Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-02 / 131. szám
Vf (V.Még nyereségesek, "E!vfzetl?i f3SLű * ® ^ egy lovat a folyohoz, tie mets&ig • de ha arra is rá tudód venni, hogy háton ússzék, akkor valamit tényleg elértél.” (3> OLDAL) TTtzIkh Haviéi1 „Az Érdi ÉPítőipaugyrei ^ ri Szövetkezet pél— KeveSetSli 0§^neSSr dául szerkezeti lakatosoknak mondott fel, akiknek azonban tudtunk új munkát szerezni, méghozzá a szomszéd településen és a korábbinál több fizetésért. Nem ilyen egyszerű a helyzet akkor, ha a szakképzetleneket vagy olyan szakmák művelőit kell elhelyeznünk, akik iránt nincs kereslet.” (3- OLDAL) Htttskswsmk SS ,,Erzsébet királyné nagyon unVHVHmnnit ta> hogy őt folyton kísérik. meselttB rOg/iin Egy alkalommal a Harasztimajor táján sétált és észrevette, hogy messziről figyelik. Elbújt egy hatalmas rothasztóhombár háta mögé. Megkérte a fiút, aki a faleveleket gereblyézgette, ne árulja őt el, ha keresik.”, (5. OLDAL) /I -rjs.gfS' „Az okok keresése, elemzése szociológu- ****** sQk feladata: itt elég annyit mondani, hogy a gyermeki lélek fejlődésgondjai sokkal bonyolultabbak, mint azt a legtöbb gyakorló szülő manapság képzeli.” (5. OLDAL) MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYE SÜLJETEK! \ XXXII. ÉVFOLYAM, 131. SZÄM Ára: 1,110 forint 1988. JÚNIUS 2., CSÜTÖRTÖK Okmánycserék a moszkvai csúcstalálkozón Szovjet-amerikai közös közlemény Kádár János fogadta a finn nagykövetet , Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke szerdán fogadta Arto Mansalát, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetét. A találkozóra a finn nagykövet kérésére került sor. OBT-küldöttség utazott Moszkvába Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a ratifikálási dokumentumok cseréje előtt aláírja az okmányokat A Kreml Katalin-termében szerdán délelőtt 10 órakor kezdődött Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan negyedik s egyben utolsó hivatalos megbeszélése. Az első három találkozón a két politikus ösz- szesen csaknem négy órán keresztül tárgyalt. Méltán történelminek minősíthető esemény zajlott le szerdán a végéhez közeledő szovjet—amerikai csúcstalálkozón. Mihail Gorbacsov és Rotiáld Reagan kicserélte a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről tavaly decemberben aláírt szerződés ratifikációs okmányait. Mint a tárgyalásokat összegző sajtóértekezletén később az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, a feladat immár „csupán” az utolsó írásjelig végrehajtani a szerződésben rögzítetteket. Az okmányok cseréjéről szóló jegyzőkönyv aláírása előtt a két vezető a kíséret tágjaival megtartotta utolsó megbeszélését. Ezen ismét áttekintették a találkozó napirendjén szereplő kérdéseket, s külön részletességgel foglalkoztak a regionális konfliktusok politikai eszközökkel való rendezésének problémakörével. Számot vetettek mindazzal, amit sikerült elérni, s azzal, aminek elérése most nem sikerült. A szerdai zárótalálkozó megkezdése előtt Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan válaszolt a sajtó jelen lévő képviselőinek kérdéseire. Mihail Gorbacsov értékelése szerint — « napokban végzett munka, s a jövőben tovább folytatandó tárgyalások alapján — megmaradt a lehetőség, hogy még a jelenlegi amerikai kormányzat hivatali ideje alatt megállapodjanak a hadászati támadófegyverzet csökkentéséről. Ezzel Reagan elnök is egyetértett, s jónak ítélte a tárgyalások menetét, elégedett volt azok hangnemével. Az elnök utalt arra, hogy sikerült eredményeket elérni, majd hangsúlyozta, hogy az SDI kérdésében nincs szó ugyan áttörésről, de folytatják a probléma megvitatását. A délutáni sajtóértekezleten Mihail Gorbacsov a párbeszéd folytatódását nevezte a két és fél éven belül lezajlott negyedik csúcstalálkozó legfontosabb eredményének. Sem a szovjet vezető, sem az amerikai elnök nem tartja kizártnak, hogy — a lehetőségek maximális kihasználásával — még az idén sikerül elkészíteni a hadászati támadófegyverek megf élezését szolgáló, nagy horderejű megállapodást. Mint mondták, sikerült haladást elérni ezen a téren is, de sok még a tisztázandó kérdés, mindenekelőtt az ellenőrzés problémájában. Egybecsengtek a két államférfi szavai abban is, hogy nem a szerződés elkészítésének a határideje a fontos, hanem az, hogy az érdekek egyensúlyára alapozva a lehető legjobb szerződést készítsék elő. Ha ez csak a következő amerikai elnök hivatali ideje alatt történik meg, akkor Reagan utódjának a megkezdett munka folytatását hagyja örökül. Az amerikai vendégek zsúfolt szerdai programja a moszkvai Nagy Színházban ért véget, ahol az orosz balett klasszikusainak alkotásaiból tekintettek meg összeállítást. MTESZ-értekezIet Cegléden Szükség van a megújulásra Szerdán Cegléden tartották meg az MTESZ városi intézőbizottságok elnökeinek és titkárainak országos értekezletét. A résztvevők délelőtt ellátogattak az ÉVIG leány- vállalatához, ahol a cég munkáját, feladatait ismerhették meg. Ezt követően megtekintették a város nevezetességeit. Délután a technika házában került sor a fórumra. Az eseményen többek között ott volt dr. Tóth János, az MTESZ főtitkára, dr. Füredi Károly főtitkárhelyettes, Tóth B. Zoltán, az MTESZ Pest megyei elnöke, Podmaniczki István, az MSZMP Ceglédi Bizottságának titkára, Fekete Antal tanácselnök és Kovács Szerdán délután nyilvánosságra hozták a tárgyalások eredményeit részletesen ismertető terjedelmes közös közleményt, amely elsősorban a leszerelés kérdésében kialakított álláspontokat részletezi, de szól a kétoldalú párbeszéd egyéb kérdéseiről is. A közös közleményt a 2. oldalon ismertetjük. Sebestyén Nándornénak, az Országos Béketanács tiszteletbéli elnökének vezetésével szerdán Moszkvába utazott a magyar békemozgalom küldöttsége, amely a szovjet— amerikai csúcstalálkozó alkalmából szervezett nemzetközi rendezvényeken vesz részt. Ladányi Miháiy-emléktábla Csesnon Ez a nagy mező a haza Néprajzi Társaság Közgyűlés Századik közgyűlését tartót ta; szerdán a Magyar Néprajzi Társaság, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanácstermében. Paládi-Kovács Attila főtitkári beszámolójában kiemelte: a néprajztudomány iránti növekvő érdeklődést jelzi, hogy az előző közgyűlés óta ismét sokan léptek be a társaságba, amelynek így már több mint ezer tagja van. A közgyűlésen kitüntetéseket adtak át. Gazdaságpolitikai titkárok tanácskozása A KGST-együttműködésről Szerdán Budapesten megkezdődött a KGST-tagorszá- gok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozása. A küldöttségek — amelyek kedden érkeztek hazánkba — a nyitó napon a KGST-együttműködés időszerű kérdéseiről cseréltek véleményt. I A magyar tárgyalócsoportot Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságinak tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Tagjai: Marjai József miniszterelnök-helyettes, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Kovács Imre, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai, Nyers József, a gazdaságpolitikai Szokai Imre, a külügyi osztály vezetőjének helyettese, Berényi Lajos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Meisel Sándor, a KB gazdaságpolitikai osztályának alosztályvezetője. Utolsó éveiben a csemői házában élt és alkotott Ladányi Mihály. Itt születtek azok a versek, amelyeket a könyvhétre posztumusz kötetben jelentetett meg a Zrínyi Katonai Kiadó. Ebből az alkalomból a ház előtt emléktáblát avattak, amelyen a Vonaton című verséből idéztek két sort: Petőfinek volt igaza, -/ ez a nagy mező a haza,... Csakhogy avatóbeszédében lapunk ceglédi különszámá- nak szerkesztője, Varga Sándor elmondta, hogy ez már nem ugyanaz az épület. Mert társadalmi munkában felújították a helyi tanács és a November 7. Tsz dolgozói. Bizony a költő életében sokkal romosabb volt. Erről meggyőződhettünk' a tanácsházán szintén most nyíló kiállítás képeit nézegetve. És az elhanyagoltság jellemző volt Ladányi Mihály egész életére. Soha nem szerette a hivatalos cifraságokat és bizonyára őt mulattatta volna legjobban, hogy sebtében kellett szerezni két szöget meg kalapácsot, hogy a megemlékezés résztvevői elhelyezhessék koszorúikat. Akik eljöttek, a művein keresztül megismerhették, mert a Néphadsereg Központi Művészegyüttesének tagjai az alkalomhoz illő műsort adtak elő. A költő igazi arcát mutatta a régi barátok, ismerősök visszaemlékezésében is. A bemutató előtt a • kötet szerkesztője, Rimor András költő, a tanácsházán a pályatárs, Baranyi Ferenc idézte fel az embert, a művészt. Sz. Z. L. Az emléktábla avatása után az érdeklődők megtekintették a kiállítást a tanácsházán. (Csécsei Zoltán felvétele) Károly, az MTESZ városi intézőbizottságának elnöke. Először Podmaniczki István mutatta be a vendégeknek Ceglédet. Szólt az ipar és a mezőgazdaság eredményeiről és képet adott a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikáról. Ezután dr. Tóth János egyebek mellett beszélt arról, hogy a városi MTESZ-ek munkáját még jobban kell integrálni a nagyobb célok érdekében. Fontos a kölcsönös tájékoztatás, s a mostanihoz hasonló tapasztalatcsere. Az MTESZ szerepet vállalt az országos partnerértekezlet állásfoglalásának előkészítő munkáiban. A tapasztalatokat összegezték: a jövőben szükség van a még nagyobb aktivitásra és a megújulásra. E gyforma sebességgel halad a nyílt tengeren egymás után két hajó. Kapitányaik pisztolypárbajhoz készülődnek. A követő hajó kapitánya hirtelen meggondolja magát. Hohó! mondja, itt nem egyenlőek a feltételek! Én a hajómmal belesietek a lövedékbe, ellenfelem meg távolodik az enyém elől, tehát, ha pontosan célzunk és egyszerre lövünk, engem hamarabb ér a sérülés. Ez a kapitány, aki így vélekedett, nem tanulta meg elég jól a fizikát. Ezt a kis mesét, amely egykor olyannyira megragadta gyermeki fantáziánkat, a nagykőrösi Arany János Gimnázium fizikaóráján hallottam, s noha azóta három és fél évtized telt el, máig őrzi az emlékezetem. S aki így kezdte a fizika alapismereteibe való bevezetésünket — Páhán István Apáczai Csere János- díjás tanár — mind mostanáig olyan példaképemnek számít, akit hiába is próbálnék utolérni. Tanári művészete abban nyilvánult meg, hogy szaktárgyát jeles eredménnyel megta- nultatta még az olyanokkal is — mint amilyen e sorok írója —, akik inkább a humán tudományok iránt mutattak érdeklődést. (Egy ADÓSAIK VAGYUNK évtizeden át, amíg a televízió képernyőjén oktatta szaktárgyát, gyermekeimnek mindig büszkélkedtem: apjuk nem akárkinek a tanítványa!) Nagyon sajnálnám azt az olvasót, aki arról lenne kénytelen beszélni, hogy az ő iskoláséveiből hiányzott az én egykori fizikatanáromhoz hasonlítható pedagógusegyéniség. Mert ugyan ki pótolhatná az emberi élet legfogékonyabb szakaszában azt az oktatót, aki saját emberi példaadásával nevel is, formálja a tanuló magatartását, erkölcsi arculatát? Ki pótolhatná az iskolának azokat a személyiségeit, akik szuggesztivitásukkal elhitetik és meggyőződéssé szilárdítják neveltjeikben, hogy a tudás hatalom, a tudás kincs, hogy az életben az igazságosság mindig diadalra jut, s az érdem elnyeri a jutalmát. Az élet persze ugyancsak kemény iskola, amelyben aztán megtanulja az ember, hogy vannak igazságtalanságok, csalatkozások, .vereségek, kiábrándulások, de mindezt könnyebb elviselniük azoknak, akik tudással alaposan felvértezve, szilárd erkölcsi tartással hagyják el az iskolapadokat. Felnőtt fejjel, amikor — visszautalva a bevezető mesére — az ember már megismerte a sebességek összeadódását és kivonódá- sát, nagyjából ismerni véli a relativitás elméletét, mind többször gondol vissza hálával és szeretettel azokra a tanáraira, akik egykor értelmét pallérozták, s alapot építettek a tudás később felmagasodó épületéhez. Nem tudom, egy-egy kiváló pedagógus, aki nemzedékek sokaságának sze- retetét érdemelte ki, hány üdvözlőlapot és levelet kap egykori tanítványaitól. Attól tartok, nagyon keveset. Zaklatott, rohanó élettempónk, életvitelünk elapasztja a figyelmességnek ezeket a jeleit. Az ilyen postai küldemények számából tehát egyetlen érdemdús pedagógus sem vonhat le különösebb következtetéseket. Lelki épülésükre leginkább az a tudat szolgálhat, hogy az általuk oktatott és nevelt gyerekek sokra vitték az életben. A sokat ne a birtokolt anyagi javak mennyiségére értsék. Sokra vitte az, aki — bárhol és bármilyen munkakört lásson is el — sokat tud tenni embertársai javára. A mai napon a még tanulósorban lévők virágokkal juttatják kifejezésre társadalmunknak a pedagógusok iránti tiszteletét. Ez nagyon szép és nagyon fontos. De talán ennél is fontosabb, hogy mind több olyan pedagógus legyen, akik képesek munkájukkal elérni, hogy tanítványaik egész életük során emlékezzenek rájuk: mit mondtak, hogy mondták, mit tettek. S mindezt az emléket a felnövő generációk még úgy is hasznosíthassák, hogy nehéz élethelyzetekben föltegyék és megválaszolják önmaguknak a kérdést: mit mondana és mit tenne most az én helyemben egykori kedves tanárom. Ha megtaláljuk a helyes és hasznos választ az ilyen, önmagunknak feltett kérdésekre, akkor nagyon jó tanáraink voltak, s örök adóssággal kötődünk hozzájuk. Cseri Sándor
