Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

1988. NOVEMBER 19., SZOMBAT Áthelyezik az épülő utat Visegrádon Megmenekül a római temető A fagyos novemberi reggelek sem riasztják vissza a ré­gészeket, hogy nap nap után kint dolgozzanak. A Visegrád- hoz tartozó Diós-dombon ugyanis negyedik századi temetőre bukkantak. A vízlépcső építése miatt a 1 l-es utat beljebb ve­zetik majd el — a hegyek lábánál —, s ennek alapozása köz­ben akadt meg a markoló egy súlyos fedőlapban. Ligeti Erika kapta az SZMT művészeti díját Úgy érzi, adósa még a világnak Haness László átnyújtja a díjat Ligeti Erikának' (Erdősi Ágnes felvétele) Egy temető feltárása mindig azért izgalmas és fontos, mert a kor meghatározása szem­pontjából döntő bizonyítékok e helyről kerülnek elő. A most megtalált temető pedig a közelben levő negvvenszer- negyven méteres alapterületű erődítményhez tartozott, amely­nek egykor négy, legyező ala­kú .saroktornya volt. . Grpf Péter és dr. Croh Dá­niel, a , Visegrádi Mátyás Ki­rály Múzeum régészei októ­ber 26-án tárták föl az első sírt, s az eltelt bő három hét alatt 23 késő római és egy avar kori sír került elő. Az el­ső — bolygatatlan — nyughe­lyen női csontvázat találtak az eddigi leggazdagabb lelet­anyaggal. Két arany fülbeva­lót, hat aranygyöngyöt, két ezüsttűt, s egy bronz karpere­cét rejtett, valamint egy tel­jesen ép, hosszú nyakú, har­minc centiméteres üvegpalac­kot! ' t A falazott, láda formájú sír­építmények száma — a mú­zeum szakemberei szerint — elérheti a két-háromszázat. Érdekességként megjegyezték, hogy a XVII—XVIII. századig nem tudtak ilyen minőségű téglát előállítani — s szerintük még tma sem sikerült igazán. Tavas Imre restaurátor mű­helyvezető munkaasztalán hi­hetetlen rend uralkodik. Az eddig feltárt leletanyag min­den egyes darabját gondosan csomagolva, kis papírzacskók­ban őrzi. A kényesebb, érté­kesebb tárgyakat azonban nemcsak papírvattába csavar­ta, hanem kis műanyag tége­lyekkel is védi. A mai ember számára az egyszerűségükkel együtt is le­nyűgöző szépségű ezüst és bronz ékszereket — gyöngyö­ket, fibulákat, karpereceket, függőket — aprólékos munká­val tisztogatta meg. Épen ma­radták azok az orsógombok, amelyeket a szorgos asszo­nyok a síron túlra is maguk­kal ^vittek. Milyen jó lenne, ha ezeket bárki megtekinthet­né — a többi, eddig megismert emlékanyaggal együtt... Nem tudni viszont, mennyi lehet azoknak a. száma, ame­lyekkel viszont sem a viseg­rádi, sem pedig az esztergomi múzeum szakemberei nem ta­lálkoznak. Sajnos, a folyam­kotrást végző vállalat dolgozói hónapok óta egyetlen darabot sem juttatnak el hozzájuk. Pe­dig nagyon is valószínű — mint ahogy korábban történt —, hogy most is bukkannak elő a mederfenékről különbö­ző leletek. Ezek átadására szerződésben is ígéretet tet­tek. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Múzeum — amely­hez a visegrádi is tartozik — jutalmat fizet minden átadott régészeti értékért. Az elmondottak ellenére azonban egyelőre ez a régé­szek álmai közé tartozik. Van azonban egy olyan elgondolá­suk, amely egy három nappal ezelőtti megbeszélés után — úgy tűnik —. megvalósul. Sze­retnék ugyanis, ha a most fel­tárt temető és környéke — ahol a földből kibontott római kori kemencék is tanúskod­nak egykori lakott területről — megmenthető és bemutat­ható legyen. A vízlépcső épí­téséért' felelős OVIBER haj­landónak mutatkozik arra, hogy végül is a 11-es út öt­ven méterrel arrébb kerüljön — megmentve így az érintett területet. Ennek jelentőségét Szőke Mátyás régész, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igaz­gatója világítja meg. A római uralom idején Bécstöl az Al- Dunáig terjedő határvonal leg­jobban megerősített része az Esztergom és Visegrád közöt­ti limes volt. Ezen a jobb ol­dali partszakaszon huszonhá­rom objektumról tudnak. Kö­zülük — egy őrtorony kivéte­lével — minden víz alá ke­rült. Ennek a tízszer-tíz mé­teres létesítménynek, marad­ványait már révekkel ezelőtt bemutatható állapotba- hoz­ták. A római kultúrkörből fennmaradt egy másik építé­szeti emlék: a Sibrik-dombi castrum (vár). A harmadik pedig az erődítmény környé­ke lehetne. A szerencsés véletlen foly­tán így tehát sor kerülhet ar­ra, hogy mindháromféle ró­mai kori emlék Visegrádon együttesen bemutatható lesi. s talán emlékpark formájá­ban, idegenforgalmi látvá­nyosságként is hasznosíthat­ják. Sci-íi, okkultizmus Elixir Tegnap a Széchenyi fürdő­ben megtartott sajtótájékoz­tatón jelentette be Szente Pál felelős szerkesztő, hogy meg­jelent az Elixir című folyóirat első száma. A tudományos­fantasztikus szórakoztató ma­gazin hasábjain három téma­kör kap helyet: a sci-fi, az ok­kultizmus és a természetgyó­gyászat. A maga nemében páratlan folyóiratot külföldön is ter­jeszteni fogják, ezért tarta­lomjegyzékét, cikkismertetőjét német és angol nyelven is köz­zéteszik a lapban, sőt a legin­kább újszerűnek vélt olvasni­valót a folyóirat többnyelvű mellékletében tárják majd a külföldi olvasók elé. Az új folyóirat kizárólag az eladási árából és a hirdetési díjakból tartja el magát, anyagi támogatást nem kap, nem is kér, mert nem akar függni senkitől, csak az olva­sótábortól. Szerkesztői és szerzői tudo­mányos képzettségű emberek, de az emberi gondolkodás és érzelemvilág olyan területei­vel foglalkoznak elsősorban, amelyek a „hivatalos” tudo­mányok számára eddig meg- válaszolhatatlannak bizonyult kérdések sokaságát vetik fel. Például dr. Szőlősi József, a szilikátkutató intézet vegyész- mérnöke, az általa vizsgált tektikekről (nagy szilárdságú, magas olvadáspontú üveggöm­bökről) bizonyítja be, hogy azokat földi körülmények kö­zött nem állíthatták elő. A má­giáról, az asztrológia történe­téről, a reflexológiáról, a férfi­potencia intenzitásának hul­lámzásáról, az időgéppel foly­tatott tudományos kísérletek­ről szóló írások izgalmasságát és érdekességét is bizonyára méltányolni fogják az olva­sók. Az -Elixírt valószínűleg so­kan megvádolják majd azzal, hogy helyet ad áz áltudomány­nak is. Csakhogy az egész, tu­dománytörténet azt mutatja, hogy ami az egyik korszakban üldözendő vagy agyohhallga- tott áltudománynak minősült, az egy későbbi szabadabb és nyitottabb szemléletű kor­szakban polgárjogot nyert a tudományok világában. Ez a tudat adott ösztönzést és bá­torságot a folyóirat szerkesz­tőinek és szerzőinek a jelen vállalkozáshoz. y Tegnap délután a Szakszer- 2 vezetek Pest Megyei Tanácsá­ig nak oktatási központjában ün- 2 nepélyesen átadták az SZMT y. ez évi művészeti díját Ligeti £ Erikának. A Szentendrén élő ^ szobrászművész a kitüntetést 4 Haness Lászlótól, az SZMT ^ titkárától vehette át. Az tín- V népségén megjelent Arató y András, az SZMT vezető y titkára és Szabó József, az ^ MSZMP Pest Megyei Bizottsá­gi gának osztályvezető-helyettese. Talán senkire sem illik any- nyira egykori festőnk, Egry József mondása, mint Ligeti Erikára. Egry ugyanis úgy fo­galmaz, hogy o festő csak ak­kor beszéljen, ha a képe sem­mit sem tud mondani. De ak­kor jobb, ha hallgat. Ligeti Erika Munkácsy-díjas, érde­mes művész, akinek érmeit, kisplasztikáit megye- és or­szágszerte, sőt határainkon túl is jól ismerik. Kedves és köz­vetlen beszélgetőpartner, ám ha önmagáról, alkotásairól kell szólnia, már hallgataggá válik. Van is abban .ráció, hogy ne a művész, hanem al­kotásai mondják el, hogy mit is gondol ő a világról, az emberekről, önmagáról. Ha pályája kezdetét nézzük,1 szerencsésnek mondhatjuk, hiszen közvetlenül az érett­ségi után fölvették a főiskolá­ra, ahol Szabó Iván növendé­keként 1958-ban fejezte be tanulmányait. Ma, érett fej­jel, úgy gondolja, hogy , ta­lán nem ártott volna néhány esztendeig valamilyen komoly, nehéz munkát Végeznie és fel­nőttként folytatni a tanulást. A kezdet — szinte még gyer­mekként — bizony nem volt könnyű. Ám Szabó Iván ki­váló pedagógusnak bizonyult, mert mindenkivel a saját nyelvén beszélt, mindenkivel másként bánt. Az ő hatása, biztatása ösztönözte Ligeti Erikát arra, hogy a szobrásza­in belül tovább szakosodjék és munkája fő területeként az érmeket és a kisplasztikákat válassza. A mester rövidtáv- futó alkatnak minősítette Li- geti Erikát, s amikor kedvet próbált neki csinálni az érem­készítéshez, azt magyarázta, hogy az érem lírai költészet a szobrászain belül, az em­ber ennek segítségével minden gondolatát megfogalmazhatja a világról. Tárlatokon 1955 óta szere­pel. Járt már tanulmányúton Olasz- és Franciaországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban is. A ' Művelődési Minisztériumtól nemrégiben öt hónapos római ösztöndíjat kapott. Most röyid ideig tartózkodik itthon; nem­sokára utazik vissza Rómába. Az ott készült munkáiból már­cius közepén kiállítás lesz a Római Magyar Akadémián, ahol érmei, kisplasztikái mel­lett egy Dante-pályázatra ké­szített szobra is látható majd. Ligeti Erika 1969 óta mond­hatja magát szentendrei mű­vésznek. A környezet, a Duna­kanyar ékszerdobozának hí­vott apró városka otthonává, valódi vidéki pátriájává lett. Kisebb, s — minden bizonnyal ezért — melegebb közönségre talált, mint ha a fővárosban élne. A szép környezetben mindig készül valami, új, va­lami izgalmas. Most avatták például Sátoraljaújhelyen a Jókai Mór Általános Iskola udvarán' az általa készített' Jókai-szobrot, amely a nagy mesemondót hatalmas gara­bonciás köpenyben ' ábrázolja. A művésznő fogalmazása sze­rint a szobor tulajdonképpen egy nagy érem — egy oszlo­pon. A török kiűzetésének év­fordulója tiszteletére Sziget­várra egy jubileumi kutat ter­GYÓGYVIZEINK HASZNA. Miközben az elmúlt négy év­tized során egy fejlett ipari ország álmát dédelgettük ma­gunkban. egyszerűen nem vet­tük számba kínálkozó lehető­ségeinket. .Jellemző példa erre az, aho­gyan jó ideig kincset érő gyógyvizeinket elherdáltuk. A háború után az éltető forrás­vizek jórészt a csatornákon keresztül folytak el a Duná­ba, senkinek nem jutott eszé­be, hogy méltó rangjára emel­je ismét a fürdővárosnak is nevezett Budapestet. Két évtizednek is el kellett telnie, hogy a szakemberek észbe kapjanak és megment­sék azt a kincset, melyet a természettől kaptunk ajándék­ba. Kiépült a Danubius szál­lodaláncolat, a Margit-sziget- től Bükfürdőig. Eke Károly szerkesztő, mű­sorvezető a rádióban Vezető szakemberekkel beszélgetett arról, hogy milyen szolgálta­tásokat nyújtanak ezek az úgynevezett gyógyszállók. Egy­behangzó volt az a vélemény, hogy tulajdonképpen klinikai színvonalon, a legjobb felsze­reléssel. kitűnő orvosok köz­reműködésével látják el a be­tegeket. Természetesen megfe­lelő, kényelmes hátteret bizto­sítva . a számukra. Helyben mindert gyógyászati lehetőség adva van, amit a világon- is­mernek, még egy magyar ta­lálmány is, a súlyfürdő. Egy hévízi orvos alkalmazta leg­először, dr. Moll Károly. Lé­nyege, hogy a gerincbántal- makban szenvedő beteg füg­gőlegesen, elernyedt, kellemes állapotban lóg a vízben vagv a nyak, vagy a hónalj alatt felfüggesztve. Magától értetődik azonban, hogy a víz minden asetben a fő gyógyszer, melynek áldásos hatása visszacsábítja a ven­vezett. Három elképzelést kül­dött el a helyielöiek, akik még nem tudták eldönteni, hogy melyiket, valósítják meg. A főiskola befejezése óta eltelt már néhány esztendő. Ezalatt számos olyan szob­rot, kisplasztikát, érmet ké­szített Ligeti Erika, amely- lyel méltó hírnevet vívott ki magának. Ám változatlanul úgy tartja, hogy még mindig adós a világnak az emberek­nek szánt valódi mondani­valóval. Szeretné ezt a vilá­got másként itthagyni, mint amilyen akkor volt, amikor beleszületett. Szeretné átad­ni a nagy közösségnek mind­azt, amit önmagában jónak tart: az emberszeretetet, az optimizmust, a vidámság di­cséretét. Az a célja, hogy al­kotásaival életigenlést, jóked­vet ébresszen mindenkiben. Ahogy ő fogalmazott: hogy hétköznapjainkban egyre töb­ben legyenek azok, akik Nagy László egyszerű, de mél­tó utódaiként a fogaik között viszik át a szerelmet... Körmendi Zsuzsa dégeket, nemcsak a mozgás­szerveikkel, hanem a női ba­jokkal küszködőket is. Van egy közös kincs is, a sárvári só, melyet mindenütt használ­nak dúsítva a meglévő anyagok értékes összetételét. Egyébként a Margit-sziget után Sárváron Vezették be az akupunktúrás kezelést nagy kezdeti ellenérzést megtörve, amíg ez a gyógymód többé- kevésbé nálunk is gyökeret vert. RÁCSOS PANOPTIKUM. Ebben a sorozatban olyanok szerepelnek, akik valóban pa­noptikum! figurák, életük ja­va részét börtönben töltötték el. Nem banditák vagy gyil­kosok, hanem tolvajok, betö­rők, akik egyszerűen nem tud­nak ellenállni a pénzszerzés vélt könnyűszerű , lehetőségé­nek. Minden lebukásuk után éveket raknak rájuk, azon­ban mikor kikerülnek, min­dent elfelejtenek, ilyen figura volt a legutóbbi adás alanya is. Ahogy beszámolt addigi életéről, mintha egy jobb sorsra érdemes ember vallott volna magáról. De hiába érettségizett le a börtönben, hiába fogalmaz a riporternek, Martinkó Károlynak megle­pően kerek mondatokban, szá­nakozni nem lehet rajta, sor­sat ő hívta ki maga ellen. A műsó? alcíme szerint megjár­ta a hadak útját. Egy rend­őri eljárás alól kibújva ugyan­is külföldre menekült és ami. kor ott is szorult a hurok kö­rülötte, belépett az idegenlé­gióba. Ott döbbent rá, hogy jobb rabkoszton élni otthon, mint tűrni a szolgálat fegyel­mét és embertelenségét. Ezért kereket oldva hazaszökött. A beszélgetés idején éppen sza­badlábon volt, de a hallottak alapján ki tudja meddig. Szombathelyi Ervin nu'vmv ALKALOM A 'wn'xm,: SZÁMVETÉSRE DCM. Ez a három betű — ha egy­általán ismerős — az ifjabb korosz­tály számára nem jelent többet, mint a váci Dunai Cement és Mészmű ne­vének kezdőbetűit. A mai negyvene­seknek, ötveneseknek ennél, sokkal többet. Egy korszak, a hatvanas évek szimbólumát, ifjúi águkat. Olyan éve­ket, amikor egészen biztosak voltak abban, hogy a szocializmust az. ő hitük­kel és szívükkel kell felépíteni. Erre a három betűre azóta vastagon rátelepedett a por. s megfakult az a felirat is. amit hatalmas betűkkel an­nak idején a gyár bejáratára pingál- tak: ÉPÜLT KISZ-VÉDNÖKSÉGGEL! A DCM, a három betű jelentéstartalma azóta kétségtelenül megváltozott. Ma­gában hordozza az akkori iparpolitika szinte minden tévedését. Kezdve attól, hogy ma már pontosan ki nem nyo­mozható okokból, talán hanyagságból, talán tévedésből, talán hozzá nem ér­tés miatt, rossz helyre telepítették a gvárat. Az alapanyag, a mészkő minő­sége ugyanis nagyon gyenge, jobb mi­nőségűvel kell kiegészíteni, s ezt éjjel­Vennes Aranka Könyv rangjára ilappal vagy harminc kilométerről fu­varozzák a teherautók. Bizony ez sem olcsó mulatság. / Elhibázott volt a technológia meg­választása is. Jobb ugyan az akkori hazai gyárakénál, de messze elmaradt az ötvenes évek végének korszerű meg­oldásaitól. A DCM termelése ilyen és hasonló okok miatt az eredeti berende­zésekkel tulajdonképpen sohasem érte el azt a szintet, amit NDK-beli gyártói ígértek. Akkor még meglehetősen szo­katlan módon egy választott bíróság meg is ítélt — igaz, csak jelképes — kártérítést. E sorba tartozik a Vácot huszonöt éve elborító cementpor, a kör­nyezetszennyezés is. ami nemcsak a házakra, a kertekre, de város és a DCM viszonyára is rátelepedett. A DCM történetének ezeket a — ha nem is ismeretlen, de egy csokorban még nem publikált — dokumentumait a gyár fennállásának jubileuméra gyári kiadásban megjelent kötetből idézem. Egv olyan könyvből, amely szakítva a korábbi rossz beidegzésekkel, valóban az őszinte számvetés szándékával író­dott. Érdeme a munkának, hogy talán elő­ször a gyárról szóló publikációk közül, nemcsak az építkezés hősi korszakáról, a páratlan hazai és nemzetközi össze­fogásról szól, de elégtételt, szolgáltat azoknak is. akik a gyár árnyékos kor­szakaiban nem kisebb emberi és szak­mai erényekkel életben tartották a ha­talmas monstrumot, akik, bár magük nem hibáztak, mégis felelősséget érez­tek ezért a gyárért. . Elsősorban az ő érdemük, hogy a DCM nem ’bukott meg, minden hibája ellenére is huszon­öt éve gyártja az országnak az építő­anyagot. Végtére is joggal lehetnek büszkék rá, hpgy az itt gyártott ce­mentből épültek fel a budapesti lakóte­Cs. S. emelt krónika lepek, ebből öntötték megyénk lakásai­nak alapjait is, ők táplálják a* házgyá­rakat. Egyszer, egy keserű pillanatban a DCM egyik szakembere azt mondta ne­kem: az lenne az ország számára a legnagyobb nyereség, ha DCM-et a le­vegőbe repítenék, s valahol máshol az országban egy új gyárat építenének. Ezt a cementgyárat természetesen nem lehet s nem is kell felrobbantani. Az itt gyártott anyagokra az országnak mindennap szüksége van. Ezért a vál­lalatnál sokmilliárdos költséggel re­konstrukció kezdődött, mely a .tervezők ígérete szerint valóban korszerű gyárat eredményez a Naszály-hegy tövében. Még a város címerébe bekerült három kémény se ontja tovább a port. A DCM történetében új fejezet kezdődött. A szép kiállítású, őszinte könyvet a DCM saját kiadásban jelentette meg, a nyomás a debreceni Alföldi Nyomda-' ban készült. A benne szereplő interjú­kat, riportokat és tanulmányokat Bor- gó János. Csítári János, Fiedler Anúa- tnária, Furucz Zoltán, Jess György,' Kádár Edit, Kovács T. István, Kövess László, M. Nagy Péter, Máza Katalin és Pató Zsuzsa írták. Az előszó Pintér Sándor munkája. Az igényes, az egy­szerű vállalati krónikát a könyv rang­jára emelő szerkesztés Sági Ágnest di­cséri. A kötetet szépen fényképezett színes fotók Illusztrálják. Nagy kár. hogy ez a könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, s így sőkan legfeljebb baráti szívességként juthat­nak hozzá. Pedig érdemes kölcsönkér­ni. (Alkalom a számvetésre. A DCM ne­gyedszázados története. Kiadta a DCM. összeállította és szerkesztette Sági Ág­nes. Vác, 1988.) Csulák András »Rádiófigyelő '

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom