Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

1988. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK s A Janus-arcú kis folyó Unokáink is mesélni fogják Unokáink is mesélni fogják címmel feb­ruár első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük a vál­lalkozó szelleműeket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kap­csolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy híres em­berhez kötődő meseszerű mendemondákat — olyanokat, amelyeket jó lenne köz­kinccsé tenni, megmenteni az utókornak. Több mint száz munka érkezett hoz- zánk. Közülük jó néhány nem felelt meg a követelményeknek, mert nyelvtörténeti fejtegetéseket tartalmazott, vagy pedig különféle történeti dokumentumokat dol­gozott föl. Ezeket esetleg — pályázaton kívül — a későbbiekben közölni tudjuk 'majd. Minden héten csütörtökön adunk válo­gatást az érdekes mondákból, legendák­ból. A legjobbakat — olvasóink szavazatai alapján — a végén értékes tárgyakkal ju­talmazzuk. Várjuk tehát leveleiket! A borítékra sélni fogják. A kőkoporsó története Szülőhelyem a Pest megyei Dabas. Általános iskolás ko­romban a dabasi temetőbe jártunk március ló-én, az idősebb emberek és a taná­rok szerint Kossuth Lajos édesapja itt volt eltemetve (az is lehet, hogy csak egy emlék­tábla volt, erre már nem em­lékszem). Láttunk ott''egy koporsósze­rű kőtömböt, amire azt mond­ták: „kőkoporsó”. Feliratát nem tudtuk elolvasni — gö­rög, héber vagy latin felirat volt. Mi gyerekek nem tud­tuk, hogy ez a „kőkoporsó” miért van a föld színén. Az idős emberektől érdeklődtünk, akiktől az alábbi választ kap­tuk. Volt egy igen gazdag ember, aki nagyon fösvény, irigy és rosszindulatú volt embertár­saihoz. Barátja, családja nem volt, viszont volt egy kutyá­ja, azt többre becsülte, mint az embereket. Az ember élete is véges, a kutya kimúlt. Olyan temetést .rendezett gaz­dája, milyet az embereknek szoktak. Egyházi szertartással kapartatta el kedvenc állatát. Ez a gyalázat (akkor így mondták) nem maradhat bün­tetlenül. „Isten és az erkölcs ellen vétett”, ezért az embe­rek megátkozták: „Ha meg­hal, a föld ne fogadja be!” — mondták. Eljött az idő, mikor a gazdag ember bevágezte földi létét, öt is eltemették tisztességesen, mint annak idején ő a kutyáját. Rövid időn belül, tán csak egy hónap telt el, az emberek mentek a temetőbe, csodálkoz­va látták, hogy a gazdag em­ber koporsója a föld színén van. Ismét eltemették, hiszen már elfelejtették a régi átkot. Azonban rövid idő után ismét fent volt a koporsó. Még két alkalommal eltemették, de hiába. Ekkor egy okos ember kitalálta: tegyék kőkoporsó­ba és hagyják a föld színén. És az a kőkoporsó attól fog­va a föld felszínén volt. Szabó Ferencné A — Árvíz a Tápió völgyében A Cserhát hegység Alföld­re nyúló domborulata mellett fekszik a Tápió völgye. A kis folyó — Tápió, mint vízitün- dér — két ágban hasítja a völgyet. A locsodi lapályról indul az Alsó-Tápió, Mende határát. Sápot, Súlyt, Ságot, Bicskét és Szentmártont érint­ve. A Felső-Tápió Jakabszál- lás határában egy zsombék- ból csordogál és Koka, Sze- cső, Nagykáta, Farmos és Szele határát elhagyva egye­sülnek. Ez a kicsi folyó aszályos esztendőkben patakként csor­dogál, és van időszak, amikor átléphetjük. Téli hóolvadás után, vagy esős időszakban azonban vize dúsan hömpö­lyög. Áradását már évtizedek óta megszüntette a folyam­szabályozás, a medrek tisztí­tása, egynéhány helyen kikö­vezése. Áldás is a folyó a me­zőségre, mert a négy partsza­kasz megművelt talaján vi­rágzó zöldségtermelést hono­sítottak meg és vizét öntözés­re is felhasználják. 1963 nyarán még közepes­nek mondható vízmennyisége sem volt. Tápiósülyben szep­tember 8-án a Kisboldogasz- szony napi búcsú alkalmával, a hajdani ~ árterén zajos volt a tömeg. Hangos lármáját, sí­pok. dobok, csörgők kaval- kádját délután egy hirtelen jött égi háború, sötétség, vil­lámlás, mennydörgés tompítot­ta el. A Vészjósló szél elől szaladtak az emberek fedél alá, ám nem sikerült minden­kinek biztonságos helyre me­nekülni. Szinte percek alatt özönvízszerű felhőszakadás zúdult a környékre. A kis Tá­pió kilépett medréből és el­öntötte a parthoz közel ál­ló házakat. Az akkor még új­nak számító művelődési ház­ban is félméteres víz állt. A mélyebben fekvő helyeken, szántóföldeken egy-két-három méteres víz volt. Nem lehe­tett megállapítani, hol is van a folyó igazi medre. A völgyet átszelő vasútvo­nal sem maradt épségben. A 'Víz teljesen kimosta a sínek alját úgy, hogy másnap a vo­natok sem tudtak közlekedni. Szörnyű volt a látvány, ami­kor lakberendezési tárgyak, szénaboglyák, állatok úsztak a vízben, a termés elpusztult. Szeptembertől kezd benépe­sülni az első tanévét kezdő Kodály Zoltán Kórusiskola. A kórusiskola — mint komplex képesség- és szemé­lyiségfejlesztő intézmény — nemcsak az intenzív zenei képzés műhelye kíván lenni, hanem pedagógiai programjá­val elősegítheti a teljes ne­velési-oktatási rendszer maga­sabb színvonalra emelését. A jelenlegi oktatási szerkezettől eltérően az új intézmény 13 évfolyamos, és az egész or­szágból vesz fel tanulókat. Áz iskola egész napos, reggel 8-tól délután 4-ig tartanak a foglalkozások, így a következő napra is az iskolában készül­nek fel a diákok. Egyenlete­sebb terhelésük, a túlzsúfolt­ság elkerülése miatt az isko­la részlegesen szombaton is működik. A hónap négy szombatja közül kettőn van Legenda Karinthyrol. A fia­tal diák lelkesedik a fizi­káért, a matematikáért. Iz­gatja a repülés, szeretne pi­lóta lenni, néhány félévig a Műegyetem gépészmérnöki karának hallgatója. Mire fel­nő, Európa átéli a nagy krí­zist, az első világháborút. Az imádott gépek a pusztítás szolgálatába álltak, pontosab­ban az ember tudását, hatal­mát a gyilkolás minél tökéle­tesebbé tételére használta fel. A felnőtt férfi, aki immár véglegesen író, megtagadja a gépeket. Elemi erővel mutat­ja be azt a világot, ahol a tökéletes technika végveszély­be sodorja szülőjét, az embe­riséget. Messze megelőzi nap­jaink tudományos-fantaszti­kus szerzőit, - akiknél a hat­vanas-hetvenes években me­rül fel ugyanez a gondolat. Sőt, hamarosan azt is megír­ja a válogatás címéül szol­gáló Legenda az ezerarcú lé- lekrőlben, hogy a gépnél sok­kal veszélyesebb az irányító­ja Hiszen minden ember mé­lyén ott rejtőzik a gyilkos in­dulat, hányszor kívánjuk szá­munkra ismeretlen, mit sem ártó emberek vesztét, némi­leg öntudatlanul is, csupán azért, mert szebb a kabátja, vagy előttünk szállt le a vil­lamosról. Mégis, az ember le­het jó is. A legszebb mondat írják rá: Unokáink is me­Emberáldozatokat is köve­telt az árvíz. Tápióságon a Tápiószecsőn lakó Gazsi Fe­renc volt rokoni látogatáson. Hazaindulva a Tápió hídjára lépve, az beszakadt alatta — napokig keresték holttestét. A szécsői helyőrség egy szakasz katonát küldött a mentések­hez. Emberfeletti küzdelem volt az osztályrészük. Sajnos hősi halottat is temettek, Bogdán Flóriánt. Gyászos jubileumhoz értünk. Negyedszázad telt el azóta és csak a közép- és időskorúak emlékeznek az elemi csapás­ra. Ezt illő gyermekeinknek, unokáinknak is tudni és ami­kor átkelnek a Tápió valame­lyik hídján, gondoljanak ar­ra, mi történt ott 25 évvel ez­előtt. Ofella Sándor tanítás — elsősorban zenei tevékenységre alapozva —, a harmadik kirándulással telik, míg a negyedik szombat sza­bad. A tantervűi szolgáló peda­gógiai program számos tevé­kenységi kört és műveltségi területet ölel fel. A gyerekek mindegyike tanul idegen nyel­veket, hangszeres zenét, és emellett megismerkedik a szá­mítástechnikával, a képző- és iparművészettel, a népi tánc és a színjátszás alapjaival. Á kü­lönórák, a szakkörök ily mó­don szervesen beépülnek a tananyagba, a tanórai foglal­kozásokba. A mindehhez szük­séges kiadások fedezetéül a kórusiskola havi 400—500 fo­rintos térítést kér a szülők­től — ez teszi lehetővé a programokhoz szükséges anya­gok és eszközök beszerzését volt egész este: Szépnek tar­tom az életet és csúnyának a halált, ennyi az egész. Valóban, ilyen egyszerűen és tömören is ki "Tehet fejez­ni fontos érzéseket, gondola­tokat. önmagában ezért a né­hány másodpercért érdemes lett volna megnézni az össze­állítást, de szerencsére, illet­ve Karinthy zsenijének kö­szönhetően, végig kitűnő mű­sort láthattunk. Csupán azt nem értem, miért akarják mindig belénk sulykolni, hogy féloldalasán ismerjük a szer­zőt. Régen nem igaz a tétel, miszerint kizárólag vidám írásai kerültek be a köztudat­ba. Életműve több kiadásban is megjelent, bárki számára hozzáférhető. A művek, ame­lyekből most emeltek ki rész­leteket, szintén megtalálhatók a könyvespolcokon. Nagyon örültem viszont, hogy a hát­térben vetített képek, az ösz- szekötő szövegek bemutatták azt a meghatározó környeze­tet, amelyben ezek az írások születtek. A művészet soha sem választható el a valóság­tól. Szerencsére ezt az igaz­ságot nem didaktikusán ma- gyarázgatták, hanem minden­kire szabadon rábízták, mit és mennyit hasznosít önmaga számára az elhangzottakból. Az egyszerűséghez igazodva szintén kellemes megoldás volt a díszletezés nélküli stú­dió, ámbár alighanem túl­szaladt ez az elképzelés, ami­Mesterscgek könyvei Kamaraárverés Mesterségek könyvei címmel most másodszor rendez kama­raárverést szeptember 16-án, pénteken 16 órakor a Téka Könyvértékesítő, Könyvellátó és Könyvkiadó Vállalat és a KIOSZ budapesti titkársága. A helyszín a KIOSZ Wesselényi utca 73. szám alatti budapesti klubja lesz. A rendezvényen összesen 272 tétel kerül kalapács alá, első­sorban szakkönyveiy és nem bibliofil példányok. Találunk közöttük bányászattal, cégtör­ténettel, fegyverekkel, hajó­zással foglalkozó műveket épp­úgy, mint iparművészeti, tex­til- és háziipari kiadványokat. Képviselteti magát a kémény­seprő, a kalapos és a tűzoltó szakma is. A drágakövek ked­velői között érdeklődésre tart­hat számot P. Alcsuti Katalin Régi magyar ékszerek című, 1940-ben megjelent könyve, a díszítőművészetek mesterfo­gásaival pedig a kristálymet­szés, a bőrdomborítás, az in­tarzia, a zománckészítés folya­matát bemutató kötetek ismer­tetik meg az olvasót. A legmagasabbra tartott té­telek között szerepel többek között a budapesti férfiszabók ipartestületének 50 éves törté­netét feldolgozó kiadvány, Du- bay János szíjgyártó 1861-ből számlázó vándorlókönyve, vagy a Bécsben 1805-ben a Schauer- testvérek által kiadott Rövid oktatás a tűz oltó eszközök­kel, az égés után való bánás­ról, egy toldalékkal A’ Vízi Puskának Égéskor való Igaz­gatásáról. Ez utóbbi mű, mely­nek kikiáltási ára 2400 forint, a védett könyvek közé tarto­zik. Néhány további kiadvány mellett csillag jelzi a kataló­gusban, hogy a tétel nem vi­hető külföldre. Az árverést megelőzően két­napos bemutatón tekinthetik meg az érdeklődők a könyve­ket, megismerkedhetnek tar­talmukkal, megvizsgálhatják állapotukat. A könyvbemutató időpontja és helyszíne: 1988. szeptember 15., csütörtök 10— 17 óra között a TÉKA Könyv- értékesítő, Könyvellátó és Könyvkiadó Vállalatnál, Bu­dapest, XIII., Váci út 19., il­letve szeptember 16., péntek 10—14 óra között a KIOSZ- nál, Pudapest, VII., Wesselé­nyi u. 73. Az árverési kataló­gus kapható a Téka Vállalat Budapest, V., Kálmán Imre u. 16. sz. alatti antikváriumában kor a keverőpult is a képer­nyőre került. Ábrahám gyermekei. Las­san végéhez közeledik ez a művelődéstörténeti sorozat. Olyan tájakat, szokásokat, val­lásokat ismerhetünk meg szer­da délutánonként, amelyek különben távoliak és elérhe­tetlenek az átlagember szá­mára. Pedig a mi mindennapi Cselekedeteinket, erkölcsein­ket, normáinkat Is nagymér­tékben meghatározza az in­nen származó szellemi örök­ség. Három monoteista, vagyis egyistenhívő vallás szent vá­rosa Jeruzsálem. Az izraeli­táké, a keresztényeké és a mohamedánoké. De a kisebb- nagyobb elzárt közösségek, a hittételi viták, hatalmi har­cok számtalan apróbb-na- gyobb szektát, irányzatot hívtak életre. Drúzok, dervi­sek, jakobiták, ortodoxok, gö­rögkeleti hitűek, nesztoriánu- sok, síiták és szunniták és még ki tudja, milyen hosszan le­hetne sorolni őket. Mai na­pig élő és ható eszmék, ame­lyek még felfedezhetők a po­litikai viszálykodások gyöke­reiben is. De nem csupán ezért érde­mes megismerni őket, hanem azért a tanulságért is, hogy hiába akartak a történelem év­századai során népeket és kul­túrákat kiirtani, ez soha sem­milyen zsarnoknak nem fog sikerülni. Szabó Z. Levente Térítést fizetnek Kodály Zoltán Kórusiskola Tv-pigyelő’ ■ Heti filmtégyzeti A szakasz Jelenet A szakasz című amerikai filmből Amerika nem tud szabadul­ni a vietnami háború sokkjá­tól, az ezzel kapcsolatos lelki­furdalásaitól, rossz közérzeté­től. És a vietnami veteránok nem tudnak szabadulni trau- matikus emlékeiktől. Műalko­tások sora foglalkozik ezekkel az alig feloldható konfliktu­sokkal; különösen a legna­gyobb tömegekhez eljutó mé­dia, a film nyúl szívesen viet­nami témákhoz. Nem azonos megközelítési pontokból indulva persze. A nálunk is látott e tárgyú filmek közül például a híres Coppola-film, az Apokalipszis, most hatalmas vízió (olykor operai hatásokkal, máshol pszichopatológiába oltott lel­kizéssel feltupírozva) egy alig áttekinthető, valóban apoka­liptikus szörnyű kavargásból, amelyben az egyes ember jó­formán elvész, és úgy pörög, mint egy elsodort falevél a tornádóban. Láttuk a Madárka című filmet, melynek különös hőse vietnami veterán (ha egy huszonéves fiú veteránnak ne­vezhető), s vízióinak nemcsak visszatérő eleme egy vietnami élmény, hanem úgyszólván ki­váltója vagy egyik ^ oka is. Láttuk — alig pár hete — A pokol katonái című munkát is, amelyben kissé felhígítva, az ismert vietnami háborús kliséket ismételgetve jelent meg a Vietnam-probléma, de egyúttal a visszatérő katonák konfliktushelyzete is, hiszen Amerika nem nagyon tudott mit kezdeni a Vietnamból visszatértekkel, és e visszatér­tek sem tudtak mit kezdeni ma­gukkal, akkor sem, ha -épség­ben úszták meg a háborút, s akkor még kevésbe, ha rok­kantán tértek haza. Az új film, Oliver Stone műve, A szakasz, minden ed­dig látott Vietnam-filmnél ke­ményebb, kíméletlenebb, s — szerencsére — hitelesebb. Kemény, mert nem egy fil­mes háborúelképzelést mutat be, hanem magát a háborút igyekszik érzékeltetni, irtóza­tos megpróbáltatásaival, a dzsungelharchoz nem szokott amerikai újoncok bénító fé­lelmeivel és a szinte megfog­hatatlan ellenséggel szembeni, lassan kialakuló gyűlöletével. Keményebb, mert itt éles har­ci helyzeteket látunk, vérrel, sebesüléssel, halállal, gránát- és bombarobbanásokkal, de nem tisztes távolból, hanem közvetlen közelből, mintegy testközelből érzékeltetve az életveszélyt. És kíméletlenebb, mert szinte az első perctől kezdve világos: a tét itt a túl­élés. Nem szent és ködös po­litikai célokról van szó (eb­ből napok alatt kiábrándul a film főhőse, Chris, az önként jelentkező újonc, akit valami lila hazafias érzelem sodor Vietnamba), hanem egysze­rűen arról, hogy meg kell úszni, f űi kell élni, bármi áron. És ha egy háborúban a har­colók egyetlen célja ez, akkor ott alapvető bajok vannak. Mint ahogyan ez a túlélés­kényszer viszi bele a kegyet­lenkedésbe, a kábítószerezés­be, a gyűlölködésbe, az egy­más között a gyilkosságig me­nő konfliktusokba a katoná­kat. És hitelesebb is ez a film, hiszen Oliver Stone annak idején maga. is vietnami ka­tona volt, tizenöt hónapot hú­zott le a dzsungelban, több­ször megsebesült, s amikor visszatért, éppoly beilleszkedé­si problémái voltak, mint leg­több társának. Saját élményeit viszi hát filmre (Chris a filmbeli alteregója), de a há­ború óta eltelt évek során ezek az élmények egy nemze­dék és egy ország háborús él­ményeivé szintetizálódtak. Nem magánügy ez, hanem a legjobb értelemben vett köz­ügy, úgy keres magyarázatot egy értelmetlen, ostoba, gőgös és csak áldozatokkal járó há­borúra. hogy nem elemez, nem oknyomoz, csak megmutat: ez volt, ilyen volt, ilyenné let­tünk mi ott a vietnami—kam­bodzsai határ mentén a dzsun- gelekben, és ti minderről ott­hon alig valamit tudtatok, mert úgy kezeltétek ezt a há­borút, mint valami izgalmas John Wayne-filmet, ahol a cowboyok történetesen terep­szín ruhában vannak, s colt helyett géppisztolyt rángatnak elő. Az átélt 'élmények adta valóságalapon túl a hitelesség másik tényezője egy hihetet­len szakmai fogás: Stone a színészeit hetekig tartó szabá­lyos kiképzésnek vetette alá, s e kiképzés végén (a valódi veterán tiszthelyettes keze alatt) a szereplők gyakorlati­lag pontosan olyan állapotban voltak, mint az az egység, amelyben Stone szolgált, s amely itt a gyalogos szakasz kereteiben jelenik meg. Játék, alakítás tehát a szó hagyomá­nyos értelmében itt nemigen tapasztalható; a színész köz­vetlenül éli a figurát, éli a dzsungel megpróbáltatásait az iszonyatos, párás hőség elvi­selésétől a millió rovarig, bo­gárig, élősdiig, a harminckilós szerelvény cipelésétől a mo­csárban gázolás undorító és veszélyes feladatatáig. És talán ez is volt Stone legfőbb célja: belevinni a né­zőt ebbe a légkörbe, megmu­tatni a háború igazi arcát, a szenvedések és szenvedélyek igazi áradatát Ez is a lelkifur­dalás filmje — de a másik ol­dal felöl nézve, a résztvevő, a poklokat megjárt oldaláról, akit azért nem hagy nyugodni a lelkiismerete, mert meg akarj’, értetni (vagy legalább: megmutatni), mi is történt valójában, mivé lett, lehetett az ember egy elhibázott poli­tikai célokkal indított hábo­rúban. Amelyben, úgy melles­leg, az adatok szerint 2,7 mil­lió amerikai katona fordult meg, és több mint 50 ezren maradtak közülük holtan a dzsungelban. Hannah és nővérei Woody Allen újabb filmje mintha a csehovi Három nő­vér jelenkori, manhattani vál­tozatát akarná megvalósítani: Hannah a művészi pálya le­hetőségeiről mond le, hogy csak feleség legyen, Holly akárhogy akar, nem tud mű­vészi pályára kerülni, Lee pe­dig nem találja a helyét a vi­lágban. És ott van körülöttük egy nagy és zűrös értelmiségi család, férfiakkal, elvált fér­jekkel, mamákkal, keresztül- kasul érzelmi viszonyokkal, lelki válságokkal, mániákkal, öngúnnyal és rengeteg szoron­gással. Hasonlít a film a ne­vezetes Manhattanre — és ha­sonlít valamennyi Woddy Aííen-filmre. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom