Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-08 / 215. szám
1988. SZEPTEMBER 8.; CSÜTÖRTÖK s A hasznos csavargó Daltulajdonos önéletrajzi töredékek, rádióriportok, újságcikk-részletek, epizódok időrendben és -rendetlenségben egymás mellett sorakoznak egy kötetben, amelynek címe: A daltulajdonos. Szerzője — Sebők János — két évtizede kíséri figyelemmel, s egyre növekvő ro- konszenvvel a főhős ez idő alatt megtett útjait. Ez pedig igencsak nehéz dolog, mert akiről ír, állandóan az országot járja gitárjával, mind a mai napig. Mint ahogyan az utolsó mondat is megállapítja: „Tehát lapzártakor az »életmű« mozog, az alkotó nem pihen.” E népénekes, krónikás, dalos, igric, regös, históriás „hasznos csavargó” nem más, mint Diny- nyés József, aki az 1967-es polbeatfesztiválon aratta első nagy sikerét a Karrier című dallal. Sebők János elismeri, hogy elfogult a daltulajdonossal szemben. Éppen emiatt tiszteletre méltó, hogy megpróbál objektív maradni. Végtére is a felsorakoztatott dokumentumok — amelyeket ő kötött össze gondolataival — eléggé meggyőzőek lehetnek. Talán éppen ez az oka annak, hogy ugyan hiába szól a könyv Dinnyés Józsefről, mégis mintha kissé „kirekedt” volna belőle. Mert igaz ugyan, hogy rádiós-tévés beszélgetésekben, egy-egy levélben a daltulajdonos megfogalmazza célkitűzéseit, de mégsem kapunk valódi képet jellemének, gondolatvilágának egységéről. Ám mindezek ellenére színes, érdekes olvasmány Sebők János könyve. Csupán egyetlen kijelentése hökkentett meg: „S hogy Dinnyés élete nem úgy alakult, ahogy húsz éve elképzelte, nem rajta múlott.” Azért talán egy kicsit rajta is. Legalábbis olykor ezt érzem ki a sorokból. V. A. Hogyan változott kutyává Tódor Jakab? Unokáink is mesélni fogják Unokáink is mesélni fogják címmel február első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük a vállalkozó szelleműeket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kapcsolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy híres emberhez kötődő meseszerü mendemondákat — olyanokat, amelyeket jó lenne közkinccsé tenni, megmenteni az utókornak. Több mint száz munka érkezett hozzánk. Közülük jó néhány nem felelt meg a követelményeknek, mert nyelvtörténeti fejtegetéseket tartalmazott, vagy pedig különféle történeti dokumentumokat dolgozott föl. Ezeket esetleg — pályázaton kívül — a későbbiekben közölni tudjuk majd. Minden héten csütörtökön adunk válogatást. az érdekes mondákból, legendákból. A legjobbakat — olvasóink szavazatai alapján — a végén értékes tárgyakkal jutalmazzuk. Várjuk tehát leveleiket! A borítékra írják rá: Unokáink is mesélni fogják. Egyszer, amikor vége volt az iskolának, korán bejött édesanyám. Kelj fel, lányom, siessünk kapálni, vár a mező, nagy a fű a kukoricában. Hottó mezőre mentünk, amit mindig megcsodáltam, mert part, völgy váltakozott háromszor. Olyan volt, mintha a földnek vége szakadna a magas csúcsán. De mögötte újból völgy, és itt egy falucska — amit Győríy gróf építtetett munkásainak —, és így róla nevezték el Győrfyszeg- nek. De most mégis, ahogy mentünk, furdalta az oldalamat. hogyan kérdezzem meg édesanyámat; hogy mi a szerelem. Csakhamar meg is kérdeztem. Szokásához híven hosszú történettel felelt, amiből megérthettem, és kibonthattam, azt a szálat, ami legjobban érdekelt. Az ördög cimborája Élt egyszer itt régen Győrfy gróf, akinek mi is leszármazottai vagyunk. Nagyon rendes ember volt, segített, ahol csak tudott. Cselédlányt vett el feleségül, sok gyermekük született. Nagy volt a rokonság, gyakori volt közöttük a rangon aluli házasság. Az egyik Győrfy lány révén bekerült a családba egy szép ifjú, ám amilyen szép volt, olyan gőgös is. És e mellett az ördöggel cimboráit. Verte feleségét, cselédeit, asszonyokat, gyerekeket. Erőszakos volt a lányokkal is. Tódor Jakabnak és jámbor feleségének, Győrfy Olgának egy gyönyörű kisfiúk született, Jancsika. A gonosz Tódor Jakab saját képmására szerette volna nevelni egyszem fiát, de ő jóságos és engedelmes fiú volt. Szép legénnyé cseperedett Jancsika. Az aratások idejére, markot szedő lányok sokszor jöttek messze földről, távoli falvakból, így az éjszakát is itt kellett tölteniük a mezőn. Ha esett az eső, a szekerek alatt aludtak, ha nem, a szekereken, szalmán. Történt egyszer, egy gyönyörű lány is érkezett Balla- hidasról, Benkő Magdika. Jancsika rögtön megszerette a lányt. Követte, mint a felhő a felleget. Gyakran segített a lányoknak a marokszedésben, az éjszakát is kint töltötte, mindig közel Magdikéhoz. Apja hagyta a dolgot, gondolta, majd betöri a fia a lányt és jó lesz szeretőjének, ő meg szerez fiának egy gazdag lányt, olyan szebbik fajtát, aztán majd elfelejti ezt a fehércselédet. Csillagos éjszakán Magdika az aratás vége felé megszerette a legényt. Egy gyönyörű csillagos éjszakán a Vezetőségválasztó közgyűlés a népművelőknél A távolmaradás is vélemény Három évenként tartanak vezetőségválasztó közgyűlést a Magyar Népművelők Egyesületében. A Pest megyei területi szervezet tagjai tegnap Gödöllőn találkoztak, hogy meghallgassák Kecskés József megbízott elnök beszámolóját az elmúlt időszak helyi és országos gondjairól, illetve döntsenek az új vezetőségről. A közgyűlésen megjelent dr. Szabó József, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese és Földiák András a Magyar Népművelők Egyesülete ügyvezető titkára. Minden jelenlévő számára közismertek voltak a pénzügyi problémák, hogy az új adórendszer szinte lehetetlenné tette a művelődési házak, intézmények munkáját. Mégsem valószínű, hogy kizárólag az anyagi megbecsülés hiánya okozza a fluktuációt. Az egyesület tagjainak száma csökken, az elmúlt időszakban tizenegyen azért léptek ki, mert elhagyták a pályát. De a szervezet a területi megosztottsággal sem dicsekedhet. Míg Gödöllőn, Szentendrén, Dobáson és környékén megfelelően alakul a jelentkezők száma, váciak, érdiek, budaörsiek alig- alig akadnak a tagok között. Szintén említést érdemel, hogy a tagdíjat kifizető száztizenöt egyesületi tag közül a közgyűlésen csupán hatvanan jelentek meg. Bár így is határozatképesek voltak, a nagymérvű távolmaradás feltehetően elégedetlenséget tükröz. A vezetőségi tagságról korábban lemondott Polonyi Péter hozzászólásából néhány okot sejteni lehetett, amelyek az elégedetlenséget szülhették. Kifogásolta, hogy a Népművelők Egyesülete miért nem emelte fel a szavát olyan esetekben. amikor a magyar kultúra érdekei forogtak veszélyben. Konkrét példákat is felhozott, még személyi kérdéseket is megemlített. Persze nem kizárólag országos hord erejű dolgokat, hanem helyieket is. Nagyon érdekes volt C. Tóth Jánosnak, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési igazgatójának felszólalása. Az elkövetkező évek feladatainak meghatározása kapcsán azt fejtegette, hogy sok helyütt felborultak az értékrendek és nem teljesen tisztázott, mi is a népművelők, a közművelődésben dolgozók szerepe. Az országos közgyűlésnek ezekre a kérdésekre is meg kellene találnia a választ. Okfejtéséből teljes mértékben egyetérthetünk azzal, hogy tisztázni szükséges. szolgálat, szolgáltatás vagy képviselet a művelődésiotthon- hálózat, illetve, amit ez biztosítani tud a lakosságnak. Különösen érdekes ez az eltérés akkor, amikor a lakossági igények nem egyeznek meg a kultúrpolitika értékszempontjaival. Az előbbi kiszolgálásához a társadalmi környezet bizalmára, az utóbbihoz a társadalmi intézményrendszer támogatására lenne szükség. Végezetül megválasztották a Pest megyei területi szervezet új elnökségét. Az elnök Kecskés József, a titkár Per- jéssy Barnabás lett. Szabó Z. Levente hold befedte testüket. Életre kelt a szerelem legszebb zálogaként egy harmadik élet. Teltek a napok, egyik este bejelentette Jancsika apjának az esetet és meggyőzően kérlelte, egyezzen bele a házasságba. — Ezt verd ki a fejedből, ebből semmi sem lesz, inkább megölöm azt a fehércselédet — mondta. Éjfélkor ugat Azon az éjszakán Jakab felkereste egyik aratóját, a 2C éves Gárdi Lajost, és azt parancsolta: Holnap már csépelünk, te fölmész a Benkc lánnyal a gépre adagolni, egy kicsit meglököd, beleesik s dobba. Baleset lesz, téged pedig megjutalmazlak. De a legény nem állt kötélnek, hál elhatározta, másnap elbújik i bokorba, és a kellő pillanatbar lelövi ő a lányt. Másnap befogta ő maga £ lovakat a hintója elé és elindult a Hottó mezőre az aratókhoz. Éppen felért a hottó nagydombra, az ég haragoi lett, dörgött, villámlott, csattogott az ég alja. Feketére vál tozott a táj, a fák majdnen földig hajoltak. Az aratói gyorsan a szekér alá menekültek. Jancsika ingét Magdikéra adta, óvta testét a székéi alatt, befedte saját testével féltve a kis jövevényt, magzatukat. Apja látva ezt, méf nagyobb haragra gyúlt. Megállította a lovakat £ dombtetőn, nem érdekelte i vihar. Elbújt a fa mögé, puskáját fölfelé tartva így szólt Te ördög, odafenn, dobj közéjük a villámodból, de fölei a szajhára. Az ördög lekiáltott: Erősebb az Isten, új jövevényt nem pusztít el, a világot be kell népesíteni. Te halj meg, légy a barátom örökre. Ezzel leküldött egy villámot. Eltűnt Jakab, csak a kutyája maradt meg a sze kéren, de azt mesélték, átváltozott Jakab kutyára, mert éjszakánként pontban éjfélkor, előjön a bokorból. Ugatja Jakab a holdat. Ezért hívják ma is Kutya Jakab hegynek Hottó második dombját. Rózsa Lászlóné Szigetszentmiklós V-FIGYELŐ Talán azóta, hogy megkezdte adásait, nem volt olyan gondolatokban gazdag és izgalmas adása a Stúdiónak, mint most legutóbb, kedden este. Rövid, frappáns riportjai tulajdonképpen két gondolatkört jártak körbe. Az egyiket úgy nevezhetnénk nevén, hogy a szellemi áruk végre árukon cseréljenek gazdát, azaz keljenek el, a másikat pedig úgy, hogy a művészet még ebben a nagyon piacias világban sem lehet teljesen bolti cikk. A filmesek — ezt Bodrogi Gyula feszegette — azt szeretnék, ha sokkal kevesebb közvetítővel sokkal többjeié tudnák eljuttatni munkáikat. (Az persze már vitatható, hogy éppen olyan csacska vígjátékokkal kell-e kísérletezni, mint amilyet Kabos László főszereplésével forgattak Bednai Nándor rendezésében.) Avar István a színészek hirtelen kiéleződött helyzetét helyeselte: igenis legyenek farkostörvé- nyek ebben a szakmában, és az játsszon — de sokat és sokért —, aki azt megérdemli. A muzsikusok pedig — az ő bújukat-bánataikat Fischer Iván, a Fesztiválzenekar agilis karmestere foglalta össze — egyre kevésbé tudnak úgy élni és zenélni, ahogyan illene és kellene. Ebből a nagyon rövid jelzésből is nyilván kitetszett, hogy a Kepes András vezette adásban csak úgy forrtak az indulatok. Kérdés követett kérdést, panasz a panaszt, ám valahogy mégis jó érzéssel tá- pászkodhattunk fel a remekül összefoglalt — a nyilatkozók valamennyiétől egy-egy súlyosabb mondatot felidéző — eszmecsere utón. Már csak azért is, mert végre-valahára mindez a nyomasztó állapotrajz így kirajzolódhatott, s ha nagyon megkésve is, de bízhatunk abban, amit Horgas Béla, az újonnan megindult Liget című folyóirat szerkesztője emlegetett, hogy tudniillik érték — mármint szellemi kincs — csak szellemteremtő környezetben születhet. Egy ilyen miliő kialakulásához pedig éppen az kell, amit a Stúdió ebben a remek adásában produkált: nyíltság, őszinteség, kemény szókimondás: az értelmi értékekre való nagyon nyomatékos hivatkozás. íersánszky. Száz éve született az újabb kori magyar irodalom kedves garabonciása, Tersánszky Józsi Jenő. Ám nem egészen azon a napon, amikor a televízió megemlékezett róla, hanem később, a szakirodalom szerint 1888. szeptember 12-én. Ez a korábbi tisztelgés nem is lett volna olyan nagy baj, hiszen egyszer azt is megengedheti magának valamelyik Szabadság téri szerkesztőség, hogy hamarabb hajt fejet, mint azt a naptár parancsolja. A gond inkább az volt, hogy kissé súlytalanra sikeredett ez az emlékműsor. Szalay Károly bevezetője után egy rövid mustra szaladt végig a képernyőn, ahelyett, hogy az ünnepeltnek valamelyik súlyosabb és általánosan ismert művét filmesítették volna meg. Ha pedig ilyesmire — erre sem! — futja, akkor jobb lett volna ismét levetíteni az ő regényéből forgatott A havasi selyemfiú című tévéfilmet, Akácz László ■Heti eilmtegyzetb Miss Arizona Hanna Schygulla és Marcello Mastroianni a Miss Arizona egyik jelenetében Nem is tudom, mi az igazán fontos és érdekes ebben a Sándor Pál rendezte, olasz— magyar koprodukciós filmben. Merthogy több fontos és érdekes oldala is felsorolható. Az egyik maga a történet és e történet főszereplői. Adott ugyanis egy európai hírű mulató Budapesten, a Nagymező utcában, a két világháború között. Ez az Arizona, mely tulajdonképpen ma is létezik: az épület, a Thália Színház mellett, megvan, részint a belső kiképzése is, a díszítésekkel, sőt, világítótestekkel. Tehát az Arizona, mely annak idején pompás technikai felszereltségű, a legjobb mulatókkal vetekedő berendezésű és műsorú intézmény volt, nem kitaláció: létezett, működött. És léteztek a mulató gazdái is: Rozsnyai Sándor és felesége, Miéi, aki egyben a mulató sztárja is volt. Nos, a film tulajdonképpen e házaspárról szól, megismerkedésükről, kalandos karrierjükről, Mici változatos szerelmi életéről, majd a váratlanul ölükbe hulló vagyon segítségével megvásárolt és kialakított Arizona mulatóról, amelyben mindenki megfordul, aki Budapest és Eur(ópa, sőt, távolabbi földrészek társadalmi köreiben számít. Csakhogy a remekül menő Arizona körül Európa baljós történelmi eseményei zajlanak: a nácizmus hatalomra kerülése, a második világháború kirobbanása, zsidótörvények, üldöztetés, gázkamrák. Az Arizona egy darabig a béke szigete, a menekülés lehetősége, — de aztán ide is betör a valóság. Rozsnyaira is vonatkoznak a faji törvények, Mici sem kerülheti ed a sorsát, a fiuk is öngyilkos lesz, — az álomvilág összeomlik, de a két embert egybefűző hűség megmarad a rettenetek közepette is, noha külön pusztulnak el. Szép, humánus történet, de talán nem eléggé újszerű, különösen hogy valami hasonlót láthattunk a nevezetes Az utolsó metró című francia filmben. A másik fontos dolog a film légkörábrázolása. Kétségtelen, hogy a mulatók világa érdekes, látványos és izgalmas lehet. Izgalmas egy kalandos életút ábrázolása is. A film e vonatkozásban megfelel a várakozásoknak; a Rozsnyai házaspár kalandjait Sándor Pál jól meséli el, bár nem akarja pontosan rekonstruálni a nagyváros nagyvilági éjszakai életét. Enélkül is sikerül érzékeltetnie — nem utolsósorban Ragályi Elemér operatőri munkája révén —, milyen is volt ez a csillogó felszín alatt néha drámaian kemény világ, s milyenek voltak a körülmények, a környezetet meghatározó események. A harmadik fontos dolog a főszereplők személye. Nem gyakori, hogy magyar filmekben (még ha koprodukcióról van is szó) világsztárok játsszanak. Most ez történt. Miss Arizona, azaz Stein Mici szerepét ugyanis az a Hanna Schygulla alakítja, akit elsősorban Fassbinder filmjeiből ismertünk meg, s aki e filmek révén lett keresett, nagynevű sztár. Rozsnyai Sándort pedig az a Marce.lo Mastroianni játssza, akit aligha kell bemutatni a magyar mozinézőknek. Két ilyen név elegendőnek látszik ahhoz, hogy a filmnek nemzetközi sikere legyen, s nyilván emiatt is esett rájuk a választás. A dolog lényege azonban mégsem e fontos tényezőkben van. Az ugyanis, hogy a film egy emberpár sorsát meséli el a történelem viharaiban, mint mondtam, nem túl nagy eredetiségre valló ötlet. Hogy ez a pár éppen a Rozsnyai— Stein Mici duó, csak akkor és annyiban érdekes, ha az ö sorsukban valami plusz, valami általános érvényű érdekes és fontos tényező mutatható fel. És azt hiszem, itt van az első fogyatékossága a filmnek; ez a történet kissé langyosan fogalmaz, kassá fáradtnak tűnik, — más szóval: nem eléggé magával sodró. Lehetne rá azt is mondani persze: Sándor Pál, amint ezt a film elején jelzi is, egy újkori legendát akart elmesélni. Igen ám, de a legendáknak is megvan a maguk törvénye, lendülete, sőt, példázat^ jellege. Ez utóbbi viszont erősen hiányzik a filmből. Valamiféle elvonatkoztatás érződik; mintha más síkba emelné át időnként a rendező a történetet és a szereplőket. Ez a lebegtetés azért is az igazi hatás ellen dolgozó, mert végül is egyfajta színes, érdekesnek is mondható, de nem igazán megrendítő leporelló alakul ki előttünk. Inkább kapunk néhol igen erős hangulati hatásokkal megcsinált egyes, külön jeleneteket, semmint egységes történetű filmet. Ami lehetne jó is, ha e jeleneteket valami nagyon erős gondolati szál fűzné egybe, — de talán épp ez a gondolati szál nem elég erős és megbízható. Aztán: az ugyan kétségtelen, hogy a két főszereplő világsztár, s az is, hogy hírnevükhöz méltóan szerepelnek, de az én megítélésem szerint az hiányzik belőlük, ami ennek a filmnek egyébként fontos vonása volna: a közép-ke- let-európai szituációk és sorsok valahol a génekben hordozott átélése, megértése, s az ebből fakadó hitelesség. Engem különösen zavart, hogy Schygulla egy ismert magyar színésznő (Varga Mária) hangján beszélt, és hogy egy té- veszthetetlenül ismert énekesnő, Kovács Kati hangján énekelt Ez a kettős fal a színész- nő_ látható személye és megszólalása között a magyar néző számára aligha könnyíti meg az azonosulást Micivel és sorsával. MastroiannivóI pedig annyit: nekem túlságosan Mastroianni maradt ebben a szerepben, s nem eléggé tudott Rozsnyai Sándor lenni. Sándor Pál nemrég valami hasonló filmet csinált a színpadon igen nagy sikerű Szomorú vasárnap című darabból, mely a népszerű Seres Rezső sztoriját dolgozta fel. A televízióban bemutatott filmben én szinte ugyanazokat a hibákat észleltem, mint most ebben a filmben: erőnek erejével példázattá és legendává dimenzionálni próbált egy történetet, amely a maga egyszerűségében talán emberibb és hatásosabb lett volna. Takács István
