Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

»/it yi;i Vipn PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA: XXXII. ÉVFOLYAM, 181. SZÄM Ára: 2,20 forint 1988. JÜLIUS30., A kanadai miniszterelnök fogadta Grósz Károlyt Az együttműködés új lehetőségei Grósz Károly és Brian Mul- roney rendkívül szívélyes hangulatú megbeszélést foly­tatott egymással pénteken To­rontóban. A magyar minisz­terelnök külön megköszönte kanadai kollégájának, hogy Torontóba repült kifejezet­ten erre a megbeszélésre. A találkozó elején a kana­dai miniszterelnök adott tá­jékoztatást országa helyzeté­ről. Grósz Károly útjáról be­számolva elmondotta: maga is eredményesnek tekinti útját, mind az Egyesült Államok­ban, mind Kanadában nagy érdeklődést tapasztalt ha­zánk iránt. A magyar reform- törekvések nemzetközi feltéte­lei most kedvezőek. Egy­részt azért, mert a Szovjet­unióban, Lengyelországban és másutt is hasonló törekvések bontakoznak ki, másrészt azért is, mert a magyar el­gondolások iránt érdeklődés és rokonszenv mutatkozik vi­lágszerte. A magyar kormányfő tájé­koztatást adott Mihail Gor- bacsovval Moszkvában folyta­tott tárgyalásáról, illetve a Varsói Szerződés politikai ta­nácskozó testületének legutób­bi üléséről és megerősítette a kormányfőnek korábban meg­küldött, magyarországi láto­gatásra szóló meghívást. Brian Mulroney a meghívást kö­szönettel elfogadta, mondván: szívesen és mihamarabb ele­get tesz annak — feltéve, hogy pártja sikeresen szere­pel az idei választásokon. Grósz Károly pénteken fel­kereste a torontói egyetemet. Jelentős hungarológiai ta­nulmányokat folytatnak itt, magyar tanszék és magyarság­kutató intézet működik, emel­lett a történettudományi és a közgazdasági karon is oktat­nak Magyarországgal kapcso­latos ismereteket. Az egyetem tanárai között sok a magyar származású. A miniszterelnököt Joan Foley, az egyetem elnökének helyettese köszöntötte a pati­nás tanácsteremben. A magyar tanszék munkájáról — a bu- dapesten tanulmányúton levő Bisztray György professzor helyett — Paul Gooch pro­fesszor adott tájékoztatást. A tanszéken jelenleg a nyelveken kívül oktatják a magyar iro­dalmat, a magyar dráma és a filmművészet történetét, emel­lett prosztgraduális képzés is folyik. A tanszék felállítását a kanadai magyarság kezde­ményezte, amely 600 ezer ka­nadai dollár adománnyal já­rult hozzá ehhez. A szövetségi kormányzat hasonló összeggel támogatta a tanszék felállítá­sát. Az 1978 óta működő tan­széken nemcsak magyar szár­mazású kanadai fiatalok ta­ZÖLD UTAT P elröppent a vörös ka­x kas, s „szárnycsapá­sai” nyomán lakóépületek, raktárak válhatnak a lán­gok martalékává. Hogy a tűz, eme ősi elem nemcsak barátunk, hanem ellenfe­lünk is, arra sajnos szinte két-három naponta figyel­meztetnek a szirénázva száguldó tűzoltóautók. Für­késző pillantással követ­jük útvonalukat akkor is, ha tudjuk, nem a mi por­tánkon, nem a mi munka­helyünkön, nem települé­sünk óvodájában, iskolájá­ban, művelődési házában ütötte fel fejét a vörös ka­kas. Körültekintéssel, a tűzrendészen szabályok be­tartásával, ennek megkö­vetelésével védekezhetünk ellene. Nemcsak a közintézmé­nyekben, hivatalokban, gyárakban, hanem otthon is. (Az utóbbihoz azonban arra is szükség van, hogy az elektromos vezetékek barkácsmegoldásait — me­lyek olykor ráadásul élet- veszélyesek is! — kiküszö­böljük, s amihez nem ér­tünk, azt például ne szerel­jük, ne reparáljuk nyakra- főre. Mert van már példa arra is, hogy nyaralók, hétvégi házak emiatt vál­tak a lángok martalékává. Ellenszerként emlegetjük a biztosítást. Hiszen ha az megköttetett, kissé nyugod- tabban alhatunk — remé­nyünk lévén arra —, a kár . tetemesebb része megté­rül, a biztosító fizet. Per­sze nem könnyű kézzel, hanem a tények alapos vizsgálata után... A józan ész mindenki­nek azt diktálja, hogy ha teheti, kösse meg a bizto­sítást. Hiszen a kár mindig sokkal tetemesebb, mint amennyit öt vaav tíz éven át úgymond hiába fizet­tünk ki. Mert mondogat­juk, fizetünk, biztosítunk, de csak úav megszokásból, mert felénk eddig soha semmi sem történt. S mily szerencse, ha hívatlan láto­gatóink sorába nem iratko­zik fel a vörös kakas vagy más elemi csapás. Nem is iratkozhat fel, ha körülte­kintően szervezzük azokat a munkákat, melyek nyo­mán tűz keletkezhet — ha a bálákat úgy hordjuk ösz- sze, hogy az öngyulladás elkerülhető legyen —, s körültekintően járunk el. Óvodában, iskolában, művelődési házban sem árt az óvatosság, a körültekin­tés. Hosszú ideig az úgy­nevezett költségvetési szer­veknek be kellett érniük az óvatossággal, a körülte­kintéssel. Működési me­chanizmusuk nem adott arra módot, lehetőséget, hogy biztosítást kössenek javaik védelmére. Most vi­szont zöld utat kaptak, ügyfelévé válhatnak az Ál­lami Biztosítónak. Nem­csak a vörös kakas garáz­dálkodása nyomán esetleg keletkező károk megtéríté­sére köthetnek biztosítást, hanem mindarra, amire a biztosítás kiterjed. phhez azonban egy do- logra szükség van, mégpedig pénzre., Mert anélkül nem válhatnak az ÁB ügyfelévé. Igen ám, de amikor az igen szűkös, az egész éves működést fede­ző költségeket osztják, fel­osztják,' ott a „rovatok­ban” még véletlenül sem szerepel olyan tétel: X összeg biztosításra. Ilyen nincs, csak a lehetősége adott annak, hogy gazdál­kodásukkal megtakarítsák azokat a forintokat, mely vagyonuk védelmét szolgál­ja. Egy házi feladattal több! Ma, amikor nagyon véko­nyan csordogál a pénz a közös kasszából. Ennek el­lenére amondó vagyok, a biztosítás összegét vala­hogy ki kell szorítani a kötelező kiadások tengeré­ből. A holnapunk, a műkö­désünk szempontjából! Varga Edit nulnák, hanem sok más nem­zetiségű diák is. A tanszék ki­adásában, félévenként megje­lenő hungarológiai tanulmány- gyűjtemény a nyugati világ­ban a maga nevében egyedül­álló. A magyarságkutató intézet tevékenységéről Simon László professzor adott tájékoztatást. A két éve működő intézet a kanadai magyarság körében megkezdte az elmúlt évtize­dek történetének feldolgozását, mind hazai, mind kanadai vo­(Folytatás a 2. oldalon.) SZOMBAT ■ ■«> i A SZOT vendége} A NQV. 53. Németjködötteég-, A Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására jú­lius 26—29. között látogatást tett hazánkban a Német Szak- szervezeti Szövetség (DGB) küldöttsége, Ernst Breit elnök vezetésével. A delegáció meg­beszéléseket folytatott Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárá­val és a titkárság több tagjá­val. A Német Szakszervezeti Szövetség küldöttségét pénte­ken a Parlamentben fogadta Pozsgay Imre államminiszter. Jelen volt Nagy Sándor, á SZOT főtitkára és dr. Hans Alfred Steger, az NSZK ma­gyarországi nagykövete. Vézkorlátozás miatt Munkában a tartálykocsi A DMRV huszonkilenc tele­pülésén másodfokú vízkorlá­tozást rendelt el, melyet a ta­nácsok elfogadtak é§ a víz­korlátozást azokban a fal­vakban, városokban elrendel­ték, ahol kritikus a vízhiány. A vízkorlátozás értelmében tilos a közparkok, kertek töm­lős locsolása, és a gépkocsik tömlős mosása, a járdák és utak ivóvízzel való mosása. A rendelkezés a nap mind a hu­szonnégy órájára kiterjed, így az éjszaka is érvényes. A ha­tóságok rendszeresen ellenőr­zik a 'víztakarékossági elő­írások betartását és annak megszegőit 3 ezer forintig ter­jedő pénzbírsággal büntetik. A település lakói ennek elle­nére a szolgáltatott vízmeny- nyiség több mint negyven szá­zalékát ellocsolják, a fogyasz­tási tilalmat nem tartják be. A vállalat a vízhiányos te­rületekre folyamatosan, tar­tálykocsikkal szállítja az ivó­vizet A rendkívüli helyzetre való tekintettel megerősítet­ték az ügyeleti rendszert és a hibaelhárító szolgálatot. Az egészségügyi hatósággal közö­sen fokozottan ellenőrzik az ivóvíz minőségét. Tegnap a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Miniszté­rium sajtótájékoztatón ismer­tette az országos vízhelyzetet és a Dunakanyarban kialakult körülményeket ítélte a legsú­lyosabbnak. Kritikus a helyzet a Pilis térségében és Solymá­ron, ahol több napja nincs víz. Kevesebb a másodvetés Károkat okoz a szárazság A csapadékmentes, meleg időjárás egészen eddig kedve­zett a mezőgazdasági mun­káknak, mostanra azonban in­kább kárát látják a szakem­berek. A megyében még lábon álló kalászosok egy része már túlérett, s a kukorica- és a napraforgóvetéseket is meg­viselte az aszályos idő. Szűkebb pátriánkban mind­össze 7-10 ezer hektár öntö­zésére van lehetőség, s ez már csak azért is lépéshátrányt je­lenthet, mert a megyében nagy területen termesztett ku­korica csapadékigényes, így a mostani körülmények közt nem várható túl nagy ter­mésátlag. Mindezt tetézi, hogy a hektáronként 5 tonna felet­ti termésátlagot adó búza vi­lágpiaci pozíciói romlottak, míg a tengeri eladási lehető­ségei javultak. Ugyancsak a szárazság kö­vetkeztében Pest megyében még az ezer hektárt sem éri el a másodvetések területe. A szalmát a learatott földek 50 százalékáról betakarították, a tarlóhántást a tábláknak mint­egy harmadán végezték el a szakemberek. A meleg következtében egy­re kisebb ezer szem tömeggel rendelkező búza aratását egyébként a jövő hét közepéig befejezik a gazdaságok. A Bu­dapesti és Pest Megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Vállalat eddig a tervezett ke­nyérgabona mennyiségének több mint 70 százalékát vásá­rolta fel. A zöldségeskertekben folya­matos a termés szedése. Bur­gonyából és paradicsomból a csapadékmentes időjárásnak köszönhetően az elképzelések­nél szerényebb mennyiséget takaríthatnák be a kertészek, bár az említett növények ese­tében így is jó közepes ter­mésről beszélhetünk. A gyümölcsös ültetvények­ben a meggy és a kajszi szü­retelése befejeződött, s ugyan­csak végeztek a piros és a fekete ribizke szedésével is. Utóbbiból a hűtőházak igé­nyeinek csak töredékét sike­rült fedezni, míg málnából a szükséglet 90-95 százalékát tudták., felvásárolni. B. Gy. An ellennékiek hamar elbuktak „Szóba kerülnek például azok a levelek, amelyek­re Ivanics László instruk­cióként csak annyit írt: felbontandó a vasárnap délutáni kávézás közben. E levelek tartalmáról azon­ban a címzettek már kevesebbet mondanak el. Érthe­tően: senki nem árulja el szívesen, mivel szégyenítette, félemlítette vagy feddte meg őt a főnöke...” (3. OLDAL) TaUnrít unrif „Nem tartoztam a rossz lennoryap, tenulók közé> ám min_ kanalat faragott dig éreztem, a hátsó pádból aligha juthatok előbbre. Gyerekfejjel eszembe sem jutott, hogy ezért külön harcot vívjak. Hogy érett­ségi után egyenruhába bújjak, abban a biztos megél­hetés mellett, része volt a párválasztásnak. Ugyanis az udvarlómmal együtt jelentkeztünk az iskolára.” (4. OLDAL) Ma* „Hiszen a nemzetiségiek psesswmw Íélekszáma hatvanezer. nyelvóra legyen Közülük harminckettő­ezer német, huszonötezer szlovák és háromezer szerb, illetve horvát anyanyelvű. A megye népességének hat százalékát teszik ki, ám a hazánkban élő nemzetiségiek­nek tizenhárom százalékát. Hatvanegy nemzetiségi te­lepülés található megyénkben összesen.” (5. OLDAL) Katonai akadémiák Dipiomaátadási ünnepség A Vörös Zászló Érdemrend­del kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémián pénteken a magyar és külföldi tisztek részére diplomaátadó ünnep­séget rendeztek. A tanulmá­nyaikat sikeresen befejezett tisztek előtt — hozzátartozóik jelenlétében — ismertették az államvizsga-bizottság dönté­sét, majd Simon Sándor altá­bornagy, akadémiai parancs­nok átadta az egyetemi okle­véllel egyenértékű, többéves tanulmányi munkát tanúsító akadémiai oklevelet. Ezt követően a Magyar Nép­hadsereg Művelődési Házában Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi miniáztériumi ál­lamtitkár külön is köszöntöt­te azokat a tiszteket, akik ki­emelkedő tanulmányi ered­ménnyel fejezték be az aka­démiát. Többen közülük ki­tüntetésben, előléptetésben ré­szesültek. Az ünnepségen részt vettek a párt-, állami szerve­zetek vezető munkatársai, to­vábbá a fegyveres erők és tes­tületek tábornoki karának képviselői. A rendezvényen megjelentek a Budapesten akk­reditált katonai és légügyi at­tasétestület képviselői is. Fejleszthető kapcsolatok Hitelek a KGST-banktól A Magyar Nemzeti Bank szorgalmazza, hogy a hazai kereskedelmi bankok közvetle­nül is kiépítsék kapcsolatukat a moszkvai székhelyű Nemzet­közi Beruházási Bankkal. így meg lehetne gyorsítani a KGST-bank által Magyaror­szágon finanszírozott beruhá­zások előkészítését. Egyelőre arról van szó, hogy egyes kér­dések tisztázására, megbeszé­lésére találkozzanak a magyar kereskedelmi bankok képvise­lői a Nemzetközi Beruházási Bank szakembereivel. A to­vábbiakban azonban az sem kizárt, hogy valamelyik ma­gyar kereskedelmi bank köz­vetlenül vegyen fel kitelt a Nemzetközi Beruházási Bank­tól. Ám ilyen hitelkérelem be­nyújtásának feltétele, hogy a kereskedelmi bank megfelelő devizahatósági engedéllyel rendelkezzen, s emellett szükséges az MNB garanciája is. Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank alapítása óta számoí hitelt vett fel a hazai exportképes termelőkapacitá­sok fejlesztésére. A Nemzet­közi Beruházási Bank eddig mintegy 260 millió transzferá­bilis rubeíhitel folyósított, amelynek a felét konvertibilis devizában kapták meg a ma­gyar vállalatok. E hitelekből 17 magyarországi beruházást finanszíroztak. A KGST-bank által folyósí­tott hitelek ugyanolyan forrá­sok a vállalatok számára, mint például a világbanki kölcsö­nök. Jelenleg azonban a ke­reskedelmi bankok és a válla­latok — bár ismerik ezt a for­ráslehetőséget — nem túlzot­tan érdeklődnek iránta. Pedig a Nemzetközi Beruházási Bank hitelei korántsem elhanyagol­hatók a magyar gazdaság számára. Okos beruházáspoli­tikával méginkább kiaknázha­tó ez a forrás. Megtelik a magtár búzával Befejeződött a gabonafélék betakarítása Érden és a környék mezőgazdasági üzemeiben. Tár­nokon a Sasad Kertészeti Mgtsz Gabonaszárító és Tároló Gazdasági Társulás a nagy munkák során mintegy 750 vagonnyi termést tisztított és kezelt. A hatalmas tárolóban pedig 60 ezer mázsa búza várja a további felhasználást. Felvételünkön Illés Károly markolójával az utolsó tonnákat szórja a szállítószalagra (Hancsovszki János felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom