Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
Nincs joguk az önpuszfításhoz Huszonöt levél az élőknek Ez a vékony, karcsú kötet nem lelhető meg az idei könyvhét katalógusában, mégis ünnep táján látott napvilágot, s nem csupán azért jelentős, mert a címlapon ceglédi illetőségű szerző neve áll. Mácz István Élni vagy meghalni? című munkája egyenes folytatása annak a gondolatmenetnek, amelyet az öngyilkosságokkal kapcsolatos kutatásai nyomán nemrég lapunkban közzétett. Huszonöt levél azokhoz, akik hívják a halált — mondja az alcím, megjelölve ezzel a műfajt, a hangnemet, a terjedelmet. Huszonöt levél azofc- hoz, akik egyre gyorsabban sodródnak az önpusztításhoz vezető úton. s akik már túléltek öngyilkossági kísérletet. — Az írást olvasva nem könnyű elhinni, hogy a szerző személyes sorsában semmilyen szerepet sem játszott az öngyilkosság. — Pedig így van, s ezt a bevezetőben rögzítettem is. A legtöbbünket mint átsuhanó gondolat, megérint, bennem még így sem mérült föl. De voltak nehéz évelni, amikor az alvásba menekültem. Vágytam arra, hogy öntudatlan állapotba kerüljek. — Választotta az alvást? — Nem. Ösztönösen jött, jót tett, és örültem, hogy nem kell semmire se gondolni. Ezért fordulok megértéssel azok felé, akik krízishelyzetbe bonyolódva a megsemmisülésnek a tragikus változatát választják. Megoldani a megoldó atatiant! — Hiánnyal küszködve, krízis idején nehéz tudatosan cselekedni. Az ember hajlik arra, hogy az ösztönei szerint leljen kiutat. Hogyan jutott el a témához? — Rendszeresen olvasok, és pár éve éppen a megyei hírlapban közölte a fiatalkorúak ügyésze egy pesti fölmérés adatait. A vizsgálatba bevont középiskolákban minden 100 lány közül kettő megkísérli az öngyilkosságot, a fiúk közül 100-ból 1,2. Ez akkor szíyen ütött. Elkezdtem belemélyedni a szakirodalomba, szerencsére nem burkolja köd az országos helyzetet jellemző számokat. Arra gondoltam, hogy az égő ifá'ZBffi^ki- mentjük a bennrekedt embert, ha valaki fuldokíik a folyóban, utána ugrunk. Nem töprengünk. Megpróbáljuk. ::::s jjSji És ki segít azokon, akik az önpusztítás közelébe kerültek? — Örömmel tapasztaltam, hogy az egészségügy megteszi a tőle telhetőt. De éppen azok, akik esztendők óta szakértői ennek a kérdésnek, állítják, hogy amit teszünk, az elégtelen. Akkor jutott eszembe a vakmerő ötlet, hogy ha annyi könyv, tanulmány, cikk — és mind tudományos — beszél az öngyilkosokról, az öngyilkosságról, akkor mi lenne, ha valaki ezekhez az emberekhez szólna. — Hogy lett az érdeklődésből könyv? — Jó néhányszor beszélgettem a témáról a barátaimmal, persze tisztában voltam vele, őrült ötlet, hogy én könyvet írjak. De ők pontosan ezért biztattak. Minél őrültebb az ötlet, annál valószínűbb, hogy megvalósul. A műfaj megválasztásán sokat töprengtem. Úgy éreztem, a leginkább közvetlen hangot a levélben lehet megütni. — Mindvégig a tegező formát használja. — Akad olyan nézet, hogy kis híján visszaélés letegezni bárkit is ilyen nehéz helyzetben. Csak azzal menthetem magam, hogy a tegezésre engedélyt kértem az olvasótól a bevezető szakaszban. A másik: napjainkban jellemző formula a tegezés. Ha valakihez bizalmasan szólunk, ezt alkalmazzuk. Márpedig egy öngyilkosságra készülőhöz csakis a bizalmas viszony kialakításával lehet eljutni. S ez nem zárja ki a tiszteletet. Oils — A biblioterápiának csak akkor lehet foganatja, ha az öngyilkosjelöli életútjának ismeretében a konkrét öngyilkosjelölt személyére irányul. De hát ezeknek a követelményeknek a levelek már eleve képtelenek eleget tenni. — A szakemberek azt mondják, hogy az egyén öngyilkossága az itt és mostban misztikum. Tehát jogos a kérdés: ha egyszer nincsenek kategóriák, mit érhet el egy-két levél. Ezért volt olyan nehéz megírni a könyvet. Mert csak általánosságban szólhattam. Sőt az öngyilkossághoz vezető motívumok változataitól függetlenül. Általánosságban, és mégis úgy, hogy hatásos legyen. A kötet mutathatja meg, sikerült-e. Azt nem ígérem, hogy az írás önmagában speciális problémák megoldásához fog receptet nyújtani. De segíthet. Az olvasót arra kérem, hogy velem együtt gondoljon végig néhány dolgot, s ha tetszik, akkor ő szólaljon meg. Hogy szóljon, írjon, hogy tárcsázza a lelki segélyszolgálat telefonszámát, keresse meg a barátját, menjen el az orvoshoz. De, ha valaki egyik lehetőséget sem választja, akkor írhat nekem is. Mindegy, csak valamilyen cselekvő helyzetbe kerüljön. — Tehát nem megoldásokat javasol? — Nem. Ami a könyvben van, az a megelőzés egyik elképzelhető variációja. És persze az utógondozásé, mert figyelnünk kell azokra is, akiik már megkísérelték az öngyilkosságot. — Korántsem a lekicsinylés szándékával mondom: de Cegléd a hazai lapokban A Fotó áprilisi számában olvastuk Reznák Erzsébet: Válogatás ötven év képeiből :ímű írását, amelyben bemutatja a Cegléden élő Kaczur Pál fotóművész-fotóriportert, akinek képeiből rendezett gyűjteményes kiállítás ja- n tárban volt látható a Kossuth Múzeumban. Az írás mellett látható Kaczur Pál néhány érdekes és szép felvétele is. A Munkásőr áprilisi számában jejent meg Vadász Ferenc: A megújulást, a változást akarják című képes ri- Dortösszeállítása. amelyben bemutatja a Mészáros János nevét viselő, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával kitüntetett, két alkalommal „élenjáró” címet elnyert ceglédi munkásőregy- ség egyik századának Abony nagyközségben élő és dolgosó néhány munkásőrét. A Szövetkezet április 6-án megjelent számában látott napvilágot Kovái Iván: Kül- iöttgyűlésekről röviden című összeállítása. amelyben többek között Sárik Jánosné ügyvezető igazgató foglalja össze a Cegléd székhellyel működő Dél-Pest Megyei Áfész 1987. évi tevékenységét és a közeljövő terveit. Az Ország-Világ április 13-1 számában jelent meg Kit tud többet a Szovjetunióról? cím mel képes összefoglaló a vetélkedősorozat országos döntőjéről, amelyen a szakmunkás- íképző intézetek kategóriájában részt vett és szép eredményt ért el a ceglédi Bem József Szakmunkásképző Intézet csapata is. A Népszabadság május 14-i számában olvastuk Rab László: Rekviem egy bezárt klubért című írását, amelyben röviden összefoglalja az 1974-ben társadalmi összefogással, munkával megépült ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klub történetét, a nyolcvanas évek elején kezdődő fenntartási és működési viszontagságait, amely oda vezetett, hogy az idei év tavaszán végérvényesen bezárták az egykor szebb napokat látott Dózsa Klubot, Cegléd ifjúságának egyetlen szórako zásra, kötetlen társaséletre alkalmas helyét. összeállította: Kósik Lajos az eddigiekből ítélve igen- igen szegényes a prevenció (a megelőzés) fegyvertára. — Nemrégiben hallottam egy szakértői megjegyzést: Sokat tudunk az öngyilkosságról, lényegesen kevesebbet az öngyilkosokról, a legkevesebbet pedig a velük való foglalkozásról. Tényleg nem bővelkedünk eszközökben. Ezen a gondon talán egy leheletnyit segít a könyvem. — Amit ha lapozgat az ember, gyorsan föltűnik: önnek kivételes empatikus (beleérző) képessége van. — Életem egyik hosszú, kü lönösen intenzív szakaszában bőven volt módom emberismeretre szert tenni. Az empátia viszont nem tanulható, nem érdem, hanem adottság. Persze az én esetemben ezt még megerősíti egy több évtizedes lelkipásztori gyakorlat is. Ma a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat munka- és bérügyi osztályvezetője vagyok. — Az egész könyvön végigvonul az a kategorikus szerzői fölfogás, hogy az ember saját életének-halálának kérdésében nem lehet bíró. Vagyis nincs joga ahhoz, hogy saját életével belátása szerint rendelkezzen. Csakhogy manapság — éppen az eutanázia körüli vitákban — ezzel merőben ellentétes vélemények kapnak szárnyra. — Hogy bárkinek is joga van az önpusztításhoz, csupán akkor fogadható el, ha nem tudjuk, hogy az ember társadalmi lény. A személyiség megélése — akár a legegyénibb módon is — kizárólag a közösséghez kötődve lehetséges. Ha pedig ennyire beleágyazódtam a közösségbe, aminek egyebek között a létezésemet köszönhetem, akkor kötelezettségeim is vannak. És nincs jogom olyasmit tenni, ami mások érdekeit sértheti. Nincs jogom az önpusztításhoz sem. SSSH lüít Az Élni vagy meghalni? pedig járja a maga útját. Szerzőjét nemrégiben meghívták Szegedre, az öngyilkossággal foglalkozó nemzetközi szimpóziumra, ahol sor került a könyvpremierre. Ez volt az első szakmai elismerés. Varga Sándor CEGLÉDI Lilian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1988. JÚNIUS 8., SZERDA Valaminek történnie kell Nem volt kényszerszabadság — Ügy hallottam, hogy a közelmúltban voltak olyan napok, amikor önök nem tudtak dolgozni. Mi igaz ebből? — kérdezem Zakar Tibort, a ceglédi Lenin Tsz nyomdájának vezetőjét. — A hír igaz. Mert a nyomda kötészettel foglalkozó része valóban nem dolgozhatott. Ugyanis hiányzott az önátírós papír, amiből a tömbök készülnek. — Mennyi ideig tartott ez a „pihenő”? — Tulajdonképpen másfél napra küldtük haza ezeket a munkatársakat. Ügy beszéltük meg, hogy ezt a kiesést ledolgozzák. Nem akartak szabadságra és kényszerszabadságra menni. Végül is több mint egy hétig azt csinálták, ami éppenséggel adódott. Tehát nem sok értelmét láttuk annak, hogy itt tengjenek- leng jenek. Ha lenne raktár — Voltaképpen mikor kezdődött ez a papírínséges időszak? — Az elmúlt esztendőben is akadtak zökkenők, de a gondok igazából januárban kezdődtek. Az adótörvény bevezetésével mindenütt áttértek az új nyomtatványok használatára, ugyanakkor a régi példányokat sok helyen leselejtezték. Azóta persze már bebizonyosodott, hogy nem minden iratféleségnek kellett volna a megsemmisítés sorsá ra jutni. A hirdelen robba násszei’űen megnövekedett igényekre szerintem a nyomdaipar nem készült fel. — És önök? Már az őszit varrják w A második negyedévben megrendeléseik túlnyomó részét tőkés partnerektől kapták a Pevdi ceglédi konfekciógyárában. Féléves árbevételi terveiket — az előzetes számítások szerint — sikeresen teljesítik. A szalagokon a nyári modelleket most már az * őszi, téli ruhák, kabátok váltják fel. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) gsk w — Gondoltunk mi arra, hogy több papírra lesz szükségünk, ám ennyire nem láthattunk előre. Mivel a nagy állami nyomdák, amelyeket felkértek az iratok elkészítésére, olyan hatalmas mennyiségű megrendelést adtak le, hogy például a lábatlani papírgyár első negyedéves termelését lekötötték. Ráadásul nekünk raktárunk sincs. Ha akartunk volna, akkor sem spájzolhatunk be ennyi anyagot. — Történt-e valami változás? — Talán túl vagyunk a mélyponton. Alapjában véve kissé szerencsétlenül jöttek össze a dolgok. Az autónk lerobbant, ezért egy nappal később mentünk a papírért. Ezen múlott az egész — mások megelőztek bennünket. Végre kaptunk önátírós és kartonpapírt. A diósgyőri papírgyár a múlt héten legyártott számunkra 4 tonna 70 grammos hagyományos fajtát, s készít még 5 tonna 80 grammosat. — Most ugyan megszűnt a bizonytalanság. De ez a szituáció bármikor megismétlődhet. — Kétségtelen, hogy megismétlődhet. Bár ez a meny- nyiség pár hónapra mindenképpen elegendő. Arra alkalmas tárolási hely-híján,- állandóan ellenőriznünk kell ezeknek az anyagoknak a minőségét. Tehát nem törekedhetünk minden áron a mennyiségre. Papírhiány — Ez a kínos helyzet nem riasztotta el a megrendelőiket? — Olyannyira nem, hogy megnövekedett a rendelésállományunk. Az utóbbi öt évben nem volt ennyi munkánk egyik esztendőben sem, mint napjainkban. Nem vonják vissza a megbízást. Inkább várnak. — Ezek, szerint türelmesek? — Kénytelenek azok lenni. Hiszen úgy tűnik, hogy a papírhiány országos. — Ha jól tudom, szinte ugyanez a kép a fotóanyagoknál. — Sajnos, igen. Különösképpen az első negyedévben voltak gondjaink. Minden ) ____________ hé ten mennünk kellett beszerző útra, hogy jusson egy-egy kisebb mennyiség. Természetesen választékról nem beszélhettünk. Be kellett érni azzal, amit éppen kaptunk. Szerencsére sikerült beszereznünk mindenféle anyagot. Néhány hétig zavartalanul dolgozhatunk. — Mi lesz, ha elfogy a film? — Először is véletlenül sem selejtezünk le anyagot. Igyekszünk mindent felhasználni. Pazarlásról szó sem lehet. Minden esetre nem állunk le. Hiszen van itt sok egyéb megrendelés. A dolgozóink rugalmasak és megértőek. A gárda képes behozni az eddigi kiesést. Éppen jókor — A beszerzés során használják-e a kiskaput? — Nézze, nevezhetjük annak is. Én inkább úgy mondanám, hogy vannak lehetőségek. Ám ahhoz, hogy a dolgok összejöjjenek, állandóan járni kell az országot. Szükség van az ismeretségekre. A nagyobb nyomdák természetesen előnyben vannak. Az sem mindegy, hogy az ember mikor érkezik. Most legutóbb éppen jókor mentem. Az az igazság, hogy azt a keveset annak adják, aki ott van, s talán az sem előnytelep, ha ismerik az illetőt. — Az elmondottak alapján nincs okuk az optimizmusra. — Én mindig optimista vagyok. Igaz, van olyan tétel a harmadik negyedévi megrendelésünkben, amit visszaadtak. De az nem lehet, hogy a cégek azért ne tudjanak számlázni, mert nem lesz papír. Valaminek csak történni kell! F. F. Augusztusban Pajtástábor A helyőrségi klub pajtástábort szervez — nemcsak tiszti szülők gyermekei számára — augusztus 22-től 26- íg. A programban szerepel textilfestés, nemezelés, gyúr- mázás, kerékpártúra, videózás, színházlátogatás. Jelentkezni a helyőrségi klubban lehet (Kossuth Ferenc u. 1,). Változtak-e a bélyegárak? Kedvezmény a gyűjtőknek Június 4-i számunkban fog lalkoztunk a bélyegárak vál tozásával. Az akkor leírtakat kiegészítő információt kap tunk a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségétől, valamint a postától. E szerint a postahivatalok által forgalmazott úgynevezett postatiszta bélyegek ára nem változott. A postahivatalokban árusított, alkalmi pecséttel ellátott bélyegek is változatlan áron vásárolhatók meg. Azonban a bélyeggyűjtők szaküzleteiben csak a postatiszta kiadványok ára nem nőtt. A pecsételt bélyegeket ez év január elsejétől 25 százalékos általános forgalmi adó terheli, amit a MABÉOSZ a szakköri tagokon visszamenőleg behajt. Ügy tűnik, hogy drágább lett a használt bélyeg. De azt tudni kell, hogy a posta eddig is 50 százalékos árkedvezménnyel adta bélyegeit' a MÁBÉOSZ-nak. Az új árkedvezmény január elsejétől pedig már 80 százalékos. A fennmaradó 20 százalékot terheli a 25 százalékos áfa. Így a gyűjtőknek csak o teljes névérték 45 százalékát kell kifizetniük vásárláskor, tehát számukra 5 százalékkal csökkent a beszerzési ár. Az azonban továbbra is visz- szatetszést kelt a bélyeggyűjtő szakkörök berkeiben, hogy a szakboltokban utcán át megvásárolt, pecsételt bélyegek után nem lehet behajtani a 25 százalékos áfa-t. S mert a vevők személyazonossága ismeretlen, így nagyon sokan 30 százalékos nyereségre tettek szert a szakköri tagokkal szemben. A MABÉOSZ vezetősége levélben kérte a Pénzügyminisztériumtól a visszás helyzet megoldását. A. L. A. ISSN 0X33—2600 (Ceglédi Hírlap)
