Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

CEGULÉDI K^Cíiiat) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 204. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK Korszakváltás — óránként százzal Két lány ott maradt túszként Igencsak főhadiszállásra emlékeztetett a napokban az MSZMP városi bizottságának székhaza, amelyet közép- iskolások vettek birtokukba. Miután a ceglédi diákok is indultak a KISZ Központi Bizottsága által rendezett Korszakváltó országos versenyen. Az események Debre­centől Zalaegerszegig 15 helyszínen zajlottak •— több al­kalommal a rádió nyilvánossága előtt. Délelőtt 10 óra. Novotny Zoltán, az egyik játékvezető, arra biztatja a csapatokat, hogy először is fogjanak halat, vadat és madarat. A ceglédi tinik — legalább negyvenen lehetnek — a szélrózsa minden irányába szaladnak szét. Mint­egy húszán egy szerencsétlen káposztalepkét üldöznek, s diadalordítással jelzik a ben­tieknek, hogy elkapták a me­nekülőt. Mások pedig teknős­sel, rikácsoló papagájjal, kó­bor macskával térnek vissza. — Halló! Eltelt egy évszá­zad, 11 óra 2 perc. Keressétek a használatban levő bárme­lyik temetőben a legrégibb sírt, s ezt hitelt érdemlően igazoljátok a korszakváltó őr­nek. Ugyanakkor diktáljátok be, hogy ki mennyi vadat gyűjtött — mondja Vágó Ist­ván. — Cegléd? — A kóbor macska nélkül 135,5 méter a teljesítmény. 11 óra 30 perc. Két srác ro­han papírt lobogtatva: a leg­régebbi sír 1856-ból való. És íme máris újabb lehetetlenség: egy lovagnak 10 nyílvesszőt kell kilőni a mozgó lóról a céltáblára. De hol a nyíl, a ló? Egy páros az asztalosmester­hez rohan nyilat csináltatni. Két-két lány és fiú jelszava viszont: országomat egy lóért. 12 óra 50 perc. A leendő dél­ceg lovag — 150 centiméter lehet — már a nyíllal gyako­rol. Csak éppenséggel ló még sehol. Mindenki idegesen sé­tál fel és alá. 12 óra 56 perc. Kipirult hír­vivők érkeznek lihegve: van ló, van ló ... kettő is! A gaz­da, aki cementet szállít, gyor­san kifogja az egyik pacit és átvezeti a pártbizottság park­jába — erre a hatósági enge­délyt sikerült beszerezni —, és célíövő fickónk (ez a kis Teli Vilmos) némi segédlettel sző­rén üli meg. S lazán 46 kört lő. 13 óra 5 perc. A pontver­senyben 1. Kecskemét... 8. Cegléd. Bár a határidő 19 óra, a ke­nyérgyárban soron kívül elké­KÖSZÖNETNYILVANtTAS. Kö­szönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyám, ÖZV. CSABAI S ANDORNE elhunyta alkalmából temetésén megjelentek és elkísér­ték utolsó útjára és virágot he­lyeztek el a sírján, mellyel gyá­szunkat igyekeztek enyhíteni, és köszönet mindazoknak, akik sze­mélyesen nem tudtak ottlenni, de táviratban nyilvánították részvétü­nket. Hálás köszönettel a CSABAI CSALÁD. köszönetnyilvánítás. Ez­úton fogadják szívből jövő köszö- netünket mindazok, akik szerető férjem DAVID FERENC temeté­sén részt vettek, elkísérték utolsó útjára, koszorúval, virággal, táv­iratban szerető együttérzésüket fe­jezték ki. Felesége és családja. köszönetnyilvánítás. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett jó férjem, édesapa, nagyapa KOVÁCS LASZLÖ temetésén megjelentek sírjára virágot, koszorút helyez­tek, mély gyászunkban osztoztak. ÖZV. KOVÁCS LASZLONÉ és csa­ládja. köszönetnyilvánítás. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak .akik szeretett édes­anyánk ÖZV. KAROLY JOZSEF- N® szül. Reznák Rozália temeté­sén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Mély gyászunk­ban osztoztak. TEHENES SAN- DORNE és családja. szül két kenyér — a tetején domborodik a korona, az alma és a jogar. 15 óra 15 perc. Dr. Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszter, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és Hámori Csaba, a KISZ KB el­ső titkára aktív közreműkö­dői egy mókás játéknak. Játékvezető: — Mit gondol­tok, vendégeink közül ki az, akit majdnem kicsaptak az ál­talános iskolából azért, mert egy rossz vekkerrel idő előtt véget vetett az órának? Cegléd: — Medgyessy Péter. Játékvezető: — Ügy van! Most hallgassuk meg a csíny­tevőt. — Elég vásott gyerek vol­tam és jó társa a barátaim­nak. Szerették volna, hogy hamarabb vége legyen a taní­tásnak. Bevittem a régi vek­kert az idős tanár órájára, amelynek a hangját nem tudta megkülönböztetni a csengőtől. Így aztán hazamehettünk. A jó jegyeimre való tekintettel kaptam még egy ' esélyt, és nem csaptak ki. 15 óra 31 perc. A pontver­senyben a mieink a 13. helyre esnek vissza. Űjabb feladatok: török korabeli tárgyakat, illetve minél régebbi leveleket kell szerezni. A múzeumból diadalmasan érkezik két ifjonc. Három apró mozaikból sikerült felismerni Benczúr Gyula Vajk megke- resztelése című festményét. Az itteni stáb is tüsténkedik, a 29 Peíőfá-versegyvelegből 17-et bogóznak ki. Így aztán gya- rapszanak a pontszámúk. 17 óra 45 perc. A fiúk 5—5 1793-ban és 1794-ben írott le­velet hoznak. Igen ám, de a biztonság kedvéért két lány ott marad „túszként” a tulaj­donosnál. 18 óra 40 perc. A leveleket vissza lehet vinni. A „túsz” lányok szabadok. Megérte ez a kaland, Cegléd már a 8. he­lyen áll. Utolsó feladatként fúvószenekart kell szervezni, amely eljátssza a Kossuth-nó­tát. 19 óra. Hámori Csaba vála­szol a csapatok által feltett kérdésekre. Cegléd: — A fiatalok nem értik, hogy miért kell nekik a korábbi generációk téves döntéseit viselni. — Morogni, mutogatni lehet — hangzik a válasz. — De mivel az előző generációk is viselték az őket megelőzők té­ves vagy jó döntéseit, így van ez most is. Mi örökséget kap­tunk, amiben nem lehet vá­logatni. 19 óra 50 perc. Az alkalmi fúvószenekar sikeresen debü­tál. 20 óra 31 perc. A Petőfi rádión eredményhirdetés: 1. Békéscsaba, 2. Kecskemét, 3. Velence... 6. Cegléd. (Üdvri­valgás.) Zárszó: — Lelkesen és hosz- szú kitartással küzdöttük fel magunkat a 13-ról a 6. hely­re — mondja a korszakváltó őr. — Nagy élményünk volt, hogy hatósági engedélyt kellett beszereznünk, a lovat csak így hozhattuk be. Aztán két túszt hagytunk ott a levelekért cserében. Minden helyszínnek — és valamennyi ceglédinek, aki segített — köszönjük, hogy játszhattunk. F. F. a szivárgó gáz Nagykátáról jött a riasztás — A közelmúltban milyen esetekhez riasztották örökét? —kérdezem Józsa Jánost. Ceg­léd város tűzoltóparancsnok­helyettesét. — Ez a rendkívüli forróság, amely az elmúlt heteket jelle­mezte különösen nehézzé tette a munkánkat. A szárazság miatt gyúlékonnyá vált a tarló, az országutak mentén lévő fű, az erdőkben lehullott lomb és avar. — Akadt-e példa szándékos­ságra? — Még folyik a vizsgálat egy csemői eset végett; körül­belül 300 köbméter kivágott nyárfa lett a lángok marta-, léka. A megtisztított rönköket máglyákba rakták. Igen ám, csak a lenyesett gally és a fa­levél ott maradt. Égett a fenyves — Ez a tűzeset közvetlen egy tanya mellett történt — veszi át a szót Gács István szolgálatparanesnok. A szán­dékosság sincs kizárva. Némi gondot jelentett az, hogy pon­tosan ez idő tájt a kecskemé­tiek ’hívtak bennünket segít­ségül egy erdőtűzhöz. Ráadá­sul az magasabb riasztási fo­kozatú volt. így egv tartalék gépkocsival mentünk Csemőbe —• igaz, később a többiek is megérkeztek. — Jóval szerencsésebben végződött az albertirsai feny­veserdőtűz — mondja Juhasz Pál, tűzoltásszolgálati főelő­adó. — A szomszédos kukori­caföldön dolgozó lengyel diá­kok vették észre, hogy az er­dő több pontján füst száll föl a magasba. Az egyik trak­torossal üzentek a tsz-major- ba, s onnan értesítettek ben­nünket. Mintegy 500 négyzet- méteren égtek a lehullott tű­levelek. Amikor kiérkeztünk, megállapítottuk, hogy az erdő felett nagyfeszültségű vezeték halad keresztül, amely az al­bertirsai hűtőház betápláló egysége. A folyamatos szikrá­zás, illetve ívhúzás következ­tében a gyantás fenyőágak tüzet fogtak, lehullottak és meggyulladt az aljnövényzet. Mivel áramtalanítani kellett — legalábbis úgy ítéltük meg —, rádión intézkedtem, hogy értesítsék a Démászt. A szak­emberek megérkeztek, és in­dokoltnak látták az elképze­lésünket, amelyet gazdasági okok miatt egyelőre nem le­hetett végrehajtani. Mert a hűtőüzem másik oldalán lévő transzformátort éppen javítot­ták. Ezért órákig feszültség alatt maradt még a vezeték. Nincs kivétel — A nyár szinte elképzel­hetetlen gabonaégés vagy tar­lótűz nélkül. Gondolom, ez az év sem volt kivétel. — Valóban nem — mondja Józsa János. — Júliusban a Micsurin Tsz mikebudai kerü­letében 5 hektárnyi lábon álló gabona semmisült meg. Mint kiderült, ott ugyancsak az elektromos áram volt az oka. Sajnos több helyen égett meg a levágott tarló is, az eldobott cigaretta — dohánynemű — miatt. Augusztus 13-én a Mi­csurin Tsz-ben a szalmabálá­zó gyulladt ki. Pedig a me­gyei körlevél alapján felhív­tuk a termelőszövetkezetek fi­gyelmét. hogy fokozottan el­lenőrizzék a masinákat — hiába. — A Nagykőrös körzetében lévő Kocsérra riasztottak ben­nünket. A Petőfi Tsz üzemi konyhájához tartozó 4X4-es melléképületben tíz darab 22 kilogrammos palackot tárol­tak, az egyik szivárgott. Mi­után felkapcsolták a villanyt, a szivárgó gáz belobbant. A becsült kár 30 ezer forint volt. Ilyenkor soha ne az legyen az első, hogy lássunk, inkább azonal szellőztessünk. Egyéb­ként üzemeltetés után a pa­lackot mindig zárjuk el! Sárga lámpa A szoba -sarkában kigyullad a sárga lámpa. Hirtelen a a riasztócsengő szakítja félbe a beszélgetésünket. Nagykátá­ról jött a riasztás. Jászberény és Farmos között felborult egy savszállító kocsi. Néhány másodperc és a tűzoltóautó szirénázva száguld át á váro­son. F. F. Abonyhan Négercsók Kupa Hat egyesület, 120 verseny­ző részvételével bonyolították le Abonyban a minap az or­szágos, meghívásos Négercsók Kupa úszóversenyt. A csapat- versenyt a csongrádi Tisza- bútor SE nyerte, második a Mezőtúr, harmadik Baja csa­pata lett. A rendező abonyiak Bonyháddal azonos pontszá­mot szereztek és holtverseny­ben az ötödik helyen végez­tek. A hazaiak közül Cser­mák Éva és Csibrány Noémi szerepelt a legjobban, az előb­bi a 100 .méteres béka mell­úszásban első, az utóbbi má­sodik lett. Ugyancsak figyelmre érde­mes eredményt produkált a Csibrány, Csernák, Somodi és Maroffka összetételű, 4x66 mé­teres leány és fiú béka mell váltóúszásban induló csapat. A versenyszám győztesei let­tek. Sportműsor A tornacsarnokban szomba­ton 18 órakor kezdődik a Ceglédi Közgép—Dunai Kő­olaj NB I B-s kézilabdatalál­kozó. Eddig a Közgép a Nyír­egyházától' 27-24 arányban kikapott, a Fótot viszont 20-19- re legyőzte. Szintén szombaton kerül sor a Ceglédi VSE—Tápió- szentmárton megyebajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Az if­júságiak 15, a felnőttek 17 órakor kezdenek. Hamarosan a boltokba kerül Első emeleti. 2 szobás OTP-s öröklakás kész­pénz plusz OTP-átvál- ] al ássál eladó. Cím: Cegled, Beloiaininisz u. Ii5. I. 2. Érdeklődni le­het mindennap 17 óra után_ a helyszínen. 3 szobás, kertes ház eladó Cegléd, Szolnoki u. 14. szám alatt, ket­tőse obás öröklakást, első emeletig, beszámí­tok. Érdeklődni lehet a helyszínen. _________ S ürgősen eladó 2 szo­bás, 54 nim-e® OTP-la- kás. Kp. plusz OTP- átvállalássá l. Érdek­lődni mindennap 19 óra után. Cím: Szabó- né, Cegléd, Kossuth Ferenc u. 48. IV. 15. Eladók: hétszázas sza­lagfűrész gép. négy­százas egyengető, gya­lugép, faipari maró­gép, 30- tonnás exen- d er prés. csőmenetvágó gép két colig, vasfű - rész gép hatszáz m/m- ig, háromhengeres, 200 literes kompresszor szőlő daráló, 300 literes gázfejlesztő a párát. — Cegléd, Vécsei út 47. Kocsival, lakással ren­delkező fiatal házas­pár eltartási szerződést kötne idős egyénnel v, házaspárral. Cím: Ur- bóm Lászlóné, Cegléd, Déillő u. 17. Eltartási szerződést kötnék idős, gyermek szerető személlyel. — Megkereső levelet „Tiszteletadás 101 433” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. Közönségszolgálat cí­mére, Cegléd, Teleki u. 30. szám. Porta eladó építési en­gedéllyel. tervrajzzal, Érdeklődni: Csemő I., IV. d. 9. sz. _______ E ladók: használt k onyhaszekrény. akasztós szekrény nagy sezlon. íróasztal műhelybe, ebédlőszek­rény, stelázsi, kály­hák. csillán, használt gerendák, akácoszlo­pok, kemény fa desz­kák és rövid deszkák olcsón, tégla és kis cserép. Megtekintés csak délelőtt. Cegléd, Puskin u. 14. _________ L ada 1200/S 5 éves, von óh oroggal, rádió - magnóval, igényesnek eladó. Cegléd, Teleki u. 12/A. Sótiék. Albérleti szoba kiadó két nem dohányzó lánynak, Cegléd. Tele­ki utca 1Í2/A, Sótiéfk- n ál. Hét helyiségből álló tanya, kertészkedésre, jószágtartásra kiváló. 874 négyszögöl földte­rülettel eladó, busz, orvos, bőit 5 percre. — Cím: Varga Sándomé, Csemő II. kér., Kubik dűlő 2. szám.______ E ladó ..Bettina” 5 ré­szes ülőgarnitúra (re- kamié. 2 fotel, 2 puff). Érdeklődni: Zalainé, Cegléd. Kossuth F. u. 22. II. em. 7. Különböző tárgyak, bútorok költözködés miatt eladók. Cegléd, Síp u. l. MTZ 80 vizsgázva, pót­kocsival és egy Kristál 120 Zetor eladó. Ceg­léd XI.. Külső-Budai út Kálmán út 45. Sápi. Fiatal házaspárnak v. két középiskolásának szolba, fürdőszoba-, konyhahasználattal. vasút közelében kiadó. Cegléd, Kossuth F. u. 54. I. lh. II. em. 5. Vennék komfort nél­küli házat a központ­ban. Csak levélbeni ajánlatot kérek. „Víz csak az udvarban 101 448” jeligére. Hír­lapkiadó Váll. Közön­ségszolgálat címre, Cegléd, Teleki u. 30. Eladó PS forg. rendsz. Wartburg. felújított karosszériával. Érdek­lődni Cegléd. Rákóczi út 23/B IV, 17. (Leck­ner).________ E ladó Csemő-Zöldha- lom-ban 300 négyszög­öl hobbikért, 4 éves fákkal és szőlővel. Víz é:s villany van. Érdek­lődői: Cegléd, sas u. ú. 10. Telefon: il-034. Ház szőlővel eladó. — Cegléd, Csengeri Kö- zép dűlő 7/A. Vendéglátó eladót ke- res. OMNIA presszó, Cegléd.________ E ladó 300 m. padíófű- tőcső. 150 db B.csabai hófogós cserép, 20 mm-es és 40 mm-es hungarocel. 110 cm be­tonáthidalók, 3 db olajoshordó, 1 db elektromos láncfűrész 1380 mm. Cegléd, Arany u. 23.______ S ürgősen eladó kertes családi ház. Cegléd, Darázs u. 9. Eladó Cegléd, Széche­nyi út 43—45. sz. IV. em. 45. ajtó alatti 2,5 szobás, €4 nm teher­mentes öröklakás őszi beköltözéssel. Érdek­lődni: hétfő, 10—20 óráig, szerda, 10—20 óráig. __________________ Á llattartásra alkalmas tanya eladó, vagy ki­adó. Csemő. Fő u. 5. dl. 8. Érdeklődni le­het: Cegléd, Puskin u. 7. szám. ___ G ondnoki lakást el­cserélnék tanácsi la­kásért. Megbeszélés egész nap lehetséges. Cegléd, Kossuth F. u. 32. szám, Közgazdasá­gi Iskola, Sárköziné. Eladó 1077 négyszögöl szőlő az öregszőlőben. Érdeklődni: Cegléd. II. kér. Horváth József u. 18. szám. ________ ö regszőlőben 800 négyszögöl szőlő el­adó. Víz van. villany megoldható. 'Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Déllő u. 15. sz. 267 négyszögöl építési telek sürgősen eladó a Szekér utcában, 900 Ft négyszögöle. Érdek­lődni lehet Zajaczék- nál, Cegléd, Koppány u. 11. szám, vagy Ga- bai órásnál a Körösi úton. Eladó új összkomfor­tos kis ház, Cegléd, Szúnyog u. 2,_______ B udai úti hobbiterüle­ten 287 négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal, sürgősen. terméssel együtt eladó. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Víz utca 10. szám. Eladó Cegléd, Ugyer- ban 560 négyszögöl hobbitelek épületek, kel, víz. villany van. Érdeklődni: Cegléd. Fáy út V/12., Gál. Eladók: töltőképes használt boroshordók 270, 310, 340, 400, 700, 780 literesek. Cegléd, összekötő út 34.. Cser- nus. Méhek eladók, Cegléd, Damjanich utca 53. Eladó kis családi ház, hálószobabútor, 25 üt. tejeskannák, stelázsik. asztalok, padok, Cse­pel varrógép. Meg­tekinthető: Cegléd, Nyárfa u. 13., kedd, péntek, du. 16—18 órá­ig. Érdeklődni: más. napokon. Cegléd. Fáy A. u. 6., Fodor. Építési terület anyag­gal eladó. Érdeklődni: Mester Gyula Csemő, Szabadság u. 136. Építési telek eladó, Cegléd, Kadar u. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Puskin u. 7. Cegléd, Jókai utca 19. alatti építési telek el­adó. Érdeklődni: in­gatlan Közvetítő Iro­dában, Cegléd. Kőrö­si út._________________ F elveszek műköves szak- és segédmunká­sokat állandó munká­ra. Veres Sándor, Ceg­léd, Széchenyi űt 5. ISSN 0133—260® (Ceglédi Hírlap) Fiú és férfi téli dzsekiket varrnak importszövetből a Nívó Ruházati Kisszövetkezetben, Az ötszáz darabos sorozat hazai üzletekbe kerül hamarosan. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Cegléden október 1-jén nyíló cipőboltunkba keresünk szakképzett boltvezetőt és -helyet­test. Jelentkezés: Opál Kereskedelmi Válla­lat személyzeti vezető­nél, Cegléd. Rákóczi út 14. II. em. 5. Eladó faragott már­ványlapos ebédlőgar­nitúra asztallal és szé­kekkel. ÉTI 60 gázka­zán, 2 db piros moso­gató. dohányzóaszta­lok és 2 db 1025 radiá­tor. Cegléd. Széchenyi út 5. szám. 3 szobás családi ház eladó. Cegléd, Bástya u. 6. az. Eladó 2 szoba Össz­komfortos családi ház. beköltözhető 400 négy­szögöl portával Csemő községben. Érdeklődni lehet: Cegléd, Csalo- gány u. 18., Gáléknál. Felveszünk mélyfúró szakmunkásokat, mélyfúrási gépkezelő­ket (motorszerelőket, mezőgazdasági gép­szerelőket) kezdőket is, valamint kútfúrási betanított munkásokat korlátozott számban, változó munkahelyre. Ceglédi II. telepünkre csőmenetvágó célgé­pünkre esztergályost. Jelentkezni lehet: VIKUV Cegléd üv. munkaügy, Cegléd, Rákóczi út 72. 2700. Eladó Cegléden 55 négyzetméteres össz­komfortos új örökla­kás. 12 ezer 500 Ft/ négyzetméter 4- OTP. átvállalás. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni Bp., Páskomli­get utca 60 1156. Ber­ki József. Hirdetés napján Cegléd, Be­loiannisz u 23. fsz. 1. Választási malacok, hasas kocák és nagv fehér kandisznó eladó. Cegléd. Álmos u. 27. Bútorozott szoba, konvha, kamra kiadó Cegléd, Kossuth Lajos u, 58. _________________‘ 1 200 négyszögöl pusz­taföld eladó Körösi út 6-os krri-kőnél. Vil­lany beköthető. Ér­deklődni, Nvársapát. Posta u. 12., Svábensz- kl Pál.________________ Tanya sürgősed eladó Csemő TIT. kér. Sze­műk dűlő 10 800 néev- S7Ö2Ö1 területtel. Víz. villany van Érdeklőd­ni: Karsai István. Cegléd. XIT. 78. Vett úti Ones a telep. Cegléd III.. Béke u. 20. számú hakóház eladó. Érdeklődni a helyszí­nen, naponta délután 16 órától^ ____ R edőny-, reluxakészí- tés minden típusú ab­lakra, közületeknek is. Petrovics Károly, Ceg­léd, Szövetség u. 1. II. emelet 50. ajtó* vagy Albertir&a, Temető u. 20. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom