Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
Kitüntetett pedagógusok Amíg az óvodásból felnőtt Nívós műsorral kedveskedtek a volt tanítványok lesz A Monori Művelődési Központban tartották a körzeti pedagógusnapi ünnepséget, amely a monori Kossuth Lajos Általános Iskola énekkarának műsorával kezdődött. Pintér Erzsébet', a Monori Városi Jogú -Nagyközségi Közös Tanács osztályvezetője köszöntötte a meghívottakat. Ezt követően a Monori 2. Számú (Munkásör utcai) Általános Iskola műsora következett. Gudra Alexandra búcsúzó nyolcadikos mondta el kötetlenül emlékezéseit a pedaPiaci nyüzsgés Tessék-tessék. Bőséges a választék a monori hetipiacon, s az árak is a primőrnek megfelelők (Vimola Károly felvétele) Körzeti labdarúgó-bajnokság harc a bronzéremért Nagy Egy fordulóval a vége előtt már csak a bronzérem kiadó. Igaz erre három csapat is pályázik, tulajdonképpen egyforma eséllyel. A hét végi nyolc meccsen a hazai csapatok ötször hagyták el győztesen a pályát, két döntetlen mellett a vendégek mindösz- sze a bajnokságot nyert Maglód jóvoltából szereztefc:-iiéi pontot. TABELLA l. Maglód 29 23 4 2 94- 20 50 2. Vecsés 29 20 4 5 71- 35 44 3. Gyömrő 29 16 7 6 50- 23 39 4. Mende 28 18 2 8 83- 41 38 5. Albertirsa 29 15 7 7 71- 49 37 6. Péteri 29 12 9 8 58- 48 33 7. Ecser 29 13 5 11 50- 54 31 8. Úri 28 12 5 11 59- 51 29 9. Újszilvás 29 11 7 11 38- 47 29 10. Nyáregyh. 29 10 4 15 49- 59 24 11. Dánszentm. 28 9 5 14 50- 53 23 12. Csévharaszt 29 9 4 16 41- 70 22 13. Monori-erdő 28 8 5 15 57- 66 21 14. Tápiószőlős 29 7 5 17 43- 69 19 15. Ceglédb. 29 5 8 16 33- 69 18 16. Törtei 29 — 3 26 17-110 3 (Elmaradt mérkőzések: Men- de—Dánszentmiklós, Úri—Mo- nori-erdő.) Monori-erdő—Nyáregyháza 2-1 (0-1), Monori-erdő, 350 néző, vezette: Antal. Közepes színvonalű mérkőzésen a hazai csapat önmagának tette nehézzé a mérkőzést azzal, hogy sok helyzetéből mindössze kettőt — igaz egy perc alatt — használt ki. Gól: GásKéüilaNa Vereségek Kézilabda, megyei férfi II. osztály: Veresegyház—Gyöm- rö II. 32-16. A cserék nélkül pályára lépő gyömrőieknek egy pillanatig sem volt esélyük a pontszerzésre. Nagyon megérezték az első számú kapus, Szellő J. hiányát, is, így végeredményben kiütéses vereséggel voltak kénytelenek beérni. Az utolsó két fordulóban otthonukban játszanak a gyömrői fiatalok. Jó lenne, ha pontjaik száma gyarapodna A vecsési férfiak váratlanul nagyarányú vereséget szenvedtek otthonukban a Szentendre gárdájától. A bajnokságra törő Duna-parti gárda tíz góllal bizonyult jobbnak a gyengén játszó vecsé- sieknél Kulturális program Ecseren szerdán 11 órától nyitott ház. Gombán az autós Kertmoziban 21.30-tól: Tuti dolog (színes, szinkronizált amerikai timvígjáték). pár, Szabó, illetve: Farkas. A hazai csapatból Perjési, Barcsai és Szabó játszott jól. Dánszentmiklós—Maglód 1-3 (0-0). Dánszentmiklós, 450 néző, vezette: Szuda. A bajnokcsapat második félidőben nyújtott korszerű játékával megérdemelten szerezte meg a két pontot. Gól: Kemenczei, 'Illetve: Stampf (2) és Balogh. Jó: Dézsi, Helik, illetve: Be- rényi és az egész maglódi csapat. Űri—Albertirsa 3-1 (0-1), Űri, 250 néző, vezette: Szarka II. Gy. Két ellentétes félidőt hozott a mérkőzés. Fordulás után magára talált a hazai csapat és megérdemelten nyert. A vendégek kapusa remekül védett. A hazai gólokat Mázás, Richter és Farkas lőtte. Jó: Farkas, Mázás, Darnyik, illetve: a vendégek kapusa és Erőss. Újszilvás— Ecser 3-1 (2-1), Újszilvás, 100 néző, vezette: Szóró. Alacsony színvonalú mérkőzésen szerencsés körülmények között nyert az Újszilvás. Az ecseri gólt Bacsa lőtte. Mende—Törtei 7-1 (3-1), Mende, 300 néző, vezette: Prohászka. Biztosan nyert a hazai csapat az igen sportszerű Törtei ellen. A hazai gólokat Iváncsics (2), Nagy F. (2), Bodonyi, Márkus és Hertelendi lőtték. Jó: Kernya, Szvitek, Papp, illetve: a hét gól ellenére a tör- teli kapus, Horváth. Cegléd- bercel—Tápiószőlős 3-2 (2-1), Ceglédbercel, 100 néző, vezette: Sárosi. A mindkét oldalon adódó számos gólszerzési lehetőségből a hazaiak eggyel többet használtak ki. Mindhárom hazai gólt Rapi lőtte. Jó: az egész hazai csapat. Csévha- raszt—Péteri 2-2 (0-0), Csév- haraszt, 150 néző, vezette: Mizsei. Kiegyenlített mérkőzésen igazságos döntetlen eredmény született. Gól: Tóth, Magda, illetve: Babicz, Munkácsi. Jó: az egész hazai csapat, illetve: Kalina, Kovács M. Vecsés—Gyömrő 0-0, Vecsés, 200 néző, vezette: Eperjesi. Ifjúság) mérkőzés: Vecsés— Gyömrő 3-2 (1-2), Vecsés, 100 néző, vezette: Izsáki. A bajnoki cím szempontjából sorsdöntő mérkőzésen a gyöm- rőiek kezdtek jobban, s a 35. percben már 2-0-ra vezettek. Ezután korszerű akció végén szépítettek a hazaiak. A második félidőben fölénybe került a Vecsés és sikerült kiegyenlíteniük. A 90. percben egy ártalmatlan kapura ívelést a vendégkapus elnézett, a labda „hulló falevélként” mögötte a hálóba jutott. Ezzel a győzelemmel a vecsési ifjúsági gárda nyerte az aranyérmet — megérdemelten. G. J.—K. J. gógusokról. tanárairól, akikkel óvodás korától mostanáig kapcsolatban volt. Szép és megható percek voltak ezek a pillanatok, a jelenlevők átérez- hették, milyen fontos munkát végeznek minden nap. Bejelentették a pedagógus- napi ünnepségen, hogy Rétvári Gyula, a Gombai Általános Iskola igazgatója áz országos megemlékezésen Kiváló Pedagógus kitüntetésben részesült. A megyeházán vehette át a Gyermekekért, Érdemérmet Magócsi Károly, a mono- ri-erdei általános iskola nyugalmazott igazgatója. Többen Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést vettek át — szintén a megyei ünnepségen. A monori ünnepségen László János, a monori-erdei álla lános iskola igazgatója Kiváló Üttörövezető kitüntetést kapott. Húszán részesültek a Kiváló Munkáért elismerésben, harminchatan pedig miniszteri dicséretben. A Pedagógusok Szakszervezetének Pest Megyei Bizottsága három személyt emlékéremmel tüntetett ki, Érdemes Munkáért emlékplakettel pedig egy pedagógust, ketten elismerő oklevelet vehették át. A Monori Tanács művelődési, egészségügyi és sportosztálya tavaly hirdette meg első ízben azt a pályázatot, amely a pedagógiai munka jobbítására, újítások bevezetésére ösztönözte a nevelőket. Három megadott témakörben lehetett pályázatot benyújtani. A beérkezett pályamunkákat a Pest Megyei Pedagógiai Intézet szakavatott munkatársai zsűrizték. Mint kiderült, több értékes pályamű érkezett a megadott határidőig. Első díjban részesült, s pénzjutalmat kapott Mészáros Győző, a Monori 1. Számú Általános Iskola igazgatóhelyettese, matematika—fizika szakos tanár, A körzeti pedagógusnapi ünnepség a Monori Állami Körzeti Zeneiskola két volt növendékének nívós műsorával zárult. Közreműködött Fekete Zoltán hegedűn és Budai Rita zongorán. G. J. Próbatétel Pillanatnyi feledékenység- ből sok pénzt elveszíteni — amire nagy szüksége lenne a tulajdonosnak — súlyos érvágás. Pedig ez történt olvasónkkal, aki június 7-én hajnali 3 és 4 óra között indult el otthonról, a kocsija tetejére tette az irattárcáját, amely valószínűleg a monori Krúdy Gyula és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszon eshetett le. Annak, aki megtalálta, próbatétel ez: megtartja — vagy visszajuttatja a tulajdonosnak? Ha becsületes és az utóbbit választja, jelentkezzen szerkesztőségünkben, vagy juttassa el % tárcát jutalom ellenében a postafiók 80- ra. ŐRI uia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM. 136. SZÁM 1988. JÚNIUS 8., SZERDA A pártbizottság tárgyalta Mind több az ingázók létszáma Hétfőn tartotta legutóbbi ülését az MSZMP Monori Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága. A testület napirendjén mindenkor fontos, különleges politikai jelentőséggel bíró témák szerepelnek, ezúttal azonban az aktualitás nem hagyott kívánnivalót, mert a körzet munkaerőhelyzete, munkaerő-gazdálkodása — erről tanácskoztak — most mindenkit fokozottan érdekel. A rangos politikai fórum elé került előterjesztés azt elemezte — mélyrehatóan és kritikusan —. ami sokakban, aggódva, kérdésként fogalmazódik meg: várható-e munkanélküliség, lehetnek-e elhelyezkedési problémák Mo- noron és környékén? A válasz — ezt elörebocsáthatjuk — nem lehet sem határozott igen, sem határozott nem. Ebben az esetben is igaz ugyanis, amit olyan sokat szoktunk emlegetni, többnyire joggal: a térség sajátos helyzetben van. Az előterjesztés összeállítói •alaposan körülnéztek, több szempontból elemezték a témát. Nemrégiben lapunk hasábjain hírt adtunk például arról, hogy a munkaerő-gazdálkodást a népi ellenőrök is vizsgálták. Az ő megállapításaikat, véleményüket is felhasználták a pártbizottság elé került jelentés készítői. * 2 Aktív keresők Az írásos anyag a rövid általános jellegű bevezetője után a térséggel kapcsolatos tényeket taglalta. Ebből megtudhatták a testület tagjai, hogy „vonzáskörzetünk lakónépessége és ezzel együtt a munka- vállalási korú népessége, valamint munkaerőforrása kis mértékben csökkent az elmúlt két évben. Az össznépesség 2 ezer 200 fővel, míg a munkaképes korú népesség 1 ezer 700 fővel csökkent”. A munkában részt vevő, munkaképes kornál idősebb aktív keresők száma ezerháromszázzal nőtt, éppen emiatt a munkaerőforrás mindösz- sze 400 fővel — 0,7 százalékkal — csökkent, ami lényegében közel van a szinten tartáshoz. Továbbra is magas az aktív keresőkből az eljáró dolgozók aránya: 1987-ben 72 százalék volt 3 százalékkal több, mint 1985-ben. Ez az arány talán minden korábbi időszaknál kedvezőtlenebb. Az ingázók számát növelték a vonzáskörzetükben bekövetkezett munkahelycsökkenések, a vállalati belső átszervezések, valamint az, hogy egyes területeken mindig kedvezőbb feltételeket tudnak nyújtani a budapesti munkahelyek. Monor vonzáskörzetében 1987-ben felerősödött a szervezett munkaerőmozgás. A Szervinter Ipari Szövetkezet gyömrői telepét szüntette meg, Ökölvívás Mindenki érmet nyert Kitűnően szerepeltek a Vecsési SE fiatal ökölvívói a mindig nagy versenyzősereget mozgató Hajdú Kupa versenyen. Hajdúhadházán 22 egyesület 65 úttörő és 86 serdülője lépett a szorítóba az érmekért, a kupáért. Kilenc vecsési fiú indult és mind a kilenc éremmel tért haza. Az úttörőknél Pintér Zsolt, Burai Károly és Farkas Mihály első helyen végzett, Gajda Szabolcs és Rumpf Péter ezüstérmes lett, Kirchner Nándor, Mayer Antal és Fischer Tamás pedig a bronzérmet vehette át. Az úttörők csapatversenyét a Vecsési SE nyerte a Bp. Honvéd előtt. Először indult az úttörőkorban oly sok sikert aratott Varga Viktor a serdülők között. A bemutatkozás remekül sikerült, a 42,5 kilogrammosok mezőnyében mindenkit legyőzve első lett. Az összesített pontversenyt, így a kupát a Bp. Honvéd nyerte, a Vecsési SE a harmadik helyen végzett. Ez igazán elismerésre méltó teljesítmény volt. A bokszra éhes vecsésiek- nek még egy jó hír: június 11-én, szombaton 15 órakor a Petőfi téri tornacsarnokban rendezik meg Pest megye és Budapest egyéni és csapatbajnoksági úttörő serdülő kor- csoportos bajnokságát. Mivel sok vecsési sikerre is számítani lehet, érdemes lesz kilátogatni erre az ökölvívó-csemegére. Sz. A. ahol 12 főt foglalkoztatott. Monoron a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára 1987. március 31-ével 91 munkahelyet szüntetett meg, ami 49 bedolgozót és 9 nyugdíjast is érintett. Maglódon az Elektherm Ipari Szövetkezet 21 munkahelyet, Sülysápon a Május 1. Müanyagfeldolgozó 159 munkahelyet szüntetett meg. Az ÉSZKV létszámcsökkentése 22 dolgozót érintett. Sülysápon a Helios Ruhaipari Szövetkezet részlege szűnt meg, a felszabadult 11 dolgozót a Tápióvöl- gye Mgtsz tudta helyben alkalmazni. A munkahelyek megszűnésének ellensúlyozására csak kevés új munkahelyet sikerül felkínálni. Az ingázás további oka a kurrens fizikai és szellemi munkához jeedvozöbb feltételeket kínáló budapesti üzemek és intézmények elszívó hatása. A fentieken túl jelentős fluktuáció következett be a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységi ágazataiban is. A munkaerő áramlása az ágazatok között a jövőben talán még jobban felgyorsul a jövedelemszerzési lehetőségek miatt — állapították meg az előterjesztés készítői —. Természetesen továbbra is fennáll a munkaerő-kereslet a magasabb képzettségű szakmunkások és a minőségi betanított munkások iránt. Hiányszakmáknak mutatkoznak például: géplakatos, a villanyszerelő, a szerszámkészítő szakmák. Létszámcsökkenés Vonzáskörzetünkben a legjelentősebb létszámcsökkenés az ipar és az építőipar területén következett be. Az előbbi elsősorban a nem vonzáskörzeti székhelyű telephelyek leépítésével és termelőszövetkezeti melléküzemágak létszámcsökkenése miatt, míg az építőipar területén a kevesebb építőipari beruházás következtében, valamint a Monori Építők Ipari Szövetkezete és az ÉSZKV létszámcsökkenése miatt következett be. A gazdasági szabályozók változásai miatt a tendencia folytatódásával lehet számolni. A munkaerő-közvetítéssel kapcsolatos tavalyi tapasztalatok szerint a vállalatoktól beérkezett igények döntő része szakmunkásokra korlátozódott, ezzel szemben a munkát keresők nagy százaléka munka- viszonyban álló érdeklődő volt. Á munkaviszonnyal nem rendelkezők pedig zömmel szakképzetlenek voltak, úgynevezett másodlat, vagy folytatólagos munkakönyvvel rendelkeztek. illetve 1-2 éve alkalmi munkából éltek. Elhelyezkedésük nehézkes, mivel a munkáltatók minden korábbinál jobban ellenőrzik az illető előéletét. A munkáltató megszűnése miatt felszabadult munkaerőt szinte teljes egészében sikerült vonzáskörzetünkben és azon kívül elhelyezni. 1987-ben Pest megyében és így vonzáskörzetünkben sem volt lehetőség közhasznú munka végzésére. Ebben a témában talán nem érdektelen néhány statisztikai adatot is idézni az előterjesztésből. Tavaly a vonzáskörzetünkben foglalkoztatott fizikai dolgozók 43,9 százaléka volt szakmunkás, ami az országos átlagnak felel meg. Ezen beiül az iparban dolgozok 42,2 százaléka, az építőiparban dolgozók 44,9, a mezőgazdaságban dolgozók 34,6, a közlekedésszállításban dolgozók 51, a kereskedelemben dolgozók 49,5, a vízgazdálkodás területén dolgozók 44, az egyéb területen dolgozók 31,5 százaléka szakmunkás. Nehezebb feladatok A körzet üzemeiben a szakmunkásképzést differenciáltan kezelik. Az a tapasztalat, hogy elsősorban a jobb gazdasági eredményeket elérő üzemek járnak az élen. Vonzáskörzetünkben az évtized elejétől számítva hét szakmában folyik elméleti és több szakmában gyakorlati oktatás. E hét szakma közül évek óta kiemelkedik a férfiruha-készítő, a kőműves, az utóbbi években a mezőgazdasági gépszerelő, valamint az autószerelő, stagnál az épületvillamossági szerelő, szobafestő-má- zoló és a szerkezetlakatos szakmák utáni érdeklődés. Az ipari területeken kiemelkedő a szakmunkásképzés helyzete a gyömrői Helios Ruhaipari Kisszövetkezetben, a szakmunkásképzés helyi tárgyi és technikai feltételeit mind jobban megteremtik. A mező- gazdasági üzemek közül a legjelentősebb a szakmunkás- képzés a Rákos Mezeje Mező- gazdasági Termelőszövetkezetben. Ha kismértékben is, de növekvő tendenciát mutat a vonzáskörzeten belüli elméleti és gyakorlati oktatás. A kismértékű növekedés oka az, hogy napjainkban még nem sikerült megteremteni a korszerű oktatás feltételeit. A pártbizottság testületé elé került jelentés készítői szerint a vonzáskörzeten belül a munkaerő-gazdálkodás és foglalkoztatáspolitikánk új, egyre nehezebb feladatokra kell, hogy felkészüljön, mert a demográfiai hullám az elkövetkező években éri el az általános iskolák nyolcadik osztályait. , Míg 1987/88-ban 1 ezer 544 tanuló végez, 1988/89- ben előreláthatóan 1 ezer 813, 1989/90-ben 1 ezer 744, 1990/ 91-ben 1 ezer 713, 1991/92-ben pedig 1 ezer 513 fiatal végez majd vonzáskörzetünk általános iskoláiban. A pártbizottság ülésén természetesen arról is tárgyaltak a jelenlévők, hogy melyek a foglalkoztatáspolitika legfontosabb, legsürgetőbb feladatai. Az ezzel kapcsolatos hozzászólásokra, a vita nyomán kialakult állásfoglalásra lapunk pénteki számában még visz- szatérünk. A testület a vonzáskörzet munkaerő-gazdálkodásával, munkaerőhelyzetével kapcsolatos napirend után tájékoztatót hallhatott még az MSZMP országos értekezletéről Szentgyörgyvári István első titkártól és dr. Farkas Sán- dornétól, a Rákosmezeje Tsz pártbizottságának titkárától, az egyik körzetbeli küldöttől. Vereszki János (ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap)