Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
1988. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK kMHod Macskalaci furfangosságaiból Unokáink is mesélni fogják Unokáink is mesélni fogják címmel február első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük' a vállalkozó szelleműeket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kapcsolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy híres emberhez kötődő meseszerű mendemondákat — olyanokat, amelyeket jó lenne . közkinccsé tenni, megmenteni az utókornak. Több mint száz munka érkezett hozzánk. Közülük jó néhány nem felelt meg a követélményeknek, mert nyelvtörténeti fejtegetéseket tartalmazott, vagy pedig különféle történeti dokumentumokat dolgozott föl. Ezeket esetleg — pályázaton kívül — a későbbiekben közölni tudjuk majd. Minden héten csütörtökön adunk válogatást az érdekes mondákból, legendákból. A legjobbakat — olvasóink szavazatai alapján — a végén értékes tárgyakkal jutalmazzuk. Várjuk tehát leveleiket! A borítékra írják rá: Unokáink is mesélni fogják. Az élelmes álmérnök Azt hiszem, ma már senki nem tudná megmondani Törteién, hogy mi volt az igazi neve. Az idősek emlékézeté- ben csak úgy él — macskalaci. Hogy ki volt ez az ember, arról is keveset tudunk, de annyi bizonyos, nem kapálással, aratással vagy egyéb mezei munkával kereste keT pyerét. Inkább furfangos eszközökkel. Merthogy ehhez nagy tehetsége volt és ezt igyekezett is minél jobban kihasználni. Legnagyobb vállalkozása a vasútépítés volt. Piros-fehérre festett és számokkal beosztott léceket készíttetett. Ezeket a karókat két embere szúrkálta a földbe, Igazítva jobbra-bal- ra a „mérnök úr” utasításai szerint. Ö pedig egy három lábon álló kis doboz mögül integetett, meglehetős szakértelemmel. Cegléd alól indultak el, s hogy, hogy nem, mindig egy tanya volt a cél. A tanyához közeledve természetesen a gazdát is érdekelte, kik azok, akik már majdnem a tanyája közepén dolgoznak. Az érdeklődésre aztán a mérnök úr előadta: itt bizony vasút épül hamarosan,-a-Ceg- léd—Szolnok vonalat tehermentesítendő. Ebben az időben — a század elején — ilyen tervekről valóban beszéltek. Bár mindig nagyon si- ettekt azért «ősik engedtek a' gazda szíves invitálásának, hogy odabent a melegen beszéljék meg a dolgokat. A kolbászos rántotta meg a bor mellett aztán a gazda is előhozakodott tervével: nem lehetne-e a tanyát kikerülni. Mert rágondolni is rossz, hogy valamelyik épületet, vagy az egész tanyát el kelljen bontani. Laci bátyánk azonban nem adta be egykönnyen a derekát. Ment a huzavona, mondta mindkettő a magáét. Summa summárum, bizony az asszonynak párszor fordulni kellett az üveggel, mire úgy alkonyattájt a gazda kimondta a bűvös szót: nem lennék háládatlan. Amire a felelet' mi lehetett más: még lehet próbálni. így azután megszületett az egyezség, a traktát megtoldva némi kis készpénzzel is. A kisebb tanyák kihagyásával azután így ment ez jó néhányszor, a vasútépítés híre eljutott nemcsak a MÁV központjába, hanem a csendőrökhöz is. így azután a mérnöki léceket utoljára Laci bácsinak kellett vinni a vállán — természetesen a csendőrök előtt. Zsákok — bab nélkül A szárazbab-üzlet sem volt elvetendő vállalkozás. Egy késő őszi napon kocsit fogadott és belátogatott Ceglédre. A Mandel gabonakereskedő közelében megálltak és a kocsist beküldte, kölcsönözzön húsz darab jegyes zsákot. Ezekkel a bélyeges zsákokkal utaztak Nagykőrösre, ahol szintén fel- ,ker,esett.égy jó nevű gabonakereskedőt. Előadta, hogy ő egy tiszántúli gazdálkodó, akinek nagyobb mennyiségű szárazbabja van eladó. Sajnos, Cegléden Mendel úr csak egy részét vette meg a babnak, ezért neki — mármint a körösi kereskedőnek — ajánlja fel a többit. Bizonyságul megmutatta a Mandel-féle bélyeges zsákokat, hogy az üzletet tényleg nyélbe ütötték. A körösi kereskedő kapott a kedvező üzleten. Adott ő is üres zsákokat, meg ami a legfontosabb, előleget is. A szállítás időpontjában is megállapodtak. A körösi kereskedőtől visszakocsikáztak Ceglédre a Mandel-céghez. Nekik viszont a körösi bélyeges zsákokat mutatta meg a már említett mese kíséretében. Ha a körösieknek jó volt ez az üzlet, természetesen a ceglédi kereskedő is kapott rajta. Tessék nyugodt lenni — búcsúzott macskalaci —, bennem még nem csalódott senki. De ez a bab nem főtt sem a körösiek, sem a ceglédiek fazekában. Fodor Imre Pulszky Károly emlékére Pulszky Károlyra, a Szép- művészeti Múzeum gyűjteményérlek kialakításában és gyarapításában nagy szerepet ját-> szó művészettörténészre emlékező tárlatot rendez a közeljövőben a Szépművészeti Múzeum. Az október közepén nyíló tárlat feleleveníti Pulszky tevékenységét, áttekintést adva legfontosabb szerzeményeiről. Az ezernél is' több műtárgyból válogatva mintegy háromszáz, részben eddig is kiállított, részben raktárban őrzött alkotás reprezentálja széles körű és színvonalas gyüj- teményszervező munkásságát, amelynek eredményeként a Szépművészeti Múzeum európai hírű gyűjteménnyé válha tott. A Szépművészeti Múzeum márvány- és reneszánsz csarnokában megrendezendő távlatot néhány, az Iparművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Múzeumból kölcsön zött alkotás egészíti ki, to vábbá több olyan írásos dokumentum — egykori leltárkönyv és levelezés —, amely Pulszky vásárlásainak körül ményeire utal. Bemutatkozás Nagymaroson Seregi-féle vasvilág Nagymaroson a művelődési házban ezekben a napokban egyéni hangulatú kiállítás látható. Seregi György iparművész mutatkozik be alkotásaival, bár személye nem ismeretlen a községbeliek számára. Jó évtizede ide kötődik, műhelye a Dézsma utcai pincesoron. Budapesti születésű, iskoláit ott járta, ám nyarainak legtöbbje a nagymarosi Duna-parthoz kötődött, lévén rendszeres nyaraló itt a család és a víz szerelmese. A fiatalembert, aki az acél- szerkezeti technikumban szerzett képesítést, egy életre megfogta a vas. Igyekezettel és nagy akarattal végezte el a képző- és iparművészeti gimnáziumot, majd tanítványa, kisinasa lett a szentendrei Lehoczky János tűziko- vács iparművésznek. Lassan évtizede, hogy az anyagnál maradva a saját útját járja. Érdekes, sajátos a Seregiféle vasvilág, másokéval ösz- sze nem téveszthető. Egyszerű, nemes vonalak jellemzők rá. Készít kisebb lakásszépítő tárgyakat, iparművészeti boltjainkban felfedezhetjük tükreit, gyertya-, és hamutartóit,-FIGYELŐ Századok. A televízió érintett osztályai, szerkesztőségei talán nem egyeztették elképzeléseiket eléggé előre, mindenesetre tény, hogy alkotmányunk napján — illetőleg az azt megelőző pénteken — egy kicsit több történelmi visszapillantásban volt részünk, mint amennyit nyugodt szívvel és nyitott ésszel követni lehet. így aztán éppen az a nagyszabású vállalkozás bújt el kényszerűen a többi adás sűrűjében, amely minden bizonnyal a legfajsúlyosabbnak Ígérkezett s bizonyult. A Magyar évszázadok című sorozat nyitó darabjáról, a Szent István Intelmeiről van szó. Ez az időtartamát tekintve rövid, mondandóját és feldolgozását tekintve azonban fontos és okos vállalkozás Ugyanis igen jó példáját adta, milyennek is kell lennie a képes-hangos ismeretterjesztésnek. Nem volt túlbonyolítva, akik szót kaptak benne, valóban mindenkihez beszéltek — egyszóval tényleg mintadarab volt. Annál is inkább az, mivelhogy ezt az ünnep esti negyedórát egy hosszú sorozat bevezetőjének szánták. Hetente — mindig szombaton este — jelentkezik majd, s úgy dolgozza fel nemzeti történelmünket, hogy mindig egy-egy törvény születésének a körülményeit veszi számba, méltatja, elemzi. Hid. Nyilván alapos műsorszerkesztési meggondolásból jól eldugva, kedden éjjel sugározták a Mindig van egy híd című úgynevezett dokumentum-játékfilmet. Az nézte végig tehát, aki az eltántorít- hatatlan műsorhabzsolók közé tartozik, aki valamely okból nem tudott elaludni, vagy akinek úgymond hivatalos kötelessége a figyelés. Közvélemény-kutatást e túlságosan is költői elnevezésű mozidarabról nagy hirtelen nem lehet csinálni, de azt azért sejteni lehet, hogy nem mindegyik ébren maradt készüléktulajdonosnak tetszett. Egyrészt a történet volt meglehetősen bizarr. Az tudniillik, hogy egy volt állami gondozott, valóban gyermekkor nélkül felnevelkedett fiatalember elindul, hogy összegyűjtse múltjának cserepeit. Még ha a legjobb szándék vezeti is — jelen esetben filmet akart forgatni önnön magáról, és ehhez kellett az érzelmi, indulati, kevésbé pedig a tényeken alapuló nyersanyag —, nos, még így is ott kísért a lelkekben való vájkálás, a felhánytorgatás, az utólagos számonkérés veszélye. S hátha még egy olyan valóban roppant indulatos férfi kerül egy ilyen vállalkozás középpontjába, mint a látott-hallott Varga Sándor. Ö nem-' hogy játszott, de éppenséggel rájátszott szerencsétlen sorsára, s így a részvét helyett inkább ellenszenvet keltett. Akácz László vaspántos ládikáit, lámpaállványait. Nem „mindent a szemnek” díszeket kovácsol, hanem kézbe illő, a mindennapi életben használatos dolgokat. Nagyobb munkái ránk köszönnek a váci könyvtár ajtajánál látható cégér képében, keze munkája a Pátria Nyomda dombóvári üzemének előtete- je, díszkútja, a székesfehérvári Vörösmarty Színház cégérei, a budapesti Gellért fürdő teraszrácsa. Restaurálási megbízatása volt, hogy az Országház tetején felújítsa, pótolja a díszes vasrácssorok nagy részét. Seregi György a csöndes' dolgos alkotóművészek sorába tartozik. Két esztendeje a Művészeti Alap tagja és ez számára igen sokat jelent, hiszen nem, kell szövetkezetekhez bedolgoznia, mint azelőtt. Maga pályázhat, vállalhat. Nagymarosi otthonában beszélgetünk a jelenről s tervei ről. A Magyar Hitelbank megvásárolta a fővárosban a televízió székháza közelében a Nimród éttermet. Cégért, rá csőt, belső berendezést kértek tőle. A tervet két zsűri már jóváhagyta, jó lenne, ha keresőmunka lehetne belőle. Tervezni szeret, kilincselni annál kevésbé. Szívesen készítene például állami beruházásokhoz cégéreket, örülne, ha egyszerűbb és olcsóbb lenne az anyagbeszerzés. Kovácsműhelyében a munkákhoz a vas mellé természetesen koksz és áram kell. Az élethez, a megélhetéshez pedig feladat és jövedelem, hiszen a pöttöm Panka be köszönte óta háromszemélyes már a Seregi család. Eszes Katalin Heti eilmtégyzet Az Alagi Állami Tangazdaság műszaki igazgatósága Budapest 60 km-es vonzáskörzetéből, földmunkára azonnal felvesz 10 fős kubikosbrígádot Munkásszállás van. Munkába járás vállalati autóbusszal is lehetséges. A főfoglalkozás mellett szakcsoporti foglalkozás is lehetséges. Jelentkezés a 22-es főmérnökségen, cím: Budapest XIV., Zsálya u. 28., telefon: 835-572. Titánia, Titánia Bodrogi Gyula a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája című új magyar filmben. Akinek füle van a hallásra (s manapság naponta élesedik a fülünk különböző dolgok meg- és kihallására), az ebben a filmben nagyon hamar meghallja, melyik országról és annak mely korszakformáló vezéréről van szó, s hogy Titánia egy könnyen beazonosítható -ánia névvégződésű állam tükörképe. És ez ameny- nyire jó, mert megkönnyíti az eligazodást, annyira rossz is, mert leszűkíti az értelmezés körét, kizárólagossá teszi az eredetileg (talán) általános érvényűnek szánt témát. Holott egy igazi szatirikus alkotás — amilyennek e filmet írója és rendezője, Bacsó Péter, számos előzetes és utólagos nyilatkozatában szánta, illetve magyarázta — legfeljebb kiindulási pontként, alapként tapad a realitásokhoz, s nem azok minél könnyebben felismerhető konkrét rajzával igyekszik hatni. A szatíra ugyan valóban túlzás, túlraj- zolás, felnagyítás (is), de ha csupán egyetlen karakterisztikus vonást emel ki, abból nem mutathat meg tágabb léptékű érvényességeket. Ez a film olyan politikai szatírának készült volna, amely az egyszemélyi zsarnokságot, a manipulálás magasiskolájával és a mindenhol megjelenő félelem légkörével uralkodó elnyomást kívánta bírálni. Az újabbkori történelem sok és igen szemléletes példát szolgáltat ilyenféle hatalmak működésére, ilyen személyiségek viselt dolgairól több mint eleget tudunk (s tudunk meg mindennap újabbat és újabbat). Nem szűkölködünk az erről a témakörről szóló kiváló alkotásokban, a filmektől a színművekig és regényekig. Különösen az utóbbi években szaporodott meg ezek száma, s nyilván nem véletlenül, hiszen a világban nem csökken a parancsuralmi, a nyíltan vagy burkoltan fasiszta, fasisztoid rezsimek száma. Még nagyon messzire sem kell mennünk, hogy ilyent találjunk, holott valaha úgy véltük, a latinamerikai vagy ázsiai és afrikai országok kiváltsága, hogy effajta uralmat létrehozzanak. Viccelődtünk a banánköztársaságokról, a megszámlálhatatlanul sorakozó tábornoki pucs- csokról és ellenpuccsokról s a többiről, aztán kiderült: ez sajnos nem vicc, ez — adott esetben — véresen komoly valóság. Namármost, erről a zsarnokság-szindrómáról filmet csinálni, különösen annak, aki már A tanú elkészítésével jelesre vizsgázott (s mondhatni, úttörő volt) e témában, kézenfekvő dolognak tűnik. Semmi meglepő vagy kivetnivaló nincs benne, ha megmutat a film egy országot, amelyben a főtitán már agonizáló, agyérelmeszesedéses, paranoiás és skizofrén roncsodé még mindig uralkodik, mivel nem is egy, hanem három dublőrje működik helyette, neje, a nagyszerű tudós, Angelika segítségével. Az is érthető, ha ebben az országban a látszat az úr, a mesterséges napfelkeltékkel és mesterséges örömünnepekkel, a nép őrjöngő lelkesedése mellett bejelentette újabb korlátozó intézkedésekkel, satöbbi, satöbbi. És nem csodálkozunk, ha az agg főtitán kimúlása után a megoldhatatlan gondok tömege szakad az uralkodó elitre, élünkön a nagyszerű és zseniális tudós íőtitánnéval, Angelikával. A három dublőr is csak bajt okoz, el kell tenni őket láb alól — de akkor mi lesz utánuk? Merre megy tovább Titánia — ha megy egyáltalán valamerre? Tehát ez idáig mind rendjén is volna. De ha egy éles politikai szatírának szánt film az első háromnegyed órában saját nyitó ötletét ismételgeti, ha a mondanivalóját egyre fáradtabb kabarétréfák szintjén adja elő, ha a három dublőrről csak annyi derül ki, hogy mindegyiküket (és a főtitánt) Bodrogi Gyula játssza, és hogy bár mindnyájan láthatták egymást az álhíradóban, mégis csak egy különös találkozón szereznek tudomást egymás létezéséről, akkor itt valámi baj van. A film lassan (szó szerint: lassan) átcsúszik viccek, bemondások sorozatába, kabaréjelenetek követik egymást, és a sok ötletben eltűnik a lényeg: hogy itt az emberi jogokat és a humánumot semmibe vevő voluntarista uralom, a tömegeket félresöprő és félrevezető totalitárius államrend kritikájáról lett volna eredetileg szó. Az állandóan csak egyfelé mutató asszociációk és nyílt utalások pedig, mint már emlitettem, túlságosan helyhez, időhöz és személyhez kötik ezt az egész históriát. Ez lehet — különösen manapság — politikailag pikáns és szórakoztató, de ez mér pamflet és nem szatíra, s a két kategória távolról sem azonos. A kétrészes film egyáltalán nem indokolja saját terjedelmét. És nem ér Bacsó jeles műve, A tanú nyomába sem. Ha pedig arra gondolok, hogy a témakörben még javában látható a mozikban a Vezek- lés, Abuladze remeke, és épp most jelent meg a befejező része a Szovjet Irodalom e havi számában Ribakov Az Arbat gyermekei című regényének, akkor (más művekről most nem is beszélve), különösebb magyarázkodás nélkül is bizonyítottnak érzem: nem a témával van itt baj, hanem a feldolgozás, a megközelítés módjával. Nem a mit vagy a miről a baj, hanem a hogyan. Évek múlva Ez a koreai film elég mesz- szire nyúlik vissza az időben: az 1950-es évek legelején zajlott koreai—amerikai háború eseményeit idézi. Elég meghaladott stílusban; %mintha a nagyjából azokban az években készült szovjet partizánfilmek egy koreai változatát látnánk, sok cselszövéssel, kémek, diverzánsok, ellenkémek, árulók, hazafiak, gonoszak és lelkesek közreműködésével. A különbség annyi, hogy itt erősen kelet-ázsiai alkatú és arcú színészek jelenítik meg a figurákat, akikről mi itt sajnos, nem mindig tudjuk, melyik táborba tartoznak, s az elég bonyolult történet is nehezen követhető. A feltehetőleg jó régen készült, feketefehér film sajnos még információközvetítőnek sem igazán használható. Takács István
