Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-10 / 190. szám

J XV. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 10., SZERDA Katonai díszünnepség Aszódon Negyedszázada a Galga mentén átadása következett. Jant László őrnagy, az MHSZ Pest megyei titkára például a hon­védelmi nevelésben kifejtett munkát köszönte meg az ala­kulatnak egy vázával. A Petőfi Sándor laktanya már régóta viseli a költő ne­vét, de csak most kapott a névadóról szobrot Aszódtól és társközségeitől, Dómonytól, valamint Ikladtól. A mellszo­bor leleplezése előtt Oszter Sándor színművész szavalt el egy költeményt, majd Bagyin József tanácselnök mondott beszédet. Közölte, hogy ez a harmadik Petőíi-szobor Aszó­don. Bagyin Ervin tanácselnök is szalagot kötött a csapatzászlóra p Díszünnepséget rendez- ^ tek Aszódon, a Petőfi Sán- ^ dór laktanyában, a Ma- ^ gyár Néphadsereg 6145-ös '/, számú alakulata fennállá- ^ sának huszonötödik évfor- ^ duló.ja tiszteletére. Először 6 ünnepi csapatgyűlésen kö- ^ szöntötték az eseményt, ^ majd felavatták a névadó ^ költő szobrát. Ezután ka- ^ tonai díszebéd következett. ^ A vendégek laktanya- és £ technikai bemutatót tekin­ti tettek meg. Az ünnepi, csapatgyűlést az ebédlőben tartották. Egyed Rezső őrnagy, a parancsnok politikai helyettese köszöntöt­te a megjelenteket, köztük Komáromi István vezérőrna­gyot, hátországi és polgárvé­delmi parancsnokot. Az elnök­ségben helyet foglaltak a társ fegyveres testületek, a környe­ző települések, üzemek képvi­selői. Először díszparancsot olvas­tak fel, melyből kitűnt, hogy az alakulat fennállása során magas színvonalon teljesítette az alaprendeltetéséből adódó feladatait. Az évforduló al­kalmából díszvázát adomá­nyoztak az alakulatnak. A délutáni program a Ma­gyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese népi zeneka­rának fellépésével kezdődött, majd a gyöngyösi Vidróczki néptáncegyüttes következett. 'Madocsai, eleki, kunsági, rá- bavölgyi és szatmári táncaik­kal nagy sikert arattak. Nem is mehettek el az együttes lá­nyai egy-egy szál virág nél­kül, melyekkel a sorkatonák lepték meg őket. A Petőfi Sándor laktanya megtekintése során először egy átlagos körletet néztünk meg, s bepillantottunk egy al­egység ifjúsági klubjába. A következő állomás a csapat művelődési otthona volt. Ez több feladatot lát el. Emeleti galériájában Pálfy Gusztáv kiállítását nyitották meg ép­pen. Bemutatták az épületben helyet kapott tizenkétezer kö­tetes könyvtárat is. Itt a kato­nák sok újság között is válo­gathatnak. Néhány újságcím: Ezermester, Népművelés, Or­szág-Világ, Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság, Élet és Iro­dalom, Látóhatár, Új Írás, Kortárs, Magyar Hírlap, Pest Megyei Hírlap. Az aszódi ünnepséget este bál zárta a helyőrségi műve­lődési központban. Balázs Gusztáv A laktanya központi helyén leplezték le és - koszorúzták meg Petőfi Sándor mellszobrát környéken. Az alezredes szó­lott arról is, hogy kapcsolatuk a rendőrséggel, a Munkásőr­séggel és a honvédelmi szövet­séggel példaként szolgálhat. A csapatgyülésen elismeré­sek, kitüntetések, jutalmak Az NB 111 -as csapatok háza táján Bagi SE: Mátrai barangolás Béres László alezredes, pa­rancsnok ünnepi beszédében ismertette azokat a főbb állo­másokat, amelyek meghatároz­ták a csapat fejlődését. Fel­idézte 1967 januárját, amikor a Magyar Kábelművek csapat- zászlót adományozott az egy­ségnek. A kapcsolat megerő­sítéseként a 20. évfordulón újabb csapatzászlót kaptak. 1975 végén települtek Aszód helyőrségbe. A parancsnok tisztelettel gondolt az alapítókra és azok­ra is, akik a nagyközségbe érkezés után elősegítették a beilleszkedést a politikai, gaz­dasági és társadalmi környe­zetbe. Most jóleső érzés azt a kedvező légkört tapasztalni, amely az alakulatot övezi a Nagy tetszést aratott műsorá­val a gyöngyösi Vidróczki néptáncegyüttes, akiket a Ki mit tud?-ból is ismerhetünk A végén sem csattant az os­tor a megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokság 1987—88. évi küzdelemsorozatában. A körzeti rangadón a Bag ottho­nában legyőzte a Gödöllői SC-t, de akkor úgy tűnt, hogy hiába a győzelem, a másik fél jut tovább. A gödöllői együttes NB Hi­ba vezető útjáról már beszá­moltunk. Az új bajnoki év rajtja előtt most a szomszéd­vár bemutatása a soros. Az ezüstérmes Bag csupán egyet­len ponttal maradt le Dömsöd mögött, a dobogó legfelső fo­káról. Ezért sokan szinte kár­pótlásként fogadták a hírt: mi­vel a ráckevei Aranykalász nem tudja tovább fenntartani labdarúgó-szakosztályát, Bag nyert jogot Pest megyéi csa­patként az NB III-as szerep­lésre. De nem a Duna, hanem a Mátra csoportban. Sápi Zoltán szakosztályve­zetővel arról beszélgettünk, mit tettek az eddig eltelt idő­ben a sikeres őszi szereplés ér­dekében. A megállapodás után július 5-én kezdték az őszi felkészü­lést. Az első héten naponta egy-egy edzést tartott a csa­pat, pontosabban a 18 fős ke­ret. Július 22-én edzőtáboro­zásra utaztak. A korábban megszokott helyszínen, Jász­apátiban még nem készült el az új játéktér, ezért választá­suk Sírokra, a Mátra és a Bükk között elterülő, csodálatos kör­nyezetű településre esett. Na­gyon jó körülmények között teltek a napok. A várvendég­lő melletti szálláshellyel is elé­gedettek voltak, remek volt az ellátás. Ami a munkát illeti, na­ponta két edzésen vettek részt a játékosok. Három alacso­nyabb osztálybeli együttessel játszottak edzőmérkőzést. Hogy hogyan sikerült a fel­készülés edzőtábori része? Majd a bajnoki szereplés dön­ti el. Ám ha már említettük az edzőmérkőzéseket, a BKV Előre ellen Budapesten az el­ső meccsen 3-1-re nyert a ba­gi gárda. Ma, szerda délután, a Gödöllői SC ellen visszavágó mérkőzés következik, Bagón! A jelek szerint jól sikerült az átigazolásokkal erősíteni. Az Aranykalásztól Bagra iga­zolt Gerendái Géza jobbszélső és Szanyi Ferenc, aki több poszton is játszik. Karfáiról jött Bagra a környéken elis­mert tudású Nagy József bal­szélső, baloldali középpályás. Hajda László Nyergesújfalun rúgta a bőrt, most katona Aszódon és a bagiakat erősí­ti. Nagy érvágást jelent vi­szont Ecker Dániel távozása. Öt a Hatvan az NB II-es jo­gán elrabolta. Csapó Antal le­szerelt a honvédségtől. Vissza­ment Romhányba játszani. Ve­le még találkozunk, hiszen csapata szintén a Mátra cso­port tagja. Danielisz Pál az ősztől a Domony labdarúgója. Versegen kiárusítást terveznek Újra dobozokban a könyvek Művelődési központ Tavak, fürdők A gödöllői művelődési köz­pont aulájában a közérdekű tudnivalókat bemutató táblán rendszeresen találkozunk kép­riportokkal is. Ezúttal a téma ismét örökzöld és különösen nyáron sokakat foglalkoztat. A fotókon a város régi és mai tavairól, fürdőiről láthatunk keresztmetszetet. Három fény­kép emlékezik a szent-jakabi íófürdő egykor volt állapotá­ról. A kastély strandjának je­lenéről két fotó értesíti a nagyközönséget. Hasonló mondható el a blahai strand­ról is. Egy felvétel mutatja be az Üjréti-tó jelenét. Most ké­szült a fotográfia a volt Ma­lom-tóról, melyen ma a MUOSZ-horgásztanya talált otthont. A sort az agráregye­tem strandjának bemutatása zárja. Napjainkban sokan ott keresnek felüdülést a kelle­mes melegben. A nyár elején új óraszíjat vásároltam, s azon nyomban fel is rakattam az órámra. Talán tizenöt másodpercebe került az órásnak, aki az apró mun­káért húsz forintot kért. őszin­tén szólva sokalltam, bár­mennyire is nyugtatgattam magam, hogy húsz forint nem pénz, s különben is, lehet, hogy otthon nekem — megfe­lelő szerszámok híján — két­szer tíz percbe is belekerült volna, némi idegeskedés és ál- dásdörmögés közepette. Mind­ez Pesten történt. A napokban ismét órásnál jártam, ezúttal Gödöllőn. Nem is az enyémmel, csak megkér­tek rá, hogy javíttassam meg. A Dózsa György úti kis mű­helybe nyitottam be. Kissé szégyenkezve húztam elő a két darabban levő szerkezetet, ami arról árulkodott, hogy egy kontár avatatlan kezekkel tur­kált benne, s még összerakni sem tudta, a szakemberek pe­dig sosem dolgoznak szívesen kontárok után. f* *> • Az órás, miközben megszem­lélte és SZerélgette, udvariasan, adta tudtomra, hogy ez nem egy ócska szerkezet, vétek hoz­záértés nélkül belenyúlni. Két- három percet várakoztam, s a két darabban hozott, ennélfog­va használhatatlan időmérő másodpercmutatója ismét el­indult. — Mennyivel tartozom? — kérdeztem, amikor átvettem az Atlanticot. s a válaszra alig­hanem tátva maradt a szám: — Nem tartozik semmivel, nem csináltam semmit. Biztosan igaza volt, szakmai értelemben talán nem csinált A bagiak a nyári kánikulá­ban arra is jó példát mutat­tak, hogy nem engedték ki­égni gyepszőnyegüket az aszá­lyos hetekben. Igaz, a múlt hé­ten jelentős csapadék hullott, de korábban a Galgából és az Egres patakból szippantott víz­zel igyekeztek pótolni a víz­hiányt. Következik tehát az augusz­tus 14-i nyitány. Az NB III újonca itthon kezd a Recsk ellen. Sokan úgy vélik, hogy a labdarúgócsapat nemcsak a helybeliek kedvence lesz, ha­nem a Galga mente képvise­lője a nemzeti bajnokságban. Számos nézőt várnak a kör­nyék településeiről. Például Kartalról, ahol most — talán nem tévedünk — lényegében megszűnt a foci varázsa. Máris örömteli tény, hogy nem egyszerre játszanak hazai pályán a bagiak és a gödöl­lőiek. Ez is a szurkolók érde­keit szolgálja. Akikről még el­mondhatjuk, hogy most na­gyobb kirándulásokra készül­nek, mint eddig. A megyei el­ső osztályú bajnokságban az idegenben játszott mérkőzé­sekre mindig népes tábor kí­sérte a piros bagiakat. Tágulni fog a kör, ezentúl egész Észak- Magyarország lesz vándorlá­saik színtere. Szeretnének jól szerepelni és arra gondolnak, hogy nem elég csupán bennmaradni. Hi­szen, amikor a megyei első osztály újoncai lettek, az ötö­dik helyen végeztek! Azt is remélik, hogy nem lesznek mos­tohák a Pest megyei csapatok között csak azért, mert a Mát­ra csoportban egyedül képvi­selik a többieket. A vérségi klubkönyvtár ál­lománya az év elején megha­ladta a nyolcezer-háfomszáz kötetet, ami öröm is. gond is. Miért gond? Az utóbbi évek­ben bekövetkezett, viszonylag gyors, számszerű gyarapodás miatt szűkké vált a kéf egy­másba nyíló heljúségből álló intézmény meglévő polcrend­szere, s a könyvek egy része már ismét dobozokban van, mint néhány évvel ezelőtt. Akkor azonban még lehetett a polcokat a mennyezet felé magasítani, most viszont már arra sincs lehetőség. Fehér Mihályné könyvtáros más megyebeli könyvtárak példáját követve a leselejte­zett könyveket két csoportba válogatta, s a használhatatlan­ná váltakat papírgyűjtésbe ad­ta, másik részüket pedig kiáru­semmit, csak annyit, hogy a két darabban levő, nem mű­ködő szerkezetből e rövid idő alatt ismét óra lett. Pontosan járó óra, újból használható eszköz. Ilyen is van: szaktu­dás és emberség együtt, rang­sorban megelőzve a pénzt. Példás magatartásbeli alapál­lás. Született: Blaubacher Ni­kolett, Aszód, Ságvári Endre utca 18., Búzás Bence Álmos, Aszód, Hunyadi utca 10 a., Duhonyj Boglárka, Aszód, Dó­zsa György út 18.. Búzási Ka­talin, Aszód, Rákóczi utca 12., Unghi Adrienn, Domony, Ady Endre utca 12., Fristácki Ani­ta, Iklad, Sport utca 12., Ke­serű Bálint, Aszód, Madách tér 14., Teliér István, Aszód, Berkes utca 23., Andó Gábor Péter, Aszód, Kossuth Lajos utca 11., Geiger Ágnes, Aszód, Széchenyi utca 15., Haraszti Csaba, Aszód, Madách tér 17., Kékesi Tünde, Iklad, Szabad­ság út 37/a., Sápi Dalma, Aszód, Falujárók útja 5 7., Ecker Katalin, Iklad. Szabad­ság út 33., Kuti Anikó, Iklad, Csokonai utca 27. a. Névadót tartott: Král Lász­ló és Varga Zsuzsanna: Ad­rienn, Aranyos Péter és Tan­kó Judit: Alexandra Virág nevű gyermekének. Házasságot kötött: Kertész Róbert és Sárközi Gabriella, Jelencsik Árpád és Ivancsó Andrea, Tóth Attila és Kon­koly Rita, Herczeg Attila és Maródi Ilona, Pikács János és Oláh Szilvia, Prima Lász­ló és Halász Rita, Asztalos Tamás és Liptai Gabriella, Pénzes Gábor és Zsidai Ág­nes, Ecseri István és Szovics Anna. Mint arról már hírt adtunk, most is megrendezik Gödöllőn az Alkotmány Kupát. A kis­pályás labdarúgótornára tíz csapat nevezett. A szövetség­ben megejtették a sorsolást és ezek szerint a két csoport­ban a következőképpen ala­kult a párosítás. I. csoport: Tangazdaság, Gépgyár I., Szada Tanács, Híradás, PM Volán. II. csoport: Afész I., HTÜ, Viktória, Fortuna, ÁTK. Augusztus 8-án: 16.45 Tan­gazdaság—Gépgyár, 17.30 Afész—HTÜ, 18.15 Szada T.— Híradás, a PM Volán és az ÁTK szabad, 19.00 Viktória— Fortuna. Augusztus 10-én: 16.45 Tan­gazdaság—Szada, 17.30 Afész —Viktória, 18.15 Gépgyár— PM Volán, 19.00 HTÜ—ÁTK, a Híradás és a Fortuna sza­bad. Augusztus 12-én: 16.45 Tan­gazdaság—Híradás, 17.30 sításon kínálta ötforintos egy-- ségáron az érdeklődőknek. Az akció, amely csaknem kizáró­lag gyerekeket csábított be a könyvtárba, nem tekinthető sikertelennek — dacára an­nak, hogy jócskán maradt meg a kínálatból — mivel több mint kétszáz kötetet vittek el a böngészők. Való­színűleg újabb kiárusítás is lesz majd, szélesebb körben megszervezve, hiszen olyan nagyságok művei várnak még gazdára, mint Lev Tolsztoj, Csehov, a magyarok közül Jó­kai, Illyés Gyula. Tanfolyamok Szeptembertől A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezetőképző és To­vábbképző Intézete húsz tan- folyamot indít 1988 szeptem­berétől, jórészt Budapesten. Az ajánlatok között tallózva érdekesnek tűnik az elmara­dott térségekben működő me­zőgazdasági nagyüzemek gaz­dálkodásának segítése című tanfolyam. Ezen bevált meg­oldásokat és újabb lehetősége­ket ismertetnek az érdeklődők számára. A dunántúli részve­vőknek Kaposváron, az észak- magyarországiaknak pedig Salgótarjánban rendezik meg a kurzust. Elhunyt: Hibó István, Aszód, Csengéi utca 20., Lau- kó Pál, Iklad, Szabadság út 49 b., Bogyai János, Aszód, Petőfi út 17., Juhász József, Iklad, Szabadság út 107. Kin- ka József, Aszód, Berkes utca 4., Neukrichner Mária, Aszód, Falujárók útja 5/12., Asztalos Istvánné, Aszód, Rákóczi u. 2/a., Kollár János, Domony, Fő út 4L, Körmöndi Sándor, Aszód, Nyár utca 12. A nap programja Helytörténeti gyűjtemény: A. gödöllői művésztelep 1901 —1920, Természeti környeze­tünk kiállítás, Erzsébet király­né-emlékszoba, kiállítás, meg­tekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente népművé­szete, állandó, kiállítás, meg­tekinthető 10—18 óráig. Az inkák kincse. Színes, magyarul beszélő bolgár— NSZK—spanyol—perui ka­landfilm. 4 órakor. Halálraítéltek utcája. Szí­nes, magyarul beszélő auszt­rál film. 6 és 8 órakor. Afész—Fortuna, 18.15 Szada— PM Volán, 19.00 Viktória— ÁTK, a Gépgyár és a HTÜ szabad. Augusztus 15-én: 16.45 Tan­gazdaság—PM Volán, 17.30 Afész—ÁTK, 18.15 Gépgyár— Híradás, 19.00 HTÜ—Fortuna, a Viktória és a Szada szabad. Augusztus 17-én: 16.45 Gép­gyár—Szada, 17.30 HTÜ—Vik­tória, 18.15 Híradás—PM Vo­lán, 19.00 Fortuna—ÁTK, a Tangazdaság és az Afész sza­bad. Augusztus 20-án: 9.00 óra­kor a 3. helyért a két csoport második helyezettjei, 10.15- kor a két csoport győztesei az első helyért mérik össze ere­jüket. A selejtező mérkőzések két­szer húszpercesek, a döntők kétszer harminc percig tarta­nak. A mérkőzések színhelye a Szabadság téri sportpálya. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Az crásmííheiybcn Nem történt semmi? B. M. Aszódi anyakönyvi hírek Az Alkotmány Kupáért Csoportbeosztás, sorsolás * M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom