Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-24 / 150. szám

2 1988. JÜNIUS 24.. PÉNTEK Sajtótájékoztató a jövő heti pártkonferenciáról Új távhtok a sz fejlődésben A pártélet és a szovjet - társadalom demokratizálásá- , ról tartottak csütörtökön nem­zetközi sajtóértekezletet Moszkvában, a jövő héten kez- ’dőtíő XIX. pártkonfereneia előkészítésének jegyében. Iván Laptyev, az Izvesztyija '.főszerkesztője hangsúlyozta: reméli, hogy a pártértekez­let újabb lendületet ad az ■átalakításnak, megerősíti az 'eddig elért eredményeket, elemzi a kialakult helyzetet, /változtatásokat hajt végre a politikai intézményrendszer­ében, a párt- és állami szervek '/funkcióinak szétválasztásában. Mindez új távlatokat bizto­sít a Szovjetunió társadalmi és gazdasági féjlődéséhez. Laptyev egy kérdésre vála- 1 szólva megállapította, hogy a ‘kritika tekintetében nincsenek 'tabu témák és személyek. Az Izvesztyija több olyan olvasói levelet is közölt, amely az SZKP KB főtitkárát is bírálta, egyebek között a változások lassúságáért, a bürokrácia lé­tezéséért. Laptyev szerint az ilyen tartalmú levelek száma kevés. A sajtóértekezletet vezető Jurij Szkljarovnak, az SZKP KB propagandaosztálya veze­tőjének számos, a munka- és ügyrenddel összefüggő kérdést tettek fel. Válaszai értelmé­ben nem tervezik, hogy KB- ülésen hagyják jóvá Mihail Gorbacsov beszámolóit. A fel­szólalások számát, idejét' elő­re nem korlátozták, erről a pártértekezlet maga dönt. Georgij Szmimov akadémi­kus. az SZKP KB mellett mű­ködő marxizmus—leninizmus intézet igazgatója úgy véle­kedett, hogy többpártrendszer létrehozásának nincsenek meg sem a társadalmi, politikai, jo­gi, sem pedig az egyéb felté­II. János Pál pápa megérkezett Becsbe Másodszor Ausztria földjén II. János Pál pápa csütör­tökön délután megérkezett Bécsbe, ötnapos ausztriai «lá­togatására. Különrepülőgépe néhány perccel négy óra után szállt le a Schwechati repülő­tér betonjára. Az egyházfő ünnepélyes fogadtatására meg­jelentek az osztrák katolikus egyház vezetői, ott volt Kurt Waldheim köztársasági el­nök, Franz Vranitzky kancel­lár, Alois. Mock alkancellár és számos más osztrák vezető közéleti személyiség. A repü­lőtéren a pápát, mint a Va­tikán államfőjét, hivatalos külsőségek között üdvözölték. NEMTÖRŐDÖMSÉG? Három hét telt el azóta, hogy a világ egy szörnyű vas­úti robbanás nyomán megis­merte Arzamasz városka ne­vét. Mint emlékezetes, három- vag-onnyi, összesen 120 tonna ipari robbanóanyag robbant fel a Gorkijhoz közeli vasút­állomáson. A katasztrófa okai­nak vizsgálatára alakult szak­értői bizottságot Gennagyij Ve- giyernyikov miniszterelnök­helyettes vezeti. Vele és a vá­rosi helyreállítási munkálato­kat vezető Mihail Balakinnal, az SZKP városi bizottságának első titkárával közölt rövid be­szélgetést csütörtökön a Prav­da. A halottak listáján 88 név szerepel, köztük tíz kisgyer­meké. Még mindig 200 embert ápolnak tartósan kórházban, 16 állapota súlyos. 934 ház ron­gálódott meg. Teljesen romba dőlt 44 épület, 170-et pedig ké­sőbb kellett buldózerrel ledön­teni ; 764-et felújítanak. A fe­dél nélkül maradt mintegy másfél ezer embert átmeneti­leg szállodákban, munkásszál­lásokon helyezték el — mond­ta Vegyernyikov. A helyrehozatali munkákban 5200 ember vesz részt, sokan a környező és a távolabbi vidé­kekről. Az arzamasziak közül 8—10 ezren már öt szombati­vasárnapi társadalmi munká­val járultak hozzá a helyreál­lításhoz. Akik az ország távoli vidékeiről nem tudnak mun­kával segíteni, pénzadományo­kat küldenek Arzamaszba. A közösségektől és egyénektől összesen 1 335 000 rubel érke­zett eddig — hangzik Balakin tájékoztatója. Vegyernyikov, aki 1986-ban tagja volt a csernobili kataszt­rófát vizsgáló kormánybizott­ságnak is, elmondta: még min­dig nem lehet minden kétséget kizáró egyértelműséggel meg­határozni az arzamaszi robba­nás okát, de az világos, hogy ezúttal is a meglazult munka- fegyelemben, a hozzáértés hiá­nyában, a nemtörődömségben kell az okokat keresni. A leg­súlyosabban meg kell büntetni azokat, akik nem*érzik át an­nak súlyát, hogy emberek, falvak, városok, egész körze­tek sorsa van a kezükben mondotta.-10. Törökország Katasztrófa Legkevesebb 150 halálos ál­dozata van a csütörtökön Tö­rökország fekete-tengeri térsé­gében lezajlott földcsuszam­lásnak. Catakon a hegyről le­zúduló hatalmas kö- és agyag­görgeteg több személyautót és egy közforgalmi autóbuszt le­söpört a főútról, betemetett egy turistákkal és helyi lako­sokkal zsúfolt kávéházat, egy iskolát, egy üzletet és két ét­termet. II. János Pál pápa öt éven belül másodszor keresi fel Ausztriát. A köztársasági el­nök méltatta a katolikus egy­ház fejének a béke szolgála­tában kifejtett tevékenységét, s kifejezte reményét, hogy a pápa mostani látogatása is előmozdítja az ■ igazságosság és az emberi méltóság esz­méinek térhódítását. A pápa hangot adott örö­mének, hogy az osztrák püs­pöki kar meghívására ismét eljöhetett Ausztriába, és ezút­tal még inkább megismerked­het az ország értékeivel és katolikusainak életével, gaz­dag kulturális és vallási örök­ségével. Elégedetten említet­te, hogy eljut a Magyaror­szággal szomszédos osztrák tartományba, Burgenlandba is. Végül kifejtette, hogy miként értelmezi a látogatásához vá­lasztott „igen a hitre, igen az életre” mottót. telei. Nem tartotta elképzel­hetőnek jelenleg, hogy — plat­form, társadalmi erő és támo­gatás nélkül — esetleg egy másik párt is alakuljon a Szovjetunióban. Szavai sze­rint a szocialista pluralizmus, a vélemények sokszínűsége már a társadalmi élet számos területén érvényesül, például a sajtóban, a művészeti élet­ben. Dzsumber Patiasvilit, a Grúz KP KB első titkárát el­sősorban a nemzetiségi kérdés­ről faggatták az újságírók. A grúz politikus hangsúlyozta, hogy ezt a témát mindenkép­pen elemezni fogja felszólalá­sában, amennyiben szót kap a konferencián. A Karabah- hegyvidék kapcsán utalt arra, hogy Grúziát is fájón érinti ez a több hónapja tartó ne­héz folyamat, s közvetlenül is kihat a köztársaság életére, mivel csaknem félmillió ör­mény és 250 ezer azerbajdzsán él Grúziában. Vlagyimir Kudrjavcev aka­démikus, az állami és jogtu­dományi intézet igazgatója a szocialista jogállam megterem­tésének kérdéseit tekintette át, s hangsúlyozta, hogy a jogrendszer reformja a meg­felelő ütemben, a tervek sze­rint halad, az új BTK már csaknem el is készült. Moszkva Várkonyi Péter cikke a Pravdában „A párbeszéd koordinátái” címmel a Pravda közölte dr. Várkonyi Péter külügyminisz­ter cikkét a moszkvai szov­jet—amerikai csúcstalálkozó eredményeiről. — Magyarország 1985, a gen­fi csúcstalálkozó óta nagy fi­gyelemmel kíséri a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszo­nyának alakulását. Az elmúlt évtizedek megmutatták, hogy korunk alapvető kérdéseinek megoldásában csak akkor ér­hetők el jelentős eredmények, ha a két nagyhatalom viszo­nya rendeződött, s a kölcsönös érdekek alapján minden terü­leten együttműködnek — hang­zik dr. Várkonyi Péter cikke. — E kedvező változások egyik fő tényezője a szovjet külpolitikát átható új gondol­kodásmód, de nagy jelentősé­ge van annak is. hogy az ame­rikai külpolitikában erősödik a realizmus, a párbeszéd szük­ségességének felismerése. Mi, magyarok — írta a kül­ügyminiszter — külön elége­dettséggel fogadtuk az európai fegyveres 'erők és hagyomá­nyos fegyverzet csökkentésé­vel, a bécsi tárgyalásokkal ösz- szefüggő eredményeket. Ezek kedvező feltételeket teremte­nek ahhoz, hogy Európában folytatódjék a kelet—nyugati párbeszéd. A The Washington Pest megalapozatlan állításai A kambodzsai rendezés kulcsa Szigorú nemzetközi felügye­let és helyszíni ellenőrzés mellett kellene végrehajtani a vietnami csapatok kivonását Kambodzsából Kína eddig hivatalosan ar­ra az álláspontra helyezker dett, hogy a korábban be­jelentett részleges vietnami csapatkivonások valójában csak arra szolgáltak, hogy a Kambodzsában _ állomásozó csapatokat friss erőkkel vált­sák fel. A legutóbb bejelen­tett vietnami csapatkivonás azonban — már csak ötvenez- res nagyságrendje miatt is — nehezen minősíthető egyszerű csapatcserének. A kínai külügyi szóvivő rendkívül felelőtlennek és tel­jességgel megalapozatlannak minősítette azt a The Wa­shington Post című lapban megjelent hírt, amely szerint akkor, ha az egymással szem benálló kambodzsai erők meg­egyezésre jutnak a politikai rendezés kérdésében, Kína hajlandó letelepedési enge­délyt adni, azaz politikai me­nedékjogot bizosítani Pol Pót és a Vörös Khmer más vezetői részére. Magyarország és az EGK között Újabb tárgyalási forduló Űjabb tárgyalási forduló kezdődött csütörtökön Brüsz- szelben, a Közös Piac köz­pontjában, a nyugat-európai közösség és Magyarország szakértői között egy kereske­delmi és gazdasági együttmű­ködési egyezményről. A ko­rábbi tárgyalási fordulókon a nézetek fokozatosan közeled­tek, de az áruforgalom meny- nyiségi korlátozásainak teljes feloldását illetően egy ponton a tárgyalások elakadtak. A Közös Piac egyes tagországai (például Spanyolország és Olaszország) ellenezték, hogy bizonyos magyar exportcikkek korlátozását megszüntessék, míg Magyarország — Gatt- tagságából eredő jogainál fog­va — a mennyiségi korlátozás teljes megszüntetését igényli. A csütörtökön kezdett és terv szerint pénteken folytatódó tárgyalásról • egyelőre semmi­lyen tájékoztatást nem adtak. A Közös Piac központjának jól tájékozott köreiben azonban úgy tudják, hogy az EK-tag- országok külügyminiszteri ta­nácsa eligazításainak megfele­lően — új javaslatot terjeszt elő. Eszerint erősen szűkítik ama áruk listáját, amelyek mennyiségi korlátozását csak később és csak fokozatosan akarják feloldani, s új — át­hidaló — javaslatot tesznek a korlátozások teljes feloldásá­nak időpontjára is. A közös piaci központ saj­tóköreiben bizonyosra veszik, azt is — s hivatkoznak Willy De Clercqnek, az EK főbizott­ság kül kapcsolatokért felelős tagjának kijelentésére—, hogy az EK főbizottság erősen szor­galmazza a tárgyalás mostani eredményes befejezését. Sze­retné, ha az EK és a KGST kölcsönös elismerését és együtt­működési készségét kinyilvá- nitó közös nyilatkozat szomba­ton esedékes aláírásának elő­estéjén megállapodás jönne létre a KGST egyik tagorszá­gával. Tiltakozás a buldózer-politika elten Felvonulás Washingtonban Több száz magyar származá­sú amerikai és kanadai ál­lampolgár vonult fel csütörtö­kön Washington belvárosában, hogy tiltakozzék az erdélyi magyar falvak tervezett meg­semmisítése ellen. Az ameri­kai magyar szövetség illetve a külföldön élő. magyarok jo­gainak védelmére alakult munkacsoport szervezésében nemcsak Washington környé­kéről vettek részt a tüntetés­ben magyar származású ame­rikaiak, hanem sokan érkeztek New Yorkból, New Jersey és Connecticut államokból, Cleveland és Chicago városá­ból, sőt, a kanadai Montreal- ból is. A tüntető csoport magyar és amerikai zászlókkal, a ter­vezett akció megtiltását köve­telő táblákkal vonult végig az amerikai főváros központ­jában, a‘ Fehér Ház előtt. Ezt követően a külügyminiszté­riumban a csoport küldöttsége emlékiratot nyújtott át Ri­chard Schifter külügyrqinisz- ter-helyettes megbízottjának. Az emberi jogok kérdéseivel foglalkozó külügyminiszter-he­lyetteshez, intézett feliratokban az amerikai magyarság képvi­selői a leghatározottabban el­ítélik a román kormánynak azt a tervét, hogy az ország­ban. mjntegy 7000 falut szá­moljanak fel, ezek közül 1214 olyat, amelynek lakói többsé­gükben magyar származású állampolgárok. A beadvány aláhúzza: a ter­vezett átalakítások célja egye­bek között az erdélyi magyar származású állampolgárok át­telepítése. „Ezek az intézkedé­sek nemcsak a nemzetközilég“' elfogadott normáknak monda­nak ellen, hanem azoknak a kötelezettségeknek is, amelye­ket a román kormány a kü­lönböző nemzetközi szerződé­sekből és nyilatkozatokból származóan vállalt magára. LONDONBAN még csak amolyan kísérleti eszmecsere volt, de szenzációnak számí­tott a közvetlen kapcsolatfel­vétel is, azaz, hogy az érintet­tek egyáltalán tárgyalóasztal­hoz ültek. Kitűnt, hogy a do­logban — mint írták — „van fantázia”. Ezért legközelebb az afrikai Brazzaville-ben, vagy­is „fekete Afrika” egyik fővá­rosában került sor az újabb megbeszélésre. Itt már lehet­séges kölcsönös engedmények is felvetődtek, de az ellenté­tek szinte áthidalhatatlanok- nak látszottak. így újabb ta. lálkozó időpontját ki sem tűz­ték. S most mégis, amikor e sorok íródnak, Kairóban van Angola és a Dél-afrikai Köz­társaság magas szintű delegá­ciója. Ez a tanácskozás, csak­úgy, mint a megelőzőek, né­gyes, azaz Kuba és Egyesült Államok delegátusai is ott vannak a tárgyalóasztalnál. A tárgy ugyanaz, mint a koráb­bi eszmecseréknél: hogyan le­hetne Afrika déli részében g jelenlegi háborús állapotokat megszüntetni, s a helyi konf­liktusokat békésen rendezni. Immár 13 esztendeje annak, hogy a független Angola el­len szinte állandó pretoriai katonai beavatkozás zajlik, s a háborúban mindennap so­kan vesztik életüket. E sokat szenvedett afrikai nép — amely függetlenségéért súlyos véráldozatokat fizetett a por­tugál gyarmati harsereggel va­ló évtizedes harcban — még egyetlen igazán békés napot sem élt azóta, hogy Luandában a portugál lobogót bevonhat­ták, s felhúzhatták a zászló- rúdra Angola nemzeti zász­laját. A PRETORIAI RENDSZER az általa támogatott UNITA nevű szakadár csoportot akar­ta hatalomra juttatni, s vezé­rük Savimbi dél-afrikai oán- célos ékekkel sietett, akkor 1975-ben, az angolai főváros­ba, hogy „idejében odaérjen a függetlenség kikiáltásának ünnepségeire”. A terv az volt, JEGYZET EGY REPÜLŐ PRETORIÁBÓL hogy a pretoriai fegyverek­kel, a szabadságharcban rész­vevő kisebbségi csoportot ik­tassák be, s elűzzék vagy meg­semmisítsék a Neto vezette igazi szabadságharcosokat, akik a győzelmet al-atták a gyarmatosítók fölött, s így Angola egyetlen, valóságos képviselői voltak. Mivel a dél-afrikai hadigé­pezet a legnagyobb erejű és a legnagyobb ütőképességű a kontinensen, úgy tűnt, hogy Savimbi emberei bizonyosan Angola urai lehetnek. A Ne­to vezette MPLA ekkor a ha­vannai kormányhoz fordult, segítségért, s mintegy 35 ezer kubai katona érkezett, légihíd útján, még idejében a hely­színre és megfutamította a Luanda felé törő dél-afrikaia­kat, pártfogolt jukkái Savim. bivel együtt. Azóta a kubai kontingensek a dél-afrikai térség status quojának garan­ciáját jelentik. AZT AZONBAN nem tud­ták megakadályozni, hogy Savimbi fegyveres csoportjai beszivárogjanak Angola déli részeibe, s ott támaszpontokat szerezzenek, gerilla-hadviseléit folytassanak. Az UNITÁ-nak Dél-Afrika nyújtott menedé­ket, ha kifüstölték őket a ha­tárterületekről, Washington- • tói pedig. — amely szerette volna, ha a luandai balolda­li kormányzat megbukik — Savimbi emberei modern fegyvereket kaptak, beleértve a rakétákat is. Angola határos Namíbiával, amely valamikor Pretoria mandátumos területe volt, de az ENSZ több határozata ér­telmében már évtizedek óta meg kellene adnia független­ségét. Tekintve azonban gaz­dag ásványi kincseire (gyé­mánt, arany) és stratégiai helyzetére, a Dél-afrikai Köz­társaság továbbra is megszáll­va tartja Namíbiát, s katonai háborút vívnak annak fegy- ■ veres felszabadító mozgalmá­val, a SWAPO-val. Ez utób­biak viszont a technikai fö­lényben levő dél-afrikai csa­patok elől nem egyszer Ango­la déli részeiben keresnek menedéket. Így Pretoria elő­ször csak arra jogosította fel önmagát, hogy úgynevezett „forró üldözés” címén időről időre behatoljon északi szom­szédja határvidékeire, s ott a „felperzselt föld” harcászatát folytassa, majd később egy­szerűen megszállta Dél-Ango- la egy részét. A KUBAI CSAPATOK — mivel nem akarták, hogy a háború kiszélesedjen — e ha­tárvidéktől északabbra, mint­egy 200 kilométerre, ifoglaltak harcálláspontokat. Mivel így a helyzet holtpontra jutott, s a dél-afrikai konfliktus tár­gyalásos rendezése is mind elemibb erővel került napi­rendre, Pretoria olyan felté­telhez kötötte ezt, amelyről azt hitték, hogy elfogadhatat­lan. Követelték első lépésként a kubai csapatok kivonását. Ezt sürgette Washington ts. Havanna és Luanda azonban egyetértett, hogy amíg Namí­bia függetlenségének megadá­sára vonatkozó ENSZ-határo- zatok nem valósulnak meg, azaz amíg Angola déli részé­nek pretoriai megszállása nem szűnik meg. szó sem lehet ar­ról, hogy a karib-szigeti or­szág csapatai abbahagyják a katonai segítségnyújtást. A londoni megbeszéléseken azonban Havanna kimozdítot­ta a zsákutcából a dolgokat. Bejelentették, hogy ha a dél­afrikai rendezési folyamat kedvezően halad, négy év alatt kivonják Angolából a kubai csapatokat. Most tehát, logikus módon, Botha kor­mányzatán lett volna a sor, hogy nyilatkozzék, mikor hal­landó abbahagyni az Angóla déli dészében folytatott had­műveleteit. s menetrendet kö­zölni. miként akarja teljesí­teni az ENSZ érvényes hatá­rozatát Namíbia függetlenné válásáról. Ehelyett a pretoriai kormányzat azt sürgette, hogy Savimbi, bozótosokból ki-ki­törő gerillának vezetőit, ve­gyék be a luandai kormány­ba, és anélkül, hogy bármiféle garanciát nyújtott volna Na­míbia ügyében, sokallotta a kubai kontingensek négyéves kivonási határidejét. A HELYZET azonban nem ügy alakult, hogy Pretoriában elképzelték, Fidel Castro má­jusban bejelentette, hogy csa­paterősítéseket küldenek An­golába és hogy a kontingen­sek állásait a namibiai határ­hoz közelebb viszik. Mint Miguel Lorente vezérőrnagy, a kubai csapatokat helyszínen irányító parancsnok beszá­molt róla, a kontingensek a dél-angolai front nyugati szár­nyán, a korábbi helyzethez képest, 200 kilométerrel dé­lebbre foglaltak el új álláso­kat, s a szigetország egységei és a dél-afrikai csapatok kö­zött közvetlen összecsapások zajlanak. Dél-Afrika látvá­nyos győzelmet akart aratni hogy így kikényszerítse politi­kai feltételeinek teljesítését. Mint Lorente vezérőrnagy el­mondta. Pretoria „teljes hadi­gépezetét” bevetette Cuito Cuanavale stratégiai fontos­ságú város elfoglalására. Bár a legújabb típusú repülőgépe­ket és nagy távolságú tüzérsé­get is felhasználtak az akció sikerességének biztosítására, a kubai—angolai csapatok öt­ízben futamították meg őket. Így most már a pretoriai saj­tó is kénytelen foglalkozni a Cuito Cuanavale-i kudarccal. Ez bizonyára szerepet ját­szott a mostani kairói tanács­kozás létrejöttében. Minthogy jelentések vannak arról, hogy Savimbi fegyveresei is „torkig vannak a bozótban való élet­től”, s attól, hogy portyázásaik során mind nagyobb veszte­ségeket szenvednek. Természe­tesen Havanna is szeretné, ha olyan biztonságos körülmé­nyek keletkeznének, 'amelyek a további segítséget feleslegessé tehnék. A luandai kormány pedig tudatában van, hogy mily sok energiát köt le az állandó háborúskodás, s az angolai nép mennyire szeret­né már békében építeni or­szágát. Vagyis van egyfajta érdekközösség a békés rende­zés előmozdítására. NYUGATI tudósítók kieme­lik, hogy negyedszázad óta először fordult elő, hogy egy pretoriai repülőgép engedélyt kapott fekete-afrikai országok légterének átrepülésére. Ez a gép vitte a dél-afrikai tárgya­lóküldöttséget Kairóba. Elő­ször esett meg, hogy egy pre­toriai gép nem pusztító eszkö­zöket vitt szomszédai területe fölé repülve. . A kommentá­torok, amikor erről írnak, azt is megjegyzik, hogy a harcok persze közben Afrika déli ré­szén tovább dúlnak, s/gy bi­zonyára hosszú lesz az út, amíg a békés rendezés körvo­nalai egyáltalán kirajzolód­hatnak ... Árkus István *

Next

/
Oldalképek
Tartalom