Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-14 / 167. szám

Tanácskozik az MSZMP Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról.) lehetőséget kell adni a telje­sítmények erőteljes növelésé­hez, sőt ezt a gazdaságirányí­tás és a piac eszközeivel ki is kell kényszeríteni. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a magyar gazdaságban csak a versenyképes teljesítményt nyújtó vállalkozók — legyen *7 nagyvállalat vagy kisszö­vetkezet — jussanak hozzá a fejlődési lehetőségekhez. En­nek érdekében csökkenteni kell a költségvetés terheit, mindenekelőtt a veszteséges termelés támogatását, hogy csökkenteni tudjuk az elvoná­sok, a jövedelemcentralizáció mértékét. A külvilágra nyitó és telje­sítményelvű gazdaságpolitiká­hoz olyan társadalompolitikát kell kialakítanunk, amely ket­tős feladatot teljesít. Egyrészt ösztönzi a teljesítményt a gazdasági demokrácia fejlesz­tésével, a dolgozók belső mo­tivációs rendszerének teljesít­ményorientált átalakításával, továbbá a teljesítmény, mint alapvető érték átfogó elisme­résével társadalmunkban. Másrészt olyan szociálpolitikát kell folytatni, olyan szociális védőhálót kell létrehozni, amely gondoskodni képes a hátrányos helyzetűekről, a rá­szorulókról. A gazdaságpolitika célrend­szerének fókuszába most már ténylegesen is a világgazda­sághoz való alkalmazkodást, a strukturális átalakulást, a műszaki fejlődés meggyorsí­tását kell állítani. Elengedhe­tetlen követelmény a nemzet­közi műszaki-technikai fejlő­dés fő áramlataihoz való si­keres kapcsolódás. Ugyanak­kor a változásoknak figyelem­be kell venniük reális korlá­táinkat: a külföldi adósságnö­vekedés nem lehet nagyobb annál, mint amelyet a nem­zetközi pénzügyi szervezetek indokoltnak elismernek, és amely nem hoz létre lehetet­lenül magas törlesztési köte­lezettségeket a 90-es évtized első éveiben. Nem folytatható olyan radikális életszínvonal­csökkentő politika sem, amely a társadalmat a programmal és ezen keresztül a politika egészével szembeállítja. A struktúraátalakítást elő­térbe helyező, a társadalmi­gazdasági kibontakozás felté­teleit megteremtő és ugyan­akkor kielégítő egyensúlyi helyzetet fenntartó gazdaság- politika szükségszerűen sok elemből álló kombinált esz­közrendszert igényel. Ezt úgy kell kiépíteni, hogy a piac- gazdaság megteremtésének irányában hasson, olyan ele­mekkel, amelyek a szabályozó típusú piaci viszonyok építő­köveit jelentik. A legfonto­sabb követelmények a követ­kezők ■ — Először: valódi áru-, pénz-, tőke- és munkaerőpiac kiépítése, a belföldi „szerep­lők” körének és versenyfelté­teleinek bővítése mellett az áru- és tőkeimport versenyé­nek megjelenése, a vállalko­zási és piaci formák gazda­gítása; — Másodszor: a vállalatok gazdálkodási feltételeinek olyan átalakítása, hogy azok a termelés különböző tényezői­vel felesleges kötöttségektől mentesen szabadon rendel­kezhessenek; — Harmadszor: szigorú mo­netáris és fiskális politika kombinált alkalmazásával olyan gazdasági környezet ki­alakítása, amely erősebb érde­keltséget teremt és késztet az erőforrások minél hatéko­nyabb felhasználására; — Negyedszer: az állam gazdasági szerepének olyan átalakulása, amely a kor­mányzati gazdaságpolitika ki­alakítása, a közösségi szekto­rok közvetlen irányítása mel­lett, közvetett úton — tehát jogi és gazdasági szabályozás­sal — gondoskodik a verseny- szféra megfelelő működésé­ről. E funkciók ellátása a kormányzati munkamegosztási és szervezeti rendszerben, a működési jellemzőkben egy­aránt változásokat követel meg. Hangsúlyozni kell, hogy si­kert csak akkor remélhetünk, ha az említett elemek mind­egyikét, mégpedig egymással összehangoltan alkalmazzuk. Egyik vagy másik elem kira­gadása szükségszerűen zava­rokhoz és kudarchoz vezet­het. (Az erőteljes külpiaci nyitá­son alapuló, radikálisabb struktúraváltozást képviselő „A” változat esetében a pia­ci hatások egyszerre vagy leg­alábbis nagy „adagokban" ér­nék a gazdálkodó szervezete­ket. Ez a változat határozot­tan utat nyitna a piaci erő­nek, ami azzal járna, hogy a gazdálkodó szervezeteknél na­gyobb lenne a kiugrás lehető­sége, de egyúttal a bukás ve­szélye is megnőne. Ez a vál­tozat a terhek időbeli kon­centrálásával hamarabb és biztosabban teremtené meg a kibontakozás feltételeit. A „B” változat a termelési szerkezet átalakítását a kül­gazdasági egyensúly rövid tá­vú javításának alárendelten irányozza elő. Ez kisebb kül­ső és belső feszültségekkel jár ugyan, de az alkalmazkodás ideje elnyúlik, annak távla­tokban jelentkező hátrányos következményeivel együtt. A legnagyobb kockázat abban áll, hogy ennél a változatnál a jelenlegi állapotokba való visszacsúszás, a visszarende­ződés veszélye meglehetősen nagy.) A Politikai Bizottság a na­pirend megvitatása során elő­zetes jelleggel és a kellő meg­alapozás követelményének hangsúlyozásával — az „A” változatban leírt fejlődési út mellett foglalt állást, mivel — nagyobb feszültségek és koc­kázat vállalásával ugyan, de — hamarabb vezet érdemi ki­bontakozáshoz. Felelős politi­kai döntés, a változatok kö­zötti választás azonban csak a feltételrendszer várható alakulásának megalapozott tisztázását követően, a későb­biekben születhet meg. A gazdaságpolitika szociá­lis következményei és szo­ciálpolitikai feltételei elsősor­ban hatókörükben, mértékük­ben térnek el az egyes válto­zatokban. Elosztási rendsze­rünket azonban mindenkép­pen meg kell újítani, .Ennek során lépéseket kell tennünk a bérpolitika és a bérmecha­nizmus reformja irányába, meg kell változtatni társada­lombiztosítási rendszerünket. Rendszerbe kell illesztenünk a munkanélküli segélyt. Ki kell alakítanunk a perifériára sodródó, leszakadó egyének, csoportok sajátos, gyakran el­térő problémáinak feltárására, Az írásos előterjesztéshez, illetve Németh Miklós szóbe­li kiegészítőjéhez Krasznai La­jos. az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, Horváth István belügyminisz­ter és Judik István, a Nagy­alföldi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat szegedi üzemé­nek termelőmestere tett fel kérdéseket. A Központi Bi­zottság titkára — válaszát té­makörönként csoportosítva — előbb a fizetési mérleget csor­bító tényekről szólt. Elmon­dotta, hogy csupán a világ- útlevél bevezetése miatt az utazási célú valutakiadásaink jó 350 százalékkal, legkeve­sebb 100 millió dollárral nö­vekedtek. Emelkedtek külföldi hiteleink kamatkiadásai, s vé­gül rontották a fizetési mér­leg egyenlegét az áru- és pénzmozgások jelentős eltéré­sei is. Németh Miklós szüksé­gesnek tartotta hozzáfűzni: az esztendő első öt hónapjában nem volt cserearány-vesztesé­ge a magyar népgazdaságnak a nem rubel elszámolású pia­cokon, ez azonban egyedi konjunkturális tényezőkkel, például az alumínium vagy a kohászati termékek növekvő árával függ össze. Mindeneset­re van rá remény, hogy a tervezett 500 milliós fizetési- mérleg-hiányt ebben az évben ne lépjük túl. Egy másik kérdéskör kap­csán a Központi Bizottság tit­kára kifejtette: a külföldi mű­ködő tőke beáramlásával gaz­daságunk nem válik sebezhe­tőbbé, sőt, a „nyitás a világ­ra” erősíti az összekötő szá­lakat a munkamegosztásban, a kooperációs kapcsolatokban. Németh Miklós úgy vélte: nem irreális cél a külső és enyhítésére alkalmas intéz­ményrendszert. Anyagi eszközeinket úgy kell összpontosítanunk, hogy a társadalmi juttatások reálérté­két a legérzékenyebb, legkri­tikusabb pontokon lehetőség szerint teljeskörűen, az egyéb területeken pedig mi­nél nagyobb mértékben igye­kezzünk megőrizni. Különös figyelmet kdfl for­dítani a nyugdíjasok helyzeté­re, ezért az új nyugdíjrend­szer kidolgozását ennek tuda­tában kell folytatni. Egyben jelezni szeretném a tisztelt Központi Bizottságnak, hogy a korábbi állásfoglalástól elté­rően ez évben nem, csak jö­vőre tudjuk az új nyugdíj- rendszer elveit a Központi Bizottságnak bemutatni, s mai megítélésünk szerint — széles körű társadalmi vita tapasztalatait is hasznosítva — legkorábban 1990-ben tudjuk azt bevezetni. Kérem ennek tudomásulvételét, s ezzel a korábbi határozat módosítá­sát. Németh Miklós végezetül a tárgyhoz kapcsolódó politikai feladatokról is szólva rámuta­tott: a jelenlegi helyzetből való kitörési kísérlet — bár­melyik utat is válasszuk — megbontja a korábban kiala­kult érdekegyensúlyokat, hi­szen a változások az egyes rétegeket, csoportokat eltérő módon érintik. Látnunk kell, hogy fejlődő politikai rend­szerünkben a korábbinál mar­kánsabban jelennek meg és keresnek érvényesülési lehető­séget az eltérő érdekek, ezért sok vitának és konfliktusnak nézünk elébe. Ezért hatványo­zott fontosságú, hogy a párt­ban, társadalmunk vezető ere­jében konszenzus támogassa a gazdaságpolitikai célokat, a társadalom egészében azonban a cselekvőképességhez szük­séges mérvadó többség támo­gatásának elnyerése lehet a reális cél. A párton belüli konszenzus azonban nem biz­tosítható a korábbi módon és eszközökkel. Ezért javítani kell a döntések előkészítését, érlelését, munkabizottságok működésével és a párttagság széles körű bevonásával. Csak tartalmas viták, esetleg ter­mékenyítő új szempontok és a megvalósítás sokszínűsége biztosíthatják együttesen a tényleges egyetértést a pár­ton belül. belső pénzügyi egyensúlyhiány egyszerre való csökkentése, viszont lényeges feltételek megléte esetén tartotta csak lehetségesnek a szigorú im­portgazdálkodás felváltását egy liberalizáltabb importgazdál- kodással. Ilyen például egy reálisabb árfolyam, amely „ki­üti” a nem hatékony impor­tot, a gazdaságtalan tevékeny­séget, ám, ha ez nem követ­kezik be, a gazdaságirányítá­si gyakorlatban markánsabb marad a szigorú importgazdál­kodás szerepe. A Központi Bizottság titká­ra kitért arra is, hogy — köl­csönösen elfogadható megol­dásokat találva — át kell gon­dolni a KGST-kapcsolatok rendszerét. A Központi Bizottság tagjaj a vitában a legnagyobb fi­gyelmet az előadói beszédben felvázolt két fejlesztési irány­nak szentelték. Valamennyi felszólaló az „A” változatot tá­mogatta, kiemelve, hogy ez fe­lel meg annak az elképzelés­nek, amely a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet javítását, az egész gazdálkodásunkban a radikális fordulat elérését cé­lozza. A felszólalók aláhúzták, hogy ez a változat további gazdasági nehézségeket, társa­dalmi feszültségeket teremt, de ezzel együtt az egyetlen célravezető alternatíva a sta­bilizáció és a kibontakozás célkitűzéseinek elérésére. Be- rend T. Iván rámutatott, hogy a radikális változások elha­tározásával sokéves késésben vagyunk, Perényi János pedig azt hangsúlyozta, hogy az ilyen súlyú döntések megho­zatalához valósághű helyzet- elemzés, politikai szándék és akarat szükséges. Mit kérdezett? A Központi Bizottság ülésén tegnap a kérdést feltevők kö­zött volt Krasznai Lajos, a Pest megyei pártbizottság el­ső titkára is. Hogy pontosan mit is kérdezett, arról érdek­lődtünk tőle tegnap éste tele­fonon. — Három kérdést fogalmaz­tam meg. Az elsőben fizetési mérleghiányunk okairól, té­nyezőiről és ezek egymáshoz viszonyított súlyáról kértem bővebb információt. A második kérdésem arra vonatkozott, hogy mennyiben lehet reális célkitűzés a magyar gazdaság nyitottságának növelése a se­bezhetőség kockázatának csök­kentése mellett. Harmadikként pedig azt vetettem föl, hogy az a bizonyos „A” fejlesztési vál­tozat, amely a piaci mecha­nizmusok gyorsabb és radiká­lisabb érvényesítésével és az erőteljes külgazdasági nyitással számol, hogyan érintené a magyar gazdaság KGST-hez való viszonyát, milyen mély­ségig elemezték az előkészí­tők a lehetséges és várható hatásokat ezzel kapcsolatban — mondta el Krasznai Lajos. — Feltett kérdései bizonyos hiányérzetre és egyben véle­ményre is utalnak. Ez bátorít arra, hogy megkérdezzük — most. még így vita közben —, hogyan gondolkodik a két be­terjesztett variánsról? — Azt hiszem, hogy valósá­gos alternatíváról van szó. Számomra úgy tűnik, hogy az „A” változat jobban megfe­lel a pártértekezleti döntések szellemének, mert következe­tesebben vállalja a szükséges fordulatot — a vele járó fe­szültségek árán is. A „B” va­riáns kicsit túlzottan emlé­keztet a korábbi időszak át­alakítást halogató döntéseire és nagyon hosszú időszakra húzná cl a szükséges válto­zást. Azonban úgy gondolom, mind a két változat — az „A” is — további közgazdasági, külgazdasági, szociálpolitikai elemzést, konkretizálást igé­nyel, mert számos kérdőjel van még a részleteket illetően. Talán még az is lehetséges, hogy a kétfajta megközelítés egyes elemei kombinálhatok egymással. Még szerencse, hogy a KB-nak nem kell azonnal választani, csak biztatást ad­ni akár egyik, akár másik vk- riáns további, mélyebb kidol­gozására, hisz nem lehetetlen hogy például a későbbiekben bekövetkező esetleges világ- gazdasági változások függvé­nyében a most kedvezőtle­nebbnek ítélt pálya irányába kell korrigálni a gazdaság fej­lesztését. A további tennivalókat ille­tően szinte valamennyi fel­szólaló érintette valamilyen formában a termelési szerke­zet megjavításának elsőrendű fontosságát. Beck Tamás ez­zel kapcsolatban kiemelte, hogy a jobb struktúra nem pusztán és nem elsősorban a termelés egyik-másik részének leállításával érhető el, hanem fokkal inkább a műszaki szín­vonal, a gazdálkodás színvo­nalának növelésével, s az ál­lami támogatásnak ezt kell szolgálnia. A vitában többen szóltak az importgazdálkodás liberalizá­lásának szükségességéről, amely nemcsak a behozatal ésszerűsítését jelentené, ha­nem — miként Beck Tamás kifejtette — elsősegítené az exporttermelést, a termelőbe­rendezések fejlesztését, a gaz­daság termelőképességének növelését, és gyártmányai mi­nőségének javítását. A külgazdaság témáit érint­ve szóltak arról, hogy hatáso­sabb intézkedéseket kell tenni a külföldi működő tőke be­hozatalára. Ugyancsak többen foglalkoztak a radikális gaz­dasági fordulat kiszámítható gazdasági, politikai és társa­dalmi feszültségeivel. Ilyenek az átmeneti termeléskiesés, az infláció, a munkanélküliség, az életszínvonal-csökkenés. Han­got adtak azonban azon meg­győződésüknek, hogy ezeket a feszültségeket vállalni kell a további kibontakozás érdeké­ben. A vitában szóba került — elsősorban Juscsák György felszólalásában —, hogy a po­litikai intézményrendszer re­formja a radikális gazdasági változások megvalósításának fontos feltétele, amihez prog­ramot adott az országos párt­értekezlet. A délutáni vitában további vélemények hangzottak el az „A” és a „B” változatról. Ez­úttal is többen az „A” vál­tozatot tartották a további tervezőmunka reális irányá­nak. Maróthy László kiemel­te, hogy az „A” változat va­lójában nem 1989-re, hanem hosszabb időre szabhatja meg a feladatokat. Katona Béla felhívta a figyelmet arra, hogy e munka kapcsán a ter­vezők elsősorban az átfogó koncepció kidolgozására tö­rekedjenek, s ne vesszenek el a részletekben. Szlameniczky István szükségesnek tartotta, hogy az „A” változat kidol­gozásánál a gazdasági és a társadalmi eszközök egységes alkalmazását vegyék tervbe. Bartha Ferenc a külső fel­tételek szemszögéből vizsgál­ta az „A” változatot, és úgy vélte, hogy e tekintetben an­nak megvalósítása ma kétsé­geket támaszt. Berecz Frigyes szerint a reális irányvonal az „A” és a „B” változat variá­ciója lesz. Ennek kialakításá­nál az alapvető stratégiai cé­lokból kell kiindulni, s ezek­hez igazítani a rövid és kö­zéptávú terveket. Nagy Sándor úgy vélte, hogy jelenleg — minthogy az idei gazdasági folyamatok teljes egészükben még nem láthatók, és a hosszabb tá­vú elgondolások sem készek — nem lenne célszerű egyik változat mellett sem dönteni. Hasonlóképpen vélekedett Ko­vács László is. A délutáni vitában nagy súlyt kaptak a szerkezetvál­tás kérdései. Katona Béla ki­emelte, hogy ennek érdeké­ben növelni kell az ipar ha­tékonyságát, és szem előtt kell tartani a Szovjetunióban, a többi szocialista országban, a Közös Piac országaiban le­zajló változásokból adódó le­hetőségeinket. Berecz Frigyes javasolta, hogy a vállalatok kapjanak nagyobb szerepet a szocialista export-import ügy­letek bonyolításában. A hozzászólók közül többen foglalkoztak az elosztás, a jövedelem, a bérek kérdései­vel, különböző szociális prob­lémákkal. Nagy Sándor a há­rom fő „jövedelemtulajdonos” — a lakosság, a költségvetés és a vállalatok — közötti ará­nyos közteherviselésről szólva rámutatott, hogy miközben a reáljövedelmekre, a reálkere­setekre vonatkozó elgondolá­sok nagyjából-egészében a tervezettnek megfelelően ala­kulnak, addig a beruházások meghaladják a tervezettet, s a költségvetés is nagyobb hiánnyal küzd a számítottnál. Ö is és mások — a délelőtti vitában Tétényi Pál, Hoós Já­nos, Berend T. Iván, délután Gáspár Antalné, Szlameniczky István, Fodorné Birgés Kata­lin — nagy nyomatékkai szól­tak arról, milyen módon le­hetne enyhíteni azokat a ter­heket, amelyek a különböző fejlesztési elképzelések elke­rülhetetlen következménye­ként a lakosságra hárulnak. Többen szorgalmazták az inf­láció korlátok között tartását, A városkörnyéki igazgatási rendszer fejlesztésének tenni­valói nem ismeretlenek a teg­napi tanácskozás részvevői — Gödöllő, Szentendre, Dunake­szi, Vác, illetve vonzáskörze­teik— tanácselnökei előtt. Meg­felelő konzultációk után a té­ma nemrégiben szerepelt a Pest Megyei Tanács napirend­jén. Tarpai Emese, a megyei tanács szervezési és jogi osz­tályának vezetője ezért főleg arról tájékoztatott: mi történt idáig, s mi várható a közeljö­vőben ezzel kapcsolatban? Abból kell kiindulni, hogy a feladatok összefüggenek a kétszintű igazgatásra való át­téréssel, amelynek programját az őszig kell letenni az asztal­ra. Már gyűlnek az informá­ciók, kialakulóban van a me­gyei szakigazgatási szervek ál­láspontja, a végleges koncep­ció kidolgozásához azonban szükség van a helyi tanácsok véleményére is. Ezzel mind­járt munkát is kaptak a jelen levő tanácselnökök: jelentései­ket augusztus közepéig el kell készíteniük. Az elmondottak­ból következik, hogy szűkíteni kell a városok irányító jogkö­rét, még nagyobb önállóságot kapnak a helyi tanácsok. Ezzel párhuzamosan növekszik majd a munkanélküliség terheit csökkentő intézményes eszköz- rendszer, szociálpolitikai kon­cepció kidolgozását, a bérre­form előkészítését, valamint a dolgozók érdekeltségének nö­velését teljesítményük foko­zásában. Mindezen intézkedé­sek lehetséges anyagi forrása­ként említette, Nagy Sándor a beruházási költségek csök­kentését, a vállalati tartalé­kok kiaknázását, a költségve­tési kiadások mérséklését, a nem gazdaságos termelői és kereskedelmi kapcsolatok fo­kozatos leépítését. A Központi Bizottság tagjai nagy súllyal foglalkoztak a gazdasági tervek, reformok politikai, társadalmi és ideo­lógiai hatásával, kísérőjelen­ségeivel is. Maróthy László kedvező feltételként említet­te, hogy az országos értekez­let után nőtt a párt döntés- képessége, kedvezőtlen vi­szont, hogy nem alakult még ki a fordulatot segítő terme­léspolitika, s nem eléggé érez­hető ebben az irányban a piaci hatás sem. Szlameniczky István azt húz­ta alá, hogy a lakosság annál következetesebben áll majd ki a reális tervek, programok mellett, minél jobban ismeri a valóságot, minél jobban érti a jövőt érintő elképzeléseket. Ördögh Szilveszter is a politi­ka őszinteségét, a bizalom növelését, a szakismeret ter­jesztését, s mindezekkel együtt a dolgozó, alkotó, ál­dozatokat és terheket vállaló ember megbecsülését tekintet­te fejlődésünk leggazdagabb forrásának. Maróthy László felszólalá­sában tájékoztatta a Központi Bizottságot a bős—nagymaro­si erőmű építésének jelentő­ségéről az energiagazdálkodás, a hajózás, az árvíz- és kör­nyezetvédelem szempontjából Ezután az elnöklő Berecz János berekesztette a vitát, amelyben eddig huszonegyen szólaltak fel. A Központi Bi­zottság ülése ma a népgazda­ság fejlődésének év eleji ta­pasztalatairól készült előter­jesztés, illetve a jövő évi fej­lődés irányaira kidolgozott ja­vaslat. valamint a szóbeli ki­egészítés vitájával folytatódik. ★ A televízió 1-es programján ma este 20.45-kor a Hírháttér című műsor jelentkezik. A 45 perces élő adásban szó lesz a népgazdaság fejlődésének első félévi tapasztalatairól, illetve a jövő évi fejlődés fő irányai­ról. A műsorvezető Wisinger István, beszélgetőpartnerei az MSZMP Központi Bizottságá­nak három meghívott tagja. a nemrégiben megalakult te­rületi csoport szerepe, amely­nek eredményes .munkájához azonban elengedhetetlen a sze­mélyi és szakmai feltételek megteremtése. Ide tartozik az is, hogy máris kedvező tapasz­talatokat hozott a városkör­nyéki bizottságok működése — például Budaörsön, Nagykátán, Vácott —, amelyekbe egy-egy konkrét gond megoldására tár­sulnak a tanácsok. Tarpai Emese végezetül szólt arról is. hogy a korszerűsítés érinti a megyei tanács szak- igazgatási szerveinek tevé­kenységét is. Erre már csak azért is szükség van, mert egy legutóbbi felmérés szerint egy év alatt 213 irányelvet, körle­velet „termeltek", összesen 1400 oldal terjedelemben. A megdöbbentő mennyiségű ügy­irat kibocsátásának okait most vizsgálják. Fel akarják számol­ni a párhuzamosságokat, a túl­szabályozást az irányításban. Ez módot ad arra is, hogy ösz- szeállítsák a szakigazgatási szervek hatályos intézkedései­nek jegyzékét. Hasonló listát készítenek a hatályos elnöki utasításokról is, remélve, hogy ezzel is a helyi tanácsok segít­ségére lehetnek. K. L. Élénk, kritikus eszmecsere a fejlesztés változatairól Megdöbbentő mennyiségű ügyirat Korszerűsödő igazgatás Tegnap a váci városházán folytatódott azoknak a tájértekezletek nek a sora, amelyeken az időszerű tanácsi feladatokról és a város- környéki igazgatási rendszer működésének tapasztalatairól, továbbfej­lesztésének lehetőségeiről tájékozódnak az egyes körzetek tanácsi ve­zetői. Az első napirend előadója Balázs Gézáné, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese volt. Miután az időszerű tanácsi feladatokról az előző napi, százhalombattai tanácskozás kapcsán szerdai lapszámunkban beszámoltunk, ezúttal a másik téma ismertetésére szorítkozunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom