Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

A korszerűsítés hajszálerei Komputerbürokrácia és ember 5 Jómagam mindig igyekeztem a korral haladni, s volt ? is, amikor ez sikerült. Igazán nem a dicsekvés szándé- ^ ka íratja le velem például azt, hogy a számítógép- ^ őrületet évtizeddel megelőzve, már 1974-ben programo- ^ zóí szakképesítést is szereztem. így — azóta is csiszol- ^ gatva kopó ismereteimet — valamiféle fogalmam van ^ arról, mit tehet, mit nem egy-egy úgynevezett csoda- ^ masina, s arról is, miről tehet a számítógép, meg mi- d ről tehet az ember — vagyis a programozó. Többször írtam már a szá­mítógép hordozta változások nagy jelentőségéről, a korsze­rűsítés hajszálgyökerei azon­ban csak életképes talajba ka­paszkodhatnak. Ez pedig — elismerhetik — nem más, mint a közérthetőség. Kedvezőtlen változás Két céggel gyűlt meg a ba­jom mostanság, s mindkettő a korszerűsítés nevében szá- mítógépesdit játszik. Tudom, hivatalaik vezetői most szíven döfve érzik magukat, s a mun­dér becsületének védelmében máris hegyezik tollúkat, hogy válaszcikket fogalmaznak, mi­szerint nem jól látom a kér­dést, s hogy ők — meg a vezetésük alatt álló jeles in­tézmények — minő erőfeszíté­seket tesznek a korral hala­dó ügyintézés érdekében stb. Ám lássuk a tényeket, s azok alapján próbáljunk dönteni. Átutalási betétszámla — nyugodt élet. Valami hasonló az OTP jelmondata. Jómagam apámtól láttam — van annak már vagy tizenkét esztendeje is —, hogy egyszerűbb a csekkbefizetés, ha elvállalja helyettünk az OTP. A hetve­nes évek végén naprakész cetliket küldözgettek, azon egyértelmű számok tudatták, ennyi meg ennyi kellett erre meg arra, s maradt is emeny- nyi forint. A változás — s tegyük hoz­zá, a kedvezőtlen változás — akkor kezdődött, amikor az OTP-be is betört a számító­gép. Amit 1978-ig az itteni fi­ókban fillérre kiszámítottak, most számítógép elektronjai­nak trilliárdjai rohannak á tranzisztorokon, hogy megfe­lelő számban összegyűlve egy- egy érzékelően, ott akkora im­pulzust keltsenek, ami elegen­dő a végeredményhez. A köz­pont 1982-ig Kecskeméten volt, azután Budapestre ke­rült az ügy, s jelenleg a szol­noki SZÜV számítógépe szám­láz. Egyébként roppant kor­szerű és egyszerű, teljesen bü­rokráciamentes egy-egy ilyen számla kezelése: ha valami változtatnivalóm van, beme­gyek az itteni fiókba, itt udvariasan és készségesen ki­töltik a megfelelő nyomtat­ványt Ezt továbbítják Buda­pestre, majd onnan Szolnok­ra. Ismét visszakerül Buda­pestre, majd újra Nagykőrös­re — például hozzám — re­mélhetőleg elintézve. Ugye, milyen egyszerű...!? Az ügymenet ismeretében én már nem is tudok csodálkoz­ni, hogy évente legkevesebb egyszer kapok egy felszólítást, hogy ilyen és ilyen részletem nem érkezett meg, fizessem be. Már azon Is gondolkod­tam, valami jó ügyvéd talán még arra is rá tudná venni az OTP-t, hogy a saját maga által felvállalt, majd nem tel­jesített számlákat a saját zse­béből fizesse ki, plusz még azt az időt nekem, ami az ügy­intézés miatt elveszett. Remé­lem, a figyelmes olvasó arra is rájött, nem helyi probléma ez, amit csak tovább erősít­hetek, hiszen a nagykőrösi fi­ók dolgozói velem együtt bosszankodnak, intézkedve a probléma megszüntetésén. Apám a minap félrehívott. — Fiam, gyere, segíts már ne­kem! A büszkeségtől dagadt a keblem, s már készültem is, hogy a másodperc tört ré­sze alatt megszabadítom gyöt­rő gondjától, elmagyarázva az akkor még ismeretlen ügyet. A könyvelő csődje Apám ugyanis adóívet ka­pott, ám ezen egyetlen számon sem tud eligazodni. Számító­gépesítették, s azóta az egy­szerű halandó számára követ­hetetlen, vajon eleget tett-e, fizetési kötelezettségének, vagy hátraléka van. Az adóhivatal dolgozói sem tudnak ezen se­gíteni. Apám — reklamálva — hiába lobogtatta befize­tett, s megőrzött csekkszelvé­nyeit, arra kérve a hivatal­nokot, legalább azt nézze meg. — A számítógép jobban tud­ja — hangzott a megfelleb­bezhetetlen válasz. Ezek után a kezembe vet­tem a tanácsi adópapírokat, s megpróbáltam elmenni raj­tuk. Miután leestek a földre, ez sikerült is...! Egyiken sincs dátum, még évszám sem, s ami számunkra több­let, az elképzelhető, hogy a számlán mint hátralék jelent­kezik. Azt már csak a pon­tosság kedvéért teszem hozzá, hogy apám negyven eszten­deig könyvelőként kereste ke­nyerét, tehát van némi fogal­ma a számok ilyen-olyan összeadásához. A gép csak számol Én sokkal inkább az adó­hivatal bürokratájának menta­litását furcsállom, aki vakon hisz számítógépe számaiban, ám semmiféle késztetést nem érez, hogy tudományát meg­ossza az érdeklődővel, aki sa­ját pénze sorsát keresi. Ha va­lamiért korszerűsíteni kellett volna az adózást, én az ilyes­féle jelenségekre gondoltam volna inkább. S aki véletlenül nem tud­ná, a számítógép csak számol. Azt és úgy, ahogy számára az ember előírja. Ám a bü­rokrata csak bürokratikus programot tud írni, amit csak maga ért meg, így igazolva hatalmát, állását, szükséges­ségét, nélkülözhetetlenségét. Én igazán meglennék nélkü­lük ... Ballal Ottó Óvodából az iskolába Kocséri hagyomány, hogy az óvodások nem nyáron, hanem ősszel ballagnak, s akkor egyenesen át az iskolába. A Gá­bor Áron Általános Iskola az idén 22 tanulóval indítja az első osztályt (Varga Irén felvétele) A kis pók lába és a fotocella hideg eső kiüldözte a tu- jafa levelei közül. Lehe­letvékony fonalán lecsúszott a legközelebbi muskátlira. On­nan már csak egy kis lendület kellett, hogy elérje az ágyás szélét. Tucatnyi lábával sebe­sen trappolt az aszfalton. Gömbölyű testét bepréselte az ajtó alatti piciny résen, s mintha ismerné már a járást, felszaladt a behemót gép tü­körsima oldalán és eltűnt a sö­tétben. ★ Reggel a fehér köpenyes asz- szony előbb puha szövettel gon­dosan letörölgette a csillogó alkatrészeket. Egész tekercs szalagot rakott az orsóra, teg­nap fogyott le róla az utolsó centi is. Bekukkantott a plexi­burkolat mögé, igazított itt-ott valamit. Még a műszerészt is odaintette, hagyja jóvá, rend­ben van-e minden. Az bólin­tott, s munkatársát megelőz­ve, ujját rányomta a főkap­csolóra. A gép feléledt. Egyszeriben száz szeme kerekedett. Fehér, piros, sárga fényei kacsintot­tak egyet, amint a görgőkön lebbenve elindult a műanyag­fólia. Azután mintha meggon­dolta volna a dolgot, hirtelen megtorpant, de csak egy pil­lanatra. Megvárta, amíg a for­mázófej éles reccsenéssel ráne­hezedik. Kilenc pici tálacska lett a fóliaszeletből, s azok máris futottak tovább hat araszt, pontosan a töltőfej alá. Mézédes lekvár csurrant belé­jük, az ki akart ömleni, de végül mégsem futott ki. Egy csepp nem sok, annyi se poty- tyant mellé. Aztán, mintha egy láthatat­lan idegen kéz matatna a bur­kolat alatt, kirántotta onnan a kis edénykéket, melyeknek a szájára hártyavékony alufóliát feszített a sütőej, majd egy fé­nyes valami belökte azokat egyenest a kartondobozba. ★ Kedvére volt a kis zug, amit hosszas futkározás után végre fölfedezett. Azonmód befész­kelte magát. Szűk volt, de itt legalább nem érte az eső. Ar­ra riadt, hogy remeg körötte a világ, és egyre jobban mele­ge lett. Arrébb mászott, he­lyezkedett, miközben lábának nekiütközött a vékony fény­nyaláb. A lekvártöltő gép eb­ben a pillanatban megkótya- gosodott. Rántott egyet az alufólián, s az imént leforrasz­tott dobozkákat félúton agyoncsapta a sütőfej. ★ Mi lelte ezt az ócskavasat — pusmogott magában a fe­hér köpenyes asszony, s gondo­san patyolattisztára mosta az alkatrészeket a szétfröccsent lekvártól. Újra indított. Jó ideig nem volt hiba, de aztán a lámpák megint villogni kezdtek. Pörögtek a görgők, futott, szakadt a fólia, frecs- csent a lekvár. A műszex'ész centiről centi­re haladva vizsgálta a rakon­cátlan masinát. Farkasszemet nézett a fotocellával, de ettől sem lett okosabb. Mérges volt. Bántotta ez a tehetetlenség. Gyanakodva nézett körül a helyiségben, hátha beleköthet valamibe. Talán felfedez egy legyet, hiszen annyira kényes ez a gép, hogy még porszem sem szállhat rá, azt is észre­venné. De porszem és légy nincs, tisztaság van, akár a patikában. Már éppen a lelkiismeret- furdalás kezdte gyötörni amiatt, hogy netán nem figyelt eléggé, amikor ennek a szá­NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 212. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ Zsákba kerültek a szomszéd tyúkjáé A kutyatenyésztő könyvet is ad Fehér kesztyűben vigyázták őket £ A bukszusbokrokkal és a viruló muskátlikkal övezett í betonkifutón fogadásomra felsorakoztak káprázatos vö- j rös, fekete és kék bundakölteményekben Kennel Bruder- J hansi Archibald, Cigányszéki Arabell, Alsó Csatári Alex % és a többiek. Nem, nem kaptam váratlan meghívást % Rotschild báróhoz, sőt még a Hohenzoilern hercegi ház- í ba sem, mindössze Kovács Sándor kutyatenyésztőhöz. — Eredetileg az északi or­szágokból származnak a skót juhászok. Rendkívül fogéko­nyak, épp ezért könnyen old­ják meg a rendőri, katonai, sőt nyájőrzési feladatok spe­ciális kutya-szakmunkálatait is. Nem csoda tehát, hogy én is a velük való foglalatosság mellett döntöttem, és jól, mert ez az utóbbi huszonkét év az ő társaságukban nem volt kár­ba veszett — tudom meg házi­gazdámtól. Alabárdos testőrök — Emlékszik-e valamilyen élményre, amely elkötelezetté tette az állatok iránt? — Talán az első kis dakszli kutyám. Hamar árvaságra ju­tottam, s gondolom ezért sem bánta anyám, hogy barátságot kötöttem a négylábúakkal. Pályaválasztásomat is megha­tározta az állatszeretet, mező­gazdász lettem. Nem is emlék­szem olyan időszakra az éle­temből, hogy ne lett volna mellettem ez a hűséges barát. — Gondolom, nemcsak a ku­tyák hűségét, intelligenciáját tartja nagyra? — Persze hogy nem, mert nálam a kutya és a ló azonos helyen áll. Van is jó néhány emlékem róluk. Vitéz Fáy Ele­mér méneskari főfelügyelő bevitt egyszer Horthy lipicai ménesébe. Hát ott olyan tisz­taság volt, mint a patikában. Fehér kesztyűben, alabárdos testőrök vigyázták őket. Azt látni kellett volna! Aztán a háború utolsó éveiben elren­delték, hogy a csordákat, nyá­jakat el kell hajtani a vonuló had elől. Miközben mi így me­nekítettük a ménest, és keres­tük a helyet az országhatáro­kon át is, bizony elfogyott a mítógépes istencsodájának karbantartását tanulta a né­met gépésztől. Ekkor szeme ismét a fóliafigyelő műszerre tévedt. Kijelzője csak egyet hunyorított, de ennyi elég is volt, hogy felboruljon az ösz- szes, jól átgondolt program. ★ A fotocella üvege mögött úgy tűnt, mintha mozdult vol­na valami. Lehet, hogy csak a szeme káprázott? De szellem se költözhetett belé, hogy puszta szórakozásból megker- gítse ezt a precíz, finomművű lekvártöltő-csomagolót. De mégis ... Óvatosan leemelte a fejecskét, s a fény felé fordít­va óvatosan belebökött a csa­varhúzó hegyével. A hívatlan lakó megérezte a veszélyt, s a magaszőtte mentőfonálon lefu­tott a keramitra, ki az ajtó alatt a parkba, vissza a tuja- fára. A műszerész talpa sebe­sen követte, mindhiába. •k — Mit keresel, Laci ? — kér­dezte a gépkezelő, de választ nem kapott. Amaz visszasze­relte az érzékelőt, s csak az­után vetette oda. — Elmozdult a cella. Más­kor jobban ügyelj rá. A fehér köpenyes válaszolni akart, de végül csak bólintott. Ügy lesz. Arra viszont ma is esküdni merne, hogy az érzé­kelő mindvégig a helyén volt. My. J. zab. Előfordult hogy a kabá­tunkat, csizmánkat adtuk el néhány zsák takarmányért. Salzburgban aztán egy ideig megvethettük a lábunkat. Ott bízott meg egy Wilson nevű főhadnagy, hogy tanítsam be a sárga, hókafejű, kesely lábú lovát. Mindig a paripájával utazott, utánfutóval vitte dzsipjéhez kapcsolva. Ügy lát­szik, meg volt velem eléged­ve, mert hívott, hogy menjek vele az Ohio állambeli Bar- bertonba, ahol neki lovagló­akadémiája van. — Alig várom, hogy végre otthon legyek — válaszoltam neki —, és haza is értünk sze­rencsésen. Aztán 1955-től 60-ig Nagykőrösön, a gerelyi üzem­egység vezetője lettem. Ott részt vettem az ebtenyésztő egyesület létrehozásában, ami azóta sajnos már felmorzsoló­dott. A szomszéd szava — Mikor döntött úgy, hogy skót juhaszokat fog tenyészte­ni? — Később, amikor a ceglédi Kossuth Tsz-ben dolgoztam, mint főállattenyésztő, Kozma Sándorné kolléganőmtől vet­tem egyet, ő Moszkva környé­kéről származott, onnét hozta őket. Ezután a mosonmagyar­óvári Winkler festőművész­től, és Kecskemétről is vettem. Sajnos, ez az első állomány egy oltás után kipusztult. Csak Lessie maradt meg, és nyolc kis kölyök. Cumisüves- gel neveltük fel őket. Azóta Jugoszláv és csehszlovák at­léták részvétele nemzetközivé tette a Veszprémben megren­dezett Balaton-bajnokságot. Palotai László (Nk. Kgy. Ki­nizsi) a felnőtt férfi gerely- hajítók 13 fős, erős mezőnyé­ben 67 méter 80 centiméteres dobásával az előkelő második helyen végzett. A nemzetközi ifjúsági ba­rátság verseny országos válo­gatója a fővárosban volt. Ifjú­sági fiú gerelyhajításban (20 induló közül): a kinizsis Laj- ter Sándor 55,16 méterrel ne­gyedik lett. Debrecen volt a színhelye Hajdú-Bihar megye nyílt fel­nőtt atlétikai bajnokságának. Férfi gerelyhajításban: 1. Pa­lotai László 66,86 és 3. Lajter Sándor 55,70 méterrel. Ezzel sajnos egy szép kor­szak lezárult. A sok sikert ara­tott körösi gerelyhajitók — Rétsági Oszkár edző tanítvá­nyai — vezető fővárosi egye­sületekbe igazoltak, illetve nagyvárosi egyetemeken, főis­kolákon folytatják tanulmá­nyaikat, s ezentúl ott verse­nyeznek majd. BARÁTI SZÁLAK A Nk. Kgy. Kinizsi fél éve megszűnt férfi kézilabdacsa­patához Kecskemétről átjárt és ez év elején teremben még itt játszó játékosok a Szikrai Medosz csapatát erősítik és minden vevőmnek adok Erich Knight: Lessie hazatér című regényéből. — Mit szólnak a szomszédok ehhez a tevékenységéhez? — Különbözőek az emberek, de néhány éve egy reggel jön Farkas néni, az egyik szom­szédasszony: — Jaj Kovács úr, az isten áldja meg a kutyáit! Éjszaka összecsomagolták két zsákba a tyúkjaimat, de a ku­tyák átugrottak a kerítésen és elkapták a tolvajok frakkját Örültek, ha szedhették az ir­hájukat, hát ott hagyták a zsá­kokat. Még szerencse, hogy a tyúkok kibírták reggelig. — Milyen eredményeket hoztak már eddig a kutyák? — Azt felsorolni sem tudom. Itt ez a teli zacskó, számtalan éremmel, ez már súlyra is te­kintélyes. Lókérelem — Hogyan vélekedik a kor­csokról? — Okosak, ügyesek, tiszte­lem őket úgy, mint a fajtisz­tákat. — Mi a véleménye arról az újdonsült divatról, hogy egye­sek elűzik kutyáikat a vák- világba? — Nagyon szívtelen, gonosz dolog. Aki az állatot szereti, rossz ember nem lehet — mondják. Én úgy vélem, aki az állatot nem szereti, nem le­het jó ember. Nagyjaink is mind állatszerető emberek voltak, hogy most csak Szé­chenyit említsem, akinek A ló- tenyésztésről című tanulmá­nyát magam is őrzöm. Van egy régi lókérelem, a kutvára is igaz: Kedves gazdám! Ha meg­öregszem, ne adj el rossz, szív­telen embereknek, ne hagyd, hogy kínozzanak, röviden vess véget életemnek! nem is akárhogyan: a har­madik helyen állnak a Bács- Kiskun megyei bajnokságban. A baráti szálak nem szakad­tak meg a körösiekkel: a nyár folyamán kéthetenként átjár­tak hozzánk és barátságos ké­zilabda-, valamint kispályás labdarúgó-mérkőzéseket vív­tak volt csapattársaikkal vál­takozó sikerrel. HÉTFŐI SPORTMŰSOR Labdarúgás. Kinizsi-sport­telep, 17 óra: KIOSZ—Peda­gógus, 18 óra: Amatőr MTE— MJ Fortuna; Vági-lakótelepi pálya, 17 óra: Konzervgyár— PIK, 18 óra: Tormás—Turbó, városi kispályás bajnoki mér­kőzés. S. Z. Hétfőn a nagyteremben: Mad Max. Színes ausztrál ka­landfilm. Előadás 6 órakor. Kellemes húsvéti ünnepeket! Színes, szinkronizált francia filmvígjáték. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: A tanú. Magyar film, fél 6-kor. A Cifrakert parkmoziban: Mad Max, 21 órakor. ’SSN 0133—2798 (Nagykőrösi Hírlap z. z. Sporthírek Elbúcsúztak gerelyeseink

Next

/
Oldalképek
Tartalom