Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-05 / 159. szám

8 19S8. JÜLIUS 5., KEDD ■ I—.■ ',. m iMdnMaMInMaMNÉMMMtMMMl REK HUJI, 1988. július 5., kedd. • Emese, Sarolta napja. A nap kél 4.53 — nyugszik 20.44 órakor. A hold kél 23.52 — nyugszik 11.49 órakor. ü E rftKYjfßrTixrgRTiy Nagyon meleg és többnyire napos idő lesz. Csak délután növekszik meg a gomolyfclhő- zet, és helyenként zápor, zi­vatar várható. Napközben megélénkül a déli szél. A hő­mérséklet napközben 29 és 34 fokig emelkedik. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács dr. Űjfa- liíssy József Kossuth-, SZOT-, Erkel-, Apáczai Csere János- díjas egyetemi tanárnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektorának, zenepe­dagógiai tevékenysége elisme­réseként, rektori megbízásá­nak lejárta alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság arany­koszorúval díszített Csillag­rendje kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetést Czibere Tibor művelődési miniszter hétfőn adta át. íj gabonatároló Befejezéséhez közeledik a ceg­lédi Kossuth Tsz 3 ezer tonnás gabonatárolójának felújítása. Az idei termés már a repülő­gép hangárjához hasonló mé­retű tárolókban várja majd az értékesítést — télre pedig a kombájnok kapnak ott fedett helyet. Turcsik János, a gazda­ság kőművese a téglafal beton­koszorúját készítette éppen ott- Jártunkkor. (Aszódi László An­tal felvétele) — Kisnémediek felajánlása. A kisnémedi Aranykalász Termelőszövetkezet budapesti szolgáltató, ipari és kereske­delmi igazgatósága az egység- vezetők és a dolgozók legtel­jesebb egyetértésével úgy ha­tározott, hogy 100 ezer forin­tot ajánl fel az itt leteleped­ni szándékozó magyar nem­zetiségű román állampolgá­rok megsegítésére. Ezenkívül lehetőséget nyújtanak közülük néhány személynek ahhoz, hogy a szövetkezetnél munkát vállaljanak. Egyúttal biztosít­ják munkásszálláson történő elhelyezésüket is. LENDVAI ISTVÁN SZÁZ ÉVE született Budapesten, és Szom­bathelyen halt meg Lendvai — eredeti nevén Lehner — István (1888—1945) újságíró, költő és műfordító. Előbb Szegeden, majd a fő­városban dolgozott különböző lapoknál, miközben már versei is megjelentek az Élet című fo­lyóiratban, illetve a Nyugat­ban. Az első világháborút kö-: vető időszakban az úgynevezett „keresztény-nemzeti” jobbolda­li irányzathoz csatlakozott, an­nak volt jellegzetes képviselő­je. A második világháború kez­detén elfordult régi elveitől, a Magyar Nemzet munkatársa lettr A német fasizmus egyik legélesebb bírálójaként bátor hangon leplezte le a hitlerizmust és a nyilaskeresztesek jobbol­dali törekvéseit. 1544. júliusban börtönbe került, ahol meghalt. Gödöllőiek, moszkvaiak, rigaiak Nemzetközi építőtábor A Gödöllői Agrártudományi Egyetem nemzetközi ifjúsági építőtáborába a nyolcvan ma­gyar „táborozó” mellett har­mincöt- diák a szovjetunió­beli társegyetemekről érke­zett. hogy egy hónapot közös munkával, együttes szórako­zással töltsön a gödöllőiek­kel. A moszkvaiak magyar társaik mellett az újonnan épülő gödöllői gimnáziumon dolgoztak a múlt héten. A let­tek Veresegyházon útépítés­ben, parkosításnál segédkez­tek, a települést szépítették. A napi munka mellett ter­mészetesen bőven jut idő szakmai tapasztalatcserére és Érvényben : július 3-1 öl Válni aáríol janiok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egységre forintban — Bolgár vendégek. Ha­zánkban szerepel a Bolgár Néphadsereg Ezüst Csillag esztrádegyüttese. A katona­vendégek július 5-én este 18 órakor Nagytétényben az If­júsági Házban, majd másnap 6-án szerdán Cegléden, a Kos­suth Lajos Művelődési Ház­ban lépnek fel este 19 órakor. Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma (a, Holland forint ír font Japán yen (1000) Jugoszláv dinár (1000) (b) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz Ura (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) 8 241,63 3 803,34 127,61 703,48 1 116,77 702,85 b) 33,34 2 371,4» 7 171,70 361,33 20,00 3 979,13 17 259,85 728,37 2 672,19 36,01 379,70 32,65 40,13 3 212,96 771,57 4 872,46 5 538,77 8 751,43 4 038,60 135,51 747,00 1 185,85 841,89 35,40 2 518,17 7 615,32 383,68 21,24 4 225,27 18 327,47 773,43 2 837,47 38,23 403,18 34,67 42,61 3 411,70 819,29 5 173,84 5 881,37 (a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-cs. (b) Bankközi és vállalati elszá­molásoknál alkalmazható árfo­lyam: Görög drachma 34,34 34,40 Jugoszláv dinár (1000) 20,60 20,61 Az évszak slágerei Gyerekpólók Bulgáriából Ilyenkor nyár elején Ismét számba kell venni az ember­nek a ruhatárát, s még a pénz­szűke időben is be kell sze­rezni a legszükségesebb da­rabokat. Megyénk üzleteinek nagy részét a Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Válla­lat látja el. Soha ekkora érdeklődés nem volt az olcsóbb termékek Iránt, mint ezekben a hóna­pokban, így elsősorban az ala­csonyabb árfekvésű ruhákat igyekeznek megvásárolni a kereskedők. Majd öt eszten­deje szállít boltjaiba a PRK tajvani importpólókat, ame­lyeket a férfi vevőknek ötfé­le fazonban és négy színben kínálnak. Török alapanyagból, de hazai készítésű Lacoste mintára előállított trikókról is gondoskodott a vállalat, s eze­ket folyamatosan küldik a me­gye boltjaiba hat-hét színben. Szintén török alapanyagból ál­lítják elő a közkedvelt sza­badidőruhákat, amelyeket négy színben forgalmaznak. Az évszak slágere vitatha­tatlanul a fürdőruha, amelye­ket az üzletek vezetői közvet­lenül a nagykereskedelmi cé­gektől szereznek be. Ezek nyolcvan-kilencven százaléka megérkezett a boltokba. Bakfis- és felnőttméretű nyári ruhákat rendeltek meg szinte az ország minden ré­széből, melyek viszonylag ol­csók, de akadnak kis szériá­ban készült drágább és igé­nyesebb kivitelű termékek is, amelyeket a Contéx szállít a PRK-nak. Sajnos a gyermekholmik nem lettek olcsóbbak az el­múlt hónapokban, így ezek­ből nagyon óvatosan rendel­tek a kereskedők, hiszen a ma­gas áraktól nemcsak a vevők, gyakran maguk is megijed­nek. Áruházi csere kereté­ben sikerült azonban besze­rezni olcsó bolgár gyerek­pólókat. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből szlovák televízió 11.20: Elégedetlen nő. Tévéjáték, 1. rész 18.35: Objektív. Magazin 18.30: Távlatok 20.00: Elégedetlen nő. Befejező rész 21.20: Dokumentumfilm 22.15: Komoly zenei koncert 2. MŰSOR 18.15: Kelet-szlovákiai magazin 18.*0: Fiatalok tévéklubja 22.00: Világhíradd 22.15: Látogatás a tenlngrádl Orosz Múzeumban. Dokumentumfilm 22.15: Kérem a következőt! RADIO ES TV MESO RAB OL 4.30: 8.00: 8.05: 8.15: 8.20: 8.50: 9.oq: 11.00: 11.31: 12.00: 12.30: 13.00: 14.00: 14.10: 14.25: 14.30: 15.00: 15.20: 15.40: 16.00: 16.05: 17.00: 17.00: 17.28! 17.45: 18.02: 18.14: 18.30: 19.05: 19.30: 20.25: 20.55 20.59 22.00 22.30 23.35 24.00 0.10 0.15 4.30 6.00 6.05 8.00 8.05 9.00 KOSSUTH RÁDIÓ 9.05: Jó reggelt! 9.30: Hírek. Időjárás 9.40: Műsorismertetés 11.00: Mai programok 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.10: Külpolitikai Ügyelő 11.30: Napközben 12.00: Demeter János 80 éves : A Pickwick klub 12.10: Déli Krónika 13.00: Bartók — Hegyeshalomnál 13.05: Klasszikusok délidőbcn 13.45: Hírek. Időjárás 14.00: Magyarán szólva 14.50: : Orvosi tanácsok 15.00: Dzsesszmelódiák 15.05: „A jó tanács” 15.15: Zeneiskolások muzsikálnak 17.30: Bioritmus 18.30: Hírek. Időjárás 19.00: : Szívesen hallgattuk 19.05: : Megtartliatjuk-e 20.00: a tehetségeinket? 20.25; : Részlet Bartók Mikro- 20.35: kozmoszából 21.00: : Bartók ravatalozása 21.05 : Hagyományápolók 21.33 : Beszélni nehéz 22.20 : Hol volt, hol nem volt.• 23.00 : Est! Magazin 23.10 : Az Esti Magazin melléklete 23.50 : Az ablakok fontossága 0.15 : Lakáshelyzetek : „Részeg virágok és darázs- 6.00 szó” 9.03 : Haneportrék 9.08 : Hírvilág 10.00 : Fábián Márta és Szakály 11.04 Ágnes cimbalmozík 11.39 : SibeHus: VII. szimfónia 13.00 : Hírek. Időjárás 13.05 : Himnusz 14.00 : Éjfél után 14.25 PETŐFI RÁDTÖ 15.00 : Reggeli zenés műsor 15.20 : Hírek. Időjárás. Útközben 16.00 : Reggeli csúcs 17.01 : Hírek. Időjárás 17.50 : Napraforgó 18.30 : Hírek. Időjárás. Útközben 19.00 Népdalkörök pódiuma Sportvilág Rivaldafényben Hírek. Időjárás. Útközben Világújság Térkép és útravaló Balaton rádió Hírek németül, oroszul és angolul Népdalfeldolgozások Hírek. Időjárás. Útközben Nyitnikék postája Időjárás- és vízállásjelentés Abody Béla és barátai Maximális sebesség nincs Hírek. Időjárás. Útközben Könyvről — könyvért Csúcsforgalom Kamasz-panasz Talpalávaló Hírek. Időjárás. Útközben Csak fiataloknak! Kérted — hallgathatod Venezuelai népi dallamok Botrány a tőzsdén Hírek. Időjárás. Útközben Az aranyszamár Nótaest * Messze, messze . • • Hírek. Időjárás A dzsessz története Paudits Béla énekel Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ Muzsikáló reggel Időszaki kiállítások A sevillai borbély Zenekari muzsika : Zenetörténeti értéktár : A sóhajok hídja : Hírek. Időjárás Rockzene CD-n Láng István fúvósműveiből : Zenei tükör : Operaáriák : Dráma : Vercblcs Ibolya énekel : Két versenyző : Kamarazene : Na mat.ernjem jeziku : Hírek.Időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.35: XIII. nemzetközi Bartók Béla-kórusverseny 20.05: Zenekari muzsika 21.10: Régi magyar dallamok 21.34: A levéltár csendjében 22.00: Gounod operáiból 22.26: Az Eloy együttes albuma 23.05: Egy úr Khalkisz felé 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 10.20: Tévétorna nyugdíjasoknak 10.25: Képújság 10.30: Szünidei matiné 11.25: Heltai Jenő: Menazséria 12.25: Bartók Béla hazatérő ham­vainak ünnepélyes fogadta­tása 12.Ő5: Mozgató 13.05: Képújság 17.20: Hírek 17.25: Bartók Béla hamvainak ünnepélyes fogadtatása 17.55: Egy város emlékezete 18.15: Három nap tévéműsora 18.30: Tévétorna 18.35: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal 19.00: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05: Eltűnt otthonról 20.55: Stúdió ’88 21.40: Felkínálom 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.35: Képújság 17.40: Hírek román nyelven 17.45: Országos ökölvívó- bajnokság döntői 18.45: Sakk-matt 19.05: Mindenki tanköteles 20.00: Képújság 20.05: Szent György-nap Sombere­kén 20.40: Bartók-bemutatók nyomában 20.50: Bartók: III. zongoraverseny 21.15: Híradó 2. 21.30: Régi magyar táncmuzsika 21.40: Kedves Arthur 22.35: Képújság MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30H2O perc 6.15: A megújulás útján. Dokumentumfilm 1.25: Rajzfilm 8.20: Kamarazene 9.15: Hírek 13.30: Hírek 13.45: A Mari Állami Körűi koncertje 16.05: Az Aral-tó megmentés* 15.05: Hírek 16.10: Gyerekfilm 16.10: Az iskolai élet demok­ratizálása 16.45: Világhlradö 17.05: Dokumentumfilm 17.30: tró és kritikus párbeszéde 19.00: Hfradö 19.40: Az átalakítás reflektor­lényében 19.50: Kentaurok. Film, L rés* 20.55: Világhlradö 21.05: Dokumentumfllm 21.30: Délibáb. Film, 2. rés* 22.40: Hírek 22.45: R. Gadzstjev operettjeiből vidám szórakozásra is. Az el­múlt napokban például sport­délután keretében — egyebek között — a külföldi és a ma­gyar női válogatott „focicsa­patok” mérhették össze erejü­ket. Kellemesen emlékeznek vissza arra a nemzeti estre is, ahol a lettek különleges éte­leikkel ismertették meg tár­saikat. E héten a moszkvaiak, majd a magyarok következ­nek nemzeti gasztronómiai bemutatóval. A külföldi ven­dégek a magyar hallgatókkal együtt egy hajókiránduláson már megismerkedtek Szent­endre nevezetességeivel. A hétfő esti program fénypont­ja a kiserdei tábortűz volt. A munka mellett hasonló élményekben lehet részük a magyar cserepartnereknek a Moszkva és Riga melletti ha­sonló jellegű nemzetközi épí­tőtáborokban Is. X. z. Eszik a hivatal Esznek. Mégpedig megfon­toltan és alaposan. Az ügy­felek pedig várnak. Ki arra, hogy pénzt fizessen be, vagy nagyobb összeget vegyen fel. De a hivatal eszik. Ott, az ügyfelek orra előtt. Az em­bernek reflexszerűen rághat- nékja támad — érezvén az olasz felvágott szagát, hall­gatván a kemény húsú zöld­paprika harsogását. Esznek és beszélgetnek ország-világ sze­me láttára. Elhiszem, hogy a jóízűen falatozók többsége — lévén, hogy itt csak nők dol­goznak — elfoglalt, a reggeli rohanáson túllévő édesanya. Nem jutott ideje még az evés­re. Éhes — de ez magánügy! Nem merek előállni azzal a javaslattal: nyissanak egy órá­val később, úgy nyoic-kiienc között, akkor otthon reggeliz­hetnének. Ez sem jó, mert is­merem már magunkat annyi­ra, hogy ha később nyitnak az érintettek, később is reg­geliznek. Eszik a hivatal. Egészségük­re! Egyenek is/mert az éhes ember ingerültebb, netán go­rombább is a kelleténél. Mind­össze azzal a szerény javas­lattal hozakodnék elő: leg­alább ne az ügyfelek orra előtt táplálkozzanak ... V. E. Szárazon termeszthető rizs Alsónémedi kezdeményezés Megyénkben több helyütt is próbálkoztak már a rizs ter­mesztésével. A téeszek, gazda­ságok igyekezetét nem kísérte a további kísérletezésekre ösz­tönző siker. Ügy tűnik, hogy Alsónéme- din, a Közös Üt Szakszóvetke­zetnél egy reményt keltő vál­lalkozásba kezdtek. Idén öt hektáron vetettek úgynevezett szárazon termeszthető rizst, A szentesi kutatóintézetben ki­fejlesztett ÖKI—6-os három­naponként igényli az öntö­zést. Az első év biztató ter­mést ígér. Ha valóban bevá­lik ez a trópusokon kiválóan termeszthető fajta, hazánkban is nagy karrier vár rá. Elvették a jogosítványát A helyszínen meghall Elgázolta. Szobon Horváth Gyula 38 éves gépkocsivezető teherautóval elütötte Czipó István 61 éves kerékpárost, aki súlyosan megsérült. Nem adott elsőbbséget. Cse- mőn Kovács István 46 éves traktoros kerékpárral nem adott elsőbbséget egy személy­autónak, mellyel összeütközve súlyos sérüléseket szenvedett. Szabálytalanul előzött. Bu­daörsön Galyas Géza 21 éves betanított munkás motorke­rékpárral szabálytalanul elő­zött és egy parkoló személy­autónak ütközött. Utasa, Ná- nási Györgyi 21 éves ellenőr súlyos sérüléseket szenvedett. A motorkerékpáros könnyeb­ben megsérült Megcsúszott. Pusztavacson ifjabb Godó József 17 éves ta­nuló személygépkocsival meg­csúszott és egy fának ütközött. Utasa. Nagy István 18 éves ta­nuló megsérült. Felborult. M3-as autópálya 17-es kilométerénél Kubász Fe­renc 19 éves műszerész motor- kerékpárral felborult és meg­sérült. A Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.) felhívja a munkavállalók figyelmét, hogy a i*evtli Vállalat (Budapest VII., Dohány u. 16-18.) a következő munkakörökbe fftfi it ka társakat keresi a Budapest V., Királyi Pál u. 11. szám alatti telepére érettségizett kontírozó könyvelőt és pénzügyi előadót (lehet kezdő is). (Rugalmas munkaidő. Érdeklődni lehet a 174-569-es telefonszámon.), a solymári gyáregységébe építész vagy faipari végzettségű munkatársakat számitógépes rendelésfelvétel és termelésirányítási munkaterületre. (Érdeklődni lehet a 222-019-es telefonszámon.) • Jelentkezni lehet még a Munkaügyi Szolgáltató Irodánál személyesen vagy a 852-411-es telefon 191-es és 149-es mellékén Szabó István és Váry Tiborné ügyintézőnél. Kanyarodás közben. Isasze- gen Szentesi Tibor 19 éves ke­rékpáros figyelmetlenül kanya­rodott balra és egy személy­autónak ütközve súlyosan meg­sérült. Ittasan vezetett. Dunake­szin a 27 éves Boros József személygépkocsival áttért az úttest bal oldalára és ott egy másik személyautóval karam­bolozott. A másik gépkocsiban utazó 34 éves Juhász Terézia megsérült. Az ittasan vezető Boros Józsefnek a rendőrök elvették a jogosítványát. Tilos jelzés ellenére. Farmos külterületén egy vasúti átjá­róban egy személyvonat elütöt­te Kovács Imréné, 87 éves nyugdíjas, tápiószentmártonl lakos gyalogost, aki a helyszí­nen meghalt. A vizsgálat ed­digi megállapítása szerint a gyalogos a fénysorompó tilos jelzése ellenére akart átmen­ni az átjárón. Súlyosan megsérült, Zsám­bokon Bajnóczi József 71 éves nyugdíjas, kerti traktorral fi­gyelmetlenül kanyarodott bal­ra és egy teherautónak ütköz­ve súlyosan megsérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. Felborult a gumimatrac Vii.be fulladtak Két halálos áldozata volt a hétvégi kánikulában a figyel­metlenségnek, a könnyelmű strandolásnak. Kvapil Sándor 43 éves la­katos, budapesti lakos, a fele­ségével együtt az őrbottyáni strandon fürdÖzött. Mindketten fogyasztottak alkoholt. Gumi­matraccal mentek a vízbe, mely a parttól körülbelül 15 méter távolságra felborult, és felhevült testtel beleestek a kb. 2 méteres vízbe. Kvapil Sán­dor életét vesztette; halálát szívelégtelenség és fulladás okozta. Feleségét sikeres élesz­tős után kórházba szállították. Szabó János 66 éves nyug­díjas, fóti lakos, a fóti hor­gásztóban fürdött. A nádas résznél, ahol kb. 170 centimé­ter mély a víz, hirtelen elme­rült. Horgászok hozták a fel­színre, de ekkor már halott volt. Halálát fulladás okozta. nrCT A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő- IBárd Andrái — iLwl Főszerkesztő-helyettes: Arkus István. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANY1TOSZAM: 1445' — ________________________ Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja­7 343-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIOKSZERKESZTOSÉGEINK: CEGLÉDI J1IRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. .19. 3701. Telefon: 11-400,— ÉRDI HÍRLAP, Érd, Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. SÍ. 2201. Telefon: 157 ^NAGY­KÖRÖS! HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-396. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető• Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Híriap-előfizetést és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10,'a — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft: la oldal 2 20 Ft Előfi­zetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft: egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index; 25 061 HU). ISSIí 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap), ISSN 0209—5167 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—:1957 (GüdöUöi Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monon Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0L0J—2759 (Vád Hírlap), * ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom