Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-31 / 260. szám

198*. OKTÓBER 31., HÉTFŐ

Cffiíyggp

■ Színházt .levéli

Helyben és vidéken

Drága gála a sportcsarnokban

Fess férfiak, délceg paripák

Régi kereskedők és mesteremberek hirdették így szolgáltatásaikat: „Állunk a nagyérdemű vásárlóközönség rendelkezésére helyben és vidéken." (Boldog idők, amikor még azok mentek a vevők után, akik eladni óhajtottak, s nem a vásárolni szándékozók esengtek az eladók kegyeiért...)

Manapság, amikor a színház is, annyi más intézményhez, vállalathoz, vállalkozáshoz hasonlóan, egyre inkább rákényszerül, hogy a vásárló (azaz: a közönség) kegyeit keresse, ez a „helyben és vidéken” újra értékes elvvé kezd válni. Magyarán szólva: a színházak, fokozatosan beszűkülő anyagi lehetőségeik miatt, már nem idegenkednek a vidéki fellépésektől sem — vagy nem idegenkednek annyira, mint korábban.

A helyzet egy kicsit részletesebb magyarázatot kíván. Meg kell ugyanis különböztetnünk fővárosi és vidéki színházakat, valamint egy olyan színházat, amely „is-is’’ (a

Népszínház).

A fővárosi színházak vidéki kapcsolatai igen eltérőek. Né- hányulc — például a Vidám Színpad, a Mikroszkóp Színpad, a József Attila Színház — régen és rendszeresen látogat vidéki városokat, játszási helyeket. Olyan is van nem egy — ismét csak a József Attila meg a Radnóti Miklós Színpad — amelynek vidéki bemutatóhelyei vannak. (Lásd a Dunaújvárosi Bemutatószínpadot, ahol a Radnóti éyek óta rendszeresen tart úgynevezett előbemutatókat olyan előadásokból, melyek aztán később a színház budapesti, Nagymező utcai színpadára kerülnek, rendes műsorrendi darabként). Ezek a kapcsolatok valamikor nem elsősorban financiális indíttatásúak voltak. Néha a közvetlen személyes barátság, kollegalitás alapján létesültek, néha a helybeliek igénye hívta éietre a rendszeres fellépéseket. (Ilyen kapcsolat megyénkben is közismerten létezik; Gödöllő vagy Vác közönsége ily módon jut „helyben” fővárosi és vidéki előadásokhoz.) Mára e kapcsolatokban nem elhanyagolható tényezővé erősödött a pénz, a bevétel, — és ez talán el is rontotta egy kicsit e kapcsolatok egyikét-másikát.

Más a helyzet a vidéki színházak „helybejárásával’’. Az úgynevezett tájolás, melynek sok védője és sok támadója van, valaha igen magas előadásszámot jelentett a vidéki társulatok munkájában. Mi tagadás, nem mindig volt ez reális és valóban érdemleges tartalmi munkát fedő szám, de hát ilyenek voltak az előírások. Akadt színház, amely szívesen csinálta, akadt, amely csak vonakodva tett eleget a kötelezettségeknek, s olyan is volt, amelyben a vezetők egyszerűen elmellőzték a tájolást, mondván (s nem állíthatjuk, hogy nem volt valamelyes igazuk) : ezek az előadások távolról sem érik el az anyaszínházi előadások színvonalát, mert sem a hely, sem a körülmények nem megfelelőek.

Mindamellett a helybe menő színház ma sem tűnt el a magyar színházi „szolgáltatások" palettájáról. Kevesebben és kevesebbet járnak már vidéki művelődési házakba és egyéb játszási helyekre a vidéki színházak, s csak oda mennek, ahol a körülmények igazi színházi élmény nyújtásához is alkalmasak. Sokan úgy vélik (nyilván a tapasztalatok alapján): ha egy fővárosi együttes akár valami csacskasággal is látogat a vidéki városba, nagyobb közönséget remélhet, mert a társulatban van két- három közismert, népszerű név. Míg ha egy vidéki színház akár kiváló előadással is hívogatja a közönséget, nem biztos; hogy sokan összegyűlnek, mert ott nincs „húzó név" a színlapon. Lehet hogy

így van, lehet hogy nem; az mindenesetre tény — magam is tapasztaltam ilyen vidéki előadásokra látogatva —, hogy manapság sokkal nehezebb a dolga a közönségszervezőknek, mint régebben.

A harmadikfajta színház, az „is-is", a Népszínház, tulajdonképpen igen sajátos helyzetben van. Ök változatlan — bár csökkentett számú társulattal, és valamivel kevesebb, de jobb, alkalmasabb játszási helyen — igen sok előadást tartanak utazó társulataikkal szerte az országban. Ugyanakkor a fővárosi" anyaszínházuk, a József városi Színház, valamint a kitűnő kis stúdiószínház, az Asbóth utcai Kis Színpad belekapcsolódik a főváros színházi vérkeringésébe. Sőt, a Józsefvárosi Színház egyes előadásait is elviszik vidékre, és a vidéki bemutatókat is játsszák a Ku- lich Gyula téren alkalmanként.

E tekintetben ma is ez a színház vállalja fel a legnagyobb mértékben — előadás- számot, műsortervet, játszási helyeket nézve is — a vidéki előadásokat. Azt mondhatni erre: ez a jogosítványuk, ez tartozik a profiljukba. Nos igen — de azért ez nem csupán kötelezettség és jogosítvány kérdése. Akik érdeklődnek a színház munkája iránt, tudják: ebben a társulatban az utóbbi két-három évadban igen komoly minőségi változások történtek. Olyan színészek és rendezők dolgoznak itt, akik már más színházakban sokszor bizonyították tehetségüket, s olyan fiatal erőket sikerült szerződtetni, akik mára már meghatározó művészei a színháznak. Ez a nagyon feljavult személyi állomány értelemszerűen kihat mind a fővárosi, mind a vidéki bemutatók színvonalára. S — következésképpen — kihat a látogatottságra, a közönségkapcsolatokra is.

A

z elmúlt napokban a Népszínház Ku- lich Gyula téri színpadán három friss előadás is színre került. Az egyik egy ismert és sokat játszott darab, John Steinbeck Egerek és emberek című drámája. Ciricz Mátyás rendezése a magány és az álmok, vágyak tragikus felhangjait erősíti fel az előadásban, s ehhez három kitűnő színészt talál: a gyermeteg Lennie Kránitz Lajos, az őt szinte fivérként segítő George Rosta Sándor, az öreg, rokkant Candy Tyll Attila megszemélyesítésében igazi, átélt, megszenvedett drámát vai'ázsol a színpadra. A másik előadás egy vidéki bemutató budapesti premierje: az elnyűhetetlen zenés vígjáték, A szabin nők elrablása, Konter László rendezésében ízléses és fanyar komédiává sűrűsödik, és ez e darab előadásai esetében nem túl gyakori. A harmadik előadás egy ismerős, kedves gyerekdarab, a zenés mesejátékká írt Csipkerózsika. Meczner János ezt úgy rendezte meg, hogy még a rósz emberekben is felcsillant egy kis emberséget. Mese — de a felnőtteknek sem érdektelen szórakozás.

Takács István

Aligha sejtette volna Miksa Emánuel bajor választófejedelem, hogy egy 1688-ban kiadott utasítása miatt emlegetik 1988 októberében a magyar fővárosban. S aligha remélhette pár évvel ezelőtt bárki is, hogy a francia hadsereg egyik elit alakulata, a 2. ejtőernyős ezred kürtösei és énekesei szívbe markolóan fújják és éneklik a bujdosónótát magyarul: „Suhog a szél, Késmárk felett, Édes hazám, Isten veled!" Miksa Emánuel és a francia ejtőernyős ezred pedig egy dolog miatt szerepel egy kalap alatt napjainkban: a bajor választófejedelem parancsára alakult meg háromszáz esztendővel ezelőtt az első huszárezred, a francia csapat elődjét pedig a Rákóczi-szabadság- harc után Franciaországba menekült Bercsényi László — Bercsényi Miklós fia — alakította meg. S a magyar marsall emlékét ma is őrzik a trikolór alatt vonuló katonák nevükben, még ha változott is az elmúlt kétszázötven év alatt a fegyvernemük.

Háromszáz esztendő emlékét idézte fel az a nemzetközi huszártalálkozó, amelyet első alkalommal rendeztek meg az elmúlt héten. A jeles eseménynek Budapest adott otthont. Hétfőn ünnepi díszel- géssel vette kezdetét a prog- ramsorozozat, melyen a magyar lovasokon — az egri Len- key-huszárokon, a bábolnai vasbandériumon, a Visegrád- Gizellatelepi Lovasiskola, a díjlovagló válogatott és a fogathajó válogatott tagjain — kívül részt vettek a brit, portugál és dalmát huszárok, a francia Bercsényi és Esterházy huszárezred küldöttei is. Szerdán a több mint százötven lovasból álló színpompás csapat felvonult a budai Várba, ahóí emléktáblát helyeztek el a tricentenárium alkalmából. Ám a rendezvény- sorozat legszínesebb részére szombaton este került sor a Budapest Sportcsarnokban, ahol a huszárkavalkádon gyönyörködhettek a nézők a visegrádi íjászokban, az an- got] királyi gárda fess férfiúiban, a délceg portugálokban s a már említett francia kürtösökben.

Bizony, a hideg futkosott időnként az ember hátán, olyan szép produkciókat láthatott a nézőközönség. Fényes szőrű, nemes állatok méltóságteljesen lépegettek a zene Ütemére, magasra emelt lábakkal. Még tapsolni is elfelejtettünk, amikor Dallos Gyula díjlovagló, több hazai és nemzetközi verseny győztese, mezőhegyesi félvér telivérével, Korzikával végigtáncolt a porondon.

— Istenem! Ha én egyszer így tudnék lovagolni! — sóhajtott áhítatosan mellettem egy fiatalember, aki ruhájából ítélve maga is szereplője volt a produkciónak. Hja, kérem, lovas és lovas között is különbség van, s Dallos Gyula, az Dallos Gyula.

Természetesen nem maradhattak ki a csikósok sem. Hangos ostorpattogás közepette járatták, meg paripáikat a legények, s szinte menüet- teztek a nézőknek. Olyan szépen csinálták, oly gyönyörűen hajoltak meg a lovak,

A szabin nők elrablása egyik jelenete: Poór Mária és Zala- vári Béla

A francia katonák magyarul énekelték el nagy Bercsényi Miklós bujdosódalát

ereszkedtek térdre, hogy. bizony el kellett ismernem: nemhiába híresek a magyar csikósok, paripák. Ló és lovasa valami olyat tud, amit talán senki más a világon.

Sajnos nem sok mindenben vagyunk ilyen kiválóak...

Alighogy elhagyták a porondot, újabb legények érkeztek lóhá'on. Ügy forogtak, ugrattak, hogy néha elakadt az ember lélegzete. Meg is jegyezte az egyik néző: ilyet még Magyar Zoltán sem tud, pedig ő aztán tényleg ért. a lovakhoz. Ráadásul ez még mozog is...

Egy szó, mint száz, igazi élmény volt a találkozó. Szemet gyönyörködtető látványban volt részük a nézőknek, hiszen nem mindennap találkozik az ember ennyi huszárral egyszerre. Nem mindennap vágtatnak török kort idéző öltözetben a visegrádi lovasiskola íjászai. Fekete Attila, Dobay Miklós, Temesváry Péter és Kerényi Gábor a Budapest Sportcsarnok arénájában. Ünnepi eseménynek számít az is, ha a magyar hajtők — köztük a tápiószent- mártoniak többszörös világbajnoka, Bozsik József — szekérkarusszelt mutatnak be.

Utoljára ötven esztendővel ezelőtt volt hazánkban huszárparádé. Ez azt jelenti, hogy egy generáció nőtt fel úgy, hogy csak képekről ismerhette őket. A Budapest Sportcsarnokba jóval kevesebben jöttek el, mint azt a

Huszárvágta. A reflektorok fénye megcsillan a magasba tartott kardokon, s a lovak patája alatt porzik a talaj

(Hancsovszki János felvételei)

szervezők várták. Ezért lett a három előadásból csupán egy. Ámbátor nem annyira az érdektelenség volt a távolmaradás oka, mint inkább a drága belépők. Ügy tűnik, nem elég egy csábító program ahhoz, hogy megteljenek a széksorok, ha a jegyárak a távol- maradásra késztetnek.

F. A. M.

Szombaton megalakult

Nyilvánosság klub

A nyilvánosság intézményeinek megújítását, a szólás- és sajtószabadság érvényesülésének elősegítését tűzte ki céljául a Nyilvánosság Klub országos egyesület, amely szombaton alakult meg.

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott alakuló közgyűlés résztvevői — a nyomtatott és elktronikus sajtó munkatársai, társadalomtudósok, írók — megvitatták, majd elfogadták az egyesület alapszabálytervezetét, s a fő célkitűzéseket tartalmazó alapítólevelet. Ebben a többi között hangsúlyozzák: a klub küzd azért, hogy a társadalmi élet minden területén érvényesüljön a véleménynyilvánítás, a bírálat, az alternatív elképzelések és programok előterjesztésének és népszerűsítésének joga, s hogy maradéktalanul megvalósulhasson a vitaszabadság.

A közgyűlésen felolvasták azt a köszöntő levelet, amit a nyilvánosság klub egyesület felügyeletét vállaló Pozs- gay Imre államminiszter intézett a résztvevőkhöz.

A megalakult egyesület 9 tagú vezetőséget választott.

Hasonmás kiadás

Nekcsei Biblia

A magyar lovagkor leggazdagabban díszített, a megrendelőjéről Nekcsei Bibliának elnevezett kódex hasonmását a napokban jelentette meg a Helikon Kiadó. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében őrzött, festett és írott remekművet Károly Róbert kincstárnoka, Nekcsei Demeter az 1300-as években készíttette, valamelyik általa emeltetett templom részére.

A Helikon Kiadó a washingtoni könyvtárral közösen adta közre az 1400 oldalas kódex 108 legdíszesebb, legszebb lapjának hasonmását különleges kötésben.

A hasonmás kiadáshoz Dana Pratt, a Kongresszusi Könyvtár kiadói igazgatója irt bevezetőt, a kódex történetét ismertető tudományos nézeteket a Helikon Kiadó foglalta össze. A képekhez magyarázatul szolgáló szöveget és a kódex művészi értékeiről szóló tanulmányt a tavaly elhunyt Dercsényi Dezső írta. A Nekcsei Biblia ára 4500 forint. összesen 8 ezer példány készült belőle, ebből 6 ezer előjegyzésben kelt el.

Tv-figyelő'

TcIIÍSZ. Tulajdonképpen egy sportrovatba illő fricskát kellene írni arról a Teniszezz velem! című televíziós műsorról, amely a minap volt látható, ám ha már az Üj nyitott könyv című sorozatban került elénk, hát ezen a helyen foglalkozunk vele.

Merthogy valóban egy könyv volt az alapja ennek a mutatványnak. Nevezetesen Vámos Miklós ifjú és népszerű írónk egyik riportkötete, amelyben teniszélményeit foglalja össze, és amely gyűjtemény kiadására a Magvető Könyvkiadó bátran vállalkozott.

Ebből az írásból azonban legföljebb csak néhány mondatfoszlány hangzott el — azok sem úgy, hogy Thomas Mann-i mélységeket sejtettek volna —, s maga a szöveg helyett kedélyes csevegések töltötték ki az ötvenpercnyi műsoridőt.

Nos hát ez a vörös salak melletti kérdezz-felelek játék tetszhetett kevésbé számos nézőnek. Ami ugyanis Vitray Tamás — maga is lelkes Iab- daütögető — mikrofonjába beleszaladt, az lehet, hogy a nyilatkozó és a nyilatkoztató számára érdekes és élvezetes volt, de a szélesebb publikum számára aligha. Arról volt szó ugyanis, hogy kinek-ki- nek mióta és hogyan szerelme a szóban forgó sportág, s hogy mily felséges dolog azt kicsi kortól a vénség elérkez- téig müveini. Eiztosan így

van ez, s afelől sem lehet kétség, hogy a fehér sportot sokáig arisztokratikus szórakozásnak tekintették, nem pedig népszórakoztatásnak. Ámde — kérdezzük — mindennek a felidézése, elsorolása éppen a legfőbb műsoridőben szükségeltetik, s ráadásul az 1-es műsorban? Ha mondjuk, a 2-esre sorolják be és valamikor egy csöndes délutánon szorítanak neki helyet, a varjú sem károgna utána. De így megrangosítva, ennyire előtérbe állítva egy ilyen, mégiscsak keveseket érdeklő és érintő képsort, hát ez több mint balfogás. Különösen akkor, ha az előfizetők millióit éppen nem az ütők, labdák beszerzésének összege, a pályabérletek díjának megszabása érdekli, hanem egészen más forintális viszonylatok foglalkoztatják. De ebbe már kár belemenni.

Végezetül még csak annyit: lehet, hogy az Űj nyitott könyv című sorozat gazdái úgy vélték, hogy eredendően új formában kell a jövendő olvasókhoz eljuttatni egy új könyvet, ám ez a kísérletük ezúttal nem járt sikerrel. A műsorok összeállítói pedig egyenesen beszekundáztak.

HéipnMsok. Lehet, hogy ha a szöuli olimpia előtt látjuk Érni Vetemaa észt író Hét- próbások című televíziós játékát, jobban odafigyeltünk volna rá, hiszen egy roppant érdekes témát, az ajzószerek

használatát dolgozta fel, ám most, hogy mihozzánk is nagy hullámokat verve begyűrűzött ez a gond, immár kevésbé érdekes a szépirodalmi megjelenítés.

Akkor ugyanis, amikor faljuk az újságot és. fülünket a hangszórókra tapasztva hallgatjuk a rádiót, hogy napról napra — sőt, óráról órára — hogyan bonyolódik a mi súlyemelőink és azok vezetőinek, orvosainak a botránya, nos, ebben a felforrósodott légkörben aligha rázza meg a hazai nézőt egy észt sportolónőnek meg az ő edzőjének Ugyanilyen vonatkozású drámája.

Különösen nem úgy, hogy ez a dramatizálás bizony a gyöngébbek közül való. Szinte mindvégig ott kísértett benne az át nem élt kitalálás szelleme; az, hogy az író csak úgy belevágott a fogalmazásba, és lekopogta a párbeszédeket minden mélyebb hit, valóságos izgalom nélkül.

Egy ilyen ügyeletes feladatként megoldott vállalkozásban aztán a színészek sem tehettek egyebet, mint hogy felmondták a szerepüket, elskandálták — egyikük-másikuk éppen csak odafigyelve — a forgatókönyvet. Csupán csak a női főszereplő, Udvaros Dorottya látott nagyobb feladatot Ines megformálásában, s adott magából többet, mint kollégái.

Akácz László