Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-25 / 255. szám
4 1988. OKTOBER 25., KEDD Egészség vagy kényelem Rangsoroltak Szigethalmon Megkezdődött a lehalászás a Tehagban Szétválogatják az ivadékokat Egyenletes tempóban halad a szállítószalag, amely a pár centis ivadékokat továbbítja. Fehérvári Jánosné, Horák Csaba és Mészáros István különválasztják a növényevő halakat a ragadozóktól. Ezután téli szállásukra kerülnek az állatok (Fiedler Anna Mária felvétele) Vál asztam sosem könnyű, különösen nem az, ha a felkínált lehetőségek egyaránt előnyösek. Szigethalmon mégis választásra kényszerültek, mert se víz. se gáz, és mindkettőre nagy szükségük lenne az ott élőiknek. Sokba kerül az egészséges ivóvíz megteremtése, bár pénzről beszélni és mérlegelni akikor, amikor az egészségről van szó. nem a legszerencsésebb. Biztos, hogy az illetékesek helyesen döntötték Szigethalmon, amikor az egészség mellett voksoltak, még ha sokba is kerül, még ha ezáltal háttérbe szorul is a kényelem. Ez utóbbi ugyanis a gáz bevezetésével válhatott volna valóra, A víz minősége már korábban is gondot akozott a községben. Már 1986-bain Köjál- vizsgálat is felhívta a fiigyeimet a fogyasztásra alkalmatlan vízre, prólbáltaik is változtatni ezen, de a terv megvalósítása a két évvel ezelőtti áraikkal számolva is 150 millió forintba került volna. E tervet sem a megyei tanács, sem az Országos Vízügyi Hivatal nem támogatta. Ma sem jobb a helyzet, sőt aggasztóbb. Az idén végzett Köjál-vizsgálat tanúsága szerint a víz minősége tovább „— Ha nem tudjuk eladni a telkeket, megyek az adósok börtönébe.” Ezekkel a szavakkal fejezte be legutóbbi beszélgetésünket Kucsera Benő, a Dunavarsányi Tanács elnöke, amikor a község iskolájának kálváriáját idézte fel. Kicsit színpadiasnak tűnik ez a kijelentés, pedig a helyzet valóban drámai Varsányiban, ahogy az ország sok más településén is. Az emberek alapvető szükségleteit kellene biztosítani; hogy lakjanak valahol, hogy az iskola ne dőljön a gyermekek fejére, hogy legyen egészséges ivóvizük. Ez utóbbi az Emberi Jogok Nyilatkozatában is benne van, de sok helyütt veszélyben forog pénz hiányában e jogok biztosítása. Lesz-e pénz vízre? Így van ez Dunavarsány esetében is, ahol még ma sincs egészséges ivóvizük az embereknek, annak ellenére, hogy a tanács is azon munkálkodik, hogy elkészüljön a rendszer, s a lakosság is vállalta a megvalósítással járó anyagi terheket. 1986-ban kezdődött meg a tervezés, s az idén már a kút fúrásához is hozzáfogtak Varsány két része között. Olyan stádiumban vannak a munkálatokkal, hogy januárban megkezdődhet az ivóvíztársulat szervezése. — Igen ám. de kérdés, hogy tudják-e vállalni az emberek a kiadásokat! Amikor elindult az egész, sokkal jobban álltak a lakosok, és több pénze volt a tanácsnak is — mondja a vb-titkár, Vörös Benjáminná. — Legalább százhúsz, százötven millió forintba kerül a hálózat! Ez azt jelenti, hogy egy családnak körülbelül harmincezer forintot kellene fizetni. Ad ugyan az OTP kölcsönt tíz esztendőre, de ez sem megoldás. Először is: az emberek amúgy is teljesen el vannak adósodva, másodsorban, ki tudja, hogy mennyire igaz ez a tíz év. Lehet, hogy holnap jön egy új rendelet, ahogy azt már megszokhattuk, és kiderül, hogy magasabb kamattal és csak öt esztendőre adják a pénzt. Lehet így előre tervezni? Lehet ilyen bizonytalan helyzetben előre gondolkodni? Tele van kétségekkel Vörös Benjáminná, és hozzá kell tenni: van oka rá. S hogy fenn tudnak-e maradni a kötélen, az azoktól a telkektől függ, amelyeket el kellene adni. Bizonyára töbromlott — ugyanazokat a kutakat vizsgálták, mint két évvel korábban —, emberi fogyasztásra alkalmatlan, olyan magas a nitráttartaima. A Szigethalmi Tanács vezetői is érzik, hogy tovább már nem halasztható a döntés, nincs olyan tanácsülés vagy lakossági fórum, ahol ne kerülne szóba a víz ügye. Létrehoztak a községben egy közműfejlesztési bizottságot, mely műszaki szakemberei? bevonásával vizsgálja az egészséges ivóvíz megteremtésének feltételeit. A múlt héten bejárták a területet, az önerős kivitelezés feltételeit számba véve, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket. Kérték országgyűlési képviselőjüket is, hogy segítsen, s a főváros legalább a vízkontingens befizetése alól mentesítse a községet. Az elmúlt évben 7 millió 200 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az itt élőik és az idén is számíthattak munkájukra, kivették részüket az iskolaépítésből is. A víz legalább ennyire fontos, s ez azért is sürgető, mert már az egészségtelen vízből sincs sok, a kutak vízszintje fokozatosan csökken. ben elcsodálkoznak a feltételes mód használatán, hiszen sokan szeretnének tanácsi ér- tékesítésű telkeket vásárolni. No, nem annyira pénzbefektetésnek — bár annak sem utolsó megoldás —, mint inkább azért, hogy ne váljanak hajléktalanokká. Miikor a telkek kialakításának a gondolata felvetődött, óriási volt az érdeklődés a lakosság körében, hiszen valahol a varsányiak is szeretnének lakni. Az előzetes felmérések után nyolcvanon jelentkeztek a házhelyek megvételére. Tavaly tavasszal megkezdődött a tervezés, az adminisztratív ügyek intézése. A szükséges területet Varsány két része között a termelőszövetkezet biztosította, a tanács más földet adott cserébe. A földhivatalnál elindult osztályról osztályra egy akta, amely ennek a darabnak a termelésből való kivonását szolgálta. Egy év alatt meg is született a határozat. Első menetben negyvenöt házhelyet alakítottak ki, de ezenkívül is lesznek telkek. — Csak azt nem tudjuk, hogy lesz-e elegendő vevő! — teszi hozzá Vörös Benjámin- né. — Most már csak negyvenöt jelentkező van, s ki tudja, mikor jönnek újabb lemondások. Pedig igazán nem drágák ezek az ingatlanok, hiszen a közművesített telkek ára csupán nyolcszáz forint négyszögölenként. Bár az is igaz, hogy ezt csak a jobb módú szülők gyermekei vehetik meg, hiszen a kétszázezer forintot tizenöt százalékos kamatra adja az OTP. Csak a telkekért havi négyezerötszáz forint törlesztést kell vállalnia egy-egy családnak. S hol van még a ház! Kár eltenni a listát A beépítési kötelezettséget felemeltük háromról öt évre, de ez sem sokat segített. Egyébként is az a tapasztalatom. hogy ma már nemigen tudnak úgy belevágni a mostani fiatalok az építkezésbe, mint akár egy-két évvel ezelőtt. Jó, ha egy szobát és egy konyhát fel tudnak maguknak emelni, hogy legyen hol meghúzni magukat. S ha később egyenesbe jönnek, talán hoz- zátoldanak még egy újabb szobát. Maholnap ismét úgy fogunk építkezni, mint a nagyanyáink: kis ház, nagy ház, kis ól, nagy ól. Már el se teszik a helyére a rendezési tervet a Dunavarsányi Tanácsnál. Alig múlt el nap, hogy ne jött volna jeKísérleti növényház Összehasonlításra Közép-Európában egyedülálló növényházat építtetett Bábolnán az Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat. A 200 négyzetméter alapterületű üvegházat a fő rendszernövény, a kukorica és más szántóföldi kultúrák részére alakíttatta ki az IKR az osztrák Voith céggel. A nevelőtérből, klímafülkéből és energiatakarékos technológiai egységekből álló növényházban a növekedési, fejlődési folyamatok valamennyi optimális feltétele megteremthető. A mesterséges feltételek között a szántóföldi kísérleteknél biztonságosabban és gyorsabban jutnak eredményhez. A növényházat előre megírt program alapján számítógép segítségével működtetik. Az azonos mérési és értékelési normákkal lehetőség nyílik a közös vállalat, valamint a hazai és a nemzetközi eredmények ösz- szehasonlítására is. A klímaszobákban a növények hőtűrő képességét mínusz 5 és plusz 40 fok, pára- igényüket pedig 50 és 90 százalék között tudják változtatni. A növények megvilágításának értéke 2000 luxig terjed ki. A legoptimálisabb termelési feltételek megteremtése révén az évenkénti vegetációs ciklusok szárra* megtöbbszörözhető. lentkező lemondani a házhelyet. Ilyenkor mindig elő kellett szedni, majd miután elment az állampolgár, összetekerték, s berakták a szekrénybe. Meghiúsuló remény De annyit ismételték ezt a műveletet, hogy úgy gondolták, egyszerűbb, ha mindig kéznél van a terv. S ahogy kihúznak egy-egy te- lekvásárlót a listáról, úgy foszlik szerte a remény, hogy megvalósuljon az ivóvízprogram, s hogy visszafizessék azokat a hiteleket, amelyeket az iskola felújítására vettek fel. Ha október, akkor lehalászás. Ez a törvényszerűség az ország más vized mellett természetesen a százhalombattai Temperált Vizű Halszaporító Gazdaságra is vonatkozik. S ahogy hazánk többi gazdaságában — lett-légyen az növénytermesztő, vagy állattartó — úgy itt is túltermeléssel számolnak a szakemberek. S ha pár hónappal ezelőtt még arról adtunk hírt, hogy nincs busa, s miért hiánycikk, akkor ezúttal pont az ellenkezőjéről tudósíthatjuk az érdeklődőket. Van hal bőségesen a Tehagban, ponty, harcsa, busa — amennyi csak kell. — Sőt, még olcsóbban is adjuk, mint korábban — mondta ki a varázsszót a Te- hag termelési vezetője, Lé- vay Ferenc. — Pedig az már igazán ritka eset manapság, hogy valami, különösen húsféleség, olcsóbb legyen, A ponty kilója kilencvenöt forintról nyolcvanötre csökkent, a növényevő halaiké, s elsősorban a busáé, hatvanról negyvenöt forintra. A Százhalombattán található tórendszeren kívül számos gazdaságban dolgozik még a Tehag. Elsősorban kooperációs formában működik együtt több halászati „üzemmel” az ország különböző részein. Így Zalaszentgróton, a Hortobágyi Állami Gazdaságban, a Közép-tiszai Állatni Gazdaságban, a jászkarajenői tsz-ben és a Nagykunsági Állami Gazdaságban Is. A százhalombat- taiak adják a halivadékot, biztosítják a munkálatokhoz szükséges szakismereteket a szakemberek segítségével. Gyakran járulnak hozzá a hadtenyésztéshez pténzzel vagy a forgóeszközök biztosításával. A gazdaságok adják a területet, és gondoskodnak helyben munkáskézről. Az értékesítés pedig ismét a Tehag feladata. Míg korábban tevékenységük legjelentősebb hányadát a különböző korú és méretű ivadékok nevelése jelentette, addig napjainkra egyre nagyobb szerepet játszik a termelésben az értékesíthető halak tartása. Az áruhal egy részét átadják a horgászoknak, akik az egyesületekhez tartozó vizeket telepítik be. Másik részét pedig piacon értékesíti a gazdaság. Ugyanakkor továbbra is nagy gondot fordítanak az iva- déknevelésre. Ilyenkor, az őszi lehalászás idején nemcsak az eladásra érett halakat fogják ki a tavakból, hanem a kis, pár centis egyedeket is új Szegények lennénk? Le sem merem írni a szót. Fogalmazzunk inkább úgy: sokat takarékoskodunk. És hogy min? Hát kérem, mindenen. A könyvön, a színházon, az ebéden, az utazáson ... a sor tetszés szerint bővíthető. Mondjuk, akár az öltözködéssel. Mert nehéz már megszámlálni is, hányadik reneszánszukat élik a kilósboltok, „turkálók”, használtruha-kereskedések. „Ez az igazi üzlet” — fogalmazta meg egy kereskedő. „Itt nincs konkurencia, amíg az embereknek kevés a pénzük, mindannyian megélünk." Ö csak tudja. Budakeszi, Vörös Hadsereg útja. A kilósbolt bejárata fölött mosolygó mérleg csábít a vásárlásra. A szélesre tárt külső ajtószámyakról lógó kabátok, akár egy templomkapu szűkülő oszlopbélései, húzzák be a látogató szemét a helyiségbe. A kicsiny szobába jó, ha hatan-nyolcan beférnek. Most azonban — talán az előző gondolatokat megcáfolandó — senki nincs idebent. Zavaromból végül a pult mögött magányosan ülő eladónő segít ki. — Délután lesz bálabontás — mondja. És milyen igaz. hogy csak a kezdetek nehezek, pillanatok alatt beszélgetni kezdünk. — Hetente általában kétszer, kedden és csütörtökön kapunk új árut. Ilyenkor persze nagy a forgalom. Hogy vannak-e törzsvendégek? Természetesen, hisz annyira olcsók a ruhák. A könnyebbek kilója 480 forint, a nehezebbeké — a kabátoké — 380. És így is összejön az a napi 6 és/fél ezer forint bevétel. Azt viszont már nem tudnám megmondani, kik járnak többet hozzánk. Benéz ide a diáklánytól az öregasszonyig mindenki. Egy óra tájban meg fél négy felé kezdődik a nyüzsgés. Most azonban még dél sincs. A kabátok, ingek és zakók békésen nyúlnak el a polcokon. Alig húsz lépéssel lejjebb újabb üzlet elé érek. „Olcsó ''Fáni — Felsőruha divatáru — használtcikk-adásvétel” — hirdeti a cégtábla az utca felé. A konkurencia, fut át az agyamban és nem tudok szabadulni attól, mi van, ha valaki megveszi a ruhát kilóra, aztán lehozza ide, hogy eladja. Darabra. — Előfordult ilyen eset — meséli Harsányt Lászióné, a bolt vezetője. — Feltűnt egyszer, hogy egy néni sok külföldi címkével ellátott holmit hoz be. Gondolom, otthon helyre -költöztetik. Kiemelik a többmázsányi ivadékot a tárolókból, majd egyenként szétválogatják a különböző fajokat, a növényevőiket a ragadozóktól, és a teleltető tavakba helyezik őket a téli hónapok idejére. F. A. M. mindegyiket kimosta, kivasalta, mert a bálából gyűrötten kerülnek ki a ruhák. Aztán eladta nekem. — En azonban nem járok át — folytatja, mintha csak olvasna a gondolatalmibam. — De miért járnék át, ha a bolt így is behozza azt, amire számítottam? Mert ne szégyelljük kimondani, az emberek kevesebbet költenek öltözködésre, alaposan megfontolják, mire adjanak ki pénzt. Szóval manapság a használt ruhákkal a legkifizetődőbb foglalkozni. Az olcsó azonban nem jelent szükségképpen silányat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nap nap után nagy a forgalom. Különösen sok kismama jár ide, és nem véletlenül, hisz gyakran 'a fővárosi árak feléért lehet nálam vásárolni. Használtat is, újat is. Használtat is, újat is. Ám ami a fő, mindent olcsón. Nem tudom, hogy örüljek vagy szomorkodjak-e ezen. Örüljek, hogy vannak még boltok, ahol nem kell szégyellnünk a pénztárcáinkat. Vagy szomorkodjumk, mert léteznek más boltok is. Ne tessék félreérteni, nem zavar, ha használt ruhát hordok. Inkább az bosszant, hogy sokunk előtt gyakran csak ez a mód vetődik fel elérhető öltözködési alternatívaként. Még ha hallottuk is, hogy az olcsó nem szükségképpen jelent silányat. Falusy Zsigmond Művezetők, nyugdíjasok Határidőre A művezetők, a technológusok iis a gép mellé álltak a Budakalászi Szövőgyárban, hogy teljesíthessék a harmadik negyedév piegemelt tervét. Kétmillió-ötszázhúszezer négyzetméternyi szövetet készítettek három hónap alatt. Nehezítette a dolgukat a beszállítók — már-már megszokottnak nevezhető — késése. Ha megérkezett a várva várt anyag, a nyugdíjasokat is bevonták a munkába, a szövőnőket pedig anyagilag is ösztönözték a gyorsabb munkára, arra hogy egyszerre több gépre felügyeljenek. Az üzemfenntartók folyamatosan javították a gépeket, hogy csökkentsék a kieső időket. Amikor arra szükség volt. más üzemrészek dolgozói is segítették a kikészítő gyárrészleg munkáját. Fiedler Anna Mária Párbeszéd a járdaszigeten Az ebédhordó mester Ott áll a járdaszigeten. Lapát nagyságú tenyerével üdvözlést jelez, viszonzom. Magam is csak zsebre dugott kézzel őgyelgek a szombat délutáni utcán. Szükségem van a céltalan ténfergésre, s aki az utamba kerül, azzal szót váltok, ha éppen ráér. A 'kisvárosi szokásnak több híve van a lakótelepünkön, közéjük tartozik Jóska is, akivel gyakran folytatunk olyasfajta dialógusokat, mint amibe most belekezdünk, amikor átmegyek hozzá a másik oldalról. — Jó napot. Hogy van az úr? — Tudom is én — von vállat. — Ma még nem beszéltem vele. — No, de a kőmíves úr. — Azzal sem beszéltem még ma, mert én abbahagytam a mesterséget. — Abba-e? — csodálkozom, s magamban azt is gondolom, hogy az bizony nagy kár, mert a telepen mindenki tudja, hogy ha ugyan időnként szívesen le is hajt egy pohárral többet az elégnél, azért arany keze van, s aki munkát rendel nála, az bízhat benne. No persze, csak szombaton, vasárnap, vagy a sokáig világos nyári estéken. Mert Jóska eddig a vállalatnál dolgozott. — Hétezerért — emeli fel a mutatóujját most, hogy érzékeltesse, miért változtatott pályát. — Ebédkihordó lettem, hatért — magyarázza. — Megyünk az autóval, leadom az edényeket, a többit intézzék a kiosztók. Aztán meg, ha éhes vagyok, annyi szalámit vágok magamnak, amennyi kell. Ez is becsülendő, mert ha az ember a szakmában marad, tíz deka bizony nem nagyon elég, az ára meg... No. szóval érti ugye? — Érteni értem. Csak hát az a hatezer sem valami nagy pénz manapság. — Nem, az igaz. De megmarad az erőm, s minden hétvégén elmegyek napi ezerért oda. ahol nem kell adózni. Megvan a tíz rongy havonta, s akkor nem fáj az ember feje. — Hát ebben van valami. Csak hát magának ugye már arra is gondolni kell. hogy mit fizetnek ki papíron. Mennyi lesz a ... — Na igen, a nyugdíj. Erre gondol, ugye? — Arra gondolok. — Különösebben nem érdekel. Nézze, ha kevés lesz, majd hozzákeresek akkor is. Úgyis minden nyugdijas dolgozik ma valamit. Nem igaz? — De. Sajnos, majdnem minden nyugdíjas. Hát akkor minden jót az ebédkihordó uraknak. Kovács T. István Uhrin Edit Dunavarsányi kérdőjelek Kötéltáncot járd társulás Kilóra, darabra kínálják Budakeszin Vevőre vár a viselt ruha
