Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-14 / 246. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA: HZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÉ ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 246. SZÄM Ár«: 1,110 forint 1988. OKTÓBER 14., PÉNTEK Kormányszóvivői tájékoztató Ülést tartott a Minisztertanács Javaslat kollektív keretszerződés megkötésére A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv, a polgári perrendtartásról szóló törvény, a munka törvénykönyve és végrehajtási rendelete, az állami pénzügyekről szóló törvény és a nem lakás céljára szolgáló építmények adójáról szóló törvényerejű rendelet, valamint az árszabályozásról szóló 1984-es minisztertanácsi rendelet módosítására vonatkozó előterjesztéseket. A fenti törvények és törvényerejű rendeletek változásait az 1989. január 1-jén életbe lépő társasági törvény indokolja. Az új rendelkezések a társasági törvény alkalmazásának jogi feltételeit teremtik meg, ezért a kormány úgy határozott, hogy az erre vonatkozó módosító javaslatait még az idén a parlament elé terjeszti. A kormány elfogadta az ifjúsági turizmus helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztést, és úgy ítéli meg, hogy bár jelenleg nincs mód a központi támogatások növelésére, az erőforrások célirányosabb, ésszerűbb felhasználásával javulás érhető el, a hosszabb távú fejlesztésre pedig átfogó programot kell kidolgozni. A Minisztertanács ülése után a Parlamentben tájékoztatták az újságírókat a kormány tanácskozásán szerepelt témákról és válaszoltak az elhangzott egyéb kérdésekre. A szabadságon levő Marosán György kormányszóvivőt Bajnok Zsolt, a Magyar Hírlap, a Minisztertanács lapjának fő- szerkesztője helyettesítette és tartott beszámolót a kormányülésen elhangzottakról. Elmondotta, hogy a Miniszter- tanács első helyen az ifjúsági turizmus helyzetéről és feladatairól szóló előterjesztést vitatta meg. Ennek oka, hogy bár sok súlyos megoldandó feladata van a kormánynak, e kiemelt hellyel is jelezni kívánta, hogy mily nagy jelentőséget tulajdonít az ifjúsági problémáknak. Mint Bajnok Zsolt rámutatott, a 70-es években jelentős fejlődés kezdődött az ifjúsági turizmusban, de ez a nyolcvanas években sajnálatos módon megtorpant, sőt visszaesés következett be. Bár több mint kétmillió általános és középiskolás szervezett és hasznos szabadidőtöltéséről van szó, el kell mondani, hogy másfél millió közülük nem vesz részt semmiféle turizmusban. Meghatározta a kormány a fejlesztés további feladatait is. Megállapították, hogy központi támogatás növelésére jelenleg nincs lehetőség, ezért a rendelkezésre álló forrásokat kell koncentráltabban, célirányosabban felhasználni. Döntés született a minisztertanácsi ülésen arra, hogy a fiatalok vasúti kedvezményezettségét kiterjesztik a HÉV-re és 40 kilométeren belül a helyi buszjáratokra is. Elhatározták továbbá, hogy az idegenforgalmi alap 5 százalékát és a központi ifjúsági alap 30 százalékát a jövőben elkülönítetten fogják kezelni és az ifjúsági turizmus fejlesztésére fordítják. Jogszabály-módosítások a társasági törvény nyomán Ezután a Minisztertanács — mint Bajnok Zsolt elmondotta — úgynevezett kodifikációs munkát végzett. Emlékeztetett arra, hogy a parlament legutóbbi ülésszakán elfogadta a társasági törvényt. Így több olyan érvényes jogszabályt kell módosítani, amely ellentétes az új törvény előírásaival. Ezek közül — amelyeket a Minisztertanács üléséről kiadott közlemény felsorol — a legfontosabb a Munka Törvénykönyvének és végrehajtási rendeletének módosítása. Felkérte a tájékoztatón megjelent Halmos Csaba államtitkárt, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal (ÁBMH) elnökét, hogy adjon erről és más ezzel összefüggő problémákról részletes tájékoztatást a sajtó képviselőinek. Halmos Csaba elmondta, hogy a kormány decemberben szándékozik a Parlament elé vinni a szóban forgó módosító javaslatokat. Hangsúlyozta: a Munka Törvénykönyve módosításának egyik fontos célja, hogy összhangban legyen a gazdasági társaságokról szóló törvény szövegével, és ami talán ennél is fontosabb, szellemével. Az 1989. január 1-jétől a gazdasági társaságok kapcsán új körülmények alakulnak ki, meA nyernek Dunakeszire vezettek Renáta, aki Erzsiké volt Renátát tegnap délelőtt, tíz hónap után édesanyja, Horváth Bertalanná ismét a karjaiba vehette. A kislány egészséges, már járni is tud, és szemmel láthatóan jól van. Talán nem is sejti, hogy az egész ország közvéleményét foglalkoztató bűneset szereplője volt. Az ügy kulcsszereplője egy dunakeszi asszony. A részletekről tegnap sajtókonferencián tájékoztatták az újságírókat a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, lapunk tudósítója pedig Dunakeszin járt. A megtalált kislány. Horváth Renáta, akinek titokzatos eltűnése tíz hónapon keresztül foglalkoztatta az ország közvéleményét, . az első pillanatban kicsit riadtan hunyorgott a reflektorok fényében a tegnapi sajtótájékoztatón, azután elmosolyodott, sőt érdeklődve kapkodott a mikrofonok után. Az újságírók kérésére dr. Szabó . Ferenc rendőr ezredes, a BRFK vezetőjének bűnügyi helyettese öt percre engedélyezte, hogy a kislány megjelenjen a fényképészek előtt. Szemügyre vehettük, valóban korának megfelelően fejlett, jól gondozott kisbaba. Dr. Szabó Ferenc felidézte L (Folytatás a S. oldalon) lyek kihatnak a dolgozók munkaviszonyára és a munkáltatók kötelezettségeire, s érintenek több olyan szabályozást, amely a Munka Törvénykönyve hatáskörébe tartozik. Ezzel összefüggésben kitért a kollektív szerződésekre. Üj elemként említette, hogy jövőre be kívánják vezetni a kollektív keretszerződés intézményét. Ez azt jelentené, hogy nem egy, hanem több munkáltató és munkavállaló képviseletében kötnének bizonyos keretszerződést. Természetesen módot nyújtanának arra is, hogy köthessenek egyes munkáltatókat érintő kollektív szerződéseket is. Meg kell azonban fontolni, hogy jövőre sok kis létszámú vállalat megalakítására kerülhet sor, s kérdéses, hogy lesz-e ezeknél a kis szervezeteknél szakszervezet. Így ezeknél a kollektív keretszerződés lehetőséget biztosítana a kollektív szerződés intézményének biztosítására. Ugyanakkor, ha a keretszerződést megvalósítják, ez érvé(Folytatás a 3. oldalon.) Grósz Károly fogadta Csiao Sit Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön délután a Központi Bizottság székházában fogadta Csiao Sit, a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága állandó bizottságának tagját, a központi bizottság titkárát és az általa vezetett küldöttséget. A megbeszélésen részt vett Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője. Jelen volt Zhu Ankang, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete. A nap folyamán a kínai politikus találkozott Németh Miklóssal, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjával, a Központi Bizottság titkárával és Fejti Györggyel, a Központi Bizottság titkárával. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága csütörtökön este dszvacsorát adott Csiao Si tiszteletére. Változásokra »strouSal - mutatnak rá a ^ * megfigyelők — egy olyan ponvarvu ton távozik — akár egészségügyi, akár más okokból — a szövetségi kormány éléről, amikor éppen azok a változtatások, az átalakítás, a gazdasági reform van napirenden, amelyet az eredetileg jogi képzettségű, de inkább gazdasági szakembernek é$ technokrata politikusnak tekintett Strougal követelt a legenergikusabban már jó ideje.” (2. OLDAL) A véasö eszköz ”A megyében is csökkent a , ” „ , a taglétszám, s jelentősebben, éS a Vétójog 10—15 százalékos arányban a pedagógusoknál az alacsony jövedelmek, de különösen az új adórendelet miatt. Ugyanis a hiányzó ezer pedagógust túlórában kell helyettesíteni, amiért a levonások után csekély óradíjat kapnak. Nagyjából hasonló feszültségek keletkeztek az egészségügyben.” (3. OLDAL) Merev bízik „Ezek után Mezey csak abban • . _ ,hisz, hogy a meghívott labda- fai'eetosaman rúgok a tudásuk legjavát adják, jelentős formajavulást mutatnak. Észak-lrország ellen azzal kell „főzni”, ami van, a kísérletezésnek, szélsőséges próbálkozásoknak nincs helye. Akiket ezúttal figyelembe vett, a múltban többé-kevésbé már bizonyítottak.” (7. OLDAL) A gazdasági együttműködésről Magyar-iraki tárgyalások Csütörtökön elutazott Budapestről az iraki gazdasági küldöttség, amely október 10. és 12. között részt vett a magyar—iraki gazdasági együttPest megyei műszaki hetek Százhalombattai nyitás A számítástechnika jelene, s a jövő lehetőségei címmel a megyei műszaki hetek keretében tanácskozást tartanak Százhalombattán, a Barátság Művelődési Központban. A rendezvény, amelyet a MTESZ, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Pest Megyei Szervezete, valamint a Százhalombattai Intéző Bizottság szervez, gazdag programmal várja az érdeklődőket pénteken fél tízre. A plenáris ülésen Tóth B. Zoltán, a Senior Váci Kötöttárugyár vezérigazgatója, a MTESZ Pest Megyei Szervezetének elnöke nyitja meg a műszaki heteket. A tanácskozáson szó esik a bér- és foglalkoztatáspolitiSzedd magad! a téeszben A Rozmaring Tsz nagykovácsi szőlő-gyümölcs ágazatában javában tart a körteszüret. A termes negyven százalékát a lakosság körében értékesítik. Ez az akció különösen a gyerekes családok körében kedvelt. Képünkön: egy anyuka csemetéi szedik a télálló körtét. (Vimola Károly felvétele) Műveltség, természettudomány, technika Konferencia Visegrádon Ma és holnap tudományos konferenciát tartanak Műveltség — természettudomány — technika címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara filozófiai tanszékének szervezésében áz egyetem visegrádi üdülőjében. Fülöp József akadémikusnak, az ELTE rektorának megnyitója után plenáris ülés következik, ahol többek között a csúcstechnológiák és a társadalom, az éltechnológiák és az Ifjúság kapcsolatáról, a környezetvédelem időszerű kérdéseiről hallhatnak előadásokat a résztvevők. Ezután a tanácskozás három szekcióban — A hagyományos műveltségfelfogások és korunk tudományos-technikai kihívása; Természettudomány és társadalmi haladás, továbbá Jövőnk és a csúcstechnika címmel — folytatja munkáját. A szekcióüléseken elhangzott előadásokat — amelyek például a tudományos kutatás nyolcvanas évekbeli politikai mozgásteréről, az általános műveltség és a technika viszonyáról, a világűr társadalmi-gazdasági hasznáról szólnak majd — vita követi, s a konferencia szombaton délután fejeződik be. káról, majd a számítástechnika magyarországi helyzetéről. A szekcióülések három tagozaton — ipari, mezőgazdasági, s tanácsi — folynak. A tanácskozás résztvevői délután üzemlátogatáson vesznek részt, megtekintik a DKV mikroprocesszoros üzemi irányítási rendszerét. A rendezvény ideje alatt a művelődési ház előcsarnokában személyi számítógépes bemutatót tartanak. Szakkönyvkiállítás és -vásár is színesíti a programot. működési állandó vegyes bizottság XI. ülésszakán. A tárgyalásokat Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter és Szamai Madzsid Faradzs tervezési miniszter, a bizottság társelnökei vezették. Az iraki küldöttség vezetőjét fogadta Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke. Áz iraki miniszter találkozott Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel is. A tárgyalásokon megerősítették kormányaiknak a két ország közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztésére irányuló szándékát a kölcsönös előnyök elve alapján. A felek megállapodtak abban is, hogy a kapcsolatfejlesztés konkrét módozatainak kialakításáról október végén Bagdadban újabb tárgyalásra kerül sor. Fejlődő gazdasági kapcsolatok Umbria kiállítást szervez Másfél évtizedes a kapcsolat Pest megye és az olaszországi Umbria megye között. Az elmúlt három évben felélénkült a párbeszéd a két országrész tanácsai között, együttműködési szerződésbe foglalták a tennivalókat. Már nemcsak az államigazgatás és a kultúra területén cserélték ki tapasztalataikat, hanem bevonták a közös témákba a gazdasági életet is. Tavaly Perugiában Pest megye mutatkozott be, kiállításon szemléltetve a szövetkezetek, a vállalatok termékeit, de ízelítőt adtak a megye mindennapjaiból is. Most Umbria készül a látogatás viszonzására. Januárban szeretnék megrendezni ezt a kiállítást, amelyen az olasz gazdaság termékeit ismertetnék meg a magyar látogatókkal. A bemutatót már szervezik. A megbeszélésekre delegáció érkezett Umbriából, akik a technikai előkészítés mellett egyeztető tárgyalásokat is folytatnak a Pest Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetségének, a Termelőszövetkezetek Pest Megyei Szövetségének, valamint a Magyar Gazdasági Kamara Budapesti, Pest Megyei Bizottságának vezetőivel, s megtekintik a színhelyeket is, ahol az olasz bemutatót rendezik meg. Budaörsön az ISG szomszédságában épül A posta raktárbázisa Az elmúlt év májusában vonultak föl először a 22. Számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói Budaörsön arra a területre, ahol az elkövetkezendő évek során, több szakaszban felépül a Magyar Posta anyag- és értékcikkhivatalának raktárbázisa. A beruházás első ütemének generálkivitelezője, a 22-es ÁÉV az eltelt közel másfél évben már mintegy 300 millió forint értékű munkát végzett el. Telek Ernő, a létesítmény felelőse a helyszínen adott tájékoztatást a munkák pillanatnyi állásáról s az elvégzett feladatokról. Utalt arra, hogy elkészült a vasúti támfalrendszer. A közúti támfal ugyancsak majdnem teljesen kész, és folyamatban van a rámpa elkészítése is. Jelenleg a 22-es ÁÉV-en kívül a Csőszer, a gödi Dunamenti Tsz, a Mezőszolg, valamint a Vízépítő Vállalat dolgozói végeznek nagy értékű munkákat. Az Ipari Szerelvény- és Gépgyárhoz közel fekvő nagy kiterjedésű területen tehát alakul, formálódik az említett raktárbázis, amelynek beruházási végösszege elérheti az egymilliárd forintot. Teljesen elkészült a raktárépület szerkezete. Jól haladnak a szociális épület építői is. A raktár- épület mellett magasodik az elkészült kazánház. A beruházás első szakaszának befejezési határideje 1989. június 30., s ezt az építők a jelenlegi kisebb csúszás ellenére tartani szeretnék. A raktárbázis az Iparterv tervei alapján készül, s a nagy értékű beruházásra érthető módon sokan pályáztak. A 22-es Állami Építőipari Vállalat létesítményfelelőse nem titkoltan említette, hogy szeretnének a második, illetve a harmadik építési szakasz munkálataiban is részt venni. Cy. L.