Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-25 / 203. szám

JPvsi Megyei Miártgp SPORT 1988. AUGUSZTUS 25. Jliniíoci-lairvcrö Albertirsán is A nagyszabású százhalombattai minifoci-tornát követően a három csapattal Magyarországon szere­pelt belga Press Shop legénysége Albertirsán folytatta fellépéssoro­zatát, ahol rendkívül jó hangula­tú. látványos meccsekkel gazda­gították az érdeklődőket. Az ál­talános iskola tornatermében iga­zi gólfesztiválban volt részük a nézőknek, akik a három meccsen nem kevesebb, mint 20 találatot láthattak, ráadásul kétszer is ha­zai győzelemnek örülhettek. Eredmények: Albertlrsa DSE— Press Shop 7-1 (14 évesek), Al- bertirsa DSE—Press Shop 2-1 (16 évesek), Albertirsa—Press Shop 3-6 (felnőttek). A belgák szemre tetszetősebben játszottak, a 14 és 16 éves magyarok viszont sokkal gólratörőbbek voltak. A játékkal ezúttal sem volt baj Büntetők után — két pont Csömöri frissítés Biztató játék Az egy korosztállyal megfiata­lított csömöri gárda ismét kitű­nően játszott, s csak balszeren­csével maradt alul. D. Medicor—Szilasmenti Tsz SK 22-21 (11-10) Az őszi második fordulóban Ide­genben a mérkőzés során többször is vezettek a Pest megyeiek, így a döntetlen igazságosabb lett vol­na. Gól: Zrutkó (7), Szomszkl (4), Bagyánszki (3), Fa bök (3), Kri- zsán (2), Réti (l), Fodor (1). Jók: Ory, Zrutkó, Bagyánszki. Vasárnap 17 órakor a Taurus lá­togat a csömöri pályára. F. F. VÁCI IZZÓ—VASAS 2-2 (2-0) (11-esekkel: 4-2) Vác, 10 000 néző. V.: Ruxin. Váci Izzó: Géléi — Kusztolnik, Talapa, Kása, Csima — Her­mann, Gyimesi, Turióczky — Nagy (Durucskó 64, p., Luzsák >9. p.). Balogh G., Zsivótzky. Vasas: Andrusch — Kecskés (Zvara 27. p.), Elekes, Mészöly, Csorba — Gubucz (Maries 19. p.), Balog T., Komjáti, Claude, Duró — Szabadi. Gólszerzők: Turtőczky (7. p.), Kosa (11. p.), illetve Szabadi (55.). Mészöly (89. p.). A 11-est értékesítette: Csima, Zsivótzky, Gyimesi, Talapa, illetve Szabadi, Duró (kihagyta: Csorba, Mé­szöly) . Sárga lap: Hermann (53. p.). illetve Maries (49. p.). Kiállítva: Balogh G. (Vác) és Balog T. (Vasas) — mindkettő 84. p. Jók: Nagy, Hermann, Turtőczky, Zsivótzky, illetve Mészöly, Komjáti. Nagyon jól kezdett a Vác, már a 7. percben megszerez­ték a vezetést: Balogh Gábort buktatták 30 méterre a kapu­tól. A szabadrúgást a sértett végezte el, a bal oldalon ki­ugró Turtőczky elé perdített, aki öt méterről Andrusch mellett a bal sarokba lőtt (1-0). Négy percet kellett vár­ni a következő találatra. Zsi- vőtzky kapott jó indítást a bal oldalon, beadását Her­mann középre tejelte, s Ko­sa 5 méterről a hálóba bólin­tott (2-0). A jó kezdést jó folytatás követte. A 13. percben Csima adott középre, Balogh G. le­hajolt, így lett jó Gyimesinek, aki csinált egy cselt és kb. 12 méterről ballal alig lőtt fö­lé. A Vasas támadásai a 29. percben jelentettek először gólveszélyt a váci kapura. Maries 25 méteres lövése alig kerülte el a kaput. Feljött a Vasas, a hazaiak átadták a teret a vendég piros-kékek­nek. A 32. percben Szabadi beadását Zvara 5 méterről te­jelte kapura, de Géléi bra­vúrral védett. A 35. perc vé­gén ismét Zvara veszélyezte­tett. Ezúttal 6 méterről, ki­szorított helyzetből a bal ka­pufa élét találta el. Alighogy elkezdődött a má­sodik játékrész, a Balogh G. —Hermann kettős máris tűzbe hozta a közönséget. Egy elő- reívelést Balogh G. Hermann elé fejelt, aki elfutott a jobb szélen, Balogh fejére ívelte a labdát, a 10 méteres fejest azonban Andrusch kitolta a bal alsó sarok elől. Az 55. percben váratlanul szépített a Vasas. Csorba bal oldali be­adását Szabadi 10 méterről zavartalanul fejelhette a jobb sarokba (2-1). A gól után a Vác visszaesett, majd a 75. percben Hermann futtából, 18 méterről alig lőtt fölé. A 81. percben Balogh G. nagy helyzetben fölé lőtt. A 84. percben különös jele­net zajlott le a pályán. Ba­logh G. szabálytalankodott Ba­log T.-vel szemben, s a Va­sas-játékos törlesztett. Roxin játékvezető mindkét játékost kiállította. A 89. percben egyenlített a Vasas. Zvara jobb oldali beadását röviden mentették a hazai védők, a labda Mészöly elé került, aki 16 méterről lőtt a hálóba (2-2). Ezután következtek, ami még Vácott nem volt —• 11-es rúgások. A Vasasból Csorba fölé lőtt, ezután Csí­nra, Szabadi és Zsivótzky be talált. Mészöly lövését Géléi kiütötte. Gyimesi, Duró és Talapa szintén a hálóba jut­tatta a labdát, ezzel 4-2-re az Izzó nyerte az „idegek har­cát”. Palicskó Tibor: az eddig le­játszott három meccsünkből egy értékes győzelem mellett -a/ jó játékkal való verese*, következett. Most kiengedtünk egy pontot a kezünkből. További NB I-es eredmé­nyek: Ü. Dózsa—Videoton 2-3, Dunaújváros—Ferencváros 0-2 Haladás—Tatabánya 1-0, Sió fok—Veszprém 1-1 (büntetők kel 2-4), MTK-VM—Pécs 2-2 (5-3), Bp. Honvéd—Rába ETO 0-1. Széles Tamás Asztalitenisz Megyei mérleg 1987—88. évi NB III. férfi csapatbajnokság Dalmát-csoport végeredménye: 1. Postás SE 2. Terézvárosi IKV 3. Pénzügyőr 4. Fér. Vasutas 5. Ikarus 6. Telefongyár 7. Sárszentmihály 8. Fejér Megyei Vízmű 9. Csákvár 10. Vecsés 11. Zsámbék Zsámbék csapatától 2 büntető­pont levonva. A Pemü SE csak jó sportkör Nem leleményes? A Népszabadság augusztus 24-i, szerdai s'z^m^ban, annak sport­oldalán a kővetkezőket olvashattuk a Chemoiimpex: márkás torna című anyagban: „...és a leleményes névválasztásával nem különösebben büszkélkedhető solymári Pemü SE veszi fel a küzdelmet.’* Az érthetetlenül elmarasztaló, s Solymáron éppen úgy, mint Pest megye számos más településén, mindenekelőtt a sportkö­rökben, értetlenséggel álltak a nem megszolgált elmarasztalás­sal szemben. Benkő László kereskedelmi igazgató, a Pest Me­gyei Műanyagipari Vállalat sportkörének elnöke a következő­ket mondta az érthetetlen esettel kapcsolatban: — Megrökönyödéssel olvastuk a ránk nézve igazán nem hízel­gő, hanyagul elejtett minősítést. Pedig sportkörünk — amelynek neve nem nyerte el az ismeretlen cikkíró tetszését — ugyan­csak komoly eredményekkel rendelkezik. Olyanokkal, amelyek bizony többet érnek, mint egy esetleges leleményesebben meg­választott név ... így például a nyolc éve alakult piros-fehér egyesület immár második éve NB I-es férfi kézilabdacsapatot mondhat magáénak. Egyébként miért is ne lenne jó a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat és Solymár nagyközség közös sportkörének neve, amely egészen pontosan így hangzik: Pemü SE Solymár. A sportkör működéséhez szükséges anyagiak döntő többségét a háromezer főt foglalkoztató, évi négymilliárdos termelési értékkel büszkél­kedő Pemü folyósítja. Gyárunk egyébként az ipari nagyvállala­tok 1987. évi országos rangsorában az abszolút sorrend 2. helyét foglalja el. Ügy gondolom, a tények ismeretében talán a cikkíró is más­ként fogalmazna* Annál is inkább, mivel számos, más sportkör neve sem mondható éppen fantáziadúsnak, ráadásul azok mö­gött jóval kevésbé eredményes gazdasági egységek állnak. Jocha Károly A tatai tábor nagy eseménye Olimpikonok gyűlése Szerdán a tatai edzőtábor kézilabdacsarnokában a szöuli nyári olimpiai játékokra uta­zó magyar küldöttség tisztele­tére ünnepélyes csapatgyűlést rendeztek. A szónoki emelvé­nyen ott volt Fejti György, az MSZMP KB titkára, Antaló- czy Albert, az MSZMP Ko­márom Megyei Bizottságának első titkára, Deák Gábor ál­lamtitkár, az ÁISH és a MOB elnöke, Aján Tamás és Tibor Tamás, az ÁISH és a MOB elnökhelyettesei. Az olimpiai himnusz el­hangzását követően Schmitt Pál, a MOB főtitkára, a NOB magyar tagja köszöntötte a résztvevőket, majd Deák Gá­bor mondott beszédet. Hang­súlyozta, hogy olimpiai csa­patunkat nem csupán sport­küldöttségnek tekinti, hiszen annak tagjai viselkedése je­lentősen befolyásolja majd a hazánkról kialakult véle­ményt szerte a világban. Fejti György következett szólásra, aki az MSZMP KB nevében üdvözölte az ünnepé­lyes csapatgyűlésen megjelent sportolókat és sportvezetőket, és kifejezte azt a meggyőző­dését, hogy a tisztességesen elvégzett edzésmunka után a 201 tagú magyar sportküldött ség a jogos várakozás remé­nyében utazhat Szöulba. Ünnepi golf matiné Új pontozással Kisorosziban a közel hatórás Szent István-napi emlékversenyen a 36 Induló között feltűnően sok volt a fiatal, akik most kapcso lódtak a sportágba. A verseny új formában, az ún. „stable ford” formában bonyolódott le: aki sza­kaszonként jobban szerepel, több pontot érdemel. Eredmények. Férfiak, szeniorok (55 éven felüliek): 1. Mérey Lo- ránd 37, 2. Szatmári István S6, 3. Madarász László 30 pont. 55 éven aluliak: 1. Sebestyén Kálmán 46, 2. Halmos Antal 36, 3. Szilvás! Csaba 36—36 pont. Nők: l. Tóth Istvánná 21, 2. H. Tringer Ágnes 21, Medgyesi Sarolta 21, 4. Mada­rászná Szlávy Erika 19 pont. Ifjú­sági és serdülő fiú: T. Medgyesi Domonkos 42, 2. Szigeti Csaba 29, 3. Hollósi Frigyes 28 pont. —óvári — A tévélottó jutalomsorsolása Az, 1938. -augusztus 23-án 5 919 462 E 78 094 231 G 78 617 627 G megtartott AUGUSZTUSI 5 927 159 E 78 101 928 E 78 625 324 H TELELOTTÖ jutalomsor- 5 942 353 E 78 109 625 F 78 633 021 H solásról, -melyen az au- 5 957 947 g 78 117 322 H 73 643 415 E gusztust TELELOTTÖ szel- 5 988 735 G 78 140 413 II 78 656 112 H vények és az augusztus g 606 325 H 78 148 110 F 78 663 809 F havi előfizetéses szelve- 9 614 022 D 78 155 807 D 78 679 203 E nyék vettek részt. A nye- 9 637 113 H 78 163 534 D 78 686 90 J E remenyjegyz'á'k-ben az a ..ab- 9 644 810 H 78 171 201 D 78 702 294 D bi rövidítéseket használ- 9 675 598 F 73 178 893 G 78 725 335 F tűk: 9 683 295 H 78 186 595 H 78 733 082 G A Vásárlási utal-v. (300.0 Ft) 9 721 780 F 78 194 292 F 78 740 779 H B Zastava GTL 53 személy- 9 729 477 G 78 209 686 G 78 748 476 H gépkocsira szóló utal- 9 737 174 H 78 217 383 D 78 756 173 H vány 9 767 962 G 78 225 080 D 78 771 567 H C Lakberendezési utalvány 9 783 356 H 78 232 777 G 78 786 961 F (100 000 Ft) 9 798 750 D 73 255 868 F 78 794 658 F D Szenencse-ut. (30 000 Ft) 9 806 447 H 78 263 565 G 78 825 446 G E Vásárlási Ut. (10*000 Ft) 9 814 144 D 78 271 262 F 78 840 840 D F Vásárlási UtalV. (9000 Ft) 9 829 538 F 78 278 959 G 73 848 537 D G Vásárlási Utal-V. (7000 Ft) 9 837 235 D 78 286 656 D 78 856 234 II H Vásárlási UtaíV. (5000 Ft) 9 852 629 F 78 294 353 F 78 879 325 E A nyertes szelvényeket 9 875 720 H 78 302 050 F 78 887 022 F Í0-88. szeptember 16-j.g kell 9 883 417 F 78 309 747 G 78 902 416 G a to tó-lottó kirendeltségek. 9 891 114 G 78 317 444 F 78 910 113 H az OTP-fióikok vagy a 9 914 205 H 78 325 141 H 78 917 810 II posta útján a Sportfogadási 9 921 902 E 78 332 838 G 78 933 204 D és Lot:tói(gazgalóság címére 9 929 599 F 73 340 535 U 78 971 689 F (1875 Budapest V.. MÜn- 9 968 084 F 78 348 232 D 78 987 083 H 79 287 266 H 79 294 963 D 79 302 660 G 79 310 357 H 79 318 054 E 79 325 751 E 79 333 448 F 79 341 145 F 79 348 842 F 79 356 539 G 79 364 236 G 79 402 721 E 79 410 418 G 79 418 115 H 79 425 812 D 79 433 509 F 79 441 236 E 79 464 297 H 79 471 994 E 79 487 388 H 79 495 085 H 79 502 782 II 79 548 964 H 79 572 055 D 79 579 752 G 79 587 449 G 79 595 146 G 79 649 025 E 79 672 116 G 80 064 663 F 80 072 360 H 80 080 057 H 80 110 845 H 80 126 239 E 80 141 633 D 80 172 421 D 80 180 118 G 80 187 815 H 80 203 209 H 80 210 906 F 80 218 603 II 80 241 694 F 80 257 088 E 80 272 482 E 80 287 876 F 80 295 573 E 83 310 967 F 80 334 058 D 80 341 755 G 80 349 452 G 80 357 149 G 80 364 846 D 80 372 543 G 80 380 240 F 80 395 634 G 80 403 331 G 80 418 725 Gf 80 441 816 F 80 449 513 G 80 457 210 G 83 464 907 H 80 472 604 H 80 689 423 G 80 688 120 H 80 695 817 D 80 703 514 G 80 711 211 II 80 718 908 F 80 726 605 G 80 734 302 H 80 765 090 E 80 772 787 F 83 780- 484 E 80 788 181 G 80 803 575 F 80 811 272 G 80 326 666 E 83 834 363 E 83 849 757 F 80 857 454 G 80 365 151 G 80 872 848 F 80 888 242 G 80 895 939 G 80 911 333 F 80 919 030 G 80 926 727 H 80 934 424 II 80 942 121 II 80 949 818 H 80 957 515 E 80 972 909 D 80 938 303 F 80 996 000 G 81 242 304 G 81 250 001 G 81 280 789 E 81 288 486 D 81 296 183 D 81 303 880 F 81 319 274 F 81 326 971 D 81 334 668 D 81 350 062 E 81 365 453 F 81 373 153 G 81 388 547 E 81 419 335 G 81 434 729 H 81 442 426 D 81 450 123 G 81 457 820 G 81 473 214 H 81 496 305 H 81 527 093 E 81 542 487 D 81 550 184 F 81 557 881 G 81 588 609 H 81 604 G63 H 81 627 154 H 81 634 851 II 81 642 548 H 81 650 245 H 81 657 942 H 81 681 033 H 81 711 821 G ■nioh Ferenc U. IS.) eljut­9 975 781 E 78 363 626 H 79 010 174 G 79 687 510 D 80 487 898 H 81 019 091 E 81 719 518 H tatai. 77 840 230 G 78 371 323 H 79 040 962 H 79 695 207 H 80 495 695 G 31 026 788 H 81 742 609 I) 77 847 927 G 78 394 414 E 79 048 659 E 79 710 601 F 80 511 089 G 81 042 182 F 81 765 700 F 3 917 022 G 3 972 121 E 77 855 624 G 78 402 111 D 79 064 053 G 79 725 995 F 80 518 786 F 81 049 879 E 81 804 185 G 1 924 719 G 3 987 515 F 77 863 321 F 78 .409 808 E 79 087 144 G 79 733 692 H 80 526 483 H 81 080 667 F 81 819 579 D 1 932 416 F 3 995 212 G 77 871 018 F 78 425 202 D 79 094 841 D 79 749 086 F 80 534 180 H 81 088 304 G 81 827 276 II 1 940 113 E 4 895 761 H 77 878 715 F 78 448 293 H 79 102 538 H 79 756 783 E 80 541 877 H 81 096 061 E 81 834 973 F; 1 955 507 E 4 903 458 H 77 886 412 G 78 463 687 E 79 110 235 G 79 772 177 E 8.) 557 271 F 81 103 758 F 81 858 064 H 1 963 204 F 4 911 155 E 77 894 109 G 78 479 081 H 79 117 932 H 79 779 874 G 80 572 665 G 81 111 455 G 81 865 761 E 1 986 295 D 4 926 549 E 77 909 503 H 78 486 778 D 79 141 023 F 79 787 571 H 80 580 362 G 81 119 152 G 81 373 458 G 2 894 541 H 4 934 246 G 77 917 200 D 78 494 475 H 79 148 720 D 79 826 056 E 80 388 059 D 81 126 849 E 81 888 852 D 2 902 238 E 4 941 943 H 77 924 897 H 78 502 172 H 79 171 811 F 79 833 75 3 D 83 595 756 F 81 134 546 G 81 896 549 D 2 917 632 G 4 949 640 H 77 955 685 D 78 525 263 D 79 187 205 F 79 849 147 H 80 603 453 F 81 142 243 H 81 911 943 F 2 925 329 H 4 957 337 H 77 978 776 E 78 540 057 E 79 194 902 F 79 872 238 E 80 611 150 H 81 157 637 F 81 919 640 D 2 971 511 H 4 972 731 G 78 024 958 F 78 556 051 H 79 217 993 D 79 887 632 H 80 618 847 E 81 165 334 H 81 935 034 E 2 986 905 H 4 980 428 H 78 040 352 E 78 563 748 H 79 225 690 D 79 895 329 G 80 626 544 E 81 173 031 H 81 942 731 F 3 887 454 E 4 995 822 H-78 048 049 G 78 571 445 'H 79 233 387 G 79 903 026 F 80 634 'Ml H 81 183 728 H 81 950 428 E 3 910 545 F 5 873 280 A 78 055 746 G 78 579 142 F 79 241 084 F 79 913 420 D 80 641 938 H 81 196 122 H 81 958 125 G 3 918 242 G 5 880 977 F 78 063 4*3 G 78 586 839 H 79 248 781 G 79 995 390 H 80 649 635 E 81 203 819 F 81 965 822 G 3 941 333 H 5 888 674 F 78 071 140 F 78 594 53S G 79 264 175 F 80 003 087 F 80 657 332 G 81 219 213 G' 81 973 519 H 3 949 030 H 5 896 371 G 78 078 837 E 78 602 233 G 79 271 872 D • 80 033 875 E 80 665 029 E. 81 226 910 H 81 981 216 D 3 964 424 H 5 911 765 a 78 080 534 F 78 659 930 G 79 279 569 a 80 056 966 G 80 672 726 C 81 234 607 F 81 996 610 H 82 004 307 H 82 012 004 H 82 019 701 E 82 027 398 H 82 035 095 G Ö2 042 792 F 82 073 580 G 82 081 277 G 82 088 947 G 82 096 671 E 82 104 368 H 82 112 065 B 82 119 762 H 82 127 459 G 82 142 853 E 82 196 732 F •82 204 429 E 82 212 126 D 82 219 823 G 82 227 520 F 82 235 217 D 82 242 914 F 82 250 611 F 82 258 308 G 82 266 005 G 82 273 702 F 82 289 096 F 82 296 793 H 82 319 884 E 82 335 278 F 82 342 975 E 82 350 672 H 82 358 369 H 32 104 551 G 82 443 036 H 82 450 733 H 82 466 127 E 82 481 521 F 82 496 915 D 82 520 006 E 82 527 703 F 82 535 400 G 82 543 097 H 82 550 794 F 82 558 491 H 82 581 582 G 82 612 370 E 82 620 067 H 82 627 764 H 82 635 461 II 82 666 249 G 82 673 946 E 82 681 643 H 82 743 219 H 82 758 613 E KÖZLEMÉNYEK A Körösi Csorna Társaság nyelviskolája 4 Keleti Nyelvek Kollégiuma felvételt hirde\ az 1988—89-es tanév első félévére, levelezi tagozatra kezdő és haladó szinten a követ* kező keleti nyelvekből: arab — mai héber — japán — kínai — tibeti — vietnami. A tan* folyam ára változatlanul 1950 Ft egy félévire Beiratkozni és érdeklődni csak levélben le* hét a következő címen: KGST Keleti Nyel* vek Kollégiuma, Budapest .VI., Izabella u, 46. 1084. Beiratkozni 1938. szeptember 20-áiJ lehet. Utazás az őszből a nyárba. Thaiföldi fen* gerparti üdülés indiai körutazásra! októbei 19-étől november 2-áig (15 napos). Utazási repülőgéppel. Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobáikban, fél.penziós, illetve teljes penzió ellátással. Részvételi díj: 83 OOO Ft -\- -költő­pénz. Részletes felvilágosítás és jelentkezés-i Omnibusz Utazási Iroda Budapesten az En­gels téri Volánbusz autóbusz-állomáson vagy telefonon: 172-511, továbbá a Pest megyei iro­dáinkban a Volánbusz autóbusz-állomásokon. Az Omnibusz Utazási Iroda ajánlata: autó­buszos társasutazás Isztambulba szeptem­ber 24-étől október 1-jéig. Elhelyezés: 2—3 ágyas szállodai szobákban félpenzió vei. Részvételi díj: 5500 Ft + 160 DEM. — Egy­napos bécsi kirándulást szervezünk szep­tember 20-án és szeptember 27-én autóbusz- szal. Program: városnézés és visszaútban vacsora belföldön. Részvételi díj: 800 Ft + 20 ATS. Felvilágosítás és jelentkezés az Om­nibusz Utazási iroda Árpád hídi fiókirodájá­ban,, a Volánbusz autóbusz-állomáson vagy telefonon: 4&7-HS6. Szíves tájékoztatás céljából közöljük, hogy a Váci Strandfürdő fedettuszoda részlege 1988. augusztus 28-ig műszaki-karbantartási munkák végzése miatt zárva tart. A strand nyitott részlege zavartalanul üzemel. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Háló* szívvel mondunk köszönetét a ro­konoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak és kollégáknak s mindazok­nak, akik szeretett halottunkat: Czugéber Gyulát utolsó útjára elkísérték, sírjára vi­rágot hoztak és bántatunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. (Göd.) ÁLLÁS Munkatherápiás Inté­zet (Pomáz, Mártírok útja 22. 2013) felvételt hirdet az újonnan szeryezett felvételes psychiétriai, ' belgyó­gyászati osztályaira, szakképzett ápolónő, ápoló állásokra. Illet­mény: munkaviszony­tól és végzettségtől függően. Vidéki dol­gozóknak nővérszállói elhelyezést, illetve al­bérleti hozzájárulást biztosítunk, jelentkez­ni lehet: az intézet ve­zető ápolójánál, sze­mélyesen vagy a 06-26- 25-022-es telefonszá­mon. _________________ K ezdő adminisztrátort keresünk, egyszerű irodai munka elvég­zésére. Bérezés meg­egyezés szerint. A heti munkaidő hétfőtől péntekig tart. TSZ TEJ EGYESÜLÉS Tö­rökbálint. Tel.: 667- 559. ügyintéző Bor­hegy! György vagy Greczné._______________ S zakképzett, ipari géppel rendelkező be­dolgozó varrókat kere­sünk, minőségi mun­kára, jó kereseti lehe­tőséggel. 223-546, Bp. 76. Pf.: 1. 1406. ADÁSVÉTEL 3 szobás családi ház eladó vagy gödöllőíre cserélendő, 1 db 2 szp- bás és 1 darab egyszo­básra. Gödöllő, Rákó­czi u. 40._______________ D abason 2 szoba, össz­komfortos, teljesen felújított családi ház, melléképülettel, 180 n.- öles telekkel, sürgősen eladó. Érdeklődni: Ko­vács Ferenc, Dabas, Biksza M. 540.________ V ácott, Földvári téren, két és fél szobás, 63 négyzetméteres, össz­komfortos, tehermen­tes lakás — beköltöz­hetően — eladó. Ér­deklődni a‘ helyszínen: szerdán, pénteken, szombaton 16—18 órá­ig: Erdős Bernét utca 52. II. emelet 6.______ K étszobás OTP örök­lakás eladó Monoron. Érdeklődni: Manor, Németh Ágoston u. 4. I. léiDcsőház, I. eme- let 6. Telefon: 372. Pianínó eladó, sürgő­sen, olcsón. Telei on­szám: 351-792.________ R áckevén (Galamb u. 63.) családi ház, 400 n.-öles telekkel eladó. Irányár: 600 000 Ft. — Érdeklődni: hétvégén. Eladnám vaigy Gödöl­lő környékire cserél­ném Bp. XIV., Ond vezér u. 5—7. X. em. 131. alatti 1 szoba -f* 2 félszobás, összkom­fortos lakásomat. Ér­deklődni: de. a 353- 152-es telefonon vagy személyesen du. 18 órától._________________ Vecsésen 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Megtekinthető hétfőtől péntekig 17 órától 20 óráig. Érdek­lődni lehet: Vecsés;, Sallai I. u. 72. _________ I gen jó állapotban lé­vő UZ fnsz. Trabant Limousine érvényes műszakival, valamint 2* db rendszám nél­kül üzemeltethető új­szerű Simson kismo­tor eladó. Cím: Ju- i hász, Körösiététien, Kocséri út 15. Du. 14­től 19 óráig.________ K ékrókák eladók, 200 ezer Ft. Mezőgazdasá­gi kölcsönről gondos- ; kódunk. Karai István, Tápió szele, Halász u. 39. szám. _____________ O lcsón eladó Zsámbé­li on egy négyszobás családi ház. Garázs, nagy kert, gazdálko­dásra alkalmas mel­léképületek. Két csa­lád részére is megfele­lő. Érdeklődni: Zsám­bék, Terv u. 4., Szabó István. ___________ E ladó Budapesttől 40 km-re, Dabason (főut­cán-) 300 n.-öles telek, pa-rasztházzal (lakha­tó) . Érdeklődni lehet este. Cím: Hizsnyai Attila, Dabas, Biksza Miklós út 2-26. IP-s Zsiguli eladó.-”— Garázs kiadó a Föld­vári téren. Vác. Ha­raszti Ernő u. lí>. III. 9. (Tóth). — F%) e. ZD írsz. Wartburg személygépkocsi, fel­újított, eladó. Érdek­lődni lehet: Vác, Ha­raszti Ernő utca 43. TV. 12._______________ E ladó: Steyr Puch Túra-cross 48 köbcen­timéteres motorkerék­pár. ug van itt Steyr Puch 38 köbcentiméte­res motorkerékpár. — Váci telefonszám: (27)-n-425.____________ K ilencéves kis Polski eladó. Vác. Munkácsy Mihály utca 30. Eladó: Vác-Kísgombás 21. számú épület. Cik- lopkőböl van a fal. la­postetős. Szoba, kony­ha. fürdőszoba, garázs. Kút van. Öt perce a buszmegállóhoz. Ér­deklődni lehet, min­den este 18 órától: Só­gor Istvánná, Vác, Kő­híd út 7, Eladó Alsónémedin 4(40 n,-öles telek, más­fél szobás laikás, 320 nm-es gazdasági épü­let, amely alkalmas műhelynek, raktárnak vagy állattartásra.. 380 V, víz van. Érdeklőd­ni: Budapest, 'Kiss Er­niő u. 6. 1202. ________ I O írsz. Peugeot 404- es (1,6), lejárt műsza­kával olcsón eladó. — Telefonsáé m: (27) -13­821 (18 órától). Verőcemaros központ­jában, Dunától 50 mé­terre (Verőce), Árpád utca 19/5. szám ’ alatt levő 46 négyzetméteres házrész, azonnali be­költözéssel eladó. Hét­végi háznak is alkal­mas. Érdeklődni: hét­köznapokon a (27)-41 954-es telefonszámon vagy hétvégeken’ a helyszínen (Farkasné). Nyolcéves Polski Fiat 126 személygépkocsi eladó: Vác, Füredi Mihály (volt Fürdő) utca 11. 1. ajtó (2600). Igényesnek, börzsönyi üdülőrész eladó. Ér­deklődni: Badó, Sződ- liget, Vasúti fasor 3. Vácott, új, kétszintes;, kertes családi ház, 137 n égy zetm éteres (24 ezer forint négyzetmé­tere) — eladó. Érdek­lődni lehet: (27) -13­342;____________________ P latós tangón caalváz futóművel, kerekek­kel, munkagépnek ol­csón eladó. Érdeklőd­ni: Cegléd, Fürst S. u. 21., mindennap dél­után.._______________ H aláleset miatt el­adom 3500 férőhelyes csirke ól teljes beren­dezését: Delta láncos etető, Delta itatok, olajbefúvó kazán, agg­regátor, nagy teljesít­ményű ventilátorok. •: Érdeklődni: Csema 1 Páliné, Kakucs, Fő u. 107, 2366._______________ E ladó Gödöllőn, 3 szo­ba hallos, tetőtérbe- építéses, összkomfor­tos, szuterénos, ker­tes családi ház, ga­rázzsal. Irányár: 2 200 000 Ft *f OTP. Érdeklődni lehet: Gö­döllő, Antalhegyi út 135., Nyári.___________ É vjárat-módosított, 1991-ig vizsgáztatott 1200/S Lada,, valamint egy vadonatúj négy­szálas, programozha­tó Overlook eladó. Vác, Sándor utca 14. Üj állapotban lévő jobb kezes háromke­rekű rokkant bicikli eladó. Megtekinthető, Farkas Béla, Törtei, Temető út 22._________ E ladó 4 éves Dacia 1310 típus. Érdeklődni 16 óra után. Cegléd, Hattyú u. 38/A. Ger­gelyfiéknél.___________ 1 200 négyszögöl pusz­taföld eladó Körösi út 6-os km-kőnél. Vil­lany beköthető. Ér­deklődni, Nyársapát, Posta u. 1?., Svábensz­ki Pál._________________ T anya sürgősen eladó Csemő. III. kér. Sze- mők dűlő 10 800 négy­szögöl területtel. Víz, villany van. Érdeklőd­ni: Karsai István. Cegléd, XII. 78. Vett úti Oncsa telep. Cegléd III.. Béke u. 20. számú hakőház eladó. Érdeklődni a helyszí­nen, naponta délután 16 órától, ______ F igyelem! Eladó nagy­mar ősi zártkert. meg­kezdett építkezéssel. Érdeklődni lehet: a 168-664-es budapesti te­lefonszámon, naponta 16 órátóL • Opel Kadett 1,3 1 éves, extrákkal eladó. Tel.: 370-318, 10-től 17 óráig.__________________ E ladó egy 2 éves 243— D csukott ARÖ. Ér-ír deklődni: Cegléd, Kül­ső Budai út 12. Hof- fer. ____ G ödöllő (Máriabes- nyő) 440 n.-öles tel­ken szőlő, gyümöl­csös, 2 7a szobás, ét­kezős, összkomfortos, gázfűtéses családi ház eladó. Megtekinthető 12—18 óráig Kovácsné, Valentin! u. 10. Kerékpárok, Babetta segédmotorok, 125 cm3-es motorok, baba­kocsik, hűtőgépek, varrógépek, ventiláto­rok eladók. Cegléd, Teleki u. 18. Bizomá- nyi (SZTK mellett). Tisztelettel értesítjük a leendő vásárlóinkat, hogy a sződi Virágzó Mgtsz megnyitotta vas-műszaki boltját. Szeretettel várják kedves vásárlóikat Édelmann György és munkatársai. üzle­tünk címe: Vác, Csa­tamező. Bejárat a 2- es főútról, a Hétká­poln&nál.______________ E lcserélném Gödöllőn 65 nm-es I. emeleti OTP öröklakásomat l szobásra. Érték- egyeztetéssel. Cím: Gödöllő, János u. 40. I. 6.___________________ 8 2 éves nyugdíjas fér­fi gondozót keres, le­hetőleg 70 éven aluli asszonyt, nein baj ha kisebb testi hibás is. Kicsi nyugdíjjal ren­delkező legyen. Lakás van, bútor nem kell. csak főzni tudjon. Ér­deklődni lehet: Bathó József, Újszilvás. Vö­rösmarty u. 8. szám. Péeel központjában forgalmas helyen, 34 nm-es, szerkezeik ész üzlethelyiség eladó v. társat keresek (kész­pénz plusz OTP). Ér­deklődni: Bállá, Bp. Göröngyös u. 1. 1173. Mozgássérült, ötvenes, férjes asszony (tolóko­csis) keres hasonló korú, szerény háztar­tást vállaló, egészsé­ges, egyedülálló, lein­formálható, jólelkű, értelmes gondozónőt, állan dóra. Megfelel ő fizetést, külön szobát, teljes ellátást, nyugal­mas környezetet bizto­sítunk. Levélcím: He- gedűsné, Bp.. Weiner Leó u. 18. 1066._____ S zerződéses háztartási bolt felvesz fiatal fér­fi munkaerőt, azonnali bel epéssel. Vác, Köz- társaság út 9. — Te­lefon-szám : (27) -12-416. Műhelyt bérelnék, kárpitos tevékenység céljára, körülbelül 40 négyzetmétereset. Du­nakeszi területén. Cí­mem: Vác, Haraszti Ernő utca 55. földszint 1. 1í8 óra után). Redőny-, reluxakészí­tés minden típusú ab­lakra, köz ül eteknek is. Petrovics Károly, Ceg­léd. Szövetség u. 1. H. emelet 50. ajtó vagy Albertirsa, Temető u. 20. sz. Felajánlunk megvétel­re biohumusz készíté­sére trágyagilisztát. Aranyszarvas Mgtsz. Tápiószentmárton, 2711. Telex: 22-7275. Kőművesmester Érd környéki szak- és se­gédmunkást felvesz. Érd, Szikra u. 4. yiTiTTfl íffl nutMH M

Next

/
Oldalképek
Tartalom