Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-29 / 154. szám
4 1988. JÜNIUS 29., SZERDA A lelkészek is segítenek Az egészségért Közös javaslatot juttatott el a megye papjaihoz a közelmúltban a Katolikus Papi Bé- kemozgaiom Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Egyházközi Békebizottság Pest megye egészségmegőrzési programjának támogatására. A felhívást Kiss József kanonok, a Katolikus Papi Békebizottság titkára és Juhász Sándor esperes, az Egyházközi Békebizottság elnöke írta alá. „Mélyen elgondolkoztat bennünket a Pest Megyei Tanács jelentése szűkebb pátriánk, Pest megye lakosságának egészségi állapotáról.” — olvasható a közös javaslat bevezetőjében. Ezután azokat a jelenségeket veszi sorra az egyházak vezetőihez intézett javaslat, amelyek úgyszólván visszatérő gondok és szorosan összefüggnek a megye lakosságának testi és lelki egészségi állapotával. A megyei tanács átfogó elemzésére utalva a felhívásban markánsan kirajzolódnak a sajátosan megyei negatív jelenségek: a lakosság szinte valamennyi korcsoportjában magasabb a halálozási arány, mint az ország más területén. Hasonló a helyzet a szív- és érrendszeri, a daganatos, a mozgás- és emésztőszervi, valamint az ideg- és elmebetegségekkel is. „Együttérző várakozással tekintünk az egészségmegőrzés Pest megyei programjára, amely a Minisztertanács 1987. novemberi határozatához kapcsolódik. E program szerint kiemelt figyelmet kell fordítani az ifjúság egészségnevelésére, a sportolás megszerettetésére, az egészséget károsító szenvedélyek elleni küzdelemre, a családi életre való nevelésre. Javítani kell a család- és nővédelmi tanácsadás és terhesgondozás színvonalát, bővíteni a szűrővizsgálatok hálózatát.” — veszi sorra a társadalmi tennivalókat a közös javaslat. Ezután megfogalmazták, hogy sajátos szolgálatukkal az egyházak is szívesen vesznek részt a megye egészségmegőrzésének programjában. Kérik lelkésztestvéreiket; felekezetre való tekintet nélkül fogadják jó szívvel felhívásukat, szolgálati helyükön segítsék elő e nemes szándékú társadalmi program megvalósítását. Akik lemondtak egy szenvedélyről Az előítélet még mindig létezik A napokban rendezték meg Cegléden az alkoholellenes klubok országos találkozóját, amelyen csaknem nyolcszázan vettek részt. Dr. Raska Lászlóval, az országos klubbizottság elnökével, a Nagyfai Alkoholgondozó Intézet főigazgató főorvosával és Kordisz Pállal, az országos klubbizottság titkárával beszélgettünk. — Immár hatodik alkalommal találkoznak egymással ugyanitt. Honnan jött ez az ötlet? Mi indokolta ennek a rendezvénynek a megszervezését? Kordisz Pál: — Valójában dr. Kovács Sándor, a ceglédi ideggondozó intézet korábbi vezető főorvosa gondolt arra, hogy az országban levő klubok tagjainak évente jó volna találkozniuk, kicserélni a tapasztalatainkat, s új barátokat szerezni. Nagyon fontos ez az esemény, hiszen egymás kezét fogva könnyebb talpon maradni. így színesebbé tudjuk tenni a mozgalmi életünket. Végül is lemondtunk egy szenvedélyről, letettük a poharat, valamit nyújtani kell helyette — ezt a családias, baráti találkozót. Örvendetes, hogy dr. Bányai Ildikó vezetésével a ceglédiek most is vállalkoztak erre. Mindenki alig várta ezt a napot, egymást hitünkben- megerősítve távozhatunk majd. — Hány alkoholellenes klub tevékenykedik az országban és mennyi tagot számolnak? Dr. Raska László: — Még 1958-ban csupán húsz-egyné- hány klub működött — az utóbbi években szinte robbanásszerű volt a gyarapodásuk —, ma már több mint száznyolcvanat tartunk számon. Egy-egy helyen általában 35—50 az olyan aktív tag, aki gyógyult vagy gyógyulófélben levő alkoholista. A cél egyebek között a gyógyultak tömörítésén kívül az, hogy befogadják az új személyeket. Hogy a közösség ereje segítsen talpra állítani őket. A pártoló tagok többnyire a hozzátartozók közül, a tömegszervezetekből verbuválódnak. S természetesen az egész munkát a szakemberek hangolják össze. — Kérem, ne vegyék udvariatlanságnak, de nálunk el- keseritöen több az alkoholista, mint a klubtag. Hiszen az Jegyzet A letegezett magázó 1 srherősöm mesélte el a furcsa, kínos szóváltást. Egy házaspár jött vele szemben az úton. A férj munkahelyi komája, tegező viszonyban vannak. Az asszonyt tán egyszer látta, magázza természetesen. Amikor a karonfogva közeledők köszönőtávolságba értek, ő zavarba jött. Hogyan is köszönjön? Hirtelen ez röppent ki a száján: „Szervusz! Csókolom!" Aztán megálltak, inkább csak az ilyenkor illendő néhány kérdés—válasz cserére. „Hogy vagytok?” — nézett a férjre. Az ő „meg- vagyunk"-ja után az asz- szony felé fordult: „Hová mennek nyaralni?" Persze. a választ is tőle kapta. Ide-oda fordult a fej, innen-onnan jött a felelet: „Hallom, házépítésbe fogtatok.” „Mikor jönnek el hozzánk?" Ebből a most te, most maga, balra át—jobbra át nyelv- és helyzetgyakorlatból menekülve személytelen. általános kérdést tett föl az illető• . És az autó?" Most meg egyszerre szólalt meg mindkét, ember .. Gyakori kellemetlenségünk ez a „kétszintes" beszélgetés. (Kihez igazodtunk?) ez a nem egyenrangú beszédkereszteződés (Kinek adjunk szóelsőbbséget?). Már a kapcsolat nyitása, a köszönés is rosszul sikerült. Annak kell előbb tiszteletünket kifejeznünk, akit magázunk, különösen, ha ö — nő. (Tudom, a lélektani ösztönző közbeszól: a jó ismerőssel fürgébb, „kikí- vánkozóbb” a kapcsolatteremtés.) Egyszerűbb a dolog, ha így köszönünk: Jó napot kívánok! Ebben ugyanis a magázó és a tegező viszony is benne van. A szó és a tekintet együttesen irányítja a te, maga váltását, ez eleve kijelöli a válaszadót. Nem is alakulhat ki igazi társalgás, a szinte elkülönülő párbeszédek feszélyezik a résztvevőket. JJ ngyan lehetne ezt az 11 egymáshoz vezető kommunikációs utat egy- irányúsítani? A ..magázott” fél ajánlja föl a tegező- dést. (Bár itt az utcán, futó találkozáskor ez nem illik.) A „vegyes párral” a beszélő egy kapcsolatszinten érintkezvén a felsőt kell választania, tehát a magázó formát használja. Tehát a hogy vannak? a magázandó félnek természetes és udvarias, a tegezett társnak esetiea furcsa, de nem sértő Ilyen lehet viszont a hogy vagytok? a kérdezővel magázó viszonyban álló számára. K. A. italfogyasztásban dobogóközeiben vagyunk. Tisztelem a lelkesedésüket, ám az az érzésem, hogy ez egy kicsit sziszifuszi munka. Dr. Raska László: — Valóban a 4—6. hely között állunk egy főre jutó fogyasztásban a világranglistán. Az alkoholisták száma körülbelül 500 ezer, és legalább ennyi a mértéktelenül sokat ivó honpolgár, aki néhány év alatt „beérik”. Rettenetesen nehéz és nélkülözhetetlen a feladatunk. Nevezetesen a közösségek aktivizálásával, megfelelő programokkal — elsősorban az ifjúságra építve — megelőzni az alkoholbetegségek kialakulását. Kordisz Pál: — Tulajdonképpen a mozgalomban levő 5—6 ezer ember több tízezer társon segített eddig is. Egyébként ők vállalják a múltjukat, bevallják, hogy egykor alkoholisták voltak. A klubtagok mozgatóerői az alkoholizmus elleni küzdelemnek. Nagyon sok olyan ember van, akin segítettünk — ezt megköszönték —, de nem kívántak csatlakozni a mozgalomhoz. Hiába, a megbélyegzés, az előítélet még mindig létezik. Nem az a cél, hogy mindenkit véglegesen megtartsunk, hanem miután valakit talpra állítottunk, segítsük vissza a társadalomba. — Sokan úgy vélekednek, hogy meglehetősen hosszadalmas és bürokratikus eljárás az, amíg egy alkoholista bekerül a nagyfai vagy más gondozóintézetbe. Nem lehetne ezen a procedúrán változtatni? Dr. Raska László: — Ez bonyolult kérdés. Bárki jelentkezhet önként a megfelelő kezelésre, aki úgy érzi, hogy túlzott mértékben italozik és a saját erejéből nem képes arról leszokni. Ha az illetőnél a kezelés nem használ, mert olyan erős a szenvedély — nem tud, esetleg nem is akar lemondani az italozásról —, ott lehetőség van arra, hogy tanácsi úton kötelezzék: vegyen részt kórházi gondozáson. Amennyiben ez sem jár eredménnyel, következhet egy nagyfai intézet is. Ehhez persze megfelelő szakmai és jogi garancia szükséges. Itt bizonyos átfutási idő elkerülhetetlen. Igaz, egyes esetekben ezt lehetne rövidíteni. Egyébként nem mindig csupán a bürokrácián múlik ez. Sokat számit az, hogy a tanácsi egészségügyi osztályok mennyire felkészültek. — Szomorú és elgondolkodtató az a tény, hogy egyre több a női alkoholista. S ami legalább ennyire aggasztó, hogy ma már az értelmiség sem kivétel. Dr. Raska László: — A 60-as évékben még 10:1 volt a női betegek aránya, napjainkban ez a szám lényegesen magasabb. Ez annál is inkább sajnálatos, mert a családra és a társadalomra néz- ve nagyon veszélyes. Hogyha a férj alkoholista, az anya még képes megmenteni, ösz- szetartani a családot. Am ha ő a beteg, a família könyörtelenül széthullik. Kétségtelen az is, hogy az értelmiségiek, iskolázottabbak szép számmal válnak az ital rabjaivá. Legfeljebb nem biztos, hogy abban az arányban találkozunk velük a kezeléseken, mint ahánvan vannak. Ugyanis ennek a rétegnek megadatik az, hogy esetleg nem alkohológiai, hanem belgyógyászati osztá lyon — netán szanatóriumban (nem is alkoholizmus címén) — kezeltesse magát. Sajnos, az a gond, hogy egész tár sadalmunkat megkísérti e káros szenvedély. — Rehabilitáció? Kordisz Pál: — Nagyon nehéz mostanság bárkit elhelyezni, mikor rrlég az sem kap könnyen munkát, aki sosem volt alkoholista. A hazai klub- mozgalom kiépítette a kapcsolatait, s örvendetes, hogy akadnak cégek, ahol nincs .zárva előttünk a kapu. Ha ezek az emberek meggyógyul nak,: elsőrangú munkaerők: Sokan jönnek hozzánk és nem mondhatjuk azt, hogy nem tudunk rajtuk segíteni. Hová menjenek? Az utcára? Visz- sza? Mi mindent elkövetünk, — Hogyan látják a jövőt? Dr. Raska László: — Az egészségmegőrző programtól sokat várunk. De ez nem hoz egy-két éven belül látványos eredményt. Elsősorban az ifjúságra kell építeni. Ha mindent megteszünk, még akkor is némi visszaesésre lehet számítani az elkövetkező években. Két dolgot kell folytatni: a gyógyítóintézetek fejlesztését és a megelőzést. Fehér Ferenc Ferihegy Tsz: újabb piacok Sláger a dobozos káposzta A vecsési Ferihegy Termelőszövetkezetben tavaly kezdték gyártani a dobozos savanyú káposztát. Az új terméknek bel- és külföldön egyaránt nagy sikere van. A kedvező fogadtatást értékelve az idén továbbfejlesztik a tevékenységnek ezt az ágazatát. A tervek szerint ebben az évben már ötmillió doboz savanyú káposztát hoznak forgalomba. Ebből több mint kétmillió jut a hazai vásárlóknak, a többit exportra szánják. Finnországban, az NSZK- ban, Kanadában, Franciaországban egyaránt kedvelt ez a termék. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy az idén — a mai napig gyártott — a több mint másfél millió doboz savanyú káposztának felét már a külföldi piacokra szállították. Az előirányzott tervek teljesítésére jó remény van, miután a kedvező időjárás gazdag termést ígér. A dobozolt savanyú káposzta alapanyagút túlnyomórészt — mintegy 160 hektárnyi területen — egyéni gazdálkodásban, szerződéses formában termelik meg. A termelőszövetkezet a vállalkozóknak nemcsak jó keresetet biztosít, hanem kedvező termelési feltételeket is. A káposztatermelőknek területet adnak, gondoskodnak az öntözőberendezésről, a növényvédelemről, a fajtaválasztékróL A tagokra a növényápolás és a betakarítás feladata hárul. Egyesek arra is vállalkoznak, a jobb kereset tudatában, hogy elvégzik a savanyítóüzem részére a megtermelt káposzta szeletelését is. A káposztatermelésben és -feldolgozásban nagy hagyományokkal rendelkező vecsési közös gazdaságban az új típusú feldolgozott termékek előállításával gondoskodnak a változó piaci igények kielégítéséről. Hagyományos vásárlóik mellett kutatják az újabb értékesítési lehetőségeket. A növekvő érdeklődés azt mutatja, hogy a célkitűzéseiket sikeresen hajtják végre. A háztájiban még alkalmazzák a hagyományos módszereket is. Portik Balázs és Kubicza János munkájának jó segítője a lovaskapa (Vimolá Károly felvétele)' Dokumentációk továbbítására Telefax a DKV-nál Távmásoló — telefax— gépet helyeztek üzembe Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Ezeknek a készülékeknek a használata a fejlett ipari országokban már ugyanúgy természetes, mint a telefoné. A telefax népszerűsége hazánkban is nő, már csaknem ötszáz intézmény és vállalat rendelkezik vele. A készülék elsősorban képek, ábrák, műszaki rajzok, kézzel vagy géppel írt szövegek pos- stai telefonvonalon való továbbítására és fogadására alkalmas. A DKV hazai partnerei közül hasonló gépe van az OKGT-nek *és az Olajtervnek is, külföldi partnerei közül pedig szinte mindegyik cég rendelkezik vele. A gép segítségével a Százhalombatta iák közvetlenül tudnak különböző dokumentációkat fogadni: adni viszont egyelőre még csak a posta segítségével lehet. Ehhez ugyanis még egy postai vonalra, vagy a meglevő vonalak átcsoportosítására lenne szükség. Amig ez nem történik meg, csak a postán keresztül lehet távmásolni. Az első tíz percben leghatékonyabb a segítség Összefogással a tűzkárok ellen Valahányszor vijjogva száguld végig az utcán a tűzoltóautó, aligha akad ember a a környéken, aki nem arra gondol először: vajon idejében odaér-e a segítség? Hiszen nincs szomorúbb látvány az üszkös falaknál, de az érzelmeken túl ez anyagi kár is megrendíti egy-egy tűz alkalmával a károsultat. Az emberéletről ne is beszéljünk! Az idejében nyújtott segítséggel sok minden megelőzhető. Pontos elemzések bizonyítják, hogy egyharmadára csökkenthető a kár, ha a szakemberek az első tíz percben megkezdik az oltást. Ám ez azt jelenti, hogy a bázisnak legalább tíz kilométeres körzeten belül kell lenni a lángoktól. S ha távolabb van? Marad a pusztulás, s a remény, hogy talán mégsem hatalmasodnak el addig a lángok, amíg hívják a 05-öt és kiérnek a vörös rohamautók. Hasonló érzések lettek úrrá eddig Ráckevén és környékén, ahol csak egy önkéntes tűzoltóegylet működött. Ez a nagy hagyományú szervezet, mai mértékkel mérve, nem igazán alkalmas védekezésre. Pedig a környéken közel negyvenkétezer ember otthona található, több termelőszövetkezet búzatábláján érik ilyentájt a kalász — mind, mind olyan dolog, ami könnyen a tűz martalékává válhat. A legközelebbi állami tűzoltóság Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyárban van, Ráckevétól huszonöt kilométerre. Ez azt jelenti, hogy a kivonulási idő, minimum huszonöt, harminc perc egy-egy tűzesethez, de ha Makádon, vagy Szigetcsépen pusztítanak a lángok, még később érkezik meg a segítség. Nem csoda, hogy régóta foglalkoztak a körzet vezetői a tűzoltóság létrehozásának gondolatával, hiszen az országban és a megyében már akadnak jó példák a tanácsi önkéntes tűzoltószervezetek megvalósítására. Igen ám, de ez jóval többe kerül, semhogy egy tanács a terven felül finanszírozza a költségeit. Márpedig ezt nem tervezték a hetedik ötéves tervidőszakra, annak ellenére, hogy évente legalább száz esetben riasztották a tűzoltókat. Mit lehet ilyen esetben tenni? Csakis a körzet gazdálkodó szerveire támaszkodhatott ezúttal is a tanács, ahogy ezt már tette többször. — Ha fontos dologban kértük a termelőszövetkezetek, gazdálkodóegységek segítségét, még soha nem csalódtunk — emlékezik vissza az eseményekre Stáhly István, a Ráckevei Tanács vb-titká- ra. — Ennek az összefogásnak a környékünkön hagyományai vannak. Így tudtuk megvenni az új tűzoltókocsit két és fél millió forintért. Ez egy NDK- gyártmányú IFA gépjármű, fecskendővel felszerelve. Igaz* van itt egy régi, huszonöt esztendős autó, működik is, de hosszú távon nem alkalmas arra, hogy egy ekkora körzet védelmét ellássa. Persze egy ilyen gépkocsihoz már megfelelő épület is kell, ahol rendszeres, huszonnégy órás ügyeletet tarthatnak a tűzoltók. Ehhez azonban szükség van némi komfortra, és kialakítottak a régi szertár épületében egy pihenőhelyiséget és a vizesblokkot is. — Most már tulajdonképpen a megfelelő hírláncot, információs rendszert kell kiépíteni, ami szintén nem olcsó mulatság. Köztudott, hogy a telefonellátás elég gyengécske nálunk, igaz az egész országban. Pár héten belül meglesz a CB-rádió, ami egyébként a leghatékonyabb hírközlő eszköznek bizonyul. Aratás idején, minden kombájnon van CB, s ha valahol tüzet észlelnek a földeken, rádión is tudnak segítséget hívni. Ha azonban csak telefon lenne, biztos lassabban lehetne értesíteni a tűzoltókat, hisz az is számottevő idő, amíg valaki beszalad a faluba, ahol vegre talál egy működő telefont. Ezenkívül tervezzük az URH- lánc kiépítését is. Ügy véljük, feltétlenül megérdemelnek egy kis nyilvánosságot azok a cégek, amelyek hozzájárultak a három és fél millió forintos beruházás megvalósításához. Legtöbb segítséget a dömsödi Dózsa, a ráckevei Aranykalász, a szigetcsépi Lenin és a Dunavar- sányi Petőfi Termelőszövetkezetek adtak. A kárcsökkentés reményében támogatta a tűzoltóbázis létrehozását az Állami Biztosító is. Ráckeve megújult létesítménye a Felszabadulás útja 6. szám alatt található.
