Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
JttUt, I K! 1988. OKTOBER 19., SZERDA Megyénk műemlékei Árpád-szobor Ráckeve leghíresebb műemlékének, a Savoyai-kastélynak közelében található Magyar- ország egyetlen vidéki Árpád- szobra. A jelenleg az Árpád téren álló emlékművet, Szász Gyula szobrászművész alkotását a millenniumi ünnepségek keretében, 1897-ben avatták fel. A párduckacagányos, pajzsos, kezével a távolba mutató Árpád-szobor eddigi története folyamán többször kényszerült már vándorlásra. Eredetileg mostani helyétől nem messze, az egykori Árpád-ligetben állították fel, majd 1941 - ben az István térre helyezték át, de itt sem töltött harminc évnél hosszabb időt. Az ide- oda állítgatások során nemcsak feliratos táblája veszett el, hanem megrongálódott édesvízi mészkőből faragott alapzata és maga a különleges hor- ganyötvözetböl készült alkotás is. Amikor 1975-ben az István téren felavatták Makrisz Agamemnon felszabadulási emlék- szobrát, a békegalambot, az Árpád-szoborra újabb költözés várt. A figurát belső tartószerkezetének elrozsdásodása miatt már az összetörés veszélye fenyegette. A merev szerkezetű horganyötvözet tartós helyre- állítására és konzerválására Szvetnik Joachim ötvösművész és Krach Ernő ötvösrestaurátor vállalkozott. A szobor tartóoszlopa szintén felújításra szorult; ezt Pikier János faragta újjá az eredeti mintának megfelelően. Középen Árpád vezér címerét helyezte el, alul pedig azt a jelenetet formálta ki, amikor a sziget népe örömtín- nepet rendez Árpád fiának, Zsoltnak megszületése alkalmából. (Hancsovszki János felvétele) Dudás Julira emlékezve A puszta büszkélkedés édeskevés Néhány héttel ezelőtt egy megyénkben népi iparművész kiállításra szánt fazekasmunkáit szemlélő zsűritagok beszélgetését figyeltem — tisztes távolból. Akadnak közöttük olyan darabok, amelyek nem tekinthetők igazán népinek —• jegyezte meg a Pest Megyei Tanács egyik munkatársa. S mindjárt kiegészítette véleményét: az alkotó saját fantáziájából is merített, és kerekítette — a hagyomány szerint egyenes —- vonalat. J Nagyüzemi népművészet Nem egyszer felidéződótt bennem mostanában ez a gondolatsor. Valószínűleg nem véletlenül, hiszen reneszánszát éli a népdal, a néptánc — s ami leglátványosabb: a népi hímzés, díszítés. Ez utóbbiakban azonban sok a tévelygés, mert keverednek a népi motívumok a modern mintákkal. De hát tulajdonképpen mi a gondom ezzel? A hagyományoknak megvan a sajátos szabályrendszerük. Hajdan az az alföldi parasztember, aki övét és annak tartozékait készítette, elejétől végéig ismerte a munkafolyamatot, saját maga dolgozta ki még a bőrt is. Má azonban a bőrdíszműves már készen vásárolja az anyagot, s ezt díszíti a kiválasztott motívumokkal. Így szinte „nagyüzemivé’’ válik a tevékenysége. Ily módon viszont már nem tud építkezni a hajdani népi elemekre. Hogy miért nem? Mert akkoriban még az alkotó számíthatott a használók véleményére: létezett — s működött — az elfogadó közeg kritikája. Ez meghatározta, hogy az a bizonyos motívum bekerül-e a hagyományrendszerbe — új elemként. Szomorúan tapasztaljuk, hogy egyre silányabbá válik nálunk a tárgy- és környezet- kultúra. Pedig, népmüyé- szeti alkotásaink között bőségesen találunk használati tárgyakat is: asztalt, széket, padot, szekrényt, fogast — amelyekkel körülvehetnénk magunkat. Ezáltal — igényeink növelésével — elérhetnénk, hogy a népi iparművészet még nagyobb figyelmet fordítson a régi tárgykultúrára. Csak míves munkát Vigyázni kell viszont a tiszta formákra. Nehogy úgy járjunk, mint az ajándék- és Ez a túrái blúz Maly Zsuzsanna keze munkáját dicséri emléktárgyakkal. A kerámia-, textil-, fa- és bőrárukat gyorsan, olcsón és nagy mennyiségben lehet előállítani. Mindez azonban oda vezetett, hogy átlépték a jó ízlés és a hagyományok határait — igénytelen vásári giccsekkel árasztják el a hazai és a külföldi turistákat. Mindennek gátat vethetne, ha szigorúan zsűriznék ezeket a holmikat. A népi iparművészeti alkotások rangját azok adják meg, akik elhivatottságot éreznek, hogy a kiapadhatatlan forrásból táplálkozzanak és tovább táplálják azt. Egy csöndben alkotó megyei népművész szinte már dühödt kifakadása jut eszembe. Igaz ugyan, hogy a giccsgyártók remekül megélnek, ő viszont csak nehezen. Ám akkor sem adja el a tehetségét; csak míves munkát hajlandó kiadni, a keze- bői. ' . . V Szerencsére nincs egyedül hitvallásával. Ám hiányzik, aki megvédje őket. Pedig mindössze háromszázan vannak hazánkban a minősített népi iparművészet művelői. A Népi Iparművészeti Tanács az egyetlen országos szervezet, amely erre hivatott lenne, sajnos mégsem tud odáig hatni, hogy gátat vessen a bóvli- özönnek, őket pedig megrendelőkkel lássa el. Nagy segítséget jelentenének a megfelelő gazdasági szaADIOFIGYELO AGYELSZÍVÁS. Hazánk kutatóintézeteiben. az ipari üzemekben és a kereskedelemben természetesen a csúcstechnika az a bálvány, amelyre tudósok és szakemberek egyként fel is esküdtek. Sajnos, még ma is többet beszélünk erről, mintsem annak gyakorlati eredményeivel itthoni műhelyeink dicsekedhetnének. Mindenesetre az is valami — Batsányi egykori szavait korszerűsítve —, hogy vigyázó tekintetünket a nagyvilágra vetettük. Ámbár ha csak régi formájában alkalmaznánk, akkor sem kellene szégyenkeznünk, hiszen Franciaországtól nemcsak nekünk, hanem a világnak is van mit tanulnia. Igaz, az USA és újabban Japán mellett nemigen divatos a francia tudományt emlegetni, azonban ottani nagy hírű műhelyek állják a sarat a tengerentúliakkal szem ben is. Tudományos körökben azt az elvet vallják, hogy többet ér négy különféle területen dolgozó kivételes képességű tudós, mint négy közepes, aki egy feladatra, adta a fejét. Ennek jegyében támogatják a kutatókat és együtteseket nem kevés pénzzel. Ez is szerepet játszik abban, hogy a külföldi egyetemekről nagyon sok ösztöndíjasuk tér vissza és az a bizonyos csúcstechnika Európában a legfejlettebb náluk. Természetesen a tudomány hatalmas birodalma felett rendelkezik az Amerikai Egyesült Államok is. Sajátos helyzetéből és gazdagságából következik, hogy a világ sok tájáról sikerült kiváló elméket toborozni (elszívni), hiszen nemcsak kitűnő megélhetést, hanem kiválóan felszerelt laboratóriumokat kapnak kezük alá. Érthető, ha az eredmény sem marad el. A rádióban elhangzott beszélgetésben — melyet Bán László vezetett — egyebek között elhangzott az is, hogy a kutatócsoportokon belül nincsen nemzetségi féltékenység. A felkészülés a fontos, a kiszemelt jelöltnek be kell bizonyítania, hogy ahhoz a területhez nálánál jobban nem ért senki. A körülményekre jellemző az is, hogy például Angliából — ahol az egy emberre számított Nobel-díj kétszer annyi, mint bárhol a világon — sokan szelték át az óceánt és telepedtek le az USA-ban, mivel az angol kormány lefaragta a támogatást. A miniszterelnök asz- szony — aki maga is vegyész- mérnök — kijelentette, hogy a jövőben biankó csekket nem kaphat az. akinek csak tudósrögeszméje van. Nincs hely és mód arra, hogy minden lényegest számba vegyünk, ami az említett tartalmas beszélgetésben elhangzott. Csupán még annyit, hogy ami Japánt illeti, elenyészően kevesen vernek új tanyát japánok külföldön. Igaz, hogy otthon is nagyon zárkózottak a külföldiekkel szemben, nem fogadják be maguk közé. Ezzel szemben Kínában az ösztöndíjasoknak legfeljebb húsz százaléka tér vissza a nagyvilágból hazájába. Ennek oka az a sanyarú helyzet, ami fogadná ismét őket. Kevesebbet keresnének, mint a fizikai munkás, ugyanakkor még a szerény elhelyezkedésért is kilincselni kellene. Az agyelszívásnak mondott folyamat tehát jelenleg itt a legnagyobb mérvű. VIZSGÁLATOK NYOMÁN. A KNEB napirendjén két ügy' szerepelt az utóbbi időben, melyről Nagy Izabella számolt be riportjában. Az egyikben, az importkiváltás alakulásának felmérésében már kezdetben nehezen tudtak zöld ágra vergődni mind a vállalatokkal, mind az irányító szervekkel. A legtöbb félreértést ugyanis az értelmezés szülte. Volt például olyan cég, mely egyik gyártmányával néhány évre leállt — ezáltal importból kellett pótolni —, majd ismét forgalomba hozta és újból mint importkiváltó tevékenységet könyvelte el. Végül azonban sikerült közös nevezőre jutni. A vizsgálat csak csekély mértékű változás nyomait tudta fölmutatni és azokat sem a népgazdaságot jelentősen előrevivő vállalkozásokban. A váltókezelés körüli bonyodalmak — ahogy a riporter nevezte, az idei váltóháború — volt a másik, mely munkát okozott az ellenőröknek. Ez a régebben igen bevált hitelezési mód, amikor az eladó hitelez a vevőnek — mint kiderült — nálunk legfeljebb csak regényekből ismeretes. Előfordult olyan eset is, amikor az érintett valamiféle úri huncutságot gyanított és majdnem rendőrért kiáltott. Szombathelyi Ervin bályozók is. Akkor talán nem zsugorodna sok háziipari szövetkezetben pici hányadra a népművészeti tevékenység; ők maguk pedig nem minősülnének vissza külföldi bérmunkákra áhítozó varrodákká. Indokolt lenne, hogy ne sújtsák a népművészeti munkákat huszonöt százalékos forgalmi adóval. Hiszen ez elsődlegesen alkotó tevékenység! Amely — mellesleg — nagy segítséget jelent régi értékeink megismerésében és önbecsülésünk megerősítésében. Sajátos ellentmondás Olyan közfelfogást kell kialakítani, amely jelentőségének megfelelően ítéli meg a népművészeti munkát. E téren nagy szolgálatokat tehetnének az iskolák. Paradox módon — két művészeti középiskolát kivéve — azonban sem közép-, sem pedig felsőoktatási intézményeinkben nem szerepel tantárgyként a népművészet! Csak különböző TIT- t.arífolyamokon, szakkörökben sajátíthatók el az alapismeretek. Aligha mondok újat azzal, hogy népművészetünk külföldön elismerést vívott ki magának; az alkotásoknak megközelítően felét exportálják. S ennek nemcsak gazdasági jelentősége van, hanem erkölcsi megbecsülésünket is erősíti. Jó példa erre az a tekintély, amelynek határainkon túl a túrái Háziipari Export Szövetkezet örvend. Termékeink hírnevéhez Maly Zsuzsa iparművész tervező ugyancsak hozzájárul. Sajátos ellentmondás. hogy a túrái jó példa ellenére — megyénkben milyen kevesen foglalkoznak a népi iparművészettel. Talán a megyei tanács is többet tehetne a helyzet megváltoztatásáért. Nem elegendő, ha időnként elbüszkélkedünk Vankóné Dudás Juli hagyatékával. Követni is kellene az általa teremtett hagyományokat! Akár minden esztendőben meghirdethetnék azt a pályázatot, amely rá emlékeztetne — s ösztönözne. Vennes Aranka Nyilas Misiknek nincsen hely Otthon, nem pedig intézet A kívülálló nehezen különíti el a két fogalmat: nevelőotthon, intézet. Pedig azok, akik valóban otthont akarnak teremteni a rászoruló gyermekeknek, egészen másképp vélekednek erről: órákig képesek sorolni az intézmények közötti különbséget. Főként akkor, ha olyanról van szó, amely Itthon és Európában Is egyedülálló ... A kora délutáni napsütésben percként múlnak az órák — oly barátságos az öreg kastély faburkolatú szobája, s oly sok emlék elevenedik fel, hogy csak a szürkület vet véget a beszélgetésnek. Pedig Tóth László, a MÉM Hevesi Ákos Nevelőotthonának igazgatója még napokig, ha nem hetekig tudna beszélni. Nem kell kutatnia az emlékek között. Mintha tegnap történt volna vele, s az itt élt vagy ma is itt lakó gyermekekkel mindaz, ami valójában a nagykovácsi intézmény több évtizedes története. Beszélgetés közben előkerül a polcok valamelyikéről egy- egy könyv, vagy az íróasztal fiókjából néhány fénykép, levelek. Mindegyikhez fűződik valamilyen történet, s ezek nyomán családanyák, meglett korú férfiak fiatalodnak vissza kislányokká, rövid nadrágos fiúcskákká. Azokká, akik a nevelőotthon három évtizedes fennállása alatt megfordultak itt, a kastély vén falai, s a park öreg fái alatt. Az igazgató valamennyiükre név szerint emlékezik. Még ma is ismeri hajdani körülményeiket, tudja, kinek hány testvére volt, mivel foglalkoztak a szülei, s hány kilométert kellett naponta gyalogolnia ahhoz, hogy okosodjon, iskolába járhasson, azelőtt, hogy Nagykovácsiba került volna. Ám Tóth László nemcsak a múltat ismeri, szinte valamennyi egykori növendék későbbi életéről, pályafutásáról is tud. Sorolja a neveket, az élet- utakat. Meséli a Badics testvérek történetét, Emíliáét és Gézáét, akik 22 kilométert gyalogoltak naponta a Nagykőrös melletti Csókás-erdőből, hogy eljussanak az iskolába. Mutatja az egykori növendék, Balázs Erzsi gimnáziumból küldött leveleit, majd meséli, a hosszú évek alatt kiből mi lett, milyen az élete, kik érdemelték ki az örökös növendék címet. Legjobban annak örül, hogy a gyerekek közül senki nem kallódott el. Még az a gyerek, a rakoncátlan, kezelhetetlen Laci sem, akit röviddel érkezése után haza kellett küldeni Debrecenbe, mert kínozta a többieket. Az igazgató nemrég találkozott vele, a látogatóba érkező fiú a nyakába borulva vallotta be, mennyire szégyellj azóta is a történtek miatt magát. De szerencsére a három évtized alatt kevés ilyen eset fordult elő Nagykovácsiban. Talán azért is emlékeznek ezekre a kudarcokra úgy, mintha tegnap történt volna. Pedig az eltelt évek sora alatt Zala csücskéből Szabolcs sarkáig nagyon sok gyerek indult útnak a falvaktól, városoktól távol eső tanyákról, erdészházakból, hogy jobb körülmények között élhessenek, hogy megközelítőleg egyenlő esély- lyel kezdje majd felnőttéletét, mint azok a gyerekek, akik jobb körülmények közé születtek. Mégis kevesen tudják a nevelőotthonról, hogy az nem a hagyományos értelemben vett gyermekintézmény. Itt nem állami gondozott, árva, nehezen kezelhető intézeti gyermekek élnek, hanem a mezőgazdasági ágazathoz tartozó vállalatok, szövetkezetek, gazdaságok dolgozóinak gyermekei, akik Nagykovácsiban kényelmesebb. jobb körülmények között élhetnek, tanulhatnak, mint otthon. Hétvégen, szünidőben valamennyiük hazamehet. A hétköznapok pedig úgy telnek, mint egy kollégiumban. Persze, ehhez a feltételeket is. meg kellett teremteni, ami még a MÉM 10 millió forintos évi támogatása mellett sem jelentett egyszerű feladatot. Szükség van tehát arra az összegre is, amelyet a szülők a bentlakásért, ellátásért, nevelésért — a családi pótlék mértékéig — fizetnek. Ám még az így összegyűjtött pénzből sem futná mindenre, ha a majd száz gyermek nem becsülné meg tanszereit, ruháit, az otthon felszerelését, bútorait. Az igazgató szerint azonban alig-alig akad példa arra, hogy valaki szándékosan okozna kárt — s nem a büntetéstől való félelem miatt. A gyerekek ugyanis — gyakorta a felnőtteket is megszór gyenítő demokratizmussal — választják meg maguk közül az otthontanácsot, a pontozóbizottságokat. a rend, a tisztaság őreit, illetve a vitás kérdések rendezésére hivatott csoportokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a felnőttek magukra hagynák a gyerekeket. Az itt dolgozó 50 felnőtt —■ nevelő, konyhai dolgozó, adminisztratív beosztású emberek. takarítók, vagy például a fűtő — nem hagyja, hogy szomorúan menjen el mellette egy-egy gverek. Ami pedig a tanulást illeti: a nevelők hetente legalább egyszer bemennek a közeli iskolába, hogy .megbeszéljék a tanárokkal, hogyan haladnak a tanulásban a növendékek. Talán ennek is köszönhető, hogy a nagykovácsiak azzal büszkélkedhetnek, tőlük egyetlen olyan nebuló sem távozott, aki később legalább a szakmunkás-bizonyítványt ne szerezte volna meg. De nem ritka az sem, hogy arról szereznek tudomást: tanári, mérnöki, orvosi diplomáiét veszi át az egykori növendék. Manapság mégis egyre többször fordul elő, hogy úgy emlegetik őket, mint intézetet. Nem megy ritkaságszámba, hogy a rosszul tanuló, nevel- hetetlen gyerekeket ijesztgetik velük a már tehetetlen szülők. Ha valamiért, hát ezért neheztelnek. Mert, mint mondják, ők nem szerencsétlen sorsú Nyilas Misiket, hanem boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket akarnak nevelni ezután is. P. Zs. /<• Őszi megyei könyvhetek Idén csak kilenc napig tart Nevével ellentétben csupán kilencnapos lesz a szövetkezeti könyvterjesztés legnagyobb ünnepének szánt rendezvény, az őszi megyei könyvhetek. A szervezők viszont remélik, a tartalmi változások kellőképpen ellensúlyozzák majd a szokásosnál rövidebb időtartamot. Minderről tegnap tájékoztatták az országos szervező- bizottság tagjai az újságírókat. Drucker Tibor, a TÉKA Könyvértékesítő Vállalat igazgatója elöljáróban megemlítette, idén sajnos nincs különösebb ok az örömre, ünneplésre. A kedvezőtlen gazdasági változások miatt a szövetkezeti könyvértékesítés lényegesen, közel negyedével csők kent. Ennél is nagyobb baj. hogy az okok között szerepel a választék szűkülése is. Pedig a falusi lakosság összetétele megváltozott, nőtt a humán és szakértelmiségi 3K aránya, az iparban dolgozók száma. A kistelepülések művelődési ellátását nem lehet egyetlen kézlegyintéssel, Csak a mezőgazdaság érdekes! felkiáltással elintézni. Szerencsére idén először sikerült a kiadókkal megegyezni, hatvan új művet erre az eseményre jelentettek, jelentetnek meg, köztük a megyei statisztikai évkönyv 1987-es sorozatát, így a Pest megyei kiadványt is. Ebből számos fontos és érdekes dolgot tudhatnak meg az érdeklődők. Remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz a szervezőkhöz, és október 22—30. között az utcai sátrakat, asztalokat nem kényszeríti vissza a bolt falai közé az eső. Sz. Z. L.