Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-03 / 236. szám
1988. OKTOBER S., HETFÖ 5 Színházi levél Az első fecskék Megyénk műemlékei A ráckevei Savoyai-kastély A kastély külső képe Nem dúslako- dott bemutatókban a fővárosi színi élet az évad első hónapjában. Igazából csak két új produkciót láthattunk, meg egy félig-meddig újat. Sovány start. Indokokat a gyér premierekre viszont hallottunk, attól kezdve, hogy a szöuli olimpia tévéközvetítései úgyis elvonnák a közönséget a színháztól (ami, mint azt a lapok megírták, tényszerűen sem igazolódott), addig, hogy egyes színházak elvből kezdenek csak októberben, mások meg kényszerből, mert vagy foglalt volt a színházterem más célokra (mint a Thália a Ki mit tud? adások sorozatára), vagy tatarozás, felújítás folyik (mint a Józsefvárosi Színházban), ami eléggé elhúzódó munkának bizonyult. Így aztán maradtak a Madách Kamara és a Madách Színház bemutatói, meg az a bizonyos félig-meddig új szín- revitel (Szörényi—Bródi rockballadája, a Fehér Anna, a Nemzeti Színházban, a nyári, Karmelita udvarbeli bemutató és a szegedi szabadtéri játékokon zajlott előadások után). A Madách Kamara újdonságáról — Arthur Miller Az érseki palota mennyezete című darabjáról — legutóbb már írtunk. Ezúttal a „másfél” bemutatóról, a „nagy” Madách Shakespeare-e lőadá- sáról — Tévedések vígjátéka — és a Fehhér Annáról essen szó. A Tévedések vigjátéka meglehetősen kedvelt a színházak táján. Nálunk is. 1945 után összesen tizenegy hazai bemutatója volt (ebben benne van a mostani is). Különösen szívesen játssza a Madách, hiszen már 1945-ben és 1954- ben is színre vitte. Igaz, Budapesten a Nemzeti 1968-as előadása óta (tehát húsz éve) nem játszották. Viszont az a régi, 1954-es előadás a Madáchiban, Pártos Géza rendezésében, emlékezetesen kitűnő volt. Már a szereposztása is erre enged következtetni: Zenthe Ferenc, Körmendi János, Psota Irén, Löte Attila, Vándor József, a napokban elhunyt Basilides Zoltán, hogy csak a fontosabb szerepek alakítóit említsem. Vérbő, fergeteges és életvidám komédiá- zás volt; „boldogult úrfiko- rom” egyik első nagy színházi élménye. Emlékezhetünk egy egészen kiemelkedő külföldi előadásra is: a Royal Shakespeare Company jött el vele, akkor, amikor a Peter Brook-féle, Paul Scofielddel a címszerepben színre vitt Lear király is itt járt. Mitől ilyen népszerű ez a korai — valószínűleg 1592- ben keletkezett — Shakes- peare-komédia? Talán elsősorban attól, hogy remekül szerkesztett, holtbiztos dramaturgiájú mű, ami egy vígjáték esetében sosem hátrány, s különösen nem akkor, ha itt többszörös összeté- vesztések, fölcserélések, tévedések bonyolult szövevényét kell irányítani és bonyolultságában is világosan végigvezetni. Az alaptörténet igen régi, még Plautusig nyúlik visz- sza. Két ikerpár — urak és szolgáik egyaránt ikrek — viszontagságait meséli el a darab a boldog befejezésig, amelyben mindenki megtalálja a helyét, mindenki felismer mindenkit, és mindenki végre megtalálja önmagát is, hiszen a nagy ösz- szetévesztésekben szinte személyiségét veszti az úr-ikerpár is, meg a szolga-ikerpár is. És errefelé kereshető a darab népszerűségének másik oka — az tudniillik, hogy a kergetőzések, félreértések, ösz- szekuszált szituációk közepette is ezek a figurák — s nemcsak a két ikerpár — igen jól megfogalmazott, élő, hiteles karakterek is. Shakespeare már ebkor tökéletesen tudja a drámai karakterek egyéní- tésének minden fogását (végtére is a Tévedések vígjátéka írásának idején már túl van a Rómeó és Júlia megfogalmazásán, megírta a Titus Andro- nicust, a Felsült szerelmeseket, A két veronai ifjút, a Minden jó, ha jó a vége és a Troilus és Cressida című darabokat, s már készül a VI. Henrik és a II. Richárd). A mostani előadás a Madáchiban egy nem új keletű divatot követ: librettónak használja fel Shakespeare művét. Azaz zenés darabot, pontosabban musicalt farag belőle. Szirtes Tamás rendezése innen nézve meglepően kellemes munka: gördülékeny, ötletes, szellemes, jó humorú, ízléses és pontosan kidolgozott (ami ilyen daraboknál, ebben a műfajban persze alap- követelmény). Szenes Iván nagyon színvonalas dalszövegeket írt a darabhoz, és Maleic Miklós zenéje van olyan jó, mint a jó átlag ebben a műfajban. Ráadásul néhány kitűnő színészi teljesítmény is jelen van: Gyabronka József mint az egyik szolga, Dunai Tamás mint egy kuruzsló varázsló, Varga Mária mint az úr-ikrek egyikének felesége, Schnell Adám, mint a másik úr-iker, Dengyel Iván mint megfogott fogdmeg az előadás savát-borsát adja. Ami viszont hiányzik: Shakespeare karakterrajzának elmélyítése. Az avoni bárd ugyan remek modern librettistának is bizonyul, de azért ő drámaíró is volt, s nem is csak úgy mellesleg. A „fél” bemutatóról, a szabadtérről kőszínházba költöztetett Fehér Annáról (melyet mindössze két előadás erejéig játszott a Nemzeti, és majd csak mától, október 3-ától veszi ismét műsorára) annyit kell elmondani (ez viszont igen fontos), hogy a nyári bemutató utáni elég súlyos kifogásokat, melyek a kritikákban és a nézői véleményekben is tükröződtek, a rendező, Ke- rényi Imre részben megszívlelte, mert a darab lényeges mozzanatain változtatott és javított. Szóvá tette például a kritika, hogy a darab témájához és stílusához egyáltalán nem illő kabaréelemek, szóviccek, játékötletek rontják a jó összhatást. E szövegek legtöbbje most eltűnt, s ezzel sokat javult a librettó. Kifogás volt a félig-meddig melodra- matikus illetve „túlforradalmasított” befejezés is; Kerényi most ezt is átrendezte, ízlésesebbé, finomabbá, ha lehet ezt mondani: balladisztikusabbá téve így a záróielenetet. Tehát: javult a színpadi hatás, javult a mű belső egysége, javultak arányai. A mi változatlanul zavaró, de már aligha javítható ki: a zenei anyag folklór- ihletettsége, a dalszövege!: maisága, valamint a drama- tikus népi játékok eredeti folklóranyaga közt fennálló lényeges stiláris különbség. Ez annyira alapvetően meghatározó, szervi dolog, hogy változtatás talán csak teljes újraírással volna elképzeihető. Takács István Mezei Maria-emlékház Kulturális célra Kltitaimnésztra Aiszkhülosz Oreszteiájában, Mása Cse- hovnál, a Három nővérben, Ibsen Rebekka Westje a Ros- mersholmból, Warrenné Shaw darabjából — Mezei Mária megannyi feledhetetlen szerepe. Műveltsége, kutató szelleme, lelkesedése átütő erejű egyéniséggé avatta a színpadon; a virtuóz társalgási vígjátéktól a komor tragédiáig szinte valamennyi szerepkörben otthonos volt — állapítja meg a Színházi Kislexikon a művésznőről, aki szegedi egyetemi tanulmányait megszakítva választotta inkább a színpadot, s jelentkezett Rózsahegyi Kálmán híres színiiskolájába. A nagy színésznő több, mint harminc évig élt távol a főváros gyakran idegesítő zajától, de mégis közel a centrumhoz, Bodapest határában, Budakeszin. A Petőfi utca 18. számú, fekete zsalus, sárga épület falán néhány napja emléktábla hirdeti: Ebben a házban lakott Mezei Mária színművésznő 1950-től 1983-ig, állíttatta a Budakeszi Nagyközségi Tanács. — Végrendeletében a művésznő a településre hagyta az ingatlant, olyan módon, hogy a tulajdonjog a tanácsot, a használati jog pedig a férjét illeti — mondja Farkas Gyula, a nagyközségi tanács elnöke. — Az a szoba, amely a pihenést, a visszavonulást jelentette számára, eredeti állapotban, emlékszobaként marad meg. Az érdeklődőknek, előzetes bejelentkezés után, a művésznő férje, Lelbach János szívesen megmutatja az örökséget. A későbbiekben a házat kulturális célokra szeretné majd használni Budakeszi. Lehet belőle szanatórium, vagy alkotóház — elég nagy az épület —, olyasmi, ami művészeti és gyakorlati értékét egyaránt megőrzi. — A látogató az Úttörő térről a Mezei Mária utcán végigsétálva juthat el a szép lakóházig. Miért éppen ezt az utcát választották ki, hogy a nagy színésznő nevét viselje? — Az utca elnevezését a férjével kötött tanácsi megállapodásban vállaltuk. SinkoVÜS. Tanítanivalóan szép artikulációval és szintén nagyon szép, gondolatokban gazdag nyilatkozatot tett jeles színészünk, Sinkovits Imre abból az alkalomból, hogy hatvanéves lett. Tarján Tamás tisztelettudó és nagy tájékozottságra valló kérdéseire válaszolva egyrészt életútját rajzolta fel, másrészt meg azokról az eszményekről szólott, amelyek vezérelték és vezérlik ma is. Biográfiája az újságolvasók, rádióhallgatók előtt nagyjá- ban-egészében közismert. Jól tudjuk róla, hogy az óbudai Árpád gimnázium tanulója ként szerette meg a színészetet és onnan került be aztán a főiskolára, ahol olyan kiváló tanárok oktatták, nevelték, mint Hegedűs Géza, Gelléri Endre. Innen előbb a Nemzeti Színházhoz szerződött — mint mondta, az egészen nagyok Ráckeve messze földön híres műemléke az 1702-ből származó Savoyai-kastély. A barokk stílusban készült épületet Sa- voyai Jenő herceg megbízásából Johann Lucas Hildebrandt tervezte, először valósítva itt meg a később oly sokszor megismételt művészi gondolatát: az alkotás és a táj kapcsolatának megteremtését. A bábkorlátos erkély alatti kocsifelhajtóról a Duna felé láthatunk, magát az erkélyt pedig Hildebrandt valószínűleg a két Duna-ág látványának élvezésére tervezte. Az épület az első magyarországi barokk kastély. Építtetője arra számított, hogy háborús támadás soha nem éri, ezért nem is emlékeztet az előző század magyar várkastélyaira. Katonailag védhetetlen, ehelyett a tulajdonos egy új kor hírnökét, francia és olasz példák nyomán egy ragyogó világi palotát emeltetett. A ráckevei kastély sokban hasonlít a bécsi Rennwegen álló alsó Belvedere-palotára, amelyben az építőművész a sikerült ráckevei alkotás variánsát teremtette meg. A kastély homlokzatán található szobrok elősorban épületdíszítési funkciót töltenek be. Számos szobor — Mars, Herkules, Aeneas — a férfias erő, a katonás tartás megtestesítője; bennük a tulajdonos herceg érdeklődése nyilvánul meg. Az épület hajdani pomarnyekaban akkor még nem merte kipróbálni képességeit —, 1956 után pedig az akkor remek igazgatás alatt virágkorát élő József Attila Színházba. (Itt egyszer éppen tizenkilenc alakban jelent meg egyetlen előadáson!) Mindezek után ismét a nagy szerelem, a Nemzeti következett, ahol jelenkori irodalmunk legkivá- lóbbjaival találkozhatott. S innen beszélhetünk arról, hogy őt mint az ország első számú társulatának az oszlopos tagját, mindig is a nemzet szolgálata érdekelte. Az együvé tartozás, az önismeret, az önszerveződés hitét, gondolatát akarta s akarja átplántálni a tömegekbe. Egyúttal pedig arra is példát adni, hogy igenis lehet manapság is tisztesen, erkölcsösen, pontosan, szépen élni. Az Olyan együttjátszás- ra törekedni, mint amilyen egy jól kidolgozott színházi előadás, amelyben minden és mindenki a helyén van, s a legkisebb statiszta is úgy teszi a dolgát, mintha ő hordozná vállain a főszerepet. Mindez — ismételjük — nagyon méltóságosan és már-már prófétikus erővel, súllyal hangzott el, s így aztán a vidámabb Sinkovits Imrével nem esett most találkozásunk. Egy icipicit akkor váltott könnyedebb szóra, amikor legnagyobb filmsikerét, a Tizedes meg a többieket emlegette. Hogy ugyebár ehhez a szerephez a színészek nagy barátja, a szerencse segítette hozzá. Egyszerűen sokat foglalkoztatták akkoriban a filmesek, s mivel kéznél volt, ráosztották ezt a feladatot. Am amúgy kiváló paródiái, kacagtató kabarészámai éppen csak megemlítőd- tek, azért is, mert ezektől az páját napjainkban a Szépművészeti Múzeumtól kölcsönzött festmények idézik vissza, köztük a legszebb II. Rudolf ma- nierista művészének, Bartho- lomeus Sprangernek sejtelmes fényben fürdő Vénusza. A jobb oldali tanácskozóteremben Mária Terézia királynő és férje egykorú olajportréja látható. Az egykori kocsifelhajtót hatalmas különleges üvegfelület zárja le, így a kupolától jobbra és balra fekvő háromhárom díszterem ezen az úton közelíthető meg. A palota jelenleg alkotóházként működik, ezért csak a életkora miatt eltávolodott, és azért is, mert a jelen időkben nem nagyon érez kedvet — és másokban sem lát valami nagy hajlandóságot — a felszabadult komédiázásra. Hát úgy nagyjából ennyiről és ilyesmikről értesülhettünk — mármint az az előfizető tudhatta meg ezeket a dolgokat, aki lelkesebb tisztelője Sinkovitsnak, és fönnmaradt azon az éji órán. Gáifíi. Egy estével korábban — azaz pénteken — szintén egy kiváló színművész, az ifjú Gálffi László mutatkozott be a képernyőn, mint abszolút főszereplő. Esztergályos Károly rendező ugyanis reá osztotta a Hajnali párbeszéd című, Kosztolányi Dezső novelláiból összeállított tévéfilm férfialakját. Nyilvánvaló, hogy az a romantikusan kedves fiatalember, Kosztolányi alteregója, Esti Kornél elevenedett meg általa, mégpedig ugyanabban a ködös, homályos, keserédes stílusban, amely ezt az írást oly feledhetetlenné teszi. Akik olvasták a regényt, tudhatják, hogy Esti Kornél itáliai utazása közben éli át a történteket, s Esztergályos maga is két út közé sorolta be mindazt, amit láttatni akart. A korabeli Pest zűrzavaros művészvilágát, a túl okosokat, a túl szépeket, a túl keserűeket, tehát az emberi extremitás, a másság jellegzetes képviselőit, ök jártak-kel- tek a ködösen romantikus felvételeken, s ők késztették gondolkodásra a nézőt magamagáról, a saját belső titokzatosságairól. Nagy ízléssel összeállított, remekül eljátszott és képeit tekintve — Bíró Miklós operatőrnek hála — ritka szép tévéfilm volt. Akácz László főépület nagy termeit lehet szombatonként és vasárnap látogatni. Az épületben működik egy szép kialakítású kastélyétterem is, amelynek különleges hangulatáról az épület statikáját kezdettől biztosító vaskos oszlopsor gondoskodik. A ráckevei Savoyai- kastélyt választotta ma kezdődő négynapos tanácskozásának színhelyéül a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsának magyar nemzeti bizottsága. A konferenciáról szóló részletes tudósításunkat lapunk holnapi számában olvashatják. Mit mutatnék meg? Váci helytörténet Harmadik éve annak, hogy Vácott először hirdetett helytörténeti-történelmi vetélkedőt a város általános iskoláinak felső tagozatos tanulói számára a Madách Imre Művelődési Központ és a Katona Lajos Városi Könyvtár. A versenyt az idén is megrendezik, mindkét fordulóra októberben kerül sor. Első feladatként rövid fogalmazást kell írniuk a részt venni kívánóknak a következő témából: Mit mutatnék be Vác nevezetességeiből kedves vendégeimnek? Az írásokat október 10-ig várják a művelődési központ címére, a készítők nevének, évfolyamának, az intézmény és a felkészítő tanár nevének megjelölésével. A szervezők javasolják, hogy az iskolákat — az előző évekhez hasonlóan — hat-nyolc fős csapatok képviseljék. A közösen írt pályamunkák elbírálása után a szóbeli forduló következik. Ennek helye és időpontja: a Madách Imre Művelődési Központ 34-es terme, 1988. október 26., 15 óra. A rendezők vállalták, hogy a legsikeresebb dolgozatot készítő csapat munkáját videofilmre veszik. A vetélkedő nyertesei tulajdonképpen kiránduláson vehetnek majd részt. Logikus ?! Vitatható ugyan, ám el kel! fogadnunk: a tizennégy éver gyerek annyira érett, hogy eg: életre kiható döntést hozva pályát választhat. A sok izgalommal, latolgatással születő végső elhatározást megelőző első szülői értekezletek a napokban zajlanak minden iskola nyolcadik osztályában. Érthető hát a szülők döbbeneté, hogy a délután fél hatkor kezdődő és csak hétig tartható (a gondnok közli a hangosbemondóban, hogy fejezzük be, mert zárja a kapukat) beszélgetés első fél órája a kedves anyukák és apukák (!) balesetvédelmi és tűzrendészet! oktatásával telik el. Eddig ugyanis abban reménykedtünk, hogy az elhangzottakat elmondták azoknak a diákoknak, akiket most minden tekintetben felnőttként kezelnek, hiszen nemcsak jövendő életükről döntenek, hanem személyazonossági igazolványt is kapnak már. Ha a fent említettekre már elég érettek, akkor talán arra is, hogy megértsék: nem lehet robbanóanyaggal játszani az iskolában, s az sem veszélytelen, ha az ember kiugrik egy emeleti ablakból. Arra ugyanis még gondolni sem merek, hogy a7 elmondottak tudomásulvétel t igazoló papírt netán nem 1 nem dohányzó kislányom, hanem a saját nevemben írtam alá ... körmendi M. L. Az oroszlános Savoyai-címer (Hancsovszki János felvételei) Tv-figyelő Jelenet a Fehér Anna előadásából: Bubik István és Götz Anna