Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-27 / 257. szám

K^fáwiím A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 257. SZÄM 1988. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK NSZK-beli kapcsofatok A falusi turizmus vonzereje Egészen az NSZK-ig kellett elutazni Nagybörzsöny­ből ahhoz, hogy kiderüljön, milyen óriási idegenforgal­mi érték rejlik a községben. A nagybörzsönyiek büszkén őrzik sváb hagyományaikat, a népszokásokkal együtt a régi archaikus nyelvet is, ami egyre ritkább itt, Euró­pában. A német turistáknak ez ter­mészetesen nagy vonzerőt je­lent. Amikor a világon egyre erősödik a falusi turizmus, miért ne volna érdemes fej­leszteni idehaza is? Nagybör­zsönyben is erre készülnek, az idegenforgalom reformján dolgoznak. Meglepő szokások Horváth Hermina, a helyi művelődési ház fiatal vezetője ezért indult többedmagávaJ tanulmányútra az NSZK-ba. Amit ott tapasztaltak, még meglepő a mi számunkra. Ez nem csoda, hisz nálunk, Ma­gyarországon az üdülésen száz emberből kilencven azt érti, hogy valahol víz mellett, eset­leg erdő közelében elfoglalja előre biztosított szállását, és a szabadság napjait az étkezé­sek szünetében strandolással, sétával, kirándulással tölti. Mindez, a legújabb nézetek szerint, már korszerűtlen. Horváth Herminától megtud­hatjuk, hogyan csinálják az NSZK-ban azok a németek, akikről mindenki tudja, hogy az élet örömeihez is értenek. A falusi turizmus ottani sza­bályai szerint parasztudvarok­ban, kis gazdaságokban tölte­nek el néhány hetet. Azért fi­zetnek, hogy trágyát hordhas­sanak, tehenet fejhessenek, egyszóval, hogy részt vegye­nek a paraszti élet minden­napjaiban — mesélte, s cso­dálkozásomat látva magyará­zattal toldotta meg beszámoló­ját. — A gyerekek nagyon élve­zik az ilyen szünidőt. Termé­szetesen az ellátásukról maxi­málisan gondoskodnak, egy kis jászol például mindig tele van ínyencségekkel, narancs­csal, banánnal. Ha kedvük van hozzá, megtanulhatnak lova­golni is. Megerősödnek, talp- raesettebbek lesznek a nyara­lás végén. A felnőtteknek is jó kikapcsolódást jelent mind­ez, élményékkel töltődnek fel. Sok a tennivaló — Ottjártunkkor olyan kis településekkel kerestünk kap­csolatot, ahol már meghono­sodott az efféle turizmus. Arra is gondoltunk, hogy a jövőben csereüdüléseket szervezünk, Új szolgáltatás a családi intézetnél Kegyeletes megemlékezés István Kálmánnét, a Váci Családi Intézet igazgatóját is meghívták a hosszú nevű in­tézményben — a Művelődési Minisztérium Családi és Tár­sadalmi Események Országos Koordinációs Bizottságában — rendezett ünnepségre. A mi­nisztérium és az OKB tagjai köszöntötték Rácz Zoltánt, a társadalmi ünnepségek moz­galmának kezdeményezőjét, a Népművelési Intézet nyugdíjas osztályvezetőjét 85. születés­napja alkalmából. — Zoli bácsinak Vác na­gyon sokat köszönhet — mondja István Kálmánná. — Ö segítette 1972 novemberé­ben a váci iroda megalakítá­sát, szakmai segítséget adott a működéséhez, s később is fi­gyelemmel kísérte munkán­kat. örült, amikor a szép, új épületbe költöztünk, s ma is meglátogat bennünket, ha útja a Dunakanyarba vezet. — Hol tart ma a kezdemé­nyező Vác? — Valóban, az elsők között kezdtük a munkát, 16 évvel ezelőtt. Ma már minden vá­rosban, nagyközségben van rokonintézmény. A környéken azóta Szobon, Gödön és Duna­keszin is megalakultak az ön­álló irodák, hogy segítsék a társadalmi események: név­adó, házasságkötés, végső bú­csúztatás korszerű és kultu­rált- formában történő lebo­nyolítását. — Munkájukat sokan elis­merik ... — Napjainkban kialakultak a személyi és tárgyi feltételek. Igyekszünk újat is adni: új szolgáltatásként bevezettük a videofilmek készítését. Megle­pően sok az ilyen megrende­lés. Régi stáb dolgozik ná­lunk, így nagyobb az össz­hang a munkában. Az üzemi kapcsolatokat ápoljuk, szerző­déses alapon, kölcsönösen se­gítséget adunk egymásnak. Mind több ügyintézést válla­lunk magunkra, ezzel is le­vesszük a tei’het a családok válláról. — A hagyományos halottak napi megemlékezés? — Idén is lesz, november elsején délután fél öt órakor, az alsóvárosi temető ravatalo­zójánál. Papp Rezső Neve egybefcrrt a nomozgalommal Közösségi ember volt Hetvenkét éves korában, váratlanul elhunyt Fischer Istvánná, a Hazafias Nép­front váci nőklubjának veze­tője, a helyi munkásmozga­lom régi harcosa. • Fiatalon tagja lett a párt­nak, élete nagy részét a tár­sadalmi mozgalmaiknak, a közösségért végzett munká­nak szentelte. Munkahelyén, a korábbi Zöldértnél párt- alapszervezeti titkár volt. Utolsó éveiben a Petzval Fo­tótörténeti Gyűjteményben fo­gadta, kalauzolta az érdeklő­dőket. Neve egybeforrt a váci de­mokratikus nőmozgalommal. Alapító tagja volt a helyi MNDSZ-nek, részt vett. a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa helyi csoportjának tevékeny­ségében. Az utolsó évtized­ben a HNF nöklubját vezet­te. Éves munkatervek alap­ján színes, tartalmas kedd esti összejöveteleket szerve­zett, s egy-egy évad végén lapunknak is örömmel beszá­molt az előző tíz hónap ered­ményeiről. Halála városszerte mély részvétet keltett. Elhamvasz­tása után búcsúztatják a vá­ci alsóvárosi temetőben, s he­lyezik el urnáját ott nyugvó férjének a sírjába. így barátságok alakulhatnak ki német és magyar családok között. T- Sokat számít az is, hogy beszélni tudnak egymással, ha egyáltalán megértik az itt őrzött régies nyelvet. De na gyobb kérdés, eléggé nyitott és rugalmas lesz-e a nagybör­zsönyi lakosság egy ilyen vál­lalkozáshoz? —r Ez valóban nagy erőpró­ba, de mert mindenki érdeke, bízunk abban, hogy sikerülni fog! Addig azonban, amíg az első vendégeket fogadni tud­juk, még sok tennivaló vár ránk. Először is a község arcát kell tovább szépítenünk. Kedvező hatás Ehhez segítséget ígértek a heidelbergi egyetem építészeti karáról. Tájépítészeti tanszé­kük segíti majd ezt az átala kulást. Jövőre tíz egyetemistát küldenek, akik elkészítik a megfelelő terveket. — Nem félnek attól, hogy ezáltal éppen azt veszítik el, ami vonzóvá teszi a községet? — Bizonyos feltételekhez, kényelemhez ma már ragasz­kodnak a nyugati vendégek, még a falusi turizmusban is. Mindezt nekünk is biztosítani kell. A modernizálást, ami a település arculatát érinti, csakis úgy képzelhetjük el, hogy minden jellegzetesen „nagybörzsönyi” maradjon — mondta Horváth Hermina, majd még számos ötletről me­sélt, amivel fölébreszthetik a nyaralásra készülők érdeklő­dését. Az ajánlatokról, ha teljesen készek lesznek, az utazási irodáknak kell hírt adniuk saját kiadványaikban. A népszerűsítést azonban a nagybörzsönyi „követek” már megkezdték a csereüdültetések szervezésével. Hogy mindez nagyon fon­tos, azt Glázer József tanács­elnök a következőkkel erősí­tette meg: — Mindenképpen meg kell állítanunk a község elnépte­lenedését. A felszabaduláskor még 2000 lakosunk volt, ma már csupán 1050. A turizmus feléledése jó hatással lesz az itteniek mindennapjaira is, az esetleges beruházások révén. Nem beszélve arról, hogy szá­mos munkalehetőség -is kelet­kezik — mondta végezetül a tanácselnök. Dudás Zoltán Örökzöld téma E szépen kialakított patakme­der Vácott található. A Gom­bás patakot — jobbra — va­lamikor masszív betonmeder­be terelték... Azóta örökzöld a téma: az örökzöldektől, a gaztól, a fák­tól — alsó képünkön — már az sem látható, hogy mi úszik le a Dunába ... (Vimola Károly felvételei) in Az újpesti piacon Mikolai alma A Vámosmikolán termett starring és golden almafaj­ták „betörtek” az újpesti piacra is: ötkilós csomagban, de kimérve is kaphatók, 13, illetve 12 forintért. A télálló almák mellett azonnali fo­gyasztásra alkalmas gyümöl­csöt is kínálnak a mikolaiak a piacon, ennek kilója 10 fo­rint. Nem csak bérleteseknek Pál utcai fiúk A Tízen Túliak Színháza keretében — az Ábel bérlet második előadásaként — a Harlekin Színpad bemutatja Molnár Ferenc immár klasz- szikus regényéből készült szín­padi adaptációt, a Pál utcai fiúkat. A rendező: Lojko La­katos József. A Madách Imre Művelődé­si Központban október 31-én, hétfőn délután fél háromkor sorra kerülő előadásra jegyek már kaphatók. MofT Kultúr filmszínház (Lenin út 58): október 27-én, csütör­tökön, felemelt I-es helyárral a Carmen című színes olasz operafilm látható, fél 6 és fél 8 órai kezdettel. Videoprogram: 17 és 19 órai kezdéssel vetítik az Egy csók és más semmi című, 1940-ben készült magyar filmet. Fősze­replők: Csortos Gyula, Fedák Sári. Tisztelt szerkesztőség! Italozók vagy élsportolók? Az Aranytorkú legények című cikkre szeretnék pár mondatban választ adni. Az ok­tóber 15-i (szombati) Váci Hírlap közli, hogy az arany­torkú legények jelentkezését várják a Népfürdő italbolt­ban, mert ott sörivóversenyt rendeznek. A cikk elolvasása után rá­jöttem, ez jó üzleti fogás, jó csel a tisztelt szervezőknek. Ugyanakkor sok család szo- morkodik, érzi anyagi hátrá­nyát egy iszákos apa élet­módjának. Valószínűleg, ez­után esetleg egy részeg em­berre úgy fogunk feltekinteni, hogy nem is részeg, hanem élsportoló! Az aranytorkú le­gények ezután a sörivást fel­használják, hogy a torkuk to­vább fényesedben, sportnyel- ven edzésben maradjanak, hogy a legközelebbi sörivó­versenyen nagyobb diadalt arassanak. A nap minden időszakában sok részeg emberrel lehet a városban találkozni, félelme­tes még a kinézetük is, úgy érzem, ezt reklámozni nem kellene! Ebből van a sok tra­gédia az utakon és a csalá­dokban egyaránt. Hitel harminchárom családnak Lakásépítők támogatása A városi tanács rendelke­zésére álló szociális hitelke­retből — ennek összege 8 millió 600 ezer forint — a végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén 33 család számára ha­gyott jóvá 40 és 100 ezer fo­rint közötti lakásépítési, illet­ve -vásárlási hitelt. A lakásügyi társadalmi bi­zottság javaslata alapján 39 család — közte 20 fiatal há­zaspár, 6 nagycsaládos és 10 első lakáshoz jutó — igény­lésének sorsáról - döntött a testület. Négy igénylőt eluta­sított, két igénylő esetében pedig későbbre halasztotta a döntést. Azok az igénylők, akik nem kapták meg a kért hitelt, nyilván igazságtalannak érzik a döntést. Esetleg fel is há­borodnak: miért kaphatta meg iksz vagy ipszilon, és ő miért nem? Sőt, miért része­sülhetett méltányossági ala­pon támogatásban egy-két em­ber. például olyan, akinek ki­mutatható jövedelme jóval magasabb, mint azé, akinek igényét, elutasították? A végrehajtó bizottság elé minden egyes kérelmező ese­tében két javaslat került: az egyik a lakásügyi társadalmi bizottság javaslata, a másik az igazgatási osztályé. És ezek a javaslatok sok esetben el­térőek voltak: előfordult, hogy a bizottság javasolta a hitel megadását, az igazgatási osz­tály nem, s volt fordított eset is. Néha eltérések mutatkoz­tak a javasolt összegben is, E két állásfoglalás alapján mérlegelt a testület. Nem gé­piesen szavazott, hanem állást foglalt — nem egy esetben korántsem egységesen. A többség véleménye érvénye­sült. A döntés minden esetben a környezettanulmány, az igénylő körülményei ismere­tében történt, Hogy minden döntés igaz­ságos volt-e, az persze még így is vitatható. De igazságo­sabb döntési módszert, úgy tűnik, egyelőre még senki sem talált ki. — gó A tanács illetékes osztálya megvizsgálhatná, hogy szük­ség van-e ennyi italboltra, presszóra, kocsmára, mi,nt amennyi ebben a városban van. (A Mártírok útján kocs­ma, vele szemben presszó, ke­véssel odébb, feljebb haladva, italbolt — a 63-as élelmiszer- bolt mellett, egy alvilági hely — stb.) Sorolhatnám, hogy ezen az útszakaszon hány ita­lozásra való hely van. Ezek helyett inkább elkelne pl. ci­pőjavító, kenyér-pékáru üzlet, Herbaria szakbolt, vagy nö- vényvédőszer-gazdabolt, ebből is csak egy van a városban. Hosszú a sor, amelyre szük­ség lenne kereskedelmi szem­pontból a városban. A meg­lévő italboltok felét meg kel­lene szüntetni, annak ellené­re, hogy sokan ebből várják a gazdagodást. Remélhetőleg a tanács ve­zetői a jövőben az ilyen le­hetetlen sportrendezvényre odafigyelnek, és nem engedé­lyezik, mert egyáltalán nem dicsőség a mértéktelen sör­ivás, és a kocsmába való csa­logatás. Annál is inkább szük­ség lenne az ilyen intézke­désre, mert így is rendkívül sok az ittas ember, főleg az esti órákban. Ezek a város közbiztonságát is zavarják. Mészáros Gézáné Levélírónknak természete­sen igaza van. A sörivóver­seny nyilván szolgálja a for­galomnövekedést, s a rendsze­res italozás egyre nagyobb problémát jelent mind a csa­ládoknak, mind a társada­lomnak. (Egyáltalán nem szükséges, hogy a városban és körzetében nyilvántartott ezer alkoholista — és ez csak ne­gyede. ötödé a tényleges alko­holistáknak — újabb társak­ra tegyen szert.) Abban is igaza van levélírónknak, hogy célszerűbb lenne cipőjavítót, gazdaboltot stb. nyitni egy­két kocsma — illetve italbolt — helyén. Mégsincs mindenben igaza levélírónknak. Egyrészt azért, mert, hogy nyílik-e Herbária- bolt vagy kenyérüzlet a vá­rosban, az csak kis részben múlik a tanácson. Abban sincs egészen igaza — s bár tudom, biztosan kiváltom rosszallását e véleményemmel —, hogy nincs szükség ennyi presszóra, kocsmára ... öreg barátomat, Gyula bácsit, megfeddte fele­sége, mert megint beült a kocsmába. Gyula bácsi nekem panaszkodott: Hol találkoz­zak a többiekkel, ha nem a kocsmában? Nincs legényegy­let, nincs gazdakör, marad a kocsma.., Tudjuk, több országban, sőt több kontinensen is próbál­koztak már szesztilalommal, különböző korlátozásokkal. Nem hozott eredményt. Gö­rögországban az iszik és any- nyit, aki és amennyit akar, mégsem látni részeg embert. Tehát, nem kizárólag a presz- szók, kocsmák, italboltok szá­mán múlik, hogy hány ittas ember dülöngél az utcákon. (Az is igaz, hogy Nyugat­vagy Dél-Európában a ma­gyar italbolt megfelelője nem­igen található meg...) A vé­leményem az. hogy admi­nisztratív intézkedésekkel nem lehet elejét venni az italo­zásnak, az alkoholizmusnak — mert gyökerei szerteágazóak, sok mindenből táplálkoznak. Nyilván, egy sörivóverseny megrendezése sem váltana ki ellenzést, ha kulturáltabbak lennének ivási szokásaink, ha nem lenne népbetegség az al­koholizmus. Akkor akár egy emberként biztathatnánk is az aranytorkú legényeket... B. J. Átcsoportosítás Kollégiumi helyek Tízzel több leánytanulónak van helye a Komócsin Zoltán Kollégiumban, mivel a városi tanács végrehajtó bizottsága — visszamenőleg — tízzel csökkentette az Ipari Szak­munkásképző Intézet kollé­giumi helyeinek számát, s e helyeket a leánykollégium számára biztosította. Az átcsoportosítást indokol­ta, hogy míg a lányok elhe­lyezése nem volt megoldott, a szakmunkásképző kollégiumi helyei nem voltak kihasznál­va. . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom