Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-12 / 218. szám

1988. SZEPTEMBER 12.; HÉTFŐ Szajtátva Ismerős Boldog békeidőkként emle­getik a hatvanas éveket a be­ruházással, fejlesztéssel foglal­kozók. Akkor ugyanis — mondják — pontos számításo­kat lehetett készíteni. Nem volt ilyen infláció mint most. Mert most, a gyorsan változó árak következtében, szinte le­hetetlen előre megmondani, valójában mennyibe is kerül majd az a beruházás, fejlesz­tés, hiszen ki tudja előre há­rom-négy évre, milyen ma­gasra kapaszkodnak fel az árak?! Valóban, ki tudja?! Ta­valy például a gép- és gépibe- rendezés-ipar értékesítési ár­indexe 7,2 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző esztendőben. Az idén viszont —■ vélhetően a visszaesett ke­resletnek is van szerepe — as árindex némivel alatta maradt az év első felében (két száza­lékkal) a tavalyinak. Azaz van hullámzás, fel és le, de persze igaz, az uralkodó irányzat, sajnos, a felfelé kapaszkodás. Mármint ami az árakat illeti. Akkor tehát a boldog béke­idők . . . Jöhetnének, vissza­térhetnének. All szájtátva az ember, mert csodálkozik, mennyire meg­szépítő az emlékezet. Hiszen a hatvanas évek . . . akkor nem volt infláció. Nem volt? Hiva­talosan, bevallottan, valóban nem létezett. Csak éppen a gyakorlatban virult. Igaz, nem annak hívták, hanem túllé­pésnek. Költségtúllépésnek. Annak idején, azokban a boldog hatvanas években ké­szültek ugyan elemzések a be­ruházások, a fejlesztések ár­színvonaláról, ám megállapí­tásaik annyira meghökkentet­ték a gazdaságpolitikai irányí­tást, hogy bizalmas, titkos mi­nősítést üttéttek az iratokra. Kiderült ugyanis például, hogy az 1960. és 1965. közötti időszak­ban a beruházások árszínvo­nala évente kilenc százalékkal növekedett! Régi ismerős te­hát az infláció, fölösleges rá­csodálkozni. S ismerős az is, a tudomásul nem vett valóság hová vezetett... MOTTO A SZOT főtitkára Moszkvában Az érdekvédelem fokozása Szeptember 9-én és 10-én látogatást tett Moszkvában Nagy Sándor, a SZOT főtitká­ra. A szovjet szakszervezetek központi tanácsa elnökével, Sztyepan Salajevvel folytatott baráti hangulatú megbeszélé­sen áttekintették a magyar ,és szovjet szakszervezeti kapcso­latokat, megvitatták azok to­vábbfejlesztésének és elmélyí­tésének kérdéseit, a nemzet­közi szakszervezeti mozgalom néhány problémáját. A megbeszéléseken kölcsö­nösen tájékoztatták egymást szakszervezeteik tevékenységé­nek időszerű kérdéseiről, a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában előttük álló fel­adatokról. A két ország szakszervezeti mozgalmának vezetői kifejez­ték, hogy növelni kell a szak- szervezetek szerepét a gazda­sági és társadalmi folyamatok­ban, a társadalom egészének a gazdasági reformok körül­ményei között zajló megúju­lásában, a szocialista demok­rácia kiteljesedésében, a dol­gozók érdekei és jogai védel­mének fokozásában. A két szakszervezeti vezető aláírta a magyar és szovjet szakszervezetek együttműkö­déséről korábban megkötött megállapodást kiegészítő jegy­zőkönyvet, amely megfogal­mazza az együttműködés alap­vető irányát, a jelenlegi körül­mények közepette és a jövő­ben. ) A KB osztályvezetőjének nyilatkozata Egy megvágott interjúról Andics Jenő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztá­lyának vezetője nyilatkozatot adott arról: miért sugározta is­mét a televízió a vele készített s A Hét című műsorban a múlt vasárnap már bemutatott in­terjú egy részletét. Andics Jenő elmondta, hogy a múlt heti adásból fontos gondolatok maradtak ki, a fel­vétel vágásánál úgy rövidítet­ték meg a szöveget, hogy ezzel megváltozott mondanivalójá­nak értelme. A Magyar Demokrata Fórum kapcsán szóba került a beszél­Szemléletváltoztatást sürgettek Fogyóra fogott kazánok A Balaton-csoport — a fö­léé energetikái' éS 'környefcét- védelml' problémák megoldá­sával foglalkozó nemzetközi kutatógárda — vasárnap be­fejezte magyarországi ülését Csopakon. A világ minden ré­széről érkezett kutatók ötna­pos eszmecseréjét Dennis Meadows professzor, kanadai fizikus-közgazdász, a Római Klub tagja, a szovjet—ameri­kai környezetvédelmi program oktatási-nevelési irányítója vezette, aki nálunk elsősorban A növekedés határai című ta­nulmány szerzőjeként ismert. A tanácskozás egyik köz­ponti témája Az alacsony energiaszintű Európa címmel szerepelt a napirenden. Az ez­zel kapcsolatos előadások és viták szemléletváltoztatást sürgettek és új módszereket ajánlottak. Hangsúlyozták töb­bek között, hogy nem az olaj­kutak számának növelése a járható út Európában, hiszen a készletek rohamosan csök­kennek. Ehelyett az energia- termelőknek is be kell kap­csolódniuk a kis fogyasztású berendezések, például olaj­égők és kazánok kifejleszté­sébe. így az olajhozamot a megtakarítás révén sokkal gazdaságosabban lehet növelni. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban az energiatermelő cé­geknél már több ilyen eljárás és eszköz született, ezeket is ismertették az ülésen, és ja­vasolták, hogy az OKGT szak­emberei a helyszínen tanul­mányozzák az újdonságokat. Szó volt a csopaki ülésen a vegyszermentes mezőgazdál­kodás módszereiről és az er­re vonatkozó amerikai és nyugat-európai tapasztalatok­ról. Beszámoltak többek kö­zött egy új kommunális- szenny víz-tiszti tó eljárásról, amelyben csak biológiai mód­szereket, főleg különböző nö­vényi kultúrákat használnak. Ezt a módszert Grúziának ajánlották megvalósításra. Részletesen szóltak a nagyvá­rosi életkörülményeket rontó jelenségekről is. Az elmúlt hat évben főleg az energiagazdálkodás éssze­rűsítése foglalkoztatta a Ba­laton-csoport csopaki ülésének résztvevőit. E témakörben 1 "agyarországon nemzetközi tűdományos' konferenciát- is. rendeztek. Megszervezték a szakemberek tapasztalatcse­réjét, ösztöndíjat biztosítottak az új módszerek tanulmányo­zásához. Költségeiket külön­böző amerikai alapítványok fedezik. A csopaki ülések házigaz­dája évről évre az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt. Már hagyomány az is, hogy minden alkalommal foglal­koznak magyar vonatkozású témákkal. getés során a párt és az állam- polgári kezdeményezések ré­vén létrejövő különböző szer­vezetek kapcsolata. Utóbbiak­ról Andics Jenő úgy véleke­dett, hogy a párt vezető szere­pét, a szocializmus eszméjét elfogadó szervezetekbe belép­hetnek a párt tagjai, sőt egye­nesen kívánatos, hogy résit vegyenek az adott szervezet munkájában. A párttagok je­len lehetnek azokon a fórumo­kon, rendezvényeken is, ame­lyeket az alkotmánnyal, a jogrenddel nem ellentétes, de a párt politikájától eltérő né­zeteket valló csoportok szer­veznek. Itt azonban az MSZMP tagjai a párt állás­pontját, elveit, saját meggyő­ződésüket kell hogy képvisel­jék, s nem válhatnak taggá, szervezővé, aktivistává. Az ideiológiai szempontból telje­sen más módon gondolkodó szervezetekben a párt tagjai továbbra sem tevékenykedhet­nek. ' Andics Jenő arról is tájé­koztatást adott, hogy a párt­közvélemény a Központi Bi­zottságtól még az ősszel elő­zetes orientálást kap a Ma­gyar Demokrata Fórumhoz való viszonyról, a szervezet hivatalos bejegyzését követően pedig a KB kialakítja testületi állásfoglalását. Ez utóbbit meg kell előznie az egyesülési törvény elfogadásának, annak, hogy az MDF az új törvény szelleme és betűje szerint megkezdhesse működését. Akik jól megszedték magukat (Folytatás az l. oldalról.) fi. — A mostani látvány kí­sértetiesen hasonlít az M7-es forgalmához. Akkor is haza­értünk, és remélem, így lesz ez most is. Az asszony még Dobogókőre szeretne felrán- dulni. Azt hiszem, engedek a csábításnak. És valóban. Akiknek nem volt sietős, azok Dobogókőre vették az irányt. Akár a Du- na-korzón nyári csúcsidőben, annyian sétálgattak a Pilisi Erdőgazdaság erdei ösvényein, s pihentek meg a tisztásokon. Sok volt közöttük az üdülő­vendég. Börzsei Tibor agrár­mérnök és családja az MSZMP üdülőjének kényelmét élvez­hették. — Mosonmagyaróváriak va­gyunk — mutatta be a férj családját. — Feleségem a vá­rosi pártbizottságon dolgozik. Ez az utolsó itt töltött na­punk, s úgy határoztunk, hogy egy jókora sétával veszünk búcsút ettől a festői környe­zettől. Felesége a' két és fél éves ikrekkel, Zsófival és Borcsával volt elfoglalva. Az eleven csöppségek jól megjáratták a zavartalan sétára áhítozó szü­lőket. A telek- és hétvégiház-tu- lajdonosok is mindenütt szor­goskodtak. Tárkányi György, a Középületépítő Vállalat nyugdíjasa tetszetős házát va­kolta. — Mióta tart az építkezés? — Tizenhárom éve! Nem lehet ezt elsietni. Nagyon kel­Aki még nem iskolás, szüleivel kirándult erre a tájra. A po- mázi Paksai Gergő és Levente, csak kocsiból nézte a nyüzs- "" gést. (Erdős! Ágnes felvétele!) A pilisszentkereszti általános iskolások megszedték az egész éves napközis almát. így az étkeztetés talán több pénzt tud átcsoportosítani majdan húsra. Erről olvastam A nörsz elrepült Amerikába Az Egyesült Államokba repült nörsz itthon nem gyermekgondozónő volt. Képzettsége pe­dagógus, s mint ilyennek, bizonyára nagy hasznát veszik azok, akiknél tizenkét hóna­pig odaát a gyermekekre ügyel. Egy teljes esztendő a világ leggazdagabb országában életre szóló élmények sokasága, legfőképpen pedig arra jó, hogy úgy sajátítsa el az angol nyelvet, ahogyan idehaza a legtökéletesebb módszerekkel és technikai eszközökkel sem lehetséges. Játszva, tanul meg egy idegen nyelvet. Ahogyan mások is megtanulhatnák. Tavaly vagy tavalyelőtt a gimnázium ven­dégeiket holland diákok jártak Gödöllőn. Érkezésük előtt megkérdeztem az igazgatót, hogyan fogják megérteni egymást. Említette, hogy a városban még élnek néhányan azok közül, akiket az első világháború után Hol­landiában láttak vendégül. Ök is játszva ta­nulták meg a nyelvet, olyannyira, hogy évti­zedek múltán is képesek voltak használni. Olyan egyszerű: gyerekeket küldeni azok­ba az országokba, amelyeknek nyelvét el akarjuk velük sajátíttatni. Ehelyett mit te­szünk? A munkamegosztás szerinti egyik ol­dalon állók vaskos könyveket írnak arról, milyen gyengén állunk idegen nyelvek isme­retében. Mi, a másik oldalon egyetértő hüm- mögéssel olvassuk sirámaikat. Ahelyett, hogy a diákcseréket szorgalmaznánk. Napjainkban a legfontosabb és nálunk is a legkedvesebb idegen nyelv az angol. Tíz- és tízezer egykori honfitársunk él az Egyesült Államokban, Kanadában, de még Angliában is számosán, akiknek a közreműködésével megszervezhetnénk a nyelvtanulási progra­mokat. És a szomszédokban? Olvasom, hogy Ausztriában, a két német államban, sőt még Olaszországban is akadnak, akik érdeklődnek irántunk, magyarul, tanulnak. Nehezen, gyöt­rődve. Miért nem jönnek ide? Miért nem mennek cserébe hozzájuk magyar gyerekek? S miért nem az elkoptatott baráti jelzővel il­letett, közvetlenül szomszédos országokba? Az angol nagyon fontos nyelv, de nekünk legalább ilyen fontos volna, ha minél többen beszélnének közülünk csehül, szlovákul, szer­bül, horvátul, lengyelül, románul. S nem kevésbé oroszul. Amit ugyan százezren tanul­nak, de nagyyon kevesen tudnak. De hát miért ismernék föl a szomszédság­ban, az óceánon túli magyarságban rejlő föl- becsülhetetlen lehetőségeket, ha az országon belüliek mellett is süketen és vakon mentek el? Fájdalom, múlt időben kell fogalmaznom, mert valami alighanem végérvényesen meg­semmisült, aminek a jelentőségéről már Szent István szólt intelmeiben, de aminek a megszívleléséhez majd egy ezredév sem volt elegendő. Valaha a Galga egyik partja men­tén, Ikladon kitűnően megtanulhatott valaki németül, a másik oldalán, Domonyban szlo­vákul. Ma már ez nem megy. Mint ahogy a megye más településein sem, mert a régeb­bi esztendők változatos kirekesztést, megkü­lönböztetési politikája, a taklatások, tiltások, hátrányok következményeként már csak a legöregebbek beszélnek többé-kevésbé elfo­gadhatóan szlovákul, szerbül, németül. Igaz, a falusi világban csak a régi, eltűnt élet nyelve létezett. A modern kor fogalmai­nak, eszközeinek a szavait nem ismerik. Tő­lük nem is ezt kellett volna megtanulnunk, hanem a kiejtést, a magyartól eltérő hangok formálását. Hangképzést csak füllel lehet el­sajátítani. Szemmel nem. A könyv azt mond­ja, az a bizonyos hang a magyar a, o és ö között van. Keresgélhetjük, de ha egy auten­tikus szájból ötször halljuk, mi is ki tudjuk mondani. A pedagógus Amerikába repülését némelyek fintorogva emlegették. Nörsznek ment, mond­ták gúnyosan. Én örültem neki, s kívánom még ezer és ezer magyar fiatalnak, tanulhas­son nyelvet ott, ahol azt beszélik. Akár nörszként, akár cserediákként. A maguk örö­mére és a mi hasznunkra. Kör Pál lemes kikapcsolódást jelent. Igazi munkaterápia ez, kérem. Nagy lendülettel végzett munkáját hirtelen abbahagy­ta. Gépkocsi gördült az épü­let elé. Megérkeztek a kis- unokák. És ugye egy szerető nagypapa ilyenkor más, még örömtelibb elfoglaltságot ta­lál. Űjabb kirándulóval futot­tunk össze. A pomázi Sifter Antal és iskolás leánya, Vik­tória döntöttek úgy, hogy a délelőttöt a környéken töltik. — A Külkereskedelmi Mi­nisztérium üdülőjének építke­zésénél dolgozom — közölte az édesapa —, s többször em­lítettem a kislányomnak, hogy valamelyik hétvégén majd ide kirándulunk. Aki szereti a természetet, itt aztán van mi­ben gyönyörködnie. A gyakorlott természetjárók megkóstolták a még fanyar ízű vadkörtét, s vidáman szedték az édes, fekete szemű földi málnát. Áz erdei gyü­mölcsöket kedvelők szerint rövidesen fogyasztható lesz a csipkebogyó vagy népies ne­vén a vadrózsabokrokon ter­mő hecsedli. Szörpnek és lek­várnak egyaránt kitűnő. Visszafelé Pomáz irányába már jócskán lehetett találkoz­ni az almaszedőkkel. Többen is mondták, hogy rövidesen ismét visszajönnek, hiszen a következő táblákon a későb­ben érő alma- és körtefélék is gazdára várnak. Ahogy az egyik mezőőr me­sélte, errefelé az a mondás járja, hogy Mária-napot köve­tően minden gyümölcsöt be kell gyűjteni, mivel azok már tovább úgysem érnek. Ami feltűnő volt, hogy a végeláthatatlan kocsisorok mellett álldogálók nyugodtan vártak az almák mérlegelésé­re. Nem volt kapkodás, ve­szekedés. Annál inkább zajos vidámság. így is eltelhet egy pompás hétvége! Gyócsi László Belobbant az üzemanyagtartály A huszonnyolc is kevés... fi baleset július 21-én történt, de Benyó István még min­dig kórházban van. Az arcán, a nyakán, a törzsén, a ke­zén, a testfelület 15 százalékáig terjedő másod- és harmad­fokú égési sérüléseket szenvedett, amikor hegesztés közben lángcsóva csapott ki a benzintartályból. Az életveszélyen túl van, de a testi, lelki nyomokat nehéz lesz eltüntetni. Átlagosnak indult az a bizonyos nap a Volánbusz monori üzemigazgatóságán. Reggel egy sárga Ikarus érkezett a mű­szaki telephelyre, hogy átessen az úgynevezett első szemlén. Ez minden ötezer kilométer megtétele után kötelező. A busz már nem tankolt üzemanyagot, mert a gépkocsivezető szerint eresztett a tartály. A tisztítás, a karbantartás, az aknás vizs­gálat után került a műhelycsarnokba. Addigra kiderült, hogy a tartály leeresztő csonkja mellett van egy 3 milliméteres re­pedés. A csoportvezető utasítást adott a javításra, s Benyó István mellé rendelt egy segédmunkást is, aki lekaparta a fes­téket, megtisztította a fémfelületet. Ezután leengedték a gáz­olajat, majd sűrített levegővel kifújták a tartályt. A biztonság kedvéért a szerelőakna mellé helyeztek egy tűzoltókészüléket és egy vödör vizet. Benyó István munkához látott, s hamaro­san bekövetkezett a szerencsétlenség. Hegesztés közben a tar­tályban felgyülemlett gázok belobbantak, Benyó István élet- veszélyes, a segédkező munkás könnyebb sérüléseket szenve­dett. Tusák Márton üzemigazgató így emlékszik vissza a bal­eset előtti pillanatokra: — Szokásos délelőtti körutamat jártam, s éppen az üzem­csarnok melletti raktárban beszélgettem egy asszonnyal. Be­tegállomány után aznap jött vissza dolgozni, ezért kicsit hosz- szabban társalogtunk. Ezen a két vagy három percen múlott, hogy nem értem oda idejében. Ha látom, hogy mi történik, biztosan közbeavatkoztam volna, A tüzet gyorsan eloltottuk, a sérülteket a helyi rendelőintézetbe vittük. Onnan szállítot­ták őket kórházba. Nagyon sajnálom Benyó Istvánt. Sok csa­ládi zűr, bonyodalom után nálunk találta meg a helyét. Visz- szavárjuk. Sajnálom a csoportvezetőjét is, aki rendes, tisz­tességes ember, jó munkájáért nemrégiben kapott miniszteri dicséretet. A történtek hatására majdnem összeroppant, rá­adásul még fegyelmit is adtam neki, mert ő is hibás volt. A Pest Megyei Munkavédelmi Felügyelőség és a vállalat vizsgálatai szerint véletlenek és szabálytalanságok sorozata vezetett a szerencsétlenséghez. Először is nem volt raktáron megfelelő típusú üzemanyagtartály, a csoportvezető ezért adott utasítást a hegesztésre. De csak szóban, s nem minden rész­letre kiterjedően, pedig egy ilyen nem szokványosnak, hanem alkalminak minősülő munkára írásbeli engedélyt kellett vol­na adnia. Az előírások szerint a tartályt ki kellett volna sze­relni, vegyszeres oldattal kimosni, s a hegesztés előtt vízzel fel­tölteni. A munka- és tűzvédelmi felelős aznap éppen szabad­ságon volt, a csoportvezető elmulasztotta az ellenőrzést. Benyó István még így is könnyebben megúszhatta volna a dolgot de a védőfelszerelések közül csupán a szemüveget viselte... Fegyelmit rendeltek el a baleset után a műszaki osztály- vezető és a csoportvezető ellen. Az üzemigazgatóságok ez­után kötelesek cseretartályról gondoskodni. A lyukas tartá­lyokat a vállalat egy külön részlegébe kell szállítani, ahol szakszerűen, a tűz- és munkavédelmi szabályoknak megfele­lően hegesztik meg azokat. Benyó István lakatos a baleset időpontjáig 28 alkalom­mal vett részt munkavédelmi oktatáson... K. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom