Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-04 / 158. szám

Hódi nyerte az alom rangadót Gáspár — kilencedszer Érdemes volt korán kelni a dunaújvárosi nézőknek vasár­nap, hiszen a helyi Dunaferr sportcsarnokban a 81. kötött­fogású birkózóbajnokság reg­gelre halasztott selejtezői sok izgalmat, látványosságot ígér­tek. így a 62 kg-ban az Euró- pa-bajnok Sipos Árpád (Va­sas) és az idén kontinensbaj­noki címet szerzett Bódi Je­nő (Bp. Spartacus) „álom- rangadója” a sportág minden szépségét felvonultatta. Kije­lenthető ez annak ellenére, hogy Bódi 5:0-ás pontozással verte hagy hazai riválisát, és ezzel bejutott a döntőbe. Ott azután alaposan meg kellett küzdenie egy másik Vasas-bir­kózó ellen. Szuromi József ugyanis 17 másodperccel a mérkőzés lefújása előtt 5:4-re vezetett, amikor a nagy har­cos Bódi egy ragyogó 3 pon­tos csípőbedobással nyert, és második alkalommal szerzett magyar bajnoki címet. A dunaújvárosiak persze főként arra voltak kíváncsiak, hogy két finalistájuk hogyan végez. Vadász Csaba, az 52 kg kétszeres EB-ezüstérmese a papírformának megfelelően nem hagyta kibontakozni el­lenfelét, a szegedi Böndét, akit a tavalyi döntőben 100 má­sodperc alatt két vállra fekte­tett. A későbbiek során Takács János, a Tatabánya első kö­töttfogású bajnoki címét har­colta ki, míg Ignácz 31 év után szerzett újabb aranyér­met ebben a fogásnemben a kecskeméti birkózósport­nak. Nem kis meglepetés a 90 kilós Farkas Péter győzel­me, míg a 100 kilós Gáspár Tamás, kilencedik bajnoki cí­mét szerezte meg. A 27. hét Totóeredmények A totó 27. hett Játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Den Haag—Karl-Marx-Stadt 2 3. Pogon Szczecin—Grasshoppers x 3. IFK Göteborg—Aarau 3 4. Szlávia Szófia—Oiomuuc 1 5. Bánik Ostrava—Halle 1 6. Vienna—Vejle 1 7. Tatabánya—RH Cheb 1 8. Young Boys—Norrköping 1 9. Dunajska Streda—Haladás 1 10. Kaiserslautern—Admira W. 1 11. LKS Lódz—Luzern 2 12. Swarovski Tirol—Aarhus x 13. .MTK-VM—Karlsruher SC 1 14. Pécsi MSC—östers 1 15. R. Belgrád—Carl Zeiss Jena 1 1«. Bayer Cerdingen—Magdeburg 1 Papírforma-eredmény a Forma—1-heu Most Prost volt a jobb Vasárnap Le Castellet-ben a Francia Nagydíjjal folytató­dott az idei Forma—I-es au­tós világbajnokság. A várako­zásnak megfelelően ezúttal is a McLaren versenyzői voltak a leggyorsabbak. A hazai kö­zönség nagy örömére a fran­cia Alain Prost győzött a bra­zil Ayrton Senna előtt, míg a Technikai bonyodalmak után Fél siker Mariborban (Munkatársunk külföldi tu­dósítása.) Percről percre váltakozó időjárás, nehézkes rendezés és kevés szerencse. Röviden ez lehetne az összefoglalója a hét végén Mariborban megrende­zett motorcsónak EB-futam- nak. A Forma—500-asok jugoszlá­viai versenyének már a szom­bati edzésén gyülekeztek! a bá­rányfelhők a magyar csapat egén. Kormos György műsza­ki hiba miatt el sem tudott indulni, a többi versenyző pe­dig meglehetősen zord időjá­rási körülmények közt futotta meg a limitet a döntőre. Ott aztán ismét átvette a szerepet a technika ördöge, s a Csepel Autógyár versenyző­jenek Ticska Lászlónak mind­három részfutamban a negye­dik helyről parancsolt meg­álljt a motorprobléma. így az egyetlen Pest megyei verseny­ző reményei elszálltak, s a még hátralevő három futamon nagyon jól kell mennie, hogy az. EB-lista helyezettjei közt szerepeljen. Rajta kívül Bálint Gábort sem fogadta kegyeibe Fortuna. Egy koccanásnak kö­szönhetően csak a partról nézhette a verseny végét. Az első részfutamot a mos­tanában győzhetetlen nyugat­berlini Loth nyerte, második a magyar Volentér László. harmadik az ugyancsak hazai Csepregi György lett. A kö­vetkező részfutamban ismét Loth nyert, őt az olasz Landi­ni és a bolgár Jordánon kö­vette. Az utolsó „menetben” Landini, Volentér és Loth látta meg először a kockás zászlót. . i A verseny összesítésében eredménye: 1. Loth (Nyugat- Berlin), 2. Landini (olasz), 3. Volentér, 4. Csepregi, 5. Jor­dánon (bolgár). Bánsági György harmadik helyen az olasz Mi­chele Alboreto (Ferrari) futott be. Hetvenezer francia szurkoló várta nagy izgalommal a ver­senyt, azt, hogy az idén egy­aránt három futamot nyerő Prost (33) és Senna (28) közül melyik kerül előnybe — leg­alábbis ilyen tekintetben. Mert afelől kétség sem lehetett, hogy valamelyik McLaren-pi- lóta viszi el ezúttal is a pál­mát, akárcsak az idei koráb­bi futamokon. A rajtja a franciák ked­vencének nagyszerűen sike­rült, s hamarosan már há­rom másodperces előnye volt legnagyobb riválisával szem­ben. A 15. körben Prostot egy előtte haladó versenyző las­sításra késztette, így Senna szo­rosan felzárkózhatott mögé. Sőt, nem sokkal később már a brazil állt az élen, elsősorban annak köszönhetően, hogy 3 másodperccel rövidebb ideig tartott a kerékcseréje, mint Prostnak. Űjból kezdődött te­hát az üldözőverseny, de ez­úttal fordított szereposztás­ban, most Senna próbálta „tartani” az ellenfelét. Terve egészen az 59. körig sikeres volt, ekkor azonban az olasz Pierluigi Martini nem enged­te. hogy megelőzze, s ezt az alkalmat kihasználva Prost visszavette az első helyet, A hátralévő körökben Prést márt nem adott esélyt Sennának, végül több mint félperces előnnyel ért célba, s ezzel 1981 és 1983 után harmadszor nyert hazai pályán. A Francia Nagy díj végered­ménye: 1 Alain Prost (francia, McLaren—Honda), 2. Ayrton Senna (brazil, McLaren—Hon­da), 3. Michele Alboreto (olasz. Ferrari), 4. Berger (osztrák, Ferrari), 5. Piquet (brazil. Lotus—Honda), 6. Nannini (olasz, Benetton— Ford). A vb-pontverseny állása; 1. Prost 54 pont, 2. Senna 39, 3. Berger 21, 4. Alboreto és Piquet 13—.13. 6. Boutsen (bel­ga, Benetton—Ford) 11. A márkapontversenyben: 1. McLaren 93, 2. Ferrari 34, 3. Lotus 14. Lacliázán külföldi babérok Arnost Zemené a kupa A nemzetközi ifjúsági csapatversennyel kezdődött a lacházi crossgála z Igazi kánikulai hőség fogadta a Kiskunlacházára. ^ érkezett mintegy 6 ezer ^nézőt tegnap, akik a nem- ? zetközi Állami Biztosító ^ Kupa-versenyre voltak kí- váncsiak. Az előzményekhez ^ tartozik, hogy már délelőtt ^ mintegy 100 fő foglalatos­kodott a pálya elófcészíté- ^ sével, csinosításával és a ^ versenyzők fogadásával, í Annak ellenére, hogy a pá- '/ lyát rendszeresen locsolták, ^ a verseny során nagy por­felhőt kavartak a motoro­sok. A délelőtti kötelező édzé- en minden versenyző igyeke- ett azután jó eredményt el- rni, hogy a délutáni verseny órán jó pályabeosztást érje­tek el. Azok a nézők, akik nár délelőtt a helyszínre ér­eztek, motorszemlét tartot- ak: böngészték a műsorfüze- et, hogy végül is kik jöttek ■1 és kik maradtak távol a ’ládáitól. A hivatalos műsorkezdés a sapatok bevonulásával in­tuit és a Himnusz elhangzó­éval folytatódott. A megje­A csehszlovák Zenien nyerte az Állami Biztosító Kupát Mérlesíen a másodosztálv Már ősszel eldöntötték Nem sok változás történt a tavaszi fordulók lejátszása után a megyei II. osztály Fszaki csoportjában1 az őszi eredményhez képest. A további küzdelmek során kevés csapat változtatta meg a korábbi helyét, az erőviszonyok ezek alapján már ősz- szel a valós helyezéseket tükrözték. Megérdemelten Ebben a csoportban kiemel­kedőt csak a Dunavarsány (89 százalék) gárdája nyújtott. A játékosok bizonyították, hogy lehet rájuk építeni, hiszen a legtöbb gólt ők szerezték. Egy­ben a kapott találataik száma csak egy tucat (77-12). ami a legkevesebb az egész mezőny­ben. Teljese; megérdemelten nyerték meg a bajnokságot. A Veresegyház együttese a második helyezésével szintén felkerült az I. osztályba, de a játékuk hullámzó volt. sőt né­melykor érthetetlen vereségek (Pomáz, Halásztelek) rontot­ták le a teljesítményüket. Ezen a jövőben változtatni kell. hogy ne „liftezés” legyen a vége. A legnagyobb reményekkel az SZTK indult — az őszhöz képest három hellyel lépett előbbre —, de menet közben kellett észrevenniük, hogy a kitűzött cél egyre távolodik. Ha erősíteni tudnak akkor a gondjáik száma nem szapo­rodhat, sőt csökkenhet. Ha­lásztelken és Pomázon észre­vehető generációváltás ment ’'égbe. és ha a bizalom to­vábbra is ilyen lesz a fiata­lok irányában, akkor az ered­mény sem marad el. Eg> hcljlbrn A sort Aszód vezeti, amelv az őszhöz képest semmit nem lépett előbbre. A gárda ké­pes kiemelkedő, de gyenge produktumra is. A létesít­ményhelyzetük rendezett, már csak az eredményességgel maradnak adósak. Szokolya csapata olyan, mint egy rossz léggömb, amely egy idő után mindig leereszt. Az őszhöz ké­pest visszaestek, s talán a szemléletükön kell változtat­ni, hiszen a csapatban benne van a lehetőség a jobb szerep­lésre. Az újonc hévízgyör- kiek eredményéi tiszteletet parancsolnak. Az első évük a II. osztályban sikeresnek mondható annak ellenére, hogy a gólarányuk (46-47) ne­gativ. Feltétlenül változtatni kell a játékosok szemléletén, hogy a, hevességük a játékra koncentrálódjon. A szurko­lóik magatartása ne az ellen­fél és azok kísérőinek pocs- kondiázására irányuljon, ha­nem a csapatuk biztatása le­gyen a fő cél. Az őszt értékel­ve írtuk a Törökbálint csapa­téról, hogy ők ennek a cso­portnak a meglepetésszerzői, így igaz. Nem sok „vizet, za- vartak” a játékukkal és ez is meglepetés. Ellenben le a kalappal a Verőcemaros gárdájának pro­duktuma előtt, mert a folyta­tásban hét mérkőzést meg­nyertek és csak 8 pontot ve­szítettek összesen, ami a 10. helyet jelentette számukra. Ritka az ilyen bravúr a me­gyében, hiszen csak 2 ponttal fordultak. Fellélegezhetnek, de ha így megy tovább a követ­kező bajnokságban, akkor sú­lyos árat kell majd fizetniük. Budaörsön kevés a jó játékos és ez a csapat helyezésén meg is látszik. BúcKÚzók Nyugodtak lehettek Piliscsa- ban mert az előkelő 8. hely­ről várták a startot a tavaszi rajt folyamán. Stílusukat nem tudták kialakítani és a szer­vezetlenség. nyomait fedez­hettük fel játékukban, mind­ez a bukást jelentette szá­mukra. A solymáriak nem igazán akarták a magasabb osztályt, hit nélkül, öregura- san ebben a csoportban nem teremhetett babér számukra. Márianosztra egyévi távol­iét után ismét, megmérettetett, de könnyűnek találtatott. Ron­totta a helyzetüket a kapko­dás. fejetlenség, sportszerűt­lenség (levonulások, az ifik ki nem állása) és a kellő támo­gatás hiánya vezetett a ku­darchoz. Az, hogy az erőviszonyok már korán ősszel kialakultak, az nem minden esetben nö­velte a bajnokság színvonalát és ezzel csak mi szurkolók veszíthettünk. Szacsky Zoltán Futamot nyert az olasz Marko Felicetti lenieket Fejérdi Győző, a mo­torosszakosztály elnöke kö­szöntötte, kiemelten Deák Andreát, az Állami Biztosító vezérigazgatóját. Megemléke­zett a versenyt támogató vál­lalatokról, intézményekről és köszönetét mondott a segítsé­gükért. Ezt követően részlete­sen ismertette a versenyprog­ramot és bemutatta a csapa­tokat. Elsőként a nemzetközi ifjú­sági csapatverseny résztve­vőit szólították rajthoz. (A rajtgép előtt felsorakozó ver­senyzők egyperces néma gyásszal emlékeztek meg Kés- jár Csaba autóversenyzőről.) Az ifik közölt 29 motoros in­dult és a külföldi vendégek szerepeltek jobban. A magya­rok talán túlzottan is tisztel­ték a nagynevű vetélytársai- kat, így nem sok.babér ter­mett számukra. Ezután került sor az Álla­mi Biztosító Kupáért kiírt verseny futamaira. Itt is, mint az előbb, a külföldi crossozók vették jobban az akadályokat. Az 500-asok mezőnyében egyébként utolsó nemzetközi versenyén indult a lacházi szí­nekben versenyző Czuni Lász­ló. aki a jövőben edzőként működik a klubnál. A verseny végeredménye. Nemzetközi ifjúsági csapat- verseny: 1. Kamrás Károly (Magyarország). 2. Massiliano Gazzarata, (Olaszország), 3. Massimo Bartolini, (Olaszor­szág). Csapatban: 1. Olaszor­szág. 2. Csehszlovákia, 3. Ma­gyarország. Az Állami Biztosító Kupa végeredménye. 125 kem: 1. Walter Baumgartner, (Auszt­ria), 2. Magnus Paulson (Svédország), 3. Erdős László (Kiskunlacháza). 250 lam: 1. Arnost Zemeu (Csehszlovákia), 2. Andrej l.e- dovskoj (Szovjetunió), 3. Vol­ker Witzel (NSZK). 500 kem: 1. René Rüttimann (Svájc), 2. Véli Utzinger (Svájc), 3. Czuni László (Kis­kunlacháza). Az Állami Biztosító Kupát a 250-es géposztályban induló és ott győzelmet szerző Ar- nost Zenien vehette át Bálint Ferene Az jerős mezőnyben is nyerni tudott Kamrás Károly (Hancsovszki János felvételei) A Magyar j A Volán Tefu Vállalat 5. sz. üzemigazgatósága Autóklub . budaörsi, nagytétényi. ügyfélszolgálati pestlőrinci telephelyeire irodéjú felvételre keres szeretettel várja a klubtagokat az alábbi szolgáltatásokkal: túraügyintézés, hitellevelek, • ' gépkocsi­vezetőket, autószerelőket Jelentkezés biztosítások a munkaügyi csoportnál, Címe: Budapest XI., Szakosíts Árpád út 69. cím: Budapest IX., Táblás u. 36—38. Telefon: 813-796. Telefon: 484-187. Volenlér László most a 3. lett, de az EB portversenyében 2. helyen áll. (Vimola Károly felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom