II. Gy. A rutinosabb vendégegyüttes fölénye az eredményben is megmutatkozott. Gól: Gyebnár (2, egyet 11-esből), illetve: Richter, Bakos, Nagy, Solti. Jó: Tóth, Gyebnár, Erdős, illetve Ecseri (a mezőny legjobbja), Mázás, Bakos és Richter. Ecser— Vecsés 2-4 (0-2), Ecser, 150 néző, vezette: Dunai. Négy kiállítással tarkított mérkőzésen (kettő-kettő mindkét oldalon) a lelkesen küzdő Ecser megnehezítette a hazaiak szerint a játékvezető támogatását élvező Vecsés dolgát. Gól: Doma (2), illetve: Kiss, Földvári, Maros, Müller. Jó: az egész hazai csapat, illetve: Földvári, Tarjányi, Gösi, Török. Gyömrö— Péteri 0-1 (0-0), Gyömrő, 300 néző, vezette: Gavló. Feltűnően sok vendégszurkoló biztatta a kedvenceket a gyömrői pályán. Ezzel szemben a hazai közönség néma csendben figyelte az öt (!) tartalékkal felálló helyi csapatot. Már az első negyedórában itt is, ott is voltak kecsegtető helyzetek, de kimaradtak a lehetőségek. A védelmek ugyan elég jól zártak mindkét oldalon, de a gyömrői csatárok egysíkúan próbálkoztak. Lövés például egyáltalán nem ment a péteri kapura. Elég jó iramú volt a küzdelem, a lelkes Péteriek valamivel átgondoltabban játszottak. Néhány kemény belemenés is színesítette a harcot, a bíró azonban a legtöbbször lágyszívűnek bizonyult. A második félidő elején a gyöm- rőiek támadtak többet, de helyzetet nemigen tudtak kialakítani Kalocsa kapuja előtt. Csirkó J. (Gyömrő) elég durván szabálytalankodott, Folt (Péteri) a gyömrői Mohácsin vett elégtételt. Utóbbi megúszta egy sárga lappal, pedig a piros sem lett volna helytelen. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget a mérkőzés, amikor a 86. percben Kanyó olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy a pettyes a feleslegesen kimozduló kapus mellett a háló bal odalában kötött ki. A túloldalon még Csirkó J. egyenlíthetett volna, de beadás helyett lőtt, s Kalocsa hárítani tudott. Nagy küzdelemben a győzelmet valamivel jobban áhitó lelkes vendégek szerencsés körülmények között ugyan, de nem érdemtelenül szerezték meg az igen értékes idegenbeli győzelmet. Jó: Nagygyőr. Tóth G., illetve Folt. Kellner (a mezőny legjobbja), Tóth Hrutka F„ Szegyén M., Babicz. Ifjúsági eredmények: Nyáregyháza—Mende 6-0, Tápiószőlős—Albertirsa 1-4, Ecser—Vecsés 1-7, Gyömrő—Péteri 2-1. Serdülőeredmények : Monori Diáksportkör- Nyáregyháza 1-4. Monor—Vecsés 4-2, Gyömrő—Mende 3-1. Sülysáp —Ecser 3-1, Üllő—Pilis 6-0 (!). G. J.—K. J. különös gondom. A tanulásban szigorúan megkövetelem a fegyelmet, de ha a lurkóknak segítenem kell gondjaikban, bizalmasan elbeszélgetek velük. Akkor nem „tanár úr” vagyok, hanem olyasvalaki, aki örülne, ha a nebulók saját munkájukon át is vigyáznák, szeretnék a természetet. És tisztelnék embertársaikat, megismernék a nagy művészeti alkotásokat, az alkotókat. Szabadidőmben mint festő is fejlődni akarok. Szeretnék dolgozni a Nagy István képzőművészeti csoportban. Eny- nyi. Búcsúzóul kezet rázunk. Az ecsethez szokott ujjak szorítása több egyszerű gesztusnál: új talajba új gyökér fogódzik, s egyre mélyebbre hatol. A kaputól elkísérnek emlékezetemben Magdó Attila virágai, nádas tavai — hogy a kiállítóterem falán ismét megmutassák halk pompájukat. Galambos Pál Érdemes Nyitott kapu fiatal, szőke hajú ifjú ■1 ember lép be az MHSZ monori területi irodájába, szeretne — mondja — még mielőtt bevonul, a rádiósklubba belépni, illetve ott megtanulni a rádió építését, kezelését, a forgalmazás szabályait, az üzemmódokat, mert jó lenne, ha a tanultakat a fegyveres erőknél is hasznosíthatná. Magda Gyula főelőadó a rádiósklub vezetőjéhez irányítja, majd kérdésemre elmondja, hogy a fiatalok nap mint nap érdeklődnek hol a rádiózás, hol a modellezés, hol a természet- járás után. Érdekli őket a korszerű technika, no meg szeretnék kipróbálni ügyességüket, akaraterejüket. Mindig eligazítják az érdeklődőket, szívesen fogadják őket, nyitva van a kapu számukra, s a fiatalok élnek is ezzel. Hozzátette még a főelőadó, hogy a sorkatonai szolgálat előtt álló fiatalok kedvezményesen szerezhetik meg a motorkerékpár, a személy- és tehergépkocsi vezetésére jogosító igazolványt. 1-1 át már csak ezért is érdemes felkeresni az MHSZ monori területi központ székházát. H. J. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM 1988. NOVEMBER 2., SZERDA Tanácstagi beszámolók A községpolitika is változik A hagyományoknak megfelelően ezekben a napokban zajlanak a helyi tanácstagok szokásos évi beszámolói Gombán, Bcnyén és Káván. E fórumok mérlegét most még korai lenne megvonni, az mégis leszögezhető: a korábbinál aktívabb, lényegesen kritikusabb volt a legutóbbi rendezvényen a hangulat. Előny és hátrány is, hogy épp az adott helyzetben alakul ez így. Egyrészt ugyanis feszültséget okoz, hogy a jogos igények megoldására, a tenni akarás anyagi megalapozására egyre kevesebb a pénz, másrészt öröm, hogy az emberek mind több energiát hajlandók áldozni közvetlen környezetük kellemesebbé, kulturáltabbá tételére. A keretszámok pedig szépek, a beszámolókon is elhangzott például, hogy a közös tanács az idén 29,6 millió forinttal gazdálkodik. Bármennyire tekintélyes is — látszólag — ez a summa, a felosztás után kiderül, ide is, oda is kevesebb jut, mint szeretnék. Természetesen az alapvető feladat a tanács és intézményeinek fenntartása. Az óvodák, az iskolák, az egészségügyi és közművelődési intézmények működésére, az ott dolgozók bérére, karbantartásra és felújításra ösz- szesen 25,1 millió forintot kell fordítani évente. Vagyis fejlesztésre — a három községben együtt — mindössze 4.5 millió forint marad. Jobb közvilágítás Ennek a pénznek a felosztása a tanács felelőssége. Természetes, hogy a következő évi feladatok tervezésénél a lakosság előzőleg megfogalmazott igényeit, kéréseit, javaslatait kell figyelembe venni. Az egy esztendővel ezelőtti tanácstagi beszámolókon és a falugyűléseken elhangzottak alapján 1988-ban a Gombai Közös Tanácsnak a közvilágítási és a közúti helyzet javítására kellett a legtöbb energiát fordítania. Ennek eredménye, hogy a mindhárom községen átvezető főút belterületi szakaszán nátriumégős lámpatesteket szereltek föl. Az ott fölöslegessé vált 80 wattos HGL-lámpák pedig olyan utcákba kerültek, illetve kerülnek, ahol jelenleg még a hagyományos izzók pislákolnak. Ez a munka — Felsőfarkasdot is beleértve — összesen 2,2 millió forintot emészt föl, amiből 1,2 millió a költségvetés, 1 millió a községekből erre fordított pénz. Beruházások A települések földútjainak alapkövezéséhez a MÁV beruházási főnökségétől a tanács 3 ezer köbméter vasúti ágyazatkő szállítására kapott ígéretet. A munkák első ütemeként Gombán 907 ezer forint értékben négy utca alapkövezése történt meg.- Természetesen a másik két település lakói is számítanak arra, hogy legkésőbb november végéig legalább a legkritikusabb utcák alapkövezése náluk is megtörténik. Járdaépítésre a tervezett 100 ezer forinttal szemben az idén a tanács 215 ezer forintot költött. Az ebből a pénzből vásárolt anyagból a lakosság társadalmi munkában építette meg a gyalogjárókat. A vízvezeték — a terveknek megfelelően — Gombán és Bényén 300-300 ezer forint értékben épült tovább. A magánerős lakásépítés és -vásárlás szociális támogatására az idén eddig 855 ezer forintot költött a tanács. A nagyobb lélegzetű munkák sorából 1988-ban kiemelkedő jelentőségű Bényén az új fodrászüzlet, tűzoltószertár, könyvtár és klubhelyiség építésének megkezdése. Ezzel egy időben tervezték a tanácskirendeltség teljes felújítását is. erre azonban az áfa bevezetése miatt kevesebb jutott a szükségesnél. Megyei céltámogatás felhasználásával ugyancsak Bényén a ravatalozónál a halottak napjára elkészült annak a kegyeleti helynek a tető alá hozása, ahol az elhunytat akár egyházi, akár társadalmi szertartás keretében elbúcsúztatják. Gombán befejeződött a művelődési ház fűtésszerelése és parkettázása. Káván viszont elmaradt az iskola tervezett felújítása, mivel a helyi óvoda toldaléképülete életveszélyessé vált, így az isikolára tervezett 375 ezer forintot is erre a gyermekintézményre fordította a tanács. Az óvoda teljes felújításának költsége így 850 ezer forint lett. Újabb igények A tanácstagi beszámolókon az elért eredményeket természetesen elégedetten vették számba a megjelentek, majd újabb jogos igényeket is megfogalmaztak. Sok múlik majd azon, hogyan alakul a tanács pénzügyi helyzete 1989-ben, és a lakosság hajlandó-e további erőfeszítésekre lakóhelye gazdagítása érdekében. Mindkettő nyitott kérdés — egyelőre —, hiszen a községpolitika alakulása nem választható el a nagypolitikai változásoktól, a népgazdaság helyzetétől. Vereszki János A lakosság figyelmébe Adóügyek intézése A Pest Megyei Adófeliigye- lőség a környező településeken az alábbiak szerint tart Harcmodor Vállaljuk-e az ütközést? KONFLIKTUSAIM története. Mostanában kedvem volna, ha időm is engedné, hogy megírjam régi és friss emlékű csatáim történetét. Már arra is jó lenne ez, hogy rákényszerüljek végiggondolni: mennyiben okoztam én magam a saját bajaimat, menynyiben mások, egy korszak szelleme, ellentmondásos volta? A néppel tűzön-vízen át! elvét, az igazmondás mindenek- felettiségét, erkölcsi követelményét nevelték belénk már az általános iskolában, aztán a többi szinteken, amikor a hivatalos politikának már nem hittek körülöttünk a felnőttek, amikor már félve mondták ki az igazat, a gyűléseken vastapsolók egymást figyelték, hogy a másik mikor hagyja abba, nehogy ők legyenek ebben az elsők. — Más az elv, más a valóság — mondogatták körülöttünk a tapasztaltabb és megfáradt felnőttek. Volt, aki ehhez tartotta magát az új nemzedék tagjai közül is, míg más nem akart megalkudni, hanem tört, ahelyett, hogy hajlott volna. Pedig később sokszor ezt tanácsolták. Maradandóbb volt az a biztatás, ami falusi kis állomásokon maradt a fülükben: — Ne felejtsd el, kik között nőttél fel, honnét indultál! Jöttek az okos főnökök tanácsot adni, iskolát tartani egy-egy nagy összeütközés után. Nem voltál politikus, diplomatikus. Ezen aztán volt mit csodálkozni, mert hisz nem mondott az ember semmit sem vitapartnerének az igazságon kívül, még csak egy sértő szót sem ejtett ki a száján. Az meg mégis rohant a felsőbb hivatalokhoz, mondta a magáét tanúk nélkül és meg is hallgatták. Aztán lehetett kimagyarázkodni. RÉGI BEIDEGZŐDÉSEK, presztízsharcok; a szűk szervezeti és személyi érdek, amely előbbre való volt a köz javánál. Sokszor úgy tűnt, szélmalomharc velük hadakozni. Ám mégis élt a remény, hogy egyszer eltűnnek ezek, megváltozik a harcmodor, talán vitakultúrává szelídül. Bár azzal is számolni kellett reálisan, hogy a nagyobb demokrácia semmiképpen sem a kényelmet jelenti, inkább éles küzdelmet, amikor az érdekek a maguk valójában tárulnak fel, s ütköznek össze — véltük — lova- gias szellemi tornában. Ez sem megy máról holnapra, amint tapasztalhatjuk. A régi gondolkodás és magatartás kövületeit nehezen mossa szét az új idők áramlata, nem működnek gombnyomásra induló automatizmusok. A konfliktusok története még nem akar véget érni. Sőt, átmenetileg mintha szaporodnának a feszültségek, az ilyen terheket okozó esetek. Időnként még előkerülnek a régi eszköztár rekvizítumai, bokszaiéi hasonlattal szólva nem ritkák az övön aluli ütések, a bajkeverés. A hátósá- gosdi szerep imádata olyan hivatalokban, ahol a köz szolgálata a feladat, s ne adj’ isten, ha ezt valaki megmondja, keresik a befolyásos ismerőst fent és lent, bosszút lihegve, mert úgy érzik: az a szék, amiben ülnek, értük van, nekik faragták. A köntös mindig más, mint az önérdek. A politika színeiben tüntetik fel, ami csak néhányak hétköznapi dolga, s a politika ellensége az, aki velük szembekerül. MITŐL VIRULHAT a kiskirályok udvartartása? Gondolom, mindig a szervilizmus- tól, a megalkuvástól, mert különben egy fuvallat hatására odalehetnének. De mert még tehetik, betartanak ki- sebb-nagyobb közösségnek, vállalatnak, falunak, hivatalnak, egy egész társadalomnak. De csak akkor, ha a környezetük engedi. Ha az ütközést nem vállaljuk. K. T. I. ügyfélszolgálatot november l-jétől. Budapesten, a XIV. kerületben, a Petneházl utca 8. szám alatt hétfőn, szerdán 8 óra 30 perctől 18 óra 30 percig, kedden és csütörtökön 8 óra 30 perctől 16 óra 30 percig, pénteken 8 óra 30 perctől 16 óráig. Cegléden a Dugonics utca 4. szám alatt hétfőn és szerdán 8 óra 30 perctől 18 óra 30 percig és pénteken 8 óra 30 perctől 14 óráig. Vecsésen a tanácsházán is megkezdődött az ügyfélszolgálat, minden csütörtökön reggel 8 órától 12 óráig fogadják az ügyfeleket — különféle adóügyekben. Az ügyfélszolgálatok biztosítják a magánerős lakásépítők, korszerűsítők áfa-igénylésének átvételét. Monoron — mint megtudtuk — előreláthatólag 1989- től lesz a területen működő ügyfélszolgálat. Kulturális ajánlat Ecseren szerdán 18 órától filmvetítés. Gombán 14.30-tól a színjátszó szakkör foglalkozása. Gyomron filmvetítés a művelődési házban, 17.30-tól: Trón, avagy a számítógép lázadása (színes, szinkronizált amerikai sci-fi), 14-től 18-ig Ludmann Mihály festőművész kiállítása. Péteriben 16-tól a nyugdíjasdalárda próbája, 17-től sportköri foglalkozás. (ISSN 0133—2651 (Monori HÍPLap)