Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-06 / 160. szám
Nem csak málna... A ribizli kitett magáért A Börzsöny lejtőin minden várakozást felülmúlt a ribizli- termés. Képünkön a Gál család és Verebes Sándorné szorgoskodik (Vimola Károly felvétele) Felvásárlói szemszögéből már vizsgáltuk az idei .málnahelyzetet, most a termelőket kerestük meg. akiket ezekben a napokban barnára vagy pirosra sült arccal és karokkal a gyümölcsösökben lehetett megtalálni. Nem lenne helyes azonban csak a málnára gondolni. Most van például a ribizliszüret ideje is. Biztos vevők Vámosmikolán a piros ribizli valóban kitett magáért. Az óriási fürtöktől néha földig hajolnak az ágak. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet területe ez, ahol ottjár- tunkkor kézzel szedték a termést. Péter ■ Ferencet, a gyü- mö!cstermesztési főágazat vezetőjét a perőcsényi irodában találtuk meg, és a hozamról kérdeztük. Elmondta, hogy már elkezdték szedni a fekete es a piros ribizlit. A málnával ' Sietni kell, mert a nagy meleg, és a kevés csapadék miatt megsülnek a szemek. Utána majd a meggy következik. A bérbe adott területek gazdái maguk művelik a vállalt részt, de a felvásárló csak a termelőszövetkezet lehet. Az árak ennek ellenére nem mariadnak el a környező településeken fizetettektől. A szövetkezetnek biztos vevői vannak, amelyek igényeit mindenképpen ki kell elégíteni. Ezek a Csongrad Megyei Zöldért és két hűtóház, a dunakeszi és a kecskeméti. Kis tételben osztrák exportjuk' is lesz. ' A főágazat-vezető szerint a málna esetében a szövetkezet szempontjából az árak ma nem reálisak, 50-60 forint volna a még elfogadható, de hetvennél olcsóbban már senki nem adja szívesen. Hét felvásárlóhelyük van, ezek egyikére tértünk be. Szomorúan, a megszedett ládák mellett néhány üressel érkezett egyik-másik szedő, ök már dél körül végeztek. Csak ennyi- volt aznapra. Egy kicsit elszámoltuk magunkat — mondták, akik így jártak. Alig győzik Nem messze a ribizlisben a Gál családot találtuk, akik éppen fordított helyzetben vannak. alig győzik. Igaz, ennek a gyümölcsnek az ára csak harmada, negyede a málnáénak, ők mégse szomorkodnak. D. Z. Társadalmi munka a Kálváriáért A KDIB támogatásával Lapunk hasábjain a közelmúltban adtunk helyet a Váci Városvédők és Városszépí- tők Egyesülete felhívásának a Kálvária és környéke rendezésére. A társadalmi munkaakció megkezdődött, s augusztus 5-ig tart. Ebben az időszakban, bármelyik napon, reggel 8 és este 2Ö óra között, bárki jelentkezhet társadalmi munkára, s szakmai irányítás mellett dolgozhat a terület- rendezésen. (Aki nem tud szerszámot vinni, annak a kommunális költségvetési üzem kölcsönöz.) A Váci Városvédők és Vá- rosszépítők Egyesülete elsősorban a városukért tenni akaró polgárok segítségét kérte. de támogatásért fordult a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság Duna-balparti területi bizottságához is. Forogj, idegen! Forogj csak, idegen! — A vidéki úgyi9 csak ál) és bámul, ha időnként eljut a fővárosba. Mindig új látnivaló, mindig új színek. Megannyi turistacsalogató. Minden alkalommal felfedezek új üzletet, vagy ha mást nem, egy új feliratot, reklámot. Persze, hogy forog az Idegen! Legutóbb valami mást fedeztem fel. Egy meglehetősen szerényen öltözött férfit, ült a Majakovszkij utcai járdán, előtte már sok-Rok napot, hónapot, évet látott sapkája — egyelőre üresen. Ö is csalogatta a turistákat, imigyen: Ajlávjú améri- káni, ájlávjú amerikáni... — nos E bizottság javaslatára, a társadalmi munkaakció technikai költségeihez való hozzájárulásként. a KDIB elnöke 35 ezer forint előzetes támogatást biztosított. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 16«. SZÄM 1988. JULIUS 6., SZERDA Regionális konferencia Vácott A kommunális szolgáltatásról A települések üzemeltetése, a kommunális ellátás helyzete, szerepe volt a témája annak a kétnapos konferenciának, amelyet Vácott rendeztek a kommunális költségvetési üzemben. A konferenciának több rendezője volt: az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az ÉTÉ városfejlesztési tagozata, a Pest Megyei Tanács és az MTESZ környezetvédelmi bizottsága. A közreműködők között volt — a költségvetési üzemen kívül — a Kertészeti Egyesülés és a Köztisztasági Társaság is. Öt megyéből A kétnapos értekezlet egyike voll, annak a négy regionális konferenciának, amelyet az ÉVM rendez az ország négy táján. .A váci tanácskozásra meghívott csaknem kétszáz szakember öt megyét képviselt: Bács, Szolnok, Komárom, Nóg'rád és Pest megyét. /A konferencián jelen voltak mindazoknak áz üzemeknek, vállalatoknak a képviselői, amelyek település- gazdálkodással foglalkoznak. Ugyancsak eljöttek az öt megyéből a kommunális vállalatokat, üzemeket irányító, felügyelő tanácsok képviselői is. A konferencia tapasztalatairól a vendéglátót, 'a kommunális költségvetési üzem igazgatóját, Brandt Jánost kérdeztük. Mint az igazgató elmondta, a tanácskozás első előadását Jantnér Antal, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese tartotta! Előadásának témája a kommunális ellátás szerepé volt a leiepülések üzemeltetésében. Prioritást kért A miniszterhelyettes megfogalmazta a minisztérium álláspontját, megítélését a kommunális tevékenységgel kapcsolatban. Azt is leszögezte, hogy amennyiben a kommunális szolgáltatásra nem lesz több pénzügyi fedezet, a helyzet katasztrofálissá válhat. A minisztériumban látják a gondokat, s maga a miniszterhelyettes is amellett van, hogy ez a terület, vrioritást élvezzen: A Belügyminisztérium főosztályvezető-helyettese, Móré László, a tanácsi irányítás további ej lesztéséről beszélt, egyértelműen megfogalmazva a tanácsokkal szemben támasztott igényeket: mit kell tenniük ezen a területen. A Kertészeti Egyesülés igazgatója. ^ Kokics Tibor, a települések zöld területének fenntartásáról tartott előadást, a Köz- és Településtisztasági Társaság ügyvezető igazgatója, Széles József, a települések kommunális hulladékainak kezelését és elmek tapasztalatait ismertette. A tanácskozás második napján Vác és vonzáskörzete helyzetéről Brandt János igazgató tartott ismertetőt, majd Kinek fütyül? Szabad-e osztályindulót énekelni? A Vén Dunában még érettségi találkozón sem. Levélírónk ezért ragadott tollat: míg szünetelt a zene, ók el akarták énekelni régi osztályú ídujó,jukat, ám az üzletvezető' ezt megakadályozta, méghozzá nem a legudvariasabban. A levél írója így összegezi kifogásait: „Hiába a külföldön szerzett szakmai tapasztalat, amit nemrég az újság hasábjain méltattak, ha az üzletvezető még köszönni sem tud. (Külföldön nem kell?) Ha tényleg tilos, az éneklés, azt udvariasan is közölhette volna!” Hogy joga van-e egy társaságnak a Vén Dunában osztályindulót énekelni, nem tudjuk, s távolról azt is nehéz eldönteni, hogy mennyire volt udvariatlan az üzletvezető. Két dolgot azonban biztosan l ii- dunk. Az egyik, hogy mi Lapunk hasáb,lain csak bemutattuk a megújult Vén Dunát, és nem dicsértük. A másik, hogv ha az üzletvezető valóban udvariatlan, ezt elöbb-utóbb az üzlet forgalma fogja bánni. —gó. Gyógyszertár — drogéria Óvjuk egészségünket! A Stockholmban megtartott AIDS-konferencia idején gondoltam körülnézek Vácott hogy fogynak-e az óvszerek. — Övszert szeretnék — lépek a központi gyógyszertár blokkolóablakához. — Milyen óvszert? — kérdez vissza a hölgy. Érzem, hogy mögöttem megdermed a sor. — Gumit. Tetszik tudni... — Egy pillanat, rögtön adom. Azzal elém tesz két kis műanyag zacskócskát. A sárga japán termék, a rózsaszínű eredetét nem tudjuk megállapítani. Miután kiderül, hogy nem venni.. hanem írni akarok, a hölgy beszédesebb lesz. „Igen, az utóbbi- időben valóban többen keresik ,.. Igen, lehet, hogy az AIDS-től való félelem miatt... Főleg a külföldi gyártmányokat vásárolják, különösen a nyugati darabokat... Hazai? Hazai nincs, esetleg csehszlovák. Néha . . J’ Pár méterrel arrébb, az illatszer boltban három eladónő áll egymás mellett. A legiia- talabbhoz fordulok. Mikor meghallja, mit kérek, önkéntelenül hátralép egy kicsit. Munkatársa viszont azonnal három dobozt vesz ki a pult alól. A gyógyszertárból ismert japán óvszer ezúttal 10 helyett 18 forint. Ezenkívül kapható még a Robinson és a Joy fantázianevű nyugati termék. Az előbbi 30 forintba, az utóbbi 28,70-be kerül. Csehszlovák óvszer nincs. Mint megtudom, a forgalom náluk nem nagyon változott, az AIDS-veszély előtt ugyanilyen keresett volt ez az árucikk. — Mennyit adjak, 20-at, 30-at? — ezt már a 10-es számú ABC illatszerrészlegén kérdezi egy középkorú eladónő. A legolcsóbb óvszerrel itt találkoztam, 6,40-be kerül a nyugatnémet Amor — igaz, hogy ezzel kimerült a választék. Naponta átlagosan 50 —60 kel el, egyszerre maximum 10—15-öt kérnek. Már erre is sajnálják a pénzt az emberek — mondja a hölgy. A Köztársaság úti háztartási boltba egy történet ismeretében nyitottam be. Egyik ismerősömnek tudniillik, karácsonytájt aprópénz híján óvszerben adták a visszajá- rót. Most viszont egyetlen darab sincs a polcokon, pedig a pénztáros a dezodortól a szappanokig mindenhol keresgélt. „Ügy látszik elfogyott” — állapítja meg lemondóan. „Mostanában többen vesznek óvszert, biztos elkerülte a figyelmünket, hogy fogytán a készlet.” Meg sem merem kérdezni, mi van, ha sürgős a dolog. A boltból kilépve egy svéd reklámfilm jár az eszemben. Hát nem furcsa, hogy a szövegben csak a betegségről esik szó. és egyszer sem hallani, hogy mondjuk az óvszer garantáltan nem lyukas. Vagyis átrendeződnek a funkciók. Az élet továbbadásának megakadályozójából az élet védelmének eszköze lett ez a leheletnyi gumidarab. Herpesz, gonorrhoea, chlamydia — rémisztőén sorakoznak a nevek egymás mögött, és akkor még nem említettem a legrémisz- tőbbet, az AIDS-et. Pusztán a számokkal játszva bizonyára ki lehetne számítani, hány tízezred AIDS-es esik Vácra. Ugyanígy megállapítható lenne a többi betegség előfordulási indexe. Perszp valószínűleg' sokkal nagyobb eredmények jönnének ki a valóságosnál. Budapesten például feltehetően több a nemi beteg, AIDS-es pedig talán nincs is Vácott. És mégis ... ahogy a mondás tartja: jobb télni, mint... Falusy Zsigmond az üzemeltetés műszaki feltételeiről a kommunális üzem gépészeti ágazatának vezetője, Csatári Endre beszélt. Kérésünkre, Brandt János a második' nap eseményeiről is szólt. — A konferencia résztvevőinek igyekeztem bemutatni az üzemünket, s tevékenységünkön belül, elsősorban a tele- pülésgazdálkodáshoz tartozó szolgáltatásokat, a köztisztasági tevékenységünket, a zöldterület-gazdálkodást. Szóltam a háztartási, a közületi, ipari szemét, hulladék szállításának helyzetéről, szervezettségéről, a közterületek tisztán tartásának feladatairól, s természetesen arról, hogy erre milyen pénzügyi fedezetet biztosít a tanács. Tapasztalatcsere A gépészeti ágazatunk- vezetője az üzemeltetés műszaki feltételeiről beszélt, érzékeltetve azt, hogy az egyre szerteágazóbbá váló tevékenységünk megköveteli egy speciális géppark kialakítását és a korszerű technológiák alkalmazását is. Brandt János, a Váci Kommunális Költségvetési Üzem igazgatója, a kétnapos tanácskozásról szólva, végül elmondta, hogy a résztvevők megnézték az üzem két éve átadott javítóműhelyét, az országban egyedül itt működő konténermoso-berendezést. A vendégeknek bemutatták az üzem raktárgazdálkodását, és a szakemberek megtekinthették a város szeméttelepét is. B. J. A Földvári téren Boltot terveznek Élelmiszerbolt nyitásáról folynak tárgyalások a városi tanács és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat között. A tervezett üzlet az épülő Földvári úti lakótelepen szolgálná a vásárlókat. Beszédes számok Könyvtárakról A csaknem 200 ezer köíé- tes Katona Lajos Városi Könyvtár — amely tavaly 106 ezer könyvet kölcsönzött — szerda kivételével szinte egész nap várja a látogatókat. Hétköznap 9 és 19 óra között, szombaton 11 és 17 óra között tart nyitva. A könyvtár köteteinek mintegy tele ismeretterjesztő mű, egyharmada szépirodalmi. 224 hazai és külföldi lap, és nagy mennyiségű hangzó anyag .is várja a látogatókat. A hangtár hétfőn és szerdán tart szünnapot, kedden 14—19 óra között, csütörtökön és pénteken 14—17 óra között, szombaton pedig 11—17 óra között látogatható, A gyermekkönyvtár az úl- törőházban működik. Szerdán tart szünnapot, a többi napokon 13—18 óra között, kedden és pénfeken délelőtt 9—12 között is látogatható. Szombaton 9 és 14 óra között tart nyitva. A Katona Lajos könyvtár mintegy 30 ezer kötetet hét általános iskolában helyezett el. Fiókkönyvtár működik a Dózsa György út 55-ben, amely hétfő—szerda—pénteken tart nyitva, 13.30-tól 17.30-ig. Nyitott könyvtár a Deákváron levő Ságvári klubkönyvtár is. Ez kedden és csütörtökön 16.30 és 19.30 óra között látogatható. Klubkönyvtár van a MÁV váci állomásiönökségén is: ez a vasutasdolgozók és családtagjaik számára kölcsönöz, ök kedden és pénteken vehetik igénybe, 14.30-tól U7.30 óráig. Doktorrá avatás Erdélyi Sándort, a vácrMr- tók Béla Zeneiskola* Apáczai Csere János-díjas tanárát, a Müsica Humana Kamarazene- kar vezetőjét, doktorrá avatták az -Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A pályán maradni J „A komolyan vett játék nemcsak szórakoztat, hanem ^ nevel is. Csapatunk mindig nyerni tudott. Megnyerte ^ a fegyelmezett játék és a sport örömét. Megnyerte *a ^ barátság összetartó erejét. Megnyerte a vesztett csaták ^ életre nevelő emlékét. Hiszen az életben is gyakran ve- ^ szíteni tudni kell. Aki nem tud veszíteni, nem is tud V. őszintén játszani, és igazán sohasem nyer.” Az idézet egy nagyjából háromszögletű papírzászló egyik oldalán látható. A másik oldalán csak három betű olvasható: VTK. Azaz veszteni tudni kell. Vác egyik' szebb napokat látott futballcsapatának neve. (A szebb napok 1973-ban voltak: az akkor indult kispályás labdarúgó-bajnokságot a VTK nyerte.) Idén, most véget ért városi bajnokságon a B osztályban a csapat a 8. helyen végzett. De hát veszíteni tudni kell, vallják mind a tízen a csapat menedzserével, szervezőjével, alapítójával, Kucsák Gábor könyvkötőmesterrel. Kucsák Gábor is csak legfeljebb kiegészíteni tudja a zászlóra nyomtatott hitvallásukat: — Szeretem a focit. Az a lényeg: úgy is lehet játszani, hogy nem egymást rúgjuk, szidjuk. Nemcsak ma. ga a foci vónz, bár annak idején már Váci Vasutasban is játszottam, hanem a kikapcsolódás, a szórakozás, a jó társaság is. Es ezen a bajnokságon ötszáz ember normálisan szórakozik. Hogy mennyire normálisan, azt elsősorban ő tudja eldönteni, ugyanis a fegyelmi bizottság elnöki tisztét Is betölti. S ezért a szórakozásért anyagi áldozatokra is hajlandóak: fizetik a nevezési díjat, megveszik a szerelést, télen pedig tornatermet bérelnek, hogy legyen hol edzést tartani. A homlokzatán 1800-as évszámot viselő ház. az udvarban levő kicsi és zsúfolt könyvkötőműhely nem arról tanúskodik, hogy a könyvkötőmester bármilyen hobbinak szabadon hódolhatna. (A műhelyben i áll egy gyönyörű, nagy gép. Kis tábla hirdeti rajta, hogy bizonyos Karl Krause gyártotta — úgy egy évszázada. Azt hittem, egy gyűjtemény drága darabja, ám kiderült,* hogy munkaeszköz: egy nem éppen könnyen kezelhető kézi vágógép.) — A szakmából ma már nem lehet megélni. Régen művészi szakma volt, most egy szakmunkás-bizonyítvány is elég. Igaz, egyre kevésbé van szükség arra, hogy a könyvkötő valódi bőrkötést csináljon, és ne csak bőrbe kösse a könyvet, a régi könyvek fűzésére és javítására is kisebb az igény. A magánmegrendelések az egyli- zedét sem teszik ki a munkámnak, Többnyire nyomtatványokat, jegyzőkönyveket kötök vállalatok, tanácsok számára, csinálok díszdobozokat, és azon gondolkodom, hogy milyen tömegárut, albumot, jegyzettömböt tudnék gyártani. Mert a közületi megrendelések is csökkennek. Cseng a telefon. Valaki arra figyelmezteti Kucsák Gábort, hogy el ne feledkezzen az esti edzésről a FICE-pá- lyán. — Biztos ott leszünk mind a tizen — mondja már nékem a csapat menedzsere. Hát igen. a salakpályán azért könnyebb veszíteni. Borgó János ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)