Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
EBBEN AZ ORSZÁGBAN MA: T isztelegjünk államalapító királyunk emléke előtt a maga akaratának, saját szavainak felidézésével. István király törvényeinek első könyvében ott áll: „Vt pax firma et incontaminata per omnia maneat...”, azaz „Hogy a béke szilárd, és teljességgel zavartalan legyen, mind a nagyobbak, mind a kisebbek között, bármily rendűek legyenek is, teljességgel megtiltjuk, hogy bárki is kardot rántson avégre, hogy valakit megsebesítsen. Amit, ha valaki ezután, vakmerősége ösztökéitöl sarkallva megkísérel, ugyanazon karddal végeztessék ki.” A tizenhatodik szakasz ez a harmincöt szakaszból álló első kötetből. Mai tudásunk szerint István ezeket a törvényeket uralkodása elején meghozta már, azaz a kezdeteknél áhította és parancsolta, hogy a béke szilárd és teljességgel zavartalan legyen... Mennyien áhították, parancsolták őt követően, s áhítás, parancs ellenére sem tartották, tartatták be...! Akkor tehát félre vele?! Állításokban, parancsokban soha nem szűkölködtünk ebben az országban. Kardokban sem. Sőt! Történelmünk telve példákkal, tényekkel arra, miként áhították eleink azt, amit parancsolni kellett volna, s miként parancsolták azt, ami óhajtásra, kérésre, példamutatásra állt volna okos rendbe, rendszerbe. Történelmünk telve példákkal, tényekkel arra, miként és mily sokszor rántottak kardot elődeink akkor, amikor nem volt annak helye és ideje, annál inkább helye és ideje lett volna az okos szónak, a bölcs mértéktartásnak, a higgadt mérlegelésnek. S kazalnyi a példa arra is, hüvelyében maradt a kard akkor, amikor rántani kellett volna, s vívni azzal, jelen szebbítéséért, holnap jobbításáért. Ebben az országban gyakran tévesztettek időt, eszközt, módszert a hatalmat gyakorlók és a hatalommal perben álló, magas méltóságok és közemberek. Ebben az országban minden rossz múlt időben volt és van, s minden jó jövő időben. Múltunk egyetlen egység, egész, s mégis, millió- —fczor szedték darabjaira, állították szembe egymással alkotó elemeit politikai divatok, percérdekek, elvárt, kikényszerített újraértelmezések. Múltat nem választhatunk, de jövőt igen! Ebben az országban azonban mindig előbbre állt a tegnap, mint a holnap, mindig fontosabbnak látszott a mi-lett-volna- ha... találgatása, mint a mi-lesz-akkor-ha ... mérlegelése. Ebben az országban ... Valóban, „felfordult” körülöttünk a világ. Felfordult? Avagy most kezdjük olyannak látni, amilyen? Retus nélkül, nyers vonásaival egyetemben miért hat meghökkentően az, ami volt és van, ami létezett és létezik, azaz való, de csak apránként tudomásul vett, vetetett, vetetendő? Ebben az országban most minden rossznak látszik, rossznak tüntethető fel, mintha most, tegnap, néhány hete, hónapja, éve, évtizede kezdődött volna a történelem és előtte nem volt semmi sem, ami rossz, ami gyalázatos, aminek a terhe, következménye ma is Toppantja a vállakat, deformálja a gerinceket. A történelmietlenség- nek gazdag a módszertára, nagy a hitele, sok az apostola. Ahhoz, hogy értsük magunkat, jelenünket, okosan formáljuk holnapunkat, nem a tegnapok megtagadásán, a múlt kizárásán, a történtek eltemetésén át vezet az út, hanem a múlt, a tegnapok, a történtek értelmezése, a tapasztalatok leszűrése, az okulás, az ezen a módon megmásított közmagatartás és -cselekvés kínál szilárd alapot hozzá. Mégis, ebben az országban most, a bölcs államalapítóra és a higgadt állmszervezőre emlékezve azt tapasztalhatni, bölcsességből és higgadtságból van a legkevesebb, annak vagyunk a leginkább szűkében. A bölcs belátás hiányzott azokból a férfiakból, akiket úgy kellett felállítani a hatalom székeiből, hogy ez győzelemnek tűnhessék azok számára, akik nem adták rájuk szavazataikat. Ez a győzelem nem volt más, mint a természetes rend, a demokrácia logikájának az érvényesülése, a sokáig halasztott váltás tovább nem ha- laszthatóságának a felismerése. Folytatjuk. A bölcs mérlegelés hiányzik olykor azokból a férfiakból és nőkből, akik — az erre választottak padsoraiból felállva — tíz perc alatt akarnak történelmet csinálni; akik egyetlen mondatkezdést — „a kormány ...” — ismernek; akik között akad, aki az ország legmagasabb közjogi méltóságának tisztére olyan valakit javasol, aki r m tagja az Országgyűlésnek. s ezért nem jelölhető, nem választható; akik között lelni olyat is, aki felelősségtudatát érzékeltetendő, tucatnál több törvényjavaslat szűkös határidőn belüli kidolgozására tesz indítványt... S hiányzik a higgadtság, a türelem, o bátorság a higgadtsághoz Itt, ott, amott, például a szabályozás, a pénzügyi gazdálkodás, a devizagazdálkodás egyes elemeinek átalakításában, annak a bizonyos Duna-szakasznak a szükséges és a lehetséges holnapja összevetésében ... Semmi másra nincsen olyan nagy szükségünk ma mint higgadtságra, mint bölcsességre Mint mindenkor a változások elgvorsítá- sa, felgyorsulása szakaszában, most is habzik, hordalékot sodor a folyam. A nyíltság jelszavával érvelve, erőteljes kísérletek történnek a nyíltság kisajátítására, a monológok párbeszéddé történő kinevezésére, a hamisságok igazsággá avatására. Az érvek hiányát nem pótolja a hangoskodás, akkor sem, ha egyének, csoportocskák a demokrácia köntösébe bújva itthon és külföldön magántulajdonként kezelik az olyan fogalmakat, mint a közvélemény, a lakosság, a nép, s nem pótolja az érvek hiányát az sem, ha a hatalom szolgálat jellegét régen elfeledettek hatalmas- ko.dással próbálnak csendet teremteni ott, ahol kimondatott az igazság, s holnap még inkább számítani lehet a kimondására. Riadtan figyel, fülel a közember, az állampolgár, ki mindenki ágál a nevében, mi mindent aggatnak érdekei kosarára cifra díszként, miként féltik tegnapját, jelenét, holnapját a párttól, a másként gondolkodóktól, a reformerektől, az antireformerektől, a demokráciát adagolóktól és a parttalan demokráciát hirdetőktől, a gazdasági gondok meg nem értésétől és a gazdasági gondok bénító túlértékelésétől, az ország kiárusításáról és a tehetetlenkedő kormányzattól, a semmit nem csináló hivataloktól és a kapkodó hivataloktól, a munkanélküliségtől és a merev termelési szerkezet beláthatatlan következményeitől... Az állampolgárt, a közembert, azt a sok-sok milliót, aki a vállán hordta az országot és hordja a jövőben is, egyvalamitől kell igazán félteni. A bölcsesség, a higgadtság híján levőktől, legyenek akár „balra” vagy „jobbra”, akár középen. Ebben az országban 1987-ben 1,9 millió ember, a lakosság tizennyolc százaléka élt az ún. társadalmi minimum szintje alatt, és 660 ezer ember, az összlakosság hat százaléka kényszerült arra, hogy beérje a létminimumnál kevesebb jövedelemmel. Ha ezt tudjuk, akkor első hallásra nagyon szimpatikusán hat az érvelés, ilyen helyzetben megengedheti-e magának ez az ország, hogy az idén 33,2 milliárd forint legyen a katonai kiadásainak az összege? Csak ha tudjuk, hogy itt egymásból nem következő dolgok fércelődnek össze, akkor bizonytalanodunk el, vajon valóban szimpatikus ez az érvelés? A magát tévedhetetlennek hivő, basáskodó pártfunkcionárius tűrhetetlen, de létező szereplője a közéletnek, ám fel-felbukkanásából az következne, hogy az MSZMP összesen 4042 függetlenített politikai munkását a meg nem kerülhető selejt alapján kell megítélni? Ha egy, ha tíz, ha száz szerep- és aránytévesztő, basáskodó, alkalmatlan, tehetségtelen, akkor mind az? Ebben az országban (a mögöttes szándékok most mellőzhetők) botránykővé válhat egy család, mely elképesztő gazdagságra tehet szert üzletek, ingatlanok törvényest és törvénytelent vegyítő birtoklásával, de nem botránykő azoknak a vállalatoknak a sora, amelyek a köztulajdon kétbalkezes kezelőiként mindig csak vitték a százmilliókat, de hozni még filléreket sem jutott eszükbe. Ebben az országban hetekre, hónapokra eseménnyé válhat egy sem gazdaságilag, sem művészileg nem túlzottan jelentős színház fizetésképtelensége, de nem esemény, hanem sorscsapásként tudomásul vett tény a 17 milliárd dolláros adósság. Ebben az országban okos elmék serege hajszol tíz-húsz millió forintokat, amik nélkül a szociálpolitikában fájdalmas rések (fedezetlen kötelezettségek) keletkeznének, de hosszú ideje nem jut erő arra, hogy a népgazdaság anyag- és energiafelhasználásában érdemi elmozdulás következzék be, holott itt egyszázalékos megtakarítás csak az iparban tízmilliárd forintot érne...! Folytathatjuk; folytathatnánk, de minek?! Az ünnepi alkalomhoz emelkedettség illenék, s nem ilyen, keserű felsorolás, nem ilyen, illetlenségként ható tükörbe nézés. Csakhogy éppen ő, akinek emlékezete előtt tiszteleg ma a nemzet, kimondotta már citált törvény- könyvében, hogy „keze elvesztésével lakóiján” a „hitében megromlott, tisztátalan szívű, esküjét megtörő, szószegésre vetemedett ember.” Mennyien lennének a kezüket elvesztettek, s magunk bírnánk-e testünknek ezt a darabját?! Kegyetlen kérdés? Jogos kérdés! Mert erkölcs nélkül semmi sem létezhet; az erkölcstelenség is erkölcs, a rákosán burjánzó sejt is sejt. S anyarú sorsunkat panaszoljuk hosszú esztendők óta, nem tudva, nem véve észre, nem akarva elismerni, ez a sors nem vak erők játékszere, hanem köz- és magántulajdonunk egyszerre és minden tekintetben. A panaszlás közben, hosszú esztendők óta várunk, majd csak, majd csak segítenek rajtunk égi, földi hatalmak, hatalmasságok. Ez a nép sokkal nehezebb helyzetekkel is megbirkózott, mert hitt a maga erejében. Jajaink erdejéből ez a hit nyithat kivezető utat. Hétköznapi kijeink L történelmi mértékkel „Az állampolgároK'TéSÍt kérnek a hatalom gyakorlásából, mind országos, mind helyi szinten. Részt kérnek a döntésekből és ellenőrizni kívánják azok megvalósítását. Az ország terheit végül is a lakosság viseli, természetes tehát, ha tudni akarja, mit és miért vállal, mindenről bevallottan, tulajdonosként akar véleményt alkotni.” (3. OLDAL), Hajdani aratásokat idéznek „Történt például 1775- ben, hogy övedzésig — övig — ért a víz. Az aratók csak sarlóval tudták levágni. A korabeli krónika szomorú aratásként 'jegyezte fel ezt az esztendőt. Ezt megelőzően pedig 1723 augusztusában olyan nagi' volt a jégverés, hogy a levágott és már keresztben lévő gabonakévéket kicsépelte.” (4. OLDAL) A helyben járás nem visz előre „Nem véletlenül fogalmaztam így, mert hiába, kaptak új elnevezést, az mit sem változtatott azon a problémán, hogy úgy nevelődnek a kicsinyek, hogy a hátuk mögött nincs család;” (4. OLDAL) A füstös vasúti resti helyett „Közvetlenül az oktatáshoz kapcsolódó újdonság, hogy a rövidesen kezdődő új tanévtől szakmát adó könyvtári szakosodást lehet választani. Ha nem is lesz mindenkiből könyvtáros, aki jelentkezik erre, később hasznosíthatja megszerzett ismereteit.” (9. OLDAL) Egyesületek, művelődési házak „Az igazgatók az adóra, a csökkenő bevételekre panaszkodnak. A művelődési házak rendezvényeire kevesen váltanak jegyet, minden család a művelődési, szórakozási alkalmakra szánt pénzből spórol elsősorban. Az igényes, értékes műsorok nem kellenek. De már a bálok, diszkók is éppen csak megtérülnek. Ilyen körülmények között a munka szinte lehetetlenné válik.” (11. OLDAL) Rettegnek a láthatatlan veszélytől „Az illetékesnek nyilván elege van az ügyből. Ha nem is nyíltan, de a szen- zációhajhász tömegtájékoztatást okolja azért, hogy már az aszódiak is tiltakoznak a szinte veszélytelen monori-erdei föld miatt, holott ennél ezerszer veszélyesebb mérgek ottani tárolására adták áldásukat. Felfújták az ügyet, mint ahogy a monori-erdeiek is fölcukkolták magukat — vélekedik az osztályvezető. (13. OLDAL) ÉLJEN AUGUSZTUS HÚSZADIKA! VILÁG PROLETÁRJAI, EGYE SÜLJETEK! MEGYEI 72 ül AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ÉS l MEGYEI T1HACS LIPJt fej XXXII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM - • ,-c ira: 2,20 forint '-** 1988. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT . *u
