Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-29 / 180. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 180. SZÄM 1988. JŰLIUS 29., PÉNTEK Visszahódítják a fogadókat? A szerencse sűrűn bekopogtat Amikor 1986 szeptemberében duplájára emelték a lottó- és a totószelvények árát, sokan megjósolták a szerencsejáték elsorvadását. Azóta közel két év telt el, a totónyeremények ismertetése mellett már a lottószámok sorsolása is a televízió széles nyilvánossága előtt történik, s a kifizetett nyeremények ösz- szege szembetűnően emelkedett. Ám ezek a tények a tarifaemelés következményeiről keveset mondanak el. Éppen ezért kérdeztük meg Horváth Nagy Jánosnét, a ceglédi totó-lottó kirendeltség vezetőjét: — Változott-e a fogadási kedv, illetve a szelvényforgalom a részvételi díjak emelése óta? — Szerintem a fogadók játékos kedve nem csőkként. 1986 augusztusáig havi 260— 270 ezer darab szelvényt értékesítettünk. A részvételi díj emelése után 118—119 ezer szelvényt adtunk el havonta, ez a szám tavaly 130 ezerre emelkedett. Az idén az első félévben elérte a 190 ezer darabot a havi szelvényforgalom. — Mennyi pénzt fizettek ki nyereményként tavaly és az idén? — A totó- és a lottószelvényekre nyereményként' tavaly 4 millió 274 ezer, illetve 6 millió 540 ezer forintot fi-^ zettünk ki. Az idén június 30-ig 3 millió 738 ezer, illetve 3 millió 202 ezer forintot. Az első félévben 34 tárgynyere- mény-szelvényt vettünk át, amelyek között volt 50 ezer forintos lakberendezési utalvány, lézerlemezjátszó 60 ezerért, színes tévé 30, szerencseutalvány 30 és 40 ezer forint értékben. Az OTP ceglédi fiókjának helyettes vezetője, Szabó Sándor mondja: — A kibocsájtott borítékos sorsjegyek közül az első százezer forintos szelvényt ceglédi játékos húzta ki.' A nagyobb nyereményeket egyébként nem a kirendeltség, hanem a mi fiókunk fizeti ki 20 ezer forint felett. De néha Budapesten a sportfogadási igazgatóságon veszi át a nyertes a pénzt, ezért nem tudok pontos adatot mondani a ceglédi nyerő szelvényekre kifizetett összegekről. De azt tudom, hogy ceglédi nyertes szelvényekre fizettek már ki lottó esetében 2,3 millió, totónál 3,3 millió feletti összeget is. Érdekességként hangzik el, hogy a lottón ötöst elért cse- mői postás nemigen tudta eldönteni, hogy hazavigye-e a millióit vagy betétkönyvben Izzasztó téma Arcunknak verítékéről — Miért izzadunk? — kérdezem dr. Lakatos Andrást, a Ceglédi Bőr- és Nemibeteggon- dozó Intézet megbízott főorvosát. — Tulajdonképpen az izza. dásnak nagyon fontos szerepe van a szervezet hőháztartásának alakulásában. A verejték elpárolgása egyfajta hűtés. Leggyakoribb a tenyér, talp, hónalj, combtő .és arc iz- zadása, mert e testrészeken található a legtöbb verejtékmirigy. Nem kell ahhoz nyár, hogy valaki fokozottan izzadjon, ez előfordulhat télen is. Egyébként létezik olyan párolgás, amit nem is veszünk észre. A mirigyek működését az idegrendszer szabályozza, és kisebb mértékben — a serdülőknél — a hormonális hatás szintén befolyásolja. — Mennyire meghatározó az alkat vagy az életkor? — Valójában a verejtékezés csökken az életkor előrehaladásával. Míg a serdülőkorú lányok és fiúk hajlamosak az erős izzadásra, addig az idősebbeknél minimális ez a jelenség. Ekkor bizony már a bőr szárazsága jelenti a gondot. Az alkati sajátság is — kövérség — számít, akárcsak az idegesség, izgalom, fáradtság. Sőt, bizonyos betegségek velejárója az izzadás — cukorbetegség, pajzsmirigy-túl- tengés stb. A verejték enyhén savanykás és a bőrre került baktériumok nagy részét elpusztítja. A fokozottan izza- dékony emberek azért árasztanak kellemetlen szagot, mert a baktériumok bizonyos fajtái mégiscsak elszaporodnak, s ezek lebomlása okozza az orrfacsaró bűzt. —i Hogyan és . mivel lehet mérsékelni a kellemetlenséget, mármint az izzadást? — Legjobb teát inni egy csipetnyi sóval. A szénsavas üdítő fogyasztása rövid időre enyhíti a szomjúságot, hogy aztán még többet kortyoljunk belőle. Inkább a rostos gyümölcslevet ajánlanám. — És az alkohol...? — Semmiképpen sem tesz jót, főleg a tömény ital. Hiszen emeli a vérnyomást, fokozza a szervezet belső hőmérsékletét, és a szokásosnál gyorsabban hat. — De hát, az, aki nyaral... — Természetesen senki sem ’kívánhatja, hogy pont a nyaralás során legyen bárki is absztimens. Mindenesetre a sör és a bor kortyolgatásakor legyünk mértéktartóak. — Eredményesen alkal- mazhatók-e a gyógyszerek? — Az atropin és az ilyen tartalmú gyógyszerek csökkenthetik a mirigyek működését, ám nem szívesen javasoljuk ezeket. Annál is inkább, mivel ezeknek kellemetlen mellékhatása van: torokszárazság, a gyomorsav termelése is kisebb. Olykor az enyhe nyugtató szintén hozhat javulást. De legjobb a hintőpor, és a kozmetikai rudacska, az előbbi gombaölő hatású. — Lehetnek-e veszélyesek a kozmetikumok? — A túlzott használatuk nem előnyös, bármennyire is szeretnénk megszabadulni a kellemetlen szagunktól. Ugyanis a kozmetikai szerek bőrgyulladást okozhatnak vagy érzékenységet válthatnak ki. — Milyen bőrbetegségek alakulhatnak ki az izzadás miatt? — Kialakulhat gombásodás, nagyobb lehet az ekcémára való hajlam, apró hó- lyagocskák jelenhetnek meg a tenyéren, talpon, amelyek később fertőződhetnek. Előfordulhat, hogy a láb kipállik,’ ami komoly panaszokat, akár járásképtelenséget okozhat. Aki teheti, minél gyakrabban mosakodjon le a nap során szappanos vízzel. Hordjunk pamutzoknit és -fehérneműt, járjunk szellős öltözékben. — Talán meghökkentő ... Abban nincs semmi különös, hogy a verejtékkel együtt bizonyos anyagok, többek között a B 1 vitamin kiválasztódik. Ám ha valaki naponta három tablettát szed. a szúnyog ezt a verejtéken megérzi és nem csíp. F. F. ÍSSN 0133—2601 (Ceglédi Hírlap) hagyja. A Nemzeti Bankból maga a fiókvezető hozta haza a 2,3 millió forintot két géppisztolyos rendőr kíséretében. A postás végül is megijedt a nagy pénztől, s még aznap visszavitette a fiókvezetővel a Nemzeti Bankba. — Várliató-e újabb szerencsejátékok kibocsátása? — A totó, a lottó és a borítékos sorsjegy kibocsátásának monopóliuma a sportfogadási igazgatóságé — mondja Szombathelyi Károly, az OTP megyei igazgatóságának főelőadója. Az OTP és a sportfogadási igazgatóság tervezi az idén egy újj nyugati típusú lottó kiadását. Ezen a szelvényen 45 száhi lesz, s abból hatot kell eltalálni. Az árát még nem tudom, de azt; már igen, hogy egyelőre szeptemberben és decemberben bocsátjuk ki egy-egy alkalommal. Persze a nagyobb találati lehetőség miatt kisebbek lesznek a nyeremények, ugyanakkor a mostaninál valószínűleg sokkal több játékos mondhatja majd magát szerencsésnek. — Magánvállalkozásban le-' het-e szervezni szerencsejátékot? — A jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint nem, de intézmények, gazdálkodó szervek bármikor kezdeményezhetik. Ilyen alapon kíván a jövőben az ÁISH is nagyobb bevételekre szert tenni a sportfogadásból. Éppen ezért elképzelhetőnek tartom például a század eleji reskontó mai változatát. Eszerint előre meg lehetne vásárolni a nyeremény egynegyedét, felét, háromnegyedét vagy tizedét is. — Tudomásunk szerint ön volt a nemrég megalakult váci totóklub fő szervezője. Cegléden még nem tervezett klubalapítást? — De, már elkezdtem. Az első tárgyalások kedvező eredménnyel kecsegtettek, azonban amikor igent kellett volna mondani, az a vállalat, amelyik helyet ígért a totóklubnak. visszalépett. Végezetül arra voltunk kíváncsiak, hogy beszélgetőpartnereink közül ki mekkora nyereménnyel dicsekedhet. Nos, a fiókvezetőnek a lottón egy hármasa volt már, és totón tízese. A kirendeltségvezető a férje számaival négyes találatot ért el a lottón másfél évtizeddel ezelőtt, de akkor sajnos csak néhány ezer forintot fizetett. Egyébként úgy tűnik, hogy a ceglédi fogadók szerencsések, mert alig van olyan hét, amikor ne lenne négyes találata valamelyiküknek a lottón. Aszódi László Antal Bővítik a híftőházat Nem kell a kapukat becsukni Amikor a hetvenes évek közepén Albertirsa térségében csonthéjas gyümölcsös telepítésébe kezdtek 815 hektáron, már felvetődött a gondolat, hogy a termést valamilyen formában fel kellene dolgozni. Ugyanis a rázással leszedett gyümölcsöt nagy távolságra nem lehet szállítani, mert akkor már csak lekvárként vagy másodlagos alapanyagként hasznosítható. Ötletekben nem volt hiány, végül is a konzervüzemi, a szá- rítmányüzémi feldolgozással szemben a hűtöház építésére szavazók álláspontja kerekedett fölül. Az előkészületek 1979-ben már olyan stádiumba jutottak, hogy a hűtőház építését el lehetett volna kezdeni, de akkor az országos beruházási stop miatt két évet késett a munka. A Micsurin Termelőszövetkezet 1981-ben gazdasági társulás megalakítását kezdeményezte a környező szövetkezetek és állami gazdaságok részvételével, mert a 800 millió forintos bekerülési költségét képteien volt előteremteni. Az első kapavágás egy kukoricaföldön, 1982. augusztus 23-án történt meg, az utolsó simításokra 1984. október 31-én került sor, de már azon a nyáron sikeres üzemi próbák voltak. A profil kialakítása alapvetően gyümölcsfagyasztással kezdődött, de már a kezdet kezdetén tudta a gt vezetősége, hogy gyarapítani kell a választékot, s hogy a szezonális munka két hónapját ki kell szélesíteni. Ma már fagyasztanak a gyümölcs mellett zöldséget, sertés-, marha-, kacsa- és libahúst, túrót és más tejtermékeket, gesztenyepürét. Patthelyzetbe kerültek A hűtőházhoz fűzött remények beváltak, mert az első évben 27 millió forintos nyereséget hozott. A következő két évben 68, illptve 69 millió forint volt a nyereség, és tavaly 80 és fél millió. Az idei nyereségtervben 92 millió forint elérése szerepel, amire meg is van minden esély, mert az utóbbi években 16-17 százalékos volt a nyereségnövekedés. A fejlődés azonban nem ment zökkenőmentesen, *s időközben nagy változások következtek be a gt életében. Még 1986. december 31-én megszűnt a Húsipari Tröszt, a gt egyik társtulajdonosa, a tárolókapacitást jelentősen lekötő tag. Ennek az eseménynek a máig ható következményeiről dr. Losó József igazgatóval is beszélgettünk. Amikor Húsipari Tröszt megszűnt, azt az ígéretet kapta a gazdasági társulás, hogy az 1991-ig • szóló szerződés, amely a tárolókapacitás jelentős részét lekötötte, érvényben ■marad. Aztán, 1987. január 26-án érkezett meg az a levél, amelyben értesítést kapott a gt, hogy a szerződést visszamenőleges hatállyal felbontottnak kell tekinteni. Tehát egy tollvonás elég volt ahhoz, hogy jelentős hűtőházrész üresen maradjon télvíz idején. Patthelyzetbe került a Startolnak a szerkocsik gt, mert az őszi szerződések mellé gyorsan újabbakat kellett kötni zöldségre és gyümölcsre. Ugyanakkor április végétől óriási eladhatatlan húskészlet halmozódott föl, s a gt a partnergazdaságokat nem hagyhatta cserben. Hát tárolták a húst. De ezzel csökkent a kapacitás, a befogadótér, s veszélybe került a saját zöldség és gyümölcs tárolása helyhiány miatt. A torlódás olyan nagy volt a hűtőházakban, hogy szinte szalágvégröl dolgoztak, mert még alig kezdték el kiszállítani a húst, amikor már pakolták be a zöldséget és a gyümölcsöt. Új felállásban Száraz a határ, gyakran riasztják a ceglédi tűzoltókat mostanában. Az elmúlt hetekben legtöbbször a felelőtlenül eldobott égő cigaretta okozott — olykor tetemes — kárt. Képünkön ga- bonatűzhöz vonulnak ki a tűzoltókocsik tApáti-Tóth Sándor felvétele) Végül is a megszűnt Húsipari Tröszt vagyonrészét három húsipari vállalat vette át. Közben a gt igazgató tanácsa úgy döntött, hogy nem szükséges a Micsurin Termelőszövetkezet gesztorsága, és 1988. január 1-jével önálló közös vállalattá alakultak át, Pest Megyei Hűtőipari Közös Vállalat néven, dr. lyosó József igazgatóságával. S hogy az új felállásban hányféle dologban kellett -változtatnia a vezetőségnek, arról álljon itt egy kis ízelítő. A közhiedelem szerint minden újonnan alapított vállalat a leghatékonyabban a környező ipar átlagánál magasabb bérrel vonzza magához a képzett munkásokat. Ez már a gt korában sem volt igaz, mert a létszámot háromszázötvenre tervezték, de kettőszáztizenhétnél többen még egy évben sem dolgoztak a hűtőházban, éppen a vártnál alacsonyabb bérek miatt. Az önállóvá válás után nem véletlenül lett az egyik ' legfontosabb feladat a bérrendezés, az addigi eredményekkel arányban álló fizetés. Részben a hozzáadott érték növelésével sikerült emelni a dolgozók bérét. S a vállalat kérvénnyel fordult a Pénzügyminisztériumhoz azért, hogy a mezőgazdaságban dolgozók 210 forintos bérkiegészítését emelhessék 310 forintra, mert ők már ipari munkásokká váltak. A bérkiegészítsnek ezt az emelését nem fogadta el a Pénzügyminisztérium, de másik kérésüket igen, hogy megkaphassák az iparban szokásos műszakpótlékokat. Az utolsó pillanatban Az idei patthelyzetet pedig fejlesztéssel kívánja megelőzni a közös vállalat. Mert még annak idején úgy tervezték és építették meg a hűtöházat, hogy a későbbiekben bővíthető legyen. Már hozzá is láttak a 3 ezer tonna kapacitású új hűtőházrész megépítéséhez. A kivitelezők 1989. március 15-re ígérik a szerződésben az átadást. A bővítést a vállalat saját erőből valósítja meg. Így jövő nyárra már 30 százalékkal növelhetik az eddigi 10 ezer tonnás tárolókapacitást, egyébként’ szinte az utolsó pillanatban, mielőtt a töménytelen leszerződött áru előtt be kellett Volna zárni a kapukat... A. L. A. Moziműsor Cegléd, Szabadság filmszínház, szombaton és vasárnap, délután: A Beverly Hills-i zsaru (amerikai krimi). Hat órakor: Szökevény vonat (amerikai kalandíilm). Este: Zsí- vago doktor (amerikai film). Szombaton éjszakai előadás: Mária szerelmei (amerikai film). . A kamaramoziban: Hátsó ablak (amerikai krimi). A mesemoziban, szombaton es vasárnap délelőtt és délután: Szegény Dzsoni és Arnika (magyar mesefilm). WBLYTft] iTTfi mm flü Redőny-, reluxakészf- té9 minden típusú ablakra, köz Illetnek Is. Petrovics Károly Cegléd Szövetség u. 1. II emelet &0. ajtó. vagy Albertirsa. Temető u 20 szám ______________ A Csemői November 7 Mgtsz Faüzeme felvesz targoncavezetőket. faipari szak- és betanított munkásokat. valamint raklap- szegezőket. Jelentkezni lehet a fa üzem vezetőiénél. _____________ B MX kerékpár eladó. Cegléd, Vörösmarty tér 17. szám. Commodore—64-es számítógép magnóval együtt eladó. Érdeklődni: Cegléd. Rákóczi út 43. III. ein. 8. ajtó._________________ E lcserélném budapesti szoba-kony hás tanácsi lakásomat ceglédibe. Érdeklődni Budapest VII. kér., Szövetség u. 21. I. em. 21. Szombat, vasárnap 10- től 17 óráig. __________ E ladnám vagy ceglédi 2 szobás, komfortos, kertes családi házra cserélném rá- kosdigeti 3 szobás családi házamat 240 négyszögöles kerttel. Érdeklődni: Cegléd. Bajesy-Zs. u. 15/B v. Rákosliget (Bp. XVII. kér.) ,1. u. 5._________ J övedelmező befektetés. Ceglédhez közel, falu központban, új, összkomfortos, kétszintes ház plusz külön Lakás, 5000-es csirkenevelővel. sertésólakkal és termény- bolttal eladó. Csemő, Táncsics u. 1. 2713. Tanya eladó 800 négyszögöl területtel, jószág tartásra kiváló helyen. Érdeklődni: Cegléd XI., Réti d. 513. Örkényi úton. Lugasán énál. ___ K ereskedelemben dolgozó 44 éves férfi tőkéstársat keres jövő évben beinduló ceglédi üzletéhez. Levélcím: IIL posta, Pf.: 28. szám. _____________ A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat tmk-műhelyébe autószerelő. villany szerelő és karosszériafestéshez értő festő szakmunkást vesz fel. Jelentkezés: Cegléd, Külső-Körösi úti telepen Fábián József művezetőnél.’ 2 szoba összkomfortos. bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni lehet Cegléd, Várkonyi I. u. 36. szám. Eladó Skif sátras utánfutó Cegléd Nótás u 8. ______ S zéchenyi út 31. sz. 301 nm porta eladó. — Érdeklődni 16 óra után, Cegléd, Ibolya u. 4/A. Zsolnai Gyula Nagyméretű tégládéi adó. Érdeklődni lehet Cegléd Malom u, 1 Ház^szőlővef eladó * Cegléd Csengery Kö zép út 7/A. Eladó két család részére is alkalmas kertes ház. .Cegléd X. ker„ Túzok u. 7. Kertes családi ház beköltözhetően eladó. — Cegléd, Darázs u. 9. Felveszünk mélyfúró sza k műnk ásó kát, mélyfúrási gépkezelőket (motorszerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket) kezdőket is, valamint kútfúrási betaaiított munkásokat. korlátozott számban, változó munkahelyre. Ceglédi II. telepünkre csőmenetvágó célgépünkre esztergályost. Jelentkezni lehet: VIKUV Cegléd üv., munkaügy. Cegléd. Rákóczi út 72. 2700. ____________ H ázrész eladó, leválasztással is. Hüli József, Cegléd, Mátyás király u. 4. A Tömegtakarmány Termelési és Gépjavító Gazdasági Társaság (Cegléd, Pesti út 76., tel.: 11-299) azonnali belépéssel FELVÉTELRE KERES lakatos szakmunkásokat. Bérezés teljesítmény szerint. Elcserélem ceglédi. 64 nm-es. tanácsi, első emeleti lakásomat másfél vagy 1 szobás tanácsira. Megkeresést csak levélben kérem ..Központ 081 709" jeligére a Hírlapkiadó V áll K özön ségsz ol gá lat címére Cegléd TgleJU,. u_ 30 sz. 3 szobás, tehermentes, gázfűtéses. I emeleti lak ás kp.-ért eladó. - Érdeklődni: 18 óra után Cegléd Széche nyi u. 41 I. em. 20 Cseh. Eltartás! szerződést kötnék idős hölggyel vagy férfival. Címem: Cegléd, Mikes u, 35. Borona úton 253 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Cegléd. Nagykátai u. 18. ____ V ároshoz közel 200 négyszögöl hobbi eladó. Érdeklődni lehet 11-674 vagy Cegléd. Szarvas u. 7. SáSi.____________________ I N Lada 1200-as lejárt műszakival eladó. — Cegléd. Damjanich u, 61. szám._______________ C se.ngeriben 938 négyszögöl szőlő épülettel, termő gyümölcsfákkal, betegség miatt, eladó. Érdeklődni: Cégléd, Hajó u. 3. Eladó Zöldhalom. ‘ Lakos dűlő 2. szám alatt 800 négyszögöl szőlő lakható épülettel, víz, villany van. Érdeklődni helyben vagy 11- 242 telefonon. Cegléd, Tükör utca 10. szám alatt beépíthető telek eladó. Érdeklődni lehet Gerje telep 2. André.________________ E ladom Cegléd, Beloiannisz utca 23. fszt. 1. alatti 57 nm-es. 2 szoba összkomfortos, jól karbantartott OTP öröklakásomat készpénz plusz magas OTP-átvállalássaL. — Fizetési könnyítéssel. Érdeklődni személyesen a fenti címen a hirdetés napján egész nap vagy levélben, Budapest, Páskomliget utca 60. fszt. I. 1156, Berki József, Csemő központjában termő gyümölcsfákkal építési telkek eladók, terméssel is. Érdeklődni Csemő. Tavasz U. 8. _________________ K öves út mellett Cse- mőben építési telek eladó. / Érdeklődni: Cegléd Mizset u. 6 Zöldhalomban hoboi- telek eladó Érdeklődni: Cegléd Mizsei u. 6 szám Eladó a Cegléd Csen- geriben 450 négyszögöl, 6 éves bekerített zalagyöngve szőlő terméssel együtt Érdeklődni Ce r ’ Déli út 116 s 7 A m _____ E ladó négylapos villanyt rí/holy összerakható« cserépká'yha Cev Görbe n 11. TS 125 r-not *r kerék pár 7G0y km -re! eladó — Cegléd Aiszegi út 73