Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-18 / 170. szám
mr . .«rarer 1388. JÚLIUS 18., HÉTFŐ Ősbemutató Szegeden A Bestia Tizenhárom mű. huszonkilenc előadását tartják meg július 21-től augusztus 27-ig a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán és kamaraszínpadjain, a városi tanácsháza udvarán, valamint az újszegedi liget szabadtéri színpadán. A fogadalmi templom előtt lévő hatezer személyes nézőtérről rockoperát, musicalt, misztériumjátékot, operát, népzenei együttesek gálaműsorát, rockballadát tekinthetnek meg az érdeklődők. Változatos műsort, néptáncot, pantomimet, magyarnőtaes- tet, Nagy Bandó Andrással humort és sok más szórakoztató programot kínálnak a játékok „mellékszínpadjai” is. Már az első hét bővelkedik kulturális és szórakoztató programokban. A Szegedi Szabadtéri Játékok idei, a felszabadulás után 1959. évi felújítást követő harmincadik évadját július 21-en, csütörtökön új magyar rockoperával nyitják meg. Báthory Erzsébetnek, a csejtai vár hírhedt úrnőjének véres legendája ihlette a szerzőket: Szakcsi Lakatos Bélát és Cse- mer Gézát a Bestia cimű rockopera elkészítésére. Amatőr színjátszók Pest megyében Az együttlétre szerződnek A gödöllői amatőrtalálkozón még negyedóra volt hátra a helyi Pypyter színpad bemutatkozásáig, amikor először beszélgettem a rendezővel, Kaposi Lászlóval. Éppen gyors felelevenítő próbát tartottak, de az arcokon nyoma sem volt a fellépés előtti izgalomnak, feszültségnek. A pillanatnyi szünetet kihasználva néhá- nyan énekelni kezdtek, amihez rövidesen a társulat minden tagja csatlakozott. Az előadás osztatlan sikert aratott, mégis csak hosszas rábeszélés árán született meg ez az írás. Kevés a fiú — Előfordult már, hogy megkérdezték, miért vagyok ennyire visszahúzódó. Nem szeretek magamról beszélni jobb, ha a munkámat értékelik. becsületbeli ügynek tartom, hogy azt minél jobban végezzem. Határozott elképzeléseim vannak. Néha úgy érzem, az eszközökben is biztos vagyok, de előfordult, hogy menet közben kellett váltanom a cél érdekében. Igyekszem figyelemmel követni a szakirodalmat, hasznosítani mások tapasztalatait. No, és természetesen a sajátjaimat, hiszen azoknak sem vagyok Tóalmási gobelinkészítő Háza előtt készíti a szebbnél szebb gobelineket Tóalmáson Imre Albertné nyugdíjas bedolgozó a Háziipari Szövetkezet megrendelésére. A szövött képek valószínűleg egy külföldi család otthonát díszítik majd. híján: Népművelőként ez a terület hozzám tartozik, egyszerre négy csoporttal dolgozom párhuzamosan. Szerencsére — teszem hozzá —, mert enélkül nehéz lenne biztosítani az utánpótlást. Sok lány jelentkezik, de fiúkból hiány van. Középiskolásként már sokkal nehezebb összehozni őket. — Ügy tudom, az agrártudományi egyetemen végzett. — Valóban, papíron nem vagyok népművelő. Kecskés József igazgatónál azonban nem a diploma számít, hanem a munka. Ennek alapján talán nem jogtalanul „bitorlóm” valaki másnak a helyét. — Hogyan került kapcsolatba a színjátszással? — Gyerekkorom óta szorosan végigkísérte az életemet. Kaposváron laktunk, már ott kaptam a színházban gyerekszerepeket. Zsámbéki Gábor vizsgarendezésén a Windsori víg nőkben is színpadra léphettem. Egyetemista koromban aktívan részt vettem a GT 80-as csoport megalakításában, munkájában. Akkor kezdtem gyerekcsoportokkal is foglalkozni, 1982-ben hívták életre az ifjúsági színpadot, sokáig Gödöllőn működött az Amatőr Színész Stúdió. Egyszóval ennek a mozgalomnak jelentős bázisa alakult ki itt. Személyi okok — Viszont sokkal szakított is a társulatok közül. Miért? — Szerintem az együttlétre szerveződnek az együttesek és nem kizárólag színdarabok előállítására. Soha nem voltam képes előre pontokba-FIGYELŐ' Makropillosz. Érdekes, hogy a modern cseh irodalom két klasszikusa közül a derék katona, Svejk íróját, Haseket szinte háziszerzőjükként ism;- rik és szeretik a hazai olvasók, addig a szintén világhírű szellemi ikertestvérét, Karc' Capeket jóval kevesebben tartják számon. Ha rákérdeznének valakire, hogy mii ismer ettől a fiatalon, alig negyven- nyolc éves korában elhunyt regény- és drámaírótól, az legföljebb ha a R. U. R. című fantasztikus színművéről adna számot, vagy arról Az anya című játékáról, amelyet mi- nálunk Fiaim címmel mutatott be a Magyar Néphadsereg Színháza, a mai Vígszínház. Karel Capek tehát a majdnem ismeretlen tollíorgatók közé tartozik errefelé, így hát az 1922-ben írott drámája, A Makropulosz-ügy valódi újdonságként kínálta magát a képernyőn. Aki netán a könyvespolcán sorakozó kézikönyvek segítségével megpróbált fölkészülni ennek az alkotásnak a befogadására, az előzetesként azt a tájékoztatást gyűjthetie be, hogy most egy gazdag fantáziájú és szatirizáló hajlamú színműíróval akad majd találkozása. Nos, ami az Aczél János és Radó Gyula átigazító páros keze aíól kikerült, az minden volt, csak nem gazdag fantáziájú és szintén nem szatiri- záló. Elsősorban is roppant unalmas volt. A mutatósabbnál mutatósabb ruhaköltmények- be és öltönyökbe öltöztetett szereplők csak mondták, mondogatták a magukét arról a bizonyos perről, hagyatékról. és közben az égvilágon semmi nem történt. Akkor sem. amikor a rendkívül dekoratív és abszolút főszereplőként sétálgató Hernádi Judit a szépséges prágai utcákon, tereken bolyongott, és akkor sem, ami- kot zárt térben csevegett az ő Bertikéjével. Ez a kezdeti unalom aztán egyre sűrűsödött, és végül lep- lezhetetlen bosszúságba csapott át. Tudniillik az a fölismerés csavargathatta a néző orrát, hogy miképpen lehet egy ennyire fantáziára épülő darabot — az ez, hiszen benne évszázadok keverednek, kavarognak — ennyire földhözragadt prózaisággal előadatni, és ilyen gyermetegen sejtetni, hogy az a bizonyos Emilia Marty egymaga ballagta végig azt a temérdek időt. Mindezek után nyilván mondani kell, hogy kudarc volt ez a vállalkozás a javából, és ráadásul szomorú, bánatos kudarc, hiszen Karel Capek és a magyar irodalombarátok, színházhívők nagyon esedékes találkozása ismét elmaradt. Most aztán megint várhatunk egy jó darabig, amíg Hasek kortársát újból felfedezi valamelyik — reméljük szerencsésebb csillagzat alatt működő — dramaturgia. Ki mit tud ? újra itt van — azaz, hogy lesz — a nagy csapat. Mármint a képességeikkel a nagyközönség elé kiálló, a tehetségükkel az egeket meg- ostromló ifjak serege, akik odaállnak a kamerák és a mikrofonok elé, hadd lássa a nagyérdemű, ki mit tud. Ha valami jót el lehet mondani a Magyar Televízióról, akkor azt feltétlenül, hogy egykor, hajdan, még azokban a boldog hatvanas években ki- ötlötte ezt a versenyt. Kiötlöt- te, az egész ország kedvére, szórakozására jól lebonyolította, és azután meg is újrázta, ki tudja hányszor. Közben pedig fölfedezett sok-sok olyan tehetséget, akiből előadóművészetünk élvonalbeli képviselője lett. Nyilván afféle kedvcsináló előkóstolóként éppen őket mutatták be a minap Változatok a sikerre címmel. Lehetett volna valami csinnadrattás nagy kavalkád is ebből a találkozóból, de szerencsére nem lett. Inkább csöndes visszaré- vedés, az emlékek kissé meghatott, kissé nosztalgiázó elő- számlálása. Egyszóval egy ízléses kamaraest. Éppen így kellett ezt csinálni... Akácz László szedve elmondani a próbaren det. Sokat improvizálunk, jól érezzük magunkat. Népműve lóként a közösségi tudat megteremtésén fáradozom, és nem az a dolgom, hogy színészeket neveljek. Természetesen mi is szeretjük a fellépéseket, kell a sikerélmény. De az előadá sok elsősorban arra jók, hogy oldják a gátlásokat. Segítsenek a magabiztos fellépésben, életvitelben. Ezt érzik a nézők is, az elmúlt években valóságos. törzsközönségünk verbú- válódntt. Sokan hívták az is kolatársaikat, aztán terjedt a hírünk. — Mégis fesztiválokon több szőr elmarasztaló döntéseket hozott a szakmai zsűri. — A szakemberek és a nézők véleménye eltérő is lehet. Emellett országos megmérette téseken több sikert értünk el mint a megyében. Ennek bizonyos személyi okai is van nak. A gyerekek viszont bennem jobban bíznak a kívülállóknál, az én értékelésemet fogadják el mérvadónak Természetesen előfordulhat egy-egy gyengébb nap, és nem vagyok tévedhetetlen sem. Partnerekkel — Külső és belső okok egy aránt közrejátszottak az amatőr mozgalom gyengülésében az utóbbi években. A széthúzás helyett inkább össze kéne fogni. Beszéltem több csoport vezetővel, céljaikról önhöz hasonlóan nyilatkoztak. Mi hát az együttműködés akadd lya? — A célokat másként akarjuk elérni, és valószínűleg nincs bennük hajlandóság mások nézeteinek elfogadására, vagy értelmesen vitatkozni velük. Néha olyan orvtámadások érnek, amilyeneket nehéz megbocsátani. Nem vagyok haragtartó, de lehet, hogy én is túlságosan ragaszkodom a saját elképzeléseimhez. Sze rencsétlennek érzem a fesztiválok, találkozók rendszerét is. A díjak odaítélése versenyre készteti a társulatokat a tapasztalatcsere, a közös játék helyett. Remélem, a közeljövőben ez megváltozik. Addig sem ülünk ölbe tett kézzel, megpróbálunk valamit tenni, legalább a saját házunk táján. Ehhez partnerekre van szükségünk. A bírálatot elfogadjuk, de ez szakmai legyen és ne személyeskedés. Az elmúlt évekhez hasonlóan nyáron diákok számára szervezünk színjátszótábort. Sokan jelentkeztek, a gyerekek örömmel jönnek. Ez a hely a szakmai viták, álláspontok tisztázására is alkalmas lehetne. Talán a nyilvánosság most segítségünkre lesz és élnek az alkalommal más csoportok vezetői is. Szabó Z. Levente Zenei tábor Vácott Tíz nap muzsikával üres a nézőtér, de ilyenkor ez teljesen rendjénvaló. Á váci zeneiskola hangversenytermének színpadán ugyanis próJ bál a „nagyzenekar”. Jóllehet mindössze tíz napra alakult, mégis minden úgy zajlik, mint az igazi együtteseknél: kemény munka folyik. A muzsika önfegyelemre szoktat. Nincs helye- ideje a fölösleges szónak. Csupán az összhangzás a fontos. A szentendrei Tasi Annamária klarinétjára koncentrál, s nemigen jut eszébe a délutáni strandolás. A bicskei Szabó Ildikónak az a meggyőződése, hogy kell ennyi gyakorlás egy fuvolásnak. A trombita szakos budapesti Rózsa István ez alatt a pár nap alatt gazdagabb lett néhány tapasztalattal. Rájött például, hogy többet kell skálázni a biztosabb tudáshoz. Tudom, nem illik a küzdelmet figyelemmel kísérni, de számomra nemcsak a végeredmény fontos. Élvezettel hallgatom, hogyan formálódik, elevenedik meg a hangszereken a dallam. Már erőteljesedik az orgona, s nem harsog annyira a trombita; pontosabbak az intonációk a hegedűn. Miközben újra és újra ütemeket ismételnek az ifjú muzsikusok. Nyolcadszor szervezett tábort a zeneiskola. Ez azonban az első olyan alkalom, hogy leendő „konzisok” számára teremtettek lehetőséget — megismerkedni egymással, tanáraikkal. (Hiszen szeptembertől megnyitja kapuit a városban a zene- művészeti szakközépiskola.) A negyventagú együttes magját ők alkotják. S nemcsak egymással barátkoznak, hanem új müvekkel is. Most éppen a záróhangversenyre készülnek — ka- maradarabbokkal. Mindannyian szívesen jöttek el. Milyen jó lenne, ha jövőre is ugyanitt találkozhatnának egymással, s az akkori elsősökkel. Mégha nem is mentesíthetnék őket a részvételi dij fizetésétől, mint most, akkor is szükség lenne a nyári továbbképzés, együttmuzsikálás közösségformáló erejére, v. a; Piros László és Sárvári László Csepregről érkezett a táborba, Tompa Ákos pedig Dunakesziről (felső kép). Hegedűs Ildikó és Ritlop Mónika váciak, oboajátékukkal kiegészítik az együttest. (Vimola Károly felvételei) térek és az állami vendéglátó par vezetői. Meghallgatásr talál mindkét fél, hogy anná iobban kibontakozzon a való iág e szelete. Tamás Ervin oknyomoz módszere nyomán megtudjul- logy van vendéglős is, ali őszintén bevallja; gebines ko •ában keresett annyit, hog Hete végéig megélne belőle, d nert szenvedélyesen szerei izakmáját, hivatását, pénzéi mergiáját ismét új vállalko tásba fektette. Egy másil szakmabeli pedig arról pa íaszkodik, hogy a szerződése /endéglőst okkal, ok nélkü nrságolják. Szóval sok a búk tanó, túl szigorú az ellenőr :és, mert még mindig sokai így gondolkoznak, hogy csal íz állami üzlet a szocialista 3edig ezekben, mert túl sok a idminisztratív dolgozó, kitér edt a bürokrácia, lassú ; elszolgálás. s nem elég szer rezett az ellátás, nem ho; íasznot, hanem ráfizet az álam, a társadalom. U " gy gondolom, hogy Tárná: Ervin könyve újabb ada- ék a reformpolitika kibonta- :oztatásához. Példái is azt bi- onyítják, hogy csakis a re- orm útján lehet tovább men- i, fejleszteni a szocialista fáradalmat. Gáli Sándor Könyvével éppen a gondok feltárásához, a lehetőségek megmutatásához akar hozzájárulni. 1981-től figyelte közelről a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat elsőnek ki- : adott balatoni üzleteit, átte- 1 kintést nyútjva a sikerekről és : a kudarcokról, a győztesekről és a vesztesekről, a szerződéses rendszer első éveiről. Egyben megmutatja, hogy milyen a gebines, a szerződése^ vendéglátás. : Mondhatnánk, hogy mindazt, amit tapasztalt, csak a ven- • déglátósok hasznosíthatják. 1 Nem így van. Tamás Ervint '• mindig az egész társadalom ; érdekli, az, hogy miként hat- 1 nak egymásra a dolgok, ho- ' gyan lehetséges az, hogy ilyen 1 vagy olyan formában egy do- 1 log hasznos, más formában viszont nem az. Hogy e borravalós iparág a szoros vállalati 1 keretek között gyakran vesz- 1 teséges, családi vállalkozás- ; ként pedig többnyire nyerésé- í ges. r A kötetben megszólalnak az s érintettek; vendéglősök, pinazért helyénvaló, mert a kísérlet valóban csak kísérlet maradt több mint két évtizeden át, hiszen 1981-ben, amikor a szerződéses üzemeltetési formát bevezették, a mintegy 65 ezer kereskedelmi egységből mindössze száz működött bérleti rendszerben. Azóta viszont — mint a szerző írja — licitáló ország lettünk. Napjaink gazdasága tele van üzlethelyiségek árverésével, vendéglátóhelyek átalánydíjcsatájával, ráígéré- sekkel, tenderekkel, vezetői posztok pályázatok útján történő elnyerésének ütközeteivel, nyílt és burkolt összecsapásokkal, esélylatolgatásokkal, nemtelen rálicitálásokkal, blöf- fölésekkel. A szerző mindjárt könyve elején leszögezi, hogy reformpárti, ami egyben azt is jelenti, hogy licitpárti, de azért maga is bevallja: elkelne több útjelző, meggyőző szó, őszinte polémia és következetesség szándékaink, eredményeink, illetve balsikereink magyarázatához. F kötet szerzője, Tamás Er- vin nem ismeretlen la- punk olvasói előtt. Évekig dolgozott a Pest Megyei Hírlap munkatársaként, belpolitikai rovatvezetőjeként, azóta a Népszabadság munkatársakén) járja az országot. Írásaira mindig érdemes figyelni, mert szenvedélyesen ábrázolja a valóságot. Az ismert riporter most könyvvel jelentkezett, amelyet a Magvető Kiadó adott közre. A Szerződő feleim című kötet a magyar vendéglátóipari helyzetet tárja fel, főleg a gebinesek. szerződéses üzletek problémáival foglalkozik. Azt kutatja, hogy miért nem nyereséges a vendéglátás, ha az állam üzemelteti, s miért hoz hasznot, ha ugyanazt az üzletet bérbe veszik vagy gebinben számolnak el vele. Ennél azonban bonyolultabb a helyzet. Éppen ennek jár utána és írja meg tapasztalatait izgalmas riportkönyvében Tamás Ervin. Megtudjuk a kötetből, hogy a Gazdasági Bizottság az állami vendéglátóipar javaslatát a kisebb egységek bérbeadásáról még 1957-ben megvitatta. Főként olyan üzletekről van szó, melyeket legfeljebb két-három személy, esetleg egy házaspár vezethetett volna. A volna szó Szerződő feleim Mindennapi beszédtéma
