Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-19 / 171. szám

1988. JÚLIUS 19., KEDD 5 Szívdobbanás a dal ritmusára Ráadás szülte hiányérzet Kíváncsi voltam, ki jön el a beatkorszak dalait, ver­seit magyarul megszólaltató koncertre a Váci Városi Tanács udvarában. A harmincas-negyvenes éveiket taposok, akik fia­talságuk emlékeit eleveníthetik fel, talán a fiatalok, akiknek már-már legenda a szerzők személye, vagy esetleg nem is hallottak róluk? Voltak ilyenek és olyanok egyaránt, de együtt sem túl nagy számban. Rövidesen kiderült, a rockzenében éppen úgy lehet érté­keset, maradandót alkotni, mint más művészeti ágakban. A zene megpezsdítette a közönség vérét, magával ragadott, taps­ra késztetett mindenkit. Pedig amikor először megszólaltak a hangszerek és az erősítőkből áradva betöltötték a teret, néhányan hátrább húzták széküket Igyekeztek a színpadtól a lehető legtávolabb kerülni. Ám Paul Simon muzsikája, a Rol­ling Stones vad ritmusai lassan visszacsalogattak mindenkit, és a Cecíliát, majd az összeállítást záró Csend hangjait együtt énekeltük Horányi Lászlóval, a Hangfogó együttes vezetőjé­vel. A műsoron érződött a tudatos szerkesztettség. Nem csu­pán a dallamok ívére, vad és szelíd, gyors és lassú ponto­san kiszámított keverésére gondolok, hanem a szövegben, gondolati világában illeszkedő versbetétekre is. Politikum, felelős gondolkodás, az emberekért, a humanizmusért érzett mély aggodalom csendült ki a sorokból. Elcsöpögtette néhány gondolatot, ami talán jó magként termékeny földre hull. Nem lehetett gondtalanul, mindössze egy kellemes nyári este élményével elteltve távozni, az elhangzott versek, szövegek tovább éltek, dolgoztak az agyban. Bizonyára nem véletlen, ráadásként Viszockij Farkasvadászatát ismerhettük meg, idő­ben és térben egyaránt elszakadva az ős beatnikektől. Gyö­nyörű volt. Bármilyen furcsa ellentmondás, mégis ez a kiemelkedően sikerült ráadás a legnagyobb problémám. Ennek tükrében ugyanis hiányérzetem támadt. Bevallom, előzetesen voltak fenntartásaim. Hiába tudtam, hogy a debreceniek már több helyen sikerrel szerepeltek az országban műsorukkal, fél­tem. Tartottam a színvonal egyenetlenségeitől. Donovan, Bob Dylan, Garfunkel, Mick dagger előadóként is olyan mércét állítottak, amit nehéz elérni vagy éppen túlszárnyalni. Bizo­nyos fokig igazolódtak aggodalmaim. A hangszerelés időn­ként túlzottan lágyította az eredendően szándékosan karcos, éles akkordokat. Nem találtam a szélső pólusokat. Mintha a lemezjátszón lecsavarnánk a legmagasabb és legmélyebb hangokat. Erősítette ezt az érzést a szövegek, versbetétek iga­zán átélt tolmácsolása. Mégis sokáig elfogadtam a végered­ményt. Belefért az élmény kereteibe ennyi hiba. És akkor kiderül a végén: igenis képesek, tudnak az érzelmi skála minden fokán játszani. De miért kellett erre az utolsó dalig várni? Szabó Z. Levente Kecskemétre vagy Egerbe kell utazni Ésszerűség diktálta változás « Ha az átszervezések, korsze- í rüsítések korát éljük is, egy- £ egy intézmény feladat- és ha>- £ táskörének, a cégtábla változá- ^ sának híre aligha dobogtat ^ , meg minden szivet. Vaiőszínü- Vj leg így volt ez pár hónappal Z ezelőtt is, amikor a hajdani 2 Országos Környezet- és Termé­ül szetvédelmi Hivatal miniszté- 4 riumi rangot, s természetesen 2 jó néhány, korábban más szer- Z vez.ethez tartozó feladatot ka- Y pott. Még nem az optimális Akkoriban még csak sejteni lehetett, hogy a névtáblát más­hol, az új minisztérium irá­nyítása alá tartozó intézmé­nyeknél is kicserélik majd. Erre került sor tegnap, ami­kor megszűnt hazánk 12 ön­álló vízügyi igazgatósága, kö­zöttük a jórészt Pest megye területén működő Közép-Du- navölgyi Vízügyi Igazgatóság is. Ennek egykori igazgatóját, s a visszamenőleges hatállyal, július 1-jével létrehozott Kö- zép-Dunavölgyi Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság új vezetőjét, Konkoly Jánost kértük, mutassa be az új szer­vezetet. Amint a beszélgetésből ki­derült, az intézkedést nem csupán a minisztériumi szer­vezeti felépítés követése tette szükségessé, bár a Ifözponti irányítás az egységes szerve­zeteknél lényegesen egyszerűb­bé válik. Konkoly János sze­rint azonban ez csak a felté­telét teremti meg annak, hogy a követelményeknek megfe­leljenek: — A változást úgy kell te­kinteni, mint a fejlődés fo­lyamatának kezdetét. Hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy eleget tegyünk a környezettel való gazdálkodás feladatának. Nagyon kell ügyelnünk arra. hogy a szervezeti változást ne tekintsük úgy, mintha már mindent meg is tettünk volna p cél elérése érdekében. Rövi­den: a jelenlegi helyzetet nem szabad összetéveszteni az opti­málissal. Azt persze csak becsülni le­het, mennyi időre lesz szüksé­ge az új szervezetnek céljai el­éréséhez. Konkoly János úgy véli, húsz év múlva már rá sem lehet ismerni a- váltást követő mai állapotra. — Abból indulok ki, hogy 35 évvel ezelőtt, amikor a víz­ügyi igazgatás új rendszerét építettük ki, még szóba sem került a víz minőségének vé­delme. Erről csak 1961 táján kezdtünk beszélni, ma pedig az új minisztériumhoz tartozó szervezetek közül a vízügy te­kinthető a legjobban felsze­reltnek, az árvízvédelem, a fo­lyamszabályozás, a vízrende­zés vagy a mérőhálózatok eredményeiről nem is beszél­ve. Európában a hazai víz­mérések szervezettsége az el­sők között van. Ez alapot ad arra, hogy bízzunk benne: a levegő, a zaj és a sugárzás mérése, íigyelőhálózata hama­rosan eljut erre a szintre. Töb­bek Között ezért, az egységes fejlesztés, az azonos szint el­érése érdekében kellett össze­olvasztani a környezetvédelmi és vízügyi intézményeket. Ott folytatják... Az iméntiekkel kapcsolatban az igazgató még elmondta, hogy az egyesítés nem jelent­heti majd az egykori önálló intézmények mai feladatainak összemosódását, átfedéseket. Minden jogelőd szervezet ott folytatja munkáját ezekben a napokban, ahol az elmúlt hé­ten abbahagyta. Legfeljebb a korábbi koordinálatlanság, szervezési gondok okozhatnak még egy ideig fejtörést. No és az, hogy a működési területek átszervezése miatt néhány te­lepülés lakóinak ügyeik int§- zésére ezután nem a főváros­ba, hanem Kecskemétre vagy Egerbe, az új igazgatóságok területi központjába kell utaz­niuk. De ezen — állítja Kon­koly ános — a tapasztalatok birtokában a későbbiekben le­het majd változtatni. Amihez viszont ragaszkod­nak, igaz nem is tehetnék másképp: a további fejlődés, Szájtátva Lajtorja Nem, nem Jákobé. Egészen köznapi. Bárhol megtalálható. S némi képzavarral, de a va­lóságnak megfelelően, azt kell mondanom, úgy ágasko­dik felfelé, hogy valójában lefelé mutat, a sokat próbált gyámügyi előadó azt mondja, a jelek szerint újabb rekordra van kilátása. Esztendők óta növekedik ugyanis az elinté­zésre váró ügyeknek a száma a nagyközségben, s ha sajná­latosan úgy folytatódik a má­sodik félév, ahogyan az első sikeredett, akkor hatszáz fölé kerül az ügyiratszám. Hová vezet ez a lajtorja? S mikor érünk a végére? A te­lepülésen fél évtized alatt gyorsan szaporodott azoknak a családoknak a száma, ame­lyek szinte a beköltözés pilla­natától gyámügyek (de nem csak gyámügyek) sokaságát zú­dították a tanácsra; lépjen közbe, Intézkedjen, segítsen. S míg a tanácsnak ez törvény­ben, jogszabályokban rögzített kötelessége, vajmi kevés szó esik arról, a családnak ml lenne a minimális teendője ... Baj. Amint baj az is, hogy a megyében most már, szemben az évtized fordulóján kiala­kult négyszázas átlaggal, több mint ötszáz ügyirat jut egy- egy szakterületi előadóra. Ami baja persze az érintett tiszt­viselőknek, de még nagyobb baja a társadalomnak. Szájtátva látja tehát az em­ber, miközben egyre jobban igyekszik a társadalom sokfé­le szervezete segíteni, gyors iramban emelkedik a megyé­ben a veszélyeztetett kiskorú­aknak a száma. A nyolcvanas évek elejéhez mérten táboruk megkétszereződött, azaz úgy ment fölfelé a lajtorján, hogy eközben a gond terhe alatt egyre mélyebbre süllyedtünk és süllyedünk. Vélhetően azért ez a riasztó lefelé menetel a lajtorján, mert a kelleténél, a szükségesnél sokkal kevesebb szó és tett figyelmezteti a leg- illetékesebbeket, a családot, a szülőket arra, hogy ml az ő dolguk, az ő felelősségük. Csoda-e, ha ezt a némaságot, a tettek elmaradása miatti be­letörődést az érintettek már- már biztatásnak veszik, élje­nek bátran felelőtlenül...?! MOTTÓ a műszaki fejlesztés érdeké­ben úgymond „békeidőben” építő, termelőmunkát végez­nek. Termelés és védelem — Az idén 600 millió forint értékű megrendelést fogad­tunk el — csak így tudjuk megkeresni az eszközök fenn­tartásának, új berendezések vásárlásának árát. Természe­tes azonban, hogy veszélyhely­zetben, kár esetén ezután is a védelem és kárelhárítás élvez majd elsőbbséget. P. Zs. ILLATOK VARÁZSLÓI A mandragóra gyökerét éj­félkor, akasztott ember lába alól kellett kiásni a földből. S ugyancsak a kísértetek órá­jában gyűjtöttek hajdanán bűvös-bájos füveket, csodaté­vő, gyógyító leveleket boszor­kányok, kuruzslók, vajákosok. Talán a bűbájosság, a va­rázslás is jobban sikerült vol­na, ha a Szilasmenti Tsz szak­embereinek tudományával rendelkeznek és nem éjfél­kor, hanem hajnalban gyűj­tik a gyógynövényeket. E ko­rai órán ugyanis a legnagyobb az illóanyagtartalom a nö­vényben. Különleges látvány egy ilyen aratás, például a zsályáé: a növény azonnal légmentesen záró konténerbe kerül. Ezt a traktor bevon­tatja az aromaüzem udvará­ra, ahol azonnal megkezdődik a lepárlás. A hátramaradó anyagot pedig a következő fordulóval visszaviszik, érté­kes szerves trágyát juttatva ezzel a földbe. Az aromaüzem udvarán va­lóságos illatkavalkád van. A kamilla felesel a zsályával.' Időnként mindkettőt elnyomja a torokkaparó kaporszag. Az­után, ahogy a Silanus-termé­keket gyártó csarnok előtt el­haladunk, samponok, habfür­dők kellemes illata simogat, a parfümériához közeledve pedig az egymással keveredő finom és kellemetlen levegőt egyaránt elnyomja a remek parfümillat. Az apró üzemben mdndösz- sze öten dolgoznak, Molnárné Sashegyi Zsuzsa irányításával. A maguk kedvtelésére oly­kor másolnak is illatokat, ám ezek szigorúan csak laborató­riumi „játékok”. Minden cég a saját kreációjával igyek­szik betörni a piacra. Ez azon­ban rendkívül, nehéz. A Szi­lasmenti Tsz néhány éve be­lekezdett. Illatkompozícióik előállítási koncepciója azonos a nagy nyugati cégekével, s azonos a béltartalom is. Ren­geteg saját termelésű illóola­jat használnak, a levendulá­tól a fenyőig. Ám, úgy tűnik, a legfino­mabb parfümöt is egyszerűbb előállítani, mint hazai piacon megfelelő csomagolóanyagot találni a számára. Gond az üveg, a zárókupak, a doboz legyártatása. így azután, a sze­rény papírdobozba csomagolt magyar parfüm nehezen ver­senyezhet márkás nyugati társnőivel. Most újabb illatokkal je­lentkeztek, az ABC-pai'füm- családdal. Ennek érdekessége, hogy különféle illatokból vá­laszthatnak a vásárlók, s a csinos kis üvegcsére több tu­catnyi női névből kiválasztott matricafelület kerülhet. Amíg beszélgetünk Molnár­né Sashegyi Zsuzsával, egy­mást váltják a teherautók az üzem előtt, hatalmas hordó­kat pakolnak a platókra. Ki­derül, annak ellenére, hogy finom parfümöket gyártanak, amelyekből egy tenyérben el­férő üvegnyi vagy háromszáz forintba kerül, a nagy árbe­vételt az ipari illatok hozzák, öblítők, egész mosószercsalá­dok, légfrissítők és sok illat­szer készül Szilas-illattal. Móza Katalin Egy új illatot ellenőriz Mál­námé Sashegyi Zsuzsa. Ké­szül a férfikozmetikum (cím fölötti kép). Sokféle illatanya- got rejtenek az üvegcsék (al­só kép) r. '(Érdősi Agnes felvételei) Becsapott nemzedék voltunk Összefirkált térkép Kutasi Kovács Lajos brazí­liai magyar író, tizenhat év­vel ezelőtt, 1972-ben tűnt föl első kötetével. A Gondolat Kiadónál megjelent A zöld- pokoltól a vidám kikötőig cí­mű művét nagy érdek'odéssel fogadták az olvasók, húz a hatalmas ismeretanyaggal ren­delkező szerző egy kevéssé is­mert egzotikus világot tárt ol­vasói elé: Brazíliát. Első sikeres, szívesen foga­dott könyvét újabbak követ­ték. Amazóniáról, az Afro- Brazil világról, majd Új-Ang­liáról és az észak-amerikai indiánokról. Kutasi Kovács sajátos egyéni műfajt terem­tett, amelyben életrajzi ele­mekkel, élményekkel, kalan­dokkal és egyéni meglátások­kal fonódnak össze történelmi, néprajzi, embertani ismeretei, az olvasmányos útirajz, az iz­galmas élmény, a színes ri­port, a szakszerű esszé — igé­nyes, irodalmi stílusban és olyan tiszta magyar nyelven, mintha az író soha nem hagy­ta volna el hazáját: pedig negyvenöt éve él idegenben. Kutasi Kovács 1945-ben, a háború végén hagyta el Ma­gyarországot. Mint fiatal, kez­dő újságíró, huszonnégy éves korában, a háború utolsó évé­ben sodródott az akkori jobb­oldali sajtóba, hogy aztán a háború után a fasizmus való­ságára rádöbbenve, tévedését nem letagadva, hanem meg­ragadva szembeforduljon ve­le és következetesen harcol­jon ellene. 1949-ben vándorolt ki Bra­zíliába, ahol húsz éven át lap- szerkesztőként számtalanszor került az emigráns jobboldali támadások kereszttüzébe. A Kéthly Anna szerkesztésében Londonban kiadott Népszava 1963. október 23-án megjelent számában közölt önvallomá­sában írja: a becsapott nem­zedék voltunk, eszköz és gyi- lok a gyilkosok kezében. Vég­re kellett hajtanunk a ma­gunk revízióját. Kutasi Ko­vács nemcsak mint író, szer­kesztő és a magyar kultúra egyik legaktívabb munkása tevékenykedett, hanem igye­kezett mind jobban megismer­ni Brazíliát, a brazil múltat, történelmet, társadalmat, kul­túrát és nem utolsósorban az indiánokat. Amikor 1970-ben visszatért Európába, nem jött üres kézzel. Egy mindenre élesen figyelő, sok mindent át­élt ember gazdag tapasztala­tát hozta magával: írói élet­művének anyagát. Az idén két könyve jelent meg. A Kossuth Kiadónál a Zöld pokol, vörös sivatag — negyedik brazil té­májú munkája — Amazónia meghódítását rajzolja meg szgles történelmi távlatban, irodalmi igénnyel; voltakép­pen egész Brazília történetét. A Magvető kiadásában megje­lent Összefirkált térkép nem önéletrajz, hanem Kutasi Ko­vács vándorlásainak történe­te. Ebben a könyvében is — sok egyéb mellett — a hazai olvasók előtt oly ismeretlen világra villant fényt, mint a háború utáni németországi DP-táborok és a brazíliai ma­gyar kolónia. Érdekes, különös arcok és sorsok villannak fel. A névtelen emigránsok mellett olyanok is,'mint Kovács Imre, Lénárd Sándor. Páger Antal, Vaszary Piri, Ignotus Pál vagy Koestler Arthur. Kutasi Kovács nem akarja igazolni önmagát, erre nincs szüksége; igazolta őt több év­tizedes írói-újságírói munkás­sága, emberi magatartása és magyarságához való hűsége; mondhatni eddigi életműve. Mégis kimondja; A háború szörnyű viharában, amikor a bolsevizmus elleni keresztes­hadjárat jelszavával elhódítot­tak bennünket, nem egy esz­mének voltunk a bajnokai, hanem egy történelmi gaz­tettnek akaratlan cinkosai. Nem tagadja: drámai volt a tévedések felismerése, és nem volt könnyű megtalálni a he­lyes utat. Szeretettel rajzolja meg atyai jóbarátja, ár. Bródy Sándor volt szociáldemokrata képviselő alakját, akiről azt írja: megváltoztatta a világ­ról, a magyar közelmúltról al­kotott képemet és végleg el­távolított attól a társadalom­tól, amelyhez neveltetésem ré­vén kötődtem. Amikor negyedszázad után először látogat haza, megren­díti a viszontlátás. Azt írja: Életem egyik döntő eseménye lesz, felismerése és elfogadá­sa annak a történelmi válto­zásnak és folyamatnak, amely­nek áramkörébe én is bekap­csolódhatok. Kutasi Kovács Lajos eddig megjelent hét kötete, s kivált az összefirkált térkép azt bizo­nyítja, hogy az író szellemileg — hazatalált. Nem tért vissza üres kézzel. Maradandó isme­reteket és értékeket hozott, amelyek színesítik és gazdagít­ják a mai magyar irodalmat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom