Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

MSS. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT &£üian 5 Színházt levét. Kisvállalkozások Nem áll, hogy a nyár a színházi eseménytelenség ideje. És nem­csak azért nem, mert a nyári évad folyamatosan, végig biz­tosítja a színházzal való ellá­tottságot, hanem azért sem, mert ha jobban figyelünk, észlelhetjük: színházaink tá­ján mindig történik valami, a kőszínházi évad utáni és előtti periódusban is. Példák? Szol­gálhatok velük. Pécsett például csak most dőlt el, hogy mégsem indul igazgató nélkül az évadnak a nagy múltú, patinás Nemzeti Színház. Rendes körülmények közütt a színigazgatói váltá­sok — a nyugdíjba vonulók, máshova szerződők, megbíza­tásuk meghosszabbításában nem részesültek helyére lépők kinevezésének, pályázat útján elnyert megbízatásának lezaj­lása — legkésőbb márciusban lezajlanak. Az ok érthető: elő kell készíteni az új évadot, szerződéseket kell kötni az új tagokkal (de esetleg írókkal, vendég rendezőkkel stb.), meg kell szervezni a nyári felújí­tási, tatarozási munkákat, sa­többi, satöbbi. Ezt zökkenő- mentes váltással lehet csak megoldani, azaz úgy, hogy a távozó igazgató az évad végéig még hivatalosan a helyén ma­rad, de az új igazgató már be­lefolyik a munkába, sőt eset­leg rá hárul a következő évad előkészítésének gondja. H a a körülmények rendesek, vagy nor­málisak — mint mondottam. Csak­hogy manapság a körülmények a színházak kö­rül egyre ritkábbah rendesek és normálisak. Erről termé­szetesen nem mindig és nem kizárólag a színház tehet; miért működne ez a terület jobban, kevesebb hibával, gör­dülékenyebben, kisebb gon­dokkal, mint bármely más te­rület az országban? Konkré­tabban ez annyit jelent, hogy a szezonzárás és az évadkez­dés helyi gondjai (a vidéki színházakról beszélek) bizony felhőket gyülekeztettek nem egy társulat feje fölé. Pécset említettem; ott sajátos módon a gondok még bonyolultabbak, hiszen ez a színház ad otthont a nagyhírű Pécsi Balettnak, kitűnő operatársulata is van, és oda tartozik egy országo­san elismert bábegyüttes — a prózai és zenés (operett) tár­sulaton kívül. A pécsiek igaz­gatója tehát egy kicsit az egyébként önálló vezetővél is rendelkező balett-, opera- és bábrészleg vezetője is lesz, ami annyit jelent, hogy a koordinálás, a műsorterv el­készítése az egész színházat illetően rá hárul majd. Nem ígérkezik könnyű kenyérnek, de aki elvállalja, az az ország egyik legsokoldalúbb színházi műhelyében dolgozhat és meg­valósíthat olyan elképzelése­ket, amelyekre máshol még gondolni sem lehet, mert nem olyanok a körülmények, adott­ságok. Lengyel György, aki a Madach Színház rendezői posztjáról ment Pécsre, hatal­mas lehetőségeket kapott; mi­vel megbízatása öt évre szól, feltehetőleg nem jár úgy, mint a futballpályák környé­kén szokás, hogy t. i. az ed­zőt az első évad közben me­nesztik, még mielőtt bármit bizonyíthatott volna. ^ rdekes a helyzet egy E másik nagy múltú, az utóbbi évadokban ki­váló előadások soroza­tát produkált vidéki színházban, Miskolcon. Itt úgyszólván évad közben ment el a főrendező-művészeti ve­zető, Csiszár Imre. És évad közben érkezett egy új főren­dező-művészeti vezető, akinek teljesen más elképzelései van­nak a miskolci színház pro­filjáról, mint elődjének vol­tak. Az új vezető(nő) eddig még sehol nem működött, pá­lyája legelején áll (most vég­zett a főiskolán), a szó min­den értelmében tiszta lappal indul, s e lapon teljesítmé­nyek