Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-08 / 188. szám

Miklósit a nehezebb megoldásit választották Júliustól önállóan A Csepel Autó Vasas SE jelenleg hét szakosztállyal működik jobbára abban az impozáns sportcsarnokban, amelyet 1983 őszén vehet­tek birtokukba. Az azóta eltelt időben többször fel­vetődött az egyesület el­nökségében, hogy a Csepel Autógyár által működtetett létesítményt célszerű len­ne „saját hatáskörbe” von­ni. Az elnök Major Árpád két évvel ezelőtt a helyi szakszer­vezeti bizottság számára ké­szített számvetéskor vetette föl hivatalosan először az öt­letet. Aztán teltek-múltak a hónapok, mígnem megszüle­tett a döntés: 1988. július 1- jétől megkapta az üzemelte­tési jogot az egyesület. Az alábbiakban erről és a jövő­ről lesz szó, a beszélgetőpart­ner Major Árpád. — Egyáltalán: miért vető­dött fel a saját vezetés ötle­te? — Elsősorban azért, mert úgy éreztük, így egységesebb, rugalmasabb lesz a szóban forgó sportcsarnok és a te­nisztelep irányítása. Mi, akik használtuk ezeket a létesít­ményeket, úgy éreztük, ren­geteg kihasználatlan lehetőség rejlik még bennük, illetve a korábbinál többre futná a költségvetésből is, ha mi dön- tenénk a felhasználás mód­jairól. Tehát magyarán mi azt vártuk az üzemeltetési jog megszerzésétől, hogy költséget takarítunk meg, másrészt pluszbevételre teszünk szert. — Mondana az előbbire, a megtakaritásra példát? — Itt van a takarító gmk ügye. Ez a társaság évi szin­ten 417 ezer forintért teszi a dolgát úgy-ahogy, vélemé­nyem szerint egy állandó ta­karítónővel is megoldanánk ezt a problémát évi 150 ezer forintos költségvetéssel. De megtakarítási lehetőséget lá­tok az energiafelhasználásban és a szükséges karbantartási munkálatok társadalmi mun­kában történő elvégzésében. — Es az újabb bevételek? — Itt a csarnok bérbeadá­sáról és a teniszpályák mű­ködtetéséről van szó. Tömeg­sporttól, iskolai, üzemi ren­dezvényeken át egészen a vá­rosi sportnapokig, többféle cél­ra kibérelhetik csarnokunkat a megállapodás szerint. Per­sze ez nem mehet az egye­sület szakosztályainak műkö­dése, illetve a gyár tömeg­sportéletének rovására. Négy teniszpályát működtetünk 100 forintos óradíjjal és megfele­lő szervezés, reklám nyomán a legóvatosabb számítás sze­rint is a korábbi bevétel több­szörösére tehetünk szert. — Talán nem a legszeren­csésebb időpontban kapták meg az önállóságot, hiszen Az NB Il-es női kczilabdacsapat — sötét mezben — is ebben a létesítményben játssza mérkőzéseit pont a mai időszak az, ami­kor a társadalom majd min­den területén, de főként a gazdasági életben egyre nehe­zebb boldogulni?! — Ez igaz, de éppen azért kellett lépnünk, mert idén ja­nuár 1-jétől tovább szűkül­tek pénzforrásaink, bevételi lehetőségeink. Pluszra tehát nem számíthatunk bázisválla­latunktól, az autógyártól sem, így magunknak kell azt elő­teremteni. — Meddig szól a szóban forgó szerződés és milyen fel­tételekkel? — Első „menetben” 1990-ig kötötték meg velünk egy olyan kitétellel, hogy fél­évenként beszámolási kötele­zettségünk van a vállalat fe­lé. A létesítmények fenntar­tási költségeit, a mintegy 1 millió 650 ezer forintot a gyár állja, de a felhasználás hatékonyságáról már ne­künk kell gondoskodni. A Csepel Autó VSE meg­próbál tehát a kényszer szül­te helyzetből, a pénztelenség­ből erényt kovácsolni. Nem azt az utat választotta, amely sokkal egyszerűbb lett volna, történetesen, hogy megszün­tet néhány szakosztályt és így teremti elő a hiányzó fo­rintokat. Helyette a sokkal ne­hezebb és nagyobb felelősség­gel járó megoldást választot­ták; bizonyos kereten belül önállóan próbálnak boldogul­ni, gazdálkodni. Major Ár­pád beszélgetésünk végén az ötletek tömegét sorolta fel, amelyek megvalósításával ta­lán sikerülni fog biztosítani a létesítmények és így az egyesület működését. Csak itt, a végen jegyez­zük meg, hogy a szóban for­gó sportcsarnoknak már amúgy is „nagy szüksége” volt egy gondos gazdára. Az átadás óta jószerint „hozzá sem nyúltak” és bizony már nagyon elkelne egy alapos festés és á belső felszerelések generáljavítása. Az egyesület ezekre is sort kerít, persze csak módjával, a rendelkezés­re álló anyagi lehetőségek fi­A birkózópalánták is az impozáns sportcsarnokban sajátítják el sportáguk alapjait. Felvételünkön éppen Soós Róbert és Máthé István (Csóti Imre felvételei) Augusztusban Budapesten Erős bolgár csapat Igen erős bolgár csapat uta­zik Budapestre, a XI. atlétikai Hungalu Budapest Nagydíjra (augusztus 12.). Szpasz Szpa- szov, a Bolgár Atlétikai Szö­vetség elnökhelyettese el­mondta: ez a verseny lesz a legfontosabb erőfelmérőjük az olimpiai játékok előtt. Az ideális környezetben várha­tóan nagyszerű eredmények születnek majd — vélte Szpa- szov. Olyan kiváló bolgár at­léták érkeznek a magyar fő­városba, mint a magasugrás világcsúcstartója, Sztefka Kosztadinova és Hriszto Mar­kov, a hármasugrás világbaj­noka. Markov különösen szívesen vesz részt ezen a viadalon, mivel arra számít, hogy csúcs­formáját már a nagydíjon el­éri. A kérdésre, hogy mit je­lent számára ez a verseny, Markov a következőket nyi­latkozta: — Nagyon örülök, hogy is­mét a magyar főváros vendé­ge leszek. Budapestről nekem csakis szép emlékeim vannak. Mindig élmény számomra olyan atlétikához értő közön­ség előtt szerepelni, mint a magyar. A Népstadionban ed­dig több alkalommal sikerült igen jó eredményt elérnem. Remélem, ezúttal is így lesz. gy elembevételével. Vélemé­nyünk szerint tehát az az üz­let, amely július 1-jén meg­köttetett mindkét fél, egyfe­lől a vállalat, másfelől az egyesület számára hasznosnak tűnik. Bódi István Wmm* itt t; ■.■■■ .. ■ -:r. Í. •• . Hírlap • t ;l . r ­1988. AUGUSZTUS 8. A 32. hé« Totóeredmények A totó 3i2. heti Játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bremen—Hannover 1 2. Augsburg—Aachen 2 3. Heidelberg—Mannheim 2 4. Bielefeld—Bochum x 5. Ottfingen—VfB Stuttgart 2 6. Bayern München—Blau-Weiss 1 7. Erlangen—Leverkusen 2 8. Karlsruhe—S. Kickers 1 9. Dörnigheim—Bayreuth 2 10. Düren 99—Offenbach 2 1:1. Wolsburg—Frakfurt x 12. Salmrohr—Freiburg 1 13. Emscher—Solingen x Pótmérkőzések: 14. Meppen—Uerdingen 2 15. Remscheid—Landshut 16. Lemgo—FC Homburg 2 A hölgyek is jól lovagoltak A hét végén is nyeregben Igazán színvonalas verseny­nek örülhettek a hét végén a lovak barátai. A Nemzeti Lovardában ugyanis a Buda- pest-bajnokság harmadik for­dulóját bonyolították le. Az indulók között jó néhány Pest megyei versenyző neve is olvasható volt, s közülük néhányat az eredményhirde­tések alkalmával is megje­gyezhetett a viszonylag kisszá­mú közönség. A gyenge látogatottságnak gondolnivalóan egyik fő oka az volt, hogy jó néhányan vannak, akik a lovak mellett a technikai sportok szerelme­sei közé is sorolhatók, s a Hungaroring bizonyára in­kább csábította őket, mint a gyakrabban látható díjugra­tás. Az időjárásra ugyanis nem lehetett panaszuk a lá­togatóknak, hiszen a. verseny mindhárom napján ideális kö­rülmények között vehettek rajtot a lovak és lovasaik. Pénteken, a könnyűzenében jártas olvasóknak ismerősen csengő Som Lajos neve ke­rült a kezdő lovasok díjugra­tásának első helyére. A köny- nyű kategória „A” csoportjá­ban a mezőhegyesi Ákos győ­zedelmeskedett, de a legjobb tíz versenyző között ott talál­tuk az apaji Bábelt is. A „B” csoport viadalán az ugyan­csak mezőhegyesi Szász nyert, második a VOSE-s Sáli, míg a negyedik helyet a toki Kovács, a hetedik helyezést perig a már említett apaji Bá­bel szerezte meg. Ugyaneb­ben a kategóriában a követ­kező futam megyei sikerrel ért véget, hiszen győzött a VOSE-s Sáli, a dömsödi Föld­vári pedig harmadik lett. Az ifjúságiak között egy hölgy, Dallos Nagy Zsuzsa nyert a BLK-ból. Az ezt követően le­bonyolított középkategória elődöntőjében Sári lett az el­ső a BHSE-ből, harmadik a váci Fodor Gabriella, ötödik az apaji Bábel. A nehéz ka­tegóriában Rezgő nyert a BHSE-csapat tagjaként, a toki Kovács csak tizenegyedikként ért a célba. Az ugyancsak mintaszerűen lebonyolított szombati közép­döntőben az első két kategó­riában megismételték önma­gukat, legalábbis, ami a győz­teseket illeti. A könnyű „B” kategóriában azonban a győz­tes Sáli lett a VOSE-ből, őt az elődöntőn gyengébben sze­replő dömsödi Földvári kö­vette. Az ifjúságiak közül megyei ugrató most sem ke­rült az eredménylistára, a győzelmet a mezőhegyesi Szász szerezte meg. A közép- kategóriáhan Rezgő, lett az el­ső, a váci Fodor Gabriella pedig feljött a második hely­re, mögötte a toki Kovács végzett. A nehéz kategóriá­ban a mezőhegyesi Ákos győ­zött. t A szerencsére balesetmen­tesen lezajló verseny utolsó napjának eredményei: a kez­dő lovasok közt első lett Som Lajos a csömöri lovasklub­ból. Könnyű „A” kategóriá­ban a mezőhegyesi Ákos nyert, míg ebben a csoportban a honvédes Rezgő lett a baj­nok. Könnyű „B”-ben a csö­möri Rónai győzelmével a bajnokságot is megnyerte. Az ifjúságiaknál a mezőhegyesi Szász nyert és lett bajnok. A középkategóriában a váci Fodor Gabriella győzött, s megszerezte a bajnoki címet is. A nehéz kategóriában He­vesi nyert a BLK-ból, de a bajnokságban a mezőhegyesi Ákos győzedelmeskedett. B. Gy. Sportlövők Szentendrén Kevés megyei érem A hagyományoknak meg­felelően ez évben is meg­rendezte a Pest Megyei Sport­lövő Szövetség a Steinmetz Miklós sportlövő emlékver­senyt puska- és pisztolyszá­mokban valamennyi korcso­portnak. A találkozó helyszí­ne augusztus 5. és '7. között Szentendrén a Kossuth La­jos Katonai Főiskola lövész­pályája volt. A négy pályán mintegy 300 versenyző állt a céltáblákhoz. Szűkebb pátri­ánk színeit a Nagykőrös és a Szentendrei Kossuth KFSE képviselte. Mintegy 16 klub legjobb lövői mutatták be tu­dásukat. A verseny megkez­dése előtt Rádai Imréné, a Pest Megyei Sportlövő Szö­vetség főtitkára köszöntötte a versenyzőket, majd dr. Mérő Tibor, a versenybíróság veze­tője kívánt sok sikert. A találkozó megyei eredmé­nyei. Kisöbű sportpuska 60 fek­vő felnőtt férfi: 1. Édes János (Gyöngyösi Zalka) 595, 3. Kiss László (Kossuth KFSE) 588. Lég­puska 40 lövés serdülő lány: 1. Asztai Márta (O. Dózsa) 359, 3. Kisjuhász Orsolya (Kossuth KFSE) 348. Légpuska 60 lövés fel­nőtt férfi: l. Demjén János (Kos­suth KFSE) 579. Légpisztoly 40 lövés serdülő fiú: 1. Gyulai Zol­tán (Nagykőrös) 343. Serdülő lány: 1. Lipthay Tímea (Kossuth KFSE) 316, 2. Pintye Regina (Nagykőrös) 305, 3. Oláh Réka (Kossuth KFSE) 267. Légpisztoly 60 lövés felnőtt férfiak: 1. Hor­váth József (MHSZ KLK) 576, 3. Micska András (Kossuth KFSE) 551. N. P. J. A Jubileum jegyében Hagyományok ápolói Munkában a Dunakeszi Járműjavító csapatának védelme (Fotó: Gottlieb Géza) A KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesület idén ünnepli megalapításának nyolcvanadik évfordulóját. Talán kevesebben ismerik ezt a nevet, mintha azt írjuk: Munkás Testedző Egyesület. Bizony, az MTE volt az előd. Birkózók, síelőik, úszók, atlé­ták, tornacsoportok fémjelez­ték egykor munkájukat. Hét­végeken sokszor a gödi Du- na-parton találkoztak és a sport mellett politikai képzést kaptak, kultúrműsorokat szer­veztek. Immár régi hagyomány, hogy a gödi Fészek-emlékna­pok keretében amatőr sport- versenyeket is rendeznek. Idén asztaliteniszben, tenisz­ben, kispályás labdarúgásban mérhették össze tudásukat a jelentkezők. A labdát bűvölő fiatalokat elnézve csak az juthatott eszünkbe, milyen kár, hogy a profícsapatokat nem jellemzi ekkora lelkesedés, győzni akarás. Tizenöt csapat vetekedett a végső diadalért és akadtak még további jelentkezők. A szervezők jó munkáját némi­leg csorbítja, hogy nem min­denki ismerte a pontos idő­beosztást, ezért a szombati asztalitenisz-versenyről né­hány csapat lemaradt. így is egyöntetű vélemény volt, jól sikerült ez a néhány nap és már most várják a jövő évi folytatást. ÚJ módszerek Angliában Játékvezetők találkozója Az európai labdarúgó-szövetségek életéből, az öreg kontinens lab­darúgásénak híreiből állított össze az MTI sportszerkesztősége egy csokorravalót. Anglia. Bobby Robson angol szövetségi kapitány 1982-ben történt megválasztása óta len­dületes fejlődésnek indult a labdarúgó-szövetség által tá­mogatott vezetői és oktatási program. Idén már több mint százezer hallgatóra számítanak a különböző tanfolyamokon. Eszak-lrország. Harry Ca­van, az Északír Labdarúgó Szövetség elnöke a közelmúlt­ban ünnepelte 72. születésnap­ját. Tisztségét harminc éve tölti be, sőt a FIFA-nak is há­rom évtizede tagja. 1988-ban szintén ő képviseli a szigetor­szágot a nemzetközi labdarú­gó-szövetségben. Norvégia. Norvégiában az 1987/88-as idény örvendett a legnagyobb közönségsikernek 1979 óta. A skandináv állam­ban igen rövid a bajnoki pont- vadászat, csak májusban kez­dődik. Az 1988—1989-es soro­zat előtt a norvég szövetség több új intézkedést foganatosí­tott. Olaszország. Augusztus 28. és szeptember 2. között tartja az olaszországi Tir- reniában az UEFA az idén kilencedik alkalommal meg­rendezésre kerülő labdarúgó­játékvezetői találkozót. A ta­lálkozó legfontosabb témái kö­zött szerepel a bírók és part­jelzők közötti kapcsolat. Külön felhívják a figyelmet a test­test elleni játék megítélésére. Nem ugyanazok a szabályok Ki bírja jobban Czendrő Dénes korábban a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizott­ságát vezette. 1985-ig tevé­kenykedett szűkebb pátriánk­ban, azóta az MLSZ aktívája. Pontosabban az 1986-ban ala­kult sportági bizottságé, ame­lyet Komora Imre irányít. A testület feladata többek kö­zött különböző javaslatok ké­szítése, ők foglalkoztak az új bajnoki rendszerrel is. Szendrő Dénestől már a múlt héten hallottunk arról az elképzelésről, hogy a győ­zelemért 3 pont jár. Kedden, amikor az MLSZ elnöksége szentesítette az újítást, mégis kicsit meglepődtünk a döntet­lent követő 11-esrúgásokon. Amelyik együttes ezt sikerrel végzi, 2 pontot, a döntetlenes vesztes pedig egyet kap. A pontosztozkodás leértéke­lését jelenti az új szabály, s elsősorban a kis csapatok szá­Nagy mezőny Seslrierében Johnson és Lewis együtt Az AFP hírügynökség érte­sülése szerint augusztus 11-én az olaszországi Sestrierében ismét eyütt versenyez a világ kél kiemelkedő atlétaegyénisé­ge, a kanadai Ben Johnson és és az amerikai Carl Lewis. A tengerszint felett 2000 méter magasságban fekvő kisváros új stadionjában azonban mégsem jön létre a tavalyi római vb óta várt Johnson—Lewis visz- szavágó, mert előbbi a 100, utóbbi a 200 méteren startol. Az olasz házigazdák szerint Johnson legnagyobb ellenfele az amerikai Joe Deloach lehet, míg Lewist a francia Quéné- hervé, valamint az ugyancsak amerikai Stanley Floyd szo­ríthatja meg. Ott lesz az augusztus 11-i viadalon az amerikai távolugró Larry My- ricks, továbbá a svéd magas­ugró világcsúcstartó Patrik Sjóberg. A női mezőny három legnevesebb szereplője három vágtázó, mégpedig az amerikai Evelyn Ashford, illetve az NDK-beli Marlies Göhr, illetve a kétszeres világbajnok, Silke Möller. mára hátrányos. Eddig a szak­zsargon bravúros pontrablás­ról szólt, ha például a táblá­zat vége felé tanyázó együttes döntetlent harcolt ki a baj­nokjelöltnél. Most hiába ér el ilyen eredményt, a bravúr el­szürkül a 90 percet követő 11-esrúgásoknál, melyekben eleve esélyesebb a képzettebb, jobb játékosokat felvonultató élmezőnyben tanyázó gárda. Gyakran olvashattuk ezt a kitételt is; egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Ezután valamelyiket győztesnek kell nyilvánítani kétpontos ér­tékben. Felvetődik, hogy az új szabály mennyiben ösz­tönzi a csatárokat góllövésre, a csapatokat a jobb játékra. Egy korábbi döntetlensza­bályról is szót kell ejteni. A Magyar Népköztársasági Kupa- találkozókon döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbí­tás következik, ha ez sem tisztázza a kérdést, büntető­rúgások. Megyénkben, ha kü­lönböző osztályúak találkoz­nak — nagyon helyesen ---, pontosztozkodás esetén az alacsonyabb osztályú lép elő­re, hiszen rangosabb ellenfél­lel szemben harcolta ki az eredményt. Emlékezünk egy korábbi Nyíregyháza—Ráckeve MNK- meccsre, amely a hosszabbí­tásban sem hozott döntést, de a büntetőrúgások a maga­sabb osztályban játszó nyír­egyházi gárdának kedveztek a versenykiírás jóvoltából." IV em ugyanazok a szabá- lyok vannak tehát az MLSZ, valamint a PLSZ ki­írásában. S vajon tervez-e változtatást a megye a soron következő bajnokságban? — Reitter —

Next

/
Oldalképek
Tartalom