Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-25 / 255. szám
1988. OKTOBER 25., KEDD bitiem 5 Ráckeve a nemzetiségi kultúráért • • ! Ösztöndíj a továbbtanulóknak Most foglalkozott először testületi ülésen a Ráckevei Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács a közigazgatási területén élő nemzetiségiek helyzetével. Egy három évvel ezelőtti felmérés szerint Lóréven 310 szerb, Szigetbecsén 700 német, míg Ráckevén 40 szerb és 120 német nemzetiségű ember él. Körülményeik az utóbbi évtizedekben — a magyar anyanyelvű lakosokkal együtt — jelentősen megváltoztak. Fontos számunkra a nemzetiségek fennmaradása, saját kultúrájuk és nyelvük, hagyományaik ápolása, erősítése. Magyar és szerb nyelven Raffay Béla tanácselnökkel és Stahly István vb-titkárral a tanácsülésen szerzett tapasztalatokról! beszélgetünk. — Mi volt a központi téma? — A legtöbb kérdés az anyanyelvi oktatást érintette — kezdi Raffay Béla. A közigazgatási területünkhöz tartozó óvodákba összesen 460 gyerek jár. Nemzetiségi nyelvet csak a Lóréven működő szerbhorvát tannyelvű óvodában tanítanak. A foglalkozás a gyerekekkel egy hétig szerb, egy hétig magyar nyelven történik. Sajnos, hosszú időn keresztül hiányzott egy képesített óvónő, de október 1-jétől — nehézségeik árán — sikerült betölteni ezt az állást. Hadd tegyem hozzá, hogy a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége az intézményt szerb nyelvű tanmenettel és tanári segédkönyvekkel támogatja. — Mi a helyzet az iskolákban? — A nagyközség iskoláiban összesen 1438 gyerek tanul. Közülük Lóréven tizennégyen, Ráckevén tizenkilencen igénylik a szerb nyelv oktatását, míg Szigetbecsén száz- harmincháriman a németet — válaszolja Stahly István. — A lórévi szerbhorvát általános iskolában egy képesített tanító és egy képesítés nélküli napközis nevelő dolgozik. A tanítás magyar és szerb nyelven folyik. — A pedagógusok az órákon a szerb zene, tánc, irodalom megismertetésére is gondot fordítanak — veszi át a szót a tanácselnök. — Ám a szerb népi hagyományok ápolása a tanulási időn kívül történik. A diáikok a délszláv szövetség által meghirdetett pályázatokon rendszeresen szerbhorvát nyelvű nyári táborokba mehetnek. Szigetbecsén a tanulóik 84 százaléka tanul németül — két pedagógus segítségével. Érdekességképpen említem, hogy német beszédkészséget egyikük sem hoz otthonról! A népi eszközöik és hagyományok megismerésére úttörő- foglalkozások keretében kerül sor. — Hogyan látja a közművelődési intézmények szerepét? — Gondot okozott korábban a lórévi klubkönyvtár vezetői állásának betöltése. A helyi termelőszövetkezet és a délszláv szövetség segítségével végül is ez sikerült. Lóréven ezerötszáz, Szigetbe- csén nyolcszáz a nemzetiségi irodalmi kötetek száma. Ez a mennyiség nem elégíti ki az igényeket. A beszerzés viszont anyagiak hiánya miatt korlátozott. A szövetségek a fejlesztést csak minimális mértékben tudják támogatni. Az anyanyelvi folyóiratok iránt csekély az érdeklődés, s alacsony a könyvtári olvasók száma. Ügy gondolom, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat sokat tehetne még a nemzetiségi kultúra ápolásáért a közigazgatási területen. A lórévi könyvtárban korábban akadtak erre jó példák. Az értékek őrzése — Sajátos képet mutat a kulturális hagyományok ápolása — jegyzi meg a vb-tit- kár. — A lórévi nemzetiségi tánccsoportok a körzeti, a megyei és az országos rendezvényeken túl külföldön is sikerrel szerepelnek. Nemzetiségi klub csak Lóréven működik; tevékenysége azonban a megfelelő klubvezető hiánya miatt nem volt folyamatos. A német nemzetiség hagyományait megőrző közösségi formák Szigetbecsén nem alakultak ki. Amatőr művészeti csoport vagy nemzetiségi klub itt nem működik. A hagyományőrzés és a nyelv- oktatás csupán az iskola pedagógusainak köszönhető. — Mit tud tenni a tanács a közművelődés, valamint a nyelvoktatás szervezettségéért? — Azt szeretnénk, hogy a közigazgatási terület pedagógusai, népművelői, a társközségek elöljárói vegyenek részt a helyi nemzetiségpoiitiika alakításában — fogalmazza meg Raffay Béla. — Tehát vállaljanak vezető szerepet a koordinálásban és a közéletben. Természetesen az ön- szerveződést és a helyi kezdeményezéseket támogatjuk. Felmérjük a nyelvoktatás körülményeit, s azok további A szocialista országok egyetemeire Pályázati felhívás Nyilvános ösztöndíjas pályázatot hirdet a Művelődési Minisztérium az 1989/90-es és az 1990/91-es tanévre külföldi egyetemi tanulmányok folytatására a szocialista országokba. Külföldi egyetemre csak 25 évesnél fiatalabb, nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgárok pályázhatnak, akik az 1988/89-es tanévben valamely hazai gimnázium vagy szakközépiskola negyedik osztályos tanulói, illetve a folyó tanévben a választott szaknak megfelelő egyetem vagy főiskola elsőéves hallgatói. Jelentkezhetnek továbbá azok, akik valamely üzemben, vállalatnál dolgoznak, s érettségi bizonyítványuk van. Egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezők külföldi ösztöndíjra nem nyújthatnak be pályázatot. Az ösztöndíjakat a műszaki, az agrár, az orvostudomány és a társadalomtudomány — ezen belül közgazdaságtan, idegenforgalom, diplomácia, nemzetközi újságírás, valamint pedagógia — területére hirdetik meg. A választható szakokról, a jelentkezés módjáról, a felvételi vizsgákról, az ösztöndíjasok juttatásairól a Művelődési Minisztérium Pályázati felhívás címmel külön füzetet jelentetett, meg. A kiadványt, valamint a jelentkezési lapokat valamennyi hazai középiskola, felsőoktatási intézmény, a megyei pedagógiai intézetek, a budapesti kerületi tanácsok, továbbá az érdekelt szakminisztériumok és főhatóságok megkapták. Az érdeklődők közvetlenül a felsőoktatási intézményekhez fordulhatnak tájékoztatásért, illetve jelentkezési lapért. A külföldi ösztöndíjra való jelentkezéseket 1988. december 2-ig kell benyújtani a pályázati felhívásban közzétett feltételek szerint. A felvételi vizsgák 1989. január végén lesznek. Azok, akik külföldre pályáznak, jelentkezhetnek magyar egyetemre is. javítására törekszünk. Ügy látjuk, hogy az oktatási intézményeknek több segítséget kell nyújtaniuk a nemzet,iségi nyelvet tanító pedagógusok továbbképzéséhez. Ugyanakkor a nemzetiségi jelleg meghatározhatná az iskola kulturális tevékenységét. A közművelődési intézményeknek viszont ösztönözni kell a nemzetiségi nyugdíjas- vagy gyermekklub létrehozását. — Arra kértük az Ady Endre Gimnázium honismereti szakkörét, hogy a helytörténeti hagyományok és a nemzetiségi eredetű kulturális értékek megőrzésébe, a tárgyi eszközök összegyűjtésébe vonják be a pedagógusokat és a tanulóksft — magyarázza a vb-tiitkár. —Nagy szerepet játszanak a továbblépésben a partnerkapcsolatok is az anyaország hasonló szervezeteivel. A kulturális csoportok és intézmények már kialakult együttműködését kívánjuk még jobban fejleszteni. Ha visszajönnek dolgozni — Nem szabad elfeledkeznünk arról — figyelmeztet a tanácselnök —, hogy a nemzetiségi politika megvalósításához személyi feltételek is szükségesek. A nemzetiségért való tenni akarást, /a pedagógusi, illetve a népművelői pályára való ösztönzést elsősorban az általános iskoláknak kell elősegíteniük. A tanácsülés határozati javaslatába foglalta az ösztöndíj lehetőségét. Mindazoknak a nemzetiségi településeken élő fiataloknak ad anyagi támogatást a továbbtanuláshoz, akik majd visszajönnek dolgozni — nem csak a pedagógusoknak !! Vennes Aranka Élő művésztől nem vásárolunk! A Rákos mente festője A törékeny, sovány testalkatú férfi barátságos kézfogással üdvözölt a rákosligeti kertes ház kapujában. A tenyeremben elférő kicsiny kéz több száz élettel teli tájat varázsolt íestővászoni'a. olyanokat, amelyek jó része ma már nem is létezik, csak a művész ecsete nyomán vált halhatatlanná. A Rákos-patak hajdanvolt zsombékosait. a fás ligeteket, a vasút melletti csodálatos jegenyesort rögzítette olajjal és temperával változatos nézőszögből a festő, Kutas Artur. Az alkotó büszkeségével mutogatja a szobák falain, s a helyiség egy-egy zugában lapjával egymásnak támasztott képeket és sorolja, melyik hol született. Aztán a művész bűbájos felesége kávéra invitál a barátságos vendégszobába. A gőzölgő fekete fölött csattan a festő mondata váratlanul mint _ egy végítélet: — Most a Rákost betonba tették, a fákat kiirtották. Szerencse, hogy a kéz, amely a kávéscsészét fogja, megörökítette a ma már felfe- dezhetetlent. A most 81 éves alkotót a pálya kezdeteiről faggatom. Hogyan is indult...? — Lehettem vagy tizenegy- néhány éves, amikor felfedeztem magamnak a természetet. Az Iskolai szünet végén beállítottam rajztanáromhoz egy paksaméta telefestett rajzpapírral. Te gyerek, hisz te semmit sem pihentél a nyáron — mondta ő megrökönyödve, de mosoly bujkált a szája szögletében. Hát így kezdődött... A négy polgári után a Képző- művészeti Főiskola következett. majd rajztanár voltam egészen nyugdíjba menetelemig. A tanári pályát nem itt Rákosligeten kezdtem, hanem Félegyházán, majd Vasvár és Budafok következett, végül a legutolsó, de legjobban szeretett hely ez itt, Rákosliget, ahol majd harminc évig tanítottam. A tanárkodás mellett nyaranta jártam a különböző képzőművészeti telepeket, melyek közül a legkedvesebb a A téesz kertészetéből — részlet Breton körtánc Szentendrén Középkori dallam mai fülnek Színek és századok címmel a középkori zene világába ígért bepillantást az a hangverseny, amelyet a régi zenei napok nyitányaként vasárnap este tartottak a Szentendrei Városi Tanács dísztermében. Az előadók — a Svájcból érkezett Rene Zosso és Anne Os- nowycz — meg is tartották, amire vállalkoztak: egy időre igazi, vérbő reneszánsz hangulatot varázsoltak a terembe. Sokáig úgy gondoltam, a korai középkor embere nemigen élvezte az életet. A tizediik- tizenegyedik századdal képzeletemben csupa vérszegény, aszkétikus figura kapcsolódott össze. Bár az életvidámság vagy depresszió minden időben alkati adottság kérdése is, az egész társadalomra érvényes tendenciák azért megfigyelhetők, s a reneszánsz kora volt az első, amikor a létezés csodája örömmel töltötte el az embereket. Mondom, így hittem, de hogy mennyire nem volt igazam, bizonyította a svájci művészek tegnapelőtti műsora is. Dalaik szereplői: a kertészlegény, a fiatal parasztlány, a lantot pengető lovag egyformán átadta magát a zene, a tánc, a szerelem, a tavasz élvezetének. A halovány irodalmi emlékeinkben epekedő, és mai szemmel nézve kissé nevetséges alaknak tűnő trubadúr udvarol ugyan, de hol ennek, hol annak az úrnőnek, és nem felejti el megjegyezni, hogy szolgálatáért egy aprócska szalag nem elegendő ajándék. Provence nemesi udvaraiban, az európai Líra bölcsőjében különösen bűnnek számított a szomorkodás. A január elsején rendszeresen megtartott Szamár ünnepének latin> nyelvű himnusza is arról szól: résztvevői fényt akarnak és örömet. A lüktető ritmusú, visszatérő dallamra járt körtáncok pedig még a templomokba iis bekerültek. Ügy tűnik, önmegtagadást kívánni minden korban kilátástalan törekvés volt. S a közönség legalább any- nyira élvezi az előadást, mint maga a két zenész. Nem is A két művész tekerőlanton és citerán játszott (Gottlieb Géza felvétele) egyszerű hangversenyről van itt szó, Rene Zosso lobogó hajjal mesél, gesztikulál, bemutatja a hangszereket. Elmagyarázza, hogy a zene a középkorban kollektív alkotásiként született, s a hallgatók máris lelkesen bekapcsolódnak a bretagne-i körtánc felelgetős énekébe, ha lenne hely, tán még táncra is perdülnének. Nekem időnként úgy tetszik, a megszólaló zene kimondottan közpkori füleknek való, s eszembe jut egykori történelemtanárom sajátos elmélete: azért harsogtak, recsegtek, ropogtak úgy a régi hangszerek, mert kikúrálatlan középfülgyulladásoktól lyukas dobhártyájukkal az akkoriak mást nehezebben hallottak volna meg. A svájci művész hangszere, a tekerőlant is visít, nyöszörög. Zosso a jobboldalt található kurblival a legváltozatosabb dünnyögő orrhangokat csalja ki belőle. Mindehhez társul még a dallam mögött folyamatosan és egyetlen hangon zúgó, állítólag az idő végtelen múlását szimbolizáló mély basszus — szerintem ezt annak idején elnyomta a mulatozás zaja. Annál kellemesebb hangzású, bár kétségkívül kevésbé egzotikus a hölgy hangszere, a citera. Az utóbbi időben egyre több preklasszikus mű szerepel a koncertek műsorán. Sorra alakulnak azok a kamarazenekarok, amelyek autentikusan, eredeti hangszereken vagy ezek másolatán adják elő a bécsi mestereket megelőző szerzők műveit. Ennek a historikus irányzatnak az istápo- lását vállalta magára a szentendrei rendezvényisorozat is. S hogy a régi zene mennyire nem idegen a huszadik századtól sem, igazolja a svájciak hangversenyének befejező része, amelyben a középkori dallam Aragon egyik versének soraihoz illeszkedik. Mörk Leonóra miskolci volt, ahová négy alkalommal is visszatértem. _ Közben persze megházasodtam, s szaporodott a család. Feleségem ének- és rajztanár volt, egykor a kerületi zeneiskola igazgatója. Most már mindketten nyugdíjasok vagyunk. A zene szeretete végigkísérte egész életünket, s ezt örökölték és tanulták a gyerekek is. Egy lányunk s három fiunk van. Valameny- nyit taníttattuk. Nem panaszkodom. de arra sosem jutott időm, hogy festményeimet menedzseljem. Mindenesetre a tanári fizetésünk mellett azért a képek is segítették a megélhetésünket. „Kap egy képet” — volt az itthoni szlogen, ha a gyerekeknek valamire szükségük volt. A családi harmónia volt számunkra a legfontosabb, s ebben a légkörben nevelkedtek a fiúk és a kislányunk is. Persze próbálkoztam azért eladni is, de tudja, éri „csak” a Rajzpedagógiai Szövetség tagja vagyok, s ezért a „kép- zőművészetisek” kicsit lenéznek bennüfcet. Egy sorstársam mesélte: bevitt egy képet az Aulich utcába, s azt vágták a fejéhez: — Élő művésztől. nem vásárolunk! Szerencsére az illetőnek volt humorérzéke, s így válaszolt: — Akkor most kimegyek és fejbe lövöm magam. Azért, hogy ne csak panaszkodjam, a TOT felfigyelt művészetemre. Két alkalommal is elnyertem ösztöndíjukat — ez egy egyszeri alkalommal adott nem túl magas összeg —, amely erkölcsileg nekem sokat jelentett. A Rákosmezeje Tsz valamennyi kiállítására meghívnak, s legalább tíz képem függ most is a szövetkezet irodáinak falain. Kutas Artur két gyermeke egyetemi diplomával él külföldön, s az előkerült családi fotókon láthatók az édesapa képei, amelyek nemcsak a hazai. de a szépséges svédországi tájakat is ábrázolják. _ A kiváló portrékat és csendéleteket is felfedeztem — amelyek szintén a mester, édesapa keze nyomait őrzik. Az alkotások némelyike bizonyára valamelyik hazai múzeumunk falára is felkerülhetne... .A, P. Csak gyermekeknek Pályázat Nemzetközi gyermekművészeti pályázatot hirdet az indiai Shankar’s International Children’s Competition Neh- ruhouse, valamint hazánkban a Művelődési Minisztérium a zánkai Balatoni Üt- törőváros. A művészeti pályázaton 1973. január 1-je után született fiatalok vehetnek részt szabadon választott témájú, két dimenziós képzőművészeti alkotásokkal. Egy gyerek legfeljebb hat — nem grafitceruzával készült — művel pályázhat, s az alkotások méretei nem haladhatják meg a 30x40 centimétert. A pályaművek hátoldalán írógéppel vagy nyomtatott nagy betűkkel angol nyelven fel kell tüntetni az alkotó teljes nevét, nemét, pontos születési dátumát, pontos levelezési címét. valamint a mű címét. A jelentkezők a pályaműveket november 30-ig küldjék el a „Shankar” gyermekalkotások galériája. Balatoni Üt- törőváros, 8250 Zánka címére, vagy az úttörőváros értesítésével egy időben december 31-ig Indiába a következő címre: Shankar’s International Childern’s Competition Nehruhouse 4. bahadur shah Zafar marg New Delhi 110002, Inijia.
