Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-29 / 206. szám

1988. AUGUSZTUS 29„ HÉTFŐ 5 Az öregkor kutatói Pszichogeriátria A Nemzetközi Pszichogeriát- riai Társaság (IPA) munka- konferenciáján mintegy 50 előadás hangzott el. A szak­emberek tájékoztatták egy­mást az idős emberek agymű­ködése, szellemi képességei kutatásának újabb eredmé­nyeiről. Ismertették az idős­korúak idegi és lelki problé­máit, valamint azok megoldá­sának lehetőségeit. A beveze­tő előadásból kitűnt: tudomá­sul kell venni, hog-' a kor előrehaladásával az ember bi­zonyos szellemi képességéi csökkennek. Ezeknek a vissza­szerzése nagyon nehéz, a meg­maradó képességeket, készsé­geket kell gondozni, azért, hogy az idős emberek minél hosszabb ideig megőrizhessék lelki erejüket, önbecsülésüket. Szükséges, hogy az általános orvosok az idős embereknek ne csak a fizikai, hanem a lelkiállapotára is figyeljenek, lelki bajaikat a pszichiáterek­kel, pszichológusokkal együtt­működve kezeljék. Hívják se­gítségül az idősek családját, környezetét is, hassanak oda, hogy az illetékes szervek gon­doskodjanak az idősek szociá­lis helyzetének javításáról. So­kaknál ezek okozzák ugyanis a pszichikai problémákat. Formálódó arculat Választható programok A tanmeneti, óratervi kö­töttségek feloldása, az iskolák eljes körű önállósága, a nyelvi kommunikációs képesség fej­lesztése, az esztétikai és a testi nevelés kiterjesztése — mind­ez évek óta viták, pedagógiai tanácskozások visszatérő gon­dolata, és javaslatként ezt fo­galmazza meg az a közelmúlt­ban készült program is, afhely az alapfokú oktatás korszerű­sítését szorgalmazza. Ez a Művelődési Miniszté­riumban kidolgozott szakmai program nem újabb tantervi reformot jelent, hanem egy­fajta útmutatóul szolgál a fo­lyamatos fejlesztéshez és meg­újuláshoz. A program kiin­dulópontja: változtatni kell az általános iskolában eltorzult tantervi arányokon. Erre már egy korábbi, 17 országra ki­terjedő reprezentatív vizsgá­lat adatai ráirányították a szakemberek figyelmét. A fel­mérésből kiderült ugyanis, hogy a magyar általános isko­la teljesítménye igen nagy el­téréseket mutat az egyes mű­veltségi területeken. A termé­szettudományos és a matema­tikai műveltség terén az átla­gosnál jobbak a mutatók, míg az olvasás-megértés, az anya­nyelvi és kommunikációs ké­pességek tekintetében a nem­zetközi átlagnál jóval gyen­gébbek az eredmények. Ennek okát jórészt abban lehet felfedezni, hogy a hat­vanas évekhez képest csaknem negyven százalékkal kevesebb a magyar nyelvre és irodalom­ra fordított óraszám. Viszont a természettudományos tár­gyak oktatására szánt idő mintegy 15 százalékkal növe­kedett az elmúlt két évtized­ben. A programban vázolt elkép­zelések szerint tehát a hang­súlyt a nyelvi-komunikációs képességfejlesztésre kell he­lyezni. hiszen ez egyúttal min­denfajta ismeretszerzés alap- feltétele is. A különböző kí­sérletek révén ma már az is­kolák rendelkezésére áll a Zsolnai-féle nyelvi, irodalmi kommunikációs módszer, amellyel e képességfejlesztés nagy hatásfokkal megvalósít­ható. A Zsolnai-féle nevelési program az új oktatási tör­vénnyel egyidejűleg lett vá­lasztható, alternatív tanterv az általános iskolákban. Ennek ellenére még csak néhány is­kolában folyik az oktatás az új tanterv és tankönyvek alapján. Jövőnek szóló, maradandó házak A városépítő Pollack Mihály Házak. Épületek sora. A vá­ros, a kor arca, jelené és múlté is. A benne élők igé­nye, lehetősége, szükséglete alakítja, a sok-sok közös sors. A közösség történelme épül minden falba. A kő, a vas, a márvány, a tégla sokszorosan túlél egy-egy emberi életet. Ha nem pusztítják hadak és háborúk, s laknak a falak kö­zött, elélnek száz évekig. A céh törvényei Mindig voltak mesterei az építésnek, akik tudásukat, te­hetségüket maradandóvá örö­kítették a falakban. Egy-két évszázad óta pedig már ne­vüket is őrzi az emlékezet. A reformkor volt az, amely Magyarországon — annyi mással együtt — az építésze­tet is fellendítette. A polgár­iét városokat követelt, hogy megmutassa magát, erősödő hatalmát. Ennek a kornak volt egyik legkiemelkedőbb építésze Pollack Mihály. Bécsben született 1773. augusztus 30-án. A bécsi aka­démián Hohenbergnél tanult, aki udvari építészként először tervezett Ausztriában angol­kertet a Schönbrunn számá­ra. Tőle tanulta Pollack a nyugodt arányok fontosságát. Az iskolaévek után három év külföld következett. A céh törvényei így kívánták. Pol­lack Itáliába utazott. Dél de­rűjével gazdagodva 1798-ban Pestre érkezett, s alig egy évre rá már kérte céhfelvéte­lét. , Első megbízatásként a Deák téri evangélikus templomot készítette el, amelynek azóta már külső (toronnyal tervezte) és belső képe is megváltozott, de még így is érződik Pollack markáns kifejezésmódja, a klasszicizmus. Világos, egy­szerű, áttekinthető és finom ritmus jellemzi stiláris és for­mai tekintetben egyaránt. Keze nyomát még ma is vál­tozatlanul őrzi a templom melletti iskola és lelkészi hi­vatal. A századforduló éveiben al­kotta a besztercebányai és a körmöcbányai evangélikus templomot. Ezt követő na­gyobb megbízatása a pécsi székesegyház átépítése volt, amely 1805-től 1832-ig tartott. A régi falakat falköpennyel vette körül kívül-beliil, § be­lülről még vaskapoccsal is ösz- szefogta a falakat. 1808-ban kezdődött az egykori Sándor- palota építése a Várban, me­lyet most fognak felújítani. _S erre az időszakra esett a, szé­kesfehérvári megyeháza épí­tése, mely ugyancsak Pollack munkája. 1808-ban megalakul a Szé­pészeti Bizottság, amelynek először tagja, majd vezérlő egyénisége volt. A bizottság létrejötte a pesti építkezések sokasodását eredményezte. 1808-tól 1828-ig Pollack száz­nyolc lakóházat tervezett, pol­gárházakat és palotákat. Na­gyon sok elpusztult ezek kö­zül, nagyon sokat átépítettek, de a város különböző pont­jain ma is állnak az általa megálmodott falak. Köztük van a Horváth-ház a Kossuth Lajos és Szép utca sarkán, az Andrássy-palota a Szép utcá­ban, a Wurm-ház a Dorottya utca 6. alatt, az Üllői úi Jo- sephineum. Az ablakok elren­dezése nyugodtságot és méltó­ságot sugall, s a bejáratok mindenütt hangsúlyosak. A díszítés visszafogott, egy­szerűség és harmónia uralko­dik rajtuk. Áll még a Zichy család kastélya Szőnyben és Nagylángon a dégi Festetics- kúria, az alcsúti kastély (meg­jelenésében a Nemzeti Mú­zeum előzményének tekinthe­tő), s az alkotó Pollack ne­vét dicséri a terézvárosi plé­bániatemplom oltárainak so­ra s a sárospataki könyvtár­terem elrendezése is. Stílust teremtett az 1832-es országgyűlésen. Leghíresebb művének, a Nem­zeti Múzeumnak tervét Pol­lack már 1836-ban elkészítet te. A falak ma nemzeti kin­cseinket őrzik. Az épület de­rűt és magabiztosságot sugá roz, szinte zenei harmóniát. Nemzeti építészetünk egyik legszebb objektuma. Bár Széchenyi nem kedvel­te, József nádor (talán épp ezért) becsülte munkásságát. A polgári követelményeknek megfelelő épülettípusok kiala­kításával stílust teremtett. Te­hetséges mesterek, mind Hild József és Kasselik Ferenc csak folytatták, amit ő elkez­dett. Talán a Szépészeti Bi­zottmányban betöltött tiszte miatt 1830-tól megfogyatkoz­tak megbízásai, és semmilyen középítkezés után nem foga­dott el tiszteletdíjat. Építette a szekszárdi és a jászberényi megyeházat, mindkettő dísze városának, híres pesti köz­épületei között volt az 1848- ban leégett Vigadó, valamint a sajátos, sok átalakíttatást szenvedett Ludovika Akadé­mia. Kitartóan dolgozott. Megve­tett minden kontármunkát. Hitte, hogy a mívesség és a szorgalom alkothat csak ma­radandót. Szorgalmazta volna a pesti Országház építését is. Még terveket is készített hoz­zá. A művészet „politikai, nem­zeti, társadalmi életünk emel­tyűje” — hangoztatta Kölcsey Pollack 1855. január 5-e óta halott, művei azonban tovább élnek. Itt vannak körülöttünk, állnak a falak. Hirdetik vá­rosépítő művészetét, azt, hogy építeni csak jövőnek szólót, csak maradandót szabad. J. A, Iskolaavató Gödöllőn Samottból mintázott szeretet Szaporodnak az iskolaavatá- ~*"'■ sok, sőt Gödöllőn szombat délelőtt a Török Ignác Gim­názium és Óvónői Szakközép- iskola épületének átadásával egy időben megtartották az ün­nepélyes tanévnyitót is. Elképzelhető, hogy az öröm milyen, foka szükséges ahhoz, hogy egy diák ilyen szavakra fakadjon: Már várom az is­kolakezdést, mert szeretném minél előbb birtkoba venni ezt a szép épületet! — mond­ta Heltai Miklós, a gimná­zium igazgatója ünnepi be­szédében. Az ünneplőben fe­szengő diákok reagálásából úgy tűnt nem közülük volt valaki, aki így nyilatkozott. Általában nem az épülettel foglalkoztak, hanem természe­tes jelenségként, a hosszú szü­net utáni első találkozáskor a nyári élményeket osztatták meg egymással. Persze a ma­guk módján ők is örültek an­nak, hogy annyi idő után meg­szűnik a buszozás, hiszen új otthonuk a városközpontban kapott helyet. Amely viszonylag gyorsan elkészült. Bár lassan nyu­godtan állíthatjuk, évtizedek óta szerepelt a tervek között egy szebb, jobb épület a gim­A nemzetiszínű szalagot Pusz­tai Ferenc művelődési minisz­terhelyettes vágta át (Gottlieb Géza felvételei) názium számára, a megvaló­sításnak csak most jött el az ideje. Papp István, a Gödöllői Városi Tanács elnöke azért 1* “ Ü-J, v,,‘> . Tv-figyelő Lordok háza. Óhatatlanul is Gorkij Éjjeli menedékhely cí­mű drámájára gondolt az a néző, aki a — valljuk be, meglehetősen érdektelen, ki­ugró tehetségekben nem bő­velkedő — Ki mit tud? he­lyett szerdán este átkapcsolt a 2-es műsorra, s ott a Fia­tal Művészek Stúdiójának leg­újabb dokumentumfilmjét, a Lordok háza című jelentést nézte meg. Ez a fekete-fehér­ben forgatott képsor ugyanis szórói szóra ugyanazt a vilá­got idézte — csak éppen itt, most, 1988-ban, budapesti helyszínnel. Akárcsak amab­ban a színpadi remekműben, emebben a híradásban is a hajléktalanok, a társadalom legperemére csúszottak élték már-már öntudatlan véglény­életüket, s törődtek nem egyébbel, mint azzal, hogy egy-egy éjszakára meghúzód­hassanak abban az átmeneti otthonban, meg azzal, hogy lehetőleg mindig legyen kéz­nél egy-egy üvegnyi búfelej­tő. Borostás arcok, remegő ke­zek, dadogó szájak látványa riasztott ebben a negyven percben. No meg azok az el­hadart monológok, amelyekből kiderült, hogy az egyiküknek soha nem volt semmije, s azért kényszerül oda, az úgy­nevezett fapadosba, a mási­kuk meg biztos családi köte­lékből szakadt ki, s lett egyetlenruhás, egyetlenszaty- ros ágyrajáró. Mindkét férfitípus önélet­rajzi töredékei borzongatóak voltak, de a néző nyilván azo- kéra volt inkább kíváncsi, akik biztos egzisztenciából süllyedtek le ilyen mélységek­be. Ott volt például az a hajdani sportoló, aki felsőfo­kú végzettségeivel is eldicse­kedhetett, s aki, lám, mégis- 'csak egy lett a szeméttárolók búvárlói közül. Nos, ha vala­minek, akkor az ő hajdani miliőjének igazán jó lett vol­na utánanézni, s egy kisebb szociográfiai jelentést készíte­ni arról, hol és hogyan sik­lott ki ez az egykor szépen indult, ám aztán nagy ívben lehanyatlott pálya. Persze egy ilyen elképzelt betét már egy másik filmet feltételez, amely nyilván sok­kal több időbe, pénzbe, ener­giába kerül, s Franka Tibor riporter és Vadas Mihály rendező végtére is egy eleven — egyelőre és úgy ahogyan eleven — tablót akart felmu­tatni a képernyőn, s ez a szándékuk sikerült is. Egyetlen nagyon zavaró kö­rülménytől eltekintve! Ez pe­dig az a betét volt, amikor egy nyilvánvalóan nemi iden­titászavarral küzdő férfit mu­tattak be, amint éppen női ruhába bújik, s kikészítve ma­gát ott illeg-billeg a többiek előtt. Hát ez a néhány perc nagyon oda nem illő, sőt egyenesen -gusztustalan volt. Ráadásul etikailag is megkér­dőjelezhető, hiszen egy nyil­vánvalóan beteges jelenséget tett ország-világ előtt látha­tóvá, és egy nem egészséges emberről lévén szó, még azt is megkockáztathatjuk, hogy személyiséget sértett. Sajnos, nem először fordult elő ilyes­mi, hiszen a Kék fény is be­mutatta a Szépművészeti Mú­zeumba behatolt lányos fiút, mégpedig éppen nem valami tapintatos keretben. Bizony jobban kellene vigyázni az ilyen felvételekkel, hiszen sem a nézők épülésére nem szolgálnak, sem pedig a szen­vedő alanyoknak nem tesznek jót. Kiszolgáltatják az amúgy is kiszolgáltatottakat. Sorozat. Fejezetek az első világháborúból címmel egy új, tizenhárom részből álló soro­zat kezdődött csütörtökön es­te. Természetesen ez az an­gol vállalkozás is fekete-fe­hérben köti majd le a figyel­münket, hiszen abban az 1914-es esztendőben, amikor a véres események lavinája el­indult, sem a reá következő években még nem volt színes filmtechnika. Voltak ellenben roppant jó szemű és tehetség­gel íotografáló operatőrök, akik érdekesebbnél érdeke­sebb képsorokat rögzítettek a legizgalmasabb helyszíneken. Testközelből lődöztek— mint mondani szokát. Egyelőre inkább azokat a koronás főket és az ő díszbe öltözött famíliáikat láthattuk, akik körül a régi világ for­gott, később azonban minden bizonnyal a' csaták egyszerű, szenvedő hőse és a hátorszá­gok nyomorgó népe is megje­lenik az ütött-kopott felvéte­leken. Így lesz majd teljes a kép, amelyhez egyébként igen szakszerű magyar szöveg is társul: kiváló hadtörténé­szeink egyeztették, hagyták jóvá ezt. Akácz László mondott köszönetét a kivite­lezőknek, mert a közel száz­ötvenmilliós beruházás húsz hónap alatt elkészült. Szükség volt ehhez a lakosság támoga­tására, összefogására is. Az anyagi feltételek biztosítására kötvényt bocsátottak ki, a költségek felét ebből fedez­ték. De szülők, diákok társa­dalmi munkában dolgoztak az építkezésen, rendezésen, csi­nosításon. Az avatás alkalmá­ból néhányan emlékplakettet kaptak. A szülők és gyerekek közül sorsolással döntötték el, kié legyen ez a kis jelkép. A nemzetiszínű' szalagot Pusz­tai Ferenc művelődési minisz­terhelyettes vágta át. Köszön­tő beszédét Németh László gondolataira építette. Az is­koláknak az egyetemes embe­ri tudást kell szolgálnia. Nem oly módon, hogy a katedráról megfellebbezhetetlen igazsá­gokkal töltjük meg a diákság fejét, hanem alkotó együtt­működésben, a kultúra köz­katonái és altisztjeiként. Bár az is elhangzott, ebben a munkában túl kell lépnünk a körülmények hátráltató té- nyein, az ünnepi hangulat el­lenére is néhány kétségemet hadd fejezzem ki. Az épület most, átadása pillanatában is kicsinek bizonyul. Az óvónői szakon vannak osztályok, ahol a létszám eléri a negyvenet. A termek kicsik, szűkösek. Tudom, az iskola falai nin­csenek gumiból, a létszám sem lesz mindig ilyen magas, mégsem értem, miért nem le­hetett rugalmasabb térszerke­zetet létrehozni. Végeredményben az idő múlásával a végzett munka minősége határozza majd meg az intézmény értékét, helyét a szellemi rangsorban. Tudom, eddig is kiváló eredményeket értek el a természettudomá­nyi tárgyak oktatásában. A további munkában pedig bizo­nyára nagy segítséget jelent majd az egyre erősödő test- vériskolai kapcsolat egy rot­terdami óvónőképző intéz­ménnyel. Az ő képviselőik szintén itt voltak az ünnep­ségen, sőt1 ajándékukat, egy kis harangot (csengőt), is el­hozták. Biztatásul, némileg példa­ként, egy ilyennek a történe­tét szeretném elmesélni. Az egyszerűség kedvéért nevez­zük az illetőt rajztanárnak, bár munkája ennél sokkal többrétűb’p. Minden diák szá­mára hozott magával egy lég­mentesen lezárt, még formál­ható samottesomagot. Ebből kellett az órán valamit meg­mintázni. A helyi kolléga ja­vasolta mintának a szekré­nyen álló köcsögöt. Némi ér­tetlenkedés következett, hi­szen azt már kialakította va­laki. Bízzunk a tanulók alko­tó fantáziájában. Minden diák számára azonos volt a feladat, mégis egyénenként eltérő a végeredmény. A samottból a szeretetet kellett megjeleníte­ni. Szabó Z. Levente Állnak a falak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom