Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-13 / 219. szám
1988. SZEPTEMBER 13., KEDD Budakeszi a kulturális örökségért Az újabb Erkel-napok elé g Véget ért a nyár, s e ^ szép évszakkal befejeződ- í tek a látványos'hangula- '/, tos utcai muzsikálások, ^ táncok, vidám zene- és í színházbaráti-találkozók, J látogatások. Igaz, a kultú- í rának mind ősszel, mind ^ pedig télen szánnak ünne- ^ pékét, de az igazi feladat ? mégiscsak: felkészülni a 4 következő nyárra. Ezt teszik most Budakeszin szintúgy, mint Szentendrén. Ám míg az utóbbi szinte fogalommá vált, addig Budakeszi az idén hallatott magáról először a nagyszabású Erkel- napokkal. , A három nap minden programjának nagy sikere volt, a közreműködők száma elérte a félezret, s a magyar komoly zenei élet több jelentős személyisége vállalt fellépést. Hadd említsem még meg, hogy ez alkalomból Ausztriából, Svájcból érkeztek levelek, s húsz Erkel-Ieszár- mazott és -rokon jött el erre az időre a nagyközségbe. A megyéhez kötődve Ám a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Ház munkatársainak és igazgatójának, Pék Lajosnak nem szállt fejébe a siker, több tanulságot is levontak a jövőre nézve. Mert magától értetődő, hogy 1989-ben újfent sort kerítenek Erkel-ünnepségekre. A nagy zeneköltő ugyanis itt töltötte nyarait, nemcsak pihent, hanem dolgozott is, s itt helyezték végső nyugalomra Erkel Rózát. A családi nyaralót jelenlegi tulajdonosa és lakója szeretettel ápolja az emlékekkel együtt. Ugyanakkor a Budakeszi Szépítő Egyesület folyamatosan gyűjti és kiállítja a Bánk bán szerzőjének tárgyi és írásos emlékeit, s máryáhy+4.b!át helyeztetett el házának falán. De hát vegyük sorra a tanulságokat. Először is arra kell törekedni, hogy a megyéhez jobban kötődő rendezvényt szervezzenek jövőre. Szép számmal akadnak ugyanis szűkebb hazánkban színvona- lats zenei együttesek, kórusok, amelyek minden bizonnyal szívesen vállalnának fellépést. A helyiek tervezik, hogy megyei kórustalálkozót hívnak össze, s anyagi támogatásért pályázatot adtak be a Pest Megyei Tanácshoz. Egy másik ötlet Erkel Tibortól, a Magyar Rádió zenei főosztályának vezetőjétől származik: Erkel Ferenc — zeneszerzői mivoltán túl — alapítója számos dalárdának, s ízig-vérig reformember volt. Ne csak a muzsika uralja az eseményeik színtereit, hanem jöjjenek össze mai reformemberek Is, legyen ilyen jellegű megbeszélés, találkozó Budakeszin. Operából oratórium Mossóczy Vilmos jó néhány méltatlanul elfelejtett művét kutatta fel, amelyek közül az István király című operájából részleteket mutattak be. Személy szerint sajnálom, hogy nem hallhattuk az egész művet, amely zeneművészeti szempontból vetekszik a Bánk A törökbálinti férfikórus karvezetője, Szakály Mátyás bánnal és a Hunyadi Lászlóval. Való igaz, a művelődési ház színpada nem ilyen jellegű előadásokra méretezett, Erkel és muzsikájának rajongói bizonyára lemondanának a látványosságról, s megelégednének egy oratorikus feldolgozás meghallgatásával is. Aligha kellene messze menni ahhoz, hogy vállalkozó szellemű, tehetséges komponistákat, énekegyüttesekét találjanak. Gondolok például a törökbálinti férfikarra, a budaörsi Pro Musica kórusra. Nem hinném — amennyiben nagyze- nékart nem találnak —, hogy a ceglédi zenepedagógusokból alakult kamaratársulat elzárkózna egy előadás lehetőségétől. Egyetlen kétség Ügy vélem, az oratorikus feldolgozásra talán még pályázatot is lehetne kiírni. Egy pályázat — amelyet a gyerekeknek szánnak — úgyis szerepel már a programban. Témája a reformkor lesz, és ezen belül Erkel Ferenc. Igen kedves dolog lenne, ha külön ez alkalomra készített bronz vagy kerámia emlékplakettet adhatnának át a díjazottaknak. Netán még a sakkverseny nyerteseinek is, hiszen a Pest Megyei Sakk Szövetség nagy sikerű rendezvényét a jövőben úgyszintén megismétlik. Emlékezetes színfoltja lenne e napoknak az is, ha a település vonzáskörzeitében élő szerzők estjét megrendeznék — javasolta Legányi Dezső zenetudós. Ezzel mindenképpen nagyobb jelentőséget kapnának a programok, s még erősebb lenne szakmai vonzásuk. Elgondolások, ötletek tehát bőven akadnak. Ám joggal kérdezheti bárki: miből valósítják meg mindezt? Jelen helyzetünkhöz illő a felvetés, de valahogy nem igazán aggódom. Inkább reménykedem — a budakesziekikel együtt. Hiszen tavaly éppen tizenöt támogatója akadt az Erkel- ünnepségeknek. Közöttük ipari A törökbálinti férfikar 1924-ben alakult, s a II. világháború rtán szerveződött újjá. A kóruszene iránt érdeklődő, énekelni szerető munkásokból áll. üzemek — például a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat, a Buda környéki Áfész Nyomda, a Zsámbéki Medence Tsz pá- tyi részlege —, s országos szervek is, mint a Kórusok Országos Tanácsa, a Könyvértékesítő Vállalat. Az már most biztos, hogy az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttese újfent honorárium igénye nélkül vállalja a fellépést. Tóth Rozália festőművész pedig ismét árusítással egybekötött kiállítást rendez, ennek bevétele a művelődési házé lesz. Rendkívül tiszteletre méltó, hogy Mossóczy Vilmos karnagy társadalmi munkában szerkesztette és rendezte az Erkel-napok programját. Természetesen ilyen irányú segítséget senkitől sem lehet elvárni, de talán mégis példaként szolgálhatnak az említett esetek. Csupán egyetlen kétség támad bennem: igaz, Himnuszunk zeneköltőjéről van szó, de vajon érdemes lesz-e minden esztendőben sort keríteni e megemlékezésekre? Vajon tudnak-e mindig újat nyújtani, mondani e rendezvények? Egyelőre még igen, de nem lenne-e okosabb megelőzni az esetleges kifáradást? Vennes Aranka Szájtátva Betűk Panaszkodik a patinás gimnázium igazgatója. Az idén is, mint tavaly, az előtt, olyan elsősök érkeztek hozzájuk, akiknek a döntő többsége, bár túl van az általános iskola nyolc osztályán, nem tud olvasni... ! Nem tud? Na persze, tud. Ismeri a betűket. Folyamatosan, elfogadhatóan artikulálva azonban már nem képes a betűkkel megbirkózni, s egy nehezebb, mert ismeretlen fogalmakat is magába foglaló szöveg megoldhatatlan feladat elé állítja azokat a fiúkat és leányokat, akik nyolc esztendőt eltöltöttek a betűk iskolai világában. S az azon kívüli betűvilágban? Ha ott nem jártak, akkor is, a nyolc év az általános iskola falai között nem elegendő a betűbarátságra? S ha nem a barátságra, legalább az ismeretségre?! Ennek ismeretében szájtátva veszi tehát tudomásul a hírlapíró, hogy hazánk világelső az egy lakosra jutó kinyomtatott könyvek számát tekintve. Nem tévedés, világelsők vagyunk. Tavaly 98 millió példány könyv jelent meg kicsiny hazánkban. Ez a szám 1970-ben még csak(?) 47 millió volt. Szédítő iram! Ráadásul ez a meny- nyiség nem tartalmazza az ún. füzeteket, jegyzeteket, különlenyomatokat, zeneműveket, kottákat, térképeket ... hanem csakis a könyveket. Olyan nemzetek polgárai vannak a hátunk mögött, mint... mindenki a hátunk mögött van. Hiszen míg nálunk majdnem tíz kötet az egy lakosra vetített mennyiség, Japánban négyei kevesebb, de a második helyet elfoglaló Német Demokratikus Köztársaságban is két darabbal hátrább állnak, mint mi. Ha hátrább állnak. Erős bennünk ugyanis a gyanú, hogy a hazánkat világelsővé tevő betűtenger hullámai sok mindent elfednek. A többi között azokat a fiatalokat is, akik nem tudnak tisztességesen olvasni, s talán nem is akarnak, mert nem vezették rá őket az olvasás gyönyörűségére. S ha annyi mindent elfed ez a tenger, mire megyünk azzal, hogy (végre valamiben) elsők vagyunk?! MOTTÖ A pufók baba és a nyalka tiszt Fotótörténet A—Z-ig Időnként még ma is előve szem a spárgával átkötött kartondobozt, kiborítom belőle régi családi fényképeket, egyenként átnézve rakom visz- sza újra. Nézem a számomra oly kedves, egyszerűen csak ismerős arcokat. Emlékek elevenednek föl. Egyszerre több síkon. Mert nemcsak azokat az embereket jelentik számomra a megsárgult képek, akiket ábrázolnak. Felidézik gyér mekkorom meghitt pillanatait is, amikor nagyanyámmal együtt forgattuk ugyanezeket a fotókat, s ő mindegyikhez szolgált egy-egy történettel. „Ez a kép akkor készült, ami kor édesanyád először ment iskolába, pontosabban nem akart menni, ezért ilyen sírós az ábrázata... Ez itt a nagyapád, amikor udvarolni kezdett nekem, nézd meg, milyen derék egy ember volt...” Ha egy idegen emelné ki dobozomból például azt a felvételt, amely apámat áb rázolja mintegy harmincöt évvel ezelőtt íróasztalánál ülve, a következőket állapíthatná meg: a képet egy díszes, ba rolck stílusú íróasztal uralja, rajta egy ósdi tekerős szá mológép, kurblis telefon, egy, ezektől feltűnően elütő, akkor minden bizonnyal rendkívül modernnek tartott, por- celánburájú lámpa. Az asztal mellett egy széken bőrönd nagyságú orsós magnetofon, egy asztalkán özönvíz előtti rádió. A szoba berendezése, a tárgyak egy vezető beosztású ember irodáját sejtetik. A viszonylag kis méretű ablakból, a rendkívül egyszerű füg gönyből, a harsány, hengerelt mintájú falból arra lehet következtetni, hogy az iroda va lahol vidéken van, mondjuk az ötvenes évek elején. Azt már csak én tudhatom, hogy az asztal mögött apám ül. Előszálláson, egy állami gazdaság főkönyvelői irodájában, 1955-ben-. (Az íróasztalon ugyanis ott áll egy rólam egy- esztendős koromban készített fénykép.) így teremt a fénykép folyamatosságot nemzedékek között, s közvetít mindennél hitelesebb információt. Erre már egy erdélyi fényképészmester is rájött, alig húsz esztendővel a fotografálás föltalálása után. Veress Ferenc így írt Az Ország Tükre című lapban 1862-ben: „Fényképeink nagy szolgálatot tehetnének honunknak Mit ér a kedvezmény? Alma Mater Kör kérdőjellel Könyvet vásárolni nem tartozik az olcsó mulatságok közé, viszont az értelmiségi címre számot tartó állampolgár élete aligha képzelhető el nélküle. A szerény anyagi körülmények között élő diákok és pedagógusok könyvbeszerzéseit megkönnyítendő szervezte meg nemrégiben a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat az Alma Mater Kört, hogy tagjai — ahogy a vállalat tájékoztatója szemérmesen megfogalmazza — „a közismert jövedelmi változás ellenére is meg tudják vásárolni a munkájukhoz, tanulásukhoz szükséges könyveket”. A kör tagjai a hálózat meghatározott boltjaiban történő vásárláskor tíz százalék engedményt kapnak. A tagok sorába viszont csak a vidéki oktatási intézmények pedagógusai, valamint a vidéken tanuló nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások léphetnek. így az első pillantásra hasznosnak tűnő kezdeményezés azonnal felveti a kérdést: miért a fővárosiak e hátrányos megkülönböztetése? — A kedvezmény csak személyes vásárlás esetén vehető igénybe, a vállalatnak pedig csak vidéken vannak könyvesboltjai — adja meg a magyarázatot Pénzeli Lászlóné, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat marketingosztályának vezetőhelyettese. — Minden vidéki oktatási intézmény, az óvodától az egyetemig kapott tőlünk egy levelet, amelyben kértük őket: válasszanak ki egy könyvesboltot, ahol az Alma Mater Kör intézménybeli tagjai vásárolhatnak. A kedvezményt tehát mindenki csak egy kijelölt boltban veheti igénybe, és minden kötetet — a viszonteladás megakadályozására — csak egyetlen példányban vehet meg, ezt a boltban adminisztrálják. Budapestiek esetében tehát meglehetősen bonyolulttá vált volna az eljárás. A könyvterjesztő előzetes számításai szerint az akciónak mintegy 120 ezer pedagógus és 30—35 ezer hallgató tagja lehet. Megyénkben a vállalat 14 bolttal rendelkezik, a nagyobb városokban, Cegléden, Gödöllőn, Szentendrén éppúgy megtalálhatók üzletei, mint a kisebb községekben: Pomázon, Abonyban, Üllőn. A Pest és Nógrád megyei hálózatot bolt- csoport-igazgatóságként a százhalombattai könyvüzlet fogja össze. Itt elmondták, a megyében mintegy 200 iskolába, intézménybe küldték ki az Alma Mater Kör tájékoztatóját, de mindeddig harmincnál többen nem jelentkeztek. Ennek oka talán a csak éppen most megkezdődött tanévben kereshető, de előfordulhat az is, hogy nem mindenhová jutott el a kezdeményezés híre. Most arra számítanak, hogy a televízióban futó reklám felhívja majd a figyelmet a körre, és több lesz az érdeklődő. Százhalombattáról eddig körülbelül ezer darab sorszámozott igazolványt küldtek szét a megyébe, az eddig választ adott intézményekből ennyi igény érkezett. Igaz, még két hete sincs, hogy elindult útján a kör, a további jelentkezésnek tehát semmi akadálya nincs. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnak nem ez az első ilyen jellegű akciója, olcsóbb vásárlást kínálnak tagjaiknak a Helikon, a Zrínyi, a Műszaki Könyvklubok, létezik a könyvcsekkes részletvásárlási forma és az Alma Mater Kör feltételeihez hasonló újságírói kedvezmény. Egyértelmű, hogy a vállalat mindezzel forgalmát és természetesen nyereségét kívánja növelni. Számomra azonban kissé bonyolultnak tűnik e vásárlási lehetőség igénybevétele. Felvetődik a kérdés: a sok nyilvántartás, bejegyzés, könyvelés nem emeli-e meg oly mértékben az adminisztrációs költségeket, hogy a könyvterjesztő elveszti a réven, amit megnyert a vámon? Mörk Leonóra azáltal, ha a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem mezején kitűnt kisebb-nagyobb nevezetes egyéneket levéve és összegyűjtve albumalakba beadnánk a hazai múzeumokba. Én a gondolatot évek óta forgatom elmémbe, s létesítését idén el is kezdem.” Ma, amikor a fotográfia 150. születésnapját készülünk megülni, éppoly messze vagyunk ettől, mint volt az egykori mester. Sőt, annyival mesz- szebb, hogy azóta fényképek tízezrei pusztultak el. Kincses Károly, aki magát fotómuzeológusnak vallja, s megszállottan kutatja, gyűjti a régi fotográfiákat, négy évvel ezelőtt, amikor a gödöllői járásból irányításával összegyűjtöttek tizenhétezer családi fotót, s ebből reprezentatív kiállítást rendeztek, s albumot adtak ki, a következőket írta: „Sajnos a fényképekben tük~ röződö történelem hazánkban jelenleg meglehetősen egyoldalúan kezelt... Segédeszköznek, másodlagos információ- hordozónak tekintik a korabeli fotográfiákat... Mi még mindig az írott szó bűvöletében élünk, nem fogadunk el információt máshonnan, csak a leírt szövegből... Pedig minden fényképnek van mondanivalója a történész, a fotótörténész, a család, s a fotós- művelődéstörténész számára is.” Mert a fényképnek lényege, hogy egy idő után megszűnik érzelmeket, személyes kötődéseket hordozni. Elveszti jelentőségét a fotográfus vagy a megrendelő eredeti szándéka. Tökéletesen objektívvá válik, dokumentummá, amiből értékes, mással nem pótolható információkat nyerhetünk. Ehhez azonban össze kell gyűjteni és rendszerezni szükséges az elmúlt korok fotóanyagát. Történtek már erre imátt-amott kísérletek. Reprezentatív album született például Klösz György múlt századbeli fényképész anyagából Budapest anno címmel, napvilágot látott néhány esztendeje a Leletek a magyar fotográfia történetéből című kötet is. De még mindig nincsen olyan fotótörténeti múzeuma az országnak, amely fölvállalhatná a mesterség — és művészet — krónikájának megírását és a még föllelhető anyag bemutatását, megőrzését. Kincses Károly is jószerivel magányos farkasként tesz újabb és újabb kísérletet a leletmentésre a Gödöllői Galériában rendezett kiállításaival s az ezekhez kapcsolódó kiadványokkal. Ezekben a hetekben például Fotótörténet A—Z-ig címmel látható tárlata. A falakon 1855—1920 között élt fényképészmesterek neve olvasható, szám szerint 1900, s látható tőlük 273 korabeli felvétel. Nciíl művészfotók, hanem a kor divatjának, ízlésének megfelelő fényképek. A pufók babát ábrázoló felvételt egykor büszkén mutogatta egy édesanya, a hegyes bajszú, nyalka tiszt képét sóvárogva nézegette egy romantikus bakfis. Számunkra ismeretlenek az arcok, de ismerősebbé válik általuk egy kor, egy mesterség. Kincses Károly nem tett le róla, hogy gyűjtését szélesebb publikum elé tárja, ezért előfizetési felhívást akasztott ki a tárlaton: azok jelentkezését várja, akik áldoznának négyszáz forintot, hogy album készüljön az anyagból. Ez egy újabb, apró lépés lehetne a cél felé, amit már az egykori erdélyi mester is „forgatott elméjébe”. Kincses Károly remélhetően nagyobb szerencsével jár, mint múlt századi elődje. M. Nagy Péter