époúgy nem találhatók, mint színházvezetői gyakorlat, rutin, tapasztalat, satöbbi. Már ismerjük a miskolci új műsortervet. Ebből kiderül hogy a korábbi értékcentri­kus színház helyett (mely igen jó szakmai, kritkai elismeré­sekben részesült éveken át), most egy szórakoztatáscentri­kus színház képe látszik ki­bontakozni, mely talán egy dologban sikeresebb lesz az előző koncepciónál: több né­zőt fog vonzani. Ha vonz — mert egyesek szerint ezt a váltást igazából nem a közön­ség ízlése sürgette, hanem bi­zonyos városi vezető körök. No, majd kiderül. Színházi produktumokat illetően épp­úgy nem lehet titkot tartani, mint a leánygyermek szüzes­ségét illetően. Eljő a pillanat — a színházban este hét óra­kor, amikor a függöny felgör­dül —, melyen túl fölösleges minden magyarázkodás. A té­nyek — jelen esetben az slő- adások — beszélnek. S ha már előadásokról van szó, meg színházi események­ről, tegyünk egy kis kitérőt az utóbbi hetek némiképp bot- rányszagú színházi „iigy’’-e irányában. Sejthető; a Jurta Színházról (Tan szó. A kibontakozott nyilatko­zat-, felhívás- és interjúcsatá­hoz nem nagyon érdemes kap­csolódni. Ami a Magyar Hír­lap legutóbbi számaiban erről olvasható volt, kimerítően tá­jékoztat mindenkit. Engem ebből az egész, jó előre lát­ható szituációból mindössze egyetlen kérdés izgat: akkor, amikor számtalan fórumon számtalanszor esik szó sokkal nagyobb kihatású társadalmi, művészeti, művészetpolitikai gondokról, s nyíltan, kemé­nyen foglalnak állást országos súlyú ügyekben, miért nem lehet ezt a Jurta-ügyet „le­rendezni” úgy. hogy az érin- te :eket — elsősorban a szín­ház színész- és alkalmazott gárdáját, akik, mint olvashat­tuk. hónapok óta fizetést sem kaptak — a Magyarországon minden dolgozó embert meg­illető jog- és érdekvédelemben részesítsék? Ha a Jurta Szín­ház kisvállalkozás, akkor is vannak jogok, kötelességek, Mi akadálya, hogy ezeket ér­vényesítsék ebben az esetben is? Persze — és hálistennek — nem minden kisvállalkozás ilyen balsikerű. Ez a nyár e téren jó példákkal is szolgált A Váci nyár esemény­sorozatának színhá­zi előadásai (az úgynevezett néma­színház Vérzéki de- nővérek című produkciója), az óbudai Zichy-kastély udvarán a tavalyi kezdeményezést, Goldoni Szmirnai komédiások című darabját követően újra Goldonival — a Mirandolinával — folytató „becsületszínház’’ (belépődíj nincs, az előadás után mindenki annyit dob a perselybe, amennyit szerinte a produkció megért), vagy a Várban, az MTA Űri utcai épületének udvarán a Dominó Pantomim Mandragora elő­adása igazán jó szórakozás volt. Olyan színház, amelyet vállalkozó kedvű rendezők, színészek, öntevékeny színját­szók tulajdonképpen a maguk örömére hoztak létre. Hogy a nézők is jól jártak, az külön szerencse. Takács István Postabontás VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 *1446 Egy leendő emlékműért Július 20. és 30. között, a KPVDSZ Művelődési Köz­pontban állítottam ki a gyűj­teményemet. Készséggel vál­laltam előzőleg, hogy itt a KISZ KB által kibocsátott Aradi vértanúk című kiad­ványt fogom árusítani, ami­nek bevételét majd egy em­lékmű felállítására fordítják. Most szeretnék köszönetét mondani azoknak a budapesti és Pest megyei lakosoknak, akik elfáradtak erre a ren­dezvényre és hozzájárultak a gyűjtéshez. Különösen hálásan gondolok arra a 84 éves nénire, aki a 34 fokos hőségben eljött a ki­állításra, megvette 30 forintért a korábban említett kiad­ványt, de ezen felül még kü­lön 50 forintot adakozott e nemes célra. Jó érzés volt be­szélgetni vele. Megtudtam, hogy 1962 óta özvegy, szem­üveg nélkül olvas és a cse­kélyke nyugdíját ez alkalom­mal nem kímélte. Arra a 9 éves kisfiúra is szívesen em­lékszem, aki nem sajnálta 20 forintját bedobni a perselybe. Egy jó adag fagyiról mondott le. Tettük erőt, újabb lendüle­tet adott, és meggyőzött ar­ról, hogy e nemes feladatot érdemes volt elvállalni. Bí­zom abban, hogy majd más kiállításaimon is folytathatom ezt, segítve ezáltal azt, hogy 1989. október 6-án felavat­hassák az 1848—49-es hősök emlékművét. Pohl Ferenc Budapest ki is fizetett, mert én nem voltam otthon. Én úgy tu­dom, hogy a 70. évet betöltött állampolgárok olyan ■ kedvez­ményt kaptak, hogy nem kell televíziódíjat fizetniük. Kérem a szíves- tájékozta­tásukat, hogy a helyi posta- hivatal szabályosan járt-e el, vagy jogtalanul szedték be a pénzt tőlem? Miskolczi Gábor Tápiógyörgye ★ Megtudtuk, hogy olvasónktól jo­gosan szedték be az említett dí­jat, ugyanis a 70. év betöltése­kor, a folyó hónapra esedékes összeget még ki kell fizetni. De az az utolsó. Kiss Lászlóné, a helyi postahivatal vezetője el­mondta, hogy június 22-én a kézbesítőjük a június—július ha­vi díjat szedte. A következő al­kalommal olvasónk kap egy nyi­latkozatot, melyet alá kell írnia, ezzel igazolva az életkorát. Ak­kor már, és a későbbiek folya­mán egyszer sem kell fizetnie. Feledtük gondjainkat Élénken él bennünk az augusztus 4-i reggel, amikor hét óra felé a szemerkélő eső­ben egy buszra vártunk, hogy elvigyen bennünket, a váci és Vác-környéki hallássérült- és nyugdíjasklub tagjait egy ki­rándulásra, mely során Qyőr és Pannonhalma nevezetessé­geit ismerhettük meg. Nem úgy keltünk fel aznap, mint egy gazda vagy egy gaz­daasszony, aki az állatokat akarja ellátni, nem is úgy, mint egy tisztviselő, aki az irodába készül megbízatásai­nak ellátására — mi élmé­nyekre, majdani emlékeink gyarapítására vágytunk. A legidősebb tagunk is eljött, pedig ő már 94. évét tapossa. Nem csalódtunk. Ezen a ki­ránduláson elfelejtettük ko­runkat, hallássérült gondjain­kat és mindenféle búnkat, bá­natunkat. Hála és köszönet mindazok­nak, akik számunkra ezt le­hetővé tették, s bízunk abban, hogy lehet még ilyesmiben ré­szünk! Maróthy Mihály Tahitótfálu ECöveffencSő lépések Pomáz nagyközség ebben az évben ünnepli fennállásá­nak 850. évfordulóját. A sok­féle megemlékezés egyik igen értékes láncszeme a Zenés es­ték Pomázon című rendez­vénysorozat. A hangversenye­ket meghitt környezetben, a hajdani Teleki-kastélyban tart­ják. A községben a hétköznapi értelemben vett zenei életről nem beszélhetünk, ezért nagy űrt próbál betölteni ez a program. Ugyan néha-néha a zeneiskola, tanulóinak, vagy tanárainak zenés estéi színe­sítik a hétköznapokat, az igény azonban ennél jóval nagyobb. A zenekultúra széle­sebb terjesztése a gyermekek körében is szükséges lenne! Pomáz csak néhány kilo­méternyire fekszik a főváros­tól, a hangversenylátogatás azonban — különösen gyer­mekeknek — nehézségekbe ütközik. A meglehetősen drá­ga belépődíjak mellett a köz­lekedés hiányosságai, és je­lentős költsége is gondokat okoz. Éppen ezért tartom ki­emelkedően jó kezdeménye­zésnek a Teleki-kastélyban megrendezésre kerülő hang­versenyeket. Sajnos a 60 forintos belépő­díj itt is elég borsos, némi csökkentésen érdemes lenne elgondolkodni. Helyesnek tar­tanám azt is, ha a helyi mű­velődési házban több alka­lommal, esetleg rendszeresen rendeznének koncerteket. Fontos azonban az is, hogy a részletes műsort előzetesen is­mertessék a rendezők, mivel a zenei érdeklődés nagyon kü­lönböző. Az első lépés megtörtént, remélem majd több is követj. Talán egyszer azt is megérhe­tik a pomáziak, hogy saját községükben, a helyi művelő­dési ház nem is rossz akusz­tikájú nagytermében élvezhe­tik a zene szépségét. Balogh Gyula Pomáz Nagy az érdeklődés Nagykőrösön megnövekedett az igény az időszaki tárlatok iránt. Az Arany János Műve­lődési Központban a legmo­dernebb festőművészek alko­tásainak bemutatása mellett helyet kapott a grafika is, Borsos Miklós szobrászművész és Miklosovits László kiállítá­sának megnyitásával, de a rendezők a magyar naiv mű­vészek múzeumi anyagából js válogattak. Az érdeklődő közönség a művek megtekintése. után nagy tetszéssel, legekben fe­jezte ki, hogy mennyire elé­gedettek a látottakkal. Ezt a vendégkönyv is tükrözi, hi­szen sokan fordultak meg ezeken a rendezvényeken, már az elmúlt félévben is. A nagy­kőrösi születésű művész, Faj­ka László tűzzománc-kiállítá­sa volt talán ez idáig a leg­látogatottabb. Azonban a nyári szünet után, itt nálunk is sokan vár­ják újabb fiatal alkotók mű­veinek bemutatását. Hadas Éva Lenke Nagykörös Jogosan fizettettek? Ez év június 10-én töltöttem be a 70. életévemet. Június 22-én a kézbesítő kihozta a televíziónyugtát, amit a fiam Rádiófigyelői FALURÁDIÓ. Minden bi­zonnyal sokan vagyunk, akik­nek igencsak hiányoznak egyik legkedveltebb lapunk, a Rádió és Televízió Űjság közvetlen hangú cikkei. Ter­mészetesen mindannyian meg­értjük, hogy ez a papírhiány következménye, s reméljük, csupán átmeneti állapotról van szó. Ha karcsúbb is a műsorfüzet, azért illő kíván­csisággal lapozgatom, amikor megérkezik. Ám mintha a kínálat \s soványabb lenne a megszokottnál. Ezt azonban aligha magyarázhatom az új­ságnyomó papír csökkenő mennyiségével. Nem-titkolom, hogy a Falu­rádió az egyik legkedvesebb műsorom. Miért is ne érde­Jelenet a váciak Vérzcki denővérek előadásából kelhetne egy ízig-vérig váro­si embert a mezőgazdaság helyzete?! Aggódva hallgatom az agrometeorológus előrejel­zéseit; gyűjtögetem magam­ban a búzatáblák termésátla­gait; átérzem az almatermesz­tők, a szarvasmarha-tenyész­tők gondjait. Megdöbbenek a határon kívüli, kirakatlan — de meg nem kötbérezhető — vagonok miatti kár nagysá­gán. Egyre tágabb, több, igazabb információ zúdul rám. napon­ta. Azonban mégis mind erő­sebb hiányérzetem támad. És ezt nemcsak ez az adás vált­ja ki bennem, hanem az egész műsorkínálat. Főleg a súlyos népgazdasági helyzet tűnik ki belőlük, de az em­ber, aki mindezeket magával cipeli — munkahelyéről ha­za, otthonról vissza; utcán, buszon, villamoson, közért­ben, áruházban —, valahogy háttérbe szorul. REGGELI CSŰCS. Nagyon örülök, hogy a kezdeti reális és rosszindulatú kritikai han­gok elültek ezen adás kö­rül. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a műsort elfogadták, ha­nem azt is: kialakult egyéni arculata, magára talált. Mi­alatt a csütörtöki korai órá­ban a riportokra figyeltem, egy betűrím jutott eszembe: a Reggeli csúcs Rova-tová'ob hangos magazinná magaszto­sul. Egy kis településről, Tis$a- alpárról kaptunk hangulatos képet, amelynek több tartal­mas gondolatából csupán egyet idézek. Az idős kosár­fonómestertől azt kérdezte a riporter: van-e elegendő vesz­sző? „Annak idején még szé­pen le volt takarítva a Tisza- part. Olyan vessző termett rajta, hogy ha jaj!” A válaszból a „le volt ta­karítva” kifejezés — szíven ütött. Azonnal megjelentek lelki szemeim előtt a — me­gyénkben bőséggel leledző — gyomverte senki-földek: falu­széli országúti részek árok­partjai; szeméttel telehordott tenyérnyi erdőcskék; gyárak­kal átellenben elhanyagolt la­katlan útfelek. Mennyi szeretet szólt az öreg kosárfonó hangjából, és keserűség: mert meglehet, hogy a Tiszának ennél az érintetlen gyöngyszeménél is hasonlókat tapasztal, mint mi szűkebb honunkban! (Bí­zom abban, hogy akinek nem inge, nem veszi magára ke­serves indulatomat. Termé­szetesen én is tudnék ellen­példákat sorolni. Csak azt nem értem: miért nem lesz a szórványos kezdeményezé­sekből egységes, erőteljes fo­lyamat?!) Valamiféle ösztönzőt lehet- ne-kellene találni. Nehezen hiszem el, hogy a gazdátlan kis területeket ne lehetne időnként lekaszálni, a csupasz kopár részekét fölásni és fű­maggal bevetni. Azt sem hi­szem, hogy amikről írtam, mások szemét nem bántják. Nem igaz, hogy ezekre nem jut időnk, energiánk. Valami­kor — remélem, néhány he­lyen még most is — meg­szólták azt, aki naponta nem söpörte fel udvarát, nem tett rendet a kerítésén kívül. Mert hiszen az is a mi földünk. Vennes Aranka günknek. Az alábbiakban eb­ből idézünk: Pátyon a Fazekas Mihály utca egyik szakaszán lakók kérték, hogy támogassuk őket a járdaépítésben. Ez négy csa­lád ingatlanát érintette, közü­lük három — közös összefo- ással — elkészítette a gya­logjáró rájuk eső részét. Sze­rintük gond az utolsó, a sa­roktelek tulajdonosaival volt. Ök ugyanis idős emberek, egy kisnyugdíjjal rendelkező há­zaspár, a feleségnek nemrég súlyos műtété volt. Számuk­ra — hogy ez se jelentsen akadályt a teljes járdaszakasz kiépítésében — nemcsak a murvát, hanem a szükséges cementmennyiséget is biztosí­totta a szakigazgatási szerv. A házuk előtt még kerítés sincs, ezért a gyalogjárót a meglévő kitűzött vonaltól 15 centiméterrel eltérően készí­tették el, hogy a későbbi ke­rítésalapozásnál az ne töre­dezzen fel. Az esetlegesen ke­letkező hézagot majd feltöltik. Ez a minimális törésvonal se nem balesetveszélyes, se nem csúf, sőt nagyon szép kivitelű munka. Még lépcsőt is építet­tek az alacsonyabban fekvő útszakasz megközelítéséhez. A járda ilyen módon való megépítésének tudomásul vé­tele a helyi tanács részéről nem tehetetlenség, nem is az egyéni érdek elvtelen érvé­nyesülésének tett engedmény, hanem ésszerű kompromisz- szum. Igen nagyra becsüljük azokat a társadalmi munká­sokat, akik mások hasznára is hajlandók tenni. Szerkesztői üzenetek E. J-né, Érd; Cs. M., Nagykő­rös: Olvasóinknak a legutóbbi Postabontásban azt üzentük; ér­tesíteni fogjuk őket az ügyükben megkezdődött vizsgálat befejezté­vel. Időközben azonban a Pest Megyei Hírlap terjesztéséért fele­lős Bartha István Járt a kifogá­solt postahivatalokban, és szer­kesztőségünktől azt kérte, hadd tájékoztathassa olvasóinkat 0 maga személyesen. Eleget téve a kérésének, most azt üzenjük, az ügyintézésen túl tőle várják a pontos információkat is. Azt ígér­te ugyanis, hogy személyesen fel fogja keresni olvasóinkat. A Pest Megyei Hírlap július 30-i Postabontásában Védjék az érdekeket címmel tettük közzé Wiedermann Gábor pá- tyi olvasónk levelét. A Páty Községi Tanács reagált az írásra és a közelmúltban dr. Andráskóné dr. Horváth Olga vb-titkár aláírásával elküld­ték válaszukat szerkesztősé­Véleaszol az illetékes Ésszerű kompromisszum

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom