Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-08 / 215. szám

8 1988. SZEPTEMBER 8.’, CSÜTÖRTÖK IREK MR , 1988. szeptember 8. Ilin . Csütörtök. Mária, Ad­rien napja. A nap kél 6.12 — nyugszik 19.12 órakor. A hold kél 3.00 — nyugszik 18.19 órakor. Az ország északkeleti felén gyakran, máshol csak időnként lesz erősen felhős az ég. Csü­törtök reggelig sokfelé, azután már csak északkeleten várha­tó záporeső és tartós eső. Az erős, helyenként viharos észa­ki szél éjszaka átmenetileg mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtö­kön 15 és 20 fok között lesz. Madárvonulás A szeptember eleji me­leg nvári napok maradás­ra késztették a gólyacsa­ládokat . a Kisalföldön, az első csapatok azonban már útra keltek, s rövidesen valamennyi fészek kiürül. A tájon több mint száz fészek népesedett be a ta­vasszal, legtöbb a Fertő-tó vidékén, a Hanság menti és a szigetközi falvakban. Jó volt a szaporulat is. Volt olyan fészek, ahol 3-4 fióka is felnevelkedett. Több gólyapár másodszor is költött. A szigetközi Duna-árté- ren az idén is költött né­hány fekete gólyapár. Ez a gólyaféle félénk madár, nem viseli el az ember közelségét. A természetvé­delmi őrök is csak na­gyobb távolságból, távcső­vel figyelik életüket. — Szedd magad! Pomázon, a Munkaterápiás Intézetben 9-én kezdik a téli alma szedését. Az idén 9 forintért adják ki­lóját. Mintegy ezerötszáz ton­na almát kínálnak eladásra. A tervek szerint Pomázon, a HÉV-állomás melletti ideig­lenes üzletben almavásárt is rendeznek. — Űjabb tárgyalás. A Tahi- tótfaluban fekvő Ürbéresek erdejére kiadandó területfel­használási engedély ügyében a Magyar Hitelbank Ingatlan- forgalmi Leányvállalata, vala­mint a különböző állami szer­vek képviselői újabb megbe­szélést tartottak. Azonban még mindig nem dőlt el, hogy a pénzügyi intézet megkapja-e a rehabilitációs központ építésé­hez az engedélyt vagy sem? — Bezárnak a strandok. A DMRV által üzemeltetett vá­ci, gödi, pap-szigeti, leányfa­lui és lepencei strandfürdők utolsó nyitva tartási napja 1988. szeptember 18. A váci fedett uszoda a korábbi gya­korlatnak megfelelően, to­vábbra is látogatható. AUTO-SORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Hycomat 798 Trabant Combi Hycomat 123 Trabant Limousin Special 14 838 Trabant Combi 5 164 Wartburg Standard 3 982 Wartburg Special 5 533 Wartburg Special tolótetős 15 286 Wartburg Tourist 4 088 Skoda 105 S 12 889 Skoda 120 L 28 723 Lada 1200 47 958 Lada 1300 S 24 442 Lada Samara 2 000 Lada 1500 16 284 Lada Combi 1 355 Lada Niva 851 Polski Fiat 126 P 2 881 Dacia Limousin 17 181 Dacia Combi 3 949 Dacia TLX 7 806 Zastava 20 492 — Támogatás. Dunaharasz- tiban a Sport szigeten lévő kempinghez elkészítették az aszfaltutat, amelynek költsé­geihez a Közép-Dunamenti Intéző Bizottság másfél millió forinttal járult hozzá. — Tornaterem. Rakják a palát Visegrádon az iskola új szabadidőcsarnokának tete­jére. A tervek szerint novem­ber közepén adják át a léte­sítményt a gyerekeknek, amely kapcsolódik a Mako- vecz Imre által tervezett ágas házakhoz; s részét képe­zi a leendő községcentrumnak. AB casco az Ön igényei szerint Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóság DON CARLO GESUALDO HAROMSZAZHETVENÖT ÉVE halt meg Don Carlo Gesualdo (1560 körül—1613), az itáliai Me- nosa hercege, nápolyi főnemes, zeneszerző és költő, Torquato Tasso barátja, a XVI. század végén kibontakozó úgyneve­zett ,«kromatikus iskola” (ti­zenkét fokú hangrendszer) egyik legkiemelkedőbb tagja. Ferrarában Pomponio Nen- na tanítványa volt, s 1590-ben egy gyilkosság! botrány (meg­ölte feleségét és annak ked­vesét) irányította rá a figyel­met. Művészetében — részben ösztönös kísérletezések ered­ményeként, részben Vicentino és Zarlino elméleteinek leg­messzebbmenő következmé­nyeit levonva — a kromatiká­nak és a disszonanciának me­rész, még évszázadokig pél­dátlanul álló alkalmazásáig jutott el. Olyan kromatikus és enharmonikus modulációkat, harmóniákat és disszonanciá­kat használt (főleg hangfestő­illusztráló szerepben), amelyek szövegük költői tartalmát meg­lepően színes és intenzíven kifejező lírával jelenítik meg; sokszor azonban nehezen in- tonálhatók és a kromatika túlzsúfoltságával hatnak. Nem vetett súlyt a tonális egység­re sem; a madrigált képek, impressziók, kitörések szabad sorozatává oldotta fel min­denfajta szilárd formai kon­cepció nélkül. Díszharmónia a Harmóniánál Mérlegel az árhivatal Nagy visszhangot keltett, hogy kedden az Árhivatal há­rom hónapra felfüggesztette a Harmónia Kereskedelmi Vál­lalat döntését, amely szerint felemelték a cigaretták árát. A Harmónia gazdasági igaz­gatóhelyettese, Dióssy Dezső- né elmondta, hogy a vállalat központjában kedd délután értesültek hivatalosan az Ár­hivatal határozatáról, azt kö­vetően, hogy a rádió már hírt adott erről. Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, mivel 270 boltjuk van Budapesten, s ezeknek túlnyomó többségében nincs telefon. Levélbeni érte­sítésre sem volt módjuk, az idő rövidsége miatt így tehát személyesen keresték fel a boltvezetőket, és értesítették őket az újabb árváltozásról. A gazdasági igazgatóhelyettes tudomása szerint szerdán reg­gel 7 óráig valamennyi bolt kezelőjét sikerült elérni, így ezen a napon már mindenhol Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 17.20 r Művelődési sorozat 19.30: Híradó 20.00: Bányásznap. Tévéjáték 20.20: Az ellenőr ellenőrzése Tévéjáték 21.30: Publicisztikai műsor 22.10: Autósok, motorosok magazinja 22.50: Komoly zenei koncert 2. MŰSOR 16.55: A cigánygyerekekről 17.35: Lev Tolsztoj. Befejező rész 19.30: Híradó 20.00: önök estje 21.00: Labdarúgó-összefoglaló 22.00: Világhíradó 22.15: Só. NDK film MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc 6.35: Labdarúgó UEFA-kupa Dnyepr—Bordeaux Labdarúgó BEK Szpartak—Glentoran, a szünetben hírek 14.00: Hírek 14.15: A Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság nemzeti ünneoe elé 13.00: Hírek 15.05: Rajzfilm 15.15: 16 évig és azon túl 16.00: Sz Prokofjev: Rómeó és Júlia 16.43: A költészet percei 16.50: Világhíradó 17.05: Rajzfilmek felnőtteknek 17.30: Eurónai otthonunk 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektorfényében \A RÁDIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.3«: 8.00: 8.20: 8.30: 8.15: 9.30: 10.09: 10.05: 10.35: 11.00: 11.29: 12.00: 12.30: 12.45: 13.00: 14.00: 14.10: 14.25: ís.oo: 16.00: 16.05: 16.20: 17.00: 17.30: 18.00: 18.15: 18.30: 19.15: 19.13: 19.23: 19.38: 20.30: 21.00: 22.00: 22.30: 22.50: 23.00: 2<-O0: 0.10: «.13: 4.30: 8.oo: 8.05: 8.20: 8 50: KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! Hírek. Időjárás Mellényzseb „Csak szerelem** Labirintus A külpolitikai rovat műsora Hírek. Időjárás Diákfélóra Csenki Imre népzenei feldolgozásaiból Bolgár művészek opera­felvételeiből Tanyai történet Déli krónika Ki nyer ma? Válaszolunk hallgatóinknak Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás A magyar nyelv századai Zenei tükör Szóról szóra Hírek. Időjárás A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Farkas Ferenc műveiből énekel Furfangos történet A Kereai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén A PAF műsora Kritikusok fóruma Hol volt, hol nem volt.. • Esti magazin Az Esti magazin melléklete Lottósorsolás Az Öt karika jegyében Fejezetek a rádiórendezés történetéből Korkóstoló Diszkotéka Hírvilág Romantikus kórusmuzsika Mindennapi dogmáink A dzsessz világa Hírek. Időjárás Himnusz Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor Hírek. Idöiárás Albert Györsrv népi zenékara játszik : A kzat'ó reálad Külpolitikai figyelő 9.0«: 9.05: 12.00: 12.10: 12.30: 13.00: 13.05 13.45; 14.00 15.00 15.10 15.45 16.00 16.30 17.00 17.05 17.30 18.30 19.00 19.05 20.00 21.00 2t.03 22.05 22.17 23.00 23.10 0.03 0.15 6.00 9.08 10.37 11.03 11.10 11.25 11.31 13.00 13.05 13.53 14.08 15.00 13.54 17.00 17.30 Hírek. Időjárás. Útközben 18.30: Napközben Hírék németül, oroszul 19.00: és angolul 19.05: Kerekes Tóth Erzsébet 19.35: erdélyi népdalokat énekel 20.05: : Nemzetiségeink zenéjéből : Hírek. Időjárás. Útközben 20.45: : Nosztalgiahullám : Időjárás- és vízállásjelenés : Sátán, ördög, boszorkány 21.05: : Hírek. Időjárás. Útközben : Operaslágerck 21.50: : Törvénykönyv 22.10: : Salgóbánya *88 22.41: : Nóták 23.30: : Hírek. Időjárás. Útközben 23.33: : Újdonságainkból : Táskarádió 8.55: : Slágerlista 9.00 : Hírek. Időjárás. Útközben 9.05 : Operettkedvelőknek 9.15 :A Poptarlsznva dalaiból 10.20; : Hírek. Időjárás. Útközben. 16.35 Lottó 16.40 : Mesék a lépcsőn : Országok, tájak népzenéje : Country-világ 17.00 : Hírek. Időjárás. Lottó 19.05 : Az U2 együttes összes 19.15 nagvlemeze 19.20 : A Magyar Rádió rézfúvós- 19.23 ötöse Pezel-művcket játszik 19.30 : Műsorzárás 20.10 BARTÓK RÁDIÓ 20.15 : Muzsikáló reggel 20.45 : Nagv mesterek kamara- 21.30 zenéjéből 21.35 : Sztravinszkij: 22.20 Szimfónia C-ben 22.45 : Pillanatkép : Mngvarán szólva 17.50 : Köszönet az életért 17.55 : Vivaldi: Titus Manlius 18.1-5 : Hírek. Időjárás 18.30 : Fejezetek a rádiórendezés 19.23 térténetéből : BemutaMuk úf felvételeinket 19.30 : Romantikus kamaramuzsika : Ponhullám : Bolgár szerzők műveiből : Nvitnikék — kisiskolások 20.05 műsora 20.10 : Beszá»no*ő a Liszt Ferenc 21.45 p»m-*f»tir*zi orgonaverseny ?*\oo elődöntőjéről 23.00 A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Hírek. Időjárás Teljesítmények nyomában Beethoven: C-dúr vonósnégyes Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Ivan Dinkov, Borisz Hrisztov és Marin Georgiev bolgár költők versei A hangversenyközvetítés folytatása Barokk muzsika Rossini operáiból Napjaink zenéje Hírek. Időjárás Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Tévétorna nyugdíjasoknak Képújság Tcledoktor Zenés tv-színház Képújság Hírek A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén Hazai tükör Esti mese Lottósorsolás Tévétorna Reklám Híradó Reklám ; Szomszédok : TTírháttér : Reklám ; Táikép : Gálaest Castelgandolfóban : Híradó 3. 2. MŰSOR : Képújság : Autó-motorsport : Magyar évszázadok : Féltestvérek : Správy — hírek szlovák nvelven : Nasa obrazovka A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora : Képúisá? : Srereimf'k nyomában : Híradó 2. : T*»1r«r*ort : Képújság 19.50: Sz. Rahmanylnov II. szimfóniája 20.50: Világhíradó 21.00: Az orosz kultúra ezer éve 22.05 : A szőke lány — film 23.25: Hírek 23.30: Beszélgetés Anatoli] Karpovval a régi áron kínálták a ciga­rettákat. Amennyiben valaki mást tapasztalt, a vállalat ké­ri, hogy ezt jelentse be a köz­pontban. A Harmónia vezetői egyéb­ként szerdán megbeszéléseket folytattak az Árhivatalban, és beterjesztették az áremelésre vonatkozó érveiket, azokat a kimutatásokat, amelyek bizo­nyítják, hogy a dohányforgal­mazás a jelenlegi feltételek között veszteséges. Az Árhi­vatal az elkövetkező napok­ban mérlegeli a számításokat és az indokokat, s dönt arról, hogy megalapozottnak tart­ja-e az áremelést. Harmadfokú készültség Sérült kőolajvezeték A Barátság II. kőolajveze­ték Szabolcs-Szatmár megyei szakaszán, Nagyhalász-Ho­moktanya térségében kedden délután hasadás keletkezett. Szerdán kiemelték a körülbe­lül nyolcméteres sérült cső­szakaszt, majd megkezdték a távvezeték helyreállítását. A mintegy 250—300 köbméternyi kiömlött olajat párr.atartá- lyokba szivattyúzták. Az üzemzavar lakott tele­pülést nem veszélyeztetett, s nem okozott vízszennyeződést a közelben húzódó 3-as szá­mú főcsatornán. A felszíni vi­zek és a talajvíz szennyeződé­se miatt azonban a Felső-Ti- szavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság har­madfokú védelmi készültsé­get rendelt el. A bolgár kulturális központban Emlékplakett építészeknek A Bolgár Kulturális és Tá­jékoztatási Központ baráti ta­lálkozót tartott és kiállítást nyitott Encso Pironkov festő­művész alkotásaiból a bulgá­riai szocialista forradalom győzelmének 44. évfordulója alkalmából, budapesti, Nép- köztársaság útja 14. szám alatti székházában. Nino Ni- kolov igazgató emlékezett meg a történelmi eseményről, majd a népes közönség figyelmébe ajánlotta Encso Pironkov al­kotásait, amelyek most — út­ban hazafelé egy pozsonyi ki­állításról — itt időznek, a Dunatours— Vojvodinatours Visegrádról Zelinkára Sajnos, de végérvényes a tény: elmúlt az idei, az 1988- as nyár. Ilyenkor a nyaralók még az emlékeikből élnek, a vakációk szervezői, az utazá­si irodák pedig készítik a mérleget. — Számunkra igen ered­ményesen végződött a nyári szezon — válaszolta érdeklő­désünkre Fehér Menyhért, a Vojvodinatours zentai irodá­jának vezetője. — Elsősorban a Splittel szemben fekvő, fes­tőién szép Brac-sziget fővá­rosába, Supetárra vittük uta­sainkat, akik — nyugodtan mondhatom — nem csak a kitűnő időjárás miatt voltak elégedettek. Magyarországról mintegy négyezren töltöttek egy, illetve két hetet a fize­tővendég-szobákban, napi há­romszori étkezéssel, közülük hatszázan a Dunatourson ke­resztül utaztak. A Dunatours jugoszláviai partnervállalatának képvise­lője azt is elmondta, hogy hat turnusban, háromszáz gyer­mek nyaralt a visegrádi gyer- mektárborból a Kotori-öböl- ben levő Zelenikán. — Öröm volt megszervezni ezeket az adriai csoportokat, mert vendégeink értékelték erőfeszítéseinket, az átlag alatti árainkat, ráadásul az ottani vendéglátósok tapasz­talatai szerint gáláns vendé­geknek bizonyultak. Remélem, jövőre tovább bővíthetjük ajánlatainkat — a magyar vendégek megelégedésére. J. K. művészetbarátok nem kis örö­mére. Encso Pironkov Szófiában él és munkálkodik. 1960-ban szerzett diplomát, és ezt kö­vetően mutatkozott be a fia­tal bolgár képzőművészek el­ső országos csoportos kiállí­tásán. Eddig azóta 29 kiállí­tása volt, a többi közt egy itt, Budapesten 1969-ben, vala­mint Kölnben, Párizsban, Ber­linben. Londonban, Madrid­ban, Bécsben —, hogy csak néhányat említsünk a sorból. Képeit szerte a világon őrzik képtárak és magángyűjtemé­nyek. Számos díj tulajdonosa, hazájában megkapta a Cirill és Metód Érdemrend arany fokozatát. A budapesti baráti találko­zó meghívottal közt most ott voltak azok a tervezők, épí­tészek, akik részt Vettek és elismerést nyertek a Szófiá­ban megrendezett IV. nemzet­közi építészeti biennálén. Ti­zennégyen vehettek át okleve­let és emlékplakettet ott be­mutatott alkotásaikért. Köztük ezüst fokozatú elismerésben részesült a Budapesti Műszaki Egyetem Ybl-díjas docense, Kaszás Károly az Interarch ’87-re elküldött művéért. e. k. Rendszám és jogosítvány nélkül A* Őrizetben a gázoló Halálos karambol. Pilisbo- rosjenőn Nagy János 61 éves nyugdíjas személygépkocsival áttért az úttest bal oldalára, és ott összeütközött az Ászt Imre 26 éves gépkocsivezető által vezetett teherautóval, amely elsőbbségadás nélkül k Észak-budai Vendéglátó Vállalat októbertől őt évre szerződéses vállalkozásba adja a kővetkező üzleteit: 207. sz. Veronika sörbár (II. oszt) és büfé (III. oszt)( 11., Vörös Hadsereg útja 34. 243. sz. Mokka cukrászda (III. oszt.), II-, Mártírok útja 3. 252. sz. Agnes eszpresszó (II. ősz-), II., Mártírok útja 46. 304. sz. Tó vendéglő (II. oszt., zenés), 111., Rozgonyl Piroska u. 2. 311. sz. Csillaghegyi strandétterem (II. oszt., zenés) és büfé (III. oszt.), III., Pusztakúti út 3. 310. sz. Bécsi úti eszpresszó (II. oszt.), III., Bécsi út 231. 344. sz. Római strandbüfé (III. oszt., május 1-jétől szeptember 30-áig tart nyitva). III., Rómaifürdő 380. sz. Bíbic büfé (III. oszt., májustól októberig tart nyitva), 111., Római-part 20, Az üzletekkel kapcsolatban rész’etes felvilágosítást és írásbeli tájékoztatást ad az ÉBW vállalkozási osztálya, hétfőtől péntekig 8 és 16 óra közölt. A pályázatokat személyesen, szeptember 20-álg lehet benyújtani a vállalat személyzeti osztályára (Budapest II., Mártírok útja 5.). A versenytárgyalás október 3-án 13 órakor lesz az Újlaki étteremben (Budapest XII., Szépvölgyi út 13.). hajtott a védett útvonalra. Nagy János kórháza szállítás közben belehalt sérülésébe. Gyermekbaleset. Törökbá­linton egy személyautó elütöt­te az előtte kerékpárral sza­bálytalanul kanyarodó 9 éves Fehér Attilát, aki súlyosan megsérült. A bicikli csomag­tartóján szállított 9 éves Unyi Róbert könnyebben megsérült. Gázolás. Biatorbágyon a 42 éves Mráz Tibor ittas álla­potban vezetett személygépko­csival elütötte Szabó György 33 éves ácsot, aki a helyszí­nen belehalt sérüléseibe. Mráz Tibort a rendőrség őrizetbe vette, továbbá bevonták a jo­gosítványát. Nem adott elsőbbséget. Da­bason Kocsér István 18 éves segédmunkás segédmotoros kerékpárral nem adta meg az elsőbbséget egy személygép­kocsinak. Az összeütközésnél súlyosan megsérült. Ittasan. Bényén Varga Ist­ván 36 éves rakodó, aki jogo­sítvánnyal nem rendelkezik, ittas állapotban vezetett egy rendszám nélküli motorkerék­párt. Villanyoszlopnak ütközve megsérült. A kutya miatt. Monori-er­dőn Káposztás Lászlóné 29 éves' segítő családtag teher­gépkocsival egy elészaladó ku­tya miatt az árokba borult és megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. ftrOT Mmvri UÍDI AD a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. - Főszerkesztő: Báró Andria. — iLul Dl L U T 11 niltLnr Föszerkésztö-helyettes: Arkus István, Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1448. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blana Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: ■ .......... 343-100 és 336-130. - Szerkesztőségi titkárság: 335-365 FIŰKSZERKESZTOSEGEINK : CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1.. II. 19 2701. Telefon: n-400 - ÉRDI H ÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100 Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2201 Telefon: 157 - NAGY­KŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5 2750 Telefon: 51-398. — VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin üt 45. Pf. 32 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezeló : Csöndes Zoltán vezérigazgató — Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetést és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a — 1900 -, közvetlenül vagy postauialványon, valamint átutalással a HELÍR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft; 12 oldal 2,20 Ft. Előli­tetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 518,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap), ISSN 0209—3467 (Érdi Hírlap). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Mohori Hírlap), ISSN 0133—2701 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom