Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-13 / 245. szám

/A PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXXII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM Ara: 1,80 fariul 1988. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK Több vegyesválialat szükséges Jól fizetnek a napraforgóért MA: Am etgyHiti mearssdás „Az a véleményem, «„ •• • ■ hogy sok esetben az CSOnyOSQiSSS ilyen kezdeményezése­ket személyi ellentétek is mozgatják. Ám az is igaz, hogy azer' léteznek egymás ellen ható érdekek. Ilyen lehet az, hogy mondjuk a takarékszövetkezeteknek el­sődleges, pénzüket minél gyorsabban, minél nagyobb haszonnal forgassák, míg az áfész-eknek gyakran van szükségük alacsony kamatú hitelre.” (3. OLDAL) Me&fsslúlfák „őrizetbe vették Páll _ _ Lászlóné 33 éves fog­BWiSMVmn ©tffCffwar lalkozás nélküli duna­keszi lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy ta­valy december 23-án a kora délutáni órákban a Bu­dapest, VII. kerületi Halló bár elől elvitte Horváth Re­náta 2 hónapos csecsemőt. A gyermeket sikerült felku­tatni. (8. OLDAL) A viz9épcsőápítés befejezése után légy fó a Duna medrében A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium tájékoz­tatása szerint a tervezettnek megfelelően alakult az év ed­dig eltelt időszakában a ma­gyar élelmiszergazdasági kivi­tel, és az importban is érvé­nyesülnek az előzetes elképze­lések. Szeptember végéig az egész évre tervezett 1,3 milliárd dolláros kivitelből mintegy 950 millió valósult meg, az időará­nyos teljesítés meghaladja a 70 százalékot, s ez megfelel a várakozásnak. Az 1988-ra ter­vezett konvertibilis elszámolá­sú import 78 százalékát hoz­ták be az első háromnegyed évben az élelmiszer-gazdaság területén. A rubelforgalom a tervezettnek megfelelően ala­kult és olyan mértékű, mint az elmúlt év azonos időszaká­ban volt. A MÉM szakembe­rei szerint az év végéig az elő­irányzatokat teljesíteni lehet. A tájékoztatóban elhangzott, hogy a világpiacon emelkedik a gabona ára, s ugyanígy a növényolajipar termékeit is előnyösebben lehet értékesíte­ni. Ez kedvezően befolyásol­ja a magyar agrárkülkereske­delem kilátásait. Ami e témában megyénket illeti, dr. Polgár Mihálytól, a Pest Megyei Tanács mezőgaz­dasági osztályvezetőjétől meg­tudtuk, az országostól némi­képp eltérő a helyzet. Kétség­telen ugyan, hogy a kalászo­sokból, így elsősorban a búzá­ból igen jó termést takarít­hattak be gazdaságaink, ám az itt térmélt mennyiség tovább­ra sem elegendő a főváros, il­letve Pest megye ellátásához. Ezért a Budapesti és Pest Me­gyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat a térség za­vartalan ellátása érdekében a továbbiakban is kénytelen más megyékből beszállítani a kenyérnekvalót. A jó termés­Az Országgyűlés kereske­delmi bizottsága szerdán ülést tartott a Parlamentben. A testület — Nyers Rezső el­nökletével — megvitatta a Kereskedelmi Minisztérium jelentését a külgazdasági kap­csolatok alakulásáról, a kül­kereskedelem idei teljesít­ményéről, valamint az Orszá­gos Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatóját az idei idegen­forgalmi eredményekről. Beck Tamás kereskedelmi miniszter elmondotta, hogy az eLső 9 hónap során a dol­lárelszámolású export 19 szá­zalékkal bővült, a növekmény a múlt esztendő hasonló idő­szakához képest elérte az 578 millió dollárt. Ugyanakkor a behozatal 0,4 százalékkal csökkent. A konvertibilis kül­kereskedelmi mérlegben 195 millió dolláros aktívum ala­kult ki, a múlt esztendőhöz képest az egyenleg 593 mil­lió dollárral javult. A rubel- elszámolású export szabályo­zásának évközi módosítása kö­vetkeztében új tendencia ér­vényesül a szocialista reláció­jú külkereskedelemben. Míg a múlt esztendő hasonló idő­szakában 41 millió rubeles többlet jellemezte a mérleget, addig az idén az első 9 hó­nap során 19 millió rubeles hiány jött létre. Ez megfelel a népgazdasági érdekeknek, mivel Magyarország jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a szocialista országokba irányuló szállítások megha­ladják a vásárlásokat. A világkiállítással kapcso­latban a kereskedelmi minisz­ter elmondotta: becslése sze­rint a költségek valószínűleg átlagok, illetve kiváló minő­ség hasznát a gazdaságok azon a mintegy 40 millió forint többletbevételen érzik meg, amelyet a gabonaforgalmi vál­lalat minőségi felárként fizet ki számukra. Kedvezőbb a helyzet a nö­vényolajipar területén, mivel hazánk napraforgó-vetésterü­letének 10 százaléka megyénk­ben . található. A tavalyi ter­mésátlagokhoz képest ugyan némi elmaradás tapasztalható, ám a hektáronkénti 2 tonnás termés így is jelentős többlet- bevételt biztosít a termelők számára a már említett ked­vező árváltozások folytán. Érdekesen alakul a kerté­szeti termékek sorsa: a MÉM tájékoztatása szerint ugyanis mostanában rossz idők járnak az agrárgazdaság e szektorá­ra — mivel az európai termés az idén kiemelkedő volt, rom­lottak hazánk értékesítési fel­tételei. Hogy ez mit jelent me­gyénk számára, arról ugyan­csak dr. Polgár Mihály mond­ta el a következőket: szűkebb pátriánkban a megtermelt kertészeti áruk jelentős része belföldi forgalomba kerül, pontosabban Budapest és Pest megye ellátását szolgálja. Az elsősorban érintett vállalatok, szövetkezetek — közöttük a Dunakeszi és Nagykőrösi Kon­zervgyár, a vecsési Ferihegy Tsz és a Dunakeszi Hűtőház — a feldolgozott kertészeti ter­mékeknek jelentős részét ugyancsak belföldön értékesíti, ezért ez esetben komolyabb gonddal nem kell szembenéz­nünk. Az országos helyzethez visz- szatérve: a MÉM-ben elmon­dották, hogy az agrárkülkeres­kedelem területén szervezeti változásokat hajtanak végre. A korábbinál több vegyyes- vállalatot igyekeznek szervez­megihaladják a 30 milliárd forintot. A személyszállítás biztosítására ugyanis Bécs és Budapest között jelentősen fejleszteni kell a vasúti közle­kedést, szükség van az autó­pálya megépítésére és lénye­gesen bővíteni kell a szállo­dák kapacitását. Mindez je­lentősen növeli a költségeket. Ilyen nagy horderejű kérdés­ben csak társadalmi vita ré­vén lehet meghozni a döntést — mondotta. Ezután Nyers Rezső össze­gezte a bizottság álláspontját. A testület elfogadta a minisz­térium jelentését, azzal a megállapítással, miszerint a külkereskedelem idei telje­sítményének javulásában el­sősorban a világkereskedelem gyorsabb növekedése, a cse­rearányok számunkra kedvező alakulása játszotta a fő szere­pet. A struktúraváltás kívánt hatásai még nem jelentkez­nek. A tőkés export növelésé­hez a restriktiv gazdaságpoli­tika is hozzájárult. Így a ki­vitel bővítését többek között a szocialista export visszafo­gása és a belső fogyasztás csökkentése is segítette. A bizottság támogatja azt, a Kereskedelmi Minisztérium által kezdeményezett tárcakö­zi együttműködést, amelynek célja a magyar vállalatok fel­készítése az EGK egységes belpiacának létrejöttére. Szor­galmazza azt is, hogy a KGST- kapcsolatok bemutatása a jö­vőben nagyobb nyilvánossá­got kapjon. Ehhez szükséges az is. hogy a bizottság ren­delkezésére bocsássák a jövő­ben a KGST államközi szer­ződéseit. ni a hazai termelők bevonásá­val, akik ily módon közelebb kerülhetnek a piachoz és részt kérhetnek azokból a döntések­ből, amelyek az általuk ter­melt áru további sorsát ille­tik. Egyes monopolcikkek kül­kereskedelmi forgalmazásával továbbra is centralizált külke­reskedelmi szervezetek foglal­koznak, ám bővíteni kívánják az exportban közvetlenül ér­dekelt vállalatok tevékenysé­gét és számát egyaránt. Jövő­re egyébként több termék, cikk és áruféle lekerül az úgy­nevezett kivételi listáról, ame­lyekkel a továbbiakban nem­csak a monopolhelyzetben lé­vő vállalatok foglalkozhatnak, hanem mindazok, akik külke­reskedelmi joggal rendelkez­nek. December elsejétől vala­mennyi megyére kiterjesztik az újrakezdési kölcsönt, ame­lyet a munka nélkül maradók vehetnek igénybe — bizonyos feltételekkel — kisvállalkozá­sok indításához, a már meg­lévő vállalkozásokba való be­kapcsolódáshoz. Ezt a ka­matmentes kölcsönt július ele­je óta három, foglalkoztatási gondokkal leginkább küzdő megyében — Baranyában, Borsodban és Komáromban — folyósítják. Az eddigi tapasz­talatokról, a kölcsön kiterjesz­tésének okairól, körülményei­ről az Állami Bér- és Munka­ügyi Hivatalban tájékoztatták az MTI munkatársát. Az újrakezdési kölcsön igénylésének, felhasználásának feltételei változatlanok. A ma­ximum 300 ezer forintos, leg­feljebb tízéves lejáratú ka­matmentes hitelt az veheti igénybe, akinek munkahelye átszervezés, felszámolás miatt szűnt meg, s mivel újra-elhe- lyezkedése rövid időn belül nem valószínű, jogosult fel­mondási idejének meghosz- szabbítására, s azt követően az újrakezdési támogatásra. A jogosultságról a tanácsok munkaügyi szakigazgatási szervei adnak igazolást, s en­nek birtokában lehet kérni az újrakezdési kölcsönt az OTP­VSZ-miniszterek Prágai ülés A Varsói Szerződés tagálla­mainak honvédelmi miniszteri bizottsága október második felében tartja soros ülését a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság fővárosában, Prágá­ban. Ariel Sáron Magyarországon Ariel Sáron izraeli ipari és kereskedelmi miniszter szer­dán nemhivatalos látogatásra Budapestre érkezett. A mi­niszter és gazdasági szakértők­ből álló kísérete megbeszélése­ket folytat magyar gazdasági vezetőkkel, ipari, mezőgazda- sági és pénzügyi szakemberek­kel a magyar—izraeli gazdasá­gi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. tői. A kölcsönszerződés meg­kötéséhez egyéb iratokra is szükség van, például, ha vala­ki kisiparosként kíván tovább dolgozni, akkor az iparenge­délyre. A szükséges okmá­nyokról a tanácsok munkaügyi szervei és a munkaerő-szolgá­lati irodák tájékoztatják az érdeklődőket. A hitel kamatait — mezőgazdasági kölcsön ese­tében a 15 százalékot, egyéb vállalkozásoknál a 17 százalé­kot — a foglalkoztatási alap­ból az állam fizeti. Az újra­kezdési kölcsönhöz az általá­nos bankhitel feltételei mel­lett további kiegészítő kölcsön is igényelhető. A kamatmentes újrakezdési kölcsönből csak főfoglalkozásban végzett vál­lalkozás finanszírozható. Megalapozható belőle kis­iparosi, kiskereskedői, vala­mint mezőgazdasági kisterme­lői tevékenység, s főállású tag­ként olyan társas vállalkozá­sokba való belépéshez is fel­használható, mint amilyenek a gazdasági munkaközösségek, a kis- és szakszövetkezetek, valamint a polgárjogi társasá­gok. Arról, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény jövő évi hatályba lépésével milyen más gazdálkodási for­mákhoz , lesz még felhasznál­ható az újrakezdési kölcsön, ezután döntenek. A bős—nagymarosi vízi erő­mű építése megteremti Viseg- rádon a magasabb színvona­lú idegenforgalom kialakítá­sának alapjait, a partrendezés nyomán értékes területekhez jut a helyi tanács — állapí­tották meg az MSZMP Szent­endrei Végrehajtó Bizottságá­nak szerdán Visegrádon tar­tott ülésén. A tanácskozáson a vízlépcső beruházói tájékoztatták a tes­tületet a Visegrád térségében folyamatban lévő és tervezett munkálatokról. Amint az Or­szágos Vízügyi Beruházó Vál­lalat mérnökei elmondták, a Visegrád—Dömös malompatak közötti négy kilométeres Du- na-part mentén, ahol most ideiglenes medrében hömpö­lyög a Duna, az erőmű elké­szülte után négy csónakázás­ra, vízi sportra, strandolásra alkalmas tavat, illetve öblöt alakítanak ki. A jelenlegi ár­téri területeket feltöltik: par­kolók, kempingek, motelek, if­júsági tábor, sporttelep lesz majd a helyükön. Mindez le­hetőséget ad arra, hogy meg­élénküljön a Dunakanyarban a turizmus. Ugyanakkor Dö­Nemcsak motívumaival és formájával, hanem szabásával is a népművészetre emlékez­tet az a női öltözet, amelyet Túrán készítettek. A Háziipa­ri Export Szövetkezetnek több munkája látható még azon a kiállításon, amelynek anyagát a Népi Iparművészeti Tanács most megnyílt bemutatóter­mében helyezték el. Nemcsak a különböző tájegységek tex­tíliáiban gyönyörködhet az ember, hanem kerámia- és bőrdíszműremekekben is. Természetesen mindegyik használati tárgy — kivétel né­hány figura. Ezek azonban újszerűén hatnak „öltözékük­kel”. Az utóbbi években igencsak megélénkült az érdeklődés hazánkban a népművészet iránt. Mondhatni: reneszán­szát éli a népdal, a néptánc s a népi iparművészet. Olyany- ryira, hogy nemezetközileg is mös, Pilismarót és Visegrád szennyvízelvezetését is meg­oldják. Az erre szolgáló cső­hálózat az erőmű melletti híd alatt kanyarodik majd át a nagymarosi oldalra, a váci szennyvíztisztítóhoz. Visegrád vízellátása is biztonságosabb lesz. A jelenlegi, elavult ku- takon kívül Dömösről is átve­zetnek ivóvizet. A 11-es út két kilométeres szakaszát át­építik, mellette kerékpárút kí­gyózik majd, s természetesen a zöld területet is gondosan megtervezik, fás, ligetes part­részek váltják majd egymást. Jelenleg a 11-es út átépí­tésén is dolgoznak a gépek, az ideiglenes meder mellett pedig a Dunából kitermelt talajt gyűjtik össze. Ezt később a végleges meder partjának rendezéséhez használják fel. Hamarosan hozzálátnak a szanálásra ítélt gyermek-szo­ciális intézmény épületének lebontásához. Helyette Pomáz és Csobánka határában 90 millió forintért már fel is épült egy korszerű szociális in­tézmény. A gyerekek átköl­töztetése a napokban megkez­dődik. elismerést vívtunk ki ma­gunknak. Ezért az sem véletlen, hogy az utóbbi időben fellendült a népi viiseletek divatja — mo­dern formában. Tulajdonkép­pen a turaiak kezdték el ezeknek készítését, őket kö­vette később a mezőkövesdi Matyó Szövetkezet, amelynek termékeiből szintén látha­tunk a kiállításon. Igaz, ez a bemutató csupán csak ízelítő a Népi Iparmű­vészeti Tanács tevékenységé­ből. Az általuk zsűrizett al­kotásokat jól felismerhetjük: emblémájuk a páva — há­rom csillaggal. Eredményeik­ről, gondjaikról számoltak be tegnapi sajtótájékoztatójukon, amelyre az adott alkalmat, hogy a NIT harmincöt eszten­deje alakult meg, s az évfor­dulóról tegnap ünnepség ke­retében emlékeztek meg. A HATALOMVÁGYRÓL Meghökkentő sorokat ol­vasok az egyik mai regény lapjain: „a bíróság szakér­tői megállapították — itt két név következik —, ők és társaik ma még gyó­gyíthatatlan betegségben: hatalomvágyban szenved­nek. Épp ezért úgy döntöt­tek, hogy ötszáz évre befa­gyasztják őket, addigra minden bizonnyal tudnak segíteni az ő bajukon is ... De a dormitóriumban azt az utasítást helyezik el, ha akkor még mindig nem tudnák a hatalomvágyat biztonsággal gyógyítani, al­tassák őket tovább .. Az olvasó kitalálta: egy fantasztikus történetről van szó és semmi köze sincs napjaink valóságához. Már csak azért sem, mert hol vannak ma azok a tudo­mányos eszközök, amelyek ezt lehetővé tennék. Igaz, a történet a jövő század­ban játszódik, s a szerző sze­rint még akkor is egy ki­sebb csoport, amely hatalma alá akarja vonni a bolygóla­kót, de az utolsó percben leleplezik őket. Ezután kö­vetkezik a már említett büntetés, amely nem a ha­lálukat, csupán altatásukat méri rájuk. Humánus és célravezető ítélettel. Eljátszadozhatnánk a gondolattal, vajoij hány ember kerülne az alvásra ítéltek közé, ha csupán né­hány hónapra, évre sike­rülne a tudomány műve­lőinek e fantasztikus fel­fedezést megvalósítani nap. jainkban. Persze gond így is lenne, hisz az emberi j~ ok csorbítása nélkül aligha lehetne e betegség­ben szenvedőket úgy isten­igazában — akaratuk elle­nére — fagyos álomra ítélni. így amolyan felemá­san, magyar módra sike­redne a dolog, amely sze­rint félig aludnának, félig ébren lennének. S akkor a törvényeket sem érné ár­nyék, de látszólag mégis történne valami. Valójában semmi sem változna, leg­inkább a hatalomvágyban szenvedő beteg. Persze módjával kellene bánni ezzel az altatási szisztémával egyéb okok miatt is. Mi történik, ha éppen seprűvel a kezében dermed álomra a tisztasági dolgozó, a papírokat sze­münk előtt lobogtató és bennünket harsányan ki­oktató ügyintéző, a busz, villamos, metró ajtaját or­runk előtt becsapó vezető. Vagy a mostanában örven­detesen megszaporodó ut­cai szónokok a Nagy Kri­tika kimondása közben kényszerülnek némaságra. Erre még nem vagyunk eléggé felkészülve. Az al­tatás, befagyasztás ráadá­sul lekötné az ország hű- tőkapaci'ásának jó részét. Ezenkívül számolni kellene azzal is, mi történjék azok­kal, akik alvás közben hor­kolnak. A fő gond persze aligha­nem más, mit kezdjen az ország az alvás után fel­ébredő egykori beteggel, aki kijelenti magáról: tö­kéletesen meggyógyult. Az­tán kezdődik minden elöl­ről. A hatalomvágy, a mási­kon való uralkodás bete­ges kényszere egyesek sze­rint csak úgy szüntethető meg, ha elaltatják az egész e nberiséget. Hiteles forrá­sok szerint ugyanis minden emberben valahol — a gé­nekben — ott van e beteg­ség csírája. Csupán a szi­tuáció szükséges hozzá, hogy a kór felismerhetővé váljék. Egy másik „tudo­mányos” irányzat szerint viszont az embernek vele­született igénye — amitől nem szabadna megfosztani —, hogy eltűrje a másik hatalmaskodását. A vita így eldöntetlen. De úgy hírlik, törvényter­vezet készül ez ügyben is, amelyet természetesen vi­tára bocsátanak — az óvo­dáktól az Akadémiáig —, mindenki bátran kifejtheti majd véleményét, illetve el­lenvéleményét. Tehát van megoldás, ez pedig a vita, a vita... a vita ... Páll Géza Felkészülés az EGK belpiacára Vita a külkereskedelemről Decembertől minden megyében Újrakezdési kölcsönök Harmincét éves a NIT A páva három csillaggal \

Next

/
Oldalképek
Tartalom