Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-15 / 247. szám

VÁCI xJüíriu *■*<>■ ...... • -----------------— A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1988. OKTÓBER 15., SZOMBAT Október 15: a fehér bot napja Hogy hasznossá tegyék magukat Szemünk világa baljós, bús üdére, Sötétség, míg mint szörnyű poklon át Dübörgő, kormos füst-úton Be nem taszítjuk poklunk templomát. (Nagy László: Szemünk világa) A Vakok Jóléti Világtanácsa a mai napot a fehér bot nem­zetközi napjává nyilvánította. E nap kapcsán beszélgettünk Nagy Lászlóval, a vakok és gyengénlátók váci körzeti cso­portjának elnökével. — Milyen ma a fehér bottal járók sorsa? — A fehér bot viselése Franciaországból indult el 1935-ben. Mint figyelmet fel­keltő jel, a szó szoros értelmé­ben hazánkban is hamar kö­vetőkre talált. De a munka- nélküliség és kiszolgáltatott­ság, a kényszerű koldulás a szégyen bélyegét nyom­ta viselőjére; és még ma is él ez az emberek tu­datában. Koldussors jellege megszűnt Magyarországon, mert 1949 óta az állam magá­ra vállalta a vakokról való gondoskodást. Így egyre töb­ben veszik kezükben a fehér botot, mert az biztonságukat védi, és viselésével hamarább kapunk segítséget a látó embe­rektől. örülnénk, ha az el­mondottak alapján a jövőben minél többen nyújtanák fe­lénk a segítő kezeket, örül­nénk, ha a sajnálom és szegé­nyek szavak végleg elmosód­nának a tudatból, helyette az önzetlen segítségnyújtás lépne előtérbe. — Sokan szorulnának erre a segítségre? — A világon mintegy 40 millió vak ember él. Hazánk­ban a vak személyi járadéko­sok száma 40 ezer, ebből a szövetség tagja 20 ezer. Von­záskörzetünkben 300 járadékos él, melyből a körzet taglét­száma 127 felnőtt és 16 vak gyermek. Vácott 90 fő a jára­dékosok száma. Közülük 60 már tagunk. Szeretném, ha minél többen jelentkeznének tagfelvételre irodánkban, Vá­cott a Földvári tér 14. szám alatt, a földszinten. Félfoga­dási nap kedden és pénteken délután 2—3 óra között van. A szövetség tagjai kedvezmé­nyekben részesülnek, és okta­tásban, átképzésben, bedolgo­zásban nyújtunk segítséget. — Milyen módon zajlik a vakok és gyengénlátók okta­tása, és milyenek elhelyezke­dési lehetőségeik? — A vak gyermekek habili- tációja már az óvodában el­kezdődik és folytatódik a gyengénlátók, illetve vakok iskolájában, ahol azt az anya­got tanulják, amit a látók, plusz a pontírást. Egy vak- és két gyengénlátó-iskola műkö­dik az országban. Innen kike­rülve szakmai képzésben ré­szesülnek. Kefe- és sep­rűkötő, szövő és más kooperá­cióban megszerzett munkákkal keresik meg jövedelmüket a vállalatainknál Budapesten iBHH Mozimé Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): Október 15-én és 16- án délután fél 4-kor a Hupi­kék törpikék és a csodafuru­lya, fél 6-kor és este fél 8- kor az Aladdin című olasz filmszatíra látható, főszerep­lője: Búd Spencer. Videoprogran: 15-én dél­után 5 és este 7 órakor, 16-án délután 3-ikor, 5-kor és este 7 órakor A legenda című an­gol fantasztikus mesefilmet vetítik. Debrecenben, Szombathelyen és Szegeden. Továbbá telefon- kezelő- és gyógymasszőr-kép- zés folyik szövetségünkben, így mintegy 1200 telefonos és 240 gyógymasszőr dolgozik az or­szágban. Továbbtanulás a gim­náziumban, főiskolán és az egyetemen is lehetséges; ze­nészként, tanárként és jogász­ként is dolgoznak. A felnőtt korban megvakultak számára a rehabilitációs központ és szövetségünk nyújt segítséget pontírás-olvasás, gépírás, nyelvtanulás, kézimunka és sport gyakorlásában. 1500 pontírásos mű és 1200 hangos­könyv, több folyóirat áll tag­jaink rendelkezésére. Az új Brai-láb, a beszélő számítógép majd új munkaterületet ad a vak ember számára, progra­mozóként. Közlekedni nem tu­dó tagjaink részére a bedol­gozói munkát szorgalmazzuk. Ügy gondolom, ez is eredmé­nyes lesz. így integrálódunk társadalmunkban, és szorgal­mas munkánk alapján megbe­csült tagjai vagyunk társadal­munknak. — Nemrégen tartotta tag­gyűlését a körzeti csoport, ahol az egy év mérlegét ön mint a csoport elnöke vonta meg. Melyek voltak a legfon­tosabb események az elmúlt esztendőben? — Több dologról fentebb már szóltam. A segédeszközök iránti igényeket a városban is ki tudjuk elégíteni, a szövet­ségben folyik a beszélő szá­mítógépek árusítása és az ok­tatás is. A városi könyvtárba megérkezett a szövetségünk­ben másolt 35 hangoskönyv, s a kazettákat a könyvtár ház­hoz szállítja, illetve cseréli. Talán nemsokára a kisméretű, fülhallgatós magnetofonok kölcsönzése is lehetővé vá­lik. Tagjaink közül 37 áll munkaviszonyban, harmincán főállásban dolgoznak, és ígére­tünk van rá, hogy a dunake­szi szociális foglalkoztatóban, ha igény mutatkozik, újabb belépőket is fogadnak. Szeret­nénk, ha több lehetőség lenne vak telefonkezelők foglalkoz­tatására; jelenleg egy váci és egy dunakeszi sorstársunk szeretne helyben elhelyezked­ni, hogy ne kelljen a főváros­ba járni. — A gondoskodásról, a se­gítségnyújtásról szólt beveze­tőben, kérem, befejezésképpen is beszéljen erről. Itt, helyben, milyen segítséget kapnak önök? — A váci kiskereskedelmi vállalat 150-es boltjának bri­gádjától 17 kazettát kaptunk a könyvtár részére, a Vác Vá­rosi Tanács 40 ezer, a Dunake­szi Tanács 5 ezer, a Cement- és Mészművek központja 10 ezer, a kötöttárugyár szintén 10 ezer forintot utalt át ne­künk. Ez utóbbi továbbra is 30 százalékos vásárlási ked­vezményt nyújt. Az áfa átvál­lalásával a kötöttárugyár és a Forte, termékeik hirdetéséért, ezután is 40—40 ezer forintot utal át szövetségünk egyszám­lájára. Szeretném ezúton is megköszönni megértő, emberi magatartásukat, az önzetlen segítségnyújtást — mondta befejezésül Nagy László a váci körzeti csoport elnöke. B. J. Szedik a csemegeszőlőt Jó közepes szőlőtermést szüretelnek az Alagi Állami Tangaz­daság váci kerületében. Felvételünkön Máriaudvar közelében szedik az ízletes saszlát. Mivel a szőlő rövidesen már étke­zési célra nem lesz megfelelő, a további termést boralap­anyagként értékesítik. (Vimola Károly felvétele) Aranytorkú legények Randevú az italboltban Ezen a hétvégén, ha úgy tetszik, nemcsak tizenegy aranylábúért szoríthatunk Vá­cott. A Népfürdő italboltban adnak ugyanis randevút egy­másnak a város „aranytorkú” fiai, azok, akik ivásban szeret­nék eldönteni, ki a legjobb. Sport.. .7 Szórakozás .. .7 Nem, sörivóverseny. Mégis rendhagyó viadal megszerve­zéséről van szó, hisz nemcsak ilyen, de hasonló esemény sem volt eddig se közel, se tá­vol. Illetve, attól függ, mit értünk „távol” alatt. — Az NSZK-ban, Ausztriá­ban nagy hagyományai van­nak ezeknek a bajnokságok­nak — mondja Fleischinger Ti­bor üzletvezető. — München­ben például a mennyiség dönt, vagyis, hogy ki tud többet meginni, az osztrákok inkább a gyorsaságot értékelik. A megrendezésnél mi az utóbbit Várják a váciakat A fóti templomért Foton áll az Ybl Miklós ál­tal tervezett csodálatos római katolikus műemlék templom. Miután hosszú évek óta fel­újításra nem volt pénz, az épület nagyon rossz állapotba került. A felújítási munkákat az eddig bel- és külföldi köz­adakozásból befolyt összegből sikerült elkezdeni. Foton működik a Fáy—Vö­rösmarty irodalmi-művészeti társaság, amely egy hangver­senyt rendez ebben a temp­lomban felújítása, megmenté­se érdekében, ennek javára. A szereplők nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek a fel­lépésre, október 15-én, szom­baton IS órakor. Az egyéni adományokat a templom felújítására adja át a társaság, amely emléklapot is készíttetett, amit szeretne a hangverseny minden hallgató­jának átadni, hogy néhány év múlva, ha sikerül megmente­ni ezt a műemléket, az itt résztvevők kicsit a maguk si­kerének is elkönyvelhessék. Bár Fót viszonylag távol esik Váctól, megtisztelő, hogy dr. Molnár Lászlóné, a Fáy— Vörösmarty társaság titkára, a váciak zeneszeretetére és a műemlékek iránti vonzódásra alapozva, őket is szeretné meg­nyerni ennek a nemes ügynek. választottuk. A szabályok a következők: 200 forint nevezé­si díj ellenében bárki részt vehet a versenyben, melynek lényege, hogy ki iszik meg gyorsabban tíz sört. Egyszer­re öten állnak sorompóba. Természetesen jegyezzük az eredményeket, és mivel a ver­seny kétnapos, csak vasárnap délután hirdetünk győztest. A sör márkáját mindenki tet­szés szerint választhatja meg a minőségi, tehát osztrák, cseh, német termékek közül. Lényeges megkötés, hogy it­tasan senki nem versenyez­het, más nem ihat bele a po­harába vagy üvegbe, és nem szabad felállni az asztaltól. — Reméljük, kibírják majd azt a húsz percet... És aki nem issza meg mind a tízet? Időn túl is lehet fogyasztani? — Nézze, ez azért egy üz­leti vállalkozás. Az a tíz üveg nekünk 300 forintba kerülne. Ha valaki nem birkózna meg az összessel határidőn belül, hát sajnáljuk. — Milyen díjak lesznek? — Éppen most indulok Bu­dapestre vásárolni. Vázákra, dísztárgyakra gondoltam. És persze készülök a nagyközön­ség látogatására is. Birkapör­költtel, báránysültvacsorával várjuk a kíváncsiakat. — Mekkora érdeklődésre számítanak? — Már jó néhányan előze­tesen beadták a nevezésüket, bár szombat délig a helyszí­nen is lehet jelentkezni. Mi bízunk a sikerben. — Nem félnek attól, hogy néhányan nem fogják bírni a megpróbáltatásokat? — Szeretnénk ha nem így lenne. Még csak annyit: a verseny mindkét nap délután 4 órakor kezdődik. Falusy Zsigmond A narancssárga Polski Fiat motorja egyenletesen du­ruzsolt. A szerelő két nappal korábban állította be a gép­kocsi gyújtását. Az aprócska négykerekű azóta fürgébben futott az aszfalton. A doktor­nő boldog volt, hogy meg­szűnt a rángatás, a kipufogó durrogása. Az asszony hazafelé tartott. A sötét országút gyér forgal­ma, a motorhang elálmosítot- ta. Még vagy harminc kilo­métert kell megtennie, hogy elérje a családi fészek nyu­galmát. A gyerek már bizto­san alszik, csak Feri várja őt, s hogy az ideje ne múljon haszontalanul, tervrajzok fölé görnyed. Vonalakat húz az asz­talra kiterített papíron, mér­nöki pontossággal! Az utóbbi időben egyre gyakrabban hordja haza a hivatali mun­kát, s esténként, hét végeken tervrajzokon dolgozik. Kell a pénz! Egy körzeti orvos ugyan a köztudatban élő mendemon­dák szerint, nem keres rosz- szul, de a valóság mégsem olyan rózsaszínű. A doktornő ugyanis csak ritkán, s ott fo­gadja el a hálapénzt, ahol az különben sem hiányozna a napi megélhetéshez. Gondolatai a család, az otthona körül jártak. Szem­ből fényszóró vágott a sötét­be. A reflektorok elvakítot­ták, ösztönösen levette lábát a gázpedálról. A Polski tem­pója egyenletesen lassult. A lámpák fénye egyre közelebb került, betakarta. Aztán egy elnyújtott suhanással meg­Játék? szűnt. De a nyugalom nem tartott soká. Most mögötte gyúlt fény. Először csak a tá­volban, majd egyre közelebb és közelebb került hozzá az érkező jármű. Az asszony várta, hogy mikor előzi meg az a másik. De nem történt semmi. Az autó felvette az ő kocsija tempóját, s követte. Két-három kilométert tettek meg így, amikor hátul az or­szágúti lámpák helyett a fényszóró lépett működésbe. A doktornő pupillái összeszű­kültek a feje fölött lévő tü­körből visszavágódó fénytől. „Ez megőrült!” gondolta, s lehúzódott az út szélére, köz­ben lassított. De a mögötte lévő gépkocsi vezetője ugyan­ezt tette. A nő a fékre lépett, jobbra kitette az indexet, mintha meg akarna állni. A kilométeróra mutatója már csak a harmincas számig len­gett ki... Mögötte ugyanez játszódott le. A doktornő idegesen tette kettesbe a sebességváltót, gázt adott és gyorsítani kezdett. A másik gépkocsi szintén. Az asszony a visszapillantó tükörbe nézett, de olyan erős fény vágódott az arcába, hogy semmit sem látott. A tükröt az útpadka felé fordította. Közben vetett egy pillantást hátrafelé, de csak két elmo­sódó körvonalat látott a má­sik kocsiban. Gyorsított. A fényszórók makacsul rá­tapadtak. A mögötte lévő autó vezetője tíz-tizenöt mé­terről követte. Az út akácer­dőn vezetett át. Szemből időn­ként egy-egy gépkocsi érke­zett. Néha meg is előzte őket egy-egy gyorsabb jármű. Se­hol egy ház, egy ember. A legközelebbi lakott település tizenöt kilométerre van. És mögötte a tolakodó reflekto­rok ... ! Félni kezdett. Kiver­te a veríték, ahogy arra gon­dolt: a másik autó utasai megállítják öt és... Nem, ilyesmi csak a filmekben, meg a krimikben fordulhat elő. De akkor mit akarnak?! Egyre erősebben markolta a kormányt, közben szinte észre sem vette, hogy már a padlóba nyomja a gázpedált. A sebességmérő mutatója egy­re feljebb kúszott. Már el­hagyta a százas számot, aztán még öttel, tízzel, tizenöttel tovább lendült. A doktornő bármennyire is igyekezett, a másik autó fény­szórói makacsul ott lebegtek mögötte. Alig változott köz­tük a távolság. Ezt nem lehet itt hagyni, villant át az asz- szony agyán. A két száguldó autó el­hagyta az erdőt. Szántóföldek mellett zúgtak el, de az esti sötétség mindent betakart. Közel volt már a falu. Ha odáig elér, nem lehet baja, gondolta. Csak a sorompó, az meg ne fogja. .Mindjárt itt lesz! De bakter már nincs, senki sincs ott, akitől mene­dékét kérhetne, csak a vasúti sínek szelik át az országutat! Az óráját nézte: tíz elmúlt. Ilyenkor nincs vonat. Mert, ha meg kell állnia, azok ott hátul biztosan megtámadják, gondolta. Egyre idegesebb lett. Még egyszer balra kanyaro­dik az út, aztán jobbra. A domb mögött pedig ott a jelzőlámpa a félkaros sorom­póval ... A Polski tempója csökkent. A sebességmérő mutatója már alig közelítette meg a kilenc­venes számot. A kis négyke­rekű nem szokta meg, hogy ilyen nagy igyekezettel vág­jon bele a kanyarba, de azért nem történt baj. Az asszony hátranézett, a fényszórók mö­götte voltak... Mire ismét előre fordult, már látta a piros fényt, a le­eresztett sorompókat. Mi ez? Ilyenkor nincs vonat! Nem, most nem szabad megállnia! Nyomta a gázpedált, a kor­mányt balra rántotta és rá­hajtott a sínekre ... Már nem­csak hátulról, de oldalról is fény zúdult rá. Éles kürtszó, zakatolás tépte szét az éjsza­ka nyugalmát. A hátulról őt pásztázó reflektorok hirtelen kihunytak, s a doktornő nya­kába zúduló fényt a gyorsvo­nat fékcsikorgása váltotta fel, amit messze hangzó csattanás kísért... A z asszony csak ekkor mert lassítani... Csitárl János Hét végi jegyzet Ebéd az iskolában V izsgálatokat végeznek a megyei tanács ille­tékes szakemberei, velük tartanak útjaikon, elemez­nek, észrevételeket tesz­nek a köjál-orvosok. Fe­lelősségteljes munkába kezdtek, a feltárt informá­ciókról csak őszintén be­szélhetnek majd. Engem csak az a kérdés izgat, hogy találnak-e megoldást. Az óvodai, iskolai gyer­mekétkeztetésről van szó, amelyről eddig részinfor­mációk állnak a birtokuk­ban, s azok a mienkben, akik szülőként éveken át mindig azzal a tudattal engedjük el csemetéinket otthonról, hogy egy meg­határozott összeg ellenében tízórait, ebédet, ha délután napköziben maradnak, ak­kor uzsonnát kapnak, főtt ételt fogyasztanak. Ennél­fogva elnézőbbek vagyunk, ha az apróság nem akar reggelizni, mert úgyis hoz­zák már az első szünet­ben a tejet, a tejfölt, vagy más egyebet, tehát nem éhezik. A fáradtan haza­érkező anyuka este elősze­retettel hanyagolja el a vacsorafőzést, jó lesz a hideg étel, mert minden­ki ebédelhetett. Aztán jönnek a megle­petések. A tanító nénik ar­ról panaszkodnak, hogy nem élénk a gyerekek fi­gyelme, mivel üres gyomor­ral jönnek az iskolába, s úgy töltik az időt ebédig. Aztán odahaza azt hallani, hogy jobb lesz, ha itthonit csomagol anyu délelőttre, mert csúnya volt a tejfö­lös pohár, délben nem íz­lett, nem kellett a kihűlt leves. Forintra, dekára, kalória­értékre számítják a nyers­anyagnormákat, a szülők keresete szerint állapítják meg a hozzájárulást, ami­hez még mindig hozzájön a támogatás az oktatásügy forrásaiból. Ám még így is kevés a pénz, aminek már az eddigi tapasztala­tok szerint az az eredmé­nye, hogy mind kevesebb lesz a húsos menü, mind több a tészta, a szénhidrát tartalmú étel. Ott, ahol ügyes a szakács, a szűkülő keretek között is jól tud­nak gazdálkodni a konyha mesterei, még nincs nagy baj — mondják a vizsgá­latban részt vevők, de attól már tartanak, hogy az élel­miszerárak további emel­kedése után egyre na­gyobb fejtörést okoz az olyan menü összeállítása, amely garantáltan gyerme­keink egészségére válva, testi, szellemi fejlődésük feltételeinek egyik leg­fontosabb alapja iehet. Ma még alig beszélhetünk olyan éhes kisdiákról, akit a konyha éheztetne, s alig­ha kerül erre sor a mi társadalmunkban. A gondok másik fele ugyanis az, hogy kisebb is­kolákban, olyan falvak in­tézményeiben, ahol nem ju­tott elég pénz a tárgyi fel­tételek modernizálására, sok baj van a kulturáltság hiányával, s az sem hagy­ható figyelmen kívül, hogy kevés a szakképzett kony­hai alkalmazott, ami nem utolsósorban az alacsony fizetéseknek tulajdonítható. Ez is oka talán annak a következménynek, hogy ahol viszonylag jók a fel­tételek, ott is tapasztalható szakszerűtlenség, ott sem párolog mindig melegen a húsleves, kifelejtik a szá­mításból, hogy a gyerekek­nek nemcsak ennivalót kell adni, hanem kedvet is kell csinálni. Itt érkez­tünk ahhoz a ponthoz, ami­re megint azt kell mon­dani, mint annyi másra, hogy ehhez a munkához szív kell, gyermekszeretet. Felelősségtudat az iránt. hogy milyen lesz az új nemzedék ereje, egészsége, s nem utolsósorban a kul­túrája. Mert az étkezés tantárgy is lehetne az is­kolában. Ezt a szülők egyi- ke-másika máris feltételezi, azért nem szoktatja gyer­mekét otthon a kulturált étkezésre. Pedig az is sze­mélyiségformáló tényező. Kovács T. István ISSN 01M-275S (Váci Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom