Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-30 / 234. szám
\ 1988. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK Törpemotorok játékokba Hetven óráig jó A budaörsi TexeLektro Ipari Szövetkezet kétségtelenül legsikeresebb ágazata a bőröndkészítő részlege. Itthon kedveltek a gyermekruházati termékek is. És amit minden bizonnyal csak szűkebb szakmai körökben tudnak: évente mintegy 300 ezer darab elektromos kisfeszültségű törpemotort is készítenek. Az Úttörő- és Ezermesterbolt Vállalatnak évente átlagosain 5 ezer darabot szállítanak az 1,5-től 12 voltig terjedő feszültséggel működő minimotorokból. A gyermekjátékokba építhető elektromos motorok élettartama 70 órára tehető. A jobb teljesítményre az úgynevezett szénkefés minimotorok képesek, de ezek mellett készítenek bronzrugós érintkezőkkel szerelt darabokat is, A motorok mágnesezése és tekercselése is az üzemben történik. Éhes vagyok én? Felütni sem volt időnk az étlapot, máris három pincér sürgölődik körülöttünk, várva elhangozzék a rendelés. Hiába no, vége a nyárnak, megcsappant az éttermekbe betérő vendég Szentendrén is. Öten üljük körül az asztalt. Feri miután körülményesen kifaggatta feleségét mit is igyon eldöntötte vele, hogy egy üveg kristályvíz nem árt meg az egészségének! — az étlap tanulmányozásába kezd. Pergő nyelvű oldalbordája, Marika másfél perces vizsgálódás után dönt, s rendel. Ám ez a kétméteres, nyolcvankilós „anyámasszony katonája” — mert hogy felesége csak így szólítja — étlapot olvas. Miközben mi már eszünk, ő még mindig határozatlan. De szóban ízlelgeti, megforgatja nyelve hegyén az étlap kínálatát. Bele-belekukkant tányérunkba, bajsza alatt dör- mögve, ennek jó. emennek meg pompás az illata. Eme megállapítás után jön a kérdés: mennyibe is kerül? Előtted az étlap — torkolja le élete párja két nagy rántott húsfalat rágása, nyelése közben. Feri már szamárvezetőnek használ egy újabb étlapot, nehogy szem elől tévessze, melyik finomság mennyibe kerül. Figyelem, miközben úgy magamban kezdek bosszankodni. Ám kezdeti bosszúságom a következő kérdését hallva, felfogva mély értelmét, semmivé foszlik: — Marika! Mond csak, éhes vagyok én? V. E. Dunakeszi piaci kavalkád Vérbő eper, pölöskei muskotály Darázs dong, fénysugár jótékony melege érződik. Almák, körték mosolya hívogat, paprika vidám pirosa keveredik sárga színű virágokéval. Kék héjú karalábé vár vevőkre egy halom idei, egészséges burgonya mellett. Egy fejkendős asz- szony tojást kínál. A piac ott az igazi, ahol vevők is vannak, nem ott, ahol hivatalosan kijelölik. Ez a dunakesziek tapasztalata a panelekből épült lakótelepen, ahová szívesen kitelepülnek az őstermelők. Pontosan az ÁBC-áruház mellé, ha a háziasszony már bevásárolt, lássa, mit kínálnak neki az utcán. — Jó piac ez? Szeret ide járni? — Mindennap itt vásárolok be, mert olcsóbb mint a pesti. meg ami a tanácsháza mögött van — mondja egy fekete hajú fiatalasszony, aki teli szatyorral indul a legközelebbi ház bejárata felé. — És a nénike? Botfa támaszkodó idős asszony válaszol. Talán a nyolcvanhoz közel. — Én is ide járok, de most csak beszélgetni jöttem le. Eper a piacon? Bikéri Jó- zsefné és a mellette árusítók mondják el, hogy ez a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet háztáji földjén termett. A község és Dunakeszi között, a 2-es főútvonal mellett. Ez már másodtermés. A fajta neve rivát. Csak akkor terem kétszer, ha az első érés után lekaszálják vagy lenyírj á'k a hajtásokat. Egykilónyi nyolcvan forintba kerül az ízletes csemegéből. — Nem tartják drágának? — Azt mondják, tavasszal sem volt olcsóbb. De mostanában csak negyedkilókat vesznek az emberek. Fizetés előtt vagyunk, nincs pénz. Tudja, itt sok a gyeses kismama, kevés a családok jövedelme. Tóth Lászióné igazolványt venne elő. — Ne tessék! Én nem a hatóságoktól jöttem. Oportó, zalagyöngye, pölöskei muskotály illatozik a kosarakban. Húszért, harmincért. Veszik, viszik. Ez is a gödi tsz szakszövetkezetében termett. A nyolcszáz négyszögölön lesiz vagy negyven mázsa, de mivel a szövetkezet nem vásárolja fel, nem tudja eladni, hát hozzák a piacra, viszik az utak mellé, ahol lehet, kínálják a termelők. Erős paprika, Golden fajtájú alma, tíz forintért kilónként a krumpli. Ez Kozma István kertbarát kínálata, aki munka után műveli, öntözi a homokot a gödi tsz lakótelepe 'üTátti, Budapest irányába húzódó, volt parlagföldjein, amit a város klubtagjai kaptak meg ötévenként felújítható bérletben, négyzetméterenként évi 80 fillérért. Háromszáz négyszögölet bérel, s hozza a termést ide a piacra. — Megéri? — Szeretek idejárni. Beszélgetünk az ismerős vevőkkel. Szeretem a földet, bár Budapesten vagyok raktáros. Szabolcsból kerültem ide. Az alma például onnét való. Küldik a rokonok, hogy adjam el. — Jó vevői vannak? — Nem panaszkodhatok. Számomra törvény, hogy ne csapjak be senkit. Ha viszont azt nézem, hogy legutóbb vagy negyvenkilónyi zöldséget szedett ki valaki a földből a telkemen, amit be kellene keríteni, akkor más a kép. Sajnos az ilyesmi előfordul. Beruházni viszont így nem érdemes, hogy csak öt évre adják ide a földet. Pedig kellene oda öntözőberendezés, áram, trágyázni is jó lenne a földet, azaz a homokot. Ezt kellene szóvá tenni. Tény, hogy a lakótelepiek jól járnak a hobbikertek közelségével, mert gazdáik ellátják őket viszonylag olcsó áruval. Nem profik, ezért nem is gazdagodni akarnak. A virágárus házaspár is csak a nyugdíját szeretné kiegészíteni. Reggeltől délutánig 300 forint volt a bevételük az asztalukon pompázó illatos rózsákból, szegfűből, krizantémból, őszirózsából, s a piros, fehér, sárga, kék színkavalkád mögött úgy vélik: ma már ez sem üzlet. Ki vesz ma virágot? Csak az, aki névnapra vagy nagyobb eseményre megy. Kovács T. István Rózsaszínű álom Nő a baj, ha üres a kassza Ügy indult, mint egy rózsaszínű álom. Halásztelken három évvel ezelőtt elhatározták, hogy a pedagógusok szorító lakásgondjainak megoldásához belevágnak egy tízlakásos garzonház építésébe. A Dózsa György utcában találtak is alkalmas területet. Leendő lakói örömmel vették a hírt, hogy a háromszintes lakásoknak már 1987-ben bérlői lehetnek. Ám esetükben is beigazolódott az, hogy minden jó szándékú igyekezet dugába dőlhet akkor, ha az ötlet gyakorlati megvalósításához történetesen hiányzik a pénz. A terv elkészültét követően a munkálatok 1986-ban elkezdődtek. A nagyközségi tanácsnak 800 ezer forintja volt akkor a kezdeti kiadásokra. Aztán, ahogy a munkák haladtak, szükség volt további ösz- szegekre. Adott is a megyei tanács 1,2 millió forintot. Amikor ez is elfogyott, jött az első hideg zuhany. Ugyanis 1987 februárjában derült ki, hogy a remélt középlejáratú hitelhez nem thatnak hozzá. Pedig — módosítva a tervet — az idén őszre kitűzték a garzonház átadását. A Dózsa György utcában épülő háromszintes házaknak azonban csak a puszta falai merednek az ég felé. Tető sehol. Óhatatlanul is az az érzése támad a szemlélőnek, hogy itt még sok minden nincs rendben. Kirnyán József, a nagyközségi tanács elnöke adott magyarázatot az építkezés tetemes csúszásának okaira. — Ki ennek az építkezésnek a beruházója? — A beruházó és kivitelező lényegében a nagyközségi tanács. Viszont az alapvető munkákat egy_ ráckevei kisiparos vállalta. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pedagóguslakások építése nagyrészt társadalmi munkában folyik, beleértve az olyan szakmunkákat, mint például a villany- és a vízvezeték Az időjárás jóvoltából dús legelőt, bőséges táplálékot találnak az állatok. Képünk Tököl határában készült, amint Gyuga Mihály juhász a töltésen legelteti a nyáját (Hancsovszki János felvétele) szerelése. Ám a dolgot nehezíti, hogy hiánycikk a tető- szerkezet építéséhez szükséges fa és cserép. — Hírlik, hogy a pénzük elfogyott, es ezért jó ideig szüneteltették a munkákat... — Való igaz, kellemetlen helyzetbe kerültünk. Szerencsére a megyei tanácsnak a halásztelki mezőgazdasági szakmunkásképző és szakközépiskola tanterembővítésére szánt pénzéből kaptunk több mint 3 millió forintot. így folytatódhat az építkezés.' — És mi van a ráckevei kisiparossal? Ugyanis — tudomásunk szerint — neki is komoly anyagi gondjai merültek fel. — Most dolgozik. Megállapodtunk vele, hogy minden késedelmes munkáért vállalja a felelősséget, és ezt jegyzőkönyvben is rögzítettük. Van, amikor egyedül dolgozik, de esetenként látunk körülötte segéderőket is. — Mi lesz az oktatási intézmény tanterembővítésével? — Terv született arra, hogy tanterembővítés helyett tetőtér-beépítés lesz, talán így olcsóbb és célszerűbb lesz. — Miért fogtak bele egy olyan építkezésbe, aminek bizonytalan volt az anyagi fedezete? — A szükség kényszerített erre bennünket. Mindenképpen meg kívánjuk tartani a pedagógusokat. Jelenleg is két lakást bériünk számukra, négyen laknak bennük. Az előzetes számítások szerint az építke^s ..költsége} niég. ,a tfjrSfidalmi ítiünkák igénybevétele mellett is meghaladhatják a 6 millió forintot. Azonban az építőanyagok piacán előre semmi biztosat nem lehet tudni. Az anyagárak és építési költségek csak növekedhetnek, s így megeshet, hogy a legutóbb kapott pénz is kevés lesz. Mindenesetre nagy tanulsága ennek a vállalkozásnak, hogy kevés a szándék, a jóhiszemű törekvés ott, ahol üres az erszény. És köztudottan a tanácsok költségvetési keretei az utóbbi esztendőben ugrásszerűen csökkentek. Gyócsi László Hiánylista Iparcspanaszok Az elmúlt nyolc hónap alatt a kisiparosok nagy többsége felmérte, érdemes-e tovább folytatniuk a munkát, vagy végleg lehúzzák a rolót. Diósdon, ebben a 3600 lakosú nagyközségben, 105 kisiparos van, közülük 74-en fő- foglalkozásban. 24-en a munkaviszony mellett, ketten nyugdíjasként végzik tevékenységüket. Nálunk az iparengedélyek visszaadása, illetve szüneteltetése nem volt olyan mérvű, mint másutt az országban — ad felvilágosítást Erdélyi Csaba kárpitosmester, a KIOSZ helyi csoportjának elnöke. — Egy egészséges folyamat indult el a faluban: nőtt a főfoglalkozású iparosok száma és jelentősen csökkent azoké, akik a munkaviszony mellett végzik a szolgáltatást. Ebben természetesen szerepet játszott az új adózási rendszer, amely kétszeresen is sújtotta a másodlagos tevékenységet folytató kisiparosokat. — Én látom az oszágosgon- dókat is, tagja vagyok a KIOSZ országos választmányának. Tizenkétezer hazai kisiparos adta vissza engedélyét az első negyedévben és közel tizenötezer szüneteltette. Ebben az a legszomorúbb, hogy olyan hiányszakmáknak számító szolgáltatások szűntek meg, mint például: esernyő-, zipzárjavító, ötvös, pedikűrös, és még sorolhatnám tovább. De hiányzik még Diósdon épület- és bútorasztalos, nincs órásmesterünk, fotósunk, volt egy kitűnő kádár is a faluban, de ő is letette a szerszámait. Ha perbe szállók a diós- di kisiparosok érdekében a megyei vezetőségnél, azt a választ kapom: mi csak ne sírjunk, hisz egy karnyújtásnyira vagyunk a fővárostól. Persze mindenki jobban örül, ha helyben találhatná meg a mesterembereket. — Az adminisztráció pedig egyenesen nevetséges — mondja egy fiatalember, aki beszélgetésünk közben érkezik. _ N incs az a teremtett lélek, aki a naplófőkönyvből meg tudja állapítani az adót. A fizetőképes kereslet is csökkent, az emberek többszörösen meggondolják, mire adják ki a pénzüket. K. Sz. Habár ablaka nincs Vigyünk-e albérletbe üstdobot? Apróhirdetés: Szoba-konyha kiadó gyermektelen házaspár részére. — Tessék, tessék csak jönni — invitál beljebb a mocsárba torkolló ceglédi utcáról a háziasszony. Alacsony bódékkal körbeépített, betonos udvar fogad — Ezekben laknak a többiek — mutatja. — Vegye le a cipőjét! — utasít rendre, s máris nyitja a függönnyel takart ajtót. — Itt a konyha — hallom, amint belépek az előszobába, ez meg a szoba. Kamraszerű helyiség, olaj kályhával, két múlt századi, behemót szekrénnyel. (Nagyanyám hozománya jut eszembe. De szépen percegtek úgy hajnaltájt a szújárta fatáblák!) A rekamié letakarva hatalmas vörös rózsás vászonnal, fölötte hímzett, tarka virágcsendélet. Rendes emberek Az ablakot keresem. Nem találom. Minek is az, az albérlőnek ne legyen rálátása a világra — akarom mondani mocsárra —, mert még kinyílik a szeme.. Különben is ez a szomszéd fala, nem az ablak helye. — Itt, kérem, csak rendes emberek laktak eddig, mert, ha valaki olyan, akkor aztán mehet — igazít útba jövendő szállásadóm. — Milyen az az olyan? — Hát iszákos vagy lusta, nem szellőztet... — Hol? — Hát az ajtón, hol máshol?! Ki kell nyitni szépen, különben tönkremegy itt minden, kedves. Aztán, ha piszkos, az se idevaló — folytatja. Hozzanak lavórt — Sajnos a férjem gyakran úgy jön haza, vizsgálólakatos a MÁV-nál, siet. Hol tudja majd lemosni magáról a piszkot? — Micsoda kérdés! Hoznak egy lavórt, itt a gáz, lehet melegíteni a vizet. — Én meg a konzervgyárban dolgozom, állandóan hagymaszagom van — teszem hozzá. — Most nem lehet érezni... — Két hete nem járok be, mert albérletet keresek. Sőt — erőltetem a komolyság arcvonalait ábrázatomra — itthon is ezzel szoktam foglalkozni, csalamádét készítek másodállásban. — Nem tudom, mit szólnának ehhez a szomszédok, itt ilyen még nem volt — kezdi ráncolni a homlokát. — Remélem gyerek nincs, olvasta a hirdetést!? — Sajnos nincs, nem is lehet, még a házasságkötésem előtt megműtötték — bűvölöm elő könnyeimet a szemem sarkából. — De szerencsére van egy tizenhétéves keresztlányom, aki gyakran meglátogat az udvarlójával, a Bandival. Nagyon rendes fiú. Együtt dobol a férjemmel. — Mit csinál? — emeli tekintetét rám a tulajdonos. — Hát.. — bizonytalanodom el — a férjem dobos a szimfonikusoknál. Sokat kell neki gyakorolnia, mert elmerevedtek az ízületei. Bandi hozza a lemezeket, aláfestő zenének. Most épp az Üstdob szimfóniát... — Micsoda, még zenél is hozzá?! Ez nem egy egyszerű eset, kérem, ezt meg kell beszélnünk, — néz maga elé elgondolkodva az én háziasz- szonyom. Aztán kipattan elméjéből a szikra: — Majd olyankor dobol, ha nem vagyok itthon. Kétezer-nyolcszázért — De van még két kereszt- gyerekem, tetszik tudni, így könnyebb elviselni, eddig velem voltak szinte minden este — magyarázom. — Egy tízéves fiú és egy lány, ikrek ... — Itt nem alhatnak — kapja fel fejét riportalanyom. — — Dohányozni lehet? — tudakolom. — Nem, csak az udvaron. Ez a lakás kicsi, mindent átjár a füst. — Ezzel előveszi hosszú szipkáját és megkínál. — Köszönöm, nem dohányzóm — feledkezem el magamról. — Magának nem tiltja az orvos? — Á, ez nem árt — mondja. — Térjünk most már a lényegre — vetem közbe. — Mennyit kellene ezért fizetnünk? — Kétezer-nyolcszázat — hangzik ellenvetést nem túróén —, ilyet nem találnak sehol az egész városban. Hogy hívják, mert sokan jönnek még ma — teszi hozzá. Ha kérdik... Erre nem készültem, mert ugyebár nőmén est omen, és az sem mindegy, hogy én mennyire tudok azonosulni vele, nem is beszélve a bizalomgerjesztő hatásról. — Alkudni lehet? — terelem el a figyelmét. — Szó sem lehet róla. — Majd este visszajövünk, de van még valami, amit tisztáznunk kellene, — sikerül némi pírt erőltetni arcomra. — Szóval... hogy is kezdjem? A férjem keveset van itthon ... El fog jönni hozzám valaki... Nem sokszor, csak hetente egyszer... Tágra nyitja szemeit, felhúzza szemöldökét az én sorsdöntő bírám. — ... csak azért mondom, hogy utána ne kelljen magyarázkodni — folytatom. — Itt ilyen még nem fordult elő. Ha kérdik, mondja azt a szomszédoknak, hogy a nagybátyja. De ide figyeljen, ha váratlanul hazajön a férje, és botrány lesz, innen mehetnek, én nem hallgatom a cirkuszt, nem rohangálok mentőért, telefon sincs a közelben. Különben is, így módosítanunk kell a lakbért. — Nem is tudom. Elég nehéz lesz elhitetni a fodrásznőmről, hogy 6 a nagybátyám De ha úgy gondolja .., Zimonyi Zita Dús legelőn a juhok
