Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-11 / 164. szám
A világosi a második Benyeli az ezer apró bokoriakét VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 184. SZÁM 1988. JULIUS 11.. HÉTFŐ Védetté nyilvánított közterületi nevek Egy város visszaperli emlékeit Újabb sor következik. Nincs megállás, alaposan kihasználják a gépet A teli ládákat üresre cserélik (Vimola Károly felvételei) Mi lenne velünk Joonas nélkül? Nem a bibliai Jónásról van szó, hanem a finn Joonasról. „aki” maga képes lenyelni ezer és ezer apró bokorlakót. Ez a ribizliszedő gép, ha végigmegy, nagy - testét megfelelő magasságba eresztve a ribizlibolcrok fölött, akkor csak kevés szem menekülhet. A vámosmikőlai Vörös Csillag Tsz már tavaly is használt ilyen gyártmányú szüre- telögépet. most egy korszerűbb változatot próbálnak ki. Segítsége nélkül nem lehetne leszedni a (termést, s ez egy kicsit elbizakodottá teszi. Igen. mert kezelői szerint sokkal kényesebb, mint idősebb társa. Gondosabb és gyakoribb karbantartást igényel, de ezt meg is hálálja. A világon állítólag csupán kettő ilyen működik, így tartja Lázár József és Pintér Rezső szerelő-vezető, akik szemmel láthatólag szeretik az új feladatokat. A régebbi gépet már sikerült alaposan megismerniük. A tavaszi gépszemle előtt őzekre szedték, s össze is tudták rakni. Ehhez még ilyen bátran, magabiztosan nem nyúltak. Naponta kétszer átmossák a szerkezet kényesebb részeit. Ilyen ápolás mellett 12 órai munkával, 3 hektáron képes leszedni, lerázni a ribizlit. A szedésen kívül alkalmas még metszésre és permetezésre is. Dudás Zoltán A fagyibárban A deákváriak apra.ia-iiasvja rendszeres vendége a fagyi- bárnak, s bár a sorban állás általában idegességet vált ki az emberekből, itt türelmesen várnak. Hogy miért ez a szokatlan türelem? Mert már előre számolnak a hosszú sorral, úgy indulnak el fagylaltoz- ni. Molnár Gabriella — a gyerekeknek csak Gabi néni — fagylaltozója előtt mindig sokan állnak az üdítő csemegére. Ám nemcsak a hat-nyolc féle fagylalt, a több, mint tízféle kehclykompozíció vonzza a környék és a város lakóit, hanem az ízlésesen berendezett üzlet, a napernyős terasz is. Manapság kevés helyen mondhatja a vendég, hogy nem tud választani a sok ajánlat közül, itt még az egyéni kéréseknek is eleget tesznek. A betérő elsorolhatja, hogy mi mindent szeretne a fagylaltkehelybe. s amikor már maga is sokallja a kívánságokat, megkérdezi: lehet-e egyáltalán mindezt? A válasz természetes, mégis meglepő: Hogyne, kérem, itt mindent lehet — és mosolyogva adagolják a sok-sok finomságot. B. T. P. Ebben az évben hét neve lési-oktatási intézmény vezetőjének jár le ötéves megbízatása. Két óvodavezetői állást, három általános Iskola és két középfokú intézmény igazgatói állását — a rendelet értelmében — ezért hivatalosan meg kellett hirdetni. Mind a hét állásra egy-egy pályázat érkezett, s mindegyik pályázatot a funkciót jelenleg is betöltő vezető adta be. Miután az intézmények nevelőtestülete is elfogadta a pályázatokat, a városi tanács végrehajtó bizottsága határozatot hozott a további öt évre szóló megbízásra. Egy pályázó. közben visszalépett, ezért ezt az állást újra meg fogják hirdetni. A Diófa utcai óvoda vezetője továbbra is Proszka Imré- né. az Eötvös utcai óvodáé Göcző Györgyné, az Árpád úti általános iskola igazgatója Tizenöt váci érem Vidékbajnokság a vízen Július első napjaiban az idéinynek megfelelő forgalomnál jóval nagyobb zajlott a Velencei-tónál. Ott kezdték ugyanis az országos vidéki kajak-kenu bajnokságot. A versenypálya melletti partszakaszt a több száz sportoló színpompás sátrai uralták. Több. mint húsz egyesület lányai, fiai ültek, térdeltek a hajókban, hogy megküzdjenek egymással az érmekért, a jó helyezésekért. Az utóbbi azért fontos, mert lehetőséget ad egy újabb megmérettetésre. A vidékbajnokság 1—9. helyezettje ugyanis kvalifikálja magát, a hónap végén Szolnokon megrendezésre kerülő országos döntőbe. Ebből a vetélkedőből évek óta sikeresen kerül k,i a Váci Hajó szakosztálya. A feltételek adottak voltak. Nagyszerű idő — csak délutánra támadt fel kissé a szél —, kitűnő rendezés, elszánt, bizonyítani akaró fiatalok. A nemes vetélkedőből a váci gárda versenyzői tizenötször állhatták a dobogóra, s számos értékes helyezést szereztek. (Az ő eredményeiket közöljük az alábbiakban.) FelnStt férfi: K4 500 m.: t. Matyus Zs, Kovács O., Slnkó L., Nagy P. K2 10 000 m.: 2 Kovács o., Matyus Zs. Ki 10 000 m.: 3. Makrai Cs. K2 1000 m.: 3, Makrai Cs. Kovács O. K4 1000 m.: 3 Csernák K„ Nagy P., Matyus Zs.. Sinkö L. K2 50Ó m.: 5 Makrai Cs., Kovács O. Ifjrtsági férfi: Cl 0000 tn.: t. .Takus B. Cl 1000 m.: 2 .Takus B. C2 1000 m.: 2. Jakus B., Fehér A. Cl 300 m.: 3. Fehér A. Cl 6000 m.: 3, Fehér A. K2 300 m.T 3. Makrai P„ Bur- zi Zs. Serdülök (fiúi: K2 2000 m.: 1. Klebercz T„ Bártfai K. Dt 2000 m.: l. Jakus Zs. Cl 1000 m.: 2. Jakus Zs. K2 2000 m.: 5, Petró Z. Bán- kuti A. Üttörök (fiú): MK 1 2000 m.: 2. Légrádi G. III. kés. MK 1 2000 m.: 5. Máté B. IV. kcs. Lány: MK 1 2000 m.: 6. Bánkúti J. UI. kcs. ★ A verseny helyszínén sok helyütt lehetett hallani a fohászt, csak jó szél lenne ! A váciak azonban nem a szélre bízták magukat. Montaigne írta valahol: Semmilyen szél nem jó annak, akinek nincs célul kiszemelt kikötője. A váci sportolóknak van. A következő — Szolnok ... Simák Attila Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): július ll-én, csak este fél 6 órai kezdettel A másik ember című, kétrészes magyar filmet vetítik. Rendezte Kosa Ferenc. — Július 12-én és 13-án, csak este fél 6 órai kezdettel a Kelly hősei című, kétrészes amerikai filmvígjá- ték a műsor. Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): július ll-én felemelt helyárral játsszák a Most és mindörökké című amerikai filmet. Főszereplői: Búrt Lancester és Frank Sinatra. — Július 12-én és 13-án Az utolsó csillagharcos című fantasztikus amerikai film tekinthető meg a szabadtéri filmszínházban. Az előadások 21 órakor kezdődnek. Dóra Zoltán, a Radnóti Miklós Altalanos Iskola igazgatója Bucsánszki János, a Széchenyi úti általános iskola igazgatója Pelczéder Tibor. A Friss István Közgazdasági Szakközépiskola, Gyors- és Gépíróiskola igazgatója pedig dr. Rátóti Józsefné. VJjdonság, hogy az intézményvezetői állásokat meg kell pályázni, ám máris vannak tapasztalatok. Az egyik, hogy a vezetői munkának nincs olyan vonzereje, amely többeket ösztönözne pályázat beadására, az állas elnyerésének megkísérlésére. Lehet, hogy közrejátszik az a meggondolás is, hogy ahol a vezető újra megpályázza a saját helyét, ott másnak nincs sok esélye. Űj lehetőséget kapott a tantestület is azzal, hogy titkos szavazással dönthet. Ezzel kapcsolatos a másik tapasztalat, nevezetesen az, hogy a tantestületek nemigen élnek ezzel a lehetőséggel. Ugyanis irreálisnak tűnik az átlagos 90 százalék körüli szavazatarány, amellyel elfogadták az újra pályázó vezetőket. Bár a vezetők mindenütt kiállták a tantestület érdekében — elsősorban a bérbruttósítással kapcsolatban —, mégis hihetetlen, hogy egy olyan sok konfliktus- forrást hordozó közösség egységes legyen a vezető megítélésében. S ez a megítélés eny- nyire pozitív legyen. B. J. ^ Mottó: A postás még so- í káig hordta a leveleket a í Görög utcába, holott azt már Katona Lajosról ne'í vezték el hivatalosan. A város emlékezik. Utcái zegzugos hálójában őrzi a régi korok nyomait. A házak falán az utcatáblák a feledéssel ujjat húzva mesélnek. A Szarvas utca a valaha oly híres fogadónak tiszteleg, a Burgundia ■utca egv városrész emléket menti át. Am a példák sora lassan elapad. Elég végignézr ni Vác utcajegyzékét, s pillanatok ■ alatt kitűnik, milyen kevés hírmondója van a múltnak. Az új idők új keresztvíz alá tartották a tereket, utakat. utcákat, dűlőket. A megszokás hiába védi még egy darabig a hajdanvolt neveket, az évekkel kikopnak azok a használatból. És azon túl már a postás is a Katona Lajos utcába kézbesít... Azonosulás hiánya Ám nem csak ez a baj. Amellett, hogy a névváltoztatásokkal szinte megállíthatatlanul eltűnik valami az életünkből — és ez szomorú —, nehéz megbarátkozni magukkal a változásokkal is. Évtizedek, évszázadok óta élő elnevezések tűntek el, átadván a helyüket olyanoknak, melyekkel gyakran képtelenség azonosulni. Az azonosulás hiánya pedig az elfogadás gátja lehet. Egy Rév köz, Városkapu vagy Vám utca esetében ilyen px'ol lema fel sem merülhet. Manapság azonban nem ..révre" változtatják az utcákat. Kisvácott az a történet járja, hogy a környékbeliek Mária Teréziának nevezik a Maurice Thorez utcát, azt gondolván, hogy így írják a soksok éve élt 1 magyar királynő nevét. „Másképp írom, másképp mondom' — szól az általános iskolában belénk sulykolt szabály, és úgy' látszik, arrafelé az embérek erősebbek nyelvtanból, mint a munkásmozgalom történetéből... Nincs virág Az utcanév kérdése azonban további területekre is átgyűrűzik. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy miért kellett megváltoztatni mondjuk a Börtön utca, vagy a régi huszárlaktanyára utaló Huszár utca nevét. Ugyanakkor miért léteznek Szegfű. Rezeda, Rozmaring, Ibolya utcák, holott arrafelé egy szál szegfűt, rezedát stb. nem látni. Zalaegerszegen a Fűzfa utcában valóban hatalmas füzek szegélyezik az utat, de miért e semmitmondó elnevezések a váci utcajegyzékben? Vajon nem lett volna jobb virágúkat eltüntetni a történeti (mármint várostörténeti) nevek helyett? Vagy. hogy ne menjünk sokkal messzebbre, ott a KISZ-lakótelep ... Nem oda IVfezoöri szolgálat Legyen vagy ne legyen? Legyen-e mezőőr? Mintegy 3100 telket, és természetesen azok tulajdonosait, használóit érinti ez a kérdés Vácott. Nekik valószínűleg nem újdonság a hír, miszerint idén januártól megszűnt a mezőőri járulék. Pillanatnyilag tanácsi költségvetésből finanszírozzák a személyi és magántulajdonban lévő termőföldek és erdők őrzéséről gondoskodó fegyveres őrszolgálatot — hogy a jogszabály szavaival szóljunk. Ez a fegyveres őrszolgálat mindeddig egyetlen férfiből Ka a fővárosban jár... Megnyílt az autós mozi Panoráma néven megnyílt az első budapesti autós kertmozi a 31. számú fő közlekedési út mellett, a XVII. kerületi Pesti úton. A magánvállalkozásban épült filmszínházban kétszáz járműnek alakítottak ki parkolóhelyet, a gyalogos nézőknek pedig ötszáz ülést helyeztek el. A filmeket rendkívül nagy méretű — 200 négyzetméteres falra vetítik. A moziban szünnap nélkül, főként, premier előtt vetítenek filmeket, a hétvégeken pedig két alkalommal — éjszaka is — tartanak előadásokat. Az esti előadások 21 órakor, az éjszakaiak pedig 23 órakor kezdődnek. A beruházó és üzemeltető Panoráma Gm együttműködési szerződést kötött a Budapest Filmmel, ennek alapján a vállalat bocsátja rendelkezésre a filmeket, valamint a kinotechnikai — a kép- és hangátvitelhez szükséges — berendezéseket. Az egy hektáros területen a jövőben — a mozi mellett — sportcentrumot is kialakítanak. Első lépésként az év végéig jégpályát helyeznek üzembe, amelynél különlegesség lesz, hogy a korcsolyázóknak filmeket vetítenek a nyitva tartás idején. Jövőre várhatóan teniszpályát és tekepályát is átadnak a nagy- közönségnek. állt, aki puskával a vállán vigyázta a határt. Hogy mi1 lesz a további sorsa? A kérdőjel mögött az áll, hogy egyetlen mezőőri státus önköltsége 130 ezer forint. A tanácsnak erre nincs pénze, a járulék megszűntével viszont annak összege adó formájában kivethető lenne a telektulajdonosokra. De vajon kivessék-e ezt az újabb adófajtát? Magyarán: szükség van-e a mezőőrre? A tanács megtárgyalta a problémát, és úgy gondolta, efelől legjobb, ha maguk az érdekeltek határoznak. Ne lepődjön meg hát senki a külterületi ingatlanok tulajdonosai közül, ha a napokban egy kérdőívet kézbesítenek nekik, melyben arról érdeklődnek: vajon elégedettek-e a mezőőr munkájával, növeljék-e a mezőőri létszámot? A kérdőívtől függetlenül azonban bárki nyilatkozhat a termelés- és ellátásfelügyeleti osztályon, és a beérkező véleményeket összegezve születik csak meg a végső döntés. Helyi lakosok jelentkezhetnek Garázsépítés licittel Kevés a garázs a városban, és kevés a garázsépítésre alkalmas terület is. Autók tárolására szolgáló építmények nem élvezhetnek elsőbbséget a lakásépítéssel szemben, s nyilván a város lakossága is tiltakozna, ha egy városi parkot, zöldterületet garázsépítésre használnának fel. Ám nyilván szükség van autótárolókra is — nemcsak a gépkocsik óvása miwatt, hanem azért is, mert egy bizonyos határon túl az utcán álló járművek már a forgalom akadályozói lehetnek. (Nem véletlen, hogy a fővárosban évek óta téma a parkolóházak létrehozása.) Hat garázs építésére alkalmas területet talált a tanács műszaki osztálya a Radnóti út és a Deákvári főút sarkán — szemben a már meglévő garázsokkal. A tárolókat rézsűbe építve lehetne kialakítani, így nem csökkenne a közpark területe sem. A tanács-vb jóváhagyta az elképzelést, és döntött abban is, hogy milyen módon történjék a garázshelyek értékesítése. A vásárlók a helyi lakosok közül kerülhetnek ki, tehát akik a Radnóti út és a Sas utca lakótömbjeiben laknak Az értékesítés licitálás útján történik. illenének inkább századunk kiemelkedő alakjai ? Add meg a császárnak, ami a császáré... — tálán ez a gondolat vezette azt a tizenhét embert, akik egy névado- manyozási bizottságot alakítottak Vácott. Űk azt szeretnek megadni a városnak, ami a varosé... a múltját. A létrehozatal apropójául a Maurice Thorez utcán kívül (mely egyébként nem Mária Terézia, hanem Füredi Mihály utca volt valamikor) a Hattyú utca, a Fürdő utca és a Migazzi tér „i/isszakeresztelése” szolgál. A cél mégsem a revízió, hangsúlyozta Philipp Frigyes, a város főépítésze. A bizottság csupán, ahol lehet, vissza szeretné perelni az emlekeket, egy település utcanevekben (is) megnyilvánuló emlékeit. Tevékenységét a városfejlesztési és kommunális bizottság albizottságaként fejtené ki. Feladata főleg várostörténeti kutatásokból. ötletek kidolgozásából, javaslattételből áll. A bizottság szorgalmazza például a váci utcatörténet elkészültét, valamint a korábban használt utcanevek megörökítését a táblákon. Módosított rendelet Egy papírlapot tartok a kezemben. a közterületek elnevezéséről szóló korábbi tanácsrendelet 1982-es módosítását. A „meglevő közterület elnevezésének védetté nyilvánítása, illetőleg megváltoztatása ‘ címszó alatt a következőket lehet olvasni: „A közterületek meglevő elnevezései közül azokat, amelyek ... el nevezése helytörténeti szempontból jelentős, illetőleg elnevezésük már gyökeresen átment a köztudatba. védetté kell nyilvánítani. A védetté nyilvánított közterület-elnevezéseket a jövőben nem szabad megváltoztatni.” Vagyis nem arról van szó, hogy nem ismerjük fel bizonyos dolgok súlyát, fontosságát. Inkább, úgy érzem, a „nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb” esetével állunk szemben. Hogy aztán e két végtagot mennyire sikerül szinkronba hoznia egy bizottságnak? Erre azt hiszem, sokan kíváncsiak vagyunk. Falusy Zsigmond Mikor, mi, hol ? Tárlatkínáld Július 11., hétfő: Az úttörő- ház nyári napközis táborában háromnapos szövőtanfolyam kezdődik. Július 12., kedd: Bartók Béla hamvainak hazatérése alkalmából rendezett emlékkiállítás a Madách Imre Művelődési Központban. Július 13., szerda: a váci pedagógusklub vezetői meglátogatják nyugdíjas kollégáikat a városban és a vonzás- körzetben. Július 14., csütörtök: Pen- cen, a Falumúzeumban 10-től 18 óráig megtekinthető a Cserhát történetét, régészeti és néprajzi emlékeit bemutató kiállítás. Július 15. péntek: Vácott, a Lőwy Sándor utcai emlékházban megtekinthető a Hincz Gyula életművét bemutató gyűjteményes kiállítás. Július 16., szombat: 18 órakor kezdődik a zebegényi Sző- nyi István Múzeumban Szu- hay Balázs estje. — 18 órakor a Váci Városi Tanács udvarán: Lovagi énekek Nürnberg környékéről. — Ugyanott 20 órakor: A csend hangjai, a Hangfogó együttes műsora. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) / Csak egy-egy pályázó Régiek az új vezetők