Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-07 / 240. szám

Pest Megyei Hírlap SPORT 1988. OKTOBER 7. A BS-ben Jeges műsor A Budapest Sportcsarnokban kedden még a nyári ötkarikás já­tékokon nagyszerűen szerepelt ma­gyar olimpikonokat köszöntötték, péntektől vasárnapig viszont már a telet idéző jeges esemény házi­gazdája lesz a fővárosi sportléte­sítmény. A Népstadion-Novarat Kupáért és — mivel az osztrák fő­városban folytatódó rendezvényről van szó — a Duna Kupáért ver­sengenek 14 ország műkorcsolyá­zói és jégtáncosai. A pénteki és a szombati viadal, csakúgy, mint a vasárnapi gála, 16 órakor kezdő­dik. A korcsolyás vetélkedőbe ágyazva rendezik meg szombaton 11 órától az Ü. Dózsa jégkorong- csapatának BEK-visszavágóját. A lila-fehérek első mérkőzésükön 8-6-ra nyertek idegenben a skót Murrayfield Racers ellen. Szöuli ötödik liely után Kapitány a pólósokról A szöuli olimpia műsorán szereplő labdajátékok közül csak kettőben szerepelt ma­gyar válogatott is, a férfi ké­zilabdában és a vízilabdában. A pólósok hét mérkőzésen száll­tak? vízbe, s három győzelem, valamint két döntetlen mel­lett két vereséget szenvedtek. Az utóbbi két eredményen nincs mit szégyellni, hiszen az aranyérmes Jugoszlávia és az ezüstérmes Egyesült Államok is csak egy góllal tudott győz­ni a magyarok ellen. Végered­ményben az 5. helyezés sem kudarc, mégis mindenki csa­lódásként emlegette a váloga­tott szereplését. Hazatérve Szöulból, vala­melyest megemésztve már a történteket, Kásás Zoltán szö­vetségi kapitány értékelte az olimpiai szereplést: — A helyezésünk tulajdon­képpen a papírformának fi­iéi meg, de mi szerettük vol­na felborítani azt — kezdte értékelését a szakvezető. — Volt ugyan többször is lehe­tőségünk arra. hogy ennél elő­kelőbb szerepléssel zárhas­sunk, de sajnos, elszalasztot­tuk a kínálkozó alkalmakat. Bukásunkat elsősorban a tak­tikai fegyelmezetlenségeknek köszönhetjük, Éppen ez az, ami miatt igazán csalódott va­gyok. Bosszús pedig azért, mert hiába magyarázom min­r 0 Csak ai. l'jpesti Dózsa Továbbjutás bukdácsolva Ma már aligha lep meg va­lakit is az a mérleg, amivel a magyar labdarúgó-kupacsapa- tok az első fordulókat veszik, pontosabban, inkább nem ve­szik. A múlt eredményei alap­Labdarúgócsapatok az NDK-ból Ceglédi kispályás döntő Labda játék-nagy üzem jel­lemzi a hétvégi megyei sport­műsort. A Váci Izzó NB I-es futballcsapata Szombathelyen vendégeskedik, az NB Ill-ban újabb megyei rangadó lesz: Dunakeszi—Dömsöd. NDK-be- H testvérmegyénkből, Suhlból érkezett két labdarúgócsapat vendégszereplése tarkítja a programot. Az ottani I. osz­tályban játszó együttesek So­roksáron, illetve Dunavar- sányban játszanak. A kispályás focitorna me­gyei döntője, valamint az olimpiai nap kerékpáros-ak­ciója a szabadidősport jegyé­ben zajlik, mindkettő Ceglé1- den. ‘ : ­PÉNTEK KÉZILABDA. NB I/B. Férfiak: Nyíregyháza—Dunai Kőolaj (11). Megyei férfi I. osztály: Ceglédi Közgép II.—Budakalász (18). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak: Dunai Kőolaj—Tungsram II (17). Nők: Dunai Kőolaj—Gyógypeda­gógiai Főiskola (18.30). SZOMBAT ASZTALITENISZ. Megyei serdü­lő és újonc kupa (Cegléd, 9). GYEPLABDA. NB I. Az A cso­portba Jutásért. Gödöllői SC—Bu­dai Pedagógus (14). KÉZILABDA. NB I/B- Férfiak: Főt—Spartacus (16), Ceglédi Köz­gép—Űzd (18). NB II. Férfiak: Tiszavasvári— Csömör (11), Újkígyós—Gyömrő (16), Kunhegyes—Dunakeszi (15). Nők: Veresegyház—Váci Forte (11), Salgótarjáni Síküveg—Csepel Autó (11). Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak: Nagymaros—Dabas (15), .Nógrádi SE—Csepel Autó (14), Gö­döllői SC—Váci Izzó (11), Iklad— Tököl (14). Nők (15 órai kezdettel): Tápió- völgye—Gödöllői SC, Vecsés— Nagykáta, Göd—Hernád, Pilis- szentiván—Tóalmás. II. osztály. Férfiak: Erdőkertes— Veresegyház (15). Nők: Tököl— Érd (10), Abony—Maglód (14), Ceg­léd—Isaszeg (10.30). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak: Nagykőrös—Csőszerelő (11). Nők: DVTK II.—Nagykőrös (15). LABDARÚGÁS: NB I. Haladás— Váci Izzó (Szombathely, 14). NB III. Duna csoport: Dunai Kő­olaj— RTK (14, Mátyus), Dunake­szi—Dömsöd (14, Major). Mátra csoport: Heves—Bag (14). Megyei bajnokság (ifi 12, felnőtt 14 órakor). I. osztály: Cegléd—Du- navarsány (Dörnyei), VOSE— Tá- piószentmárton (Hűvé). II. osztály: Pomáz—GSC II. (Tompái), Bem SE—Tápiószele (Petneházi), Üllő—Örkény (Széki). RÖPLABDA. NB II. Nők: Dabas —MAFC (10). Budaörs—Bp. Haris­nya . (10). Férfiak: Pomáz—Dág (10). LABTENISZ. Grand Prix rang­listaverseny (Vác, Duna-parti te­niszpályák, 8.30). TÖMEGSPORT. A kispályás fo­citorna megyei döntője (Cegléd, Vasutas-pálya, 9). VASARNAP GOLF. A Kék Duna Golf Club versenye (Kisoroszi, 9). GYEPLABDA. Az NB I A cso­portjába jutásért: Gödöllői SC— Tabán. SC.(JÄ.30)-j.f.,.i~ . KÉZILABDA, Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak: Mogyoród—Pi- ■lisvörösvár (10). Nők: Pemü— GEAC (17). II. osztály. Férfiak: Domony— Vecsés (11), Gyömrő II.—Abony (11). Nők: Veresegyház II.—Nagy­maros (11). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak: VM Közért—GEAC (18.30). LABDARÚGÁS. Nemzetközi ba­rátságos mérkőzés. VOSE—Stahl- brotterode (Haraszti út, 10.30, Soós G.), Dunavarsány—Lokomotiv Mei­ningen (14.30, Hídvégi). NB III. Duna csoport. Sárbo- gárd—Érd (14, Fazekas), Gödöllő— Budafok (14, Répássy). Megyei bajnokság (az ifjúsági előmérközések 12, a felnőtt-talál­kozók 14 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában). I. osztály: Dány —Pilisvörösvár (Bállá), Szigetújfa­lu—Dabas (Hermann), Nagykőrös —Göd (Heves megyei játékveze­tők), Pilis—Szentendre (Veres), Főt—Bugyi Tsz SK (Lovász), GEAC —Veresegyház (dr. Varga). II. osztály. Északi csoport: Ha­lásztelek-Aszód (Viczkő). Hévíz- györk—SZTK (Szarvák), Budake­szi—Szokolya (Szöllős), Püspök­hatvan—Törökbálint (Csorba), Bu­daörs—Vácszentlászló (Cser), Ve­rőcemaros—Piliscsaba (Faragó). Déli csoport: Maglód—Sülysáp (Sebők), Dabas SE—Abony (Mé­száros), Kiskunlacháza—Kakucs (Túri), Alsónémedi—Monor (Mar­tin), Hernád—Tápiószecső (Nagy J. ). RÖPLABDA. NB II. Nők: Eszter­gom—SZTK (10), Tipográfia—Gö­döllői SC (10). TÖMEGSPORT. Olimpiai kerék­páros-akció (rajt Ceglédről, 10 óra­kor). A SENIOR Váci Kötöttárugyár váci gyára felvess 2 műszakos munkakör. Részmunkaidős munkavállalási lehetőség 4, 6, illetve 7 órás munkanappal. A betanítást a vállalat vállalja. Betanulási idő: 12 hét. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Vác, Sallai Imre u. 8-10. scnioi? ján ugyanis nem lehet többet várni tőlük ... A szerdai visz- szavágók során a BEK-ben érdekelt Bp. Honvéd 75 per­cig melengette reményeit. Az­után összecsuklott a védelme. Az 1-0-ás kispesti győzelem mit sem ért: a skót Celtic Glasgow 4-0-ás k. o.-val küldte haza a magyar bajnokot, amely búcsúzott. Ugyanígy a KEK-reprezentáns Békéscsaba is elbukott a török Sakaryaspor állította akadályon. A török- országi 0-2 után kevés volj; a csabai 1-0. Mindössze az Ü. Dózsa lé­pett tovább, de olyan bukdá- csolós teljesítménnyel, ami­nek talán maguk a magyar labdarúgóik sem örültek. Min­denesetre a magyar bajnok­ságban mutatott forma kö­szönt vissza szerdán is. Hátravan még a Tatabá­nya fellépése. A Bányász­együttes jövő kedden ottho­nában fogadja a VfB Stutt­gartot — 0-2-ről rajtol. Az előjelek ezen az UEFA Kupa­visszavágón sem éppen ró­zsásak. dig, hogy az edzésmunkát is óriási fegyelemmel kell vé­gezni, ezt nem mindig, nem minden játékos vette komo­lyan. — Szöulban úgy nyilatkozott, hogy többek játékával nagyon elegedetlen. Kikről is van tu­lajdonképpen szó? — Igazából csak egyetlen játékos teljesítményével nem tüdők megbékélni: Tóth Im­réével. Ö óriási tehetség, de nem tud ezzel élni, és még mindig képtelen felfogni, hogy a vízben fegyelmezettnek kell lennie. Nemegyszer a bírók­kal is vitába keveredett, a torna 12 csapatának egyetlen más játékosától sem láttam ilyet. A többiek közül többen is gyakran gyenge teljesít­ményt nyújtottak, de ők lega­lább hajtottak, küzdöttek. A két kapus, Kuna és Kosz hoz­ta magát, sőt egy-egy talál­kozón kifejezetten jól védtek. Dicsérhetem még Búj kát, s a csapat két Benjáminját, Tóth Lászlót és Gyöngyösit. — Túllépve a magyarok sze­replésének értékelésén, mi a véleménye az olimpiai vízilab­datornáról általában? — A végeredmény, úgy ér­zem, megfelel a tényleges erő­viszonyoknak. Engem csupán az lepett meg, hogy a rutinos játékosokból álló szovjet csa­pat milyen sok hibával, mi­lyen fegyelmezetlenül játszott. Pedig a mai pólóban ez kulcs­kérdés, elsősorban ennek kö­szönhetik aranyérmüket aju- goszlávok. — A szerződése az év végén lejár. Hogyan tovább? — Először is ezt a hátrale­vő két és fél hónapot kell még becsülettel végigdolgozni. Az, hogy én maradok-e a kapi­tány, vagy valaki más kap bi­zalmat, az nem csak tőlem függ, hanem a szövetség veze­tésétől is. Azt hiszem, senki sem szeret félbehagyni egy munkát, így vagyok ezzel én is. Vagyis: ha rajtam múlik, folytatom. 00 Ősziek hullámzó őszi idénye Fel és le a Mátrában A labdarúgó NB III Mátra- csoportjában korábban is ját­szott Pest megyei együttes, így jó néhány évvel ezelőtt a Váci Izzó, majd pedig a Göd. Ősztől a Bag szerepel a me­zőnyben, amely a megszűnt ráckevei szakosztályt átvéve szerzett NB III-as jogot. 1. Salg. Síküveg. 8 6 1 - 1 16- 8 20 2. Köteles SE 8 3 3 1 1 16-13 16 3. Salg. BTC 8 4 1-3 14-12 14 4 Borsodi Bány. 8 3 2 1 2 12-11 14 5. Gyöngyösi SE 8 4-13 14-10 13 6. Mádi Ércbány. 8 4-13 13-10 13 7. Recski Ércb. 8 2 3 1 2 12-10 13 8. Edelény 8 4-13 11-11 13 9. Apc 8 3 113 12-14 12 10 Bag 8 2 2 1 3 12-11 11 11. Romhány 8 2 1 2 3 5- 8 10 12. Nagybátony 8 2 - 3 3 10-11 9 13. B.-gyarmat 8 2 114 12-15 9 14. Hevesi SE 8 1 2 2 3 6-10 9 15. Bélapátfalva 8 113 3 11-16 8 16 Salg. Kohász 8 2 1 - 5 4-10 8 A Pest megyei csapat mind­két legutóbbi mérkőzését el­vesztette, Gyöngyösön, majd otthon a Romhány ellen ma­radt alul 1-0-ra. öt hazai mérkőzés során ez volt a má­sodik hazai veresége, koráb­ban a Salgótarjáni Síküveg szólt közbe náluk. A mezőnyben három tarjá- ni csapat van, s mindhárom­mal játszott már a Pest me­gyei gárda. Az SBTC ellen 3-0-ra nyert, a másik győztes találkozón is háromszor vette be a recski kaput, igaz, ekkor kettőt kapott. Három alkalom­mal végzett döntetlenre. Két­szer jól rúgták a ráadást je­lentő tizenegyeseket, a Salgó­tarjáni Kohász viszont ebben felülmúlta őket. Korábban már jobb helyen is állt a hullámzó teljesít­ményt nyújtó bagi gárda. A tucatnyi gólból elsősorban Lipcsei és őszi vette ki a ré­szét, mindketten négy talála­tot szereztek. — Reitter — it A megyei n. osztályú labdarú­gó-bajnokság 7. fordulójában az otthon játszó csapatok (Piliscsa­ba és a Monor kivételével) arat­tak sikereket. Sok gól esett, s a hálózörgetésben elsősorban a Ka­kucs, H. Bem SE és a Törökbá­lint jeleskedett. Halásztelken bot­rányba fulladt a Hévízgyörk el­leni bajnoki. Az újoncok közül a Vácszentlászló, Budakeszi, Kis- kunlacháza és a Tápiószele sze­replése sikeres. Meglepetés a Bu­daörs és a Monor gyengélkedése. Északi csoport: Törökbálint— Budaörs 4-1 (ifi 1-1), Szokolya— Galgavölgye 2-1 (2-2), SZTK—Bu­dakeszi 1-0 (6-3), Halásztelek—Hé- vízgyörk 4-1-es állásnál félbesza­kadt (6-0), Piliscsaba—Pomáz 1-2 (3-1), Vácszentlászló—Veoöcemaros 2- 2 (8-0), Aszód—Gödöllői SC II. 3- 2 (2-0). Az élcsoport: 1. Aszód 13, 2. SZTK 12, 3. Gödöllő II. 9 ponttal. Déli csoport: Abony—Kiskunlac­háza 2-2 (1-1), Sülysáp—Dabas SE 4- 0 (5-0), Örkény—Maglód 3-2 (0-3). H. Bem SE—Üllő 7-1, Mo­nor—Hernád 0-2 (5-1), Kakucs— Alsónémedi 7-1 (1-7), Tápiószele —Tápiószecső 1-1 (2-2). Az élcso­port: 1. Sülysáp 13, 2. Hernád 11, 3. Kiskunlacháza 8 ponttal. Szacsky Zoltán Úttörők és serdülők is indulunk Motocrosszárás Monoron A monori Kossuth Tsz SE szakosztályának pályáján ok­tóber 8-án — szombaton — rendezik meg a motocross II. osztály 80 köbcentiméteres kategóriájának és a III. osz­tály 50—125 köbcentiméteres kategóriájának utolsó bajnoki fordulóját. Október 9-én, va­sárnap a II. osztály nyolcad- literes gépekkel induló ver­senyzői szintén bajnoki pon­tokért mérik össze az erejü­ket. Ugyanakkor még egyszer startgép mögé áll — a meg­hívott külföldi résztvevőkkel, úttörőkorúakkal és serdülők­kel kibővített — 80 köbcen­timéteres mezőny. Új edző Puskás Lajos, a Vasas SC lab­darúgó-szakosztályának vezető edzője görögországi munkaválla­lási lehetősége miatt szerződésé­nek közös megegyezéssel történő felbontását kérte. A Vasas ügyve­zetése Öze Tibor szakedzőt, a csa­pat eddigi pályaedzőjét jelölte ki utódjául. Felkérte Illovszky Rudolf mesteredzőt, hogy segítse a labda­rúgócsapat tevékenységét. ADÁSVÉTEL Óriás schnauzerköly­kök kiváló ősöktől el­adók. Cegléd, Magyar u. 12, Baranyi. _______ C egléd, Wesselényi u. 8. számú ház eladó v. elcserélhető egyszobás OTP öröklakásra. Díjnyertes szülőktől sima szőrű foxi kisku­tyák eladók. Foxi kan­nal pároztatok. Ceg­léd, Petőfi u. 23. önálló fakitermelő gmk. motortűrészese- ket és tehergépkocsi­vezetőt keres, fizetés megegyezés szerint. — Érdeklődni: Pilis, Szé­chenyi u. 13., este 6 óra után. _____________ E cseren, Szekfű u. 17. alatt 15 éves, kétszo­bás, komfortos csalá­di ház, 310 000 Ft-ért, másik fele megegye­zéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni: Zamárdi, Batthyány u. 18., Bunczomné. __________ E ladó Csévharaszton 2 szoba, összkomfortos, új családi ház, 485 négyszögöles teilten. Érdeklődni: Csévha­raszt, Ady E. u. 1/2. Vennék kb. 18 négy­zetméteres bontott fa­házat, Monor, Széche­nyi u. 7. ____________ K ertes családi ház el­adó. Nagykőrös, Bá­thory u. 17. Érdeklőd­ni: 15 órától, szombat, vasárnap egész nap. Vermona dobgépes or­gona eladó! Kétma- nuálos, lábbasszusos, valamint 80-as tangó­harmonika és egy nagyképernyős színes tv. Nagykőrös IX., Árbóc u. 25. Pesti. Eladó 1 db szóló T 4— K 14-es kerti traktor. Nagykőrös X„ Vihar u. 7. ___________________ 8 éves, rendszám nél­küli, zárt kocsiszekré­nyű Barkas, plusz üzemképes tartalék­motor eladó. Érdek­lődni lehet: Kurgyis, Nagykőrös, Lantos 23. Vác—I spin véren (Na­szály oldalában) 442 n.-öl zártkert telek, fiatal gyümölcsössel eladó. Irányár: 200 000 Ft. „Kilátás a Dunára P1VIH 73 948” jeligére a kiadóba. ___________ E ladó: SB/51 rend­számtáblás motorke­rékpár. Göd felső, Pa*, tak utca 10. sz. Eladó kb. 4 mázsa ko­sárnak való amerikai, I. osztályú apró fűz­vessz ő. Cegléd, ősz u. 10. szám._________ T örzskönyvezett né­metjuhász kankölykök kaphatók reális áron. Csehi Pál, Cegléd, Dé­11 út 70.______________ 3 szoba, fürdőszobás családi ház, ugyanott külön álló szoba, konyhás, alápincézett lakás eladó. Cím: Ali Lajos, Tápiószele, Fü- zér út 16. sz. 2766, Eladó jugoszláv háló­szobabútor (francia­ágy, szekrénysor, két éjjeliszekrény), bordó, bársony, szétnyitható ülőgarnitúra. Dabas. Rákóczi u. 52. ______ k erepestarcsán pa­rasztház 609 n.-öl te­lekkel eladó. Szabad­ság út 228. Érdeklőd­ni: Kerepes. Alföldi út 8. szám.__________ H étvégi ház Duna- menti főcsatorna mel­lett. Szalkszentmárton- tól öt kilométerre ezerötszázkét négyzet- méteres telekkel el­adó. Érdeklődni lehet: Fehér Kálmán, Szalk- szentmárton. Bacsó u 17. 6086._______________ E ladó Dunakeszi leg­szebb részén, Dunára néző, telefonos, 71 nm-es öröklakás, kész­pénzért. Tel.: (27)-41­679. ___________________ H osszúplatós IFA el­adó, friss műszakival. Kösd. Temető út 3. — Délután. Csemő, Majoros dűlő 14. szám alatt tanya és 15 kW-os dízel áram­fejlesztő eladó. _______ T essék hívni! Megvá­sárolom feleslegessé vált bútorát! Pullai Károly használtcikk- kereskedő, Vác, Köz­ponti piac. — Telefon - szám: (27) -12-859 FJadó tanya 1200 négy­szögöl jó földdel. Fú- rott kút. villany van. Eladó ugyanott 2 db boroshordó, kis prés daráló. Érdeklődni: Nagykőrös. Szurdok dűlő 28.. özv. Ságiné. Eladó Hatvanban, Tü­zér u. 5. alatti. 3 szo­ba összkomfortos, ki­fogástalan állapotú családi ház (115 nm 4- 36 nm gaVázs), 250 n.- öl kerttel. Megtekint­hető október 15-éig, mindennap. Budapesti telefonon érdeklődés 353-893. _______ s-iflT" Skoda eladó. Cegléd Magyar u. 10 Eladó két szoba, össz­komfortos családi ház Nagykörös, Nagy San. dór u. 4. Érdeklődni szombat és vasárnap délután. KÖZLEMÉNYEK Az Omnibusz Utazási Iroda autóbuszos tár­sasutazásokat szervez kedves utasai részé­re az alábbi utakra: Isztambul, október 25— 30-áig. Elhelyezés: 2—3 ágyas szállodai szo­bákban, félpenzióval. Részvételi díj: 11 000 Ft -f költőpénz. Egynapos kirándulást Bécs- be, november 15-én, 5.30 órakor a szentend­rei Volánbusz autóbusz-állomásról. Részvéte­li díj: 610 Ft + 20 ATS. Egynapos látogatás Csehszlovákiába, október 20-án 6 órakor a szentendrei Volánbusz autóbusz-állomásról, a visszaúton belföldi vacsora. Útvonal: Szent­endre—Vác—Sahy—Léva—Szentendre. Rész­vételi díj: 390 Ft. Felvilágosítás és jelentke­zés az Omnibusz Utazási Iroda szentendrei fiókirodájában, a Volánbusz autóbusz-állo­máson vagy telefonon: (26)-10-080. Az Örkényi Béke Mgtsz közli, hogy a régi 5-ös út melletti gyümölcsösben pénteken, szombaton és vasárnap 7—16 óráig szedd ma­gad mozgalom lesz. Starkinson és golden­spur alma szedhető 8 Ft/kg egységárakon. HALÁLOZÁS Édesanyám, Bakoss Imréné (Dani Katalin) hosszú betegség után elhunyt. Az isaszegi temetőben a családi sírboltban helyeztük végső nyugalomra. Nagyné Bakoss Auguszta. Kocséron, az I. dűlő­ben felújított 3 szobás tanya, 1O0 férőhelyes hizlaldával, 800 négy­szögöl földdel, beke­rítve eladó. Víz. vil­lany van. Érdeklődni: Nagykőrös, Enyedi u. 4. alatt 16 óra után. Eladó 1 db 6 éves, 4 hónapos vemhes te­hén, 2 db 18 hónapos vörös tarka üsző, 2 db 1 éves üsző és 90 má­zsa széna. Érdeklődni lehet Csemő II. kér., Dávid dűlő 9.. Gyura László. Sürgősen eladó Nagy­kőrösön kertes ház. beköltözhetően. Dugo­nics u. 3. Hároméves bernáthe­gyi szuka és kölykei eladók. Cegléd, Ma- gyár u. 10.___________ Tiszakécske, Partifecs­ke u. 21. számú nya­raló eladó. Érdeklőd­ni: Nagykőrös. Maros u. 9. __________________ E ladó 1200 négyszögöl szőlős ingatlan lakó­épülettel -f melléképü­letekkel a régi négyes út mellett a városhoz négy kilométerre. — Gazdálkodásra és jó­szágtartásra alkalmas. Víz, villany van. La­kótelepi lakáscsere is érdekel. Érdeklődni lehet: Cegléd, Szél u. 4. szám. ______________ E ladó: 1203-as Skoda mikrobusz, hatéves, egy l személyes, 2 hengeres multikár, va- larmnt egy négyéves teiiVér njrei'göáfó.*«?-'* tíéklödni: Göd felső, Stromfeld Aurél u. ,53. (2132). _________________ M gtsz eladja Vác, Tö­rő khegyi úton, saját tulajdonában lévő in­gatlanát, amely áll háromszintes, szinten, ként 150 nm-es, köz­ponti fűtéses, telefo­nos épületből, mely egy 2000 nm-es beke­rített parkos telken áll. Érdeklődni lehet: Tiszamente Mgtsz, Prügy. Petőfi Sándor u. H. Telefon: Prügy 12. ______________ F igyelem! Építési te­lek (340 n.-öl) Duna- haraszti alsón, zöld­övezetben, vízközeiben (megosztva is), vala­mint az előbbiekhez közel 130 n.-öles, nye­les zártkerti ingatlan eladó. Érdeklődni na­ponta 17 órától, szom­baton és vasárnap egész nap, helyben. Dunaharaszti alsó. Martos Flóra út 48. Vác belvárosában le­vő, kétszobás, telefo­nos házrészemet elad­nám vagy nagyobbra cserélném. Érdeklődni lehet naponta 16 óra után a (27) -12-302-es telefon számon. Elcserélném Nagykő­rös központjában lévő 2 szoba, összkomfor­tos, I. emeleti lakáso­mat budapesti vagy Pest környékire. Ér­deklődni: 51-147. Lo- soncy u. 4. Ajtók, ablakok, hazai és importcsempék, ké­zi festésű csempeké­pek. padlóburkolók, fürdőszoba-felszere­lések és más építő­anyagok nagy válasz­tékban. Házhoz szál­lítva is. Nyitva 8-tól 17 óráig, szombaton 12 óráig. Tel.: 837-382. XIV., Veres Péter u. 29. (a Kerepesi üt folytatása). _______ É pítőanyagok, nyílás­záró szerkezetek, für­dőszobai berendezé­sek, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. —• Iparművészeti csem­pék, mintapéldány alapján megrendelhe­tők. Várhidiné, Rákos­csaba, Péceli út 155., tel.: 486-440.________ G yönyörű menyasszo­nyi, vőlegényi, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése. Vidékre is. Bp. Vn., Akácfa u. 27. Tel.: 216-492. Gázkazánokhoz ké­ménykészítés alumí­niumból, téglakémé­nyek bélelése megren­delhető, közületeknek is. Kriskó, Nagykőrös Ság vári 16. Szupertotó, ideális vezetésszámra! 9 há- romesély 4- 3 kétesély, egyedi matematikai elvvel számítógépen kidolgozott, csoporto­sított kombinációja. Már 6 jó vezetésnél (csak a mérkőzések fele!) 1-3 db tizenket­tes. 7 jó vezetésnél a tizenkettesek mellett 47 százalékban tizen- hármas. 8-12 jó veze­tésnél garantált telita­lálat! Kezdő totózók- nak is érthető díjmen­tes tájékoztatóval, ta­lálati táblázattal. — Részvételi díj: 1660 Ft. Ennél a variációnál ötvennyolcán, az elő­zőleg hirdetett .,10 há­romesély 4- 3 k ét­esély” variációnál ed­dig százkileneen jelez­tek vissza telitalálatot. Lépjen be ön is a teli- találatosok táborába! Ár: csekken vagy utánvéttel 600 Ft. Mindkét kombináció: 800 Ft. Bánikuti József, Szeged, Pf.: 310. 6701. Vetőmagbolt értesíti tisztelt vásárlóit, hogy rövidesen szállítandó vetőburgonyára elő­jegyzést még felvesz. Fajták: Kleopátra, kondor, romano, de- sireé. Továbbá kapha­tó még különféle évelő virághagymák, rózsa­tövek, zsákos laska­gomba és import vető­magvak. Cím: Monor, Kossuth L. u. 79. 2200. Tel.: 551. Pf.: 100. Föl- di Géza üzletvezető. ’Otthon, olcsón, ter­messzen gombát! Las- .kagomba-kultúra kap­ható: Vác, Törpe u. L Monoir, Mátyás k. u. 38. Nagykáta. Kossuth u. 37. Erdőkertes, Áp­rilis 4. u. 44. Tápióság, Jókai u. 70. Üröm, Ady u. 79. ____________ A z átlagtól eltérő egyéniségein miatt nem találtam megfele­lő társamra, ezért vá­rom jelentkezését ha­sonló helyzetben lévő 20—22 éves lánynak, házasság céljából. — „Társtalam 197 623” jel­igére a debreceni hir­detőbe. __________ A lváz-, üregvédelem a legkorszerűbb anyag­gal és technológiával, 2500 Ft-ért öt év ga­ranciával. Kívánságra kerékjárati védőlemezt felteszünk. Atkári fé­nyező, Cegléd, Vitéz u. Telefon: 10-927. _____ E sküvőiruha-kü- lönlegességek kölcsön­zése Mercedestől. Bp. XIV., Dózsa Gy. út 29 Gödöllőn, Munkácsy lakótelepi 54 nm-es komfortos lakásoma elcserélném kiseb kertes házra, Gödöl lön. Érdeklődni lehet Csokonai u. 5/A alat1 vagy munkaidőben f 130 telefonon. Pintér né ____________________ V ennék kis kertes, ré­gi, felújítandó gödöl­lői házat, esetleg el­tartási, életjáradéki szerződést kötnénk idős személlyel. Magas kp. 4- havi törlesztés Tel.: 573-263 vagy „Tisztelet, megértés. PMH 73 783” jeligére a kiadóba.______________ G yömrőn műhely ki­adó, 80 négyzetméter, tiszta munkára is al­kalmas. Munkát Is vállalok. Arany J, u. 66. szám.______________ M egnyílt az-5 Ámor Esküvői Ruhakölcsön­ző Szalon, új ruhakü­lönlegességekkel. Bp. XII., Greguss u. 4., a Déli pu.-nál.__________ R edőnyös! Bordás Gé­za, Göd alsó, Kodály Zoltán utca 18. (2131) — Strand közelében! 1947. előtt megjelent kalandos „ponyva” regényeket keresek gyűjteményembe, ma­gas áron megvételre. Ezenkívül keresek bordópiros, földgöm­bös, Franklin kiadású Verne Gyula-regénye­ket, valamint a May Károly útikalandja so­rozatból egyes kötete­ket, Dumas-regénye- ket, valamint fantasz­tikus témájú regénye­ket. Nagyobb tétel v. könyvhagyaték esetén vidékre is érte me­gyek. Üj vári László, Debrecen. Pf.: 30 . 4002,

Next

/
Oldalképek
Tartalom