Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
8 1988. JÚNIUS 11., SZOMBAT Az esküvőkön még élnek a hagyományok Az idő kereke sehol nem áll meg Eső mossa Taksony fejedelem szoborportréját, vékony csöppek dobolnak az esernyő vásznán, de amúgy kellemes az idő. Valahogy úgy alakult, több mint harminc éve készülődöm már ide, hajt a kíváncsiság, vajon mi minden változott azóta. Végre ismét sétálhatok egyet a névadó fejedelem falujában. Árpád unokájának, Géza apjának egykori birtokán, aki maga is kedvelte a kalandozást. Azt, hogy a íalu német nevét mióta emlegetik Tox-ként, csak helytörténeti munkákból tudhatjuk meg. A közelmúlt történelméről viszont az utcán is felvilágosítják az idegent, s elmondják, hogy a Rengő cukrászdát és éttermet az 1956. évi földrengés óta nevezik így. Megváltozott, de azt hiszem, ez volt az a hely, ahol egy kislány egyszer megszólított: — Nincs pénzed? Meghívlak egy fagylaltra. Gyerekek voltunk, alig tizenhat évesek, amikor az Alföldről pár hónapra ide, a közeli, Felsőványi Állami Gazdaságba kerültünk. Rácsodálkoztunk a vidék jellegzetességeire. Forró, nyári napokon homokba ástuk a bádoglavórt és felforrt benne a víz. Lehetett mosni, mosakodni. Gyárépületre emlékeztető épület állt a gazdaság udvarán. Emlékek útján Hajdani uradalmi központ lehetett, mert cselédházak sorakoztak a teret elválasztó bokrok mögött. Azt mondták, valaha szeszt gyártottak itt. Ezt bizonyította a vasbeton falú pince is, melynek mélyén burgonya halmozódott, bár az is lehet, hogy annak idején vetőmagnak szánták. Mindenesetre kitűnő tréfára adott alkalmat, hogy lentről, az üvegezet- len ablakokon át megdobálhattuk krumplival az arrafelé haladó cimborák lábát. Szombatonként a Duna—Tisza csatornába dobáltuk egymást valahol Alsónémedi közelében és időnként Taksonyba látogattunk. A felfedezés hetei voltak ezek, mikor is sokféle meglepetés ért bennünket. Keresem a faluszéli ásott kutat, a népi lelemény azelőtt soha nem látott példáját. Vizet akartunk inni. Tekertük a A világűr fürkészése A csillagászati megfigyelés legfontosabb és gyakran nehezen megválaszolható kérdései közé tartoznak, hogy mekkora az égitestek távolsága, azok nagysága és az általuk kisugárzott energia mennyisége. Mivel ezek az adatok csak közvetve, az illető égitestről hozzánk érkező elektromágneses sugárzás mérésével határozhatók meg, a csillagászat szempontjából rendkívüli jelentősége van az e sugárzásokat mérő és regisztráló műszereknek. Az optikai teleszkóp segítségével készített fényképek és mérések csak az információ- szerzés egyik módját jelentik. Az elektromágneses sugárzásnak a rádióhullámok tartományába eső részét rádióteleszkópokkal mérik, melyek parabola antennái rendkívül nagy átmérővel készülnek. Minthogy a rádióhullámok a világűrben és a Föld légkörében az elnyelés következtében kisebb mértékű csillapítást szenvednek, mint a fényhullámok, segítségükkel még nagyobb távolságokról lehet információkat szerezni. Ám már a rádióteleszkópok is elérték azt a határt, ahol a teljesítőképesség további növelése jelentős műszaki nehézségekkel jár és aránytalanul nagy költségeket jelent. A fejlesztés a minimális zaj (zavaró hatás) és a maximális erősítés elérésére irányul, a költségek optimumának keresése mellett. A jövő kis zajú rádióteleszkópjainál a kéttük- rös rendszer alkalmazása látszik célszerűnek. E rendszer biztosítja ugyanis adott átmérő mellett a maximális antennanyereséget, ugyanakkor a legkevésbé veszi fel a Föld által kibocsátott kisugárzást. A paraboloid rendszerű rádióteleszkópok mellett más változatok is vannak. Az egyik megoldásnál például az érke ző sugárzás egyesítésére csu pán jókora parabolaszeletet alkalmaznak, amely összegyűjti a hullámokat, és azokat egy másik billenthető síktükör segítségével egy kisebb parabolába juttatja, amely azokat a gyújtópontban egyesíti. láncot, amelyen számtalan apró bádogcsésze, afféle barkácsolt vízátemelő-berendezés szállította a friss nedűt. Hát persze, hogy nem találok rá. A háztartások többségébe vezeték szállítja a vizet. Eltűntek az öreg parasztházak is. Helyettük nemesvako- latú homlokzat néz az utcára. Nehéz rábukkanni a régi emlékekre. Épül a gázvezeték — Mikortól fejlődött a legerőteljesebben Taksony? Hol tart ma? — kérdezem a tanácsházán Nyeste Istvántól, aki tizenhárom éve elnök, s négyéves korától él itt. — Az 1956-os, emlékezetes földrengés után változott meg a község képe. Itt volt a természeti katasztrófa epicentruma, ide kellett azután a legtöbb állami segítség. Alig volt ház, ahol legalább a kémény ne dőlt volna le, ketten meg is haltak. Hosszú lejáratú kölcsönökkel, vissza nem térítendő hitelekkel építették újjá hajlékaikat a taksonyiak. A hagyományos porták akkor kezdtek megváltozni, akkor épültek a fürdőszobák, egyelőre még az ásott kutakból hidroforral táplálva a belső vezetékeket. A hatvanas évek végén látványosan emelkedett az élet- színvonal. Ma a lakosság negyedének van autója. A hetvenes évek végén példátlan gyorsasággal alakult meg a vízműtársulat, az utcák 95 százalékában húzódik a vezeték, a fogyasztás közben nőtt meg az étvágy. Az évtized elejétől megint azzal a gonddal küszködünk, hogy kevés az inni, mosni, locsolni való víz. Annak viszont nagyon örülünk, hogy 1980-ig sikerült korszerűsíteni az elavult elektromos hálózatot. A korszerűt kellene tovább korszerűsíteni a vízszolgáltatásban is, mert csak egy kis tárolótornya van a falunak. Igaz, a távlati fejlesztésben szerepel egy megfelelő kapacitású vízmű építése. Taksonyból, ahol ma ötezerháromszáz állandó és háromszáz ideiglenes lakos él, naponta indulnak útra az emberek, főként budapesti munkahelyeik felé. A dunaharaszti HÉV-hez, ahová mi, akkori gyerekek még gyalog tettük meg az alig néhány kilométeres utat, helyi járatok közlekednek, mindössze 4 forint a viteldíj. Az idő kereke sehol sem állt meg, ami így, az idő távolából tűnik szembe igazán. Az iskolák fejlesztése révén elérték, hogy mindenütt egy műszakos az oktatás, ez sem bonyolítja tehát a szülők-gyerekek életét. Igaz, tornatermük nincs, csak tornaszobájuk, de az alsó tagozatosok még oda sem juthatnak be. Ügy, hogy ha a gázvezeték-hálózat kiépítéséhez nem lesz elég jelentkező, akkor erre a célra fordítják a településfejlesztési hozzájárulást. Bár a sorrendben jobb lenne előre hozni a gázt. A falugyűlés 300 résztvevője közül erre csak négyen nem szavaztak. Most keresik fel a családokat, ahol azért mégsem mond mindenki igent. Ennek az az érthető oka, hogy magas az átlagéletkor. Az idős emberek nem akarnak magukra vállalni olyan anyagi terheket, melyeket nehezen tudnának elviselni. Mindenesetre az ingatlan- tulajdonosok 70 százalékának kellene társulni, vállalni a tehót, a 35 ezer forintos költséget, amiért a kapun belül egy méterre fektetnék le a csöveket. Ha ez nem lesz meg, van még egy kapaszkodó. A megyei tanács esetleg egyedi elbírálás alapján engedélyezheti a kisebb arányú jelentkezés ellenére is, de akkor megemelkedik az egy háztar' tásra jutó költség. Gázt vezetni, elegendő vizet adni, hosszú kilométereken utakat burkolni. Ez a taksonyiak mostani leckéje. A gazdasági forrás meg jórészt csak a kisiparosoktól, kiskereskedőktől befolyó adók összege, ami a költségvetés negyedét teszi ki. Meg kell hagyni, jó adófizetők e helység polgárai. Kevés a kórustag Elindulok az utcán. Arra, amerre a Kis-Dunát sejtem, de rá kell jönnöm, hogy messzebb van, mint gondoltam. Nagyobb ez a község, mint ahogy az emlékeimben élt. Jó szagú, eső utáni csend az utcákon, cseresznye pirosodik a faágon, rózsa kandikál a drótkerítés mögött. Az emberek kérdőn néznek rám, a tétován ballagó idegenre. Szívesen köszönnék rájuk németül, de azt mondják: sok már a vegyes házasság. A fiatalok meg nem nagyon beszélik elődeik nyelvét a nyilvános helyeken, s az asszonykórus tagjai is fogyatkoznak. Kár — gondolom magamban, amikor a tanácselnök szavai nyomán azt latolgatom: egy lakodalmat csak meg kellene itt lesnem, mert azok nagyon szépek. Ott még élnek a régi hagyományok. Kovács T. István Alkonyati sírrongálók Alkonyodik. A hozzátartozóik sírjánál tiszteletet tevők hazafelé indulnak. A nagykőrösi temető és környéke a Szabadszállási úton azonban nem csendesül, sőt egyre zajosabbá válik. Tizenévesek randalíroznak. Kerékpárokkal száguldoznak a sírok között — kapun be, oldalbejárón ki, a végtelenségig ismételve. A sírok közötti csöppnyi gyalogutakon próbálják ügyességüket. Nem esnek el, igaz nem először csinálják ezt, már van gyakorlatuk benne. Gyalogos társaik unalmukban a kapu vaskeretét, ajtaját feszegetik, hajlítgatják. Nekik ez jelenti az erőpróbát. Közben kerékpározó társaikat is buzdítgatják. Egy csapat a sírok között lődörög, bele-belerúgnak a virágokba, odébblöknek egy-egy koszorút. Két idősebb néni inti rendre őket — csendesen. Felcsattanó kacaj és gúny a válasz. Végiggyűrűzik a csendes sírhalmok között, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben. A nénik csendben, riadtan menekülnek, arcukon félelem ül, még a környékről is szeretnének mielőbb elkerülni, már bánják, hogy szóltak. Régóta szinte rendszeres, hogy a virágokat ilyen alkonyati, esti látogatásokkor összeszedik, a másnap, harmadnap ismét kilátogatok csak hűlt helyüket találják. Volt már síremlékrongálás, törés-zúzás, sőt kifosztás, kirablás is. Remélhetőleg nem egy hasonló vandálhullám veszi kezdetét, mert a fent leírt magatartás már önmagában is kegyeletsértő. Nem ártana, ha markos felnőttek időnként körmükre néznének a környék unatkozó if- jainak, ha már a szülőktől nem tanulták meg, hogy a temető rendjét, csendjét tisztelnie kell minden jóérzésű embernek. D. H. Itt a friss eper Javában szedik a fölűiepret Dunakeszi határában. A gödi Duna Menti Termelőszövetkezet szamócatermesztő szakcsoportjának tagjai. Stojanov Ágota vödörbe szedi a szép, nagy szemű epreket. (Hancsovszki János felvétele) A Dunakanyar várja vendégeit Idegenforgalom - kérdőjelekkel Hétvégeken Szentendre és a Dunakanyar4 már tele van külföldiekkel, sorok kígyóznak a fagyizólt előtt, tárva-nyitva az üzletek, épül a Teátrum színpada, mindenütt plakátok virítanak. A Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal kempingjei felújítva, bővítve várják a turistákat. Leányfalun, a Pap-szigeten és Horányban mintegy 1800 embert tudnak fogadni egy időben. A Dunakanyaron kívül, például Nagymaroson és másutt csak a Dunatours 4000 vendég elszállásolására készült fel. Ma már általában étkeztetni is tudják a turistákat. Az utóbbi időben több büfé és étterem nyílt, mint kemping. A fentiekhez hozzá kell számítani még a fizetővendég-szobákat, amelyekben egy időben csak a Dunakanyarban ezer turista alhat. Megjegyzendő, hogy ez a hálózat az utóbbi időben négyszeresére nőtt. A lakosság vékony rétege tehát már részesül az idegenforgalom hasznából. Sajnos, a tanácsok még nem. Az árak Milyenek az árak? A tavalyihoz képest emelkedtek. Jelenleg a kempingek moteljeiben 3 fő 1130 forintért, a 3. osztályú faházakban négy személy 500 forint alatt kaphat szobát. Valamivel drágábbak a fizetővendég-szobák. A ISMÉT túljutottunk egy ünnepi könyvhéten. Mit is ünnepeltünk? A könyvet? Avagy a könyvekbe zárt történetek, gondolatok szerzőit? A könyvek alkotóit? A történetek, gondolatok olvasóit? Mindet egyszerre? Fogadjuk el az utóbbit. Lényeg, hogy ünnepeltünk. Kik és hogyan ünnepeltek? Az idei ünnepi könyvhét megyei megnyitóját Gödöllőn tartották. A megyét egy-két megyei szerv vezetője képviselte. Kik képviselték Gödöllőt? Néhány városi vezető, s az a kéttucatnyi gödöllői honpolgár, aki minden megnyitón ott szokott lenni. Ritkásan álltunk, hogy betölthessük a sátrak közötti teret. Most kevesebbnek látszottunk, mint mikor teremben zajlik a megnyitó. Olyankor mindenki a fal mellé húzódik, s ezért tömeghatást keltünk. Megyei megnyitó volt. Vajon mitől és miért? A százhalombattai, érdi, lacházi, váci, szobi, monori, ráckevei, budakeszi könyvbarátnak mit számított, hogy megyei megnyitó volt, s GödöLlőn volt? Szerencsés esetben átlagos figyelemmel futotta át a megnyitóról szóló hírt, mert siSzomorkás hangulatban A könyv ünnepi hete tele volt egy versciklus címével. Egyebek között ezt tudakolták a városi könyvtárban egybegyűlt irodalombarátoktól. Közösen nagy nehezen sikerült kitalálni. Beharangozónkban azt írtuk, rossz idő esetén a teremben nyitják meg az ünnepi könyvhetet. Nem lett rossz idő, kisütött a nap, kellemes melegben várták a vendégeket a könyvudvarban. Akiket sem a meleg, sem a sátrak, sem a Búzavirág együttes, sem az irodalomtörténész nem csalogatott a helyszínre. Lehet, hogy éppen a könyvek beszerzésével voltak elfoglalva. A fővárosban. Abban bízva, ott nagyobb az esélyük. EDDIG még nem sikerült rájönnöm, miért kell kiállításokat, ünnepi könyvheteket, megnyitni. A gödöllői megnyitók gazdái mindig csalódottak. Sok befektetett energia, gyér közönség. Mégsem vonják le azt a következtetést, hogy fölöslegesek a megnyitók. Vajon miért? K. P. kétágyas helyiségek fürdő- és konyhahasználattal 3—400, az önálló víkandházak 1000—2000 forintba kerülnek. A kettő közötti kategória az üres hétvégi házaké, ezekért mintegy 800 forintot kell fizetni éjszakánként. Megállapítható, hogy a dunakanyari árak a balatoniakkal egyeznek, Pest me. gye más részein valamivel olcsóbbak. Az előkészületekből úgy tűnhet, hogy az idegenforgalmi szezon zavartalanul indul. Pedig nem így van. Dr. Jenkei László, a Dunatours igazgatója vállalkozik a tendenciák felvázolására. — Az általános forgalmi adó alaposan megnehezíti a dolgunkat. Főleg a szocialista országokból ide irányuló turizmust vetette vissza. Gyakorlatilag leállt a lengyel szervezett beutazás, a Csedok (Csehszlovákia) a már- megrendelt és visszaigazolt szolgáltatások felét lemondta. Az NDK-beli Reisebüro még állja a sarat, hajlandó volt átvállalni az áfá-ból 5 százalékos többlet- költséget. A belföldi kereslet az első negyedévben ugyancsak a felére csökkent. Ugyanakkor emelkedett a beváltott pénz összege: nyugati és keleti valutában egyaránt. Sokkal többen utaznak Magyarországról Ausztriába bevásárlókörútra. — Számokkal szemléltethetők ezek a tendenciák? — Vegyük például a múlt év májusát. A Dunatoursnál akkor 14 579 vendég fordult meg, s 22 ezer 309 éjszakát töltött itt. A két szám most 10 797 és 17 ezer 306. A tavalyinak mindössze 77 százaléka. Az áfá-n kívül vannak egyéb gondok is: Szentendrén például a nívós éttermekben nem fogadják el az NDK-be- liektől az étkezési talonokat. Kitessékelik — Júliusban és augusztusban a szokottnál többen érkeznek a tőkés országokból, s talán 4-5 százalékos forgalom- csökkenéssel megússzuk ezt az esztendőt. Egyébként célunk: a tavalyi eredmény elérése. A nehezebb gazdasági körülmények között ennél többet várni, irreális lenne. A nyári hónapokat kísérleti időnek tekintjük, • figyelemmel kísérünk minden adatot, s ezek alapján dolgozzuk ki az 1989-es stratégiát. A cél: alkalmazkodni a piachoz. Kölcsönzők Pest megye idegenforgalmának centruma a Dunakanyar, azon belül is Szentendre. Élvezi és elviseli az ezzel járó előnyöket, illetve gondokat. Most nem taglaljuk azokat az aránytalanságokat, amelyeket a turizmus fellendülése kitermelt, csak annyit teszünk szóvá, hogy a városban például sem kerékpár-, sem csónakkölcsönző nincs. Pedig, a különböző irodák dolgozói tudják, sokan keresik ezeket a „járműveket”. Érthető, hogy a külföldi vendégek néhány napos itt-tartózkodásuk idejére ilyesmit nem hoznak magukkal. Vajon miért hanyagolják az említett szolgáltatások bevezetését? Üzlet volna, mégpedig komolyabb anyagi ráfordítás nélkül. Mindenesetre az ellentmondások dacára a Dunakanyar és Pest megye ebben az évben is felkészülten várja vendégeit. Vicsotka Mihály Több esetben— egy-két kivételtől eltekintve — modorta- lanul kitessékelik őket, holott a vendéglős így jobban jár, mintha készpénzzel fizetnének, mert a Dunatours csak 5 százalékot von le a szervezésért. Egyébként viszont 13-15 százalékot. Csakhogy, s itt a bökkenő, legalább nyolc napot kell várni, amig átutalják a pénzt a vendéglő egyszámlájára. Ehhez a tapasztalathoz csak annyit, hogy Szentendrén az éttermek vezetőinek egy része csak a kemény valutás családokat nézi jó szemmel. — Mit várnak a Dunatoursnál az idei szezontól? Gyümölcskúra Mit szépítsük, Sárinak túl nagy a feneke. Persze, erre megvan az egyszerű magyarázat: Sári nem eszik, hanem zabái. A leves kétoldalt csurog ki a szájából, a húst alig rágja meg, úgy nyeli, a csont meg csak roppan egyet a szájában, s már el is tűnik. Sári mindenevő: a halászlét éppúgy szereti, mint a madártejet, a kelkáposztát vagy a mákos tésztát. Ráadásul édesszájú. Odavan a süteményért, a csokoládéért, a franciadrazséért, a Dunakavi- csért... Sárit tulajdonképpen diétára kellene fogni, de ez lehetetlen: lelki beteg lesz tőle. Más megoldás nincs, étrendjét kell korszerűbbé tenni. Az idei első — ajándékba kapott -- cseresznyével tettünk kísérletet, ki-ki lemondva egy- egy szemről saját porciójából. Aztán kettőről, háromról . . . Sári úgy zabálta a cseresznyét — természetesen, maggal együtt —, mintha a „nagy Brehm” soha nem létezett volna . . Ügy látszik, Sárit már így kell elfogadnunk: nagy fenekű farkaskutyának. — nos. került hozzájutnia a keresett könyvhöz. Aki kudarccal járt, azt idegesítette a megnyitóról közölt beszámoló. Az idén nagy fogadkozások hangzottak el, minden kiadványból lesz bőven, nem kell nyelvet lógatva futkosni, már a megnyitó előtt lesben állni, hogy hozzájuthassunk a kívánt könyvhöz. A megnyitó estéjén a televízióban is elmondták, amit ismerősöktől tudtunk, bizonyos köteteket pult alól sem kapni. Az adatok, mint mindig, ezúttal is imponálók. Rengeteg tudnivalót kínáltak a sátrakban, boltokban, az olvasók szépen vették és vitték a sok tudnivalót. A gödöllőiek nagyon készültek az eseményre. Estt innen közvetítették az irodalmi rejtvényműsort is. Belehallgattam a közvetítésbe. Lehet, hogy rossz ■ percekber hallgattam bele, de akkor nenr azt tapasztaltam, hogy.. Nem is olyan régen minder magyar folyóirat, irodaim lap, napilapok hét végi számé
